Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-24 / 251. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ESA ME GY El TANACS LAPJA XXVIII. ÉVF., 251. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1972. OKTOBER 24., KEDD Megvalósulnak az alapvető célkitűzések Ülésezett az SZMT elnöksége Tegnapi ülésén az SZMT elnöksége foglalkozott a IV. ötéves terv időarányos teljesítésével, a beruházások helyzetével, az idevonatkozó központi párt-, SZOT-, valamint a megyei párt-végrehajtóbizottsági határozat alapján. Ennek tükrében vizsgálta a megye szak- szervezeti szerveinek tevékenységét. Megállapította, hogy a III. ötéves tervben élért sikerek alapozták meg a megye további fejlődését. Sikerült olyan nagy politikai gondokat viszonylag zökkenőmentesen megoldani, mint a szénbányászat visszafejlesztése, az új üzemek letelepítése, a foglalkoztatottság. A jelenlegi tervciklus eddig eltelt időszakában a inegye fejlődése meggyorsult. Általában tervszerűen, sikeresen halad a társadalompolitikai célok megvalósítása. A gazdasági építőmunka nyugodt légkörben folyik. Ennek eredménye tükröződik az iparban, a mezőgazdaságban, a területfejlesztésben, a kulturális életben és egyéb más területeken. Üzemeink a terv időarányos célkitűzéseit teljesítették, a hatékonyság és a termelésnövekedés üteme általában a kívánalmaknak megfelelően halad, a termelőegységek zöme teljesítette á nyereségtervet, javult a gazdálkodás színvonala. kedvezőbb lett a gyártmányszerkezet, intézkedések történtek a gazdaságtalan termelés visszaszorítására. A szakszervezeti szervek termelést segítő munkájuk ban fontos feladatuknak tartották a kormány életszínvonal-politikájának megvalósítását a megyében, A jövedelmek és a fogyasztói árak együttes vizsgálata alapján megállapították, hogy az életszínvonal 1911-ben is növekedett, bár ez az ütem valamivel mérsékeltebb, mint a korábbi években volt. Ezért az e téren jelentkező észrevételek erőteljesebben hangzanak a valós helyzetnél. A jövedelmek alakulásában változatlanul kedvező képet mutat a társadalmi juttatások biztosítása. Kedvezőtlen viszont az, hogy 1971-ben a vállalatok 50 százaléka nem érte eV a háromszázalékos bérfejlesztést. A bérek alakulására jelentős befolyást gyakorolt a szénbányák visszafejlesztése és az egész ipari szerkezet átalakítása. A szénbányászat nélkül az átlagbérek növekedési üteme viszont megfelel az orszá- fontos szerepet játszik lakás- gos átlagnak. 1972. első felé- gondjaik megoldása. A lakásben az előző évinél kedve- építési program jó ütemben zőbben alakult az ipari fog- halad, a különböző formákban lalkoztatottak bére. A szénbá- épült lakásokból a munkások nyászat nélkül hat százalék- részesedési aránya az új lakai haladta meg az előző év kásügyi jogszabályok megjelé- azonos időszakában kifizetett nése óta a korábbi 51,8 száza- összeget. Ezen belül a munká- lékről 62,9 százalékra emel- sok bére 5,3 százalékkal emel- kedett. kedett. A központi és a helyi bér- intézkedések hatására minimálisra csökkent az ezer forinton alul keresők száma. Hasonló tendencia mutatkozik az 1500 forintos kereseteknél is. A szakszervezet megítélése szerint a vállalatok bérpolitikájában alapvetően érvénye- ... , . sül a munka szerinti elosztás elnökség viszont, lasA munkások az új lakáselosztás politikai elveit kedvezően fogadták, de aggodalommal figyelik a lakásárak növekedését. A tanácsok telkekkel, közművesítéssel és egyéb eszközökkel támogatják a munkások lákásépítkezési törekvőéivé. Ennek ellenére számtalan tényező van, amely torzítja a jövedelmi viszonyokat. Ilyenek: a