Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
IfärospoliSika Html« a* ó» üzemszervezés ßeazélgeté* Lombon Mártonnal, a Balannascyarhinti városi íanács elnökével, drezdai áljáról öttagú magyar, küldöttség képviselte hazánkat az európai polgármesterek és város- politikusok hatodik drezdai kollokviumán. Nógrád megyét és Balassagyarmatot az a megtiszteltetés érte, hogy a küldöttségben helyet kapott Lombos Márton Balassagyarmat város Tanácsának elnöke. A hazatérés után Lombos elvtárs nyilatkozatot adott a NÖGRÁD-nak. — Miben lehetne összefoglalni a drezdai kollokvium hivatását, milyen feladattal érkeztek Drezdába a különböző országok küldöttei? — Az NDK harmadik legnagyobb városa immár tízéves hagyományt ápol a kollokviumok kétévenkénti megrendezésével. A drezdai fórum mindenekelőtt arra hivatott, hogy újra és újra demonstrálja az európai városok és községek békés egymás mellett élésének gondolatát, ugyanakkor szakmailag hozzájáruljon az eleven várospolitikai és községfejlesz- tési kapcsolatok kiépítéséhez, módszertani fejlesztéséhez. Az idei tanácskozáson 21 országból több mint 250 küldött volt jelen és négynapos eszmecserén vitatta még az aktuális kommunálpolitikai kérdéseket. Két szakbizottságban fotyt a munka. Az egy ÍR a váróink és községek társadalmi funkcióját vitatta meg, a másik pedig a helyi demokrácia, a lakosság beleszólási lehetőségének témakörét elemezte. — A különböző társadalmi berendezkedésű országok. illetve városok képviselői mit tartottak fontosnak kiemelni, és mindez mennyiben volt hasznos a magyar küldöttek számára? Rendkívül változatos példatárral ismerkedtünk meg mindkét bizottság vitáin. Vicát mondtam ugyan, de lényegében erőteljes tapasztalatcsere jellege volt a kollokviumnak. Ez érthető, hiszen Európa több mint száz városának ' vezetői óhatatlanul a maguk sajátos helyzetéből indultak ki, merőben másmás viszonyok és szervezeti keretek tükrében érzékeltetve a várospolitika sajátos örömeit és gondjait. Ez színessé, érdekessé tette a tanácskozást. Két alapvető jellemző vonást azonban külön is kiemelnék. Az egyik: élesen megmutatkozott a szocialista és kapitalista országok közötti egyértelmű kommunálpoli- tikai különbség. Míg a nyugati országok küldöttei nagyon gyakran városaik fokozatos eladósodásáról és a monopóliumok érdekeinek való kiszolgáltatottságáról beszéltek — élesen elítélve a központi akaratnak a helyi önkormányzatot csorbító törekvéseit —, addig mi ennek éppen az ellenkezőjéről: a tudatos, tervszerű fejlődésről adhattunk számot. Delegációnk vezetője, dr. Ács István, Debrecen város tanácselnöke, valamint dr. Galabár Tibor, a pécsi vb- titkár nagy sikerű előadásban elemezték például az új magyar tanácstörvény vonásait, különös tekintettel a lakosság beleszólási jogára, a demokratizmus erősítésére. — Mi volt a másik jellemző megállapítása a kollokviumnak? — Az, hogy kommunálpo- litikát végezni, város- és községfejlesztést hosszú távon tervezni és megvalósítani csakis békés körülmények között lehet. Ebben legteljesebb volt az egyetértés, ezt támasztotta alá az elfogadott közös nyilatkozat is. Külön kiemelve a házigazdák, az NDK legszélesebb nemzetközi elismerését, az európai konferencia mielőbbi összehívását. A város, amely vendégül látott bennünket, minden szónál ékesebben dokumentálja a békés alkotómunka győzelmét a háborús pusztítás felett. A szinte földig lerombolt Drezda nem pusztán örök memen- tót állított a békére vágyó népeknek, hanem naponta képes bizonyítani az emberért való várospolitika beláthatatlan távlatait. Sokat ismerkedtünk a várossal, s amit lehet, magunk is hasznosítunk mind az élmények erejéből, mind pedig a kollokviumnak — elsősorban a szocialista országok küldötteinek — a város tervezésére, a város szervezésére, a demokratikus városvezetés módszertanára vonatkozó útmutatásaiból. Külön örültem annak, hogy a baráti országok jó néhány polgármesterével személyes beszélgetésiek során kölcsönösen felvethettük a szorosabb testvéri kapcsolat kiépítésének konkrétabb lehetőségeit. Legfontosabb az ember Az elnök és a szerencse Cserhátsurány