Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-26 / 73. szám

I NYELVMŰVELŐ SOROK Végződések tilosban Ha az ember beszéd közben egy pillanatra is elengedi ma­gát, nyomban mozgolódni kez­denek a nyelv kétes viselke­désű elemei. Ilyenkor tolakod­nak elő az agresszív termé­szetű névutók, a szemtelenebb igekötők, az árnyalatlan, elmo­sódó jelentésű szavak — köz­tük az idegenből idekerültek is; ilyenkor lépnek előtérbe a nyelvi sablonok, s az igyekvő, de bizonytalan értékű végző­dések. „Már a megérkezésnél lát­ta, hogy a vállalat vezetésénél nincs minden rendben.” Jól elengedhette magát az az új­ságíró is, aki ezt a mondatot leírta! Régóta gyűjtögetem lustább perceink hasonló típusú nyel­vi lazaságait. „Felelésnél gyak­ran elfogja az embert valairv izgalom.” „Én is részt vettem a megbeszélésnél.” „A város legnagyobb szállodájánál száll­tunk meg.” „A tablettákat le­fekvésnél tanácsos bevenni.” Vegyük csak szemügyre a felsorolt mondatokat. Közös jellemzőjük, hogy a -nál, -nél mindegyikben tilosban áll. Ezek a rágós névszóval ki­fejezett idő- és helyhatározók semmiképpen sem a -nál, -nél ragot kívánják. Az ő végző­déseik a -kor, a -ban, -ben, s az -n. Tehát nem a felelésnél fogja el az izgalom az em­bert, hanem a feleléskor; nem a megbeszélésnél, hanem a megbeszélésen veszünk részt, s nyilvánvaló, hogy a szállodá­ban széliünk meg, nem pedig a szálodánál. Először Simonyi Zsigmond tette szóvá, még a század ele­jén, hogy rendkívül elhara­pódzott — a német bei mintá­jára — a -nál, -nél rag hely­telen használata, ö, a keres­kedők és az orvosok nyelvét vádolta elsősorban. Napjaink­ban — úgy látszik — az új­ságírók és a műszakiak zár­kóztak fel az említett csopor­tokhoz. De hát, miért érezzük rossz helyen levőnek az említett esetekben a -nál, -nél ragokat? Egyszerűen azért, mert igazá­ban külviszonyok jelölésére hivatottak. Belső viszonyok jelölésére nem alkalmasak. És valahányszor a belső viszonyo­kat kifejező ragok helyére to­lakodnak, mindig pontatlan­nak tetszik a határozó. Petőfi sohasem hagy efelől kétségben. „A csárdánál törpe nyárfaerdő. / Sárgul a király­dinnyés homokban.” Ebben a mondatban a -nál, valóban külviszonyt fejez ki: a csárda mellett, a csárda körül. De idézzünk egy vitathatóbb ese­tet is a nagy költőtől: „Nyári napnak alkonyulatánál / Meg­állók a kanyargó Tiszánál.. Sokan azt állítják, hogy az el­ső -nál itt is tilosban áll, és csak a rím kedvéért van ott. Hogy a rímnek szerepe van, az vitathatatlan. De hogy a raggal való ellátás hibás lenne — az kétségbe vonható. Hiszen — úgy tűnik — Petőfi szán­dékosan akart „pontatlan” lenni. Az alkonyatánál kifeje­zés azt jelenti, hogy alkonyat- tájban, alkonyat jelé. Az idő bizonytalan és többé-kevésbé mellékes körülmény itt, és Pe tőfi ezt a -nál raggal érzékel­teti. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a -nál, -nél állhat a he­lyén is. „Barátjánál töltötte a szünetet.” „A katonaságnál ta nulta.” „Álljunk meg ennél a kérdésnél.'”