Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

Cyümölcsöskert a sziklán Egy kiugró sziklaperemen kér te. —>.aü ik T oilisziben, Grúzia fővárosában Asot Alaverdov. A mindössze száz négyzetméternyi sziklakért mintegy száz fának és cser­iének ad helyet. Van itt őszibarackfa, amely 450—500 grammos gyümölcsöket is hoz, van számos szőlőfajta, fehér füge, gránátalma, cse­resznye, málna, egres és mind szépen fejlődik, gyü­mölcsöt is hoz ebben a kü­lönös sziklakertben. Alaver- novnak termést hoznak olyan növények is, amelyek rendszerint nehezen szokják meg a számukra idegen ég­hajlati viszonyokat. Ilyen különlegessége a nemesba­bér és a kínai feketebors cserjéje. Pasztellszínű „henger csarnok4, Üj rendezvény csarnok nyílt meg Tbilisziben, Szov- jet-Grúzia fővárosában. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű épülete — 3200 né­zőhellyel. Kétezer-ötszáz sze­mélyes nagyterme szimfo­nikus- és esztrádhangverse- nyekre, színielőadásokra, mo­dern fény- és hanghatások­kal színpadra vitt darabok bemutatására szolgál, de használható értekezletek megtartására is,, mert tol­mácsberendezése egyidejűleg öt nyelven továbbítja a fel­szólalásokat. A nagyterem filmelőadá- sokra is alkalmas: a 32x18,5 méteres perforált plasztikfe- lüietre négy univerzális és szinkronizált vetítőgép sugá­rozza a filmet. Normál-, szélesvásznú, panorámikus es térhatású filmek egyaránt bemutathatok. A 700 személyes kisterem kamarazenekari estek ren­dezésére és normál-, vala­mint szélesvásznú filmek előadására készült. Az új rendezvénycsarnok építészeti megoldása nagyon különös: az épület henger alakú. Az előcsarnokot, a hallt és a termeket élénk pasztellszínek kontraszt ha­tásával, nemzeti díszítő ele­mekkel alakították ki. A burkolat gránit, bazalt, már­vány, tufa és más, helyben előforduló kőfajták felhasz­nálásával készült. Tréfák A nyugatnémet hadseregben megszüntették azt a rendelkezést, amely szerint a katonák hosszú hajat viselhetnek a sisak alatt. A rendelkezés megszüntetésére azért volt szükség, mert a sisak alatt a hajkoronában keletkezett statikus elektromosság zavarta a rádió- és radarberendezések tel­jesítményét. X Juki Takar a 24 éves Japán szí­nésznő testét tetoválás borítja. Hátára valóságos műalkotást teto­váltak. A szíruéscnő, aki most egy sztriptíz műsorral jár be több európai országot, három hónapon át naponta egy órát töltött a te­továló mester műhelyében; Aktuális beszélgetés A gépkocsirendeletről — a -Jelzésekről Nagy érdeklődés kíséri or­szágszerte a gépkocsirendelet végrehajtását. Az érdeklődés középpontjában a közületi gépkocsik állnak, hiszen mint ismeretes, kormányrendelet mondja ki, csökkenteni kell az állami személygépkocsik indo­kolatlanul magas számát. Kö­zeledik a határidő, július else­je, a végrehajtás időszakának első napja. Lapunkban tájé­koztatást adtunk az új ren­deletről. Az érdeklődés vál­tozatlan, és nem egy újabb kérdést kaptunk. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályá­nak vezetőjével, Szerémi Sán­dor rendőr alezredessel. — Hol tart Nógrád, ho­gyan áll a rendelet végrehaj­tása? — Csakúgy mint az or­szág más területén, megyénk­ben is megtörtént a személy- gépkocsik felmérése. A KPM május végével lezárta az ösz- szeírást. A továbbiakban a különböző átírásokat, változá­sokat nem engedélyezzük. Az állami és személygépkocsiknál is csak a KPM engedélyezhet bármit. Ügy is mondhatnám: az állami és szövetkezeti gép­kocsik felmérése napra készen megtörtént, a meglevő anya­got elküldjük a nyilvántartó­ba, ahol Nógrád megyéről is pontos adatok szükségesek a rendelet végrehajtásához. — Mikor kezdődik a végre­hajtás és mennyi ideig tart? — Az úgynevezett szolgál­tató személygépkocsik átrend- számozását végezzük el jú­nius 1—31. között. Ez a KPM által kiadott „T” jelzésű lap szerint történik. Mi csak ezt a lapot vehetjük figyelembe. Ha ez a bizonyos T-lap megvan, akkor vizsgáztatunk, rend­számozunk. Az új rendszám fekete alapon fehér betűk. Kocsinként hatvan forintot kell fizetni. — Sikerül elvégezni a mun­kát egy hónap alap? — Felkészültünk. Az új rendszámtáblák már a köz­lekedési osztályon vannak. A vállalatok, szövetkezetek és intézmények érdekeltek, hogy gépkocsijaikat minél előbb át- rendszámozzuk. Meg is ra­gadnám az alkalmat, és kérem az illetékeseket, hogy szorgal­mazzák határidőn belül az érintett gépkocsik átrendszá- mozását. — A többi közületi kocsi? — A szolgáltatást végző gépkocsikkal egyidőben meg­kezdődik az állami és szövet­kezeti személygépkocsik for­galmi engedélyének érvényesí­tése. A terminus: június 15— szeptember 30. Megmaradnak az A és B előjelű jármű­vek rendszámai. A KPM által kiadott, úgynevezett „Sz” jel­zésű lap alapján érvényesít­jük, illetékmentesen a forgal­mi engedélyt. Ebbe bejegyzés kerül: „Közületi személygép­kocsi, a forgalomban részt vehet.’’ Hangsúlyozni szeret­ném, hogy a rendőrhatóság csak a KPM által kiadott Sz- jelű nyomtatvány alapján ér­vényesítheti a forgalmi enge­délyt. — A közületi gépjármüvek száma csökkenni fog. Mi lesz a leadott gépjárművekkel? — Amelyekre a KPM nem ad engedélyt, azokat az ille­tékes szervek kivonják a for­galomból. Az állami vagy szö­vetkezeti tulajdonban levő A—B előjelű személygépkocsik csak érvényesített forgalmi engedéllyel, a szolgáltató sze­mélygépkocsik pedig új rend­számmal vehetnek részt októ­ber 1-től a közúti forgalom­ban. Október 1. után a közuta­kon, október 15 után pedig a telephelyeken ellenőrzi a rendőrség a végrehajtást, és beszedi azokat a rendszámo­kat — ha lesznek ilyenek — a gépkocsikról, amelyeket KPM-engedély nélkül tarta­nak üzemben. — Megyénkben hány ko­csit vonnak ki, és keresik-e az úgynevezett kiskaput? — Több száz személygépko­csit érint a kivonás. Több kí­sérlet történt nálunk is a jellegváltozásra. Kérés, igény az érintettek részéről, hogy a személygépkocsit vegyes hasz­nálatú gépkocsivá minősítsük át. Természetesen ezeknek a kéréseknek nem tehetünk eleget — fejezte be a beszél­getést Szerémi Sándor rendőr, alezredes. (Sz. L.) Vakáció Bibók László felvétele Pontosan két hete, amikor vidéki rokonokhoz indult nyaralni az asszony, a pá­lyaudvaron gyengéden megsi­mogatta a férfi arcát, s a ka­lauz füttyéig még kiadott né­hány utasítást: — Mindenre vigyázz éde­sem, ahogy otthon megbe­széltük. Mindennap, amikor hazaérsz a munkából, nyisd ki az ablakot, hadd szellőz­zék a szoba. A virágokat el ne felejtsd meglocsolni, hi­szen azonnal tönkremennek ebben a kánikulában. Ne en­gedd felgyülemleni a szeny- nyest, mert a nyloningeknek nem használ, ha sokáig há­nyódnak a szekrény aljában. Hiszen te olyan ügyes vagy! Olyan szépen rendben tartot­tad a dalgaidat legénykorod­ban is. Arra is vigyázz, hogy ne maradjon szennyes edény, ép­pen most olvastam valahol, hogy az idei kánikulában ret­tenetesen elszaporodtak a le­gyek. Vigyázz, nehogy égve felejtsd a villanyt, mint szok- tad, te. te, szórakozott pro­fesszor! ... Ma délben hazaérkezett az asszony, mégpedig nagyon is sA/yáriéletkép ■UHniiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiitiniiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiniiiiiiii váratlanul, férje csak holnap estére várta. A férfi éppen a fürdőszobában tartózkodott. A fürdőkádat teleengedte víz­zel, a vízbe sámlit helyezett el, arra ráült, s egyik kezé­ben egy Rejtő-könyvet szo­rongatott, a másikkal ősziba­rackot majszolt. A kulcször­gést észre se vette, csak az asszony kiáltására neszeit fel. Ügy ugrott ki a kádból, mint­ha katapult vetette volna ki. — Jani! Jani, vagyis a férj. tárt ka­rokkal indult az asszony fe­lé, de félúton megtorpant, mert az asszony