Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
NYELVMŰVELŐ SOROK Ingadozások az illeszkedésben Tud-e valaki is igazságot tenni a következetlenségeknek ebben a sűrűjében? Egyszer így halljuk: „Add ide a farmerodat/” Máskor meg így: „Megveszem a farmeredet/” Az egyik novellában ez áll: „Ekkora balek kel még nem találkoztam.” A másikban meg ez: „Amióta azzal a balekkai dolgozom együtt...” A földrajzkönyvben a magas növésű, szőkd norvé- gékről olvashatunk, az újságok pedig a norvég okról írnak. Van, aki azt mondja, mágneses, van, aki azt, hogy mágnesos Jócskán szaporíthatnám még a példákat. De az ilyenfajta felsorolások csak elbizonytalanítják az embert. Lassanként azt sem tudja, hogy a fotelben ül-e, vagy a fotelban; hogy a nők pűde- reznefc, vagy púderoznak; hogy az új épületek panelbóí készülnek-e, vagy panelbői. De van ennek az ügynek helyesírási vetülete is. Nem tudom például, hogy a MA- LÉV-nek, vagy a MALÉV- nak küldjem-e a levelet. Szabályszerűen vitatkoznom kell magammal, hogy úgy írjam-e hogy konkréten, vagy úgy, hogy konkrétan. Írásban kell beszámolnom, és szinte nem tudom eldönteni: ankéten, vagy ankéton voltam-e az előző napon. De még az olyan egyszerűnek látszó esetekben is nehéz határozni: októberben vagyunk, vagy októberban. Albertnak, vagy Albertnefc megy-e az értesítés?... Honnan adódnak ezek a bi(Zon(Orosz István rajza) zonytalanságok? Van-e valami fogódzó, támpont, ha a nyelvérzékünk ingadozóvá válik? Köztudott, hogy nyelvünk egyik legősibb sajátossága a hangrendi törvény. Eszerint egyszerű, eredeti szavainkban vagy csupa mély, vagy csupa magas magánhangzó van: oroszlán, háború, denevér, üveg. Igen ám, de ez az ősi örökségünk századok óta kopik és gyengül! Először is: tudomásul kell vennünk, hogy az e, é, i hangok magas magánhangzókkal is szerepelhetnek a szavakban; vegyes hangrendűvé téve azokat. Másodszor a hangrend szigorúságát tovább lazítja az a sok idegen szó, amely a technika fejlődésével egyre nagyobb számban kerül bele szókészletünkbe. A hangrendi törvény erőt- lenedése kihat a toldalékok kapcsolódására: az illeszkedésre is. Itt is szaporodnak a gyengülés jelei: a részletszabályok. Ma már nem elég az, hogy a vegyes hangrendű szavak toldalékai mindig az utolsó magánhangzóhoz igazodnak. Ismernünk kell ezt a szabályt is: Ha az utolsó magánhangzó — a vegyes hangrendű szavakban — magas, akkor a végződés mély, vagy ingadozó: acélból, fazékban, de hidrogénben vagy hidrogénben. Különösen az idegen eredetű vegyes hangrendű szavak toldalékod viselkednek vagylagosan: balét tel, balettal, hotelben, hotelban, Karesznek, Karesznek. Dehát egyenértékűek-e a toldalékpárok? Jobb-e az egyik, mint a másik? El kell ismernünk, hogy ezek a vagylagos alakok helyesek, az ingadozásnak van létjogosultsága. Nyelvérzékünk számára azonban az a legmegnyugtatóbb, ha az e hanghoz magas toldalék járul (Ágnesnek, októberben), s ha az é, i magánhangzókhoz mély toldalék kapcsolódik (anketon, konkrétan). Az említett ingadozások tehát megszüntethetők. S érdemes is megszüntetnünk őket — hisz’ rajtuk kívül úgyis akad még jó néhány. Dr. Szabó Károly A könyv jegyében A nemzetközi könyvév hazáinkban különös hamsúlyt, minden eddiginél rangosabb ünneplést kapott. S ezt nemcsak a könyv szeretete, könyvtermésünk bősége, művészi szépsége magyarázza, hanem az a véletlen egybeesés is, mely a könyvévet mintegy előkészítővé tette a magunk külön ünnepe számára; lévén az 1973-as év a magyar könyvnyomtatás félezer esztendejének határköve. A másik pezsdítőerőt a IFLA kongresszusa adta meg: a Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetségének tanácskozása, mely színhelyül Magyarországot választva, alkalmat adott a világ valamennyi tájáról érkezett, mintegy ezer könyvtárosnak arra, hogy megismerje hazánkat és egymást. Miközben a tanácskozásokon a gyermek- könyvtárak kérdéseitől a köz- művelődés problémáin keresztül a tudományos könyvtárak gondjaiig az olvasás, művelődés és a modem könyvtár szinte valamennyi problémájáról szó esett, a kongresz- szus lehetőséget adott kapcsolatok, barátságok létrehozására, amelyeknek igazi jelentősége úgy tárul elénk, ha arra gondolunk, hogy a szellemi haladás, a művelődés közvetítői fognak össze mindannak terjesztésére és védelmére, amit a humanitás gondolata jelent. A könyv és az ember Az IFLA -kongresszus idején, s alkalmából rendezte meg a kaposvári megyei könyvtár reprezentatív fotókiállítását Ember és könyv címmel. A tökéletes szépségű képeket Jávori Béla, a megyei ,lap főszerkesztője készítette. Egy teljes éven át erre a témára fordította erejét, idejét. Mit jelent a könyv az ember számára? — így fogalmazta meg a kérdést, s a választ ellesett pillanatok rögzítésével adta meg. Azok a személyek, akiket a képeken láthattunk, nem is sejtették, hogy „lencsevégre” kerülnek. A terem másik részében a könyv önmagában, vagy másféle tárgyak relációjában szólalt meg — műkincsek, egyéb holmik, lakberendezesi eszközök vonzáskörében, kis F icsit frázisként hat, pedig a puszta kijelentésen kívül, mély igazságot tartalmaz: „A könyv a legszebb ajándék.” Legfeljebb úgy módosítanám, hogy a „legtartalmasabb” ajándék. És a leghasznosabb is. Az egyik főiskola előszobájában nógrádi várományosoknak szurkoltam és az izgalom elterelése végett, azonkívül kicsit kíváncsiságból is arról faggattam a kedves felvételizőket: hány könyvet olvastak életükben. A többség — sajnálatos módon — nem jutott túl a kötelező olvasmányokon, sőt cinkosan azt is bevallották, hogy valameny- nyit végig se olvasták tisztességesen. Akadtak azonban néhányan, akik figyelemmel kísérték a modem irodalmat, s ahogy a szerzők nevével és a címekkel dobálóztak, nekem kellett szégyenkeznem. S a végén — aligha hiszem, hogy véletlen ez — a könyvfaló diákok jutottak a legkönnyebben és a legsikeresebben túl a felvételin. Mert lehet, hogy a szaktárgyakhoz nem nyújtottak túlontúl sok segítséget az elolvasott szépirodalmi, sok esetben abszurd és elvont művek, mégis nagyobb magabiztosságot kölcsönözi tek, pusztán azzal, hogy látókörüket, élmény- és ismeretanyagukat (különösen az emberi viszonylatok megfogalmazásával) bővítették. Mert amit évtizedek élettapasztalataival lehet csak fölr.aktározni, azt könyvekből — még az abszolút humán alkotásokból is — rövid idő alatt elsajátíthatjuk. Egy vers, egy novella, még inkább a regény és dráma hatalmas élményanyagot rejt magában, társadalmi hátteret és^ ösz- szefüggéseket világit meg és sűrítve nyújtja át azt az olvasónak. Nem véletlen, hogy a sokat és értelemmel olvasó emberek műveltebbek, magabiztosabbak és a társadalmi együttélés elemi szabályait is jobban betartják. Különösen nagy öröm az, ha a fiatalok kezében lát az ember könyvet, ha a könyvtárak, könyvesboltok és anVASÁRNAPI JEGYZET A butulás nem törvényszerű tikváriumok polcainál a jövő generációt látjuk böngészni. Mert — lehet, hogy túlontúl szubjektív megítélés ez — véleményem szerint a fiatalok közel sem élnek úgy a könyvolvasás szívet- telket gyönyörködtető, hasznos és tartalmas élményével, mint azt elődeik tették, sokszor kedvezőtlenebb feltételek között. Éppen véleményem kontrolljaként vettem kezembe a statisztikát, amely korosztályok szerint szortírozza a könyvbarátokat, elsősorban a könyvtárak igénybevétele alapján. E szerint a