Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)

1972-10-04 / 234. szám

Tizenöt éve szállt fel az első műhold

Ma, 15 éve, 1957. október 4-én röpítette világgá a TASZSZ hírügynökség a szenzációs eseményt: a Szovjetunióban felbocsátották az emberiség történetének első mesterséges holdját. A szovjet tudomány és technika eme hatalmas teljesítménye érthetően kiszorított minden más eseményt a világsajtó címoldalairól. Az első mesterséges hold fellövésével valóra váltak az „űrkutatás atyjának”, Ciol- kovszkijnak zseniális meglátásai.

A mesterséges hold fellövéséről Hugh Odis- haw amerikai tudós ezt mondotta: „vitán felül, századunk legjelentősebb tudományos eseménye. Az atomenergia felszabadítása csupán messze ezután következik”. A szovjet mesterséges hold felbocsátása egy akkor már csaknem 10 éve folyó megfeszített tudományos-technikai munka nagyszerű eredménye volt. Ha belgondolunk, hogy egy-egy világűrbe kibocsátott szerkezet létrehozásához hány és hány tudományág magas szintű együttműködésére, gyakorlati és elméleti művelésére van szükség, akkor tudjuk igazán értékelni 1957. október 4-e jelentőségét.

Kevés tudományos-technikai vállalkozás fejlődött olyan gyorsan századunkban, mint az űrkutatás. Hisz’ még fél évtized sem telt el az első mesterséges hold felbocsátása után, s a szovjet tudomány újabb, még a kezdetinél is hatalmasabb tudományostechnikai eseménnyel lepte meg a világot: Jurij Gagarin űrutazásával. A világűr meghódítása amolyan tudományos versengéssé vált a két technikai nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között.

A szovjet űrkutatás Gagarin történelmi jelentőségű első útja után is dinamikusan fejlődött, és szinte diktálta a világűr meghódításának ütemét. Az első nő, aki eljutott a világűrbe, Valentyina Tyereskova volt. Az első olyan űrhajó, amelynek kabinjaiban három ember foglalt helyet, a Voszhod—I, és Alekszej Leonov, a Voszhod—2 utasa hajtott? végre az emberiség történetének első űrsétáját. Ezekhez a világraszóló sikerekhez képest már szinte „másodlagos” jelentőségű az a tudományos-technikai szempontból hallatlanul fontos eredmény, amelyet a szovjet űrkutatás a Luna—9 sima holdraszállásával kivívott, megint csak először az emberiség történetében.

Az amerikai űrkutatás a legtöbb figyelmet a holdkutatásnak szentelte. A szovjet Luna-programmal párhuzamosan az amerikai Surveyorok hajtottak végre több ízben sima leszállást a Hold felszínén. 1961-ben hagyták jóvá az Apollo-tervet, s ennek eredményeként 1968. december 21-én indult először emberrel a fedélzetén Apollo-űrhajó Hold körüli pályára. Az Apollo-program leglátványosabb eredményét az 1969. július 16- án felbocsátott Apollo—11. űrhajó érte el: előbb Armstrong, majd Aldrin űrhajósok leereszkedtek a Hold felszínére, első ízben az emberiség történetében.

Az első mesterséges hold felbocsátása után 10 év sem telt el, s a szovjet űrkutatás már nemcsak legközvetlenebb szomszédunk, a Hold feltérképezését tűzte ki célul. 1965. novemberében a Vénusz—2 és a Vénusz—3 felbocsátásával megkezdődött a hozzánk legközelebb eső bolygó rendszeres felderítése. 1966. március 1-én, a Vénusz—5 elérte a bolygó felszínét. A szovjet tudósok először laboratóriumban valósították meg a világűr körülményeit, majd a világűrben hoztak létre tudományos, kutatólaboratóriumot. S időközben tovább léptek: a szovjet tudomány és technika csúcsát jelentő űrhajók már a Marsot ostromolják és a bolygótárs geológiai, hőtani adottságairól hoznak információkat.

A világűr meghódítására induló szovjet űrhajókat a kazahsztáni Bajkonurról bocsátják útjukra. Annak a Kazahsztánnak a sztyeppéiről, amelynek földjét nem egészen fél évszázada még nomád pásztoréletet folytató törzsek uralták. A bajkonuri űrtelepről felbocsátott mesterséges holdak, tudományos laboratóriumok, űrhajók mindennél kifejezőbben jellemzik a Szovjetunió fejlődésének ütemét, a változások mértékét.

Győri Sándor

A magányos aggok nyugalmáért

Ebéd után a pásztói öregek napközijében

A SZOCIOLÓGUSOK azt kártya is találhatók a klub- állapították meg, hogy a tár- helyiségben, sadalom öregedő tendenciát KÖZBEN kopogtatnak az mutat. Egyre kevesebb gyér- ajtón> és a heverőn szundikálom Híves Ferencnétől, aki a legaktívabb „napközisek” egyike.

