Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
E L H f II Ü ► A világ népeihez* Ünnepi számvetés Közművelődés — munkáskultúra immmm /HÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÖGRÁ AI M SIMP NÓGRÁD M E-GY E 1 KIJÖTT SAGA ÉS A MICiVEI fANACS 1APJA ÍXVIII. ÉVF., 303. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1972. DECEMBER 24., VASÁRNAP • • ünnepbe rejtező történelem Minden ünnepnek megvan a sajá- azon rajtunk kívül a jóisten sem változ- tos hangulata. Április 4-én ujjongva, a tavasz jegyében dicsőítjük a szabadságot és függetlenséget, s köszönetét mondunk azoknak a barátainknak, akik hozzájárultak népünk, nemzetünk felemelkedéséhez. Húsvétkor kicsit elengedjük magunkat, eszünk és főleg iszunk, s igyekszünk a nők kelvébe járni, akik öntözve szépek, mint a virág. Május elsején a munkásság nemzetközi összefogására, augusztus 20-án az új kenyérre és szocialista államiságunkra, november 7-én pedig a kommunizmus úttörőire, 1917 elszánt és áldozatkész hőseire fordítjuk a figyelmet. A karácsony más. az szolid és meghitt ünnep. Ilyenkor ösz- szejön a család, ajándékkal kedveskedünk egymásnak, fenyőt állítunk, felékesítjük, gyertyát és csillagszórót rakunk rá S meghányjuk-vetj ük az év dolgait, s kicsit már előre is tekintünk, hiszen közeledik az új esztendő, amely mindig tartogat valami újat, érdekeset számunkra. A karácsony elmélkedő ünnep, ez már hagyomány. Talán abból táplálkozik mindez, hogy hazánk paraszti ország volt és a parasztember ilyenkor talált rá időt, hogy számot vessen egy év gazdálkodásával, s megvitassa családon belül, hogy mit kell jövőre másként csinálni. A karácsony előtt megjelenő kalendáriumokon, de a különféle néplapok címlapjain is ilyenkor jelent meg a rajz a kemencepadkán üldögélő öregekről, asszonyról és gyermekekről, s mellettük az asztal mellett töprengő gazdáról, aki a kalendáriumokon olyan mosolygós, telt arcú és pirospozsgás volt, mint egy sörgyári plakáton. Karácsony nem a nagy dáridók ünnepe, inkább az evésé, mint az ivásé, mert a magyar ember a gyomrán méri gyakorta az ünnep jelentőségét. Kicsit a terített asztalon is felmérhető tehát, hogy miképpen is sikerült a karácsonyi számadás. Igaz ugyan, hogy helyi szokások is megszabják, hol és mit főz a háziasszony: töltött káposztát-e, halat-e vagy palóc gulyást. De talán éppen azért mert hajlamosak vagyunk a hasunkon mérni a helyzetet, s mert a karácsony kicsit esztendős gazdasági felmérés is, az ünnepben benne él, benne rejtőzik a történelem. Érdemes megfigyelni! Voltak esztendők, amikor Róbert bácsi ínségkonyhája jelképezte a karácsonyt, később a háborús években meleg holmit gyűjtöttünk a Don- kanyarból és az orosz tél borzalmai elől menekülő katonáknak, vannak esztendők, amelyeket a lóhúsevés szimbolizál a fővárosban, falun pedig az ölelkezés a szovjet katonával, aki segítséget ad a szán- táshoz-vetéshez, ügyel rá, hogy a háború pusztításai nyomán egy percre se torpanjon meg az élet. Azután jött a milliomos-korszak, amikor már nem is milliomosok, hanem billiomosok, sőt adópengősök lettünk. Mint az őskommunizmus után, megkezdődött a cserebere: jégeral- sóért liszt, zsír, szalonna került a zsákba, melaszért, olajért ruhát lehetett szerezni. De végigkísérhetjük a karácsony szimbólumait egészen napjainkig, s felleljük benne az új forint, az államosítás, a tsz-szervezés, a meghúzott és kiengedett nadrágszíj éveit, egészen az új gazdaságirányítási rendszerig. Az idén karácsonykor miről folyik vajon a szóbeszéd? Biztosak lehetünk benne: nemcsak a szűkén vett családi tervezésről és számvetésről. Hiszen politikus népnek tartottuk magunkat mindig, családi körben pedig különösen szeretjük néven nevezni a gyereket. Szinte magam elé képzelem a gondos háziasszonyt, aki elmondja, hogy sebtiben beszerez még vajat, sajtot mielőtt fölmenne az ára A dohányosok cigarettát tartalékolnak „régi áron”, a szesztestvérek konyakot és fütyülős barackot Ismét előkerülnek a lomtárból a rémhírek is, hogy felmegy a hús ára is. Ilyen jelenséggel már megyénkben is találkoztunk, amikor a Herz-szalámi egyébként is 120 forintos kilónkénti árát úgy kommentálták, hogy „lám, mindennek az ára szökik az ég felé.”) De a rémhíreken, hangulati elemeken túl minden bizonnyal eljutunk az élet reális értékeléséhez. S nemcsak azt követeljük, hogy jöjjön végre olyan szabályozó, amely az önköltség csökkentésére ösztönöz, s ne tegye lehetővé, hogy a gyárak növekvő rezsijét a fogyasztóra hárítsák át, hanem arra is rájövünk, hogy mi nem csupán fogyasztok, hanem termelők is vagyunk, <s amin mi panaszkodunk, sopánkodunk. tathat. Mert igaz ugyan, hogy néhány cikk ára új évtől följebb megy, de az is igaz, hogy a húsé legalább 1975-ig változatlan marad (ebből következően minden bizonynyal a szalámié is), de egyidejűleg arról is gondoskodás történt, hogy a bérből és keresetből élők, a munkások, értelmiségiek, és minden rendű dolgozók kárpótlást nyerjenek. Nem titkolhatjuk el, hogy minden keresetből élő havi fizetését emelik, az üzemi • és építőipari munkásság további 6—8 százalékos fizetésrendezésben részesül, térítést kapnak a tej árának emelése arányában a többgyermekes szülők, a gyermekes magányos anyák, a nyugdíjasok. Olyan intézkedések ezek, amelyek arra irányulnak, hogy a dolgozók lehetőleg egy fillérrel se károsodjanak. De, hogy az árak tovább ne emelkedjenek, s ne legyen szükség a továbbiakban kozmetikázásra, az elsősorban rajtunk múlik; munkásokon, parasztokon, s mind- azokon, akik közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állnak a termelőmunkával. Azokon, akik, nem csupán maszek életük és háztartásuk felvirágoztatásán, hanem a nép boldogulásán törik a fejüket. Krokikban, tréfákban gyakran megírt körforgás, circulus vitiosus az, hogy a pék szidja a parasztot, a liszt rossz minőségéért, a szabó a péket a porlandó kenyérért, a nyomdász a szabót fércmunkáért. a postás a nyomdászt az olvashatatlan újságért, a hentes a postást a pontatlan kézbesítésért és így tovább, míg végül a paraszt megrója a kohászt az ekevas rossz minőségéért. Vagy egy másik vicclapból való változat, amikor a martfűi munkás a cipők-, a ruhagyári dolgozó pedig a konfekció minőségét szidja, tehát mint fogyasztó tulajdonképpen ön- maga ellen emel panaszt. De tréfa ide, tréfa oda, ezekben az élcelődésekben rengeteg az igazság. Könnyen hajiunk azonban arra, hogy megmagyarázzuk a bizonyítványt, s végső esetben arra hivatkozzunk: kis pontok vagyunk mi ahhoz, hogy egy üzem vagy gyár termelési helyzetén, önköltségein, bevételein, profilján vagy korszerűségén változtassunk. Hogy ez mennyire áltatás, arról csaknem mindenki tud a maga körében példát. Természetesen ebben a felsorolásban nem csupán a közvetlen alkotó, a manuális munkát végző munkás- és paraszt- ember kerülne bele, hanem mindenki, aki segíteni tud üzemen belül vagy kívül. A mérnöktől a pedagógusig, az adminisztrátortól az útkarbantartóig. Mert az adminisztrátor azzal, ha pontos, megbízható, ügyintézésben gyors és nem keseríti meg bürokrata fontoskodással a munkások életét, már a termelésben segít, hiszen időt takarít meg és hozzájárni az általános jó közérzet kialakulásához. A karácsonyi meghitt környezetben, a gyantaszagú lucfenyők közelében, terített asztalnál, vagy az olvasólámpa mellett, beszélgetéskor, vagy elmélkedéskor ne feledkezzünk meg arról, hogy ha Kovács Lajos panaszkodik, azért könnyen Kiss János a felelős. Tudjuk és hisszük, hogy a karácsonyi barátkozó hangulatban sokan rádöbbennek önmaguk nagyobb felelősségére is. Hiszen az a tény, hogy olyan humánus, szocializmust építő, emberformáló társadalomban élünk, mely mindannyiunk gondját szívén viseli, hogy minden száraznak tűnő adat mögött a jó szándékú gondoskodás fedezhető föl • — önmagában is biztatásul szolgálhat. Biztató kell legyen továbbá az a jó érzés is, hogy mi immár évtizedek óta teljes békességben töltjük él mind hétköznapjainkat, mind ünnepeinket Lehet, hogy amíg mi békés számvetésünket csináljuk a gazdagon feldíszített, illatos fenyőfa közelében, mások gyilkos fegyverek elől menekülnek, s házuk romhalmazán kiáltanák bosszút az agresszornak. Mert nincs béke még mindenütt az égboltozat alatt, nincs mindenütt igazságos, emberséges hatalom, mely a nép nevében úgy intézkedne, mint történetesen nálunk is teszi. A nemzetkö- zi béke ügyének is jó szolgálatot teszünk azzal, ha erősítjük gazdaságunkat és gazdagságunkat, s számadásunk teljességére törekszik. f