. Ezekben a mon­datokban a külviszonyt pon­tosan jelöli a rag. A -nál, -nél tehát valóban a helyén van. Dr. Szabó Károly JANUS PANNONIUS: A Narni Galeottóhoz Ezt a néhány epigrammát néked Pannóniából a Duna küldi, a Föld északi főfolyama. Hogyha talán egy-egy közülük nem látszik enyémnek, jó Galeottóm, hát meg ne lepődj emiatt. Mert ad a hely, de el is vesz a szellemtől ki tagadná? S látszik a versen, hogy merre, hol is született. Rég a latin környék latinabbá tette a versem, barbár táj barbár szóra kapatja a szám. Hozd ide Vergíliust: hamisan fog szólni c lantja; vagy Cicerót: itt elnémul a nagy Cicero. Ám te segíthetnél: ha göcsörtjeiket lecsiszolnád, azt hinné az ítész: mind, Helikonra való. LUCIÁRA Nincs igazad, ha megorroltál rám, Lucia, lelkem, mert — úgymond — ügyeid szétsusorogta a szám. Nem susorogta, bizony! Hogy honnan tudja a szomszéd? Hogy s mint terjedt el, s hangzik a városon át? Mondd, aki semmit meg nem hall, van olyan süket ember? Azt se, ha ágyú szól, azt se, ha dördül az ég? LUCIÁHOZ Jól megszúrkált engem, Lucia, ostoba nyelved; válni szúnyoggá most épp emiatt akarok. Vissza szeretnélek szúrkálni: nyugalmad is éppúgy megkeserüljön, ahogy megkeserült az enyém. Csorba Győző fordításai ÖTSZÁZ EV Janus Pannonius halálának évfordulójára 1472. március 27-én, a Zág­ráb melletti Medvevárban meghalt az európai hum, költészet egyik legnagyobb alakja, Janus Pannonius. Mindössze harmincnyolc évet élt. Egy kivételes kor kivéte­les embere volt. Százada — a XV. század — fez európai művészeit újjászületésének nagy korszaka. Kortársai kö­zött nem kisebb neveket em­líthetünk, mint Villon, akinél három évvel később született, és Leonardo da Vinci, aki húszéves, amikor Janus meghal. A magyar irodalom vele lép be először a világ­irodalom nagy áramlatába, ő az első költőnk, aki világ- irodalmi szinten közvetíti számunkra az európai líra nagy értékeit. Európai rangú költészetet teremt Magyaror­szágon. S Európában vele je­lenik meg először a magyar költészet. Kesince őzülö'te 1434-ben született a Duna és a Dráva összefolyása táján, azon a vidéken, ,^nerre a Dráva — Átszeli lágyan a zsíros szántóföldeket és már — Árját, s régi nevét a Du­nába veszíteni készül” — amint egyik versében írja. Eredeti nevét korábban Csez- miczei Jánosnak mondták; újabb kutatások azt valószí­nűsítik, hogy a Duna és a Dráva összefolyása közelében fekvő Kesince nevű helység­ben született. Hétéves volt, amikor apjáit, aki állítólag ácsmestenséggel foglalkozott, elvesztette, öz­vegy édesanyja, Vitéz Borbá­la gyapjúszövéssel kérésié meg a taníttatásához szükséges pénzt. Ennek a Vitéz Borbá­lának volt a testvére az a Vitéz János püspök, aki Hu­nyadi János mellett teljesített szolgálatot, és a Hunya­di-ház politikáját a legkövet­kezetesebben támogatta. Vitéz János a tehetséges, korám érő, félárva, tizenhárom éves fiút a kor szokása sze­rint külföldi iskolákba küldi tanulni. Előbb a ferrarai, ma jd a páduai egyetemet látogatja Fölveszi a Janus Pannonius nevet. Tizenegy évig tanul Itáliában. Megismerkedik a humanista műveltség számos területével, tanul filozófiát, retorikát, poétikát, matemati­kát, jogot, latin és görög nyelvet. Tudása és gondolko­dása a kor műveltségének Repes a lelke az embernek, amikor vetélkedő fiataljainkat látja, amint tu­dásban és művészetben összemérik ere­jüket, s kicsit vagy nagyon lámpaláza- san igyekeznek legjobb képességeik szerint dicsőséget szerezni iskolájuknak, vállalatuknak, vagy éppenséggel család­nevüknek. A múlt vasárnapi Ki mit tud? megyei döntőn is fiatalok sora bizo­nyította