Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

Laird hadügyminiszter nyilatkozata ellenére Tovább bombáznak az amerikaiak Vietnamban Az amerikai légierő gépei pénteken több mint száz be­vetésben támadták a demok­ratikus Vietnamnak a 20. szé­lességi foktól délre fekvő te­rületét, jelentette be szomba­ton a saigoni amerikai pa­rancsnokság. A vadászbombá­zók csütörtökön 90 bevetést hajtottak végre a VDK ellen. Szombaton több mint száz B—52-es óriásbombázó tá­madta a négy Indokínai or­szág területét. A VDK lég­védelme Thanh Hoa tarto­mány fölött szombaton meg­semmisített egy amerikai har­ci repülőgépet. Az amerikai vadászbombá­zók Dél-Vietnamban 329 be­vetésben támadták a szabad­ságharcosok feltételezett állá­sait. A Dél-vietnami Köztársa­ság Ideiglenes Forradalmi Kormánya nyilatkozatot tett közzé és ebben hangsúlyozza, hogy a népi fegyveres felsza­badító erők' pontosan meg fogják tartani a tűzszüneti pa­rancsot. A DIFK felelős hiva­talos személyiségei tárgyaláso­kat fognak kezdeni a saigoni adminisztrációval annak ér­dekében, hogy kölcsönös meg­állapodást érjenek el a fenn­maradó dél-vietnami problé­mák rendezéséről. A nyilatkozat végezetül hangsúlyozza, hogy az Egye­sült Államok Thieut ürügy­ként használja fel a megál­lapodás aláírásának halogatá­sára. Az Egyesült Államoknak október 31-én alá kell írnia a megállapodást, ha véget akar vetni a vietnami háborúnak. Ellenkező esetben a népi fegy­veres felszabadító erők fokoz­zák támadásaikat Dél-Viet­namban. A dél-vietnami népi felsza­badító erők szombaton haj­nalban Saigon 20—30 kilomé­teres körzetében elfoglaltak tíz stratégiai fontosságú fa­lut. A hírt Saigonban is meg­erősítették. A felszabadított falvak tér­ségében heves harcok folynak a hazafiak és a Thieu-rezsim- nek a falvak visszahódításá- val kísérletező alakulatai kö­zött. Hírügynökségi jelenté­sek szerint a kísérlet szombat estig meddő maradt. A sai­goni osztagok egyetlen el­vesztett állásukat sem tudták visszafoglalni. (MTI) Még mindig feszült a chilei helyset A chilei jobboldal össze­hangolt támadása következté­ben az ország belpolitikai helyzete 'továbbra is feszült. Bár a kormány szigorú intéz­kedéseket vezetett be a sztráj­kotokkal és a provokátorokkal szemben, a reakció naponta követ el nyilvánvalóan tör­vénytelen cselekedeteket. Nem hiányzik fegyvertárából a ter­ror. a megfélemlítés, a zsa­rolás, a szabotázs, a hadsereg és a rendőrség képviselőinek támadása. A keresztényde­mokrata párt és a nemzeti párt szenátorai a parlament fórumát használják fel a fegyveres erők és azok főpa­rancsnoka, Carlos Prats tá­bornok elleni durva kiroha­násokra. Santiago úri negye­deiben a Népi Egység iránt lojális magatartást tanúsító katonatisztekről terjesztenek becsmérlő röplapokat. A sztrájkoló szállítók és kiskereskedők szövetségének képviselői már napok óta tár­gyalnak Allende elnökkel, de újabb és újabb követeléseik ' (Folytatás az 1. oldalról.) kot, a tagok pedig jövedel­müknek megfelelően 3—7 szá­zalékig terjedő, progresszíven emelkedő nyugdíjjárulékot fi­zettek. 1973. január 1-től a termelőszövetkezetek a nyug­díjjárulékot, a baleseti bizto­sítási díjat és a betegségi biz­tosítási járulékot is magában foglaló 10 százalékos járulé­kot fizetnek. Mivel az eddigi 21 nyugdíjosztály 28-ra emel­kedik, ennek megfelelően a téesztagok a nyugdíjosztályuk szerinti jövedelmük után 3— 10 százalékig terjedő prog­resszív nyugdíjjárulékot fizet­nek. Az öregségi vagy rok­kantsági nyugdíjas tag ugyan­csak köteles nyugdíjjárulékot fizetni, ha a termelőszövetke­zet közös munkájában szemé­lyesen részt vesz. Az 1960-ban bevezetett öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékok a szö­vetkezeti