Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
Madách szerelmesei Ránki György misztériuma Évtizedes előkészület után, 1961-ben kezdett hozzá nagyszabású terve megvalósításához. Elképzelését sokan képtelenségnek tartották. Mindössze egy muzsikus barátja biztatta, hitt a zeneszerzőben. a szövegkönyv és az ének-zongora kivonat 1970. tavaszára, a kétkötetes — súlyánál fogva egyszerre alig felemelhető —, 1400 oldalas zenekari partitúra szeptemberre készült el. Kéthónapos következetes munka után, az Operaház 1970. december 4-én mutatta be az új művet. A színlapon ez állt: — Madách—Ránki: Az ember tragédiája — misztérium opera két részben. f enyegető látomás A zeneszerző, Ránki György budai otthonában a megvalósításról beszélgettünk. — Madách gondolatait és látomásait akartam szolgálni a közös névfelírással. Mindezt azért említem, mert többen félreértették. Mesterem, Kodály mondta, mikor mindennapossá váltak a népdal- faldolgozások: „Hagyni kell. A feldolgozások, ha jók — megmaradnak, ha nem — elvesznek.” A népdal ettől függetlenül is tovább él. Ez érvényes valamennyi Tragédiaadaptációra is. Egyéni mondanivaló nélkül nékem sem lett volna jogom nyilvánosságot kérni. — Mit jelent Madách gondolatisága a ma embere számára? — Az emberiség léte, vagy nem léte, választása az emberséges élet felépítése, vagy az élet embertelen pusztítása között, ma is égetően fontos kérdés. Erre Madách nál méltóbb választ, „küzdj és bízva bízzál”, ma sem lehet találni. — Hogyan haladt a munkában? Könnyen dolgozik? — A zenei anyagtól függően. A Tragédiánál a legnehezebbnek látszó színek (római, bizánci, londoni, zárókép) zenéje készült el a legkönnyebben. A falanszterjelenettel volt a legtöbb problémám. Nemcsak zenei, hanem értelmezési szempontból is. Itt hűtlenné váltam Madáchhoz. Elavult utópiának éreztem ezt a színt. A XX. századi technokrácia karikatúrájává dolgoztam át. Az űr- és az eszkimójelenet közé közjátékot illesztettem a korszakot fenyegető atomrobbanás — az emberiség nukleáris öngyilkossága — látomásával. (Egyébként a történelmi tablók látványát úgynevezett összekötő zenék teszik még szemléletesebbé.) Ezáltal az eszkimó kép az atomrobbanást túlélők elkorcsosulását mutatja. A látomás színpadra illesztése — úgy érzem — Madáchtól sem idegen. (Mosolyog, de szeme fürkészve várja a kérdést. Szikár, egyenes tartású ember, fejét néha a kezébe hajtja. Mintha újra átélné a szövegelőkészítés nehéz munkáját: lehunyt szeme mögött látja a Hozzászólás cikkünkhöz Közművelődésünk fejlődéséért Ä kultúra szellemi alkotás — a tudományos értekezés, a képzőművészet, az irodalom, színház- és filmművészet sajátos formanyelvén jelenik meg. A közvetítő szerep a színházaké, a moziké, a sajtóé (újság, rádió, tévé) és a könyvé, s vidéken kisegítő szerepet játszanak a művelődési centrumok. A kultúráit befogadó milliók az alkotók befolyása alatt állnak, ez mindig is így vöt ök fokozott felelősségigél tartoznak, kapcsolatuk a befogadókkal törvényszerű. Az alkotók munkálkodásénak tárgya a tömegigény fejlesztése, ez állandó tájékoztatást kíván részükről, de a tömegek sem viselkedhetnek passzívan. Az utóbbi időben az alkotók és a befogadók kapcsolata meglazult. Okait kereshetjük a tömegek pasz- kzívitásában, a h álború után jelentkező úgynevezett kul- túrszamj csökkenéséiben. a közvetítő szerepet betöltő technikai eszközök elégtelenségében, s az alkotóknak a tömegeikhez való elégtelen al- kalmazkodasá ban. A kultúra tömegbázisát veszítve — öncélúvá válik. Ennek megelőzésére született az öj kormányrendelet; szocialista társadalmunk csak azokat az alkotásokat támogathatja, amelyek a nép építőmunkáját segítik, amellett művészi értéket is képviselnek. A kultúra fejlődését segítik a technikai eszközök. Feladatuk az alkotók és befogadók közötti közvetítő szerep biztosítása. Ezért üdvözölhetünk örömmel olyan híreket, amelyek új kulturális intézmények avatásáról szólnak, ezért örültem különösen a rétsági Asztalos János Művelődési Központ felavatásának. Örömöm kettős, mert ez személy szerint engem is érint. A központ avatása 1972. május 1-én volt, az újságolvasó rendszeresen olvashatott híreket a központról, hol egy kiállítás megnyitásáról, (jelenleg Czinke Ferenc és Lóránt János Munkácsy-díjas festőművészeik kiállítását tekintheti meg a látogató), hol a Déryné Színház előadásáról. Nyelvtanfolyamok (angol, német szakkörök) egészítik ki a művelődési központ munkáját. Tizenkétezer kötetes könyvtárral büszkélkedhet. Varga Tibor A hét könyvei .AKADÉMIAI KIADÓ: A magyar kémia elnvezése, és Helyesírás szabályai 1. 2. — KOSSUTH KIADÓ: Germán Guzman Campos: Camila Torres — A forradalmár pap. V. I. Lenin Összes Művei 35. — MAGVETŐ KIADÓ: Alvah Besäe: A felforgatok. Latino- vies Zoltán: Ködszurkáló. Németh László; Európai utas. Tersánszky J. Jenő: A veszedelmes napló. — SZÉPIRODALMI KIADÓ: Bartalis János: Az, aki én voltam (Kri- terion, Bukarest). Benkő Samu: Murókország (Kriterion). Bogdán László: Matiné (Kjri- terion). Brasnyó István: A levegő titkai — Gazdagépek. (Fórum, Újvidék). A csillag- űzött szerető. Fedor Ágnes: Karola és kora. Gyergyai Albert: Anyám meg a falum. Illyés Gyula: Bál a pusztán — Bölcsek a fán, Jancsó Elemér: Irodalomtörténet és időszerűség (Kriterion). Kenéz Ferenc: Homok a bőröndben (Kriterion). Kiss József. Tüzek. Mocsár Gábor: Gyé- mán/tper. Mezősi Károly: Közelebb Petőfihez. Nemes László: A jó szándéli köved. Sánta Ferenc: Isten a szekéren. Üjhelyi János: Svédország messze van. Végh Antal: Erdőháton, Nyíren. színpad! összjátékot, s hallja a szöveg ritmusát. Ujjait megbillenti egy-egy hangsúly kedvéért) A jambnsok problémát ikája — Ránki György balett- és filmzenéi mennyire járultak hozzá a zenei anyaghoz? — A madáchi gondolat megszólaltatása, ábrázolása volt elsődleges feladatom. De élt bennem a zenés színpad megújításának a vágya, közelítése a film és a tévé formanyelvéhez. Ez afféle mesterségbeli ambícióm volt. Természetesen, felhasználtam korábbi színpadi műveim tapasztalatait. De ezzel is az aktuális mondanivaló kiélezését igyekeztem szolgálni, ha nem is valósult meg minden az elképzelésem szerint. — Egyes kritikusai a visz- szatérő motívumok drámai hullámzásában látják az opera erősségét. Mi erről a véleménye? — A Tragédia — látványos történelmi akcióival, konf liktusaival, heves vitáival — egyetlen ember belső tépelő- désének — afféle belső dialógusnak — is felfogható, akiben egymás mellett és egymást felváltva hatnak az építő és romboló, a kiegyensúlyozó erő. A zenei jellemzésben az ellentétes karakterek mellett a közös vonásokat igyekeztem ábrázolni. — A mű feldolgozása során mi jelentette a legnagyobb problémát a zeneszerző számára? — Meglehetős küzdelmem volt Madách hasonlíthatatlan és a világirodalomban páratlan művének egyetlen problematikus oldalával, a nehézkes jambus sorokkal, amelyeknek magyar zenei hanglejtésbe való átültetése kemény munkát jelentett A hangsúlyos és időmértékes ritmusok, valamint a gagli- ardasított jambus megfelelő alkalmazása, úgy érzem, sikerült, mert sem az énekesek, sem a közönség nem érzett zavart. Akár a próbákon (Elmélyed gondolataiban. Mögötte a falon Vaszary derűs itáliai városképe. A könyveknél, a heverő fölött, dél-romániai ikonképek. A kisasztalon mridangam — indiai dob és egy íúvósbang- szer. Megszólaltatja mindkettőt. Egy utazás emlékei. A nyitott zongorán üres a kottatartó. Mintha a Tragédia zenéjére várna. És előkerül a zongorakivonat, következnék a példák. Ránki György énekli a szereplők dallamíveit. Akár a bemutató előtt, a próbákon.) M. Zs. uli Három költő útja 01 sorozatot indított az Akadémiai Kiadó, céljaiként a kortárs, magyar irodalom legnevesebb alkotóinak „tudományos igényű tanulmányok formájában” való bemutatását jelölve meg Az eddig megjelent kötetek bizalmat keltenek. A „Kortársaink’’ igényes vállalkozás. Bizonyítja ezt most három költő útjának föl vázolása is: Szabó Lőrincé, Váci Mihályé, Benjámin Lászlóé, Végletek jelölte utakat járt be Szabó Lőrinc- nem volt könnyű dolga tehát Rába Györgynek, hogy egyértelműen magyarázza azt. ami sokféle módon értelmezhető. Sikerrel tette dolgát, az egyszerűsítést éppúgy elkerülve, mint az álbonyolultságot. A műre. a versekre, a kötetekre összpontosítja figyelmét, nem sommás megállapításokkal. hanem részletező elemzésekkel ad hitelt véleményének, ami több tekintetben nem egyezik az — eddig — általánosan elfogadott Szabó Lőrinc-képpel. Rába azonban nem fél a legendákkal szemben az igazság kimondásától. így a többi között a Lóci-versek tényleges értekének kimutatásától. Vitázó, érdekes gondolatokat megfogalmazó tanulmány Rábáé, s elsőként helyezi mérlegre Szabó Lőrinc utolsó éveinek munkásságát, a ’.végső harmónia" megélésére tett erőfeszítéseket. Látszatra könnyebb dolga volt Kovács Sándor Ivánnak, a Váci Mihályról szóló kismonográfia szerzőjének. Váci, ki úgy élt >>mint a százhúszat verő szív’’, az elkötelezettséget nemcsak gyakorolta, de vallotta is büszkén. Emberi, alkotói útja egyenes, szava nyüt, ám éppen ez az, ami csoportokra osztotta ismerőit. Kovács nem áll egyik csoport oldalára sem, hisz abban, hogy a tények — a művek — érvelnek a leghangosabban. Ezért lépésről lépésre halad előre Váci öntörvényű világában, a völgyeket éppúgy megmutatja, mint a csúcsokat. A majd három éve elhunyt költő első, teljes és tiszta képe ez a könyvecske, őszinte mérlege az „árva emberekért” telt életnek. ,,A szegények fájdalmát panaszolom, /de érzem a szegények erejét” — vallotta indulásakor Benjámin László, s most, hogy Simon Zoltán tollából az első átfogó tanulmányt olvashatjuk a három és fél évtizedes költői pályáról, úgy ítélhetjük, mindenkor hű maradt e gondolathoz. Benjámin nemcsak markáns alakja a szocialista irodalomnak, hanem — sok tekintetben — találkozást pontja is azoknak a hatásoknak, amelyek formálták, torzították költészetünk e vonulatát. Simon érdeme, hogy nem kerüli meg a fájdalmas