sokoldalú, művészi képességeit, önkéntes, autodidakta előadóművészek, színészek és színésznők, zeneművészek és énekesek, pergő táncosok vonultak el előttünk, mi pedig tapsra vertük a ke­zünket, mert mindig kell lenni szürke közönségnek, amelyben csak a vágy él az iránt, amit mások tudnak is. Willi­am Blake szavait juttatta eszembe ez a színes kavalkád: „Nemzetek pusztul­nak, vagy virulnak, amilyen arányban költészetük, festészetük és zenéjük pusztul, vagy virul. Az ember eredeti állapota Bölcsesség, Művészet és Tudás volt.” Lám, egyre közeledünk ehhez az eredeti állapothoz! Bevallom, nekem már jó néhány olyan felnőtt ismerősöm akad, aki el­érte ezt az eredeti ősállapotot, s meg­található benne a legmélyebb bölcses­ség, a legcsapongóbb művészet és min­den tudás, amely alkalmas arra, hogy embertársai fölé emelje. Egyik ilyen ismerősöm szerint a tö­kély, vagyis a bölcsesség csúcspontja: a hallgatás. Aki nyelni és hallgatni tud, az kezébe vette a karrierhez nyíló aranykapu kulcsát. Véleménye szerint abból már számtalan baj, sőt tragédia történt, hogy valaki kinyitotta a szá­ját, de hogyha hallgatott, abból még csak előny származott. Ez a bölcsesség a nép ősi tanaival a legszorosabb kap­csolatban áll. így például: „Ha hallgat­tál volna, bölcs maradtál volna.” Vagy: „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” Vagy a legismertebb: „Hallgatni arany.” Vagy két ritkább mondás: „Hallgatva meg nem botiasz.” ... „Hallgatással a2 ör­dögöt is le lehet győzni.” Ez az ismerősöm a művészetekben VASÁRNAPI JEGYZET Vetélkedünk, vetélkedünk? sem marad alul. Művésze például an­nak, hogyan lehet kevés munkával so­kat keresni, s emellett a lázas munka, a szorgalom és a túlterheltség látszatát kelteni. Művész a különjutalmak, ki­tüntetések és díjak megszerzésében, de művészete még ennél is magasabb szin­tű. Művészete bizonyításául csak any- nyit, hogy amíg éves jövedelme pré­miummal és jutalmakkal együtt sem haladja meg a hatvanezer forintot, az idén csináltatott háromszázhúszezer fo­rintért egy maszek palotácskát, ga­rázzsal, azután tavaly vett kocsit, most várja az újabbat, mert az előzőnek elégedetlen a márkájával. Igaz, hogy művészete szoros kapcso­latban áll tudásával. Tudja mindig, hogy kihez kell fordulni, kinek kell leadni a kenőcsöt, hogy előnyt szerez­zen azokkal szemben, akik nem tudják, kinek kell leadni a kenőcsöt. Vagy esetleg még kenőcsük sincs, mert örül­nek, ha élelemre, ruhára, a gyerekek taníttatására telik, ö azt is tudja, hogy kinél, mivel lehet bevágódni, s tudja, hol folyik arany a mederben, s hol csörög drágakő az aranyfolyó alatt. Tudja, hová kell nyúlni, ki feleségének kell a szépet tenni, kit kell szapulni, s tudja, mikor kell a bölcsességéhez for­dulnia és hallgatni, hallgatni, hallgatni. Hallgatni titokzatosan, sokatmondóan. hangosan és némán, röviden és hosz- szan, komoran vagy bazsalyogva. Ű tudja. Olyan ő, mint a Bukfenc: min­dent tud. A sors véletlen játéka, hogy nekem nem egy ilyen ismerősöm él a megyé­ben, vagy megyénk fővárosában. Sőt, hovatovább annyian vannak, hogy nem férnek el egymástól, s szükségessé vá­lik érdekterületük újrafelosztása, az erők összemérése, az előnyök megőrzé­sének, megerősítésének jegyében. Kö­zöttük szinte szünet nélkül tartanak a különféle szórakoztató vetélkedők. Egynémelyik a Ki minek mestere? vetélkedőn mutat föl sikereket, s viszi el az első díjat: fúrásban, fűrészelés­ben, faragásban nincs párjuk. Az egyik a főnökét, az ügyetlenebb csak a tár­sát fúrja, de olyan is akad, aki az utat el tudja fűrészelni, vagy lefaragja a jogos prémiumot is a liblingje javára. Sokan kedvelik a Kicsoda-micsodát is. Ezek mindjárt azt kutatják, hogy „valakinek a valamije?” vagy „nő vagy férfi?” Mert nem mindegy ám, hogy Kicsoda-micsoda? Az sem, hogy ki a keresztapja, vagy a sógora, de az sem, hogy nő-e, vagy férfi az illető, akinek a valamije az a tárgy, amely a győzel­mi díjhoz vezet. Állítólag már országok is elvesztek valakinek a valamije miatt... No, és itt van a Ki mit tud?! Ez az­tán a játék, ha ügyesen, lámpaláz nél­kül csinálják. A minap hallottam egy olyan együttesről, mely eddig min­den indulót lepipált. Ez az üzemi együt­tes kizárólag az adminisztrációból áll, s az a rendkívülisége, hogy amíg az üzemet és a munkáslétszámot évek óta visszafejlesztik, addig ez az adminiszt­ráció létszámban és átlagfizetésben egyre terebélyesedik, a napokban épí­tettek új emeletes szárnyat a központi irodához. Hogy minek kellenek any- nyian? Mert ezeknek csak egy kis ré­sze szereplő, csak egy egészen kis részük ért valamihez, a többség csak a zsűri tagja, vagy ahogyan ők nevezik: ellenőr. legmagasabb színvonalára emeli. Valóságos csodagyerek­nek számit. A diákévekben irt versei Itália-szerte ismert­té teszik nevét. 1458-ban dok­tori vizsgát tesz, Rómába éa Firenzébe utazik, majd haza­tér Magyarországra. Ekkor mindössze huszon­négy éves. Itthon Mátyás a király. Vitéz János a király politikájának egyik kulcsem­bere. Janus is Mátyás szolgá­latába áll. A királyi kancellá­ria — ma úgy mondanék: külügyminisztérium — fontos személyisége, majd elnyeri a királyi személynöki tisztséget, mellyel a legmagasabb rangú bírák egyike lesz. Mivel ab­ban a korban a politikai és közéleti érvényesülés több­nyire egyházi méltóságok és javadalmak élvezésével járt együtt, Mátyás kinevezi a pé­csi püspökség élére. Janus Pannonius kezdetben Mátyás törökellenes politiká­jának hűséges támasza. Köz­ügyekben forog, főként Budán él, követekkel érintkezik, a király nevében levelez, a Ró­mába induló magyar követség vezetője. Amíg azonban II. Pál pápával a törökellenes szövetség létrehozása érdeké­ben tárgyal, Mátyás politikát változtat, békét köt a szul­tánnal, és érdeklődése Nyu­gat felé fordul. Vitéz János helyteleníti a fordulatot, és rokonával, Ja­nus Pannoniusszal és mások­kal politikai összeesküvést sző Mátyás ellen. A király leleplezi a vállalkozást. Má­tyás haragjától félve, Janust menekülés közben éri utói a halál „Drága barátaim, ott ássátok nékem a sírt, hol — Harmatgyöngyöktől csillog a zöld, s buja fű, — Dúslombú erdők, s a kies rónák köze­pette, — Hol nimfák járják ünnepi táncaikat...” — írta végrendeletszerű versében. Magyar vers latinul Amire Janus Pannonius ha- lálp, félezredik évfordulóján emlékezünk, az elsősorban költészetének értéke. Korán kiszakadt ugyan az itáliai hu­manista környezetből de nem vesztette el kapcsolatát a mű­vészetekkel. Az itthoni sűrű politikai tevékenység sem fojtotta el benne a költőt. El­lenkezőleg. Költészete itthon teljesedett ki. Igazi költővé a hazai föld, a hazai táj és a magyar történelem érlelte. Verseit a kor szokása szerint ’atin nyelven írta, de költé­szetének mondandója a ma­gyar valósághoz tapadt. S ha egyetlen sora sem maradt ránk magyarul, édesanyjával, akit magához vett pécsi ud­varába, bizonyára anyanyel­vén beszélt. Itáliai versei — csípős epigrammák, hízelgő, dicsőítő énekek, okoskodó tanköltemé­nyek — nagy verbális kész­ségről, pompás verselni tudás­ról árulkodnak, de alig lépik túl a kor általg06 költői szín­vonalát. Sok bennük az is­kolás elem, a feladatszerűség, a példakép>ekhez való ragasz­kodás. Amikor azonban Ma­gyarországra érkezik, amikor bekapcsolódik a magyar szel­lemi életbe, verseinek száma talán megcsappan, ugyanak­kor költészete megtelik sze­mélyes mondanivalóval, egyé­ni érzésekkel, kiérlelt, eredeti gondolatokkal. Költészetében magasra csap a jogos emberi öntudat. Mél­tán hivatkozik műveltségére és arra a szerepre, amit itt­hon vállalt és betöltött a kultúra terjesztésében. Iro­dalmunkban korábban nem vallott költő magáról ekkora őszinteséggel legszemélyesebb dolgairól. Központi helyet kap verseiben az emberi tudás és ész ünneplése, a szülő iránti bensőséges szeretet, a béke- vágy, az élet- és természet- szeretet kimondása, a betegség és a testi szenvedés miatti pa­nasz. Verseinek összegyűjtéséről maga Mátyás gondoskodott. Utasitotta Váradd Péter kalo­csai érseket, hogy Janus köl­teményeit a király híres könyvtárában, a Bibliotheca Corviniában helyezzék eL Versei nyomtatásban elő­ször a XVI. század elején je­lennek meg. Korai népszerű­ségükre jellemző, hogy tíz év leforgása alatt, 1512 és 1522 között hat különféle Janus- kiadás lát napvilágot Európa nagyvárosaiban, Becsben, Bolognában, Bázelben. és Krakkóban. Janus költemé­nyeinek első hazai — budai — latin nyelvű kiadása 1754- ből származik. Amíg a műveltség, az isko­la és a hivatal nyelve a latin volt, amíg az értelmiség a la­tin nyelv természetes haszná­latával rendelkezett, verseit itthon is latinul olvasták. A nemzeti irodalmak kibontako­zásával nevét — sajnos — külföldön jórészt elfeldték, nálunk piedig szükségessé vált műveinek magyarra fordítása. Janus Pannonius verseit a XVIII. század végén fordítot­ták először magyarra. Mű­veinek nagyobb számú ma­gyar nyelvű tolmácsolása a XX. század harmincas éveiben kezdődött meg. Tiezlelg^s a humanista előtt A Janus Pannonius halála ötszázadik évfordulója alkal­mából rendezendő országos és pécsi ünnepxségek. tudomá­nyos tanácskozások, szoborál­lítás, valamint a könyvkiadás tisztelgése a költő emléke előtt, újból a nagy humanista költő felé fordítják a figyel­met. Az ünnep, az ötszázéves jubileum jó alkalom, hogy értéket tudatosítson és új ér­tékkel gazdagítson bennünket, hogy fölidézzük ismeretein­ket és új élményekkel gyara­podjunk. Minden költő csak akkor él, ha nemcsak tiszte­lik és beszélnek róla, hanem olvassák és szeretik is mű­veit. Ahogy a költő maga kí­vánta: „S, hogy ne boruljon mély feledés rám néma sí­romban, 1— Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen: — Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először — Jöttek a szent Helikon zöld'koszorús szüzei.. Tüskés Tibor Udvarbejárat (lványi Ödön műve) fi \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom