Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-18 / 194. szám

Befejezés helyett szélesedő agresszió T (Folytatás az 1. oldalról) és tevékenyen részt vesznek a hadműveletekben, több mint százezer pilóta, tenge­rész és tengerészgyalogos pe­dig a thaiföldi és a guami támaszpontokról, továbbá a 7. flotta hajósegységeiről foly­tat hadműveleteket. Xuan Thuy államminiszter, 8 VDK küldöttségének vezető­je pontról pontra leleplezte a vietnami helyzettel kapcsola­tos amerikai ferdítéseket. Az államminiszter nyomatékosan aláhúzta: az Egyesült Álla­moknak semmilyen joga nincs arra, hogy bármilyen célpon­tot bombázzon Észak-Vietnam területén. Az „amerikai szárazföldi erők harci szerepének meg­szüntetésével” kapcsolatban rámutatott arra, hogy a Nixon-adminisztráció a ko­rábbi időszakhoz képest foko­zott erőbedobással és kegyet­lenséggel folytatja agressziós háborúját. Azt az amerikai állítást, mely szerint Nixon május 8-i javaslatai alkalmasait * ren­dezés legfőbb akadályainak elhárítására, Xuan Thuy alap­talannak minősítette, ugyanis az amerikai fél továbbra Is támogatná a Thieu-rezsimet. Ha az Egyesült Államok nem szünteti be a saigoni admi­nisztráció felszínen tartását — húzta alá Xuan Thuy — ak­kor az amerikai elkötelezett­ség továbbra is fennáll, a háború folytatódik, a dél-vi­etnami lakosság továbbra is meg van fosztva önrendelke­zési jogától. Ez a vietnami probléma békés megoldásának legfőbb akadálya — emelte ki a VDK delegációjának veze­tője. Pham Dang Lam követ, a saigoni rezsim küldöttségének vezetője valóságos „rágalom­áriát” adott elő. Támadta a dél-vietnami hazafias erőket és élesen szembeszegült a nemzeti összefogás kormánya létrehozásának gondolatával. William Porter amerikai nagykövet, az Egyesült Álla­mok delegációjának vezetője nem reagált érdemben sem a DIFK, sem a VDK delegáció­ja vezetőjének nyilatkozatára. A nagykövet az észak-viet­nami gátaknak és más objek­tumoknak bombázása beszün­tetésére vonatkozó követelés­re azzal válaszolt, hogy a bombázást a harci cselekmé­nyek „logikus folytatásának” próbálta beállítani. — a har­cokért pedig sajátos érvelés­ként a hazafias erőket tette felelőssé. A párizsi négyes értekezlet csütörtöki ülésének befejez­tével a Kiéber sugárúton vá­rakozó újságírók előtt Binh asszony a DIFK külügymi­nisztere sajnálattal állapítot­ta meg: az ülésen nem tud­ta semmilyen jelét felfedezni annak, hogy az amerikai de­legáció ki akarná mozdítani a holtpontról a megbeszélése­ket és hozzá akarna látni a komoly tárgyalásokhoz. Xuan Thuy, a VDK állam­minisztere nyilatkozatában ar­ra hívta fel a figyelmet: az ülés kezdetén az amerikai delegáció részéről szándék nyilvánult meg a párizsi né­gyes értekezlet tárgyalásainak megszakítására. A kialakult eszmecsere során azonban az amerikai fél letett erről a szándékáróL Tiltakozik a világ lelkiismerete a meteorológiai háború ellen Budapestre, az Országos Béketanácshoz is megküldte a Béke-világtanács azt a nyilatkozatát, amelyet az ame­rikaiaknak a meteorológiai háború eszközeivel is súlyos­bított indokínai agressziója ellen tett közzé. Megdöbbenéssel vette hírül a világ közvéleménye — hangzik a most érkezett nyilatkozat —, hogy az Egyesült Államok újabb gyilkos fegyvereket, eszközöket vet be: a gátak bombázásával áradásokat okoz és meghosszabbít­ja a monszun időtartamát, ezzel is tetézi háborús cse­lekményeit, amelyekben a tömeges bombázásoktól a ki­kötők elaknásításán át a gazdasági pusztítástól sem ri­ad vissza. Korunk durva ellentmondása, hogy azok a tu­dományos munkák, amelyeknek az emberiség jólétét kellett volna szolgálniuk, újabb háborúformákat terem­tettek. Hozzájárultak nagy területek gazdasági elpusz­tításához Indokínában és komoly veszélyeket idéztek elő az egész, emberiség számára. A tudósoknak — húzzák alá a BVT nyilatkozatá­ban — különleges felelősségük van abban, hogy részt ve­gyenek a meteorológiai háború megállítására irányuló mozgalomban, mivel ez a háború megbonthatja az or­szágok gazdasági egyensúlyát, az emberiség létalapját veszélyeztetheti. A Béke-világtanács mindenekelőtt az amerikai nép­hez fordul, hogy döbbenjen rá, mennyire veszélyezteti a Nixon-kormányzat borzalmas bűncselekménye az Egye­sült Államok tekintélyét az egész világok. Egy olyan ország, amelyet a múltban demokratikus hagyományai miatt tiszteltek, ma úgy áll a világ előtt, mint tömeg- pusztító, emberirtó hatalom, modern fegyverekkel bar­bár cselekmények elkövetője. A nyilatkozat azzal zárul, hogy a Béke-világtanács — amely ma már több száz ország békeszervezeteit tömöríti — felhívja a békeszerető népeket és a békéért munkál­kodó szervezeteket: hallassák szavukat és tiltakozzanak az újabb háborús bűncselekmények, a gátak bombázása és a meteorológiai hadviselés ellen. Minden jóakaraté ember követelje: szüntessék be az indokínai háborút oly módon, hogy az Egyesült Államok fogadja el a Dél­vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormánynak a párizsi megbeszéléseken előterjesztett béke javaslatát. (MTI) Dr. Michael Kohl, az NDK minisztertanácsának állam­titkára és Egon Bahr, a nyug atnémet kancellári hivatal ál­lamtitkára augusztus I6-án és 17-én tárgyalásokat folytat­tak az NDK és az NSZK alapvető kapcsolatait rendező szerződésről és más, a feleket kölcsönösen érdeklő kérdé­sekről. A tárgyalásokat az NDK minisztertanácsának épületé­ben tartották, a folytatásra augusztus 30-án, és 31-én Bonnban kerül sor. Képünk: búcsúzik a két államtitkár. 2 NÓGRAD — 1972. augusztus 18., péntek Újabb gyilkosság Belfastban A három éve tartó észak­írországi zavargások halálos áldozatainak száma elérte az 512-őt. A csütörtökre virradó éjszaka két fegyveres férfi be­tört Belfast protestáns negye­dében levő mulatóba, néhány lövéssel leterítette a tulajdo­nost, majd nyomtalanul el­tűnt. A hatóságok ezúttal nem az IRA-t vádolják a gyilkosság­gal. Legújabb feltételezések szerint a tartományban hóna­pok óta egy több tagú banda garázdálkodik, s most ennek tulajdonítják az utóbbi hetek­ben történt gyilkosságokat, amelyekről korábban azt állí­tották, hogy a katolikus szél­sőségesek bosszújáról van szó. A banda — jelentette ki a brit katonai parancsnokság szóvivője — minden bizony­nyal nem épelméjű szemé­lyekből verődött össze. A tartomány brit hatóságai szerdán szabadon bocsátottak 25 internáltat, ami meglehető­sen csekély szám ahhoz ké­pest, hogy még mindig csak­nem 300, IRA-tagsággal gya­núsított személyt tartanak fogva kivizsgálás és bírósági eljárás nélkül. (MTI) Látványos fordulatnak lehet­tek tanúi a legutóbbi két hét­ben azok, akik hosszabb ide­je figyelik a kínai—japán kapcsolatok alakulását. Toki­óban bejelentették, hogy Ta­naka miniszterelnök, CsouEn- ’ laj meghívására még az év vége előtt — egyes megfigye­lők szerint már szeptember­ben — Pekingbe látogat. A szenzáció erejével ható közlés azért igazán érdekes, mert a két ázsiai hatalom között kö­rülbelül kétszáz év távlatában nem mutatkozott olyan nyil­vános jel, amely szerint dia­lógust akartak volna kezdeni. A megfigyelők hol hangosabb, hol csendesebb viaskodásnak minősítették azt, ami Peking és Tokió között zajlott. Különösen kiéleződött a vi­szony Szato miniszterelnök kormányzása alatt, akinek sze­mélyét és politikáját Peking- ben nem szívelhették. Csóu En-laj és más hivatalos sze­mélyiségek kitartóan hangoz­tatták: a Liberális Demokrata Párt Szato irányításával a ja­pán militarizmus és katonai fenyegetés megvalósításának eszköze, s különösen azzal, hogy ez a párt, illetve annak legjelentősebb frakciója a má­sodik világháború után béke- szerződést fabrikált a kínai nacionalistákkal, végérvénye­sen lejáratta magát, s alkal­matlanná vált mindenféle kö­zeledésre. A pekingi vezetés nem tit­kolta, hegy bármiféle párbe­szédre csak azután kerülhet sor, ha Szato, Illetve a Taj­vanon gazdaságilag érdekelt pártfrakció eltűnik a színről. A kínai diplomácia azonban sosem volt egyenes vonalú. Miközben kifogásolták a to­kiói vezetés politikáját, ke­resték azt, Illetve azokat a személyeket, aki leginkább al­Ellentéteő A marokkói kormány csü­törtökön délelőtt hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy Mohammed Ufkir vezérőr­nagy hadügyminiszter öngyil­kos lett szerdáról csütörtökre virradóra. A Reuter és az AFP hírügynökség viszont pá­rizsi diplomáciai forrásokra hivatkozva úgy értesült, hogy II. Hasszán király első számú bizalmasa nem lett öngyilkos, hanem megölték, mert részt vett az uralkodó ellen meg­kísérelt merényletben. Rabatból származó értesü­lések szerint a marokkói biz­tonsági erők letartóztattak 8 pilótát, valamint a kenitrai légitámaszpont parancsnokát az összeesküvésben való rész­vételük miatt. A légierő töb­bi öt pilótájának helikopter­rel sikerült elmenekülnie és az éjszakai órákban Gibraltár­ban szálltak le — jelentette a Reuter jól értesült források­ra hivatkozva. Marokkói for­rások szerint az öt pilóta ugyancsak a kenirai légitá­maszponton teljesített szolgá­latot. Ez volt a Hasszán király ellen elkövetett merénylet ki­induló bázisa. A marokkói kormány máris kiadatásukat kérte Nagy-Britanniától. hírek Ufkir vezérőrnagy öngyilkos lett? Meggyilkol­ták? A halál körülményei még rejtélyesek, annyi azon­ban tény, hogy Mohammed Ufkir marokkói tábornok és hadügyminiszter csütörtök reggel óta nincs az élők so­rában A sikertelen merényletet követően nyomban riadóké­szültségbe helyezték Marokkó katonaságát, csendőirségét és rendőrségét. Az intézkedést rabat! hivatalos körökben az­lialáláról zal Is indokolni Igyekeztek, hogy az országba „nagy meny- nyiségű fegyvert csempésztek be”. Arról viszont nem közöl­tek részleteket, honnan szár­maznak ezek a fegyverek. A kenitrai légitámaszpontot, ahonnan szerdán felszálltak az uralkodó repülőgépét meg­támadó F—5-ösÖk. biztonsági erőkkel vették körül, a tá­maszponton pedig teljes erő­vel folyik a vizsgálat a me­rénylet hátterének felderítésé­re. Szünetel a forgalom Rabat nemzetközi repülőterén, az ér­kező gépeket Casablanca re­pülőterére irányítják. A marokkói hírügynökség jelentése szerint a szerdai re­pülőtéri lövöldözésben négy miniszter sebesült meg. Tuniszból származó értesü­lés szerint a hivatalos líbiai rádióadó csütörtökön egész délelőtt forradalmi indulókat sugárzott és kommentárokban éltette a „marokkói forradal­mat”. A rádió „despotának és az Imperializmus ügynökének” nevezte II. Hasszánt, s annak a reményének adott hangot,' hogy megdöntik reakciós rend­szerét. (MTI) Folytatódik a „nem hivatalos sztrájk?” Nagygyűlések Anglia kikötőiben Anglia nagy kikötőinek dokkmunkásai csütörtök reg­geltől kezdve gyűléseken sza­vaznak arról, alávetik.-e ma­gukat a küldöttközgyűlés ha­tározatának, amely 53:30 arányban elfogadta a Jones— Aldington--bizottság jelentését és úgy döntött, hogy hétfőtől be kell szüntetni az országos sztrájkot. A jelek arra valla­nak, hogy a tüntetők által ostromlott szakszervezeti szék­házban hozott döntés nagyjá- ből-egészéből csak elvi jelen­tőségű volt, s a „nem hivata­los sztrájk” még sokáig el­húzódhat. A kikötői szakszervezeti bi­zalmiak országos bizottsága, az úgynevezett „harcos szárny” szerda délután négy­órás ülésen úgy döntött, hogy „a Jones—Aldington jelentés módosított változata sem tartalmazza azokat a lé­nyeges biztosítékokat, ame­lyek az iparág problémáinak tartós megoldásához feltétle­nül szükségesek lennének.” A határozat a sztrájk folytatása mellett foglalt állást. Jack Jones, a szállítómun­kás szakszervezet főtitkára, akinek sajtóértekezletét a tüntetők szerdán több ízben is félbeszakították, kijelentet­te, hogy véleménye szerint „a megkezdett út helyes, s erről a dokkmunkásokat meg kell győzni”. A főtitkár szavainak meg­bízhatósága a következő na­pokban dől el. Az a tény, hogy a küldöttközgyűlés dön­tésével éppen a legnagyobb kikötők — London, Liverpool, Hull és a skóciai kikötők — dokkmunkásai szállnak szem­be a legharcosabban, bizonyos fokig meghatározó lehet, hi­szen ezek a kikötők bonyolít­ják az ország kereskedelmi forgalmának több mint felét. Általános vélemény szerint olyan sok a megoldatlan probléma, hogy még ha a dokkmunkásak eleget tesznek is a munka felvételére vonat-" kozó felhívásnak, legalább két hónapba telik míg a normális munkamenet helyreáll. A három hete tartó sztrájk következményeinek felméré­se még csak ezután kezdőd­het meg. Az angol sajtó általában a munkáltatók fegyverletétele­ként értékeli a Jones—Al­dington-bizottság jelentésé­nek megállapításait. A Mor­ning Star, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja, azonban hangsúlyozza: „A Jones—Aldington- bizottság je­lentése azt a közmondást. jut­tatja az ember eszébe, hogy a hegyek vajúdása egeret szült. A küldöttek üres szavakat szavaztak meg.” (MTI) Kínai—Japán viszony Felgyorsult kapcsolatkeresés kalmas lenne tárgyaló part­nernek, s akikkel ki lehetne építeni a kapcsolatokat. Ez az ember a mostani miniszterel­nök, Tanaka volt, s az a frakció mutatkozott Peking számára alkalmasnak, ame­lyiket ő, illetve külügyminisz­tere irányított és irányít. Tanaka már külkereskedel­mi és iparügyi miniszter ko­rában kifejezésre juttatta: ren­dezni akarja a két ázsiai ha­talom viszonyát még azon az áron is, ha feladja a Tajvan­hoz fűződő elkötelezettséget, s a Csang Kaj-sek-rendszert egyszerűen sztornírozza. Kü­lönösképpen látható volt ez azután, amikor Nixon Peking­be látogatott. A vizitet köve­tően Tanaka kerek- perec