Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-06 / 131. szám

Pedagógusok kitüntetése

A pedagógusnap alkalmából a vasárnapi számunkban kö- zölteken lu'vül egyéb kitüntetéseket is átadtak Nógrád megye pedagógusainak.

A Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztálya és a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottsága közös pedagógiai pályázatot hirdetett a gyakorlati munkával kapcsolatos pedagógiai kérdésekről, tizenhárom témakörben. Hét első díjat adtak át. összesen harminchatan pályáztak, közülük húszán értek el első, második és harmadik díjat. Az elsődíjasok: Kaposvári László- né óvónő (Jobbágyi), Örkényi Terencné gyógypedagógiai tanár (Cserhátsurány), Boródi Terencné középiskolai tanár (Salgótarján, Bolyai Gimnázium), dr. Szabó Károly tanár, szakfelügyelő (Balassagyarmat, Balassi Gimnázium), Nagy Im- réné iskolaigazgató (Salgótarján, Malinovszkij úti Általános Iskola), Fabulya Lászlóné tanár (Salgótarján, Bolyai Gimnázium), Bacsur Sándor osztályvezető (Balassagyarmat, városi tanács).

Ugyancsak a pedagógusnap alkalmából megyeszerte kitüntetéseket adományoztak a kiváló KISZ- és út törőmunkáért a nevelőknek.

A KISZ megyei bizottsága a következőket részesítette kitüntetésben :

KISZ-érdemérmet kapott Szabó Ferencné, a salgótarjáni városi pedagógus pártalap- szervezet titkára. Ifjúságért Érdemérmet kapott Kemenessy Lászlóné igazgatóhelyettes, (Csécse), Hantos Sándor, a nagybátonyi MüM-iskola igazgatója. Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetésben részesült: Kop- lányi József né, a Herencsényi Általános Iskola pedagógusa, Kispál Veronika nagybátonyi gimnáziumi tanár. Aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott Arató János, a balassagyarmati Mü.M KISZ-bizottságának titkára, Kégli Katalin, a salgótarjáni Madách Gimnázium és Szakközépiskola tanára, Misecska Katalin, karancske- szi úttörőcsapat-vezető, Jónás József, a salgótarjáni Bolyai Gimnázium nevelési igazgató- helyettese, Vigyinszki Vendel úttörőcsapat-vezető (rétsági járás).

A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége több, mint egy évtizedes kiemelkedő

tevékenységükért Űttörővezető Érdemérem kitüntetést adományozott Cserháti Józsefné salgótarjáni csapatvezetőnek, Vastag Ferenc balassagyarmati csapatvezetőségi tagnak, Kovács József kazári csapatvezetőnek, Kiss László ludányha- lászi csapatvezetőnek, Arató János patvarci csapatvezetőnek és Takács László Gsécsei Általános Iskola igazgatónak. Az országos elnökség Kiváló Űttörővezető kitüntetéssel tüntette ki eredményes munkájuk elismeréseként Czimer János salgótarjáni honvédelmi századvezetőt, Kugel Tiborné salgótarjáni rajvezetőt, Réti Zoltánné balassagyarmati rajvezetőt, Horváth Gyulát, a Salgótarjáni járási Hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjét, Nagy Györgyné nagybátonyi csapatvezető-helyettest, István László nagylóci csapatvezetőt, Han- dó Jánosné hugyagi csapatvezetőt, Sólyom Éva dejtári szak- felügyelőt, Juhász Józsefné bánki csapatvezetőt és Pretkó Ferenc palotási raj vezetőt. Az országos elnökség 22 ifjúvezetőnek adományozott Kiváló Ifjúvezetői Munkáért kitüntetést.

Képernyő előtt

Hová fejlődött a Phaedra-mese?

NYUGDÍJBAN

— Már népiskolai növendékkoromban jártam az erdőket — mondja Rokfalusy Lajos, vasdiplomás pedagógus. — Az iglói erdőket... Epret, málnát szedtünk. A Blaumondot jártuk, úgy hívtuk, hogy Mont Blanc. Nekünk, gyerekeknek az volt. Azonkívül csapdával fogtunk ürgét, hörcsögöt, viperát. Az ürgefarokért két, a hörcsögfarokért tíz fillért, a vipera fejéért pedig egy koronát fizettek.

