Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)

1972-02-13 / 37. szám

MIKSZÁTH KÁLMÁN ÉLETE

A szegedi évek

1878-ban került Mikszáth a Dózsa György pórhadaival”, Szegedre, a paprikák városé- azt az egyetlen várost, hol az ba, amelyet katolikus Debre- iparos elem vergődött hata- cennek nevezett, s ahol még lomra közügyekben is, hol a német is elfelejtené nyelvét, nem a hivatalnokok a nép „mert a szegedi levegő ki- felett, hanem a nép uralko- húzza a fejekből a német sza- dik a hivatalnokok felett, a vakat, mint a vízikátor a város cselédjeinek nevezvén rossz anyagot a vérből”. azokat féltréfásan. „A de- Enyedi Lukács keresett a mokráciának ^ (amennyiben Szegedi Napló számára meg- van Magyarországon demok- felelő belső munkatársat, s rácia) Szeged a főfeszke”, itt mert Pesten azt az informá- látta meg a parasztságból ki- ciót kapta, hogy Mikszáth növő „polgári osztályt, amelyugyan nem mindig pontos, nek^ csak ezután kell támad- nem is fegyelmezett, inkább ma”.

bohém természetű, kissé bete- Szeged és vidékének népe ges és elhanyagolt állapotban adja az olyan alakokat tollá- van, de egy vidéki redakció ra, mint „A kaszát vásárló talpra segíthetné, a jó sze- paraszt” Csornák Gergelyét, mű és érzékű szerkesztő őt vagy Sziráki uramat, a szege- választotta munkatársául a di bicskakészítőt, vagy Bagi megbízhatónak jellemzett uramat, oly sok anekdota többiek helyett. pompás hősét.

Mikszáth, aki ekkor teljes De bármennyire is szívébe létbizonytalanságban élt, szí- fogadta őt a város, és ő vesen megy, azért is, mert a várost, azért a görbe orrégen vágyott már a friss, vi- szághoz való szeretet maradt déki élet után. Bizony, igen azontúl is az erősebb benne, vékonyka helyzetben kerül a nem az Alföldé. „Itt keve- Szegedi Naplóhoz. Amikor sebb a poézis, mint a hegyek megmutatják jövendő lakó- között. Még a dalok sem szobáját és kérik, hogy adja olyan szépek.” át a feladó vevényt, hogy Talán legnagyobb élménye málháit az állomásról be- a rettenetes tiszai árvíz 1879- hozathassák: utolérhetetlen ben. Ezeknek a szörnyű naflegmával tett ki az asztalra póknak az emlékét őrzi a egy kis csomagot, melyben „Szeged pusztulása” című fü- mindössze két inggallér volt: zet, amelyet Kákay Aranyos — íme a kofferom — Nr. 3. álnéven jelentetett meg. mondotta. Ebben támadja a hivatalos

Szeged jó volt hozzá, rö- intézőket, de megvédi a sze- videsen az egyik legnépsze- gedi népet a közömbösség rűbb újságíró lesz. Talán sa- vádja ellen, ját jövendő sorsát is beleél- Másik munkája már Szeni odta első, beköszöntő cik- ged újjáépítésével, újjászületé- kébe: „Látom Szeged városát sével kapcsolatos: „Tisza La- virulón, megszépítve a fölöt- jós és udvara Szegeden” cím- te szálongó füstszalagokkal, mel jelent meg. Bár a főalak mik a gyárak kéményeiből iránt nem titkolt rokonszen- jönnek, látom gazdagon ki- vet érez, „a magyar dzsentri e cifrázva az ipar és kereske- még hatalmasnak maradt di- delem nemesi címereivel, a násztiája” tagjaként szimpa- boltcégek tábláival. Miről ál- tikusnak ábrázolja, de nem modhatnék egyébről az első hiányzik a kritikai hang sem. napon, mint hogy Szeged, az Nem helyesli, hogy inkább én új otthonom azon az úton az építkezésekre van goftdja van mely a vagyonosodáshoz és keveset törődik a lakosság és jóléthez vezet.” ellátásával. Pedig, jegyzi meg:

Szegedben — ahogy Király „minek a fű már, ha a bárá- István írja — a polgárvárost nyok kivesztek”, látta és szerette. Azt a vá- Számos anekdota őrzi an- rost, ahol annak idején „a nak emlékét, hogy a vészter- j ómódú lakosság együttérzett hes időktől eltekintve vidám

MÉG KÉR A MÉP

A század eleji agrárszocialista mozgalmak idején játszódik Jancsó Miklós új, színes filmje, amelyet Hernádi Gyula forgatókönyvéből készít. Operatőre Kende János. A főszereplők között van többek között Frantisek Velecky, Molnár Tibor, Kozák András, Madaras József, Drahota Andrea, Bürös Gyöngyi, Juhász Jácint és Bujtor István.

(Jelenet a filmből)

A páncélszekrény záipecsétje mögött

A krakkói Czartoryski- könyvtár gyűjteményének sok ezernyi nagyértékű könyve között az egyik legbecsesebb Kopernikusz világhírű, „Az égitestek forgásáról” című munkájának első kiadása. A könyvet csak a kutató-tudósoknak kölcsönzik ki helyben, a legmesszebbmenő óvatossági rendszabályok mellett. A könyv vastag falba épített, különleges páncélszekrényben pihen, amelyet nagy vasajtó zár le. A páncélszekrényhez keskeny folyosón lehet eljutni; kinyitásához több műveletet kell elvégezni, amelyet kijelölt bizottság jelenlétében hajtanak végre. Először három személy jelenlétében feltörik az ajtó pecsétjét, majd különleges kulcsok segítségével kinyitják a vasajtó zárjait. A páncélszekrény belső oldalait vaskos fal alkotja. Polcain több tucatnyi, felmérhetetlen értékű könyv fekszik. Vannak közöttük a 15. század vége előtt megjelent ősnyomtatványok, amelyek között az említett Koperni- kusz-mű a legértékesebb.

Kiadása óta már közel öt évszázad telt el, de a papír kiváló minősége jóvoltából kitűnő állapotban maradt fenn. Deszkalapra húzott barna bőrbe kötötték, amelyet préselt mintákkal díszítettek. Jól látható a sast és a lovas vitézt ábrázoló címer, valamint Zsigmond Ágost király neve: a könyv ugyanis egykor a királyi könyvtár gyűjteményében szerepelt.

Második

prométheuszi forradalom

élet folyt a szegedi újságírók között. Mikszáth szerette a társaságot, a jó vacsorákat sem vetette meg és gyakorta volt forgatója az „ördög bibliájának” is. Sokszor kártyázás közben is írt.

Legnevezetesebb története az volt, amikor kétségbe vonták, hogy egy vidéki újságíró írhat olyan eseményről, amelyet nemcsak a fővárosi lapok, de még a világsajtó is átvesz. Ekkor írta meg Mikszáth híres történetét a szegedi csizmadiájáról, akinek a fia Boszniában káplárkod,ott és, hogy fiának is jobb legyen a sorsa, készített egy csizmát Philippovich generálisnak. A nevezetes csizmák talpára szegekkel kiverte Bosznia és Magyarország képét is. Arra kérte a generálist, hogyha elkopik a jeles lábbeli, ne rös- tellje Szegedre küldeni a szárát, szívesen megfejeli. Nem lehetetlen, hogy a tábornok ott koptatja el a csizmát mégpedig úgy, hogy ha az egyik lábával lép Boszniát tapossa, ha a másikkal Magyarországot. A cikket számos lap átvette, természetesen a politikai csattanó nélkül.

1880 decemberében hagyja el Szegedet. Érezte, hogy a vidéki újságíróság, bármenynyire is népszerű Szegeden, nem hozza meg számára az írói érvényesülést. Amint később Gárdonyi Géza egyik könyvéhez írt előszavában megfogalmazza: szegedi születésű gyermekei nehezebben érvényesültek, mint a pestiek. Pedig „nagy primitivitás ez,... mert a fülemülének ha dalol, nem kételkednek azért a nótájában, hogy nem a városligeti fasorban teszi, hanem valahol a szatymazi bokrok között”.

Búcsúcikkében három arcára emlékezik a városnak: „Láttalak szolid, zsíros paraszt városnak, láttalak félig elnyúlva, meztelenül elhagyottnak ... láttalak elesni és emelkedni. Veled voltam örömben, búban, legnehezebb napjaidban.”

Elindul a halhatatlanság felé, de második szülőföldjére álmaiban még sokszor visszagondol. „Én idehozom át a szülőföldemet, Nógrádot, hol pedig odaviszem át Szegedet a nógrádi mezőkre és a kettő összeforr egy darabbá, egy szülőfölddé. A szeretet forrasztja össze, úgy hogy semmi sem bírja eltörölni, csak az a bizonyos, láthatatlan, titokzatos kéz, amely a szívemet egykor majd meg állítja.” Csukly László

Vitányi Ivánt az Irodalmi Lexikon — nyilván elsősorban zenei tárgyú írásai révén — az esztéták közé sorolja. Anélkül, hogy bárkit is megbántanék az esztétika nagyra becsült művelői közül, Vitányi Ivánban nem a klasszikus értelemben vett esztétát, hanem a szenvedélyes művészi publicistát, e6z- széistát tisztelem kiváltképp, hiszen bármivel is foglalkozzék, mindig a társadalmi felelősség felől közelít a művészethez és nem fordítva. Előszeretettel foglalkozik a nép, a közönség és a művészet kapcsolatával, viszonyával, s munkássága végső soron közelebb áll a művelődéspolitikához, mint a műelemzéshez. Legszívesebben

— ha volna ilyen kifejezés és nem lehetne félreérteni

— „amatőr művelődéspolitikusnak” nevezném, mintegy megkülönböztetve írói, szerkesztőd státuszát a foglalkozás szerinti politikusé- tóL

Üj kötetében a „Második prométheuszi fomradalom”- ban azokat az írásokat gyűjtötte egybe, amelyek „hozzászólásait” jelentették az elmúlt évtized szellemi életének egy-egy sarkalatos kérdése körül kialakult vitákhoz. A műfajilag változatos kötet egységes koncepcióra épül. A bevezető — „A XX. század utolsó harmada” — illetve a kötetet záró — egyben címadó írás — a szerkesztés dicséretére legyen mondva — szinte elméleti keretét adja az egyes alkotások, életművek, jelenségek apropóján tett eszmefuttatásainak. A forradalmi magatartás korszerű értelmezését és az illúziómentes valóságlátás szükségességét tekinti „ideológiai vallomásai” lényegének.

Az emberiségnek azt a már elkezdett törekvését, hogy megszabadítani kívánja a civilizációt, önmagát az osztálytársadalom nyűgétől Vitányi második nagy.forradalomnak nevezi és perspektíváját, elméleti és gyakorlati elveit Marxtól származtatja. „A forradalom Marxnál a cselekvés új módszere, olyan cselekvésé, amely megfelel a második prométheuszi fordulatnak. A forradalom az a módszer, ahogy az ember most már tudatosan alakíthatja saját viszonyait, tudatosan beleavatkozhat a teremtés munkájába, és megalkothatja az emberhez méltó társadalmat”. E koncepció radikális újszerűségéből és egy addig ismeretlen világra ablakot nyitó perspektívájából mit sem von le az a tény, hogy ez a forradalomeszme az utódok kezén — ahogyan Vitányi frja „a mi kezünkön” — nem egyszer elszürkült, olykor elbürokratizáló- dott, olykor visszaromanti- zálódott az elavult polgári forradalmiságba. A lényeg a gondolat nagyságában és eredetiségében van, amely • méltó arra, hogy mindazok, akik ma az új nagy emberi és társadalmi forradalomnak az érdekében dolgoznak, a marxizmus nevében keressék a továbbhaladás útját.

Vitányi a múltat hánytor- giató, állandóan az elkövetett hibáikat emlegető szemlélet helyett a jövő felé fordítja figyelmünket, cselekvésre, alkotásra ösztönöz. „Társadalmunk túljutott a kamaszkorán. Most új és még nagyobb feladat áll előttünk: érett, harmonikus, »felnőtt« társadalmat kell teremtenünk. Biztos, hogy csak a már meglevő alapján fog- < hatunk hozzá, de az is biztos, hogy eddigi módszereink nem elégségesek. Száz és száz kérdést kell új módon felvetni és új módon megoldani. Ehhez pedig új, hatalmas méretű szellemi alko- tómozgalom szükséges, valóságos, tömeges új szocialista felvilágosodás.” Vitányi Iván ebben látja századunk utolsó évtizedeinek fő feladatát.

Szinte valamennyi művészeti ágról van magvas mondandója, ezért sem lehet csak zeneesztétának tekinteni. Az irodalmat e kötetében a Mándy Ivánról, Konrád György emlékezetes regényéről, valamint — bár az már inkább művészetfilozófiai jellegű — Peter Weiss

„Marat drámájáról” írottaS képviselik. A filmhez szociológiai aspektusból közelít (,A Jancsó-filmek szociológiája”, „Szociológiai hitelesség — művészi hitelesség — Bacsó Péter: Fejlövés és Kovács András: Falak című filmjéről”) a képző- művészetről egyrészt Papp Oszkár úgynevezett „felmutató művészete” ürügyén, másrészt a tizenegyedik nemzeti kiállítás tanulságai kapcsán ír.

Azért mégis a zene viláJ gában a legszélesebb a horizontja. A népdal és a beat a kedvenc témái. A népdal szeretete nem gátolja, hogy vonzódjék a jó beathez is, és a semmitmondó, végletes vélemények helyett szakmailag és társadalmilag értékelje a magyar beatzenét. Méltatja a sokszor és sokáig félreértett Lendvai Ernő Bartók-elemzéseit, amelyeknek jelentősége Bartók művészetének stílusanalízise szempontjából korszakalkotó. Izgalmas és sok vitát váltott ki Eck Imre és a Pécsi Balett egymásratalálását, művészi fejlődését bemutató cikke is. A „Ki kit nevel át?” címmel összefogott agi- tatív hangú jegyzetek a kispolgári mentalitás, ízlés veszélyeire figyelmeztetnek. Végkövetkeztetése: „... a

kultúra, az igazi, nem vehető birtokba harc, küzdelem, sőt bukás és fájdalom nélküL .. Azt kell hirdetnünk, igenis hirdetnünk, hogy nehéz, de érdemes érte vállalni a nehézségeket.”

Vitányi Iván e tanulmány-; esszégyűjteménye, amely a Magvető Kiadó Elvek és utak sorozatának egyik legfrissebb kötete elsősorban a népművelők, a közművelődés ügyével hivatásszerűen foglalkozók számára lehet hasznos olvasmány, de mindenkihez szól, akit a kulturális kérdések egy kicsit is érdekelnek.

Csongrády Béla

KÜRTI ANDRÁS KISREGÉNYE

Látogató a Kopasz-hegyen

I. FEJEZET Egy különös éjszaka

Menetrendszerűen tört rá a félelem. Mint már annyiszor, ezen a nyáron. És mindig szombaton. Ilyenkor, éjféltájt.

Kopra Tibor most is az utolsó busszal érkezett M. községbe. Rajta kívül nem volt más utas. Örömmel iött volna ő is korábban. Délután, napvilágnál, amikor nem fenyegeti veszedelem. Dehát késő estig minden szombaton a szerkesztőségben marasztották a vasárnapi lap előkészületi munkálatai. És annyi önismerettel is rendelkezett, hogy az utazást nem halasztotta másnapra. Bizony, semmi sem lett volna a kora reggeli felkelésből, ha az éjszakát pesti lakásán, kényelmes heverő- ién tölti. Mert imádott aludni. Akkor elszalasztja nemhogy a hétórás. a tízórás iá- ratot is, kárba vész az egész délelőtt. Neki viszont a hétvége minden szabad percét ki kellett használni. Ha törik, ha szakad, még az őszi esőzések beállta előtt előbbre [ kell jutnia a telkén a természet nagyszabású átalakítása- nyugovóra tért már. A helv- val. Hisz’ a becsülete forog beliek is. a hétvégi nyaralók kockán... is.

Kopra farmernadrágot, nagy kockás, rikító színű inget visel. Púposra tömött oldalzsák lóg le a válláról. Benne egész napi élelme, spixituszos kis kávéfőző, szappan, fogkefe, törülköző és különféle apró holmi. A bal kezében ütött- kopott bőrönd, a jobb karia könyökhajlásában pedig úi- ságpapírral sokszorosan átcsavart hatalmas dróttekercs. Ilyen alaposan felmálházva lép le a végállomáson a busz peronjáról, miközben biccentéssel vesz búcsút az álmos, fáradt jegykezelőtől. Elhalad a postaépület mellett, visszafelé megy a műúton. Nem sok idő múltán elágazáshoz ér. zúzott kővel felszórt földúton baktat tovább, míg eljut a Szakácsrét széléhez. Itt megáll, leengedi lába mellé a bőröndöt, rövid pihenőt tart. A lejtős földút átlósan szeli át a rétet, a túloldalon teljesen beépült a környék. Házat mégsem lát, ezek beljebb vannak, gyümölcsfák takarják el őket. Szemérmes nép az itteni. nem szereti, hp belátnak az otthonába az arra járók. Villanyfény sem szűrődik ki a fák közül. Mindenki régen

A Szakácsrét innenső oldaláról fut fel a Kopasz-hegyre az Árkos utca. Annak a legvégén van a parcellája, oda igyekszik « kései vándor. A Hold fukar fényénél egv pillantást vet a karórájára. Csaknem összeér már fent a két mutató. Mindjárt éjfél. Kopra Tibor nagvot sóhajt, felemeli a bőröndjét — jó nehéz. mindenféle vasak, szerszámok. szögek, csavarok, fes- tékes dobozok vannak benne — és rossz előérzettel a szivében. gondterhelten lódul neki a kapaszkodónak.

Mi az oka ennek a szorongásnak? Igaz, kihalt a táj, sötét is van. ha valaki gonosz szándékkal lapul valamelyik fa mögött... A Déli Űjság fiatal munkatársának azonban semmi oka. hogy rablótámadástól tartson. Errefelé évtizedek óta nem fordult elő ielentősebb bűneset. De még ha rátörne is valaki, alighanem az húzná a rövi- debbet. Kopra sovány, vékonv fiú ugyan, de fürge, erős és néhány éve még sikeresen versenyzett a Dózsa cselgáncsszakosztályának első csapatában. Ami pedig a kísérteteket illeti — hiszen ez most az ő órájuk —, azokban egyszerűen nem hisz.

Marad a bokaficamtól való rettegés. Ennek már igazán lenne alapja. A meredek Árkos utcának ugyanis csak a neve utca. valójában ez „ egv közlekedési félreértés. Nemhogy járdája nincs, az úgynevezett úttesten sem akad négyzetméternyi sík felület. Gödör gödör mellett, kiálló éles kövek, kátyúk, buktatók. Mindettől eltekintve azért sem igazi utca. mert csak az alján, ott is csak a völgy felőli oldalon sorakozik egymás mellett vagy féltucat kertes ház, feljebb már mind több az üres telek, ritkulnak a kerítések is. Fás, bokros, gazos, vad terület következik, amelyen csak itt-ott bukkan fel valami építményféle.

Az Árkos utca állapota

azonban szintén nem aggasztja Kopra Tibort. Mint a tenyerét. úgy ismeri itt a járást. Isten tudja hányszor tette már meg ezt az utat a nyáron. Világoson is. sötétben is. Ügyesen kerülgeti a gödröket, lépi át a dinnye nagyságú szikladarabokat, baleset nélkül jut el a kőbányához. Ügy nyolc— kilenc méter magas, különálló szikladomb ez. Óriási száraz zsemle, amelynek már csak az egyik fele van meg. a másikat lerágták az építkezők. Így hát egy kis tér képződött a helyén.

CFolytatjuk)