kije­lentette: Japánnak olyan ha­tározottan kell lépnie Peking felé, ahogy azt az amerikai elnök tette. Az eltökéltség mellett ez a fogalmazás azt is jelenti, hogy Japán — bár az Amerikához fűződő politi­kai kapcsolatok nem változ­nak — gazdasági vonatkozás­ban nem akar másodhegedűs lenni az USA mellett, s önál­lóan igyekszik megszerezni a kínai piacot. Peking viszont akkor kez­dett legjobban odafigyelni To­kió szándékaira, amikor a ja­pán kormány fokozott érdek­lődést mutatott a szovjet—ja­pán kapcsolatok rendezése iránt. S abból az okoskodás­ból kiindulva, hogy az ellen­ségem ellensége lehet az én barátom, egyre több biztató és néha hízelgő nyilatkozatot küldözgetett Tokióba. Közben pedig építgette a kereskedel­mi kapcsolatokat. Ma az ázsi­ai országok között a japán import tekintetében Kína je­lentős helyet foglal el. Egye­bek között a kereskedelmi forgalomban megelőzte Hong­kongot, s a Japánból érkező áruk értékének volumene egy év viszonylatában már meg­haladja az egymilliárd dollárt. Nem sokkal azután, hogy a KNK elfoglalta az őt megil­lető helyet az Egyesült Nem­zetek Szervezetében, Csou En- laj egy pohárköszöntő során kifejtette Peking Jápánnal kapcsolatos álláspontját. E- szerint, amennyiben Tokió akar valamit, akkor most már lépnie kell. Az akkor még második sorban levő Ta­naka és mai külügyminisz­tere Ohira, valamint a köré­je csoportosulók odafigyeltek erre a virágnyelven kimon­dott biztatásra. A két ország kapcsolatainak rendezésére alakúik társadalmi bizottságon keresztül kifejezésre juttatták a következőket: amennyiben hatalomra kerülnek, revideál­ják Tajvannal kapcsolatos ko­rábbi álláspontjukat, semmis­nek tekintik azt a békeszer­ződést, amit a nacionalista Kí­nával kötöttek, s új békeszer­ződés tető alá hozásáról tár­gyalnak majd Pekinggel. 'A helyzet érettsége követ­keztében a már kormányzó Tanaka még a Tajvanon erő­sen érdekelt japán köröket is rá tudta venni álláspontjuk megváltoztatására, fgy tehát megnyílt az út a két ország kapcsolatainak rendezésére, önmagában ez a tény nem rossz, hiszen Európa pél­dáját követve a világ legtöbb országa a békés kontaktusok kialakítására és fejlesztésére törekszik. Ez a. világ új útja, s csak az államok közötti bé­kés egymás mellett élés ré­vén képzelhető el az emberi­ség jövőbeni haladása. Csak-t hogy Peking és Tokió lépései hátsó szándékot is takarnak. Ügy tűnik: külön-külön mind­egyik ország valamilyen tá­vol-keleti hegemóniára törek­szik, s együttműködésük meg­teremtése és elmélyítése is ezt a célt szolgálja. Olyan kettősfogat körvonalai rajzo­lódnak fel, amely együttes gazdasági s politikai súlyánál fogva — társadalmi berendez­kedésének különbözőségétől függetlenül — főként az ázsi­ai országok, illetve a harma­dik világ nemzetei között akar vezető szerepet betölteni. Következtetésünk termé­szetesen csak feltételezéseken alapszik. Olyan hipotézis azon­ban, amelynek felállítására éppen azok a fejlemények ad­tak okot, amelyek az utóbbi időben a két ország viszonyá­ban bekövetkeztek. A továb­biakról az idő dönt. Sem a japán, sem pedig a kínai dip­lomácia nem vádolható gyors cselekvéssel. A közeledésben bekövetkezett látványos for­dulat azonban azt mutatja, hogy mind Tokió, mind Pe­king a szokottnál gyorsabb ütemben próbálja megvalósí­tani céljait. Szolnoki István

Next

/
Oldalképek
Tartalom