Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

SZEPESI JÓZSEF VERSEIBŐL Wűü Wegner: Beszámoló Olaszországról Barátom Brúnó nemrég tért vissza szabadságáról Olasz­országból, autóval. Találkoz­tunk egy pohár italra. — Milyen volt? Mesélj! — kértem. —» 4531 kilométer — mond­ta Brúnó. Végül Szicília. — Láttad Palermóban a híres katedrálist? — Palermo... Ott volt a problémám a gyújtással. Azonkívül kilyukadt az olaj­teknő. — Bizonyára voltál Nápoly­ban? A Vezúv lábánál? — Ne is emlékeztess Ná- polyra. A Via Román leelő­zött egy olasz teherautó. Füst- felhő, sár, ki se látszott a kocsi! Hát tudod ezek az ola­szok! — S, hogy tetszett Róma, az örök város? A Via Veneto? — Épp Róma előtt vesztet­tem el a jobb hátsó dísztár­csámat. — Voltál Pisában is? Láttad a ferde tornyot? — Ne is mondd, még most is dühös vagyok, ha rágondo­lok. Ott hagytam a tartalék benzinkannámat — morogta Brúnó. — És milyen volt a Rivié­rán? Alassiában? Brúnó kiitta maradék bo­rát, majd haragosan megszó­lalt: — Alassiában defektem volt, Milánóban pedig, el se fogod hinni... — Tényleg fehér márvány­ból van a milánói dóm? — kérdeztem. — Halvány fogalmam sincs róla. Csak azt tudom, hogy Milánóban egy motoros lehor­zsolta a bal első sárkányomat. Ügy mennek, mint a páviá­nok, ezek a déliek! Rendeltem még két pohár­ral. — Akkor bizonyára örültél, mikor átlépted a határt — mondtam. — A hazai utakon már igazán nem lehetett problémád! — Te optimista! — kiáltot­ta Brúnó. — Belefutottam a hét végi forgalomba. Lépés­ben kellett hajtanom. Száz kilométerre a lakásomtól ka­ramboloztam. De nem volt különösebb baj. Az üvegek törtek csak össze. — És milyen volt különben? — kíváncsiskodtam. — Arra gondolok volt-e valami kalan­dod, flörtöd, valami nevezete­sebb eseményed? — Hogyhogy? — csodálko­zott Brúnó, és rendelt még két pohárral —, hát nem el­meséltem már mindent? Fordította: Steiner Katalin BESZE IMRE: A CIGÁNYLÁNY Lenézték öt olajfoltos, szakadt nadrágja, blúza, melle miatt, és ő lenézte őket ahogy ott fent darut kezeWe tonnákat játszott ujjain. Haját jóllétül! kontyba rakta,- száján a rúzs még nem pirult - csókot dobáltak fel a srácok, de ő csak kacarászott, két keze kapcsolón simult. Ebédidőben társalogni és kávét inni jött le, hozzánk,- közelről sem volt csúnya, „romnyi" mégis külön pohárba hozták a kávét s két ujjal merte fognia Mert Ijátha rászól a „kimérő" pádig kezét tisztára mosta, „Közelről kedves, szinte szép nő, bár darut kezel és bőre ronda, de mosolya, az kincset érő", Szürcsölve itta meg a zaeeból számára főzött kotyvalékot, de csak mosolygott - tiszta dacból szótlan maradt, s a magasból lépett át minden hordalékot. Hiába vártuk, egyszer, délben, nem jött le kávét inni hozzánk, úgy halt meg, mint a rém-mesében: áram-ütötte testét hozták hordágyon, kint a részlegében. Kíváncsian még néztük - végleg. Még mindig szép volt. Szája nyitva, lazuit-puhán, hisz mosolyának fegyelme többé nem szorítja: nem tartja féken már az élet, 8 NÓGRÁD — 1972. augusztus 13,, vasárnap KISS DÉNES: Hetedhét látomás Kék kék ekekék kasza vasa villan kék szilánkot vet az ég régi álmaimban kék a tócsa kék a béka kék szárnyú szél illan Aranydombon aranymáglyák gabonakeresztek kaszakőkék búzavirág mécslángja is reszket aranyember bronz a bőre kaszasújtás ütemére lelkek füstölögnek Kék kék kauakék szem csikorog hús elég aranytűzvész a vidék süt a föld süt az ég süti a test kenyerét a tarló parazsán az ember tövig ég Az anyám az apám szobrok a domb oldalán aranybúza aranyrezs halálosra aranyoz A sejtekbe mélyre ás kaszakék villanás hetedhét látomás Jön a gép megy a gép aranytűzben gázol fenn az ég kaszakék mi lett az anyámból otthon ül szeme kék csöndessége menedék visszanéz messzenéz hetedhét nyarából Anyám alszik Anyám valahol alszik Szomorúan és mélyen valahol lenn a mélyben, Valahol lenn a mélyben haloyány asszony Anyám talpig feketében Talpig feketében szomorúan és mélyen alszik hófehéren Anyám szíve ö volt q lelke már tudom fehér hólepte hajnalon sovány kezében a szívét kínálta nékem a szivét C volt a lelke jól tudom fehér hólepte hajnalon elhozta nékem a szivét beteg, halott nagy nagy szívét. Minden a régi Bennem minden a régi 0 rímek az álmok ma is a régi szemmel nézem a világot Mint régen most is élek tón vígan mint mások $ ma is gyakran látom szépnek a világot Minden, minden a régi a rímek az álmok csak Anyám sírján frissek újak a virágok. Sötét temetőben Sötét a temető nem világit csillag hosszú az éjszaka talán ki se virrad Talán ki se virrad én meg itt maradok sötét temetőben egy szomorú halott. (1971) — Azt mondják, a fürdő­helyek a világ legunalmasabb pontjai — kezdte elbeszélését Miss Marple. — Nekem azon­ban más a véleményem. Ami­kor például Keston Spaba ér­keztem, első pillanatban feltá­madt bennem a gyanú, hogy a termetes, joviális modorú Mr. Sanders el akarja tenni láb alól a feleségét. Ez a gyanúm csak megerősödött egyik dél­után, amikor együtt utaztam velük az emeletes trolibu­szon. Tömött vcl± a kocsi, mindhárman kénytelenek vol­tunk a felső emeleten elhe­lyezkedni. Azután leszálláshoz készülődve, Mr. Sanders egy­szeresek megtántorodott, vál­tóval nekidőlt a feleségének, aki fejjel lefelé zuhant, le a lépcsőkön. Még szerencse, hogy a kalauz elég erős em­ber volt. és elkapta. Az egész dolog balesetnek tűnt, de én tudom, hogy Mr, Sanders a kereskedelmi flottánál dolgo­zott, és ha valaki nem veszíti e] az egyensúlyát egy hány­kolódó hajón, az a trollbuL szón sem tántorodik meg olyan könnyen .,. Holtbiztos voltam a dolgom­ban, mégsem tehettem sem­mit. Mrs, Sanders, egyébként Gladys volt a keresztneve, szí­vesen mesélt magukról. _ El­mondta, hogy nemrég kötöt­tek házasságot és pillanatnyi­lag az ő kis életjáradékából élnek. A tőkéhez nem nyúl­hatnak hozzá, ezt valamely bölcs örökhagyó így rendelte, de ő végrendelkezhet róla. Ez­zel a jogával élt is és házas­ságkötésükkor férjével köl­csönösen egymás javára vég­rendelkeztek. Szegény, kis hi­székeny asszony, úgy szeret­tem volna figyelmeztetni, hogy mi készül ellene de célozga­tásokkal kellett beérnem. Megígértettem vele, hogy nem megy ki a szobájuk erkélyé­re, Hogy miért ne menjen? Azt mondtam, baljós álmot láttam róla. Ez használt, A babona néha minden egyéb­nél nagyobb hatást tesz. Azt hiszem, a férfi sejtette, hogy én belelátok a gondola­taiba. Ezért nem is húzta so­káig az időt. cselekedett. Aznap délután valami fur­csa, nyomasztó hangulat tele­pedett mindnyájunkra. Elő­ször is ott volt George, a por­ajtőnyflésban. Nem vette ész­re, hogy figyelem, s az arca