Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

Mérkőzés előtt PONTSZERZÉS A CÉL Palotás« látogatás Húsz év legnagyobb sikere Háromhetes szünet után is­mét folytatódik a bajnokság a labdarúgó NB I-ben. Ma két találkozót bonyolítanak le. A Bp. Honvéd 20 órától Kispes­ten a Pécsi Dózsát fogadja. A Tatabányai Bányász vendége 17.30 órától az SBTC gárdája lesz. A tarjániak a szokott lelkiismeretes munkával ké­szültek a nagy fontosságú mérkőzésre. A vidék legjobb­ja cím megszerzésének remé­nyét ugyanis a Tatabánya még nem adta fel. A vendé­gek számára a pontszerzés már nagy sikernek számítana. Nem szabad elfeledni, hogy a Tatabánya nem Rába ETO, és a kék-fehér gárda legalább olyan „mumus” Bástiéknak, mint a Rába-parti együttes. Annyi különbséggel, hogy La­kat dr. legénysége tavasszal még nem kapott ki. tehát ki­tűnő formában vannak. A szünet alatt 5 SBTC-já- tékos hiányzott az edzések­ről. Básti a B-válogatottal a Szovjetunióban, Kmetty, Ver­tig, Varga és Répás Budapest válogatottjával Algériában portyázott. Ezek a labdarúgók természetesen könnyített ed­zésmunkát végeztek. A repü­lőgépen Budapest válogatott­jával' Vertig és a tatabányai jobbszélső Szabó György egy­más mellett ültek. Sokat éke­lődtek egymással, fogadkoz- tak, hogy szombaton megmu­tatják: ki a legény a gáton. Szabó Géza kondícióedző véleménye szerint az erőnlét­tel nem lesz baj. Bízik abban, hogy a forma átmentése csakúgy sikerült, mint a leg­utóbbi négy mérkőzés előtti szünet során. Ebben az eset­ben egy pont megszerzésében bizakodik, bár hozzátette, hogy ez is nagyon nehéz do­lognak látszik. A felkészülést különösebb zavaró körülmé­nyek nem hátráltatták. Afri­kából ugyan kisebb sérüléssel tért haza Kmetty és Vertig, de szerdán játszottak Kiste- renyén az előkészületi talál­kozón, igaz Vertig csak egy félidőt. Mai játékuk azonban nem kétséges. Szalai Miklós formája örvendetesen javul, remélhetőleg mielőbb bajno­ki mérkőzésen is bemutatko­zik. A három hónap kihagyás azonban még meglátszik a kondícióján. Szerdán ötletesen, szelleme­sen, gyorsan és pontosan szőtték támadásaikat Kistere- nyén. Biztosan nyertek az NB Il-es gárda ellen 6:2 (5:0) arányban. A sikeres főpróba után hasonló premierben bi­zakodik a csapat népes szur­kolótábora, és a Tatabányára is elutazó híres-nevezetes B- közép. Az összeállítás érdekes­sége, hogy Gecse ismét magá­ra húzza a 2-es számú mezt. Várható összeállítás: Magyar — Gecse, Kmetty, Varga, Ver­tig — Horváth, Répás, Básti — Kajdi, Kovács, Jeck. Cse­re: Szőke, Miklós, Szalai. A bajnokság állasa 1. U. Dózsa 26 17 3 3 63-24 40 2. SBTC 26 14 9 3 42-21 37 3. FTC 26 14 6 6 52-25 34 4. Honvéd 26 13 7 6 43-23 33 5. Tatabánya 29 11 10 5 38-29 32 6. Csepel 26 11 6 9 32:31 28 7. Vasas 26 9 7 10 39-39 25 8. Videoton 26 10 4 12 32-34 24 9. Komló 26 7 10 9 27-41 24 10. Pécs 25 6 10 9 17-20 22 11. Egyetértés 26 5 11 10 23-31 21 12. R. ETO 25 6 3 10 29-43 21 13. MTK 26 6 3 12 25-34 20 14. DVTK 26 7 5 14 27-42 19 15. Eger 26 6 7 13 29-53 19 16. Haladás 26 4 5 17 24-50 13 Beszélgetés a bajnokcsapat edzőjével Az 1971/72. évi