időszakokat, úgy elemzi Benjámin munkásságát, mint az olykor ellentmondó részek ellenére is egészt. S a hangsúly ezen van valóban, hiszen a művek — közöttük jó néhány vitáit kiváltó, vihart kavaró alkotás — olyan költő portréját rajzolják elénk, aki — mint maga írta — eszményeit nem, csalt korábbi romantikus illúzióit tagadta meg. (M) NYELVMŰVELŐ SOROK Vegyünk irányt" a hivatali nyelvre u Több alkalommal olvastam az utóbbi időben olyan nyilatkozatokat, amelyek szerint ma élő íróink közül a legszebb, legtisztább magyar nyelven Illyés Gyula szól az olvasókhoz. Nos, Illyés Gyula tanítja, hogy ..szépen úr és beszél, akinek sikerül még bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni De sorolhatnánk az idézeteket szinte vég nélkül, kezdve Petőfinél, aki az egyszerűséget tekintette a legfőbb szabálynak, folytatva a nagy orosz nyéivművész, Gorkij nyilatkozatával, aki azt mondta. hogy „a beszéd igazi szépsége, ereje a szavak pontosságával, színességével és jó hangzásával alakul ki.” Sajnos, a fent idézett követelmények ellen nap mint nap vétünk, különösen a hivatali nyelvben használnak olyan, kifejezéseket, amelyek szószaporításnak bélyegezhetek. Szónokaink gyakran beszélnék 'meglevő gondjaink- ról> amelyek a kérdések konkrét lényegét jelentik és ezek miatt behatároltak lehetőségeink. A passzív szemlélő is azonnal észreveszi, hogy itt divatos nagy szavakat használ az előadó, akinek bizony mindkét szülőjét kérdőre lehetne vonni, miért hivatkozott állandóan túlterheltségre, ahelyett* hogy gyermekét megtanította volna a szép magyar beszédre. Ha egy üzemnél, vagy termelőszövetkezetnél bajok mutatkoznak, akkor ez elsősorban a tervezés hibáinak köszönhető, bár bizonyos vonatkozásban, ha szabad így kifejeznem magamat, a dolgozók is ludasak lehetnek a dologban. Madách Imre élete két nő között ingadozik, akik nagy szerepet játszottak az életében, de nemcsak színészek játszanak nálunk szerepet, hanem a tervteljesítés, a forróság. vagy éppen a fagy, a csecsemőhalandóság, vagy a gyenge minőségű üzemi koszt. Ezek után nem marad más hátra, mint döntő feladatnak tekinteni a hibák elhárítását, mint ahogyan a műszaki dolgozók is döntően a vállalati tervek teljesítésére törekszenek, a vállalat vezetői pedig irányt vesznek a jó kollektiv szellem kiépítésére, amely döntő fontosságú miniden üzemben. * S miután sikerült a dőlt betűs kifejezésekkel élére állítanunk a kérdést, bár ez a hely szűk keresztmetszetet biztosít az elemzésre, arccal fordulhatunk a nyelvhelyesség néhány kérdése felé. Csak olyan gondokról beszélhetünk, amelyek aggasztanak bennünket, tehát létezőkről, aki szemlélődik, az nem lehet passzív, mert így legfeljebb bámulni lehet Az embernek szülei vannak, de szülője csak az édesanyja lehet, mert különben valami biológiai csodát sejthet az ember. A fellelhető hibákat irtani kell, de semmiképpen nem köszönni nekik, hegy vannak, as ember maga ingadozik, ba nem biztos az álláspontjában! de nem az élete. A döntően kifejezés stílusunk egyhangúságát biztosítja és a szavak jelentésének lejáratását eredményezi. Nyelvünk gazdag, népi mondásaink, szólásaink nem teszik szükségessé, hogy más népek szólásainak szolgai fordításával játsszuk meg a tudálékost. Ezért a jövőben ne forduljunk sem arccal, sem más módon a falu. vagy a kérdések