Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-01 / 51. szám

Vegyes hangolt a pekingi csúcsról Okos lokupecnek Soe'fifök BSBixont Nixon elnök kedden délelőtt ko. alanyának tagjait és a kongresszus vezetőit tájékoz­tatta kínai látogatásáról. Az ti.ioK hazatérése.ior mondott hétfő esti beszédében nyoma­tékosan köszönetét mondott ugyan a „békeutazását kísérő kétpárti támogatásért”, de mindenki számára nyilvánva­ló, hogy egy héttel a New Hampshire államban lezajló első próbaválasztás előtt, a Fehér Ház lakója számára rendkívüli korteselőnyt biz­tosít a. kínai látogatását kö­rülvevő óriási publicitás. A demokrata párti elnökje­lölt-pályázók többsége, külö­nösebb lelkesedés nélkül ugyan, de elismeréssel adózott Nixon elnöknek ..békeerőfeszí­téseiért”. Edward Kennedy szenátor, aki ritkán talál di­csérő szavakat Nixon elnökre, most kijelentette, hogy „a Pekinghez kiépített híd tartós emlékműve lesz Richard Ni­xon elnökségének”. A demokrata párti ellenzék részéről eddig csupán Hubert Humphrey és Henry Jackson szenátor fejezte ki aggodal­mait ,,Tajvan feladásával” kapcsolatban. Jackson szená­tor azzal vádolta az elnököt, hogy „egyoldalú engedménye­ket tett Pekingnek”. Nem jó dolog az. ha egy újraválasz­tásért, fellépő elnök megy csúcstalálkozóra és minden­áron egyezményt akar elérni. — mondotta. Sajátos módon a legélesebb támadások saját republikánus pártjának jobbszárnya ré­széről érik az elnököt. A re­publikánus párttal szövetsé­ges „független konzervatív” James Buckley New York-i szenátor szerint a záróközle­ményt „általánosan úgy értel­mezik majd, hogy az USA végképpen feladni készül Taj­vant .... Márpedig ezzel alá­ássuk a Japánnal, Dél-Koreá- val és más ázsiai szövetsége­seinkkel fennálló megállapo­dásaink hitelességét is” — hangoztatta Buckley szenátor. Hasonló szellemben „Taj­van kiárusításával” vádolta Nixon elnököt John Ashbrook republikánus képviselő is. Washingtoni politikai kö­rökben élénk vita folyik ar­ról, vajon elképzelhető-e, hogy Nixon elnök minden „kínai engedmény nélkül kész lenne feláldo-ini Tajvant”. A New York Times egy meg nem ne­vezett republikánus szenátort idéz, aki kijelentette: „az el­nök sokkal jobb lókupec an­nál, semhogy minden ellenér­ték nélkül odaadná Tajvant. Következésképpen, kell valami olyan megállapodásnak is len­nie. amiről nincs tudomá­sunk”. Marvin Kalb, a CBS dip­lomáciai tudósítója szerint meglehetősen általános az a feltevés, hogy Nixon a Taj­vanon levő amerikai erők „fo­kozatos kivonását” attól tette függővé, milyen segítséget kap Pektngtől, egy számára elfo­gadható „indokínai rendezés­hez”. (MTI) Ultaabalos provokációk Ultrabalos, magukat. maois­táknak valló csoportok hét­tőn, este Párizsban, a Metro Charonne nevű állomása közelében tüntetést rendeztek. A tüntetés szervezői előző­leg azt hangoztatták, hogy annak célja a Boulogne-Bil- lancourt-ban pénteken lezaji lőtt véres incidens miatti tiltakozás lesz. a tüntetés so­rán azonban a felvonulók el­sősorban kommunistaellenes jelszavakat hangoztattak. Egyes szélsőbaloldali cso­portok hétfőn a Renault Mű­vekben is megkísérelték, Megy tüntetéseket, sztrájkot «szervezzenek, az üzem dolgo­zói azonban, az FKP és a CGT éberségre intő felhívá­sait követve, visszautasították a provokációs kísérleteket Az üzem 34 000 dolgozója közül csak néhány száz szüntette be rövidebb időre a munkát. Georges Marchais. a Fran­cia Kommunista Pórt főtit­kárhelyettese kijelentette! hogy a Renault Művek dol­gozóinak fegyelmezett, hideg­vérű magatartása, amellyel meghiúsították egy felelőtlen sztrájk kirobbantását, meg­mutatta az ultraibalos csopor­tok elszigeteltségét. „A pénte­ki incidens során hidegvérrel meggyilkolt fiatalember halá­la azonban nem hagy közöm­bösen bennünket — tette hozzák — A vérontásért azo­kat terheli az igazi felelősség, akik politikai spekulációikat arra építik, hogy ultrabalos csoportokkal harcoljanak a kommunista párt ellen”. (MTI) Belfastban dörögnek a fegyverek Edward Kennedy javaslatá­ról, amelyet a demokrata párti szenátor észak-írországi ta­pasztalatai alapján terjesztett elő. még mindig folyik a vita az amerikai képviselőhöz eu­rópai kérdésekkel foglalkozó albizottságában. A londoni alsóház számos konzervatív képviselője elé­gedetlenségét nyilvánította Edward Kennedy szenátor lé­pése miatt és főként azt vet' ték rossz néven tőle, hogv „brit My Lainak” nevezte a londonderry-i taragédiát. A Belfastból énkiező hírek szerint a keddre virradó éj­szaka tovább folytatódtak a lövöldözések. A John Taylor belügyi államminiszter elleni géppisztolyos merénylet tet­tesei után, folytatott nyomo­zás ez ideig még nem járt eredménnyel. Súlyos az állapota a nvolc- gyermekes Lawrence Mur- tagnak, akit a hétfői lövöl­dözések során otthona küszö­bén. ért négy lövés. (MTI) Az ésizak-írorszá«! Londonderry immár világhírű katolikus negyedében, a Bogsideon gyűlésre került sor. Képün­kön: Bernadette Devlin (csuklyával) a gyűlés résztvevői között 2 NóGRÁD - 1972. március JL, szerda l Földrengés Japánban Magyar idő szerint kedden délelőtt fél tizenegykor föld rengés rázta meg Tokió köz­pontját. A rengések két és fél percig tartottak és a 0—7- ig terjedő jabán skálán 4-es erősséget értek el. A károk egyelőre még nem ismerete­sek. (MTI) Kínos esetet San jóséban Kommunistafaló esküdtek a Davis* perben A 12 esküdt rendkívül hosz- szúnak ígérkező kiválasztásá­val hétfőn a kaliforniai San Jóséban megkezdődött Angela Davis perének tárgyalása. Már ezen az első napon ki­derült, hogy a védők teljes joggal tiltakoztak a tárgya­lásnak ebben a városban való megrendezése ellen, mert a túlnyomórészt konzervatív' fe­hér lakosság nem is igen tit­kolja elfogultságát a több mint másfél éves- vizsgálati fogsága alatt világhírűvé vált fiatal néger polgárjogi harcos­sal szemben. Richard Amason bíró hét­főn kénytelen volt elutasítani rögtön az első jelentkezőt, egy Narjorie Morgan nevű házi­asszonyt, aki bevallotta, hogy politikai tevékenysége miatt elfogult Angela Davis-szel szemben. Kínos jelenetekre került sor egy újabb esküdt jelölt, Willi­am Hotaling vállalati igazgató kihallgatásakor. Jóllehet, An­gela Davist a bíróság „ember­ölésért, emberrablásban és összeesküvésben való részvé­telért” vonja felelősségre, a hivatalos • propaganda több mint egy év óta annyira a fiatal filozófusnő kommunista voltát állította előtérbe, hogy a bíróság előtt a vád képvi­selője volt kénytelen felvilá­gosítani az esküdtjelöltet: a per nem a kommunista párt ellen folyik. Hotaling, a vé dő egyik kérdésére nyíltan ki jelentette, hogy szerinte a kommunista párt tagjai „el­lene vannak az amerikai kor­mánynak” és ő a maga ré­széről nem tud pártatlan len­ni Angela Davis esetében. Az ügyész kérdéseire azután visz- sza vonta ezt az álláspontját. (MTI) Győzelem küszöbén a hajógyáriak Megháfrált az angol kormány A skóciai Upper Clyde Shipbuilders Hajógyár — mai néven Govan Müvek — szak- szervezeti bizalmijai ás mun­kásai a győzelem küszöbéig jutottak el a kormány gazda­sági tervei ellen vívott har­cukban. John Davies ipar- és kereskedelemügyi csúcsmi- niszter az alsóházban bejelen­tette, hogy 35 millió font sterlinggel kisegítik a rossz vezetés miatt csődbe került gyárat, amelynek egyik üzem­egységében, a Clydebank- gyárban valamikor a brit ha­jóépítő ipar olyan büszkesé­geit építették, mint a Queen Mary és a Queen Elizabeth. A kormány fel akarta szá­molni a gyárat. és eázel a munkanélküliség által külö­nösen sújtott nyugat-skóciai iparvidékeken újabb 15 000 embert fenyegetett az elbo­csátás. A bányászsz’trájk előtt ez a gyár volt a kormány munkás­ellenes gazdaságpolitikája el­len vívott harc gyújtópontja: hét hónappal ezelőtt itt rob­bant ki a mindaddig ismeret­len fordított sztrájk A mun­kások nem fogadták el a fel­mondóleveleket és bejártak dolgozni. A hivatalból kiren­delt biztos ajánlásain messze túlmenően, a kormány most megígérte, hogy a négy üzem­egység közül hármat minden­képpen megtart. Negyedik üzemet, a Clydebankot sem számolják fel, hanem a keres­kedelem- és iparügyi minisz­térium delegációt meneszt az amerikai Marathon Manu­facturing Vállalathoz és meg­próbálja eladni az üzemet, ahol jelenleg is 2500 ember dolgozik. Jimmy Reid kommunista szakszervezeti főbizalmi, akit nemrég a glasgowi diákok az egyetem rektorává választot­ták a gyárért való helytállá­sának elismeréseképpen, új­ságíróknak kijelentette: acél továbbra is az összes munka­hely megőrzése és úgy látja, hogy ha a kormány segít, ak­kor el lehet adni a világhírű Clydebankot. (MTI) Malaysiái delegáció Daccában Az iszlám közösség megbí­zásából „sürgős küldetést” bo­nyolított le Bangla Deshben egy malaysiai delegáció. Az egyiptomi MENA hírügy­nökség szerint ez az első eset, hogy az — általában Pakisz­tánnal szolidáris — iszlám országok küldöttséget menesz­tettek a fiatal — elvileg test­vérországnak számító — ben.- gáli államba. A malaysiai küldöttség Dac­cában Mudzsibur Rahman mi­niszterelnökkel tárgyalt, majd küldetése befejeztével, ked­den. a szaúd-arábiai Dzsáddá­ba érkezett, hogy az iszlám országok külügyminiszteri ér­tekezletének tájékoztatást ad­jon arról, mit végzett Bangia Deshben. A küldöttség jelentését Tunku Abdul Rahman volt malaysiai miniszterelnök, je­lenleg az. iszlám titkárság fő­titkára veszi kézhez, s továb­bítja a konferenciának. A malaysiai — feltehetőleg köz­vetítő küldetéssel megbízott — delegáció hamarosan to­vábbutazik Islamabadba, hogy a pakisztáni hatóságokkal ta­nácskozzék. (MTI) Csak a pisztrángokat féltették Tizennégy bányász falut sodort cl a gátszakadás Összesen 14 bányászfalut so­dort el a nyugat-virginiai Go­rádéban bekövetkezett med­dőhányóomlás, illetve gátsza­kadás, s miközben számlálják a halálos és sebesült áldoza­tokat (eddigi adatok szerint 66 a halottak és 112 a sebe­sültek száma), keresik a becs­lések szerint 300—350 eltűntet és próbálják elhelyezni a haj­léktalanná vált ezreket, az állami szervek és a bánya­igazgatóság egymást vádolják. Ben Tudor, a Buffalo bá­nyatársaság loradói üzemének felügyelőhelyettese sajtóérte­kezleten közölte: mór jóval a tragédia előtt felfedezték, hogy a meddőhányó veszélyes és javasolták a vízlevezetőre, illetve a gátra nehezedő nyo­más enyhítését, azonban az állami szervek ezt elutasítot­ták. „Aggódtak a pisztráng­patakok szennyeződése miatt. A választás ez volt: vagy az emberek vagy a pisztrángok. Most azután ezeket is, azo­kat is elvesztettük” — mon­dotta Tudor. Arch A. Moore kormányzó visszautasította Tudor vádjait és sajtóértekezleten kijelen­tette: „A nyugat-virginiai ta­lajviszonyok elkerülhetetlenné teszik az áradásokat. A sze­rencsétlenség újra bekövet­kezhet.” Ken Hechler, Ny ugat-Virgi­nia demokrata párti képviselő­je azonban a kormányzó nyi­latkozatára utalva kijelentet­te, hogy a nyugat-virginiai talaj azért van olyan állapot­ban, hogy nem tudja a vizet tartani, mivel a vidéket be­hálózzák a szabálytalanul ke­zelt külszíni bány4k, valamint a mély tárnákból szármázd meddőhányók. „A lakosság a 'bányák., rabja. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a kora nyéken egyetlen épület ma­radt sértetlen: a bányatár­saság raktára, illetve vegyes- kereskedése.” A Washington Star viszonB William Davis geológust idé­zi, aki elmondotta, hogy más 1966-ban, a Nagy-Britanníá- ban bekövetkezett meddőhá­nyóomlás nyomán felmérést végzett a körzetben (mint emlékezetes, a walesi Aber* fan bányászfaluban a meg-J csúszott meddőhányó betemet­te a iskolát, s 116 kisgyer­mek és 5 tanító halálát okoz­ta) és megállapította,. hogy a szakszerűtlenül kezelt és megépített hányok és vízleve­zetők omlás-, illetve áradás- veszélyesek. (MTI) Rk Pest megyei flSIamí Építőipari Fonodái munkára Uőllalat felveszünk FELVESZ 14—16 éves általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatalokat fonó szakmunkásnőket, ipari tanulónak női betonútokat. az alábbi szakmákra: 14—16 éves korig két műszakba. KŐMŰVES. ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS. FAPADLÖZÓ ÉS MŰANYAG BURKOLÓ, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐ. VÍZ- ÉS GÁZ­VEZETÉK-SZERELŐ, VILLA NY'SZERELÖ, 16 év betöltése után három műszakba, Betanulási idő: 1 hónap. Bérezés betanulási időre: 1200 Ft. Betanulási idő után 1900—2500 Ft fizetéssel. Kéthetenként szabad szombat. Vidéki 'nődolgozók részére szállást biztosítunk. SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÖ. ÜVEGEZŐ. ÉPÜLETBURKOLÓ (II) MÜKÖKÉSZÍTÖ. V ASBETONSZERELÖ. V lZSZIGETELÖ. Férfimunkásokat is keresünk BÁDOGOS. TETŐFEDŐ, betanított és segédmunkára. Jelentkezni lehet az alábbi címen: Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Budápest. XXI,. Csepel. Kiss János altb. u. 19—21. A vidékiek részére tanulóotthont, teljes ellátást. Cím; Pamuttextil Művek Fonógyára, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat ad a Budapest, XI., Bocskai u. 90. vállalat* Munkaügyi osztály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom