Nógrád. 1972. május (28. évfolyam. 102-126. szám)

1972-05-30 / 125. szám

M YBL AT 7 (Folytatás as 1. oldalról.) Harmadszor. A Szovjetunióra es az Egyesült Államokra csakúgy, mint az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának többi ál­landó tagországára különös felelősség hárul, amelynek alapján minden tőlük telhe­tőt meg kell tenniök az olyan konfliktusok, vagy helyzetek keletkezésének megakadályo­zására, amelyek képesek a nemzetközi feszültség fokozá­sára. Ennek megfelelően a felek arra fognak törekedni, hogy minden ország a béke és a biztonság feltételei kö­zött, a belügyeibe való külső beavatkozástól mentesen él­jen. Negyedszer. A Szovjetunió és az Egyesült Államok szélesí­teni kívánja kölcsönös kap­csolatainak szerződéses-jogi alapját és minden erejét lat­ba veti, hogy a köztük létre­jött kétoldalú megállapodások és a részvételükkel létrejött több oldalú szerződések és egyezmények maradéktalanul megvalósuljanak. Ötödször. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megerősí­tik készségüket az őket ér­deklő problémákról folytatan­dó eszmecserék gyakorlatá­nak fenntartására, és amikor ez szükségessé válik, legma­gasabb szintű véleménycserék folytatására, beleértve a két ország vezető személyiségei közötti találkozókat is. Mind­két kormány üdvözli az or­szágaik törvényhozó szervei­nek képviselői közötti gyü­mölcsöző kontaktusok fejlesz­tését és elő fogja segíteni ki­szélesítésüket. Hatodszor. A felek további erőfeszítéseket tesznek a fegyverzet korlátozására, mind kétoldalú, mind pedig több oldalú alapon. Különös erő­feszítéseket kívánnak tenni a stratégiai fegyverzet korláto­zására. Minden esetben, ami­kor ez lehetségessé válik, konkrét megállapodásokat fognak kötni a fenti célok el­érése érdekében. A Szovjetunió és az Egye­sült Államok erőfeszítései végső feladatának tekinti az általános és teljes leszerelés problémájának megoldását és egy, az ENSZ céljain és el­vein alapuló hatékony nem­zetközi biztonsági rendszer megteremtését. Hetedszer. A Szovjetunió és az Egyesült Államok a keres­kedelmi-gazdasági kapcsolato­kat a kétoldalú viszony meg­szilárdításának fontos és szük­séges elemeként tartja számon é6 tevékenyen hozzá fog já­rulni e kapcsolatok fejlődésé­hez. Elősegíti a megfelelő in­tézmények és vállalatok együttműködését, megfelelő megállapodások és szerződé­sek, köztük hosszú lejáratú megállapodások megkötését. Mindkét ország elő fogja segíteni az egymás közötti tengeri és légi közlekedés ja­vítását. Nyolcadszor. A felek idősze­rűnek és hasznosnak tartják a kapcsolatok és az együttmű­ködés fejlesztését a tudomány és a technika szférájában. A Szovjetunió és az Egyesült Államok a megfelelő alkal­makkor kellő megállapodáso­kat fognak kötni ezen a te­rületen a konkrét együttmű­ködés kérdéseiről. Kilencedszer. A felek megerő­sítik szándékukat, hogy mé­lyíteni fogják kapcsolataikat a kultúra területén és bővítik azokat a lehetőségeket, ame­lyek által teljesebben megis­merkedhetnek egymás kultu­rális értékeivel. A felek elő fogják segíteni a kulturális csere és a turizmus feltételei­nek megjavítását. Tizedszer. A Szovjetunió és az Egyesült Államok arra fog tö­rekedni, hogy kapcsolataik és együttműködésük az összes fent felsorolt területeken és bármely kölcsönös érdekű egyéb területen szilárd és tar­lós alapokra épüljenek. An­nak érdekében, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek állandó jelleget biztosítsanak, a fe­lek minden olyan területen, ahol ez célszerűnek látszik, közös bizottságokat, vagy egyéb közös szerveket hoznak létre. Tizenegyedszer. A Szovjetunió és az Egyesült Államok nem tart igényt semmiféle különleges jogra, vagy előnyre a nemzet­közi kapcsolatokban, s nem ismer el ilyen igényt senki más részéről sem. Mindkét fél elismeri valamennyi állam szuverén egyenlőségét. A szovjet—amerikai kap­csolatok fejlődése nem irá­A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevében LEONYID BREZSNYEV, az SZKP KB főtitkára nyúl harmadik országok és azok érdekei ellen. Tizenkettedszer. A jelen ok­mányban megfogalmazott alapelvek nem érintik a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok által korábban más ál­lamok irányában vállalt köte­lezettségeket. Moszkva, 1972. május 29. Az Egyesült Államok nevében RICHARD NIXON, az Amerikai Egyesült Államok elnöke Fidel Castro életrajza Szoujet vezetők ueleménye Leonyid Zamjatyin, a szov­jet küldöttség szóvivője a szovjet—amerikai záróközle­mény, illetve a két ország kapcsolatairól szóló alapelvek kiadását követően sajtóérte­kezleten ismertette a szovjet vezetők nyilatkozatát. Mint mondotta, a szovjet vezetők meggyőződése, hogy e fontos nyilatkozat szilárd alapokat teremt a két ország kapcsolatainak fejlesztéséhez és megfelel azoknak az alap­elveknek, amelyek alapján a moszkvai tárgyalások végbe­mentek. A világ népei remélik, hogy a nyilatkozatban foglalt alap­elvek a gyakorlatban is meg­valósulnak — jelentette ki Zamjatyin, majd hangsúlyozta: p. szovjet vezetők úgy vélik, hogy ezek az alapelvek a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődését, a béke és a nem­zetközi biztonság megszilárdu­lását és a feszültség enyhülé­sét szolgálják. Megfelelnek minden olyan nép érdekeinek, amely érdekelt a tartós bé­kében. A nyilatkozat leszögezi: a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok társadalmi rendszere, ideológiája eltérő. Eltérő, gyakran egymással el­lentétes álláspontjuk a vi­lágpolitika számos kérdésé­ben — mégis lehetséges a két ország közötti kapcsolatok megjavítása. A nyilatkozat kiemeli an­nak a megállapodásnak fon­tosságát, hogy a két fél foly­tatja a rendszeres konzultáci­ót, ha erre szükség van akár a legmagasabb szinten. Ugyancsak leszögezik a szovjet ' vezetők, hogy a moszkvai tárgyalások során elért megállapodások nem irá­nyulnak egyetlen harmadik or­szág ellen sem, nem sértik azok érdekeit. Erről a szov­jet vezetők már korábban is nyilatkozatot tettek, s most megismétlik korábbi állásfog­lalásukat. A szovjet vezetők hangoz­tatják: a moszkvai tárgyalások gyakorlati megnyilvánulását jelentik a különböző társadal­mi rendszerű országok kö­zötti békés együttélés alapel­veinek, annak a békeprogram­nak, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusa fogadott el. A szovjet vezetők hasznos­nak és eredményesnek tart­ják a csúcstalálkozót, az azon aláírt megállapodásokat, egyez­ményeket. E tárgyalások előse­gítik a tartós béke megszilár­dulását, a nemzetközi politikai légkör megjavulását — han­goztatja a nyilatkozat. Nixon elégedett a tárgyalásokkal Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára sajtókonferencián közölte, hogy az elnök igen elégedett az alapelvekről szó­ló nyilatkozattal, s úgy véli, hogy az szilárd alapot szolgál­tat a szovjet—amerikai kap­csolatok további fejlesztéséhez. Ez a nyilatkozat