felé, hanem vegyük kezünkbe Tamási Áron „Ábel" című remekét, ahol ezt olvashatjuk: ,„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” — munkánkkal és azzal, hogy szépen beszéljük édes anyanyelvűnket. Csukly László vcarssj!sjxnurs'sfs'm'x'ss""//s/-/"s""ss//fs/s"msss"s"ssrsrsvn. , I | Taar Ferenc: I LÁNG ÉS TÖVIS 1 I ""Y'j("SSSSssssssssssss""ss"'SS"ss"r"""s'ysrjx"S"ss"/"'ssssssys/YJu7ssÁ «fflNÖGRÁD — 1973. január 21., vasárnap “ Tudja, milyen ámcúgban voltam én a fronton T 9-ben? — kacsint iám kópésan. az öreg', majd kivágja, mint egy adut: — vadonatúj huszár- uniformisban. Pedig gyalogos voltam, de már nem jutott más egyenruha. Nem is bántam. mert én akkor még igen f... gyerek voltam, megnézegettek a jányok Losoncon, csali az volt a baj, hogy amikor a géppuska mellett hasaltam, mindig attól féltem, hogy lelövik a fejemről a csákót, mert akárhogy lapultam, az mindig kiállt a bokrétájával... Tudja, mit mondok én magának? Feltenném én bizony még most is azt a csákót, ha megint szólítanának! Imi. olvasni ugyan nem tudtam, de, hogy hol az én helyem, azt mindig tudtam ... Negyvennégyben is én vezettem át az oroszokat az alagúton. Na, hallja, volt itt annyi, hogy a föld alig bírta megtartani a hátán őket! — Apa! Miket beszélsz? — kottyant közbe ijedten a néni. De Balázs bácsi csak legyint: — Az elvtárs majd kiszedi belőle, ami nem jó... Szóval, mondtam nekik: „Szerbuclok. tovarisok! Gyertek, csak velem!” ....Jöttek is utánam, mint kotló után. a csirkefiúk. átvezettem őket a németek hátába. Ezért is kaptam azt a nagyobbik aranyat ... Na, azok nem győztek hálálkodni nekem; tiogy így papa, meg úgy, gyere velünk! Na, gondoltam, az hiányzik nekem éppen, meg a kalács!? Le is léptem, jöttem haza, indult a bánya, január elején már áramot adtunk. vagyis szenet hozzá... Akkortól virradt ránk, bányászokra! Jött a széncsata. Biztos hallott róla. Rengeteg volt a munka, de jött a lóvé is, nagy volt a kereset, jó az ellátás, volt nekünk mindenünk, csak én mér akkor olyan félember voltam* hogy megszakadtam, ezért is szá- zalékoltak kicsire, kevés a nyugdíj... A néni, mint éhtyúk a szemet kapja föl a szót. amint kiejti a száján Balázs bácsi: nyugdíj! — Elmondják majd ezt a színpadon is? — A legfontosabbat — nyugtatom meg. — A nyugdíjat ki ne felejtse belőle! — A néni is részt vett az akkori, eseményekben? — Nem, én nem értem rá ilyesmivel foglalkozni öt gyerek mellett. t— Üzemben sem dolgozott? — Én csak itthon voltam — mondja, vagy inkább sóhajtja csendesen és néz maga elé. Fakéreg formájú két kezét egymásra teszi, mint két madár-szárnyat, a vállai előrebuknak... Ez a „csak itthon voltam” annyit tesz, hogy havi. 20—25 pengőből etetni, ruházni kellett a családot, a kertet is gondozni kellett, á jószágot ellátni* mosni, főzni, takarítani, gyereket szülni és még asszonynak is lenni, fii soha betegágyban nem maradni, különben minden rend megbomlik és felfordul a házban... és annyit tesz. hogy soha nem érni rá semmire, amit szeretne, csak amit muszáj... egész élete egyetlen kapkodás, rohanás, örök készenlét, vigyázás, aggodalom. Mert a bányászasszony soha nem tudhatta. hogy az ura, ha reggel leszáll, feljön-e élve, sha a gyereke is munkába kényszerült a bányába, soha nem tudhatta, nem omlik-e rá a szén, nem üti-e el a csille. (Folytatjuk)
