Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám
Csak a korszerű... A becsület ára írtunk róla Ma: AEK Aihén-SBTC VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI NOGRÁD AZ MSZMP NÓ'CBÁO MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A M EGYE^mUC^UPM XXVIlf. ÉVF., 216. SZÁM ÁRA: 80 FILLER 1972. SZEPTEMBER 13., SZERDA Elsők az iparágban Megbecsülik az újítókat Érdeklődés Csepelről — Kétszáz beadott javaslat Hat hónap alatt tizenegy kitüntetés A Gabonafelvásárló és-feldől gozó Vállalatnak több vagon termés tárolására alkalmas gabonaraktára működik már az idén Szécsényben. Már megteltek a fémsilók az idei terméssel. Gondosan kell a raktáron levő gabonát kezelni, mert magas volt a víztartalom. A tárolóba csak szárítás után tehették a gabonát. így is állandó felügyeletet tartanak, rendszeresen vizsgálják a raktáron levő termést Kulcsár József felvétele Gyönyörűséges nógrádi táj A Magyar Rádió népzenei fesztiválja és népzenei találkozó Salgótarjánban A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben nagy hagyományai vannak az újítóimozgalomnak. A megye legnagyobb ipari üzemének népes újítógárdája évről évre érdekesebbnél érdekesebb újításokat nyújt be, s ennek eredményeként jelentős gazdasági megtakarítást biztosít a gyár kollektívájának. A gyárban nemrégiben ünnepelték az újítómózgalom negyedszázados évfordulóját, amikor összegezték a huszonöt év eredményeit. Olyan számokat mutatott a mérleg, ami bármelyik más nagyvállalatnak dicséretére válna, így például a negyedszázad alatt csaknem 15 300 újítást nyújtottak be a gyár vállalkozó kedvű, ezermester újítói. Ebből több mint 7300 újítást hasznosítottak. Ezeknek az újításoknak az alkalmazásából az utókalkulált gazdasági eredmény mintegy 100 millió forint. Természetes, hogy nemcsak a nagy kollektíva — a gyár dolgozói — részesedett az alkotó kedvű emberek fejtörésének eredményeiből, hanem maguk az újítók is. Ugyanis a benyújtott, illetve a hasznosított újítások után több mint 8 millió forint újítási dijat kaptak. A gyár újítógárdájának nemcsak a múltbeli eredményei kiválóak és tiszteletre méltóak, hanem a jelenben folytatott tevékenysége is. Bizonyítja ezt az is, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium féléves mérlegében ugyancsak előkelő helyezéssel szerepelnek a gyár újítói. Míg a KGM-vállalatoknál csökkenés mutatkozik az újítási tevékenységben, addig a kohászatban — így a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél is — 10 százalékos javulás tapasztalható. A vállalat a benyújtott és elfogadott javaslatok száma tekintetében az 5., míg a hasznosított és elutasított javaslatok számát tekintve az első helyen áll a kohászati iparágban. Az újítók megbecsülésének mértéke tekintetében 6em áll rossz helyen a vállalat — a 4,1 százalékos díj kulccsal a KGM- vállalatok között jó helyezést mondhat magáénak. Ezeknek az eredményeknek az ismeretében nem véletlen, hogy a Csepel Vas- és Fémművek csőgyárának újítóküldöttsége tapasztalatcsere-látogatást tett a gyárban. A megbeszélések során megállapodtak a kölcsönösen hasznosítható újítások cseréjében. Ezek szerint a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy az itt hasznosított újításokat — az alkalmazhatóságnak megfelelően — bevezessék a csepeli csőgyárban is. A csepeliek a látogatásuk alkalmával konkrét javaslatot is tettek a kovácsolás nehéz fizikai