beleszima­tolt a levegőbe. — Jani! — kiáltott az asz- szony —, itt olyan a levegő, mint a putriban! Esküszöm, itt egy percig sem volt nyit­va az ablak! Mielőtt a férfi szóhoz ju­tott volna, az asszony az ab­lakhoz lépett, megszemlélte a NÓGRÁD — 1972. június 24u szombat virágokat, s nyomban szívé­hez kapott: — Te Atyaisten! A virá­gaim! Ha ezt tudom, jaj, ha ezt tudom! Dehogy is teszem ki a lábam! Az események gyorsan kö­vették egymást. Az asszony mohón feltépte a szekrényaj­tót, s kazalnyi szennyes in­ger. szórt ki a padlóra, majd az egészet, mint egy ölnyi szalmát, felemelte s vitte a fürdőszobába. A férfi ezalatt bűnbánóan végignyúlt a re- kamién, nem látta értelmét a mentegetőzésnek, szemét le- nunyva várta a vihar elvonu­lását. Szinte csak fél füllel hallotta, amint a konyhában felesége az edényeket csap­kodja. Estig egy szót sem szóltak egymáshoz. Az asszony duz­zogva tett-vett, a férfi pedig sóhajtozva vergődött a reka- mién, mint cellájában az el­ítélt. A kánikula ellenére is hideg volt a lakás, mint a jégverem, __ Aztán este, amikor fel­gyújtották a villanyt, az asz- szony leült a fotelba, a férfi pedig a lába elé térdepelt. Fejét az asszony szoknyájára hajtotta, s panaszkodni kez­dett, mint anyjának a kis­fiú: — Ne haragudj rám, drága anyukám, tudom, azt gondo­lod, lusta kutya voltam. Pe­dig nincs igazad. Én mindent úgy akartam csinálni, ahogy megmondtad. Mindig időben haza is jöttém, hogy rendet teszek. De ahogy beléptem a házba, mindentől elment a kedvem. Úgy hiányoztál, de úgy!... Semmihez sem tud­tam kezdeni. Leültem ide a fotelba és gondolkoztam, gon­dolkoztam. Csak rád gondol­tam szüntelenül... Az asszony — noha még tartani akarta a haragot — egy akaratlan mozdulattal megsimogatta a férfi haját, s ebből a szituációból már nem tudott visszakozni. A férfi pedig ezalatt a ha­verokkal eltöltött római-parti estékre gondolt, ami a vil­lanyszámla csekély összegé­ből kiderülne, de okosan, két éjszaka is égve hagyta a vil­lanyt. .. Simon Lajos 1 dlliílíiiIlii ÉÉ. il) li ■ | Ilii i, iü ■ si» dl 1 »idf ■ . ,<»: Jtl Miért csodálkozik? Csak spórolok! (A Quick karikatúrája) — Maradj csöndben, a barátunk tévedésből a mi füvünket nyírja (A Wochenpresse karikatúrája) Sohasem Eehet tudni Egy velencei ékszerboltban gyűrűt választ egy fiatal­ember. Így szól az ékszerész­hez: — Legyen olyan kedves, vésse be a gyűrű belsejébe: „Ottaviának Alfrédtől’’. — Ha megengedi uram, adnék egy tanácsot —mond­ja mosolyogva az ékszerész —. Csupán annyit vésessen bele: „Alfrédtől”. X A rendőr feltartóztat egy rendkívül csinos fiatal höl­gyet gyorshajtásért. A gép­kocsivezető átnyújtja táská­ját a hivatalos közegnek és így szól: „Kérem, vegye ki a jogosítványomat a táskából, én ugyanis szemüveg nélkül a világon semmit sem lá­tok”. X Két barátnő találkozik egy római butikban. — Mit csináltál tegnap este drágám? — Képzeld csak, elromlott a televízió és egész este be­szélgettem a férjemmel. Tu­dod, hogy nem is buta em­ber? Fonodái munkára FELVESZÜNK fonó szakmunkásnőket és 16 évet betöltött nőket hetanulónak. Betanulási idő 1 hónap. Bérezés betanulási időre 1200,— Ft. Betanulási idő után: 1900—2500,— Ft kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat. Vidéki dolgozók részére szál­lást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Cím: Pamuttextil Művek Fonógyára Budapest, XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. Műszaki Anyag* és Gépkereskedelmi Vállalat használtgépszaküzlete Budapest, V., Báthory u. 3. T.: 115-619. Telex: 22—5122. műszaki becslést tart 1972. július 19-én Salgótarjánban. írásbeli bejelentéseket kérjük Magyar Hirdető címre beküldeni. Foglalkozunk használt gépek, műszerek, szerszámok vételével, eladásával és közvetítésével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom