Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)
1973-03-18 / 65. szám
Tasselnyikov. a Komszomol KB el sí titkára (balról) és Rolf Priemer, az NSZK-beli Szocialista Német Ifjúság élni ke együttműködési megái lapo dást irt alá Dortraundban Munkajel'egüek voltak a tárgyalások Lengyel kommentárok Kádár János és Fock Jenő látogatásáról A Trybuna Ludu szombat! szág és Magyarország vezetői száma „A testvériség és a kiemelték a szocialista kö- szoculista internacionalizmus zósség egységének és össze- Bzellemében" címmel szerkesz- fogásának óriási jelentőségét, tőségi cikkben kommentálja „Kádár János és Fock Jenő Kádár János és Fock Jenő Lengyelországban tett baráti látogatását. A lap felhívja a figyelmet a LEMP és az MSZMP szoros együttműködésére, amelynek formái a két párt központi bizottságainak állandó érintkezései révén állandóan tökéletesednek. A gazdasági együttműködés (fejlődésével foglalkozva a szerkesztőség! cikk kiemeli a szakosítás és az ipari kooperáció fejlődését a két ország Foglalkozva a között. A magyar vezetők Iá- megállapította: nógatásának küszöbén szoros együttműködés alakult ki a két ország elektronikus ipara között- létrejött a közös lengyel— magyar Iroda, amely egybehangolja a kezdeményelengyelországi látogatását a lengyel nép nagyra értékeli, mert tudja, hogy újabb lépés történt testvérnépeink közeledésének és az egész szocialista közösség további erősítésének útján”. M. Kamienieekf. a PAP hír- magyarázója Kádár János és Fock Jenő kétnapos varsói látogatásának eredményeivel többi között Mlapította: A szívélyes, pártszerű légkörben folyt tárgyalások mun- kajellegűek és termékenyek voltak, meghatározták a kétoldalú együttműködés további elmélyítésének és szőrözéseket e fontos népgazdasági sabbra vonásának irányát or- ágban. szájaink szorosabb együttműA lap arra Is rámutat, hogy ködése természetesen a szó. a nemzetközi problémák ciallsta közösség egységének megvitatása során Lengyelor- erősítését is szolgálja”. (MTI) siovset—ho^qnr barátsági szerződés ótr.ordulóján Az Izvesztyija szombati vezércikkében megemlékezik a szovjet—bolgár barátsági szerződés megkötésének 25. évfordulójáról. „Ma biztonsággal elmondhatjuk, hogy ez a történelmi jelentőségű dokumen- tűm jól szolgálja közös cél" jainkat” — Írja a UP. A Szovjetunió, Eulgárla és más szocialista államok eprien összeforrott családként lépnek fel a nemzetközi küzdőtéren — írja egyebek között az Izvesztyija. Leonvid Brezsnyev, Nviko- laj Podgornij és Alekszej Koszigin üdvözlő táviratot küldött a bolgár vezetőknek — Todor Zsivkovnak és Sztanko Todorovnak — abból az alkalomból, hogy 25 eszténdőve! ezelőtt írták alá a szovjet* bolgár barátsági, együttműködés! és kölcsönös segítség- nyújtási szerződést. (MTI) Fonodái mim Úrira f O I V C S Ä ii fonó szakmnnkásnőket és Röviden A háromnapos hivatalos látogatáson Singapore-ban tar tózkodó Dzsemai Bijedics jugoszláv miniszterelnök szombaton megbeszéléseket folytatott Li Kung Ju singapore-i miniszterelnökkel és más magas rangú hivatalos személy iségekkeL Hatvanan haltak éhen az indonéziai Kisar-szigetén, 250 személyt pedig súlyosan leromlott állapotban szállítottak kórházba — jelentette szombaton az indonéziai hírügynökség. A kormány a? éhség sújtotta vidékre két és fél tunna rizst és készpénzsegelyt küldött. A Guinea! Köztársaságban tartózkodó magyar egészs $ ügyi delegáció vezetője, dr Tóth Béla egészségügyi miniszterhelyettes, valamint dr Kegkoura Camara guinea! egészségügyi miniszter aláírta a két ország közötti egészségügyi egyezményt Az aláírási aktuson megjelent Sztan- kovics Imre, hazánk guinea! nagykövete is. A brit szigeteken és Írországban vasárnap hajnali két órakor visszatérnek a nyári időszámításhoz és egy órával eiőreigazítjak a mutatót. A nyári idő egy órával több a greenwichi középidőnél, és megfelel a Budapesten is érvényes középidőnek. A brit szigetek nyári időszámítása október 28-án ér véget » A kínai külügyminisztérium nem adott engedélyt a Mongol Népköztársaság pekingi nagykövetségének, hogy koszorút helyeztessen el Kína északkeleti részében elesett mongol katonák sírján. A mongol katonák Kínának a külföldi hódítók uralma alól való felszabadításáért vivőt! harcokban vesztették életüket. (MTI) így látja a hetet kommentátorunk, RÉTI E.TVINs KMolci*!»«»!! a nomxrfkoii g awaIasági c*g y ü 11 in űk öd én KÖZHELYNEK számíthat immár annak leszögezése, hogy eseményekben páratlanul gazdag hetet zártunk. Helsinkiben, Bécsben és Genfben folytatódtak az európai biztonság és leszerelés kérdéseiről megkezdett konzultációk, 8 ugyancsak § svájci városban újra megindultak a szovjet—amerikai SÁLT-tárgyalások. Francia- országban lezajlott a választások második fordulója, Damaszkusziján az alkotmányról rendeztek népszavazást Argentínában és Törökországban az úi államfőre szavaztak. Továbbra is ellentmondásoktól terhes a Vietnam körüli diplomácia, nem veszít bonyolultságából a közel-keleti válság, s a Biztonsági Tanács panamai „kiszállása” során különös súlyt kaptak a világpolitikában a latin-amerikai problémák. Végül, de nem utolsósorban, a héten igen nagy nyomatékkai szerepeltek a nemzetközi gazdasági együttműködés témái. Shultz pénzügyminiszter, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója Moszkvában járt ahol Brezsnyev is fogadta, s a szovjet fővárosban sikeresen haladtak előre a KGST és Finnország, a szocialista gazdasági integrációval szerződésileg Is szabályozott kapcsolatokat kívánó első tőkés- ország megbeszélései. Koszi- gtn főként a szovjet—iráni gazdasági kooperációról tárgyalt rövid iráni látogatása során, sok szó esett a nemzetközi sajtóban a szovjet— janán kereskedelem fejlesztéséről is. A fejlett kapitalista országok pénzügyminiszterei ugyan valamivel derűlátóbban nyilatkoztak a tízek klubiának párizsi összejöveteléről. de aligha lehet még befejezettnek tekinteni a dollárválságot. Az egyetemessé vált világban természetesen többé-ke- vésbé minden fontos esemény bennünket is érint. Emeljük ki most a hétnek azt a hírét, BébelionftTPncia Mowkváhan A péntek délutáni bizottsági ülések után szombaton délelőtt ismét plenáris ülést tartott a moszkvai konzultatív béketaláiko7Ó, amely az ősz) béke-világkongreszus előkészítésével kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdéseket vitatja meg. A Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában folyó tanácskozáson felszólalt dr. Zsebők Zoltán Kossuth- díjas professzor, az Országos Béketanács alelnöke, a tanácskozáson résztvevő magyar delegáció vezetője. (MTI) Hirdetmény! n k 16 ével betöltőt* nőket be tanaiénak, Betanulást idő 9 hónapi Bérezés: • betanulási Időre 1200 Ft Betanulást tdö után; 1900—2300 Ft kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat. Vidéki dolgozói! részére szállási és ágyneműt biztosítunk Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Cint: Pamuttextil Müvek Fonógyára 1113. Budapest. XI.. Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. % NÖGRAD - 1973. március JS,0 vasárnap A Budapest! Finomkőtőttárugyár balassagyarmati gyáregysége, korlátlan létszámú ipari tanulót vesz fel — leányokat, kötő-hurkoló konfekciószakmára. A tanulási Idő: 2 év, utána korszerű, új gyárában, mini szakmunkásokat foglalkoztatja. Mindazok, akik a 8 általános Iskolát elvégezték, jelentkezhetnek a 217. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetnél, Balassagyarmat, Bercsényi u. 2. sz. alatt Jelentkezési határidő: 1973. augusztus h amely különösképpen jelentős volt külpolitikánk szempontjából: Kádár János és Fock Jenő kétnapos varsói látogatását, valamint a magyar- lengyel tárgyalásokról kiadott közös közleményt. AZ ILYEN találkozások, jó értelemben, nem keltenek szenzációt Szocializmust épi- tő hétköznapjainknak immár megszokott és bevált gyakorlata, hogy pártunk és kormányunk vezetői a legmagasabb szinten, termékeny eszmecserét folytatnak a test- verországok képviselőivel. Ezúttal is a teljes nézetazonosság alapján tekintették át a kétoldalú, magyar—lengve! kapcsolatok távlatait, az eddiginél is gyorsabb kiteljesítésének lehetőségeit, valamint a nemzetközi politika nagy kérdéseit. A világkép Varsóból híven tükrözhette közös állásfoglalásunkat, miszerint erősíteni akarjuk a Varsói Szerződést és a KGST-t: még Inkább el kívánjuk mélyíteni a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat; minden lehetőt elkövetünk az európai, délkelet-ázsiai, közel-keleti kibontakozás érdekében. Ezeknek a céloknak jegyében Budapest és Varsó egyaránt szükségesnek tartja például a két német állam felvételét az ENSZ-be, vagy Csehszlovákia és az NSZK viszonyának rendezését a jogos csehszlovák igények kielégítése alapján. A magyar—Jengyei közleménynek az a megállapítása, amely élesen szembefordul minden szovjeteilenesség- gel, jöjjön az bármilyen égtáj felől — ugyancsak határozott és világos kifejtése véleményünknek. A vietnami tűzszünet köszöntésének tényénél nem feledkezhetünk meg arról, hogy mindkét ország tagja a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnak, tehát a maguk eszközeivel szerepet és felelősséget vállaltak a tűzszünet betartásában. Az Egyesült Államok rövid idő alatt két ízben függesztette fel vietnami csapatkivonásait, pedig ezt a párizsi megállapodások értelmében március végéig be kellene fejezni. Közben újból megszegték a tűzszüneti egyezményt, ugyanis változatlanul folytatják a salgoni rendszer számára, az „erősítő” injekcióként szolgáló amerikai fegyverszállításokat. A két dél-vietnami fél tehát nem könnyű helyzetben kezdi meg a jövő hét elején párizsi tárgyalásait. Elég érinteni a várható témákat: mindenekelőtt a politikai foglyok szabadon bocsátásának kérdését, a nemzeti megbékélés és egyetértés tanácsának megalakítását a választások ügyét hogy sejtessük a nehézségeket. Mérgezték a légkört a saigoni rendszer által felbérelt huligánok provokációi a DI FK és a VDK képviselői ellen A gyors előrehaladás aligha valószínű, jóllehet a két dél-vietnami fél most találkozik majd az eddigi legmagasabb szinten, államminiszter, illetve miniszterelnök-helyettes részvételével. A VIETNAMI Demokrat!, kus Köztársaság és az Egyesült Államok is eszmecseréé folytat Párizsban — gazdasági problémák szerepelnek na- plrenden. Az amerikaiak bizonytalan ét feltételektől sem mentes „segélyt” emlegetnek, holott a nyolc esztendőn át törvénytelenül bombázott1 VDK-nak járó kártalanításról van szó A jelek szerint az amerikaiak a sikertelennek bizonyult katonai eszközök helyett a jövőben diplomáciai, politikai és gazdasági emelőkkel szeretnék erősíteni befolyásukat, s a maguk Javára fordítani a vietnami helyzetet. Pedig a Vietnam irányában táplált amerikai remények a teljes washingtoni eróö6szpontosftás Időszakában sem valósulhatnak meg... Jó kereseti lehetőséggel ALKALMAZUNK FESTŐ, HŐSZIGETELŐ, FŰTÉSSZERELŐ SZÁK- ÉS BETANÍTOTT MUNKASOKAT. Szerelőipari Szövetkezeti Közös Vállalat, Ludányhalászi, Rákóczi a 55. Építtetők, FIGYELEM! A mésszel, cementtel, tetőfedő palával és más építési anyagokkal együtt a TÜZEP-telepeken vásárolják meg a családi házhoz szükséges ERESZCSATORNÁKAT és tartozékait, VASKAPUKAT ÉS KERÍTÉSBETÉTEKET, KERITÉSFON ATOT, SZEGFELESÉGEKET, FÜRDŐSZOBA-BERENDEZÉSEKET és "szerelvényeket, A TÜZÉP t.lepek a fenti anyagokat OTP-építési kölcsön terhére is kiszolgáltatják. Eger—salgótarjáni TÜZÉP Vállalat EGER t