munkájának kiküszöbölésére a náluk már eredményes kísérleti stádiumban levő manipulátor alkalmazására. Valószínű, hogy a csepeli újítók által kikísérletezett manipulátorszerkezet a kohászati üzemek kovácsainak is megkönnyíti a munkáját. A Salgótarjáni Kohászati üzemek újítógárdájának az idén 6em csökkent az alkotókedve. Ezt a legjobban az a csaknem 200 újítás bizonyítja, amiket az év első nyolc hónapjában nyújtottak be. Az idén eddig a benyújtott újításokból több mint százat vezettek be. Ezek közül több mint 20 bevezetett újítási javaslat több mint 3 millió forint előkalkulált gazdasági eredményt mutat. Az idén eddig mintegy 50 korábban már bevezetett újítási javaslatot utókalkuláltak, s ezek mintegy 8 millió 75 ezer forint megtakarítást eredményeztek. Ezek közül az egyik újítás felér egy lottó-öttalálatossal. mivel Sólyom István, Varga Antal 1. és Márkus István újítóknak a kugellágyító kemencék földgáztüzelésű üzemre történő átállítása egy év alatt csaknem kétmillió forint gazdasági megtakarítást eredményezett. Nem véletlen, hogy a gyár újítói ilyen szép eredményeket érnek el. Mind anyagi, mind pedig erkölcsi vonatkozásban érzik, hogy érdemes újítani — ez személyes érdeket, de közösségi érdeket is egyaránt szolgál. A vállalatnál az első fél évben 11 dolgozó kapta meg a Kiváló Újító címet, illetve kitüntetést. Lázas előkészület, nagy érdeklődés előzi meg a Magyar Rádió pénteken kezdődő, nyilvános népzenei fesztiválját és az ezt követő vasárnapi népzenei találkozót, amelynek otthont a „gyönyörűséges nógrádi táj”, a népművészeti hagyományokban gazdag palócföld ad, ezúttal Salgótarjánban. A fesztivál szeptember 15- én, pénteken este 19.30 órakor kezdődik a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ szinháztermében. Ünnepélyes megnyitót Csík Pál, a Salgótarjáni városi Tanács elnökhelyettese mond. A magyar muzsika tegnap és ma című műsorban ismert nevek szerepelnek: Bikfalvy Júlia, Dobai András, Faragó Laura és Ferencz Éva énekszámokkal, Dévai Nagy Kamilla ének- és gitárszámmal lép fel, Benkő Dániel lantszámmal, Muszty Bea ének-, gitár- és hegedűszámmal mutatkozik be. A műsoron szerepel továbbá az Ars Renata ének- együttes, a Camerata Hunga- rica hangszeregyüttes, a Kaláka együttes, a budapesti, XIV. kerületi Kassák Lajos Művelődési Ház kamarakórusa Szabó Helga vezetésével, valamint a Magyar Rádió népi kamaraegyüttese, Jancsovics Antal vezényletével. A műsort Tamássi Eszter és Varga Bálint András vezeti, zenei rendező Végvári Rezső, zenei vezető pedig Halkovics János lesz. Szeptember 16-án, szombaton este 19.30 órakor kerül sor a nemzetközi népzenei hangversenyre, amelyen a román Irina Loghin énekszámmal, az ugyancsak román Stancius Simion pánsíppal, Tudor Pana pedig hegedűvel szerepel a műsoron. A „Nyílik a rózsa” salgótarjáni döntőjében feltűnt Bodza Klára népdalokat énekel, és ugyancsak énekszámokkal szerepel Lukácsi Huba is, a magyar színek képviseletében. Színpadra lép továbbá a jugoszláviai Skopjéi Rádió „Kuckovki” énekhármasa, a csehszlovákiai detvai népi zenekar és Milan Krizo, énekszámmal. Ebben a műsorban is fellép Jancsovics Antal vezényletével a Magyar Rádió népi kamara- együttese is. A műsort Takács Mária és Varga Bálint András vezeti, zenei rendező: Végvári Rezső, zenei vezető: Grabócz Miklós. Az 50 éves jubileumát ünneplő város rendezésében kerül sor szeptember 17-én, vasárnap 16 órakor a Magyar folklór 1972. című műsorra a művelődési központ színház- termében. Ez lesz a fesztivál egyik legnagyobb eseménye, az ország különböző részéből 60Ö vendégművész, népi énekes, hangszeres, népdalkórus és népi hangszeres zenekar, köztük több külföldi is színpadra lép. A műsort Kudlik JúProvokáció Jack Anderson, a Washington Post híressé vált rovatában, a „Washingtoni körhintában” állítólag CIA-dokumen- lumok alapján azt állította, hogy Fidel Castro elítélően nyilatkozott a Chilei kormányról. Allende chilei elnök kedden élesen elítélte Anderson írását, amelynek nyilvánvaló célja, hogy megpróbálja megrontani a Chile és Kuba közti kapcsolatokat.. Castro vasárnap Havannában nyilatkozott a Washington Post cikkéről, és azt elejétől a végéig hazugságnak minősítette. Allen- de közölte, hogy levelet kapott a kubai elnöktől, amely biztosítja, hogy senki sem tudja megrontani' 'a Kubai és a chilei nép forradalmi barát ságát. (MTI) lia, Béres János és dr. Manga János vezeti, s ezúttal Végvári Rezső lesz a zenei rendező és Béres János a zenei vezető. Az esti színházi műsorokkal egy napon több más, nagyszabású eseményre is sor kerül. Szeptember 15-én 16 órakor Szabó Aladár, a salgótarjáni városi pártbizottság titkára nyitja meg a művelődési központ üvegcsamokában a palóc népviseleti és népművészeti kiállítást, amelyet a Nógrád megyei Múzeumi Szervezet rendez. Szeptember 16-án 15.30 órakor kerül sor a Magyar muzsika tegnap és ma című tanácskozásra a Karancs Szálló éttermében, ahol a fesztivál résztvevői szakemberek jelenlétében vitatkoznak a megadott témáról. Bevezető előadást dr. Sárost Bálint népzenekutató tart, felkért hozzászóló Biernacky Szilárd népzenekutató lesz. Szeptember 17-én délelőtt 11 órakor térzene lesz a Tanácsköztársaság téren, a különböző népi énekesek, hangszeresek, kórusok és zenekarok felléptével. A Magyar Rádió a fesztivál három napjának minden eseményét felveszi, a péntek és szombat esti műsorokat pedig a Kossuth- adón egyenesben közvetíti, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színházterméből. A vasárnap délutáni program vasárnap este nyolc órakor hangzik el a Kossuth adón. „Pajzs - 72” Kedden reggel Csehszlovákiában megkezdődött a „Pajzs ’72” fedőnevet viselő hadgyakorlat, amelyben hazánk, valamint Csehszlovákia. Len- gyeloi-szág, az NDK és a Szovjetunió hadseregeinek kijelölt egységei vesznek részt. Az igen nagy területre kiterjedő és a katonák tízezreit, a harcjárművek ezreit megmozgató kombinált együttműködési gyakorlat igen bonyolult időjárási és terepviszonyok között indult meg. Már az első napi katonai akciókba tevékenyen bekapcsolódtak néphadseregünk egységei. Csapataink azt a feladatot kapták, hogy a megadott terepszakaszon — a csehszlovák légierő támogatásával — törjék át a feltételezett ellenség védelmi állásait. (MTI) Sorozatos légitámadások a VDK ellen Hatalmas robbanás a Kién Uoa*i támaszponton Egész nap tartó sorozatos támadást intéztek az amerikai légi kalózok a VDK területe ellen. A fővárosban hatszor rendeltek el riadót, s a támadó gépek több bombát dobtak le és rakétákat lőttek ki a városra. A déli támadás idején egy rakéta a főváros Haj Ba Trung kerületében a Ba Trieeu utcába csapódott be, lerombolta a 4. számú lakóházat. a környező lakóházakat pedig megrongálta. A nap folyamán az ország számos vidéke ellen intéztek újabb kalóztámadásokat, köztük a kínai határ mentén elterülő Lang Son tartomány ellen is. A VDK légelhárítása Lang Son fölött két, Hanoi fölött pedig egy támadó gépet lőtt le. Ezzel a VDK fölött lelőtt amerikai repülőgépek száma 3894-re emekedett. A hírügynökségek keddre virradóra valósággal ontották a jelentéseket arról a hatalmas robbanásról, amely hétfőn történt a dél-vietnami Bien Hoa-i légitámaszponton, Saigontól 30 kilométerre északkeletre. Hivatalos katonai forrásból szármaró értesülések szerint csaknem 100 amerikai és dél-vietnami repülőgép, illetve helikopter pusztult el, amikor az egyik óriási lőszerraktár a levegőbe repült, és ez lánncszerű robbanásokat váltott ki a légitámaszpont nagy részén. Saigoni katonai forrásokból igyekeznek úgy feltüntetni az utóbbi esztendők kétségtelenül legnagyobb repülőgép-pusztulását, mintha a robbanást „szabotőrök” hajtották volna végre. Az első jelentések szerint a lőszerraktár e<*v becsapódó lövedéktől robbant fel. Az AFP szerint a robbanás folytán két saigoni zsoldos meghalt. 40 amerikai és 20 saigoni katona pedig megsebesült. A dél-vietnami hazafiak hétfőn nagy erejű támadást indítottak egy másik támaszpont ellen is: a Mekong deltavidékénél fekvő Tra Noc-i repülőgépbázis ellen. Becsapódó aknáik négy benzintartályt lobbantottak lángra. Tüzérségi tűzpárbajról érkezett jelentés Quang Tri közvetlen közeléből. Mint egy saigoni katonai szóvivő közölte: a felszabadító erők megtámadták a Thieu-rezsim csapatainak állásait, megöltek 11 katonát és megsebesítettek 60- at. Nagyobb összecsapások zajlottak le még a Quang Tin-i 1-es számú katonai körzetben Thien Phuoc mellett. A hazafiak mindössze néhány kilométerre Thien Phouctól ágyútűz alá vették a saigoni- ak állásait. Az amerikai légierő B—52- ss bombázói hétfőről keddre virradóra ismét több hullámban támadtak a Vietnami Demokratikus Köztársaság területén. elsősorban Dong Hói vidékét. Dong Hói immár hónapok óta a légitámadások egyik legfőbb célpontja. Hanoi közlés szerint a VDK légelhárítása hétfőn két 'Phantom típusú repülőgépet semmisített meg. pilótáikat pedig elfogták. Sztrájkolnak az ír erőművek dolgozói Az Észak-lrországban állomásozó brit csapatok kedden megerősítették a belfasti Victoria kórház őrzését, hogy megvédjék a hatalmas gyógyászati komplexumot az IRA szélsőséges szárnyának esetleges támadásaival szemben. A húsz hektár területen fekvő kórházkomplexumban néhány hónapja körülbelül 200 brit katona állomásozik. A hadsereg szerint a katonák fő feladata a kórház és a betegek védelme a szélsőséges támadások ellen, különös tekintettel a kórházban kezelt sebesült katonákra. A belfasti energiagazdálkodási hatóságok kedden a lehető lemnsvobb áram takarék osságra szólították fel a lakosságot, esetleges áramkorlátozások megelőzése végett. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy az erőművek dolgozóinak sztrájkja következtében — amellyel az ellen tiltakoztak, hogy ejtőernyősök őrzik az egyik* villany telepet — a város két erőműve nem terhel áramot. Davis Howell, az észak-írországi ügyekkel megbízott miniszterhelyettes egy rádióinterjúban kijelentette: az erőművek dolgozóinak sztrájkja súlyos gazdasági fennakadásokat eredményezhet a tartományban és több kárt okozhat mint az IRA. Észak-írország vezető katolikus politikusai kedden ismét felszólítják Edward Heath miniszterelnököt, vessen véget az internálásí politikának.