Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
KYELVMŰVELŐ SOROK Robot9 munk, meló Minden dolgozó érdeke Egy iskola tervei és gondjai a párthatározat után Egy kiváló angol gondolkodó szerint a történelem tulajdonképpen nem más, mint az emberiségnek szavakba merevült múltja. Nyilvánvalóan azt akarja hangsúlyozni, hogy mindazt, amit az emberi társadalom történetéről tudunk, elsősorban a szónak köszönhetjük. Fogjuk most vallatóra mi Is a nyelvünket. Nézzük meg három munkát jelentő szavunkat. Mit árulnak el az ember és a munka viszonyáról, s e viszony történelmi alakulásáról? A dolgozást jelentő egyik szavunk évszázadokon át a robot volt. Valamikor a honfoglalás táján kerülhetett át hozzánk — az egyik szláv nyelvből. Érdekes, hogy azon- 'nal a jobbágymunkára, az „urdolgára” alkalmazták. Később pedig, a feudális viszonyok megszűnése után, akkor használták, amikor a munka kényszer jellegét akarták hangsúlyozni. De vajon miért éppen ilyen jelentéssel vettük át ezt a szót? Bizonyára azért, mert a robot egész családfája mindenütt a nem szívesen végzett dolog jelölésére szolgál. Ott mozog ez a szó — egy kis hangátvetéssel — a német Arbeit főnév előtagjában is — egyenesen a rabszolgamunkára célozva; de innen származik a mi rab és rabszolga szavunk is. A másik szó: maga a munka. Ezt is a szlávból vettük át. Már az 1200 táján keletkezett Halotti Beszédben is feltűnik: „ ... vetevé üüt ez munkás világbeié”. De itt még nem a mai értelmében szerepel, hanem azt jelenti, hogy vesződséges, gyötrelmes. A munka szó őse ugyanis eredetileg a büntetés fogalmának jelölésére szolgált. Ebből sarjadt ki a későbbi jelentése is. A bűnöst munkás- sorba vetették, dolgoznia kellett. Innét van aztán, hogy a munka szó tartalmában benne rejlett a gond, a kín, a szenvedés érzése is. De vonatkoztassunk el most egy pillanatra a mi nyelvünktől! Miért van az, hogy másutt is hasonló jelenségekre bukkanunk? A latin labor eredeti jelentése: erőlködés, kín, baj. A német Arbeit-re már utaltunk. A francia travail előzménye teher, fáradság; a középkorban így nevezték azt a faalkotmányt, amellyel patkolás közben kordában tartották a lovat. Akármerre nézünk: az emberiség tudatában a munka mintha a kínnal, a szenvedéssel, a vesződséggel lett volna egyenlő. Hogyan is mondja a biblia? „Arcod verejtékével eszed a kenyeret...” Így őrzi a nyelv rég letűnt nemzedékek életét és érzésvilágát. De mi azt valljuk, hogy az emberiség igazi története — amelyben a munka kényszer jellege megszűnik — csak most kezdődik. Nyelvünkben a munkához való szocialista viszony kifejezésére nem született új szó. Hacsak az argó szittyósaiból felmerült meló-t nem tartjuk annak. A meló tehát az alvilágból szüremedett át köznyelvünkbe. Jelentéstartalmából kétségkívül hiányzik a kényszer, kín, gyötrelem motívuma. Hiszen eredetileg a jasszok meglehetősen könnyed életfelfogását fejezte ki. Időközben azonban — el kell ismernünk — sokat nemesedett a jelentése. . Azt persze mégsem mondhatnánk, hogy a meló szó valamennyire is kifejezné a „dologtevésről” kialakított új felfogásunkat! Jobb tehát, ha továbbra is a jól bevált és patinás munka főnevet használjuk — megtöltve friss tartalommal. A meló-t pedig tartogassuk az olyan esetekre, amikor egyfajta stílushatás elérése a célunk. Dr. Szabó Károly Az MSZMP június 1S-1 határozatában,. s az ezt követő országos közoktatás-politikai aktíva anyagában nagy súly lyal szerepel az oktatómunka korszerűsítésének igénye. Ami jelentős mértékben módszertani korszerűsítés is. A határozatban ezt olvashatjuk: „Oktatómunkánk javításra, korszerűsítésre szorul. Az oktatás módszerei nem felelnek meg a követelményeknek. Aránytalanul sok a közlés, az előadás és kevés az iskolában végzett aktív tanulói munka. Enélkül pedig az önálló ismeretszerzésre, az önművelés igényére felkészíteni nem lehet. Az iskola... nem fejleszti kellően a diákokban az önálló tanulás képességét. • Aczél György előadói beszédében mondta, hogy egyik kulcskérdés a tanulói aktivitás növelése, s ez szorosan kapcsolódik a munkára neveléshez, az ifjúság erkölcsi arculatának kialakításához. A határozat nagyon aktuális problémát vet fel, amely a pedagógus társadalomban már régebben így, vagy úgy megfogalmazódott, s legfeljebb a megítélésben, vagy az> ebből eredő következtetésekben különböztünk. Ha lassan, és sokszor tapogatózva is, de néhány évvel ezelőtt iskolánkban szintén elindultunk egy úton, a tanulói aktivitás fejlesztésének tervszerű fokozásához, amely már eredményeket is mutat fel. Első lépésként a fizikai dolgozó szülők tehetséges gyermekeivel és a kiváló képességet mutatókkal való foglalkozásnak a konzultációs formáját szerveztük meg. Ez az egyéni képességek fejlesztésének nagyon hasznos eszköze lett. A tanulók a szaktanárokkal közvetlen kapcsolatokat tartanak, s így nő a lehetőségük speciális problémáik megoldására, hatékonyabbá válik az egyetemi továbbtanulásra való felkészülésük, s képessé lesznek egyéni érdeklődésüknek megfelelően egyes tudományokban való mélyebb búvárkodásra. Jelentősen fejlődött az utóbbi években az iskolánkban a szakköri munka is, amelyet szintén a fenti célok megvalósításának az érdekében alakítottunk át. A két éve rendszeressé vált iskolanapok, ezeken a szakköri tagok előadásai szép keresztmetszetet mutattak erről az átalakulásról. A tanulók nagy kedvvel mélyednek el egy-egy kisebb szakterületen és eredményeikről kiselőadások formájában számolnak be a nagyobb iskolaközösség előtt. Üj lehetőségként ■ társult most ezekhez az audio-vizuális eszközöknek önálló ismeret- szerzésre, gyakorlásra szolgáló használata. Az iskolai audiovizuális központ megszervezése lehetőséget adott arra — ha lehetőségei egyelőre nagyon korlátozottak is —. hogy a felvételi vizsgákra való felkészüléshez, egyes történelmi, irodalmi vagy egyéb témákban való elmélyüléshez magnetofon tanszalagokat kérjenek meghallgatásra, vagy diafilmeket tanulmányozásra. Bevezettük, — év elején még elsősorban anyagrendezési célokból —, hogy az egyes szalagokról rövid tartalmi jegyzeteket kérünk „használati díjként”. Meglepődtünk, hogy milyen nagy különbségek vannak az egyes tanulók megfigyelőképességében, lényeglátásában. Elhatároztuk, hogy tervszerű foglalkoztatási anyaggá tesszük ezeket az intelligencia fejlesztő gyakorlatokat. Az audio-vizuális anyag még nagyon sok lehetőséget kínál a legkülönbözőbb tanulói aktivitást igénylő és fejlesztő foglalkoztatásokra. Ezeknek a tanórákon kívüli foglalkozásoknak, bármilyen nagyok is a lehetőségei, gátat szab az, hogy iskolák vezetői nem rendelkeznek elegendő anyagiakkal. A jelenleg működő formák közül is több csak szinte „bújtatott”, tanulószobai korrepetálás, vagy egyéb címen rendszeresített. Az iskolavezetés nagyon nehezen tud lehetőséget találni és