tizennégy éven aluliak hatszázezren, a 16 és 20 év közöttiek háromszázezren, a húsz és huszonnégy év közöttiek száz- hatvanezren, a huszonnégy és huszonkilenc év közöttiek pedig mindössze 97 ezren tagjai a kölcsönkönyvtáraknak. Az életkorral egyenes arányban csökken az olvasottság, sőt talán még gyorsabban. Egyik ismerősöm, akitől kölcsönkaptam az adatokat; és aki cinikus megjegyzéseiről ismert, mindehhez tanulságként azt fűzte hozzá: „A butulás nem törvényszerű.” Vagyis: nem törvényszerű az, hogy az életbe kikerült fiatalok szakítsanak a művelődésnek azzal a nagyszerű és élvezetes lehetőségével, amit az értékes könyv nyújtott. S talán azt is jelentette nála ez a cinikus megjegyzés, hogy vásárolunk is könyvet, nemcsak könyvtárakból k'ölcsönzünk. Egyébként a statisztikai adatok más megközelítésben sem abszolút biztatóak. A középiskolák zöTnében ugyanis túlnyomó többségben szépirodalmat olvasnak, csakis szépirodalmat, ismeretterjesztő- és ... szakirodalmat csak alig-alig. A szakmunkásfiatalok olvasottsága még aggasztóbb képet mutat. Az ő érdeklődési körükben találhatók legnagyobb számmal az olcsó szórakoztató művek, a krimik, a lektűrök. S ha lehet, még ennél is sivárabb a kép faluhelyen. Fiataljaink százezrei nem ismerik az országban a könyvolvasás gyönyörűségét, ami azt mutatja, hogy sokat kell még tennünk azért, nehogy a továbbiakban is nélkülöznie kelljen a felnövő, új generációnak a könyvolvasás hasznát. S talán már az óvodában és az általános iskola alsóbb osztályaiban el kell kezdeni a nevelést, a szülőkkel vállvetve, mind nagyobb érvényt szerezve az elcsépelt jelszónak, hogy „A könyv a legszebb ajándék.” Lehet, hogy sokan maradinak fognak tartani, olyannak, aki nem akarja felismerni a technikai és szellemi robbanások egyenes következményeit, aki a reál környezetben humán ismeretek szerzésére kívánja ösztönözni az amúgy is túlterhelt ifjúságot Nem, nem erről van szó. Mert jó dolog az is, ha valaki több szakkönyvet olvas, mint szépirodalmat. S az se megvetendő, ha népszerű ismeretterjesztő könyveink sorából választja meg valaki olvasmányait. De szépirodalmat is rendszeresen olvasni kell, s önmaga elleni megbocsáthatatlan bűnt követ el, aki úgy éli le életét, hogy nem olvas könyvet az iskolai tankönyveken kívül. Gazdagabb az, akinek életútját végigkísérik a könyvolvasás feledhetetlen élményei. If ülönösen hangsúllyal mondanám el mindezt Nógrád megyében, amely köztudomásúan nem jár az élvonalban olvasottság, sőt a feltételek terén sem. és nagy formátumban, művészi vagy köznapi köntösben —; az összefüggésekből jel- képrendszer bontakozott ki, amely úgy hatott a szemlélőre mint a modern film, a közvetlen jelentésén túl is mondván valamit és megérintve az asszociációkon keresztül azokat a húrokat, melyek a kép befogadásakor re- zonálnak ép sejtetik a szavakkal kifejezhetetlen tartalmakat is. A kiállítás harmadik része illusztráció volt. Kissé szokatlan: fényképpel többnyire dokumentum jellegű művekben találkozunk. Itt azonban verseket (pl. József Attila Ódáját, Jeszényin annyiszor megénekelt nyírfáit) épp úgy illusztrálta a művész, mint a Háború és béke Natasáját. Hemingway öreg halászát vagy éppen Csörsz István hippi ifjait. Filmszerűek voltak ezek a fotók is: ha az epikus mű lefordítható a film formanyelvére, miért ne lehetne fotóval illusztrálni akár a lírai alkotást is? Elmondani a fotó nyelván azt, amit a művész olvasás közben elképzel? A néző szívesen látná ezt a gazdag gyűjteményt kötetben is — kivált, ha azokra gondol, akik nem juthatnak el Kaposvárrá A könyvnyomtatás századai Ha már a fotókiállítás a filmet juttatta eszünkbe, hasonlóképpen