dombok, őszülő erdők között meghúzódó falu. Története összefonódik Herencsény községével, hiszen mindössze négy kilométerre van a két település egymástól, valamikor egy körjegyzőséget alkottak, ma pedig közös községi tanácsuk van. Ha a surányl buszmegállóban az ember megfordul, megpillantja az italboltot, óvodát, orvosi rendelőt, tejbegyűjtőt, takarékszövetkezetet és egy homályos ablakú házat, aminek cégére fodrászatot hirdet. A takarékszövetkezet ajtaja gyakran nyitódik-csukódik. az óvoda kertjéből friss gyerek- hangok hallatszanak, egyébként a falu csendes. Egy bottal sántikáló idős asszony nyomában elindulok a bokrokkal, fával szegélyezett kis utcán, és hamarosan ott állok a domboldalra épült tanácsház előtt. Majdán András, a községi közös tanács elnöke itt nőtt fel és 1951-től a tanácsi apparátusban dolgozik, hetedik éve elnök. így hát igazán hivatott a két község életéről beszélni. — Jellegzetes cserháti település a két község, nem kicsi és nem is nagy: Cserhátsurány- ban 1274, Herencsényben 1191 ember él. Mindkét falu mezőgazdasági jellegű, és vagy kétszázan eljárnak ugyan mindkét faluból a környék ipari üzemeibe, a lakosok zöme termelőszövetkezeti dolgozó. Nem is csoda, hogy Surányban is, Herencsényben is a közvéleményt a rossz időjárás, a terméseredmények foglalkoztatják, és hogy ahol három ember összejön, ott már latolgatják, vajon mi lesz a zárszámadáson? Sajnos, nincsenek fényes kilátások ... — mondja Majdán András. — De azért azok. a szén házak, amelyeket építeni kezdtek itt Surányban, csak elkészülnek? — Negyvennyolc házhelyet jelöltünk ki eladásra. Hat új ház már meg is épült. Cserhátsurány gyarapszik, hiszen amíg négy éve is tizennyolchúsz gyerek született évente, az elmúlt években majd harminc új kicsi polgárral rótt egy-egy évben a község lakosainak a száma. Az óvodát is bővíteni kellett, mindkát községben harmincfős volt, Surányban két éve negyvenöt fős, Herencsényben jövő ősztől bővítik akkorára, hogy még tizenöt gyereket befogadhasson. Herencsény lakosainak a száma ennek ellenére csökken. Sokan költöznek Balassagyarmatra, vagy éppen Su- rányba. — Szívesen jártok Iskolába, gyerekek? — kérdeztem a buszmegállóban hancurozó kisfiúktól. Éktelen viháncolés, nevetgé- lés volt a válasz. Aztán két kislány — mindkettő komoly hetedikes — elmesélte, hogy a Herencsényből átjáró felső tagozatosoknak kerülővel kell felmenni az iskolához, mert eső idején alig lehet megközelíteni, akkorára dagad az úton a sár. A tanácselnök is a község egyik legnagyobb gondiának érzi az iskola felé vezető út rendbehozását: — Ha megoldódna az út burkolása, a busz fel Is vi- hetné a gyerekeket az iskoláig. Ősszel, télen fáj a szívünk, ahogy a kicsik gyür- kőznek a sárral, hóval, széllel, felfelémenet. El is készüit már a terv és a költségvetés is, de a megyei tanács 1975- re programozta be a kivitelezését. Minden gondunkat megoldaná, ha előre lehetne hozni 1973-ra az út burkolását! De csak valami váratlan szerencsében bízhatunk. Valamikor volt Cserhátsu- ránynak cipésze, fodrásza is. Tavaly Herencsényben is berendeztek egy fodrászatot azzal, hogy hetente az ottaniak igényét is ellátja a surányi fodrász, annál is inkább, meri a gyarmati központ úgysem találta elég gazdaságosnak a surányi fiók fenntartását. Megállapodtak erről az egyik napon, a másikon pedig a sura- nyi fiók is bezárt. A ktsz a helyi tanács véleményére sem volt kíváncsi, rövid levelet küldött, hogy nem volt kifizetődő az üzlet, és ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. A falu lakóinak így minden hajvágáshoz hozzá kell adni 16 forint buszköltséget, és néhány elutazgatott, elvárogatott órát. A helyi tanács már minden szinten előadta panaszát, de „hajügyben” nem kaptak orvoslást. Most arra gondolnak, talán egy vállalkozó kedvű kisiparost kellene keresni, Virág F. Éva SOKSZOR hallott, divatos „elvi” magyarázkodás lett mostanában, hogy a munka- és üzemszervezés javításában a gépeknek van dötő szerepük, a legnagyobb gondot tehát a gépi mechanizmusra — a maximális kihasználásra, a gondos karbantartásra és állandó korszerűsítésükre kell