sokszor nem is talál, ennek a sok energiát és felkészülést igénylő tanári munkának a díjazására. A közvélemény és a költségvetés is teljesen „tanóra szemléletű”, s ezt az élet lassan túllépi, bár azt nem vitatja senki, hogy még nagyon hosszú ideig a tanóra marad az iskolai munka gerince. A fent említett, órákon kívüli foglalkozások, jó átmenetet képeznek a határozatban is megfogalmazott, nagvon aktuálissá vált, fakultatív tárgyak bevezetésének. Ezek a tárgyak kettős irányúak lennének — egyrészt a továbbtanulni szándékozók többet kaphatnak a felvételi tárgyaikból, a gyakorlati életbe kilépők pedig ennek a jobb megvalósításához kapjanak több előkészítést. Az első feladat megvalósítására egyre több előkészítés történik (egyetemi előkészítők, konzultációk, elméleti szakkörök), de a második megvalósításához még nagyon kevés és homályos elképzelésünk van, hisz’ az üzemi kapcsolatokat és a gyakorlati irányú foglalkozásokat az iskolákban, gimnáziumokban az utóbbi időben ellentmondóan értékelték, irányították. Már előbb is említettem, hogy az iskolai munka gerince továbbra is a tanítási óra marad, s eredményességéért a tanulói aktivitás fokozása ezeken is a legfontosabb feladatok között van. Ez a feladat azonban a legnehezebb. Az osztályok még mindig nagy létszámúak, összetételük vegyes, a képességek, érdeklődési irányok igen különbözőek. Mit próbálunk tenni, hogy ilyen körülmények között is biztosítsuk az egyes tanulók aktivitását az órákon? Divatossá vált pedagógiai kifejezés az utóbbi években: differenciáltan foglalkoznak. Amilyen sokat hangoztatják a pedagógiai sajtóban, olyan nehéz, egyesek szerint szinte lehetetlen a megvalósítása. Mit próbáltunk az elmúlt években tenni, hogy a tanulókat egyénenként is jobban bekapcsoljuk az ismeretszerzés folyamatába? Elsősorban a nyelvi és matematika órák módszerének az átalakítása került napirendre. Látunk lehetőségeket a tanulók differenciált foglalkozására feladatlapokon és az audio-vizuális eszközökre készített programokban, megfelelő példatárakban, gyakorló munkafüzetekben. Ezeknek tervszerű, időbeni elkészí' tése csak központi ellátással lenne megoldható. Ezt azonban mind ez ideig nem tudtuk- szinte elkezdeni sem. Sok és biztató kezdeményezés van az iskolákban, de ez' megfeszített egyéni munkák eredményéként született, és érthetően hézagos, időszaki. Nagy reményekkel tekintünk az iskolák szaktantermi rendszerének kialakítása elé, amely több lehetőséget adhat a továbbfejlődéshez. Feltétlen szorgalmaznunk kell azonban a pedagógiai tudomány segítségét, az anyagokkal való központi ellátás megszervezését! A határozat megállapítása: „Az iskolák szemléltető.- kísérleti eszközökkel való ellátottsága alacsony szintű és hiányos; tanszerellátásunk korszerűtlen...” — nálunk is helytálló. Az 1973. évi költségvetési tervezet isíneretében azonban lényeges fejlődés nem remélhető, sőt esetenként a rendelkezésekre álló anyagi lehetőségek csökkenésével kell számolni. Ez annál súlyosabb gond, mert a fenntartási költségek az oktatási intézményeknél nőnek. Elgondolkoztató, hogy — bár a határozat társadalmi kérdéssé teszi az oktatásügyet — a vállalatoknak az iskolákkal való kapcsolata egyre ridegebb üzleti érdekű lesz, az oktatási intézetek karbantartása, a javítások csak „jó üzletek”, s egyre megbízhatatlanabbak. A technikai eszközök javítása, miután ezek egyre nagyobb szerepet kell, hogy kapjanák az oktatás területén is az erre a célra szolgáló vállalatoknál minőségileg kifogásolhatók és sok problémát jelentenek. Nem érezzük, hogy a vállalatok úgy intéznék ezeket az ügyeket, hogy az ő gyermekeik érdekében, talán még sokkal gondosabb munkára lenne szükség az iskolákban. Ilyen körülmények között nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a napokban a Balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat egy szocialista brigádja olyan jellegű feladatot vállalt magára, hogy segítségünkre lesz a technikai eszközök megjavításában és folyamatos karbantartásában. A társadalom ilyen jellegű segítsége, amely már évekkel ezelőtt nagyon szép eredményeket mutatott fel, utóbbi években bizonyos visszaesést mutat. A fakultatív tárgyak bevezetése, azzal a céllal, hogy az iskola közelebb kerüljön a társadalmi elvárásokhoz, nem sikerülhet az iskolát környező termelőegységek szoros együttműködése nélkül. Ez munkaerő-gazdálkodás, amit nem lehet a társadalmi folyamatból kiszorítva intézményenként megoldani. Szükség van már most arra, hogy a különböző munkahelyek vezetői és az iskolák vezetői gondos, tervszerű vizsgálatokból, közös erővel dolgozzanak egy-egy város, megye szakembernevelésén, hisz’ az oktatási célkitűzések megvalósítása társadalmi szükségszerűség, amit a legjobb szándékú pedagógusok sem tudnak egyedül' megvalósítani. A közvéleményt foglalkoztató oktatási-nevelési elképzeléseiből úgy lehet valóság, ha a társadalom közakarattá, tudatos cselekvővé válik, meri a párthatározat megvalósítása hazánk minden dolgozójának egyformán érdeke. Kovalcsik András, a Balassi Bálint Gimnázium tanára, Balassagyarmat C7 (Réti Zoltán akvaréllje) S írján már hervadnak a virágok, fejfáján bámulnák a betűk, de nevét őrizni fogja a pedagógusi és anyai szeretettel megfogalmazott és elindított mozgalom. Ha jól emlékszem, a Nők Lapjában tette először nyilvánosan szóvá, hogy mátrave- rebélyi tapasztalatai alapján úgy látja, csakis a társadalom teljes összefogásával lehetséges segíteni, lendíteni a hátrányos helyzetű tanulókon, különösen azokban a községekben (mint náluk is!), ahol sok a túlnépes, sokgyermekes cigánycsalád. Hiszen ezeknél a gyermekeknél nem is csupán a pedagógiai hátrány pótlására kell erőt, energiát fordítani, hanem az alapvető civilizációs igények kielégítésére is. Egynémelyik családban annyi a gyerek, hogy még ruháztatásukról sem tudnak amúgy is elesett szüleik gondoskodni, nemhogy a tankönyvekről és egyéb iskolai felszerelésekről. S Rádi- né jószívvel fogalmazott sorai nagyobb visszhangot vertek, mint a tihanyi apátság kőfala. Szinte pillanatok alatt megmozdult az ország társadalma, sőt az országhatáron túlról is érkezett reagálás. Csomagok érkeztek ruhaneművel és könyvekkel, pénz érkezett meghatározott és meghatározatlan céllal, s a kedves levelek és a melegszívű kísérő sorok sem hiányoztak. Putrikba és kis házakba érkezett el a társadalom üzenete: mellettetek állunk, figyeljük sorsotokat és segíteni óhajtunk rajtatok, hadd egyenlítődjenek ki a múlt emlékeként még mindig előforduló szociális különbözőségek. S a mozgalom megkezdése óta a Mátraverebélyi Általános Iskolában egyre több a jólöltözött, jobb közérzetű cigánygyerek. S az energiát már rá lehet fordítani a higiéniára, a magatartásra, a tárgyi tudás betáplálására, s a tények mindinkább igazolják, hogy fogékonyak, -jól mű- ködőek ezek a kis két lábon járó, fekete kompúterek. Különösen megható a távolról jövő segítség. Egy kilencven télé járó, idős férfi, aki a nincstelen ezrekkel tánnsimpi mrar Rád iné mozgalma torgott ki Amerikába, és időközben sikerült megszednie magát, már két alkalommal is küldött borítékban pénzt, és levelet, ígérvén, hogy amíg él, szívügyének fogja tekinteni a rászoruló gyermekek segítését. S ha elérkezik az utolsó órája, összegyűjtött vagyonkáját alapítványként a magyar államra hagyja, azzal a kikötéssel, hogy azt a hátrányos helyzetű tanulók támogatására használják fel. Természetesen a segítők java országhatáron belül él, ők adják, ontják a legnagyobb meny- nyiségben az ajándékokat. Helyenként egész kollektívák mozdulnak meg. A napokban várták Verebélyre például a martfűi cipőgyár küldöttségét, akik száz pár tornacipővel óhajtanak kedveskedni a verebélyi gyermekeknek. Egy fővárosi üzem munkásai gumicsizmákat ajánlottak föl. S Rádiné mozgalma óta újabbnál újabb kezdeményezések híre-szele jut el hozzánk, mutatván, hogy a társadalom nem közömbös, s ami állami segédlettel még nem oldható meg tökéletesen, ahhoz összeszedik az egyének és társadalmak erejét, kibontakoztatják a pénzügyi lehetőségeket. Ilyen mozgalmat kezdeményeztek a szocialista brigádok, amelyek tankönyvekkel igyekszenek ellátni a hátrányos helyzetű tanulókat, s időnként csomagba rakják (az első általánostól a nyolcadikig!) a szükséges könyveket, hadd vigyék be az elhagyatott otthonba a betű, a kultúra melegét. Sokszor olyan ez a segítség, hogy nemcsak a lurkók forgatják a könyvek lapjait, hanem a szülők is, akiknek anyagi kényszerűségből, vagy hasonló, különleges támogatás híján korán abba kellett hagyniuk a tanulást. Minden csomag, minden ajándék fényt és örömet visz a hámló, vizenyős falak közé. Most újabb mozgalom hírét ontják a lapok. Egyik hetilapunk, a Szabad Föld ahhoz kérte a társadalom segítségét, hogy a puszták, települések, kisebb helységek könyvtári könyvellátását támogassák ajándékaikkal. S a felhívás ez esetben sem maradt „pusztába kiáltott” szó. Érkeznek a regények, műszaki és ismeretterjesztő könyvek, verseskötetek és antológiák az immár rideggé szűkülő tanyai, majorsági világba, hogy ezzel is színesítsék, tartalommal töltsék meg az ott élők másokénál sivárabb életét. Még csak most kezdődött el a mozgalom, még nem ért el akkora méretet, mint a kis helységek és a tanyavilág iskoláinak tévékészülékkel való ellátása idején. De a jelek azt mutatják, hogy akik értesültek a kérésről, azok igyekeznek is nyomban segíteni, mégpedig sebtiben, hiszen kétszer ad, aki gyorsan ad. S nagyon érdek«, hogy az első ajándékozók szinte valamennyi mozgalom esetében azok közül kerülnek ki, akik maguk is hátrányos helyzetből indultak el életük felfelé ívelő útján. Mintha ők értenék, tudnák legjobban, mit jelent a segítség a környezet igáját nyögő csemetének. R ádiné mozgalmára még sokáig emlékezni fogunk, bár reménykedünk, hogy már nem sokáig lesz szükség a társadalom ilyeténforma se- gítőkészségéie, mert a családok a maguk útján is kikerülnek abból a mélységből, amely még a múltból mutogatja tátongó kürtőit. De amíg szükség van a segítségre, amíg a társadalom reagálására még számítanunk kell, elégedetten nyugtázhatjuk, hogy barátságból, szeretetből, kollektivitásból sokan vizsgáztak csillagos ötösre. NOGRÁD — 1972, december 10., vasárnap 7