vállalatok egy részénél a bérfejlesztésre fordítható összegek bizonyos hányasának találta a különböző bányászkolóniák felszámolását. A szakszervezeti szervek beruházást segítő munkájukban ügyeltek arra, hogy a helyes szemléletformálás során megdát a munkaerő megszerzésé- valósuljanak a dolgozók mimre. illetve megtartására for- és életkörülményeit javító dítják. Egyes területeken ke- szociális és egészségügyi létevés a tudatosság, a tervszerű- sítmények. Több esetben erőség és sok a spontán elem. lyesen kellett fellépniük a Helyenként nem kielégítő a gazdaságvezetőkkel szemben, bérek differenciáltsága, egyes A vizsgálatok szerint az ellá- miunkafolyamatoknál továbbra tás színvonala ott éri el az sem kielégítő a nők és fiata- előírt normákat, ahol új üzem lók bértételéinek megállapítá- épült, vagy az üzem rekonst- sa. rukcióját már befejezték, ilA bérpolitika mellett a csa- a. letelepült üzemek ládok nagysága és a keresők o yaí1, '15^yTe száma van a legnagyobb ha- megr^0Je. p^pciahs letesitmé- tással a családi jövedelmek nyeket teJaltak. alakulására. A felmérések vi- A szakszervezeti szervek a szont azt mutatják, hogy üze- IV. ötéves terv helyes célkitű- memkben nem jelentős a zéseinek szolgálatába állítot- nagycsaládosok száma. Az ték a szocialista munkaver- árak mozgása viszont őket senyt. Jelenleg a termelő és érinti a legjobban. szolgáltató vállalatok dolgoAz elnökség megállapította, zóinak több mint 80 százalé- hogy az árak növekedése ossz- lói vesz részt a szocialista hangban van az országos át- munkaversenyben. E tekintet- laggai, az utóbbi másfél évben óén még igen sok a belső tar- azonban meggyorsult, különö- telek, aminek hasznosítása a sen a szolgáltatásoknál. Leg- lövő feladata, több panasz a szabadpiaci, Az SZMT elnöksége részle- idényáras cikkekre van, mert tesen meghatározta saját, a ezeket a munkások, a dolgo- különböző megyei bizottságok zók naponként vásárolják. Az és az aiapszervezetek további áremelkedések a nagycsaládo- feladatait, kiegészítve a vitásokat. a kisfizetésűeket és a ban elhangzott javaslatokkal nyugdíjasokat érintik érzéke- és észrevételekkel. Végül úgy nyen. döntött, hogy ezt a témát a A munkáscsaládok életkö- Szakszervezetek Megyei Taná- rülményeinek alakulásában csa elé terjeszti. Az első hó ugyan már lehullott, a mezőgazdasági munkákat azonban nem lehet abbahagyni sőt, annál inkább sürgős a törés. Hasznoson, a Mátravölgye Termelőszövetkezet földjein asszonyok törik a kukoricát. Varga Jánosné nak a lánya meg a veje segít, de a szomszédék is eljön nek törni, hisz’ disznóöléskor őket sem hagyják ki a lakomából. Bagó József brigád vezető elégedett: egy holdon 50 mázsa csöves kukoricát takarítanak be a közös gazdaság tagjai. De mindenütt sMini kell a töréssel, mert a kukoricaföldbe az ősszel még kalászost kell vetni — kulcsár — Biztosított a betegellátás Tanácsi végrehajtó bizottsági ülés Salgótarjánban és Balassagyarmaton Salgótarján város egészség- delő várja a betegeket. Ősz- Az osztály rendszeresen el- ügyének részletes, s mindenre tott rendelés négy körzetben lenőrzi az iskolákat, üzeme- kiterjedő vizsgálatával eddig nincs. két, valamint a közétkeztetést, még sem a végrehajtó bízott- a betegellátás a nehéz sze- A legnagyobb gondot a gyer- ság sem a tanácsülés nem mélyi feltételek ellenére is mekétkeztetés jelenti, egyes foglalkozott. Az egészségügyi biztosított. Mindez a rendsze- konyhák a megengedettnél jótrirwrnv- amulv «7rv»i ali .,5 i vmI t.nli:f*rhí*lt.p-Khpk\ IVTin ételektől ételmergezes nein történt. Tennivalók is akadnak bőven — állapította meg a