mindent elárult. Bizonyos va­gyok benne, hogy Mrs. Car­penter szavai ültették el az agyában az ötletet. .Odajött hozzánk és a maga szokott joviális módján megkérdezte. — Bemegyek Kestonba, el­intézhetek valami kisebb-na- gyobb bevásárlást a kedves hölgyeknek? — Mivel egyi­tás. Már évek óta dolgozott a fürdőszállóban, mindenki jó] ismerte. Hörghurutot es tüdőgyulladást kapott, s a ne­gyedik napon meghalt. Szo­morú dolog, csapás volt ez mindnyájunk számára. S még­hozzá épp korácsony előtt négy nappal! Aztán az egyik szobalány, egy aranyos kis te­remtés megfertőzte valamivel az ujját, és huszonnégy óra leforgása alatt ő is elhunyt,.. ■A szalonban üldögéltem Miss Trollope-pal meg az öreg Mrs. Oarpenterrel, s ez utób­bi épp ezekről a dolgokról beszélt, amúgy csámcsogva, ismerik az effélét. — Jegyezzék meg a szavai­mat: ez még nem az utolsó! Ahol kettő van, ott jön a har­madik is! Amint ezt kiejtette a száján, s közben csattogott a kötőtűi­vel, Mr. Sanders tűnt fel az künknek sem volt számára megbízatása, még ott maradt egy-két percig, tréfásan elcse­vegett velünk, majd kiment a szálloda ajtaján. Én pedig — mint már említettem — elég­gé nyugtalan voltam, s meg is kérdeztem: — Hol van Mrs. Sanders? Nem tudják véletlenül? Mrs. Trollope azt felelte, hogy az asszony elment Mor- timerékhez, a barátaikhoz bridzsezni. Ettől kissé meg­könnyebbültem. Fél órával ké­sőbb felmentem a szobámba, s a lépcsőn találkoztam dr. Colesszal. Miután amúgy is tanácsot akartam kérni tőle a reumám ügyében, beinvitál­tam a szobámba, s 6 sok más egyéb között megemlítette, hogy Mr. Sanders épp most kérte meg, vizsgálja meg a fe­leségét, akinek súlyos emész­tési zavarai vannak. Ha csak a legkisebb kétségem lett vol­na saját gyanúm jogossága fe­lől, most az is eloszlik, mert Gladys Sanders épp aznap mondta nekem, hogy hál' is­tennek pompás az emésztése, a fürdőkúra nagyon jót tett neki. Fél hat volt-a szálloda hali­jának: öreg falióráján, amikor Sanders elbúcsúzott tőlünk^ öregasszonyoktól azzal, hogy bemegy a városba, és mi há­romnegyed hétkor még mindig ott ücsörögtünk, amikor ő visszajött. Két férfi volt vele, s mindhármukon látszott, hogy Ihattak egy-két pohárraL Mr. Sanders magára hagyta két barátját, s egyenesen oda­jött hozzám azzal, hogy kikér­je tanácsunkat a feleségének vásárolt karácsonyi ajándék felől. Szép kis estélyitáská­kat vett, Illetve a kereskedő elküldött neki hármat, hogy abból válasszon. Dehát ő csak egy egyszerű matróz, nem ért az ilyesmihez. Feljönnénk-e vele a szobába, hogy még gyorsan, a felesége hazaér­kezése előtt kiválasszuk a legmegfelelőbbet ? Sohasem fogom elfelejteni, ami azután történt. Felmen­tünk Mr. Sandersszel, ő fel­gyújtotta a villanyt, s a pad­lón ott feküdt Mrs. Sanders, arccal a föld felé, holtan. El­sőnek én léptem oda hozzá. Letérdeltem, megfogtam a ke­zét a pulzusát kerestem, de hasztalanul, már az egész kar­ja hideg volt. Mellette egy homokkal telitöltött harisnya — a fegyver, amellyel leütöt­ték. Sanders sikoltva rohant oda, de én nem engedtem, hogy megérintse Biztos vol­tam abban, hogy ő a tettes, s könnyen lehet, hogy épp ak­kor akart valamit magához venni, vagy elrejteni. — Semmihez sem szabad nyúlni — szóltam —, szedje össze magát Mr. Sanders. Miss

Next

/
Oldalképek
Tartalom