Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)
1972-08-16 / 192. szám
Novemberben nem lehet építhetni A terület már ma kellene Ahol a rizikót is vállalják — Számunkra rendkívül sokat segít a lap augusztus tizedikén megjelent „Az ilyen munkát csak szégyellni lehet” című írás. A város lakói mellett mi is csak köszönni tudjuk azt a segítséget, amit ezzel a cikkel nyújtottak a salgótarjáni Rákóczi úti vízvezeték építésénél — fogad Or- bai István, a KPM Közúti Igazgatóság főmérnöke. Mindjárt a következőket is hozzáteszi : — Amennyiben az útépítési munkálatokat a legrövidebb időn belül nem tudjuk elkezdeni, félő, hogy a rendelkezésünkre álló több mint tizenés semmi sem történt. Ismét hangsúlyozzuk, hogy novemberben már nem lehet utat építeni, de mi a megyeszékhely érdekében még a rizikót is vállaljuk. De addig, amíg az út alatt nincs minden rendben, sajnos nem kezdhetünk az építkezéshez. Az út alatt viszont már sok minden rendben van. A postai kábel, az elektromos kábel és sok más már a föld alá. eredeti helyére került. Csak a vízvezeték ... — Mintegy kétszázharminc méter hosszban kell megépíteni az új utat. Ezzel együtt egymillió forint elvész, s egy elvégezzük a Tanácsköztársaidőre elhúzódik Salgótarjánban, a városközpontban az út átépítése, korszerűsítése. Éppen ezért a terület már ma kellene... Az augusztus 10-én megjelent írásunkban beszámoltunk arról, hogy a Közmű- és Mélyépítő Vállalat jóval elmaradt a Pécskő utca és a Karancs Szálló közötti útszakaszon az alapzóna gerincvezeték építésével. Akkor az építők azt ígérték, hogy az elmúlt hét végére befejezik itt a munkát, s átadják a területet az útépítőknek. Ezt az ígéretet mindenki nagyon várta. A város lakossága csakúgy, mint az útépítők, hiszen több mint 230 méter hosszban rendkívül komoly útépítésre, korszerűsítésre kerülne sor, ha... Ha a mélyépítők tartanák is ígéretüket. Mindenki előtt ismert tény, hogy utat novemberben már nem lehet építeni, most pedig túl vagyunk augusztus felén es még sehol semmi. Tény, hogy a salgótarjáni belvárosi utak is alig 4—5 tonna tengelynyomásra készültek. A mai korszerű, mind nagyobb autóbuszok, camio- nok a 10 tonnás tengelynyomást is meghaladják, mind jobban próbára teszik útjainkat. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a megyeszékhelyen, az említett útszakaszon naponta 9,162 alapegységű — személygépkocsinak megfelelő — jármű közlekedik. Az 6em közömbös, hogy — ismét ezen az útszakaszon — naponta 15 000 tonna súly fordul meg. Ezek a számok tények — s figyelmeztetnek. — Nemcsak a megnövekedett forgalom, hanem az egész varosközpont végleges kialakítása is sürget bennünket az új útszakasz megépítésében. — veszi át a szót Timmer Zoltán, a központi műszaki osztály vezetője. — Az idén is kétszer ígérték a területet. Először áprilisra, később júniusra. Most augusztust írunk, ság tér részleges rendezését, kiképezzük a parkírozó helyet, Nagy munka ez. Optimista számítással is minimum két hónapig eltart — vélekedik Orbai István főmérnök. Való igaz, van szó. Az nagy munkáról új út 14 méter kielégítő utakon történjék a forgalom. A kéthónapos kivitelezési időt is vállalnunk kell. De ehhez már most, itt a nyilvánosság előtt kérjük a megyeszékhely lakóinak türelmét. Ezt a munkát csak részleges forgalomeltereléssel tudjuk majd megoldani. De higgye el mindenki, ez a rövid két hónap megéri a jövőt — summázza véleményét Orbai István főmérnök. A Rákóczi úti útszakasz mellett szó esett a templom előtti támfalról is. E munka kivitelezése is sürgős! A régi támfal elhanyagolt, az eső kimoshatja. Ebben az esetben is pénz kell ahhoz, hogy a munkát megkezdhessék, befejezzék, s ezzel pontot tegyenek Salgótarján egy jelentős útszakaszának korszerűsítési munkálataira! A krónikás számára öröm hallani a KPM Közúti Igazgatóságának vezetőit. Minden Pártirányítás a községekben A jelenlegi időszak megnövekedett követelményeket támaszt a községi pártszervezetekkel és az őket irányító testületekkel szemben. Ez utóbbiak — a községi pártbizottságok és csúcsvezetőségek — túlnyomó részben eredményes munkát végeznek a község társadalmi, politikai és gazdasági életének irányivezetőségek nemcsak koordináló feladattal rendelkeznek, hanem részesei az irányító munkának is. Nem tekinthetők csupán valamiféle közbeiktatott pártszervnek, hanem az a teendőjük, hogy irányításukkal és segítségükkel tegyék hatékonyabbá az alapszervezetekben folyó politikai munkát. A pártszervetásában, a politikai munka zetek irányításának területi széles^ lesz. Nagy talajcserét szavuk optimizmusukat bizonyítja. Vállaljuk a rizikót... Mindent elkövetünk, hogy befejezzük a munkát... Két hónap talán elég lenne erre a munkára... De novemberben már nem lehet utat építeni .., hangzott a beszélgetés során. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miért nem vállják ezt a Közmű-és Mélyépítő Vállalat vezetői, dolgozói. Miért van az, hogy még most is a hét végére ígérik a határidőt? De ki lesz a felelős akkor, ha a mélyépítők miatt az útépítést ebben az évben már nem tudják elvégezni? Ki biztosítja később az újabb milliókat? — tehetné fel az ember az újabb és újabb kérdéseket. Ügy érezzük, a bizonyításon a sor. A bizonyítás lehetőségét várják a KPM Közúti Igazgatóságán. Hogy végre megkezdhessék a munkát. Somogyvári László Kell elvégezni, átlagosan negyven centi mélyen. Sóderos rétegre betonalap, majd kétrétegű aszfaltburkolat kerül. Egy korszerű útszakasz kialakításáról van szó. — A gondunkat nemcsak a határidő eltolódása okozza, hanem más is. A gerincvezeték építésének elhúzódása azt jelenti, hogy sokáig nyitott volt az árok, sőt nyitott még ma is. Ismerjük az elmúlt időszak nagy esőzését, ami éppen a nyitott árok következtében eláztatta a talajt is. A víz beszivárgott a mostani, de a leendő új út alá is, ez a talaj szilárdságának csökkenéséhez vezet. Ez komoly műszaki gondot és esetleg többletköltséget is jelent az útszakasz megépítésénél... Mi azonban vállaljuk a munkát, hiszen a mi érdekünk is, hogy minél előbb tiszta legyen a városközpont, a jogos igényt koordinálásában. Munkájukban a hangsúlyt a gazdasági élet problémái kapják, de az utóbbi időben sok gondot fordítanak a párt belső életére is. Jobban foglalkoznak a tömegpolitikai munkával és a kulturális élettel is, ezen belül a közoktatás kérdéseivel. Munkájuknak azonban fogyatékosságai is akadnak. A határozatok végrehajtásának megszervezése ég ellenőrzése még sok helyen nem kielégítő. A tanácsok és a tömegszervezetek pártirányításában is tapasztalhatók hiányosságok. Sok gond és gyengeség mutatkozik az alapszervezetek segítése körül is. E jelenségek egyik fő oka, hogy nem egy helyen bizonytalanok saját szerepük, feladatkörük értelmezésében. Nem tekintik irányító szerveknek önmagukat, s előfordul, hogy a járási pártbizottságok, illetve az alapszervezetek sem tekintik őket annak. E helyzet megváltoztatásához, a helyes értelmezéshez nagy segítséget nyújt a Politikai Bizottság határoza- £s a gazdasági élet elvét községi szinten is érvényesíteni kell. Ezért kívánatos, hogy a község területén működő minden pártszervezetet a községi pártszerv irányítson. A községi pártszervnek természetesen fontos feladata az alapszervezetek munkájának koordinálása, együttműködésük segítése is. Szervezhet például olyan pártoktatási tanfolyamot, amelyet egy- egy alapszervezet külön nem tud indítani, együttes pártnapokat, ünnepségeket és egyéb összejöveteleket rendezhet. Egyes helyeken eredményes gyakorlatnak bizonyult, hogy a községi pártszerv az átfogóbb jellegű feladatok előtt — az egységes értelmezés és cselekvés, a hatékonyabb mozgósítás céljából — összehívta a község egész párttagságát. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy az ilyen rendezvények elsősorban tájékoztatásra jók, véleménycserére nem alkalmasak. A tömegszervezetek ta, amely világosan meghatározza a községi pártszervek szerepkörét, állást foglal a pártirányítás tartalmi kérdéseiben. Az alapszervezetek segítése E határozatokból egyértelműen kitűnik, hogy a községi pártbizottságok és csúcsAz aratók ünnepe Palotáson hétfőn befejezték az aratást. Nagy munka volt. Nyolcvan ember dolgozott látástól vaku- lásig — ha az idő engedte — traktorosok, kombáj- nosok, szállítók. A teljes területet, minden talpalatnyi földet learattak géppel, egymenetben. Hogy gyorsabban végezzenek, öt vasárnapot töltöttek munkával. A termelőszövetkezet megvendégelte az aratókat. Vacsorával várták őket. mely előtt a szövetkezét elnöke megköszönte a jelenlevők áldozatkész, nagy munkáját. Szavai után több pohárköszöntö is elhangzott, majd jó hangulatban telt el az este. A munkában megfáradt emberek éjfélig szórakoztak, dalolgat- tak. Tegnap elvégezték a szükséges javítási munkákat a gépeken és elindultak, hogy segítsenek az aratásban elmaradt községeken. Ecsegre és Mátra- szőllősre mennek a palotá- si gépek, hogy ott is mielőbb befejezhessék az aratást. Uborkaszüret Szurdokpüspökiben A szurdokpüspöki mező- gazdasági termelőszövetkezetben a megyében elsőnek fejezték be az aratást és nem kevesebb, mint 25 vagon gabonával takarítottak be többet, mint amennyi a tervükben szerepelt. A szövetkezet összes árbevételének a gabonatermesztés azonban csak 16,5 százalékát jelenti. Ezenkívül igen eredményesen kertészkednek is. Az idén már a zöldségtermesztésből és feldolgozásból csaknem kilencmillió forint bevételre számítanak. Kétmillióval többre az elmúlt évinél. A szövetkezet területén 33 holdon paprikát, 15 holdon káposztát, 32 holdon fővetésű uborkát termelnek és a 250 hold zöldborsóterület egy részén, 40 holdon másodvetésként is vetettek uborkát. Az uborkaszüret már korábban megkezdődött. Amikor ott jártunk, már 15 vagonra valót feldolgoztak. Hetenként két alkalommal szállítanak kovászos uborkát a kereskedelemnek és folyamatos a télire való savanyítás is. Az idén a termelőszövetkezet savanyító üzemének a terve 54 vagon. Zömét a saját termésből biztosítják, öt vagon zöldárut pedig savanyitási célokra megvásárolnak. Révész Dániel üzemvezetőhelyettes arról tájékoztatott, hogy általában 25 diáklány segít az uborka válogatásában, gondos mosásában tisztításában és a savanyításban. A kádárnak is van állandó munkája. Javítja, abroncsozza a kádakat, előkészíti a tárolásra. Napról napra több kád telik meg a finom savanyúsággal. Az uborka mellett egyre nagyobb ütemben folyik a paprika szüretelése is. Gondos mosás után kerül kád ba a savanyítanivaló uborka listájára, ugyanakkor rendszeresen ellenőriznie kell az itt folyó személyzeti munkát. Azokat a gazdasági egységeket, amelyeknek tevékenységi köre zömmel a községre korlátozódik, a községi pártszerv hatáskörébe kell utalni. Ki kell viszont emelni a községi közvetlen irányítás alól azokat a nagyüzemeket és intézményeket. amelyek tevékenysége messze túlnő a község határain. A tanácsi munka irányítása A tanácsok pártirányításának általános elvei változatlanok. Az érvényesítés módszerének azonban igazodnia kell a változott körülményekhez. A községi pártszerv irányító munkájának célja, hogy erősödjék a tanács államigazgatási, népképviseleti és ön- kormányzati jellege, s mind tökéletesebben lássa el ezzel járó feladatait. A községi tanács pártirányítására a községi pártbizottság, a csúcsvezetőség, vagy ahol ilyen nem működik, a községi alapszervezet és vezetősége jogosult. E szervek a tanács pártirányítását a kommunista tanácstagok és a tanács választott vezetői útján látják el. Gélszerű, hogy politikailag indokolt esetben, fontos döntések előtt a községi pártszerv hívja össze a tanács kommunista tagjait, ismertesse velük a pártszerv álláspontját, kialakítva az egységes állásfoglalást és biztosítva ennek egyöntetű képviseletét. A közös tanácsú és a nagyközségekben igen kívánatos a tanácsi dolgozók pártszervezetének megalakítása. Ezek azonban nem vehetik át a tanácsok pártirányítását a községi pártszervektől. Az irányító munka akkor jó, ha nem sérti a tanács ön- kormányzati jellegét, s a pártszerv nem dönt olyan részletkérdésekben, amelyek a tanácsra vagy szakigazgatási szerveire tartoznak. Állást kell viszont foglalnia olyan kérdésekben, amelyek a község egész lakosságát érintik, amelyek hatással lehetnék a politikai hangulatra, mint például a fejlesztési tervek, beruházások, bizonyos személyi ügyek. Fontos feladata a politikai munkának, hogy a tömegszervezetekre és mozgalmakra támaszkodva mozgósítsa a lakosság egészét a községi célok elérésére, a társadalmi erőforrások feltárására, koncentrálására és legcélszerűbb felhasználására. A közös tanácsú községekben különösen nagy figyelmet kell fordítani az általános és társközségi érdekek összhangjára. A pártszervek megfelelő politikai és szervező munkával működjenek közre az érdekek egyeztetésében. Ilyen széleskörűvé növekedett tehát az a munka, melyet a községi irányító párt- szerveknek el kell végezniük. S ennek akkor tehetnek megtartsdmát‘^“gazdasági “életre ^^^nanele8f‘- jenkor világosán latjak helyüket, szerepüket, és hatáskörük A tömegszervezeteket és mozgalmakat a községi pártszervnek elsősorban az illetékes pártalapszervezet révén kell irányítania. A közös tanácsú községek társközségeiben dolgozó tömegszervezetek ég mozgalmak erőszakolt centralizációja nem helyes gyakorlat. Javítani és fejleszteni kell viszont munkájuk összehangolását, ami egyrészt a községi pártszerv, másrészt e szervezetek és mozgalmak járási szerveinek feladata. A KISZ községi szintű szerveinek irányítása a községi pártszerv feladatai közé tartozik. A szakszervezeti munkát az illetékes pártszervezetek útján koordinálja. A Hazafias Népfront községi bizottságával a községi párt- szerv közvetlenül tart szoros munkakapcsolatot. Bonyolultabb ez a közös tanácsú községekben: a társközségek népfrontbizottságaival az ott dolgozó pártszervezeteknek kell együtt dolgozniuk, a pártbizottságra vagy csúcsvezetőségre pedig az összehangolás munkája vár. Ameny- nyiben a sportkör, MHSZ- klub, Vöröskereszt szervezet községi szinten dolgozik, akkor pártirányításuk a községi pártszerv hatásköre, ha üzemi, intézményi, hivatali keretek között dolgoznak, akkor az ott levő pártszervezeté. A gazdasági élet pártirányításával alapvetően a termelő és forgalmazó egységekben dolgozó pártszervezetek foglalkozhatnak. E munka vonatkozó párthatározatok ismertetése, végrehajtásuk measzervezése. segítése, és ellenőrzése alkotja. A gazdasági egységeknek és intézményeknek csupán a legfontosabb munkakörei kerüljenek a községi pártszerv hatásköri megfelelő érvényesítésével hangolják össze a rendelkezésre álló erőket. Dr. Szabó Imre, az MSZMP KB alosztályvezetője Kamatoznak a piackutató utak A Salgótarjáni Kohászati Üzemek hideghengerdéjében az elmúlt fél évben több mint három százalékkal növekedett a tavalyihoz viszonyítva a külföldi megrendelésre gyártott acélszalagok. mennyisége. Az üzem a második fél évre is megkapta már az -exportmegrendeléseket, sőt van már jövő évre szóló igény is, ami arról tanúskodik, hogy gyümölcsöznek a korábbi piackutató utak. Igaz, Finnországba most kisebb mennyiségben szállítanak szalagacélokat, de kerékpársárvédők gyártásához szükséges anyagot is rendeltek. Űjabb vásárlók is vannak. Legutóbb Marokkóból érkezett próbarendelés, több méretben csomagolószalagokat kértek. Űj vásárló Szaúd-Ará- bia is, ahová edzett redőnyrugókat szállítanak. Ebből a termékből egyébként tavaly exportáltak első ízben Egyiptomnak. A már említetteken kívül az NSZK-ba, Romániába, Jugoszláviába, Bulgáriába és még más országokba is szállítanak hidegen hengerelt szalagacélokat. NŰGRÁD — 1972. augusztus 16., szerda