Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

Vasas Károly: SZOBORKOMPOZÍCIÓ

SZEPESSI JÓZSEF ŰJ VERSEIBŐL:

Ha nem esik az eső

Ha nem esik az eső, nem fúj goromba szél az égen bárányfelhő a fákon zöld levél derül ezer virág az újszülött parkban — lágy selymű ... ágy ringó hűs fuvallam dajkálja lelkemet s kuncog a Lét halkan — be szép ez emberek!

Vihart ígér az ég

vihart ígér az ég, dörög, villámlik fenyegetőn sötét szemében pára, köd s méreg facsarta könny Bőszült haragján bárcás kacag, az árva parkban bizarr vidámság, ó csodás: avar-gúny, cserge-dállam S Harsog reá a fergeteg. mint sértett, büszke állat (sötét szemében könny remeg méreg facsarta bánat)

Bár jönne égi háború

Ilyen sötét és szomorú tán sosem volt még a világ elöntött mindent ezer ború s hullámzó, mély nagy némaság megfulladtak a Házak, az utcák néptelen kongnak mindenütt semmi s bánat parkok, virágok — Holtak

Ilyen sötét és szomorú tán sosem volt még a világ elöntött mindent vad háború s Hullámzó, mély nagy némaság az élet bágyadt, halk szaván mint sápadt, vézna gyermek Bár jönne égi háború, feldúlná ezt a csendet.

Szerkesztői üzenetek

Szerkesztőségünk postája az utóbbi időben megszaporodott, egyre több szerző jelentkezik versekkel, elbeszélésekkel, riportokkal, véleményünket, illetve írásaik közlését kérve.

Elöljáróban kijelenthetjük, hogy ezt örvendetes jelenségnek tartjuk, nemcsak azért, mert ebben a bizalom megnyilvánulását is látjuk, hanem azért is, mert az írás, az a szándék, hogy a szerzők ki akarják fejezni érzéseiket, gondolataikat a világról, élményeikről, még akkor is hasznos tevékenység, ha az írások nem ütik meg a közölhetőség 'mércéjét.

Vannak, akik eleve szarkasztikus megjegyzéssel bocsátják útjára írásukat, feltételezve, hogy a szerkesztőségben az ismeretlen szerzők kéziratainak útja eleve csak a papírkosárba vezethet. Pedig — és ezt nyomatúkkal szeretnénk írni — minden szerkesztőségnek, szerkesztőnek az a legszebb álma, hogy a sok-sok kézirat között egyszer egy-egy olyanra is akadjon, amelynek szerzője kirobbanó tehetség, hisz’ ezek útjának egyéngeté- se minden írástudó kötelessége.

De azt is tudni kell minden kezdő írónak, hogy a régi mondás, mely szerint a költő nem lesz, hanem születik, csak úgy és akkor igaz, ha mellette széles körű ismeretet, sok-sok tanulást, önkínzó gyötrődést is feltételezünk.

Bíráló, tanácsot adó tevékenységünket a jövőben szeretnénk rendszeressé tenni, szerkesztőségünket egy olyan kis „alkotóműhellyé” is fejleszteni, ahol az első szárny- próbálgatásokhoz segítséget, tanácsot adhatunk.

Natasa L-nek, Kalló: „Gyönyörű történet” című elbeszélése, témaválasztása jó. A pubertás korú gyermekeknél gyakori, hogy fiatal tanárukba, vagy tanárnőjükbe szerelmesek lesznek és ez nemcsak segítője, de gátlója is lehet előrehaladásuknak. A téma feldolgozása is elbeszélő-, megje- lenitőtehetsógről árulkodik. Egyelőre azonban nem elég fegyelmezett, az elbeszélés gyakran csap át értekezésbe. Lélektanilag sem teszi teljesen hitelessé a történetet. Kisebb átdolgozással azonban írása közölhetővé válna. Kérjük küldjön több írást.

Bálint Mária, Vanyarc: Versei egyenetlenek. Nemes szándék és godolat vezérli őket, ehhez azonban nem találja meg a megfelelő formát. Valószínűleg életkori jelenség,

hogy a szentimentalizmustól. sem mentes. Ezek az írásai nem közölhetők, de ha valóban szükségét érzi az írásnak, van rá remény, hogy közölhetőt is fog írni.

Karnis Gyula, Salgótarján:

„Eszter” című elbeszélése arról, árulkodik, hogy van elbe- széíőtehetsége. A művészvilágból vett téma azonban még nem eléggé motivált. Kékjük küldjön más írást is.

Karáth László, Salgótarján:

Beküldött két verse határozott tehetséget árul el. Van képalkotókészsége, a szavak zené- je? ,a versépítés is modern, nehány helyen talán túlságosan , is az. Talán csak azt ró- hatjuk fel hibának, hogy egyszerre akar katedrálisokat építeni. Kíváncsian várjuk kisebb, talán kevésbé a filozófiai tni-n- denséget megörökítő verseit.

Bangó Bertalan, Jobbágyi:

Beküldött verse nemes érzésről, a vietnami nép harcával való azonosulásról vall. Sajnos, mint vers, nem tudja kifejezni ezt a nemes szándékot, csak verses formába öntött gondolatok.

B. Harmat Mária, Gyöngyöshalászi ; Beküldött írásait ha jól érezzük szándékát: prózaversnek szánta. Látszólag ez könnyebb, mert nem köti annyira a ritmus követelménye. Vannak viszont más. belső nyelvi kötelezettségek ezeknél az írásoknál. Ezt legjobban még a „Nagyanyám” című írása közelíti meg.

Hoffmann Tibor, Balassagyarmat: „Forradalmárok” című írása nemes szándékú, de ebben a formájában nem több, mint a témáról fellelhető megállapítások összefoglalása. A hozzájuk fűzött észrevételek itt-ott naivak.

F. A., Salgótarján: Ügy

érezzük, hogy beküldött humoros írásait merő humorból küldte be azzal a kéréssel, hogy közöljük.

Báli János, Karancsság:

„Kopasz Kovács Ambrus meg a konyhabútor” című írása kellemes olvasmány, de nem haladja meg az anekdota szintjét. Éppen azért jelenlegi formájában kissé terjengős, rövidítve közülhetőnek tartjuk.

Varga Tibor, Nagyoroszt:

„Kenyér, kés” című verséről egymagában nehéz véleményt mondani. Annyi mindenesetre ínegállapítható, hogy erősen Juhász Ferenc hatása alatt

született a vers. Küldjön több írást

Toldi Miklós, Salgótarján:

Beküldött írásai, annak ellenére, hogy bőven alkalmazta a futurizmusra jellemző különösségeket, nem nevezhetők versnek.

Botos Gyula, Salgótarján:

Beküldött versei rigmus, illetve magyarnótaszövegek, ebben a műfajban sem elsőosz- tályúak.

Csépe János, Hugyag: „Utazások” című verse íráskészségről vall. Kérjük küldjön több írást.

Varga László, Szilaspogony:

„Kicsi szívek” című verse kissé szirupos, venselési érzéke azonban van. Több írás alapján biztosabban. ítélhetnénk.

„Csendes hétköznapok”, Salgótarján: Beküldött két elbeszélése kedves, de nem több, mint tollgyakorlat.

özv. Gyurcsik Lászlón é,

Nagybátony: Mindkét verse

szép gondolatokat tartalmaz. Kifejezőkészsége és verstani ismeretei azonban hiányosak, így a két írást, sajnos, nem közölhetjük.

Nagy Zoltán, Kopasz: Beküldött írásai közül a „Meghí- vás egy folyóhoz” című hippy- története a legsikerültebb. A modernkedés és a meglehetősen. homályos eszmei mondandó miatt azonban ez sem közölhető.

Simon Éva, Kisterenye: Kamasz-dal című verse kedves írás, jó a verselési készsége is. Tájékozódás céljából kérjük küldjön további írásokat.

Dénes Géza, Hajdúdorog:

Brecht-fordítását köszönettel vettük, s amikor témája szerint aktuális lesz, közölni is fogjuk.

Kerekes Gábor, Budapest:

„Csurom szeretettel” készített riportparódiáját kissé erőltetettelek tartjuk, s így sajnos, nem közölhetjük.

Tóth Imre, Szécsény: Jeszenyinről szóló értékes tanulmányát terjedelménél fogva nem közölhetjük lapunkban. Tanulmányát’ és versét is átadtuk a Palócföld című folyóirat szerkesztőségének.

Fűzik Ildikó, Budapest: A

dr. Kálmánfi Béla folklórgyűjteményéről szóló ismertetését köszönettel vettük és azt a közeljövőben közölni is fogjuk.

\

Lakos György:

Különös szíváíülietés

A reggeli lapokból hiányoztak a nagy szenzációk, sem egy vonatrablás, sem egy új Profumo-ügy, még a világpolitikában is csak az amerikai népirtó háború szolgált a borzalomra éhes olvasók morbid igényeinek kielégítésére, néhány elképesztő és megrökö- nyítő képpel az indokínai országokból. Egyetlen lap, mégpedig az egyébként események után kullogó, tudvalévőén anyagi csőddel küszködő Londoni Reggel jelent meg ordító, arasznyi címbetűkkel: „MERÉNYLET EGY AMERIKAI ÁLLAMFÉRFI ELLEN”. A rövid híradás szerint a éjszakai órákban teljes titoktartás mellett érkezett az angol fővárosba a magas rangú amerikai politikus, valószínűleg az elharapódzott kábítószeresem nészés és az ezzel kapcsolatos angol—amerikai konfliktus tisztázása ügyében. Az államférfi, akinek kilétét egyelőre homály fedi, éppen autóba készült szállni, amikor két oldalról géppisztolysorozatot lőttek ki rá. A merénylők terve azonban nem sikerült, mert egy önfeláldozó külvárosi régiségkereskedő ki az amerikai géppel húgát várta, testével fogta fel

a gyilkos golyókat. A magas rangú amerikai politikus kérte angol házigazdáit, hogy tegyenek meg mindent a hős angol polgár életének megmentéséért. A cikk a következőképpen fejeződött be: „Mr. John Blanch-et, egy szerény régiségbolt tulajdonosát, szétroncsolt testtel szállították Russel professzor magánklinikájára, ahol értesülésünk szerint a professzor szív- és szemátültetést hajt végre rajta.”

A kopkurrens lapok a Londoni Reggel megalapozatlannak tetsző, inkonkrét híradását rosszul sikerült kacsának fogták föl, s egyben az utolsó kísérletek egyikének a csőd elkerülésére. Az óvatosabbak azonban elmenesztették riportereiket és fotósaikat a Russel-villába, ahol hatalmas kőkerítés mögött, pompás park közepén az exkluzív magánklinika működik. Délben már a konzervatív The Daily Telegraph is közölte a hírt és újabb szenzációként tálalta, hogy egy nemrégiben kivégzett spanyol apa- és anya- gyilkos szívét plántálják át a jámbor régiségkereskedő testébe. Több lap esti kiadása már arra is ígéretet tett, hogy

a Torredo nevű spanyol bandita egész bűnlistáját közölni fogják, különös tekintettel tizenhét gyilkosságának brutalitásaira.

★

Mr. Blanch mindezekről vajmi keveset tudott, teljes kábulatban aludt át három napot, de a negyediken viszonylag frissen ébredt, csak tudata alatt zavarta valami idegenség, mint amikor először helyezte be szájába protézisét. Ennél jobban csak az zavarta, hogy fél szemét kötés takarta, s a világot olyanféleképpen észlelte, ahogyan a céllövést gyakorló katona. Fájdalmat nem érzett és csak nagyon halványan emlékezett arra, hogy a repülőtér csarnokából, ahol a magas, bajuszos, mogorva férfit, egy régi, ifjúkori megtévedésének tanúját felismerte — lélekszakadva menekül kifele, át az éjszakai, gyérülő forgalmon. Aztán jöttek a lövések ...

A professzor megnyugtatta.

— Minden rendben, uram. Torredo valamit mégis levezekelt megbocsáthatatlan bűneiből. Egy hét múlva már sétát tehet a parkban.

— Ki az a Torredo? — kérdezte elvékonyodó hangon.

iS NÓGRAD — 1972. október LVv vasárnap

— Ne beszéljen, kérem. Óvakodjon minden megerőltetéstől. Meg fog mindent tudni idejében. Torredo különben sem olyan figura, akit öröm vagy dicsőség ismerni.

Tíz nap sem telt el, s már a park fái alatt személyesen olvashatta a gaz Torredo izgalmassá hizlalt * bűnlajtsro- mát, különösképpen azóta foglalkoztatta a legendás bandita alakja, amióta tudomást szerzett az átültetett szív eredetéről. A professzortól is többször megkérdezte:

— Csak nem csinált belőlem bűnözőt? Még csak az kéne, hogy ... Szegény nyolcvanéves anyám! .

A professzor mosolygott az aggodalmon.

— A szívátültetésnek semmi kihatása nincs az egyéniségre. ön ugyanolyan becsületes és hű alattvaló marad, mint eddig volt. Még a vérátömlesztés sem járhat ilyen utókövetkezménnyel, minthogy a vért is Torredótól vették még a kivégzése előtt...

Blanch azonban nem hagyott föl aggályaival.

— Professzor úr, mondta egy reggelen. Gyanús jeleket figyeltem meg magamon. Például pipázni szeretnék, pedig életemben nem dohányoztam.

— No, erről egyelőre nem lehet szó!

— És Torredo is pipázott. Séta közben bicegni támad kedvem, Torredo is bicegett. Máskor meg azon kapom magamat rajta, hogy neki akarok támadni az ügyeletes nővérnek. Torredo nagy nőfaló volt. •

— Túl sokat olvasott össze

arról a gengszterről, pedig megtiltottam a személyzetnek ... De azok az átkozott újságírók még ide is becsempészik ... Ami pedig a hölgyeket illeti: csinos a személyzet és ön elhagyta a veszedelmes ötven évet. Velem Is előfordul, hogy nekirohannék némelyiknek, ha nem lenne önmérsékletem.

— Nekem az önmérsékletem is tovatűnt — panaszolta Mr. Blanch. — Valami nincs rendben az ön elméletével professzor. Mégiscsak egy vagány vére csordogál az ereimben.

★

A bábítószerszempészést a fogyasztás növekedése tette központi kérdéssé. Az amerikaiak az angol és a francia rendőrség tehetetlenségével indokolták, hogy az ópium- és hasisutánpótlás a francia és angol kikötők érintésével mind1 zavartalanabbul jut ki az Államokba. Egyes amerikai újságcikkek bűnrészességgel vádolták meg a angol és francia rendőröket és nyomozókat. Az angol belügyminisztérium és Scotland Yard a megnyilatkozásokat barátságtalan lépésként fogta föl és arra biztatták a kormánylapokat, hogy cikksorozatban számoljanak be az amerikai

kábítószer-kereskedelemről, kihangsúlyozván azoknak a közéleti férfiaknak és művészeknek nevét, akik részt vesznek benne, nem szólván az FBI-ről és a CIA-ról, akik évek óta nehezítik az Interpol nyomozómunkáját. Érthető tehát, hogy a bizalmas tárgyalások elhúzódtak és az inkognitóban Londonban tartózkodó amerikai államférfi még mindig nem tért vissza állomáshelyére. A tárgyalások intenzitása is nőtt, alig szakították meg a villásreggelit, az ebéd és vacsora idejére, de még az ebéd is munkaidőnek volt tekinthető. Ezen a napon mégis megszakították tíz percre a tanácskozást, az amerikai ugyanis Russel professzorral óhajtott találkozni.

A prefesszor pontosan érkezett.

— Állok rendelkezésére — mondta.

— Öh, nem vagyok beteg — emelte föl buddhistaként két tenyerét a diplomata — Mr. Blanch-ről, az én kedves megmentőmről érdeklődnék. Szeretném megköszönni neki, amit értem tett.

— Egyelőre nem hagyhatja el a klinikát.

— Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez.

Az angol belügyminiszter ádámcsutkája vitustáncot járt.

— Ez túlontúl kockázatos. Külöriösen az előzmények után. ..

— Minek vannak a Yard emberei? — kérdezte iróní- kusan az amerikai, s még sértőbben hozzátette. — Egyébként mit tudnak a támadóimról?

— Minden bizonnyal a

csempészhálózathoz tartoznak és jólértesültségük felér...

Az angol miniszter Yiem talált megfelelő példát, de amerikai vendége kisegítette:

— Felér a Scotland Yardéval.

Az angolok komoran egy-