Lengyelországban egy hegymászó férfi könyvet szándékozik írni a Magas-Tátra feltárásáról. Rokfalusy Lajosnak is írt Salgótarjánba, hogy küldje el neki írásban a hegymászó múltjával kapcsolatos élményeit. A most 85 éves pedagógus, aki 41 évig tanított, híres hegymászó, természet- barát is volt. Lőcsén született, Iglón lakott, 1922-ben jött Salgótarjánba, a várossá nyilvánítás esztendejében. A forgács utcai állami népiskolában tanított, 1947-től nyugdíjas. A tanítóképzőt Túróc megyében, Znióváralján végezte, utána Sajóvelezden, Korom- pán, Iglón, Hajdúszoboszlón és Salgótarjánban tanított.

És a hegymászás?

— Másodikként álltam a Tátra valamennyi ormán — mondja. — De a Markazit- torony déli falát én másztam meg először, ez az öt tó katlanában van. Máskor megelőzött Grósz Alfréd, aki ma már szintén nyugdíjas, Késmárkon él.

Rokfalusy Lajos most küldi el ezzel kapcsolatos feljegyzéseit Lengyelországba.

»

Nyugdíjas pedagógusok találkozóját rendezték meg a napokban Salgótarjánban, a pedágógusnap jött el újra. . A városi Pedagógus Szakszervezet nyugdíjas tagozatának vezetője, Kiss Emil mondotta az összegyűlteknek:

— Mi, öreg pedagógusok is emlékezünk azokra a napokra, amikor még mi is tevékeny pedagógusok voltunk.

A Gagarin iskola tágas ebédlőjében körülbelül félszázan gyűltek össze, meghallgatták a gyerekek kedves műsorát, beszélgettek, megvitatták gondjaikat, a napok múlását, emlékeztek a régi időkre. Meleg virslit, üdítő italokat, sört, kávét fogyasztottak.

Salgótarjánban több mint másfél száz nyugdíjas pedagógus él. Félévenként a szak- szervezet megrendezi találkozójukat, intézi ügyeiket. Szép gondoskodás.

■*'

Ma új város épül a régi helyén. De sok ember még hűen őrzi a régi képet. Fekete Gyula nyugalmazott igazgató is erről beszél.

— A századforduló tájékán, 1905-ben felekezeti és társulati iskolák működtek a községben. A katolikus, az evangélikus és az izraelita elemi iskolákon túl, a bányatelepi, és az acélgyári. 1909-ben alakultak át a felekezeti iskolák államivá. Akkor épült a harmadik körzeti állami elemi iskola, ma ez a Csizmadia úti iskola, s később még bányatelepi iskolákat szerveztek, összesen egy óvoda volt a községi Piactéren. Egyébként a községben 1887-től működött polgári iskola a már lebontott Jankovich-kúria szomszédságában. Az új polgári iskola 1909-ben kezdte meg működését, ez ma a Rákóczi Általános Iskola. Középiskolája később lett Salgótarjánnak.

Fekete Gyulának sokan köszönnek, ha megy az utcán, nemzedékeket tanított és ismer. Egy-két kedves helyre becsönget, bélyeggyűjtő barátokhoz, ismerősökhöz, bélyegeket visz.

— Igazgató úr, egy kávéval megkínálhatom? — kérdezik tőle.

— Köszönöm, még sok helyre kell mennem — búcsúzik.

Csak néha ül le. Ilyenkor szó esik a régiekről. Emberekről, házakról, sorsokról.., és bélyegekről is.

Tóth Elemér

Á televízió szombati műsorában ismét régi filmslágerhez nyúlt: az 1961-ben készült Phaedra című amerikai filmet vetítette. Az alapötlet a görög mondák világába torkollik, az euripideszi antik tragédiának egy abszolút modern változata.

A Phaedra-meséhez az irodalomban már számosán hozzányúltak- színdarab, s mint látjuk, film is készült belőle. A történet a mitoszok világában zajlik, amikor Thézeusz Heraklesszel együtt az amazonok ellen harcolt. Thézeusz ott szerette meg Antiopét, aki fiút szült neki- Hippolütoszt. Később Thézeusz újiból megnősült, és Phaedrát, Mdnosz király leányát vette feleségül. S ekkor lépték közbe az istenek. Aphrodité, a szerelem istennője haragra gyulladt az ifjú Hippolütosz ellen és bosszúból szenvedélyt gyújtott Phaedra szívében a mostohafia iránt. Phaedra megkísérelte elcsábítani mostohafiát, s amikor az ellenállt, öngyilkos lett. Búcsúlevelében azonban Hippolütoszt vádolta meg azzal, hogy el akarta őt csábítani. A hazatérő Thézeusz Po- szeidón istenhez imádkozott fia haláláért. A tengerből vad bika tört elő- amely megvadította Hippolütosz lovait, s a vadparipák halálra hurcolták. Thézeusz csak később tudta meg, hogy ártatlant sújtott atyai átkával.

Ezt a mitológiai alapanyagot dolgozta fel Euripidész, Szophoklész és Aüszkülosz kor- társa- ki Salamisban született, Athénben alkotott és utolsó éveit Macedóniában töltötte. A három híres tragédiairó közül Euripidész közelítette meg leginkább emberi oldalról a görög mondavilág csodálatos történeteit, s nem véletlen, hogy őt, Euripidészt tartották a legtragikusabbnak hármójuk

közül. Drámái tárgyául, szívesen választja a szerelmet- s ebből is a pusztító női szenvedélyt. s kevesebb szerepet biztosított az isteneknek, és annál nagyobbat a végzetnek. A pusztító női szenvedély áll tragédiája középpontjában a Phaedrában is. Phaedra hazug levéllel áll bosszút ön- gyilkossága előtt, hogy ha már Hippolütosz nem szereti boldog sem lehessen. Tragédiája annyira emberi- hogy szereplői sorában jó néhány ma is élő típussal ismerkedhetünk meg.

Világhírű Phaedra-feldolgo- zással alapozta meg drámaírói sikerét 1677-ben Racine ds. A Phaedra-mese iránt benne is a szenvedélyesség keltette fel az érdeklődést. Francia volt, egy olyan korban, amikor a lovagiasság erénye még világszerte hatott. Így a mostohafiát reménytelenül imádó Phaedra a szerelem áldozatává válik. Szerb Antal írta: ,•Minthogy a XVII. századi francia nem tud fiatalembert elképzelni, aki nem szerelmes, Racine Hippolyte hidegségét Phédre iránt azzal okolja meg- hogy Hippolyte másba szerelmes — és így elvész Hippolitosnak, az euripidészi vadásznak fanyar és görög férfimagánya.”

Racine tehát modernizált, de hol tartott az még Jules Dassin és Margarita Liberski filmjétől, amelyben a férj hajógyáros. Phaedra milliomosasszony és a mostohafia, akivel szerelmi viszonyt kezd, jámbor egyetemista. A szenvedély itt is a történet egyik mozgatóereje, de a háttérben már felsejlik a társadalom is- amelyben a hasonló, léha kapcsolatokra lehetőség nyílik. Helikopter, jacht- hipermodern gépkocsi, automatikusan nyíló ajtók, a gazdagság, és a

(Takács Imre karikatúrája)

£ NÓGRÁD - »972. Június 6., kedd

Pöttyös szoknya, sötétkék nadrág

jólét árnyékában ott látjuk a fekete ruhás görög asszonyokat, akik hiába várják visz- sza hajótörött hozzátartozóikat. S a reális háttérben a mitikus szerelem már nem kelthet részvétet- és rokon- szenvet, hanem csak megvetést. Phaedra itt nem tragikus hős, hanem elkényeztetett úriasszony és Alexis, a fiú nem az apai szigor és az istenek mártírja- hanem egy társadalmi rendé, amely nemcsak elnézi, hanem elvárja a szerelmi szabadosságot. Talán csak a bosszú az, ami a mitológiai tragédiára emlékeztet- csakhogy a titokzatos bika itt nem a lovakat vadítja meg, hanem Alexis meseautóját csalogatja a mély és köves szakadékba. A kitűnően megalkotott film értékét csak növeli Mikis Theodorakis escr dálatosan drámai, helyenként az antik tragédiák hangulatára emlékeztető zenéje.

Lakos György

Az izgalom vasárnap délután fél négyre a tetőfokára hágott. Óvodai záróünnepség volt a megyei József Attila Művelődési Központ színház- termében.

Mint egy igazi előadás. Csakhogy a „sztárok” szerepét ezúttal a kisebb-nagyobb ovisok vállalták, a nézőközönség meg az anyukák, apukák, nagymamák, nagyapák, testvérek és ismerősök sokaságából tevődött össze.