a mór elért eredményekre épül, s ugyan­akkor megszabja a további te­endők jellegét is. Nixon is rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között továbbra is megmaradnak az alapvető különbségek és a véleményel­térések a nemzetközi kérdé­sekben, de a most elfogadott elvek lehetőséget teremtenek a véleménykülönbségek meg­szüntetéséhez, megalapozzák azokat a módokat, amelyekkel a kölcsönös kapcsolatok to­vább építhetők. Az amerikai elnök nyilatko­zata hangsúlyozza, az alapel­vek nemcsak a két ország számára hasznosak, hanem más országok szempontjából is, mert elősegítik a nemzet­közi kérdések megoldását. Re­méljük, hogy ezek az alapel­vek mielőbb megvalósulnak, s ezzel mindörökre eltűnik a konfliktusok korszaka, hogy átadja helyét a tárgyalások korszakának —, jelenti ki az amerikai elnök nyilatkozata. Nixon hangsúlyozza, hogy az elfogadott dokumentum méltó a moszkvai tárgyalá­sokhoz, megfelel azok szelle­mének, szilárd alapot nyit a két ország új kapcsolatainak. Az elfogadott közlemények megfelelően tükrözik a vég­zett munkát —, állapítja meg az amerikai elnök, aki han­goztatja, igen elégedett a do? kumentumokkal. Nixon leszögezte: a moszk­vai tárgyalások őszinte, nyílt és konstruktív szelleműek vol­tak, eredményesnek bizonyul­tak. Az elnök meggyőződése — jelentette ki Ziegler —, hogy a moszkvai megbeszélé­sek teljes mértékben igazol­ták az előzetes várakozást és bizalmat. Indokína ügyében minden változatlan A sajtóértekezleten meg­kérdezték a két fél szóvivőjét arról, hogy milyen álláspont alakult ki a tárgyalásokon Vietnammal kapcsolatban. Leonyid Zamjatyin határo­zottan leszögezte: a szovjet kormány álláspontja közis­mert, s ezen a tárgyalások semmiféle változást sem hoz­tak. A Szovjetunió továbbra is testvéri segítséget nyújt Indokína harcoló népeinek, a vietnami népnek, a rendezés egytelen útjának pedig csu­pán a VDK, illetve a Dél-vi­etnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya által előterjesztett javaslatokat te­kinti. A szovjet szóvivő hozzáfűz­te, nem változott a szovjet kormány álláspontja a hai- phongi kikötő elaknásitásával kapcsolatban sem — ezzel kapcsolatos véleményüket már korábban leszögezték. Ziegler amerikai szóvivő a záróközleményre utalva ugyancsak azt mondotta, hogy a tárgyalások nem változtat­tak az amerikai állásponton. Mint mondotta, az Egyesült Államok kormánya kész a tár­gyalásokra azoknak az elvek­nek alapján, amelyeket Nixon elnök legutóbbi, Vietnammal kapcsolatos nyilatkozatai tar­talmaznak. Zamjatyin leszögezte: a kö­zös közlemény rögzíti a két fél álláspontját, megismétli, hogy a Szovjetunió szolidáris a vietnami nép harcával. Mindkét szóvivő határozot­tan megállapította: sem eb­ben, sem pedig más kérdések­ben nem volt valamiféle tit­kos megállapodás, a záróköz- iemény tartalmazza a tárgya­lásokon kialakult nézeteket. Ugyancsak közölte a két szóvivő, hogy a nemzetközi kérdésekről folytatott tár­gyalások keretében a közel- keleti kérdést is érintették. Ebben a kérdésben a felek álláspontja az, hogy folytat­ni kell a rendezés módjának keresését a Jarring-misszió keretében. Zamjatyin leszögezte: a szovjet vezetők elfogadták az Egyesült Államokba szóló meghívást, amelyet Nixon el­nök adott át nekik. A látoga­tás időpontjáról, módjáról ké­sőbb történik majd megálla­podás. Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Kubai Köztársaság forradalmi kormányának elnöke 1927. augusztus 13-án született az Ori- ente tartomány Biran nevű helységében. Itt kezdte meg ta­nulmányait, amelyeket 1937-ben Havannában folytatott. A középiskola befejezése után a havannai egyetem jogi fakul­tásának hallgatója lett, s aktív résztvevője volt a diákok po­litikai harcának. Egyetemi tanulmányait 1949-ben fejezte be, majd rövid ideig magánügyvédi gyakorlatot folytatott. Ké­sőbb elnyerte a jogi doktori tudományos fokozatot. 1952. március 10-én, közvetlenül Battista katonai puccsn után Castro történelmi jelentőségű okmányt terjesztett a legfelsőbb bíróság elé, amelynek alapján megbélyegezték a puccsot, s büntető szankciókat követeltek. 1953. július 26-án megszervezte a Moncada-laktanya el­leni támadást kilencvenöt ifjú társával. A támadás sikerte­len volt, csak tizenheten maradtak életben, árrí a Lagram Piedra-hegységben őket is elfogták. A diktátor emberei meg­próbálkoztak Castro meggyilkolásával, elvtársai azonban a veszély láttán éhségsztrájkot kezdtek, így az életét sikerüli megmenteni. Castrót elítélték. A moncadai hősök elleni per során mondta el híres, „A történelem fel fog menteni” című beszédét. Castrót és elvtársait tízévi börtönre ítélték, és Pinosz szigetére száműzték. A hatalmas erejű tiltakozó moz­galom eredményeként kétévi kényszermunka után kiszaba­dult, de az ország elhagyására kényszerült. 1956. november 25-én a Gramma parancsnokaként S2 társával elhagyta a mexikói Tukszpan kikötőjét, s 1956. de­cember 2-án Oriente tartományban szállt partra. Érkezésük után három nappal az expedíciót felfedezték és szétszórták Battista erői. Castro csak 12 társát tudta magával vinni a Sierra Maestrába, ahol partizánháborüt kezdett a diktatúra ellen. 1957. január 17-én aratta első győzelmét, amikor hu- szadmagával megtámadta a La Plata-kaszárnyát. 1958. feb­ruárjában megnyitotta a Frank Pais néven ismert második keleti frontot, ezt testvére, Raul Castro vezette. Ezt kővető­en a sziget nyugati részének elfoglalását tűzte ki célul: az együttes, összehangolt és több irányú partizánháború ered­ményeként 1958. decemberében kiadhatta a parancsot Ha­vanna elfoglalására. 1959. január 8-án Havannában mondta el történelmi jelentőségű beszédét, s ezzel mintegy megko­ronázta a forradalom győzelmét. 1959. február 16-án lett a forradalmi kormány elnöke, s a Szocialista Forradalom Egységes Pártjának — amely 1965- Ven vette fel a Kubai Kommunista Párt nevet — megala­kulása, 1952. óta első titkára. Fidel Castro a Szovjetunió Hőse és a Lenin-rend kitün­tetettje. Pártküldötlség utazott a Szovjetunióba A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága meghívására Nyers Rezsőnek, a Politikai Bizottság tagjá­nak. a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága titkárának vezetésével hétfőn pártküldöttség utazott Moszkváiba. A küldöttség tag­jai: Bálint József, a Közpon­ti Bizottság tagja, a KB gaz­daságpolitikai osztályának ve­zetője. Nagy Richárd, a bu­dapesti pártbizottság titkára, Klézl Róbert, a KB osztály­vezető-helyettese. A küldött­séget a Ferihegyi repülőtéren Övári Miklós, az MSZMP KB titkára és dr. Perjési László, a KB osztályvezető-helyettese búcsúztatta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió Ma­gyarországi nagykövete. (MTI) NÓGRÁD — 1972. május 30., kedd A Szovjetunió vezetőivel tárgyaló Nixon elnök vasár­nap Moszkvában televízióbe­szédet mondott. Miközben sűrű egymásutánban többször is figyelmeztetett a nagyha­talmak felelősségére, s arra, hogy nemzetközi béke fenn­tartása, megszilárdítása és tartósítása elsősorban a Szov­jetunión és az Egyesült Ál­lamokon múlik, elmondott egy régi orosz történetet a favágóról, aki csak azután mondta meg egy érdeklődő­nek: mennyi idő alatt jut el a közeli faluba, amikor látta, hogy az mekkorákat lép. Az erőszakolt aktualizálás szándéka nélkül mondhat­juk: Nixon akarva-akaratla- nul kínálta a kérdést: a moszkvai csúcsot követően, a hétköznapi politikai gyakor­latban mekkorákat lép majd Amerika annak érdekében, hogy valóra váltsa azokat az elveket, amelyeket az elnök a szovjet—amerikai együttmű­ködés szükségességét és lehe­tőségét hangsúlyozó beszédé­ben kifejezésre juttatott. A húszperces beszédben egyébként több, a korábbiak­tól elütő megnyilatkozással találkozhattunk. A két óriás viszonyáról például ezt mon­Nixon moszkvai beszéde után Mekkorát lép Amerika? dotta: ,.min t nagyhatalmak, időről időre versenytársak leszünk, de sohasem kell el­lenségnek lennünk”. És to­vább: ..Nekünk csak, és ki­zárólag a minden ország min­den emberét sújtó nehézsé­gekkel és bajokkal kell had­ba szállnunk”. Elmondta véleményét a csúcstalálkozó légköréről, an­nak tartalmáról is. Így sum­mázott : ,-a megegyezések olyan előremutató komplexu­ma, amely mindkét nép szá­mára a jobb élet felé vezet­het. s megnöveli a béke esé­lyeit a világban”. Különösen nagyra értékelte, hogy a „csú­cson” történelmi jelentőségű első lépést tettek a hadászati fegyverek korlátozásában. Hangsúlyozta: ..Azzal, hogy együtt szabtuk meg ezt a korlátozást. mindkét ország népe, minden ország győztes lesz.” Három pontban foglalta össze a továbbiakban az Egyesült Államok politikai programját. E szerint: 1. Az USA nem tart igényt senki területére sem, i nem akar uralkodni egyetlen ' más nép felett sem. ,.Ázt akarjuk, hogy békében élhessünk nem­csak saját magunk hanem a világ minden népe”. 2. Az elnök szerint az Egyesült Államok erejét csu­pán a béke fenntartására használja fel, soha sem arra, hogy megszegje azt, csak ar­ra. hogy megvédje a szabad­ságot, soha sem arra, hogy le­rombolja azt. 3. Egyetlen olyan ország­nak sem kell félnie az Egye­sült Államoktól, amely nem fenyegeti szomszédait. Mintegy közös programként foglalkozott a két nagyhatalom békefenntartó szerepével. En­nek során hangsúlyozta: „Cé­lul kell kitűznünk, hogy a vi­lág más részein letörjük az agressziós szándékot”. A beszéddel kapcsolatos el­ső számottevő nyugati vissz­hangot a New York Times hétfői vezércikke szolgáltatta. Az elnököt és politikáját egyébként gyakran bíráló lap cikkírója megállapította: Nixon beszédének hangneme éles ellentétben állt az elnök korábban alkalmazott szónoki fordulataival. Valóban, mint­ha kevesebb lett volna most a Fehér Ház gazdájától meg­szokott sablonos békeformula, s inkább a jövő gyakorlati tennivalói kaptak nagyobb teret. Természetesen nem lehet végérvényes következtetést levonni a Nixon-beszédből, inkább csak az együttműkö­dési hajlandóság kilátásait ítélhetjük a korábbiaknál kedvezőbbnek. Kreisky, oszt­rák kancellár véleménye sze­rint az elnök moszkvai láto­gatásának eredményei a ké­sőbbiek során jelentősebbnek bizonyulhatnak, mint ahogy azt most gondolnánk. Erről azonban majd csak a jövő dönt, az, hogy a Moszkvában megnyílt úton, mekkorát lép majd Amerika. Sz» I«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom