Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)
1973-02-18 / 41. szám
Megemlékezések i szovjet hadsereg megalakuláséról Nem nagy úgy, de... Nem mindig jó az a közmondás, hogy minden jó* ha a vége jó. Salgótarjánban a ■plakáton nem jó. A Happu End angolul olyasmit jelent, hogy jó a vége. Ez a címe annak a darabnak» amit a József Attila Művelődési Központban mutat be a szolnoki Szigligeti Színház március 13—14-én. A plakátot már kitették — kettőt is egymás mellé — a művelődési ház bejáratához. Egy csak a ' hiba: a fordítóktól a szereplőkön át egész a díszlettervezőig, jelmeztervezőig* rendezőig és rendezőasszisztensig mindenkit felsorolnak* sőt alul még a felelős kiadót és a nyomtatás helyét is, csak a darab szerzője hiányzik. így aztán hiába *,jó a■ vége”; mégsem jó a Happy End plakátja. Gáspár Kilencből öt Szécsényben az elmúlt héten rendezték meg az általános iskolások tanulmányi versenyét, amelyen a helyi Mikszáth iskola tanulói különösen szépen szerepeltek. A kilenc első helyből ötöt vittek eL A verseny után elmondható, hogy az színvonalasabb volt, mint az eddigiek. Különösen földrajzból, élővilágból és kémiából születtek szép eredmények, a győztesek alig maradtak él a maximális pontszámtól. Az első három helyezettnek az ELZETT gyár KISZ-álapszervezete könyvjutalmat ajánlott fel. Ezek a pajtások képviselik a járást a március 20-i megyei döntőben. Orvosi ügyelet Salgótarjánban az Úttörők útja 3/a szám alatt ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Gyöngyös György, hétfő reggel 6 óráig dr. Frajoa Ferene az ügyeletes orvos. Indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni az ügyeletes orvost. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban, a Pécskő üzletházban levő gyógyszertár látja eL Balassagyarmaton a városi kórházban ma, egész nap, hétfő reggel 7 óráig dr. Klekner István az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás (Salgótarján, SZTK-rende- lő 11-31-es telefon) ügyeletes orvosa dr. Asztalos Judit. Nagybátonyban a 3-as számú rendelőben a Mátranovákon helyettesítő körzeti orvos látja el az ügyeletet. Február 23-án lesz 55. évfordulója a szovjet hadsereg és hadiflotta megalakulásának. A történelmi jelentőségű évfordulóról hazánkban is országszerte megemlékeznek. A Honvédelmi Minisztérium február 21-én műsorral egybekötött ünnepséget rendez. A magyar néphadsereg alakulatainál szintén megemlékezéseket tartanak. Az ez alkalomból sorra kerülő ünnepi gyűlésekre meghívják az ideiglenesöl hazánkban álloA Varsói Járásbíróság ötévi börtönre és járművezetői jogosítványának tízévi megvonására ítélte Janusz Karo- lewski varsói lakost, aki ■— a „POLMO” lengyel külkereskedelmi vállalat megbízottjaként tartózkodott Magyarországon — 1970. december 12- én, Budapesten ittas állapotban vezette gépkocsiját és a gyalogos-átkelőhelyen több személyt elgázolt. A gázolás következtében egy ember meghalt, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Karolewski ügyében a budapesti rendőrség folytatta le másozó szovjet alakulatok képviselőit is. Február 23-án Budapesten, a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél koszorúzási ünnepség lesz. A fegyveres erők, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Honvédelmi Szövetség, az MSZBT, a KISZ kb és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében helyeznek majd el koszorúkat. Az évforduló kapcsán megkoszorúzzák a vidéki helyőrségekben is az ottani szovjet hősi emlékműveket. a vizsgálatot, amelynek anyagát eljuttatták a lengyel bírósághoz. A vádlott beismerő vallomást tett. A bíróság enyhítő körülményként vette számításba, hogy Karolewskiről munkahelye kitűnő véleményezést adott, egyebek között hangoztatva, hogy gépkocsivezetőként több mint 500 000 kilométert hajtott balesetmentesen. A 42 éves Karolewski budapesti megbízatása előtt a varsói személyautógyár műszaki ellenőrző részlegének vezetője volt. *=» Homokból pénz. Ä csecsei termelőszövetkezet homokbányájában 1972-ben 3500 köbméter homokot termeltek ki. Ebből a szövetkezetnek 181 ezer forint bevétele volt. — Autóklub. A balassagyarmati autóklub idei szakmai és kulturális programját hétfői klubnapon ismertetik. Ezután a vezetőség fiatal tagja, Újhelyi Zoltán mérnök tart előadást „A gépkocsi üzemanyaga és kenőanyagai” címmel. A klub következő összejövetele a vidám szórakozást ígérő autósbál lesz. — Szellemi totó. A salgótarjáni gyermekkönyvtár olvasói számára háromfordiu- lós szellemi totót szervez. A totó kérdései Petőfi Sándorral, illetve a Petőfi-évfo-rduló- val kapcsolatosak. A harmadik forduló március tizenötödikén zárul. Félezredik évfordulón Február 19-én ünnepelik a csillagászat és fizika nagy úttörőjének, a lengyel Koper- nikusznak 500. születésnapját. Az évforduló alkalmából Szíj Rezső, a Budapesti Lengyel Kultúra Intézetének munkatársa tart előadást hétfőn este fél hétkor a szeizmográf- klub tagjainak Kopernikusz lengyel és mai szemmel címmel. Az előadás helye a salgótarjáni TIT-székház klubterme. Módosították a biztosítás feltételeit Az Állami Biztosító évről évre megvizsgálja, milyen kockázatmó- dosításokkal lehet a korszerű termelési eljárások anyagi biztonságát elősegíteni. 1973-tól a mező- gazdasági üzemek igényeinek megfelelően módosították a növény- biztosítás néhány feltételét, A piacon ma már egyre keresettebb a korai zöldségféle és természetesen mind több gazda, ság igyekszik a fogyasztók igényeit kielégíteni. Nagyobb hozamot ígér, de több ráfordítással jár és munkaigényesebb, ha a palántázást tűzdelt palántával végzik. Ezért a biztosító darabonként 5 fillér helyett 10 fillért térít, ha tavaszi fagy. jégverés következtében kipusztul az ily módon termesztett állomány. Népgazdasági érdek a cukorrépa-termelés növelése. Ehhez megfelelő mennyiségű cukorrépamagra van szükség. A magtermesztés nagyüzemi technológiája, a gazdaságos termelés érdekében, az átteleltetésre helyezi a súlyt, ami azonban kockázatos -a téli fagy miatt. 1973-tól ezt á kockázatot a biztosító átvállalja a termelőktől azáltal, hogy lehetővé tette az áttelelő módszerrel termesztett cukorrépamag, illetve az áttelelő dugvá.nyrépa téli, állománykipusz- tulásos kárainak biztosítását. A2 elmúlt év kárrendezési tapasztalatainak alapján módosított néhány kockázati határidőt. így például a szélvihar miatt bekövetkező szempergési károk megtérítésének időtartamát az aratás megkezdését követő 21 napról 30-ra emelték. — Meghosz- szabították a téli fagy, kapálás és belvízkároknál a felülvetésre megszabott tíznapos határidőt. 1973- tól a felülvetéssel pótolt növényeket a kiszántásnál alkalmazott módon kártalanítják, ha a felül- vetést a kárfelvételtől számított 38 aapon belül elvégzi a gazdaság. NAPTÁR 1973. február IS., vasárnap. Konrád napja. A Nap kel: 6.45, nyugszik: 17.12 'órakor. A Hold kel: 18.48, nyugszik: 6.49 órakor. * 1973. február 19., hétfő. Zsuzsanna napja. A Nap kel: 6.44, nyugszik: 17.13 órakor. A Hold kel: 20.02, nyugszik: 7.09 órakor. Gyenge havasás Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan előforduló kisebb esővel, gyenge havazással. Az élénk,, a Dunántúlon időnként erős északi, északnyugati szél csak lassan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz U plusz 5 fok között. 73 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négyes találatot 73 fogadó ért el, nyereményük egyenként 65 649 forint. Hármas találata 7 225, fogadónak volt, nyereményük egyenként 332 forint. A két- találatos szelvények száma 195 096 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatpk tájékoztató jellegűek. (MTI) Ezek aztán csőbe kerültek! Mi mindent nem szállítanak csövön: ércet, cementet, ként, gyapotot, tejet, teát, sört. Az NDK-ban nemrég megkezdték egy Rostockból Berlinig vezető csővezeték építését, amelyben a Balti-tengerből kifogott hal áramlik, illetve úszik majd kizárólag. A halak öt óra alatt teszik meg ezt az utat a csőben. Az SBTCpályán lesz! Víz alatt áll az SKSE-pá- lya, használhatatlan, ezért a ma, 14.30 órakor sorra kerülő SBTC—Spartac Subotica labdarúgó-mérkőzést az SBTC salakos pályáján rendezik. A belépődíj egységes, az MTS Nógrád megyei Tanácsának 1972-es pályabelépői is érvényesek. — Munkaértekezlet. Február 28-án értekezletet tartanak Salgótarjánban az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatóságán. Az értekezlet témája az 1972, évi munka, illetve a vállalat dolgozói között lezajlott munkaverseny értékelése, Északi-sark—19 Visszatérnek a kontinensre Az Északi-sark—19 elnevezésű szovjet tudományos kutatóállomás, amely egy úszó jégtáblán tavaly júliusban keresztül haladt az Északi-sar-. kon, nemsokára befejezi működését, mivel a tenger áramlása a Grönlandi-tengerbe sodorja a jégtáblát. Az állomás személyzetét és a műszerekei a közeljövőben visszaszállítják a kontinensre. A jégtábla, amely«! a kutatóállomás 1969. őszén kezdte meg működését, eddig ösz- azesen 6000 kilométert tett meg. A kutatóállomás haza szállításával egyidejűleg kezdi meg működését az Északisark—25 elnevezésű expedíció. Az expedíciót most szerelik fel Leningrad ban. Utolsó lehetőség Mr. Durand felesége magából kikelve ront be férje irodájába : — Idefigyeljen barátom! Itt az ideje, hogy elbocsássa a gépkocsivezetőjét! — Mit tett már megint? — Már másodszor majdnem sikerült neki átsegítenie a másvilágra. Hát most vége, követelem, hogy azonnal mondjon fel neki! — Ugyan, ugyan kedvesem — mondja békéltetőén Mr. Durand — adjunk még neki egy lehetőséget. ÁRAMSZÜNET H. hő 19., 20., 21. és 22-én 8—15 óráig Salgótarjánban, Móricz Zsigmond út, Kereset út és Gazdaság út. KISZ-klub a megyei tanácson Hosszú szervező munka, alapos előkészület után tegnap. szombaton délelőtt 12 órakor megalakult a megyei tanács fiataljainak KISZ- klubja. A KISZ-klub munkájában nemcsak a ínegyei tanácson dolgozó KISZ-esek, hanem a megyei tanács épületében levő társintézmények fiataljai is részt vesznek. A kluAs alma hete A salgótarjáni piacon ennek a hétnek a jellemző árucikke az alma volt. A Nógrád megyei Élelmiszer-kisikenes- kedlekni Vállalat két vagonnal hozott forgalomba, a 6 centiméternél nagyobb átmérőjűeket 8 forint fölötti árban. A tiszakécskei termelőszövetkezet egy hét alatt 94 mázsát hozott fel» ugyancsak 6—7 forintos áron. Az őstermelőiktől is érkezett Jánoshalmáról 35 métermázsa, így méltán nevezhető ez a hét az alma hetének. Primőrök a NÉKV. árudáiban kaphatók» T— "■ Ötévi börtön gázolásért bot a régi irattár helyén, soksok áldozatos munkával alakították ki. Az ünnepélyes megnyitót dr. Horváth István, a megyei tanács elnökhelyettese tartotta. A következő hetekben, hónapokban sok-sok érdekes előadás, szórakoztató műsor és vitafórum követi egymás taöldpaprika darabja 3.50 forinttól fölfelé, uborka 50 forintért» paradicsom 40-ért. kilómként. A tojás ára változó. A gyöngyöspatai termelőszövetkezetnél 1 forint 20 fillér. A MÉK-nél 1,40, az őstermelőknél pedig 1,40—1,60 között mozog az áruk. A MÉK Budapestről a Bosnyák térről újabb fokhagy maszállítmányt is beszerzett. Az esős idő csökkentette a felhozatalt, primőrökéit kizárólag a megyén kívülről tudtak csak beszerezni 2^ GÁRDONYI GÉZA feldolgozta: Márkás? László regényéből rajzolta; Zórád Ernő A SZÖKÉS SIKERÜLT £$ NÉHÁNY NAPOS ÚT NINI/ G£fíG£tr flAMt rtet/s Bm/fÁv/tA KIRAMÉVAL VICUSKA? \ ezt a wraoot- V£/Ci HOZTAM! M uetettX m A DIÁK ELSŐ HTJA \ CECEYEKm VEZETETT, mOTABANT J...ES eSAKNt ELSÍRTA MAC <• MEőERTETTE.i 'A KIS ÉVA Ni IESZ A TELES SE SOHA• kTOGBAD, a' Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei ‘Tanára lapja. Főszerkesztő: GOTYAH GYULA. Szerkesztőség: őalgótarlán Petőfi a, ». Telefon: £2-94, 22-93. 22-96, 22-»?. Főszerkesztő» 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. fiiszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadónivatal: Salgótarján, Petőfi u 1. Telefon: 10-29 Terjeszti: a álagyar Posta. Előfizethető: « helyi postahivataloknál ős a kézbesítőknél Előfizetési dfj egy hónapra 20 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Petőfi a. t, PL: SS, PM Bzvoboda Zoltán mb. igazgatós Index-szám: 23 M2.