Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)
1972-08-24 / 199. szám
Szocialista népi színházat akarunk Taar Ferenc igazgató a debreceni színház terveiről Lassanként immár Salgótarján is belenő a színházi városok sorába. Ennek egyik legcsalhatatlanabb jele. hogy nyár vége felé megélénkül az érdeklődés az új évad várható előadásai iránt. Egy színház — több feladat A nógrádi megyeszékhelynek nincs állandó társulata, ezzel szemben négy kitűnő színház együttesét mondhatja magáénak: a debreceniét, a szolnokiét, a miskolciét és az Állami Déryné Színházét. E négyes közreműködése sajátos műsorprofilt biztosít Salgótarján színházi életének. A színház hivatásáról, feladatáról, s az új évad programjáról beszélgettünk ezúttal Taar Ferenccel, a debreceni Csokonai Színház művészeti igazgatójával: — Színházunk több mint tíz éve a szocialista népi színházi koncepció megvalósítását tűzte célul. A feladat hosz- szú távú. Tendenciáról van szó — kezdte az igazgató. — Azt jelenti a koncepciónk, hogy elkötelezett színház akarunk lenni, mind eszmeileg, esztétikailag, mind formailag. A szocialista szellemi hatás erősítését, érvényesítését tekintjük fő feladatunknak. Ennek megfelelően gyakran mutatunk be közvetlenül ható politikai vitadrámákat, közéleti töltésű darabokat, vállalva a politikai színház szerepét. Mindezt úgy, hogy a színpadi megvalósításiján szem előtt tartjuk a legszélesebb tömegeket, tehát nekik igyekszünk hatást közvetíteni, gondolatokat, érzéseket tolmácsolni, s ez már jelzi azt is, hogy a megvalósítás mikéntje a színvonalas közérthetőség kritériumát igyekszik megvalósítani, s ezáltal a színházművészet demokratikus, újszerű vonását erősíteni. Ilyen kísérleteink és szándékainak ez ideig eredményesek voltak. zegéhez való igazodás? Általában a felettes szervek, a kritikusok a protokolláris követelményekkel megelégszenek, de azt a legritkább esetben nézik és elemzik, vajon — jelen esetben a Csokonai Színház — mennyiben épít a maga hatókörébe esők műveltségi és ízlésszintjére? A tanyasi paraszttól az egyetemi professzorig terjedő skálán belül milyen következetes nevelési funkciót lát el a színház a maga lehetőségein belül, hogyan tanítja meg az embereket — „színházul”? Ez ma — véleményem szerint — a vidéki színházak legsebezhetőbb pontja. Egyformák! — Mi tehát a megoldás? — A színházilag még kevéssé művelt közönség nemcsak operettet óhajt nagyobb számban. Hanem romantikusokat és realistákat, naturalistákat is. Amelyeket megért. Amelyek lépcsőfokként szolgálhatnak számára az elvontabb daközönséget, a nagyközönségről pedig tudomást sem vett, arra nem is próbált építeni. Zene- és énekkari problémák — Hallhatnánk valamit az új évad terveiről? — Az elmúlt évad — úgy véljük — sok eredményt hozott és erősítette színházunk előbb említett törekvéseit. Az új évad — az előző folytatása, szerves része is. de önálló egész is — tervébe igyekeztünk színvonalas és változatos. vonzó darabokat műsorra tűzni, Salgótarján részére továbbra is operákat adunk. A József Attila Művelődési Központ színpadán bemutatjuk Puccinitől a Manón Les- caut, Bizet-től a Carment. Le- oncavallótól a Bajazzók-at egy balett társaságában, valamint Verditől a Nabucco című operát. Egyébként színházunk operai részlege most húsz éves. Néhány lelkes színházi ember öntevékeny^ kezdeményezéséből, 1952. augusztus 1-én egy karmesterrel és hat énekessel született meg az önálló, debreceni opera. Jelenleg három karmester, két korrepetitor, 18 énekes, 14 tagú balettkar, 34 tagú énekkar áll rendelkezésre. A fejlődés számottevő számszerűen, de korántsem elegendő. Ilyen létszámmal nagyobb műveket bemutatni nem lehet, például Wagner műveit, nagy kórusokat igénylő szláv operákat