arra gondolunk az események sodrát érzékelve, hiszen a könyvév folyton új meg új eseményeket hoz. Legutóbb Debrecen vette át a stafétabotot. A Kossuth Lajos Tudományegyetem kétnapos tudományos ülésszaka összekapcsolódott a debreceni nyomda négyszáz évének ünneplésével, s a négy évszázad legszebb termékeinek kiállításával. A tudományos ülésszak előadásainak egy része a város művelődéstörténetének és szellemi kisugárzásának tényeit tárja a hallgatóság elé. Ennek jelentőségét mutatja, hogy 1711-ig a magyar nyelvű műveknek körülbelül harmada itt látott napvilágot, noha ekkor már Kolozsvár. Bártfa, Lőcse, Nagyvárad és Nagyszombat könyvsajtói is alaposan kivették részüket a nemzeti művelődés szolgálatából. Huszár Gál a debreceni nyomda Kassáról menekült alapítója, aki 1561-ben bocsátotta ki az első könyvet (Melius Juhász Péter: „A Szent Pál apostol levelének... magyar ázatty a” címűt), minden debreceni könyv ősét, már annak idején „Magyarország és Erdély messze világító lámpásának” nevezte a várost. A tudományos ülésszakon dr. Benda Kálmán ennek a régi, „kegyességi”-nek nevezett irodalomnak máig élő nyelvi hatásáról szólt: hagyománya eleven a népnyelvben, de éppúgy Csokonai és a magyar felvilágosodás, s ezen keresztül a nagy magyar klasz- szikusok nyelvében. S bár vizsgálódását mai irodalmunkra nem terjesztette ki, továbbgondolva idézetekkel, költői képekkel bizonyította megfigyeléseit, e hatásokat mai költőink nyelvében és jelkép- rendszerében is felismerhetjük, még akkor is, • ha az ország más tájairól származnak. A mai olvasó, s kivált a fiatalság jobban megértené, könnyebben befogadná napjaink költészetét, ha a régi magyar irodalmat jobban ismer né, ha egy-két idézetnél többet is olvashatna azokból a művekből, melyek Ady erőteljes stílusát edzetté«, s amelyek azóta is sokféle áttételen keresztül formálják, frissítik a „magyar igéket.” A kiegyezéstől a felszabadulásig terjedő korszakot dr Irinyi Károly tekintette át: kiváltképp eszmetörténeti szempontból vizsgálva a debreceni kiadványokat, és kimutatva, hogy a ' korszak szinte valamennyi áramlata mint zúgott át — igenlést vagy elutasítást nyerve, de valamiképp mindig tudomásul véve — Debrecen szellemi életén. Az ülésszak további előadásai már elszakadtak Debrecentől: dr. Soós Pál Szabó Ervin sokoldalú munkásságát vizsgáló kutatásairól számolt be, dr. Kéki Béla a hazai könyvművészet XX. századi megújulásáról és mai nemzetközi sikereiről beszélt, Csü- ty István a könyvtárnak a modern egyetemi oktatásban betöltött szerepéről, Durkó Mátyás pedig a szépirodalomnak az egyén befogadóképessége és lelki alkata által determinált hatásáról. Missziót teljesített Az ülésszak vendeket és a nagy tömegben résztvevő diákok az elmélyült és sok új tudásanyagot felszínre hozó előadások után újra meg újra megnézték a hallottakat bizonyító és szemléltető kiállítást —, amely az ülésszakkal együtt szép példája volt egy vidéki szellemi centrum erősödésének, annak az egészséges áramlatnak, mely elősegíti, hogy nagyobb vidéki városaink, hagyományaikat ápolva és közben megújhod- va, a fővárossal versenyezni és a helyi szellemi erőket mozgósítani képes központokká váljanak. A nemzetközi könyvév — itt és most — ezt a missziót is teljesíti. Bozőky Éva Anyanyelvűnk Szavak törzsét kifordítom ezredévek mélységéből szakadnak fényre gyökerek Anyanyelvűnk gyümölcs az ágon ragyog gazdag lombkoronákon szókincsünk mint az ékszerek De törvény, hogy a gyümölcsmagban múlt és jelen is halhatatlan csírában hordjon életet Egy pontba sűrítve az ágat a törzset, s a lombkoronákat eget földet és gyökeret Kiss Dénes NÓGRÁD — 1972. október 1., vasárnap