fordítani. Megyénk üzemeiben, gyáraiban egyes műszaki vezetők ezt az elvi álláspontot a gyakorlatban annyira túlzásba viszik, hogy eközben szem elől tévesztik azokat az embereket, , akik a gépeken dolgoznak. Hiba lenne persze lebecsülni a műszaki felszereltség, a gépi mechanizmus rendkívül nagy szerepét, az elterjedt „elvi.” magyarázattal szemben mégis egyértelműen ki kell mondani: a munka- és üzemszervezés javításában, tökéletesítésében a legfőbb figyelmet a termelő- tevékenységet végző emberre kell fordítani. Egyszerű lenne azt a — mondhatnánk úgyis — közhelyet felhozni, hogy emberek kezelik a gépeket és jó vagy rossz „hozzáállásukon”, elégséges vagy elégtelen szak- képzettségükön múlik a termelés eredménye. Ma már nemcsak ilyen értelemben kell az emberrel, a munkással számolni. Figyelemreméltó tapasztalatot hozott több üzemben annak a vizsgálata, hogy a munka- és üzemszervezés javításáról szóló párthatározat közzététele után milyen intézkedések hoztak viszonylag gyorsan eredményeket. A sorrend ez volt: a munkák pontosabb meghatározása és kiadása — az emberek által elvégzendő feladat tudatosítása. A munkafeltételek javítása, hogy az ember a gép mellett folyamatosan és biztonságosan dolgozhasson. Az üzemen belüli kisebb termelő- egységek között az együttműködés erősítése, a vezetők és a dolgozók közvetlen kapcsolata révén is. (Ebben főleg a szocialista brigádmozgalomnak volt igen számottevő szerepe.) Az üzemi demokratizmus szélesítése, a dolgozók tájékoztatásának és a vezetők tájékozódásának a kölcsönös bővítésével. Sok szempont indokolja a munka- és üzem- szervezés tökéletesítésének szükségességét, ezek közt elsőrendűek az emberi, a munkásigények. Belőlük következnek a többiek, például a gazdasági szempontok,, bár ezek is emberi érdekre, az életszínvonal emelésének nélkülözhetetlen szükségességére vezethetők vissza. Rendkívül nagy — és erről is viszonylag ritkán esik szó — a politikai indokoltsága is. Hiába mondjuk például a munkásnak, hogy népgazdaságunk és gazdálkodásunk általában szilárd, „jól mennek a dolgok”, ha közvetlen munkahelyén nem ezt tapasztalja, kételyek támadhatnak benne. Azok a veszteségek tehát, amelyek a korszerűtlen munka- és üzemszervezésből, vagy elégtelen fejlődésből adódnak, nemcsak gazdasági, hanem társadalmi életünket is károsítják. A gazdasági veszteségek nagyságát talán lehetne becsléssel kifejezni, a politikai veszteségek azonban félmérhetetlenek. A munka- és üzemszervezés hiányosságai között általában fellelhető az összefüggés, a kölcsönösség. A vállalatok jelentős részére jellemző például a gyártási időtartam indokolatlan növekedése, amelyhez hozzájárul még a szükségesnél hosszabb termeléseiőkészítési és gyártmányfeljesztési Idő Is. Tévedés azt hinni, hogy a dolgozók nem ismerik ezt, s ne tudnák, hogy a hosszú átfutási idő nemcsak a vállalatot sújtja anyagi veszteséggel, hanem számukra is csökkentheti a jövedelmet. A gyártási idő növekedéséről egyébként szinte mindig árulkodik a nagyobb arányú túlóráztatás, a gépek állási idejének növekedése és a dolgozók egyenlőtlen foglalkoztatása. Igaz, a munkaidő veszteségei sokszor a vállalaton kívüli okokra, a késedelmes anyag- és alkatrészszállításokra vezethetők vissza, egyszerűbben szólva: az üzemek exportálják a szervezetlenséget. Ezért ma már az üzem- és munkaszervezésnek nemcsak a belső feladatokra kell ügyelni, hanem az exportált szervezetlenség ellen is védekezni kell. Ezt a védekezést Is segíthetik az emberi, — a vezetői és a munkáskapcsolatok egyaránt. Emberi és társadalmi érdekekről szóltunk, politikai indokoltságot említettünk. lEbből következik, hogy a korszerű üzem- és munkaszervezés megteremtésében az üzemek párt- és társadalmi szervezeteinek is számottevőek a feladatai — és szintén nem csupán műszaki vonatkozásban. A vállalati demokratizmus bővítéséről, a tájékoztatás és tájékozódás hatásáról már esett szó, bár nem árt újra és újra hangsúlyozni: az üzemi demokratizmus első számú szervezői és jórészt felelősei a politikai és társadalmi testületek. Szükséges azonban az is, hogy a napi munkát, az üzemi életet