stb. Mindezek tetejében a színháznak nincs saját zenekara sem. A MÁV Filharmonikus Zenekar — koncertzenekar. A növekvő hangverseny- igények mellett elsorvad a színháznak nyújtott szolgálat mértéke, hovatovább egyetlen operettre nem jut már zenekar, csak operákra, s azokra is szűkös keretek között. Ezt a nehéz helyzetet fel kell oldani, saját zenekar létesítésével. Ellenkező esetben a zenés részleg művészi színvonala nem tartható meg. Barna Tibor Murphy háborúja „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék" (Hamingway) A háborús kalandfilmekben nem szokatlan, hogy mindent alárendelnek a látványnak, a kiszámított hatáskeltésnek. a cselekményességnek, s így elmarad az ember és a háború viszonyának ábrázolása. az egyéni cselekvések mozgatói ligáinak feltárására. Ha azonban ez utóbbiak jelentik a rendezői alapállást, ■az alkotói szándékot és a cselekmény is megőrzi hagyományos értelemben vett mozgalmasságát, így olyan alkotás születhet" Peter °'Toole’ a Murphy háborúja egyik amely — azonos műfajon belül — minőjelenetében ségiLeg különbözik a háborút nagy parádénak ábrázoló szuperprodukcióktól. Peter Yates rendező filmje rendelkezik e tulajdonságokkal és ezért figyelmet érdemel. Története a második világháború végén játszódik Dél- Amerikában. Egy német tengeralattjáró elsüllyeszt egv amerikai hajót. A menekülő tengerészeket szadista kegyetlenséggel, módszeresen elpusztítják, nehogy a túlélők elárulhassák rejtekhelyüket. A hajó legénységéből egyedül Murphy, a repülőgép-szerelő (Peter O’Tode) marad életben, akire egy misszió lakói találnak rá. Miután sebesüléséből felépül, csak egy dolog érdekli: a „megfizetek” jogos bosszúja... Cselekedhetne másként is, hiszen bizonyára lennének, akik a szokásos mentséggel — nem tehettem semmit — könnyen megvigasztalnák magukat és a megmenekülés tudatában várnák a háború végét, ami be is következik. Murphy háborúja azonban nem ér véget 1945. május Síén. a fegyverszünettel. Nem hős akar lenni, valami megmagyarázhatatlan kényszer, a „csakazértis” bátorsága hajtja és nem lehet megállítani. Pedig a misszió lakói megpróbálják, de Brezan mérnök (Phillippe Noiret) —, aki a fegyverszünet híréig segíteni is hajlandó — pacifista színeSalgóbányán augusztus 21—25. között a Nógrád megyei csapatvezetők tanévelőkészítő tanfolyamát bonyolítják le. A mintegy 180 résztvevőnek — többek között — a következő témakörökben tartanak előadást. Nemes Péter, a Magyar Üttörők Szövetsége titkára az 1972/73. tanév úttörőprogramját ismertette a csapatvezetőkkel. Az akadályverseny-tervkészízetű háborúellenessége nem hat Murphyra. Itt kapják vissza a vászonról azt az alkotói gondolatot, melyet Yates egy nyilatkozatában a filmről így fogalmazott meg: „A béke az emberek legdrágább kincse. De milyen béke? Ez itt a kérdés”. Igen. a kérdés Murphy számára is ez, és ő nem nyer belső nyugalmat, s így békét. Emberi méltósága ösztönzi a harc folytatására és az. hogy érzi azt, amit a néző már tud: a háborús bűnösök a „parancsra tettem” hírhedtté vált jelszavával kértek és sokszor kaptak is felmentést. A rendező megerősíti e feltevésüket két jelenettel is, melyekben a náci mentalitás le- lepezése megfogalmazást nyer. Az egyik a jelképes Vaske- reszt-átadás. mikor a mészárlást vezető Lauchs kapitányt (Horst Janson) matrózai köszöntik ,,dicső haditette” után, a másik a fegyverszünet bejelentése utáni kép: a német tengerészek az egyik pillanatról a másikra békés, fiatal fiúkká válnának, ha Murphy hagyná... A képekben megfogalmazott mondanivaló mellett természetesen nem hiányoznak a vérbeli kalandfilmek kellékei sem. A gyorsan pergő események során Peter Yates fölényes technikai virtuozitással teremti meg a „sikerül — nem sikerül” izgalmát, különösen repülésepizódban rendkívül kifejező a jelenetek vizuális feszültsége. tés módszereiről Palotás József, a Nógrádi Sándor Üttörőház vezetője tájékoztatja a hallgatókat. Fekete Ottó, a megyei művelődés- ügyi osztály vezetője, az országos úttörőelnökség tagja az új tanév oktatási feladatairól tart előadást. A fórum keretében a megjelent csapatvezetők járásonként találkoznak a művelődés- ügyi vezetőkkel és KISZ- titkár okkal. Korill Ferenc Csapatvezetők Saigon — A szocialista jelző ugyan magába foglalja azt is, hogy a széles néptömegekre apellálunk, mégis külön hangsúlyt kívánunk adni a népi jelzővel is annak, hogy színházunk valmennyi társadalmi réteg színháza kíván lenni, amiből eleve következik az, hogy nagyon figyelnie kell a színházilag még kevésbé művelt. vagy éppen műveletlen, de nagy létszámú közönségre. Ennék a nagy tábornak a színház falai közé történő behozása. figyelmének felkeltése az elsődleges és kikerülhetetlenül fontos cél. Ennek természetszerűleg bizonyop műsorpolitikai konzekvenciái is vannak, jobban mondva: kellene, hogy legyenek. — Mindehhez számítva azt, hogy egyetlen színháznak kell ellátnia több színház feladatát, s így háromtagozatú színházról van szó, amely Debrecenen kívül még Nyíregyházát, Salgótarjánt, Miskolcot, Óz- dot, Egert, Mezőkövesdet, Sátoraljaújhelyt is ellátja, valamint a hajdú-bihari községeket, akkor ebből az is követkézig, hogy vegytiszta profilt kialakítani nem lehet, a műsor csakis eklektikus lehet. Széles skála a közönségnél. széles skála a műsortervezésnél — ez szorosan összefüggő két tényező, egymást feltételező két öldala a színház működésének. A néző nem csak operettet kér — Mit jelent mindez a gyakorlati megvalósításban? — Bővebb kifejtést kívánna: hogyan érvényesül a színházak műsorában és előadásaiban az adott tájegység körabokhoz. A műsorterv azonban — amelyben nálunk hat prózai bemutató van — nem igen bírja el a kritikát, ha történetesen évadonként két- három előbb említett műfajú darabot tűzne ki műsorára. Menthetetlenül azt olvasnák a színház fejére, hogy poros, ócska, múzeumi, nem korszerű. Ezek a rossz reflexek! Azt mondjuk ugyan, hogy a közönség valóságára kell építenünk. Ez azonban sok tekintetben csak szólam, szép frázis,, a kivitelt megnehezítik, egyenesen meggátolják azok az „elvárások”, amelyek elsősorban — és mindenütt — a művelődéspolitikai, általános követelményeket hangsúlyozzák. Ha ennek a színház eleget tesz, azzal már nemigen törődik senki, hogy a megvalósított terv mennyiben felel meg az adott tájegység közönsége igényének, színvonalának. emelt-e rajta, vagy csak ugyanazt a réteget látta el, amely már beszokott a színházba és számszerűen nem túl nagy? Ezek a színház művelődéspolitikai problémái. De ezekről a kelleténél kevesebbszer esik szó. Pedig a színházaknak ezt erőteljesebben kellene tudatosítani és kijelenteni, a közművelődés részei. Ez magyarul azt is jelenti, hogy nemcsak művészetet „létrehozó” intézmény, hanem organizátor is. Ezt a kettős feladatát éppen az államosítás, a szocialista jellegűvé válás szabta meg, szemben a polgári színházzal, amely megelégedett a plakát kitevésável. a bérletek elhelyezésével (a maga polgári közönségénél) és azzal keveset törődött, hogy nevelje is a 4 NŰCRÁD - 1972. augusztus 24., csütörtök Túl az Északi-sarkkörön (II.) Éjszaka - nyolc A nap még magasap jár az Ott. ahol a Lappföld, a finnek kedves Lappi-jának két nagy észak—dél irányú folyója, a Kemeijoki és az Ounas- joki összeölelkezik, hogy egyesülve Kemijokiként rohanjon tovább délre, s Ke- minéi (a proletár Keminél, vagy ahogyan lent Helsinki táján emlegetik: a vörös sarokban) találkozzon a Balti-tenger Botteni-öblével, s ott, ahol több mint negyed- százada a visszavonuló német fasiszta hadseregek az utolsó finnországi gazságokat elkövették ma egy negyvenezer lakost és naponta több ezer turistát fogadó város áll. Tenyérnyi világváros. Nyugatnémet és spanyol ca- mionokkal, japán bankszakemberekkel, olasz kereskedőkkel, induló, s ide befutó sokpályás autóutakkal, vasbetoncsodákkal és fenyőligetekbe, nyírszigetek közé épített négy-nyolc lakásos társasházakkal, autószalonokkal és pici kávézókkal. Egy szédületes forgalmi tempóra épülő nyugalommal. Ügy mondják, hogy ez az egyetlen város — önálló város, mivel a Helsinki külterületén épült Tapióla is hasonló ehhez! — ahol edzetlen közlekedési lámpa sincs. És közlekedési baleset sincs. Az egyetlen törvény itt a nálunk is ismert — és sokszor fel nem ismert! — jobbkéz- szabály. No, meg a józanság, a belső emberi fegyelem, s az udvariasság. A városnézés első órái után csak az enyhén jelentkező fáradtság figyelmeztet arra, hogy későre jár. égen. Este tizenegy óra van. — Ezt az éjszakát a bárban töltjük — mondja kísérőm, akit helsinki ismerőseim értesítettek érkezésemről telefonon, az alatt a 12 óra alatt, amíg gyorsvonatunk ledarálta az ezerkilométeres távolságot. Minek tiltakozzam? Legyen. Ki lehet bírni — gondolom, s percek múlva fehér ingben, nyakkendősen jelenek meg a társalgóban. Ahogy illik. S máris benyitunk a hatodik emeleti bárba, ahol „kedves meglepetéssel” szolgálnak a magyar vendégnek, hiszen a zenekari pulpituson nem más, mint a „híres magyar Kaipercre időnként egy csinos lengyel kislány énekel — mondják nagyon szépen, s mi több: szép magyar dalokat. Kalmárékhoz udvariasan névjegyet küldök a főúrral, s rövid tanácskozás után eljátszanak tiszteletemre egy „magyar számot”: Johann Strauss: Kék Duna keringőjét! Percek múlva kiderül, hogy „mister Kalmár” nem magyar. Néhány éve játszik együttesével Finnországban. Udvarias kézfogás, elnézést kérnek, játszaniuk kell tovább. .. Kísérőm meg van rőkö- nyödve, én nevetek. Mondom, jó jel az, ha nagyobb egy zenekar árfolyama csak azért, mert magyarnak hiszik őket. mar-együttes” játszik, s Hippik? Szünidőt töltő diákok? Nehéz megmondani. De annyi bizonyos, hogy percekkel később már a béke védelmében lépnek mikrofonhoz a „Vanhan Kahvilan” színháztermében Koccintunk az alkoholmentes sörrel és roveniemi barátom elnézést kér, de neki másnap reggel dolgoznia kell. Mondom, hogy ez természetes. de mintha azt mondta volna az előbb, hogy az éjszakát a bárban töltjük. Nevet, aztán széthúzza a függönyt, s kimutat a Kemi- joki fölé, ahol már „arasznyi” magasan jár a nap az égen. Fél egy múlt tíz perccel. Az éjszaka mindössze nyolc percig tartott Rovaniemiben. Hajnali háromkor magyar zászlót vonnak fel a Kemijo- ki partján épült kempingben. Eszerint magyarok érkeztek — állapítom meg, s nekivágok a Koskinrata sétánynak, hogy vagy kétkilométeres gyaloglás után, az emeletes közúti-vasúti híd járdáit is megdöngetve, eljussak a sárga homokpartra. — Sajnos, adminisztrációs hiba történt — mondják, mert „mister Bányost” és családja már este továbbmentek. Lapozgatom a nyilvántartási könyvet és megkísérlem megfejteni, hogy ki lehet ez a „mister Bányost", de mindössze annyit tudok meg bizonyosan, hogy magyarok voltak, két gyermekkel és Szegeden laknak. S még annyit, hogy 1970-ben is járt itt magyar autósturista. Rovaniemiben. Lappföld fővárosában, az Északi-sarkkört érintő csodálatosan modern, ragyogóan tiszta új kisvárosban, ahol a múltra, a borzalmak előtti időszakra csak a városka picinyke, de eredeti formájában újjáépített temploma emlékeztet. S egy egyszerűségében lenyűgöző szobor az emberről, aki mindig képes az újrakezdésre. Kátay Antal (Következik: Aranymosás g Lokanteko-tónák)