végtörvény — amely szocializ- rés szakmai ellenőrzés beve- v;»l túlterheltebbek. Mindezek must építő társadalmunknak zetésén kívül a körzeti orvo- ellenére az utóbbi két évben megfelelően foglalkozik az sok ügyszeretetének is kö- & közétkeztetésben kiszolgált egészségüggyel — most indo- szönhető, akik sokat és lelki- koltá teszi, hogy a Salgótarjá- ismeretesen dolgoznak a be- ni városi Tanács Végrehajtó tegek érdekében. A felnőtt- Bizottsága alaposan és részle- körzetek mellett négy gyertesen megvitassa a témát. mekkörzetben tevékenykednek rehajtó bizottság. Már most Az előterjesztett jelentés gyermekszakorvosok, logopé- megkezdik a meglevő körzeti igen széles körű vitát váltott diai rendelés is segíti a gyó- orvosi rendelők korszerűsíté- ki, sokan szólaltak fel új ja- gyító munkát. A gyakorlatban sének előkészítését. Annál is vasiatokat adva, illetve kié- ez annyit jelent, hogy egész inkább, mert a nagyarányú gészítve az elhangzottakat. A Salgótarjánban rendszeres a városépítéssel — az eddiginél végrehajtó bizottság jónak ér- gyermekszakrendelés. A tér- jobban — fontos, hogy . együtt- tékelte az egészségügyi osztály vek szerint rövid időn belül járjon az egészségügy fejlesz- munkáját, amelynek szerve- még új körzeteket alakítanak tése. Salgótarjánban egyelőre zettsége megfelelő. Ez tükrö- ki- hiány van orvosokban. Ezért ződik a város egészségügyé- Külön gondot okoz a táp. fiatal tehetséges orvosok le- ben- pénzesek magas aranya. A telepitesere van szükség. Az Fontos területet foglal el a számok azt mutatják, hogy Jeket^rre gyógyító, megelőző munka, Salgótarján ezen a téren még s e elyl amelynek alapja a körzeti or- az országosan rossz megyei vosi tevékenység. Tizenkét átlagot is * meghaladja. Az körzet van Salgótarjánban, okokat régóta vizsgálják, a lehetőségeket arra, hogy a ZIM, az öblösüveggyár és az ÉMÁSZ részére éjszakai orvosi ügyeleti szolgálatot emellett két kihelyezett rém magas táppénzes arányba’beÁllamosítások Szomáliában Szomália népe október 21- én ünnepelte az 1969. évi forradalom harmadik évfordulóját. A Függetlenség terén és a Lenin utcán katonai díszszemle, majd felvonulás volt és beszédet mondott Mohammed , Szíjad Barré, a Legfelsőbb Forradalmi Tanács elnöke. Az „Éljen a tudományos szocializmus!”, „A munka a felvirágzás alapja!” . feliratú táblákat vivő dolgozók felvonulását több mint harminc ország küldötte tekintette meg a dísztribünről. Barré elnök ünnepi beszédében bejelentette aíz összes magánkézben levő iskola és nyomda államosítását. (TASZSZ) Ismét tárgyalnak a nagyhatalmak képviselői Napirenden ax NDK és ax NSZK ENSZ-felvét ele Megkezdődött a négy ha- litikai tanácskozások szín- nemzetközi életbe való beil- talom nyugat-berlini nagykő- helye: a Szovjetunió NDK- leszkedésére, tehát jelenleg több veti eszmecseréje. A volt Sző- béli, az Egyesült Államok, vágányon párhuzamosan foly- vetséges Ellenőrző Bizottság Nagy-Britannia és Franciaor- nak a tárgyalások, amíg Kohl épülete elé először J. V. Sau- gzág NSZK-beli nagykövetei, és Bahr államtitkárok ma vagnargues francia nagykövet illetve ügyvivői ismét ebben Bonnban folytatják tárgyalá- kocsija érkezett, őt követte az épületben jönnek össze, sukat a két állam közötti Martin J. Hillenbrand, az hogy miután ugyanitt a négy alapvető kérdések megoldásá- Egyesült Államok, majd M. T. hatalom megkötötte a nyugat- ra, a megegyezés előtt álló Jefremov, a Szovjetunió nagy- berlini négyoldalú egyez- akadályok áthidalására (ami követe, öt perccel később, de ményt, most — előrelátható- még korántsem könnyű fel- még tizenegy óra előtt ért az lag több napos — vélemény- adat) — addig Nyugat-Ber- épülethez Reginaid Hibbert, cserét folytassanak jogaikról linben a legújabb négyolda- Nagy-Britannia bonni nagykő- és felelősségükről azzal kap- lú tárgyalásokon már az vétségé ügyvivőjének kocsija, csolatban, hogy a közeljövő- NDK és az NSZK ENSZ-beli Hibbert a megbeszéléseken Sir ben lehetségessé válik az felvétele is szóba kerül. Ez Nicholas Hendersont, Anglia NDK és az NSZK ENSZ-beli egyébként természetes is, NSZK-beli nagykövetét he- felvétele. mert az élet már régen na lyettesíti. Az európai biztonság egyik pirendre tűzte ezt a probléA volt Szövetséges Ellenőr- legfontosabb problémájának mát, s az NDK már évekkel ző Bizottság nyugat-berlini megoldására, az NDK és az ezelőtt beterjesztette felvételi épülete hétfő délelőttöl kezd- NSZK viszonyának rendező- kérelmét, ve újra nagy jelentőségű po- sére és a két államnak a Gromiko és Ohira tárgyalásai Mint Moszkvában közölték, felek számára kölcsönös érdé Gromiko szovjet és Ohira ja- oán külügyminiszter hétfői megbeszélésein megvitatta szovjet—japán kapcsolatok kedéseit, valamint néhány, a iű nemzetközi problémát. A tárgyalásokat az őszinteség és a kölcsönös megértés légköre jellemezte. (TASZSZ) A négy hatalom nagykövete hétfőn néhány perccel fél 2 után fejezte be eszmecseréjét. Hillenbrand, az Egyesült Államok bonni nagykövete, aki először távozott az épületből, csak annyit közölt az újságírókkal. hogy a legközelebbi megbeszélésre csü törtökön kerül sor. (MTI) lenyugodni semmiként nem lehet. Fontos, hogy senkit ne vegyenek indokolatlanul betegállományba. Salgótarjánban a terheszetek megindulásakor körzethatár-módosításokat hajtanak végre, amelyeket előzetesen részletesen megvitatnak a tanácstagokkal. A végrehajtó bizottság előanya- és csecsemővédelem jó, terjesztést hallgatott meg a bár a születések száma a kisipari szövetkezetek állami város lakosságának növekedé- felügyeletének ellátásáról, se mellett évek óta fokoza- majd a Sebaj-telep, illetve a tosan csökken. Járványos be- Kemerovo körúti terület mó- tegségek már két esztendeje dosított rendezési tervét vi- ritkán., fordulnak elő, ami a tatta meg. A nem megfelelő megelőző gyógyszeres kezelés- előkészítés miatt a Sebaj -te- nejí ,fs a _szűrővizsgálatoknak jep rendezési tervét nem fo- köszönheto. ' gadta el a végrehajtó bizottAz egészségügyi osztály fon- ság, azt további átdolgozásra tos feladata a szerteágazó, sok- visszaadta a műszaki osztály- rétű, több társadalmi szerv nak. áltál végzett felvilágosító, ne- Ugyancsak tegnap tartott velőmunka összehangolása, végrehajtó bizottsági ülést a Különösen az alkohol káros Balassagyarmati városi Tanács, hatása ellen kell küzdeni, A végrehajtó bizottság — mert Salgótarjánban sajnos, egyéb ügyek mellett — a no- évről évre növekszik az alko- vember 23-i tanácsülés napi- nolisták szfftna. ’ rendi pontjait vitatta meg. A KGST VB 60. ülésszaka előtt A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 60. ülésszakára Moszkvába érkezett Tano Co- lov, a Bolgár Népköztársaság einök-helyettes, Minisztertanácsának első elnökhelyettese, Frantisek Ha- mouz csehszlovák miniszterelnök-helyettes, Carlos Rafael Rodriguez, a kubai forraminiszterelnök-helyettes, Vá- lyi Péter magyar miniszter- einök-helyettes, . Pamdingijii Gombozsav mongol miniszter- Gerhard Weiss, az NDK miniszterelnök-helyettese, Gheorghe Ka- dulescu román miniszterelnök-helyettes, valamint Mar- kő Orlandics, a Jugoszláv dalmi kormány minisztere. Szövetség Végrehajtó Tanács Mieczyslaw Jagielski lerigyei (kormány) tagja. (TASZSZ)