megyei I. osztályú labdarúgóbajnok Palotás együttese. Álló sor (balról jobbra): Teréki Antal sportköri elnök, Kovács, Reichalt, Szita, Szabó. Sándor, Kocza, Ko­vács József társadalmi edző. Guggol: Tóth A., Turcsányi, Balogh, Tóth J., Tóth K. (Herbst Rudolf felvétele) Járási döntő Pásztón Jobbágyi sportolói vitték el a pálmát A falusi dolgozók XXI. nyá­ri spartakiádjának járási dön­tőjét a közelmúltban megren­dezték Pásztón. Kellemes idő­ben 13 egyesület 180 ver­Néhány figyelemreméltó bágyi), tekecsapat: 1. Mátra- eredményt elértek. A 100 mé- szőllős, teke egyéni: 1. Szal- teres síkfutásban Dobrocsi kai (Mátraszőllős). Nándor (Jobbágyi) 11,8-as időt futott, Danyik Imre (Jobbá­ÄeAt£Äe SS ÄSÄ't gyiWm: “Ä dában, Ä Ä “SÄ “° ± , “2 FÉRFIEREDMÉNYEK NŐI EREDMÉNYEK 100 m: 1. Krizsanyik (Job­bágyi), 400 m: 1. Aranyi (Pa­lotás), 800 m: nem volt indu- spartakiádváltó: 1. Jobbágyi, ló, 1500 m: nem volt indu- kézilabda: i. Jobbágyi, röp­(Hasznos), 1500 m: 1. Jancsó T. (Jobbágyi), magas: 1. Da­nyik I. (Jobbágyi), távol: 1. Brandstädter (Jobbágyi), súly: 1. Szálkái (Mátraszőllős), grá­nát: 1. Szaszki (Vanyarc), ban Pásztón, tekében Mátra- szőllősön vetélkedtek. A leg­több indulót (40) Jobbágyi vonultatta fel. Valamennyi sportágban inditottak ver­senyzőt. Eredményesség te­kintetében is ők vitték el a pálmát. Atlétikában például __ , _ . , . . , _ .. . 1 6 versenyszám közül 12-ben L -’» ?g /- , ( J ^ / t lJ°bbagy‘' tornacsa­Plcnk- lPttPk bagyi), távol: 1. Krizsanyik pat: 1. Jobbágyi, torna egye­(Jobbágyi), súly: 1. Városi ni: 1. Brandstädter (Jobbágyi), A községek közötti pont- (Jobbágyi), gránát: 1. Kocsis tekecsapat: 1. Mátraszőllős, verseny élcsoportja: 1. Job- (Jobbágyi), spartakiád váltó: teke egyéni: 1. Pataki (Jobbá­bágyl 189, 2. Mátraszőllős 56, 1. Jobbágyi, kézilabda: 1. gyi). 3. Pásztó 40 ponttal. A többi Kálló; röplabda: nem volt in- A pásztói járást a július 10 csapat összesen 80 pontot dúló. tornacsapat: 1. Jobbágyi, 30-i megyei döntőn 60 spor­gyűjtött össze. torna egyéni: 1. Danyik (Job- toló képviseli. APMHIRDÉTESEK HÁROMSZORAS KERTES család! ház összkomíortos, kertes azonnal bek&ltözhetö- ház eladó. Salaótar- en eladó. Salgótarján. Ján, Vasvári Pál, 3. Mlkóvölgy 67 sz. For- Érdeklődni: szombat, gách-telep. kedd. NÉHÁNY sor kézírá­sából legőszintébb Jel­lemábrázolást küldöm egyéniségéről. Ada­tok : kor, foglalkozás válaszbélyeg. Somos- kéry Pál, Budapest. 10. Postafiók 144. JO GYAKORLOTT nőj gépi munkásokat fel­—------T----------------------- veszünk férfikonfek­— ——————— A BÖRZSÖNY V ide- ció munkára. Jelent­ALLAPOTUAN }U Egyesült ÁFÉSZ kezes balassagyar­levö bécsi meehmkás Igazgatósága felvételi mati Szabók Ktsz el­páncéltőkés, rövid pályázatot hirdet Te- nőkénél. Mártírok út zongora eladó. Dr. reske 116. számú é el- 7 sz. ezudar Salgótarján, miszer önkiszolgálói . ­Rákóczi u. 2. boltvezetői, yezelőhe­_______________________lyettesi, (pénztárosi) A Z IBUSZ társasu- munkakörre. A ' ' tazást indít július 1- havi forgalma 210 000 laid St liiaix j U1I un X” : en és 2-án Miskolc- Továbbá A NÖTIVOSI Nép- bolt hadsereg Mg, Tsz el­. *.10 000 adásra felkínál tórzs- Nőtincs tenyészet menéséből szopós, Tapolca—Aggtelekre. 