gazdálkodásra való áttérés könnyítését szolgálták és annak idején a célnak megfeleltek. Azóta az egyéb társadalombiztosítási juttatá­sok növekedtek, s ezekhez képest a járadékok összege elmaradt. Ezért 1973. január 1-től, a népgazdaság teherbí­ró képességéhez mérten, a já­radékosok. helyzetén is javí­tani kívánnak. Az öregségi és munkaképtelenségi járadéko­sok havi 100 forinttal többet, vagyis 418 forintot kapnak. Az özvegyi járadékokat havi 60 forinttal 312 forintia eme­lik. A járadékossal együttélő házastárs, illetve élettárs után járó házastársi pótlék össze­ge azonos lesz a nyugdíjaso­kat megillető házastársi pót­lékkal, vagyis havi 106 forint, ami a jelenlegihez képest több mint 60 forint emelést jelent. Az új rendelkezések azt is lehetővé teszik, hogy az a női élettárs, aki az elhalt téesz­lehetetlenné teszik a meg­egyezést. Mint Allende mondotta, nem engedheti meg, hogy bárki is korlátozza alkotmá­nyos hatalmát. Pénteken a hatóságok fel­oldották az országos rádióháló­zatra kiszabott korlátozásokat és megszüntették az adások állami ellenőrzését. A kor­mány csupán egy feltételt szabott a magánrádiók továb­bi működéséhez: tilos bármi­lyen kormányellenes propa­ganda kifejtése és a sztrájk továbbfolytatására való felhí­vások sugárzása. Hector Bravo tábornok, a rendkívüli állapot körzetpa­rancsnoka rendeletben szögez­te le, hogy „törvényen kívül helyezik azokat a vállalkozó­kat, akik sztrájkba lépnek, illetve munkabeszüntetésre bírnak rá másokat”. A fegyveres erők tagjai „szi­lárdan fellépnek a szabotáló államellenes személyek el­len”. (MTI) taggal annak közvetlenül a halála előtt legalább tíz évig együttélt vagy egy évig élt ugyan együtt, de gyermekük született, s élettársa az apasá­got elismerte, ugyanúgy öz­vegyi járadékot kapjon, mint a termelőszövetkezeti tag öz­vegye. Ez új jogszabály sok egyéb kérdést, a többi között a szak­szövetkezeti tagokat érintő szabályokat is rendezi. A rendelkezésnek igen je­lentős része, amely a nyugdíj alapjául szolgáló munkabér­átlag kiszámításáról intézke­dik. Ez lehetővé teszi, hogy nyugalomba vonuláskor a munkások, alkalmazottak és a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjalapját az eddiginél kedvezőbben állapítsák meg. Eddig a nyugdíjazás előtti utolsó négy év munkabérátla­gát vették figyelembe a nyug­díj kiszámításakor, a jövőben az utolsó öt naptári év közül annak a három évnek a bér­átlagát veszik alapul, amely a dolgozó számára a legked­vezőbb. A feltétel csupán az, hogy e három év mindegyiké­ben legalább 181, a három év alatt összesen pedig legalább 730 naptári napra munkabért kapott a nyugalomba vonuló dolgozó. A legkedvezőbb há­rom évet nem az igénylőnek kell kiválasztania, az hivatal­ból történik. Ezt a szabályt azokra az esetekre is alkal­mazzák, amikor a munkabér­átlag számításánál a mellék- foglalkozásból, a másodállás­ból származó bért is figye­lembe veszik. Az új rendelkezéseket a hi­vatalos lap közli. A Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csa, a SZOT-tal közösen a termelőszövetkezeti szövetsé­gek útján külön is tájékoztat­ja a szövetkezeteket és a tag­ságot az új jogszabály részle­teiről. (MTI) Zajjat cáfolata Dr. Mohamed Hasszán el- Zajjat egyiptomi külügymi­niszter az A1 Akhbamak adott interjújában megcáfol­ta azokat a feltevéseket, amelyek szerint Egyiptom a Szovjetunió helyett nyugat- európai piacokon kívánja beszerezni a szükséges fegy­vereket. „Ilyen igény nem merült fel és egyáltalán nem is került szóba”. — válaszol­ta a miniszter az ezzel kap­csolatos kérdésre. (MTI) Home Pekingbe utazott Sír Alec Douglas-Home brit külügyminiszter péntek este a skóciai Prestwickből különrepülögépen elindult Pekingbe. Douglas-Home lesz az első brit külügyminiszter, aki ellátogat a KNK-ba. Az angol diplomácia veze­tője valószínűleg vasárnap reggel érkezik — Tokió és Sanghaj útba ejtésével — a kínai fővárosiba, ahol novem­ber 2-ig marad, és a tervek szerint Csi Peng-fej külügy­miniszterrel és Csou En-laj miniszterelnökkel tárgyal. Douglas-Home hazauta­zása előtt 24 órás látogatást tesz még Hongkongban. (MTI) A Kennedy elnök 1036 nap­ja című monográfia egyik részlete kimerítően foglalkozik azzal, milyen nagy figyelmet szentelt Latin-Amerikának minden időben a washingtoni kormány. A Kuba ellen inté­zett és a kubai nép hősiességé­vel szemben kudarcot vallott szégyenteljes inváziót követő­en az Egyesült Államok főként arra törekedett, hogy gátat vessen a forradalmi folyamat­nak, s megakadályozza újabb államok kiszakadását az ő céljait szolgáló érdekszférából. Az 1960-as évek derekától a hivatalos washingtoni politi­kában azonban bizonyos mó­dosulásokat tapasztalhattunk: a közvetlen beavatkozást egy közvetettebb váltotta fel, a ka­tonák szerepét jobbadán a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA vette át. Erre azért volt szükség, mert a Pentagon és a Fehér Ház figyelmét egyaránt az indokínai agresszió kötötte le, s az ottani fokozott politi­kai és katonai elkötelezettség következtében kisebb buzga­lommal törődhettek Latin. Amerikával. Némi megnyug­vásra adott okot, hogy az egyébként „gazdasági hátsó udvarként” kezelt földrész or­szágai tagjai az Amerikai Ál­lamok Szervezetének, ennél­fogva feltételezhető volt róluk a „nagy szövetséges” iránti hűség. Ugyancsak az elmúlt évti­zed végén azonban már töb- bé-kevésbé világosan látszott: az a segélyprogram, amit az amerikai nagybácsi meghir­detett, elsősorban washingtoni érdekeket szolgál: semmi köze a latin-amerikai népek feleme­léséhez. A népnyomor az ame­rikai és a belső tőkéscsopor­2 NÖGRAD - 1972. október 29., vasárnap Űj szabályok a termelőszövetkezeti nyugdijaknál így látja a hetet kommentátorunk, RÉTI ERVIN: Nem veszhet a mesterséges ködösítésbe EZ A HÉT, jóllehet igazán egymást kergették a fontos események — Vietnam jegyé­ben állott. Az amerikai be­avatkozás tizenkettedik esz­tendejében, elsőízben nyílt ko­moly remény arra, hogy hely­reálljon a béke Indokína so­kat szenvedett földjén. A drá­mai fejlemények ugyanakkor azt is bizonyíthatták, hogy az Egyesült Államok magatartá­sa következtében még a tár­gyalások legutolsó szakasza is veszélyes buktatókat rejt ma­gában. A több hónapos, bi­zalmas tanácskozások eredmé­nyeképpen először „igen” hangzott Washingtonból egy kölcsönösen elfogadható, kom­promisszumos megoldásra, de amikor alá kellett volna ír­ni a békemegállapodást, vá­ratlan és logikátlan „nem” akadályozta meg. A VDK kormánynyilatkoza­ta, amelyet Kissinger is kény­telen volt korrektnek jellemez­ni, a világ elé tárta, hogy a békerendezés legfontosabb el­vi alapjairól szóló okmányt már csütörtökön alá kellett volna írni. Az amerikaiak a holnaputáni keddre halasztot­ták, majd újabb huzavonába kezdtek, s egynelőre minden dátum bizonytalanná vált. Ha­noi ezért törte meg a csen­det, s érthetően a világköz­véleményhez fordult. A szoli­daritás mindennél erősebb fo­lyama indult meg, hiszen nem engedhető, hogy a látótávol­ságba került békés kibontako­zás belevesszen a mesterséges ködösitésbe. A magyar kor­mány nyilatkozata népünk egyöntetű véleményét és kí­vánságát tolmácsolja: állja szavát az Egyesült Államok, vessen véget a háborúnak, ag­ressziónak! A WASHINGTONI időhú­zás alibije: a saigoni rendszer vezetőinek berzenkedése, s bizonyos részletek „tisztázá­sa”. A VDK, amely a harc határozottságát mindig páro­sította a rugalmas diplomá­ciával