A társadalmi szervek admek születik, és egyre nő az jó özvegy Csépe Gézáné is ^k ezeket a bútorokat is.

öregek, a társadalom gondoskodására utalt idős emberek száma. Mindig nagyobb igény lesz a szociális otthonokra — ahol jelenleg csak a leginkább rászorulók, a hozzátartozók nélkül, betegen élő öregek kaphatnak helyet. Nógrád megyében három működik.

Üjabb kezdeményezés, aminek nagy jelentősége és jövője van: az öregek napközijei. Meleg, . kényelem, főtt étel, orvosi ellenőrzés, emberi kapcsolatok várják itt a magányos és koros embereket. A legkevesebb, ami azoknak a nyugdíjasoknak jár, akik egy életen kereszfelébred. özvegy Hegyi Istvánná és Csépe Gézáné mesélni kezd:

— Fél éve vagyok napközis, és nagyon jól érzem magam itt. Kimondhatatlan könnyebbség az is, hogy itt étkezem, hiszen 250 forintos tsz-nyugdíjam van. Itt a jó melegben horgolgatok, beszélgetünk, szalad az idő. A névnapomat is itt ünnepeltem meg, nagyszerűen sikerült! — mondja az élénk beszédű Csépe néni. Hegyi Istvánná is dicséri azokat, akik lehetővé tették, hogy öregek napközije legyen Pásztón. Ei- csukló hangon emlékezik vissza nagy magányára, és

tül dolgoztak azért, hogy ma arra a napraj amikor elszán- úgy élhessünk, ahogy élünk. ta magát, hogy beiratkozik a Megyénkben nyolc napkö- napközibe.

zije van a nyugdíjasoknak, de alighanem sokkal többre lenne igény lényegében minden nagyobb községben. *

Pásztón most fordult második évébe az öregek napközije. A cserépkályhák kellemes' meleget ontanak, a konyhából csörömpölés hallatszik, az iménti ebéd edényeit mosogatja a takarítónő. Az öregek egy része szunyókál, más része ebéd utáni sétára indul. A napközi vezetőjének, Fekete Lászióné- nak az irodájában is pihen egy „napközis”, így halkra fogja hangját, amikor beszélni kezd.

— Nyugodtan és örömben telt el működésünk első éve.

séggé forrott az a 20—25 nyugdíjas, aki rendszeresen jár a napközibe. A csendesen morzsolódó hétköznapok között az ünnepek, a társadalmiak és a személyesek — névnap, születésnap ,— meg- ülése mindig nagy eseményt jelent. Ebben a legnagyobb segítségünkre a pásztói ÁFÉSZ cukrászatának vezetője van, akinek köszönhetjük, hogy nemcsak a hangulatunk, de az asztalunk is ünnepi. A napközit egyébként a községi tanács tartja fenn, a napi háromszori étkezésért a négyszáz forint alatti jövedelműek semmit, de a többiek is keveset, maximum 230 forintot fizetnek havonta. Jár hozzánk a NÓGRÁD és a Nők Lapja és van rádiónk és televíziónk is, de játékok — sakk, dominó,

Szépen, szívből

Este, amikor az étterem — Kérem szépen, ezt nem számon kérnek tőle, mert is- fényei kigyulladnak, felöl tik tudom megmagyarázni. Nekem merik. Estéről estére fel kell

színes, zsinóros mellényeiket, itthon a legjobb... készülnie. Ha valaki ebben

és munkához látnak. Munka- Igaz, minek ezt magyaráz- kételkedik, és egyszer a Kőeszközük a hegedű, a nagybő- ni, ennek igazságát érezni vár alatt jár, a délelőtti gő és a cimbalom. Zenélnek kell. A Rajkó zenekari sike- órákban és meghallja a he- alkonyattól késő éjszakáig, rek után a Citadella, az Eu- gedű hangját. — Berki Tibor hogy örömet szerezzenek az rópa, ahol fellépett. Neves gyakorol. •

embereknek. Felejtését a bá- helyek- de Tibor azt mondta: — Naponta négy órát. Ebből

natnak, kielégülését a jókedv- — Csak a ezívbéli zeneked- kettőt otthon, kettőt a zenének. Mindezt olyan természe- velők hiányoznak onnan. karral. Külön foglalkozunk a

tességgel, hogy aki kesereg, Véglegesen hazatért a ei- kották olvasásával — mondta úgy érzi, vele keseregnek. Aki gányprímás. Formálódik, érle- a prímás,

pedig vidul úgy, hogy vele lődik benne az igazi, hazai Esténként amikor munka

együtt örülnek. Ennek a hi- művész. Nem könnyű a hely- utan szórakozni mennek az vatásnak éppen ez adja a zete, mert tőle többet várnak, emberek, és kigyulladnak az szépségét. Mert ezt csak így akik ismerik, mint azok, akik étterem fényei Berki Tibor és lehet végezni, akkor igazi. A a fővárosban csak mint ze- zenekara felölti színes, zsinó- zenekar vezetője. Berki Tibor nészt látták az emelvényen. ros ruháját, és megszólal a ezt tanulta mestereitől. Ezt Itthon számon kérik, ha elsze- hangszerük ’ Szépen mintha kéri társaitól is, a kontrás gényedik a műsora, ha keze szívükből fakadna a hangja Oláh Árpádtól, a bőgős Danyi fáradtabban vezeti a vonót. 8J

Istvántól és a nagy szakmai ha mosolya elmarad. Mindent Bobál Gyula

ismerettel bíró cimbalmosától,

Budai Antaltól. A múltkoriban akkor találkoztunk a prímással, amikor hegedűje pihent. A nappali világításban sápadtabb az arca. Jobban feltűnik mélyfekete szeme, ritkulásba forduló sötét haja. Arról faggattuk, mikor igazi a zenész munkája. Szerény ez a fiú.

— Ha érzem, hogy örömet szereztem.

A beszélgetést követő napokban vidékről érkezett küldöttség telepedett le a Karaites étteremben. Sok-sok beszélnivalójuk volt, nem nagy figyelmet fordítottak a zenére, Tibiék játszottak. Szívesen és szépen. Benne volt ebben, hogy kellemes estét szerezzenek a ritkábban előforduló vendégeknek. A küldöttség egyre kevesebbet beszélt, annál több figyelmet fordítottak a zenészekre, akik mind jobban belemelegedtek.

És akkor zene közben felzúgott a nyíltszínű taps. Azt mondta erről Berki:

— A kitüntetés ér ennyit...

Valamikor régen, apró emberként indult a városból a fiú. A budapesti népzenei stúdióban formálták tudatossá a zenéhez vonzódó ösztö- nösségét. És gyors siker. A Rajkó Zenekar vezető prímása lett. Európán át, távoli országokba vezetett útja. Aztán hazatért, elismerésekkel gazdagon. Kérdezem, hogy miért? Amiért sokan mások sem tudnának innen elszakadni. A szülőföld, a sehol másutt nem lelhető tájék és

az emberek, akik ismeretlenül Hétszáz köbméter föld megmozgatásával új, a réginél erősebb és nagyobb kiterjedésű is barátok, akik nélkül élni támfal épül a Pécskő utcában. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat az igen meredek part sem lehetne. Tibor úgy érez- megtámasztását szolgáló gát munkálatainak legnagyobb részét már elvégezte. Hátravan te, ezt nem tudja megmagya- még a „fedőké” felrakása, a korlátok elhelyezése és az azt követő parkosítás, melyet rö- rázni és így zárta le: videseq — egy hónapon beliU — be is fejeznek Fotó: Bibók T-.szIq

A klubszobában most csak négyen tartózkodnak, félrebillenő fejjel szundikálva. A sarokban rádió, téve, újságok halmazban. Középen egy olyan asztal, mint az ebédlőben, körülötte faszékek. A szoba körberakva ülő- és fekvőhelyekkel: két alacsony heverő, néhány komótos fotel, pár kényelmesebbnek tűnő párnás szék. Közelebbről szemlélve kiderül, hogy a komótos fotelek bizony igen-igen ósdiak, a porvédő huzatot is bökdösik a kiálló rugók.

— Ha mindannyian itt vagyunk, sorban, szorosan egymás mellett ülünk, de középén, a faszékeken is ülnek. Hogy a szoba kicsi, azt nem

azután, amikor leszállt az első felbuzdulás, mindenki elfeledkezett az öregekről.

— Már minden otthon volt

kirándulni, csak mi nem! A Mátrába készültünk... — sóhajt fel egy fotel mélyén Szabó József, hetvenhárom éves nyugdíjas. A napközi vezetőnője megnyugtatja

Szabó bácsit, hamarosan sor kerül rá. csak hát az anyagiak körül van még intéznivaló:

— Nagyon megérdemelnék ezek az idős emberek, hogy a kevés és szerény kívánságuk teljesüljön. Ä pénzünk viszont igen kevés, csak arra számíthatunk, hogy a vállalatok, szövetkezetek segítenek valamivel, esetleg a szociális alapjukból felajánlanak valamennyit.

— Van kollektív lottónk, ha nyerünk, rendezünk egy vacsorát, kényelmes fotelokat vennénk, és zuhanyzót csináltatnánk! — szólal meg a napközi legidősebb tagja, a 86 éves Brunner Józsefné. Sorra mesélik — ábrándoznak — mit is lehetne még a közös otthonba vásárolni, végül oda lyukadunk ki, hogy olyan „napközi” is jó lenne, ahonnan nem kell estefelé az üres, hideg lakásba hazaballagni. ..

MIKOR BŰCSÜZOM, az

egyik néni titokzatosan közli, hogy hamarosan kapnak ám egy nagyobb házat, ahol kert is lesz, csak nem beszélnek előre róla. Nagyon nagy

Mondhatom, hogy kis közös; panaszoljuk, mert így is örü- ^

lünk, hogy van, de kényei- merem el magamban, hango- mesebb ülőhelyeket, több san Pedi§ kívánságaik miha- fekvőhelyet a szunyókálásnoz marabbi teljesülését kívánom, nagyon szeretnénk! — hal- (virág)

AVATUNK

Ironikusan pajkos a régi kérdés: „Mikor iszik a magyar ember?” ... A régi válasz így hangzik: „akkor, ha öröme, és akkor, ha bánata van. De mivel vagy öröme, vagy bánata van, ezért mindig iszik ...”

Mostanában amikorra ez lenne az igazi válasz: akkor iszik igazán, ha avatás van. Mert divat, sőt, jogot kapott szokás lett, hogy avatunk. Mindig és mindent. De nem akárhogyan. Szép országunk minden táján úgy szokás, hogy megyeszerte szó essék arról.

A határszéli járási székhelyen egy 60 személyt foglalkoztató „varrodát” avatlak. A járástól tízen, a megyétől hatan — o különböző szervektől, intézményektől tizenket- ten jelentek meg fehér ingben, nyakkendőben. Az üzemrész leendő vezetőin kívül három fiatal dolgozó képviselte a „munkásosztályt”. Az avatáson testvérek között is elfogyott 200 gazdag, sonkás szendvics, öt liter tömény és 9 láda sör. Az ünnepség délelőtt 10-kor kezdődött és este 9- kor végződött. A járásiak közül valaki még így is kifakadt: „Ilyen sovány földobást még nem láttam!”

Mi lett volna, ha „kövér” ez a földobás?

N-ben egy új tűzoltószertár avatásának ürügyén a helyi önkéntes tűzoltók 30 fős csapatán kívül 25 „idegen” evett ebédre disznótorost és vacsorára halászlét, rántott, halat. Személyenként 3 deci töménnyel és 2 liter borral számoltak a rendezők.

De miből? Kinek a pénzéből?!

Rádiót és televíziót vitt az egyik üzem 7 (?) képviselője egy BáCs megyei tanyasi iskolába. Korán indultak, korán érkeztek. Velünk együtt (egy fotóriporter és egy újságíró) 30 vendég (nem túlzás!) jött össze. Délelőtt 10-kor pálinka, non és bor volt kóstolóra. Délben ugyan nem volt ebéd, de mindenki kedvére mártogathatta a szomszédos faluból meghívott mesterszakács főzte báránypaprikást. Mondanom sem kell, hogy mire eljött az „avatás”, pardon! — az átadás ideje — szegény üzemiek alig álltak a lábukon. Még tán annyit említenék, hogy a vacsorán 80 személy vett részt. Zömmel olyanok, akik hét éve nem jártak a tanyán.

Őszintén bevallom, hogy örökké távol állt tőlem a matematika. De mostanában gyakran érzem, hogy számolnom kell. A varrodánál a „gyenge feldobás” is minimum egy varrógép ára. A tűzoltóknál tán egy új fecskendőt evett és ivott meg a nép. Nem szorzók, nem osztok, de azt hiszem, nem sokat tévedek, ha azt mondom, hogy a tanyasi „avatás” is kiteszi a tévé és a rádió árát.

Így pedig kinek, minek jó ez?! örülni nagyszerű dolog. De mi lenne, ha nem a iMs pénzén örülnénk? ...

v Németh Sándor

Vendéglátói újdonság

A Nógrád megyei Vendég- gyümölcslevekből, szörpökből látóipari Vállalat lehetővétet- és sűrítményekből is elő tud- te, hogy Balassagyarmaton is ják állítani. Mint Mákká ihassanak a vendégek túr- Zsolt áruforgalmi főelőadó el- mlxot, még akkor is, ha már mondotta, a fiatalkorú fo- végére járt a gyümölcsidény, gyasztók érdekében a tejtur- Az egészséges és üdítő italt mix is felkerült a listára.

1 NÖGRÁD — 1972. október 4„ szerda 5