Aztán megjelentek a Lovász József úti óvoda polgárai. A kislányok ropogósra keményített, repülő, piros pöttyös szoknyába, a kisfiúk sötétkék rpvid nadrágban, fehér ingben. Ahogy azt már az óvoda hagyományai megszabják. ..

Megkezdődött a műsor. A legkisebbek, a minisek nyitották a sort, őket követte a többi csoport. Nagy dolog ez az óvó nénitől, mennyit fejlődött, okosodott, nőtt egy esztendő alatt! Mert az a kisfiú vagy kislány, aki szeptemberben még megmukkanni is alig mert és kétségbeesetten kapaszkodott az anyukája kezébe, most kiállt a soka- dalom elé és verset mondott, énekelt, játszott.

Aztán itt vannak a nagyok. Akik a gyorsan elsuhanó nyári napok után már mint komoly elsősök ülnek be az iskolapadba. Viszik magukkal útravalóként az óvoda szeretetét. Azt a sok mindent, ami csak egy hatéves fejbe beleférhet. Meg az első iskolakönyvet, a Gőgös Gúnár Gedeont. Amelyet az óvoda ajándékoz minden „ballagó” gyerekének a virág és a jókívánságok mellé.

Szép volt a műsor. Még akkor is, ha némelyik botladozott, nem találta a helyét, sírva fakadt, vagy a vers helyett integetett a nézőtérre az anyucinak, vagy apucinak.

Mert azt adták, ami tőlük tellett. Szívvel és vidámsággal. De ne feledkezzünk meg ezen a napon az óvó nénikről sem. Akik a „gyerekeikkel” együtt ott voltak a színpadon , és nagyon izgultak, hogy minden jól sikerüljön.

Mert hosszú-hosszú hetek munkáját adta a műsorban Hertelendy Mária. Czikkely Elekné, Csábi Margit, Fenyvesi Györgyné, Matheidesz Györgyné, Pék Jánosné, Toldi Sándorné, Kerekes Imréné óvó néni. És amikor a gyerekeket tapsoltuk, a taps egy kicsit nekik is szólt. ..

Cs. E.

t, jje szetlmét a fűz nem égS rmgJ’

10. Vérző parasztok

Ha korábban nem volt egység a feudális anarchiába süllyedt, örökké tor- zsalkodó főurak között, úgy most a veszélytől hajtva mindent alárendeltek az érdekazonosságnak. Se azelőtt, se azután soha nem volt olyan egységes és kíméletlenül erőszakos a magyar nemesi hatalom, mint a Dózsa-féle jobbágyforradalommal szemben.

Az erélyes Mátyás halála után „remek” királyra leltek a pipogya II. Ulászló személyében: felőle azt tehettek, amit akartak. Könyöröghetett, panaszkodhatott a király, szavát nem nagyon hallották. Most bezzeg hűséges alattvalóként siettek hozzá Budára, amikor gyűlésre hívta őket. Persze, a vezérszerep most sem annyira az uralkodó, mint inkább az ország oligarcháinak kezében volt.

Június elsején került sor Budán a király által összehívott gyűlésre. Ezen megjelent Bakócz Tamás is, akinek ekkor még nem mertek szemrehányást tenni a nagyurak, ő viszont a keresztesek elleni szélsőséges buzdítással hálálta meg ezt. Ámbár a főurak valójában, komor nehezteléssel viseltettek a hercegérsek iránt, de nem merték bántani, mert ha a hercegprímáshoz nyúlnak, akkor méginkább magukra lázít- ják az amúgyis forradalmasodott országot. Amellett Róma pártfogását is élvezte a hatalmas főpap. Ha bántják, beláthatatlan bonyodalmakkal kell 6zámolniok, de ha.élnek a segítségével, gyorsabban állíthatják helyre a nemesi osztály hatalmát. Mérlegelésüket talán mindenkinél jobban értette a herceg- prímás, ezért nyomatékkai helyeselte a parasztforradalmárok megbüntetését. S, hogy milyen céllal tartottak tanácskozást a király és a nagyurak, arról a szélesebb közvélemény is ízelítőt kapott: amíg folyt a gyűlés az uralkodó

palotájában, addig odakint az utcákon elrettentő példaként a foglyul ejtett keresztesek hosszú sorát nyársalták fel.

A főurak mindenekelőtt a székváros környékét szerették volna biztonságban tudni, hiszen Buda közelében, a gubacsi dombok között immár második hónapja táborozott Száleresi Ambrus vezetésével Dózsa egyik seregrésze. Ennek leverésével bízták meg Bornemisz- sza János tolnai nemest. Amit csak tudtak, rendelkezésére bocsátottak. Erős lovasságot bíztak a kezére, gyalogosoknak Buda és Pest polgárait rendelték parancsnoksága alá, csak úgy, mint a királyi zsoldosokat. Alve- zérei, Tömöri Pál, Batthyány Ferenc és Móré László ugyancsak nagyszámú katonasággal rendelkeztek. Ráadásul döntő fölényt biztosított számukra a Szentlőrincen várakozó nemesi had: Nógrád, Heves, Hont és Pest megye bandériumai alig várták, hogy megtorolhassák a fölkelt parasztoktól elszenvedett viszontagságokat. .

Bornemissza János serege június 21- én kelt át a pesti partra a haltéri révnél (a mai Erzsébet híd közelében). A Kecskeméti kapun át hagyták el a várost és rövidesen a gubacsi keresztes tábor közelébe értek. A fegyveres jobbágyok ama része, amely még nem szokta meg a katonai rendet, csupán az indulatára hallgatva az érkező urakra rontott. Tömöri Pál, a tapasztalt hadvezér gyorsan szétverte ezt a rendetlen támadást. Élve az első siker lélektani előnyével, Bornemissza ígéretet tett a kereszteseknek: bocsánatot nyer és azonnal haza térhet, aki meghódol. Kevesen hajlottak szavára, de a kevesek között volt Száleresi Ambrus parancsnok is.

Az életre-halálra szóló harcot elfogadó keresztesek rendezték soraikat, szabályos alakzatban, zászlók alatt indultak ütközetbe, noha látták, hogy a túlerővel szemben kevés reményük lehet a győzelemre. Bornemissza tüzérségével szemben nem volt ellenszerük, szétzilált soraikban pedig Tömöri nehézlovassága vitt véghez kegyetlen mészárlást. Végül csak a menekülésben reménykedhettek. Két irányban hagyták el a csatateret. Egy részük a Csepel-szigetre igyekezett átjutni a Dunán, míg a többiek a Rákospatak völgyében fölfelé menekültek. De nem sokan élték túl a katasztrófát. Vagy a Dunába fulladtak, vagy foglyul estek. Ök szörnyűbb módon végezték, mint akiket azonnal megöltek. Fülüket, orrukat, karjukat levágták, így kellett hazamenniök, hadd lássa mindenki, hogyan álltak bosszút a nemesek.

Ugyanezen a napon zajlott le egy másik ütközet a keresztesek ellen Heves vármegyében, a Tárná völgyében. Itt Drágffy János vezetésével rontottak a nemesek a Debrő várát ostromló hétezer jobbágyra. Akárcsak a gubacsi homokdombok között, Debrő mellett is kemény ellenfélnek bizonyultak a fölfegyverzett szegények. Hiába rendelkeztek a nemesi csapatok minden szükséges hadieszközzel, hiába voltak túlerőben, a hosszú és elszánt küzdelem ellenére sem tudtak döntő győzelmet aratni. Megverték ugyan a jobbágyokat, de erejüket nem törték meg, s azok újra gyülekeztek.

Mindez a nemesi osztály javára billent katonai fölény tényén már nem változtatott. Elkezdődtek a tömeges megtorlások. Miként a gubacsi foglyokat, úgy a debrőieket is rettenetesen megcsonkították. Nagyrészüket a helyszínen felkoncolta Drágffy. Tizenhat főbb keresztest kiszolgáltatott az országtanácsnak, hadd mutassa meg az is, milyen szigorú. A tizenhat áldozattal Rákos mezején végeitek. Fejükre tüzes sisakot húztak, különböző módon húzták őket karóba, majd fölnégyelték tetemüket.

Bornemissza Jánosnak még ez a kegyetlenség sem volt elég. Diadalmenetet rendezett Budán, barmokként hajtatta a vérző parasztokat, végül válogatott hóhérmunkával oltotta ki életüket.

Gerencsér Miklós

Következik:

A BORZALOM TRÓNUSÁN