2 H» számú vegyesbolt- táUsrtSííi-a évp. -v napos üt részvételi EÄ.ä.SSTj« "a* ÄTrÄ­díja 230 Ft. adói munkakörre. A __ vegyesbolt havi for- zés szerint. HÁLÓSZOBA, reka- «alma 200 000 Ft. Je- mié, fotelszék és lentkeznl lehet . az FELÚJÍTOTT, viZS­konyhaszeKrény ela“- ÁFÉSZ központjában Rájött 407-es Moezk­dó. Bajcsy-Zsillnszky 1!(72 junlus 30-ig. Fel- cs t, J9 vétel eseten utxkölt­‘_séget térítünk. Fizetés S ALGÓTARJÁN tó- kollektív szerződés eladó. Haimal. Bércéi, Tabán u. 2 strandnál üdülötele- szerint. pen bekerített, köz­műves víkendtelek építőanyaggal, vagy helyiségből, KÖJÁL anélkül eladó. Váczi előírása szerint íöl- Maria, Budapest XIX.. szerelve, bármilyen A NÖTINCSI Nép­hadsereg Mg. Tsz fel­vételre keres fejőgu­CUKRASZÜZEM 10 Jyásokat és, 1 oh aszó Gábor Andor 38. Tel. 274-903. kát. Fizetés: teijesít- ménybér szerint. Szükség esetén szol­gálati lakást biztosí­tunk. Budapesti nagy- vállalat lelvételt hirdet 1971—72-ben érettségizett fia­talok részéle. El­helyezkedési és továbbtanulási le­hetőséget biztosí­tunk. Felveszünk: raktároil munka­körbe, adminiszt­rációs munkakör­be. Férfiaknak munkásszállás van. Jelentkezés: FŰ­SZERT, Dohány u. 40.. UI. am. 391. (szombat kivételé­vel!) élelmiszeripari üzem­nek megfelel. Beteg- _________________ s ég miatt eladó. Álla- kcrtits mi vállalatnak Is. KERTES családi ház Nagybátony, Rózsa út 40. A MEZŐGÉP Vál- lalat Eger, érsek­vadkerti gyáregy­sége gépipari tech­nikusokat keres a következő munka­körökre: művezető, MEÓS, gyártás­előkészítő. Jelentkezés levél­ben, vagy szemé­lyesen az érsek- •adkertl gyáregy­ség igazgatójánál. gősen eladó. Cim: Salgótarján, Dimitrov U. 86. 1700-AS Opel Record jó állapotban, sürgő­sen eladó. Mátra- mindszent. Béke út 82. Állandó jelleggel felveszünk temetkezé­st munkákra segéd­munkásókat. A mun­kahelyüket gyakran változtató dolgozók felvételét mellőzzük. Cím: Nógrád megyei Temetkezési Vállalat, Salgótarján. Vörös­hadsereg út 9. sz. Kispályás bajnokság Két csoportban 7—7 csapat rész­vételével hétfőn kezdődik Pász­tón az idei nagyközségi kispá­lyás labdarúgó-bajnokság. Oda­visszavágó rendszerben bonyolít­ják le. A csoportküzdelmek a tervek szerint szeptember 4-én fejeződnek be. A csoportgyőzte­sek, illetve második helyezettek szeptember 7-én játszanak az el­ső, illetve harmadik helyért. Az A-csoport résztvevői: Nóg­rád megyei Szikvíz- és Szeszipa­ri Vállalat, MEZŐGÉP n, Tej­üzem, Kórház, Pedagógusok, Pos­ta, Állami Gazdaság. A B-csoport résztvevői: Volán, Tanács, Béke Tsz. ÁFÉSZ, Ké­szülékgyár, Nyomda. MEZŐGÉP l. ÖN még nem tud­ja? R é t s á g o n új órás van! Minden csütörtökön 8—11 órá­ig órajavitást vállal. Rákóczi út-SS, alatt. ELZETT FLIM Zár- és Lakatgyár gyáregysége Szécsény. AZONNAL FELVESZ gépész- technikusokat, géplakatos és szerszámkészítő szakmunkásokat. Női bet. munkásokat. Felvétel a gyáregység munkaügyi osztályán. A nap késő délutánba haj­lott, de Palotáson a terme­lőszövetkezet központi gép­műhelyében még szorgos em­berek munkálkodtak. Köztük találtuk Kovács Józsefet, a megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságban győztes Palotás társadalmi edzőjét is. Éppen egy Zetor hengerfej-csiszolá­sát végezte. A nagy nyári sze­zonmunkák előtt szükség van a kifogástalan gépparkra. De az ízig-vérig sportember nemcsak a motorszerelésftez, hanem a labdarúgáshoz is ért. Erről beszélgettünk. X. ön egykor labdarúgó volt. Dióhéjban miként foglal­ná össze pályafutását? — Még csak 34 éves va­gyok, de már 1965-ben abba­hagytam'az aktív labda rúgást. Palotáson játszottam mindig, 1951 óta. Büszke vagyok rá, hogy 1964-ben 38 góllal me­gyei gólkirály voltam. Edző­ként 1958-tól 1966-ig működ­tem a csapatnál. Később be­tegség miatt abba kellett hagynom. Az újabb nekiru­gaszkodás éve 1969 volt. Ak­kor a megyei II. osztályban játszottunk. Azóta sikerült két osztályt átugranunk. Ezt nagy dolognak tartom. 2. Milyen tervekkel vágtak az 1971/72. évi bajnokságnak? — Újoncokhoz illően szeré­nyen terveztünk. Az első 10 között kell végeznünk — mon­dogattam a fiúknak. Ősszel várakozáson felül játszottunk, és három pont előnnyel vé­geztünk az élen. Evés közben Atlétikai bajnokság Mecser második Az országos atlétikai baj­nokság 10 000 méteres futó­számában a Népstadionban rajthoz állt a korábban sérüléssel bajlódó Mecser Lajos, az SBTC tavalyi baj­nok hosszútávfutója. A nagy hőségben változatos küzdelem bontakozott ki. Az utolsó körben Mecser túl korán kezdett hajrázni, így Tóth Béla (Ú. Dózsa) az utolsó 200 méteren be­fogta, és elhúzott mellette, megszerezve a bajnoki cí­met. Végeredmény: 1. Tóth Béla (Ü. Dózsa) 29:34.4, 2. Mecser Lajos (SBTC) 29:37.0, 3. Fancsali (Ű. Dózsa) 29:39.0. Körzeti spartakiáddöütők A falusi dolgozók XXI. nyá- sukat az indulók. Érdekesség, ri spartakiádjának három kör- hogy férfi labdarúgás nem sze- zeli döntőjét rendezik meg repel a műsorban, női labda­vasárnap a szécsényi járásban, rúgás viszont igen. A férfiak Szécsényben, Endrefalván és számára ugyanis Nyári Kupa Lltkén reggel 9 órától labda- névén labdarúgótornát tervez- játékokban mérik össze tudá. nek lebonyolítani, jött meg az étvágy. Most már nem adhatjuk alább az első bt helynél — vélekedtem. Ak­kor lettem biztos a bajnoki cím megszerzésében, amikor a Bgy. Volán otthonában sike­rült 2:0 arányban győznünk. 3. Véleménye szerint miben múlták felül ellenfeleiket, melynek eredménye az lett, hogy egy fordulóval a bajnok­ság vége előtt már megszerez­ték az első helyet? — Ez a csapat három éve együtt játszik. A bevonulások sem zavarták csapatépítési munkámat, mert Kovács Jó­zsef, Varga Dezső és Matisz- lovics László rendszeresen ha­zajárt a mérkőzésekre. Ilyen kollektív szellemű gárda nincs még egy a megyei I. osztály­ban. A határtalan lelkesedés sok nehéz pillanatban segített rajtunk. A rutinos, régi labda­rúgók (Tóth A., Turcsányi. Balogh, Sándor) magukkal tudták ragadni a fiatalokat. Együttesünk átlagéletkora 24 év. Sándor Tibor csapatkapi­tány 30 évével a legöregebb, négy játékosunk viszont alig 20 éves. Ügy vélem mindig sportszerűen küzdöttünk és megérdemeljük az elsőséget. 4. Milyen volt az edzések látogatottsága? — Kedden és csütörtökön edzettünk, általában 17.30 órá­tól. A játékosok 80 százaléka — ha tehette — megjelent a foglalkozásokon. Aki dolgo­zott, az egyénileg edzett. Csu­pán három /játékos munkahe­lye van Palotáson. A többiek Mátyásföldön, Pásztón és má­sutt dolgoznak. 5. Melyik mérkőzésre em­lékszik vissza legszívesebben, és melyik jelentett hidegzu­hanyt? — Szécsényben ősszel re­mek mérkőzést játszottunk. Akkor még jól együtt volt a hazai gárda. Vezettek is 1:0- ra, végül mi győztünk 3:2-re. Nógrádon balszerencsés mér­kőzést vívtunk. Nem is a 3:2-es vereség miatt voltam mérges, hanem azért, mert 13 óriási gólhelyzetet elhibáz­tunk. 6. Leginkább milyen össze­állításban léptek pályára? — Taktikai hadrendünket 4—3—3-as felállásban alakí­tottuk ki. Elől játszott két gyors szélső és a megyei gól­királyi címre aspiráló Balogh Tibor középcsatár. Leginkább az alábbi csapatot küldtem pályára: Reichalt (Szita) — Hegyi (Szabó), Kovács, Var­ga, Sándor — Kocza, Turcsá­nyi, Tóth J. — Tóth A., Ba­logh, Tóth K. Húsz éve alakult meg * sportkör Palotáson. Ennél szebb sikerrel nem is jubilál­hattak volna. Áll már az új öltöző is. így ősztől kifogásta­lan körülmények között tud­ják fogadni Palotáson az NB lll-as csapatokat. De addig még hátra van egy örömteli mozzanat: július elején átad­ják a bajnoki aranyérmeket a gárdának, bajnokavató vacso­rán elevenítik fel az emléke­zetes pillanatokat. Rozgonyi István Mai sportműsor A mai nógrádi vonatkozású sportesemények közül kiemel­kedik a Tatabányai Bányász— SBTC NB I-es bajnoki labda­rúgó-mérkőzés, melyen a két legjobb formában levő vidéki csapat játszik érdekesnek ígérkező rangadót. A 17.30 óra­kor Szilvási (Katona, Gyimesi) Játékvezetésével kezdődő ta­lálkozót közvetíti a televízió Is. Előtte, 15.30 órától Bauer játékvezetésével a tartalékok mérkőznek Komárom megye fővárosában. Folytatódik az országos at­létikai bajnokság a Népstadi­on ban, melyen több nógrádi versenyző is részt vesz. Az ügyességi selejtezőket 9.45 órától, a többi számot 14 órá­tól bonyolítják le. A nyári úttörő-olimpia or­szágos döntőjének ünnepélyes megnyitóját ma délután 18 órától tartják Debrecenben a nagyerdei stadionban. Nézsa lett a bajnok Befejeződött a pontvadászat a rétsági 1971/72. évi labdarúgó-baj­nokságában. Egy pont előny­nyel Nézsa együttese szerezte meg a bajnoki címet a ko­rábban már megyei II. osz­tályban szerepelt Horpács gárdája előtt. Keszeg és Ber­kenye eredményeit nem szá­mítottuk be a táblázatba, mert csak a tavaszi idényben szerepeltek. Az utolsó forduló eredmé­nyei: Nagyoroszi—Berkenye 4:2, Borsosberény—Legénd 3:0, Horpács—Kétbodony 3:2, Keszeg—Felsőpetény 3:0, Né­zsa—Tolmács 5:1. A bajnokság végállása 1. Nézsa 15 13 2 1 58-12 28 2. Horpács 15 11 3 1 38-13 25 3. Tolmács 15 9 1 5 42-2,8 19 4. Kétbodony 15 7 4 4 38-25 18 5. Felsőpetény 15 7 — 3 22-37 H fi Legénd 15 5 1 9 16-33 11 s. űorsosD. xd d j a is-t4 NÓGRÁD - 1972. június 24., szombat bajnoki járás

Next

/
Oldalképek
Tartalom