is gondosabban figyelemmel kísérjék é6 — ha ilyeneket tapasztalnak — ítéljék el a munkaerő-pazarlást, a fejlesztési eszközök gazdaságtalan felhasználását, a luxusberuházásokat, az importtermékek elfecsérlését stb. Ugyanakkor nekik is biztatni, bátorítani kell azokat az embereket, akik a jobb műszáki eljárásokra, a korszerűbb és gazdaságosabb termelésre és annak szervezésére törekednek. Alapvetően emberi érdek — írtuk, s ha így van, akkor a munka- és üzemszervezés javítását érdekvédelmi vonatkozásban is figyelemmel kell kisérni. Nemcsak azzal, hogy a szakszervezeti szervek fellépnek az indokolatlan túlórázásokkal szemben, vagy, hogy az adott vállalati bérhelyzeten belül igyekeznek érvényt szerezni a szocialista elosztás elveinek. Jóval több érdekvédelmi teendő van, amelyek sokszor csak egy-egy embert, vagy egy-egy munkáscsoportot érintenek. Védeni kell például az alkotni vágyó ember érdekeit, például az újítókét. Figyelemmel kell kísérni, hogy ml lesz a sorsuk azoknak, akik szervezési intézkedések miatt a vállalaton belül új munkahelyre kerültek. Hogyan oldják meg például átképzésüket, hogy ne érje őket keresetveszteség? Mi történik azokkal a dolgozókkal, akik koruk, vagy egészségi állapotuk miatt más, új munkakörbe nehezen illeszkednek már bele? Mindez csak néhány példa az érdekvédelmi teendőkről. AZ EMBER és az emberi érdek elsődlegessége nem lehet vitás a munka- és üzemszervezés javításában, s nem lehet vitatott nemcsak „elvi” magyarázkodásokban, de a mindennapi élet gyakorlatában sem. Kovács András Megkezdődött a kiképzés A balassagyarmati járásban 34 polgári védelmi egészség- ügyi szakasz működik. Kiképzésük, felkészítésük máris megkezdődött. A kiképzési év indulása előtt számos előkészítő megmozdulás színhelye volt a járás. Először az egészségügyi szakaszok parancsnokainak tartottak háromnapos továbbképzést Balassagyarmaton. Ezután a községi tanácsok élnökeivel tárgyaltak a témáról, majd a körzeti orvosokkal, a képzés előadóival. Könyvespolc Jeszenszky Árpád: Kertjeink védelmében A falusi emberek körében régen apáról fiúra szállt a kertészkedésnek évszázados megfigyeléseken, tapasztalatokon alapuló „tudománya'. Napjainkban azonban egyre nagyobb teret hódít — kell, hogy hódítson! — a tudományos vizsgálatok eredményeinek gyakorlati hasznosítása. Különösen nagy szükségük van a szakismeretekre a kertészke- dőknek. Éppen ezért hasznos olvasmány ez a könyv, amelyben a szerző a hangsúlyt az úgynevezett biológiai növényvédelemre veti. Részletesen megismertet az e téren folyó kutatásokkal, a tudomány legújabb' eredményeivel, közelebbről a különféle kértevő molyokkal, lepkékkel, pillékkel, bogarakkal, tet- vekkel stb. és azoknak a hasznos, már-már „háziállat” számba menő rovarfélékkel, amelyeknek elszaporításával, mintegy „harcba vetésével” védekezhetünk ellenük. A biológiai védekezésben jelentős szerepük van a mikro- ’szervezeteknek is. Ezért a szerző e „láthatatlan hadse- seg” munkájának is nagy figyelmet és bőséges teret szentel. Ebbe a sok „tudományba” azonban nem csöppenünk bélé csak úgy egyszerre. A szerző előbb leírja magát a „küzdőteret”, a kertet (pontosabban a saját kertjét), azt, hogy a növények, hogy s mint igyekeznek — más növények rovására, kárára is — tért hódítani, milyen hasznos és káros állatok, rovarok élnek az ember közvetlen környezetében, a ház körül, a kertben, a szőlőben, gyümölcsösben, milyen a „viszony” az ember és az állatok, valamint az állatok és állatok, sőt az állatok és a növények között. E „társadalmi” viszonyokkal nem egyszer érdekes, sőt lebilincselő történetek formájában ismerkedünk meg, így a könyv egyszersmind szórakoztató olvasmány is. Ugyanakkor figyelmeztetés, elrettentő példa is: a Phyloxera, a burgonyabogár stb. példáján megtudjuk belőle, ha nem ügyelünk, a legapróbb lények ismerhetetlen pusztítást vihetnek végbe, nemcsak a saját kis kertünkben, hanem szinte az egész világon. A tudnivalók mindvégig a látnivalókkal párosulnak: az ismeretek elsajátítását számos érdekes, szemléletes rajz segíti élő. Kulcsár felv; ] NOGRAD - 1972. október 1., vasárnap 3