nem zárkózott el a to­vábbi tárgyalások elől, sőt, le­hetségesének tart egy kétsza­kaszos aláírást: először a VDK és az Egyesült Államok, majd később a DIFK és a saigoniak részvételével. Nincs és nem lehet indok a visszakozásra. Washingtonnak mielőbb „kéz­be kell venni a tollat” az alá­írásra. A felvetődött nehézsé­gek ellenére bizonyos derűlá­tás feltétlenül jogos, a tárgya­lási eredmények ugyanis ed­dig sem az égből pottyantak alá, hanem az amerikaiak a reális helyzet felismerésének tudatában juttatták, s ezek a körülmények a jövőben is hatni fognak. Aligha választható el a vi­etnami rendezéstől, hogy a laoszi diplomácia is mozgás­ba jött. A hazafias erők négy­pontos javaslata azt indítvá­nyozta a Souvanna Phouma vezette vientianel kormány­nak, hogy szüntessenek be minden harci cselekményt; vonják ki az ame'rikai csapa­tokat, s alakítsanak koalíciós kabinetet. (Ez a két szemben­álló fél képviselőiből állna, a három herceg korábbi hár­mas megoszlása felett eljárt az idő.) Nyilatkozott a Pe- kingben tartózkodó Szihanuk herceg is, aki viszopt minden koalíciós lehetőséget kizárt Kambodzsában. KONTINENSÜNK, Európa ugyan a második helyre, de nem a háttérbe szorult. A finn kormány most szövegezi a hi­vatalos meghívókat az euró­pai biztonsági értekezlet elő­készítő tanácskozásaira, ame­lyeket pontosan huszonöt nap múlva nyitnak meg Helsinki­ben. Ennek jegyében megsza­porodtak a kelet—nyugati esz­mecserék, a legkülönbözőbb formákban. (Az olasz kor­mányfő a Kremlben; magyar —osztrák államfői találkozó a határon; a lengyel minisz­terelnök Svédországban; a ro­mán államtanács elnöke Brüsszelben.) Természetesen folytatódnak a két német ál­lam megbízottainak tanácsko­zásai is, s nem lenne megle­pő, ha már a november 19-i NSZK-választások előtt kiraj­zolódnának alapszerződésük körvonalai. A nyugatnémet kormánykoalíció, miután két lényeges tartományi választá­son megerősítette helyzetét, határozottabban utasítja visz- sza a jobboldal ellenzék de­magóg támadásait. Az euró­pai párbeszéd mindenképpen második sebességre kapcsol, aminek jele a négy hatalom nagyköveteinek nyugat-berli­ni konzultációja is. Ez alka­lommal főként arról tárgyal­nak, hogy milyenek a lehető­ségek a két német állam ENSZ-felvételére. A HETI KOZEL-KELETI kommentárok vissza-vissza- tértek a szovjet—egyiptomi tárgyalásokra, s a kölcsönös, hosszú távú érdekek érvénye­sülésének jegyében szóltak Szidki miniszterelnök moszk­vai utazásáról. Fontos sze­mélyi változás történt Kairó­ban: olyan tábornok került a hadügyminiszter! posztra, aki a szovjet—egyiptomi kapcso­latok pozitív megközelítésé­ről ismert, és elődjével ellen­tétben elkísérte az egyiptomi kormányfőt legutóbbi moszk­vai útjára is. A közel-keleti helyzet más vonalai változat­lanul nehezen áttekinthetők, így a két Jemen a minapi határháború után a teljes egyesítést vette tervbe, a ko­rábbi föderációs társak, Kai­ró és Khartúm sajtója pedig valóságos rágalomözönt zú­dít egymásra. A nyugat-afri­kai Dahomeyből is jelentés érkezett: az általános zűrza­varban egy ismeretlen nevű őrnagy átvette a hatalmat. A csaknem két és félmilli­ós Dahomey tizenkét éves függetlensége alatt ez az ötö­dik puccs. A legutóbbit száz­húsz ejtőernyős hajtotta vég­re, az e hetit négy páncélos, s nincs híre annak, hogy akár csak egy kutya is lett volna velük... CIA-praktikák Latin-Amerikában tok szántasa miatt állandóan fokozódott, s körülbelül 1969- re Latin-Amerika olyan pus­kaporos hordóhoz hasonlított, amelyikhez egyre gyorsabban közeledik a gyújtózsinór szú­rólángja. Bolíviában, Peruban puccsok és ellenpuccsok követték egy­mást, amelyeknek végeredmé­nyeként olyan katonai csopor­tok kerültek hatalomra, ame­lyek a nemzeti érdekek szol­gálatát és megvalósítását tűz- ' ték ki programul. Chilében parlamenti úton az alkotmány előírásainak megfelelő módon a Népi Egység vette át a kor­mányzást a magát marxistá­nak valló Salvador Allende vezetésével. Ez a három állam tehát lényegében kiszakadt az addig egységesnek tartott lán­colatból, s ezzel Washington gondjai nyugtalanítóan meg­szaporodtak: bizonyos átcso­portosításokat hajtottak vég­re, ugyanakkor megsokszoroz­ták a CIA-ügynököfk számát a három szóban forgó országban. A progresszív folyamat megfojtására szánt hálót elő­ször Bolíviára vetették ki, ahol az 1970 októberében ha­talomra jutott Torrez-kor- mány nem mutatott kellő kö­vetkezetességet a nemzeti program végrehajtására, s a politikai harcban, nem tá­maszkodott kielégítően a dolgozók erejére. Két hónap­pal az októberi események után, december 22-én jobbol­dali katonákra és politikusok­ra támaszkodva a CIA má: összeesküvést szervezett Tor- réz meggyilkolására. Alig há­rom hét múlva La Pazból újabb puccskísérlet leveréséről adtak hírt: ez alkalommal is külföldről pénzelt fasiszták törtek a hatalomra Hugo Ban- zer és Edmundo Valencia ez­redesek vezetésével. Ugyanaz év március 25-én Horacio Gamboa volt belügyminisztert és puccsista társait tolta a kormánykerék fel az amerikai ügynökhálózat. Végül is Tor- réz tábornok kormányát meg­buktatták, s tűzzel-vassal foj­tották vérbe a bolíviai kísér­letet. ' Közben pensze a chilei.vasat se vették ki a tűzből Nixonék. A Népi Egység kormányát megalakulásának pillanatától támadták. A bolíviai siker pe­dig különösen felbuzdította a CIA-ügynököket: a jobboldali többségű parlament megvásá­rolható képviselőit használták fel praktikáik végrehajtására. Ennek következtében több né­pi — nemzeti érdeket szolgá­ló törvényjavaslat jutott a megtorpedózás sorsára. Csak részben valósulhatott meg az agrárprogram, s az államosí­tások sikere is kétséges lett volna, ha a Népi Egység két legerősebb pártja — a kom­munisták és a szocialisták — nem mozgósítják időben Chile munkásosztályát és szegény­parasztságát. A CIA mesterke- désedéseit igen jól mutatta az úgynevezett ITT-összeesküvés. A nagy amerikai telefontársa^ ság chilei leányvállalata ma­gára vállalta a bomlasztó el­lenforradalmi szerepet, s ezt sikerre is viszi, ha számítása­it keresztül nem húzza a kor­mány intézkedése. Felsorolni is sok lenne azt a rengeteg szabotázsakciót, s más ellen- forradalmi tevékenységet, ami a mostani belső problémákhoz vezetett Chilében, s amelyek mindegyikén felfedezhetjük a CIA kezenyomát. S, hogy a sor teljes legyen, szóljunk röviden Peruról is. Az Expreso című kormánylap számolt be arról, hogy a na­pokban leplezték le az or­szágban, a CIA újabb ellen- forradalmi összeesküvését, amely kísértetiesen hasonlított a Chilében lezajlott reakciós próbálkozáshoz. A jobboldal meg akarta zavarni a kor­mány és a diákság között az ország előrehaladásáról folyó párbeszédet, mozgósítani pró­bálta az autóbusz-tulajdonoso­kat, a vállalkozókat, és a kö­zéprétegek képviselőit olyan általános sztrájkra, amellyel megrendíthették volna a kor­mány helyzetét. Peruban végül nem sikerült az aljas kísérlet, s Chilében Is egyre kézzel foghatóbb ered­ményeket ér el a Népi Egy­ség a jobboldali reakció meg­fékezésében, a belpolitikai helyzet normalizálásában. Bo­líviát leszámítva tehát kudar­cot vallott a washingtoni terv: a CIA képtelennek bizo­nyult az ellenforradalmi prog­ram végrehajtására. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy be­fejeződött a harc, a szóban- forgó országok népeinek egy­ségére és emberségére to­vábbra is szükség van. Sc. L ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom