Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
Pásztói részlet Szőllősi Mária tusrajza Nyelvművelő sorok És vagy Egyszer már beszéltünk az és kötőszóról. Akkor elmondtuk, hogy a vesszőkitevés tekintetében felesleges szembeállítani a hogy kötőszóval. Nem igaz az, hogy az és elé sohasem, a hogy elé pedig \mindig vesszőt teszünk. Az "és-re vonatkozó megállapítás téves, a hogy-ot érintő pedig felesleges. Az és előtt is kell lennie vesszőnek, ha mondatokat kapcsol össze (s ennyiben egyezik a hoggyal), de nem kívánja a vesszőt a jelsorolások esetén. Elmondtuk azt is, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint és kötőszóval nem kezdünk mondatot. Ez az állítás nem egyéb, mint nyelvtani babona. Csak egyszer kell szétnézni íróink stílusában (pl. Krúdyéban), s máris meggyőződhetünk e nézet tarthatatlanságáról. Az akkor elmondottakkal azonban korántsem merítettük ki a témát. Hátra van még az és (meg a rövidített változat: az s) stilisztikája. Ha valaki egy kicsit is ad a fogalmazásra, feltétlenül találkozik azzal a problémával, hogy az és vajon egyenlő értékű-e az s kötőszóval. Azt mindenki érzi, hogy az utóbbi az előbbi rövidített változata. De vajon teljesen azonosak-e; használható-e az egyik a másik helyett? Oh, jaj nekem, honnan veszek Ha jő a tél virágot, s hol Lesz napsugár x És árnyas hely a földön? Szótlan és hidegen Állnak majd a jalak, s a szélben Zászlók csapkolódnak. (Hölderlin: Az élet felén) Az idézett részletben az és váltakozik az s-sel. De vajon ötletszerűen alkalmazta-e őket a vers fordítója? Ha megfigyeljük: az és kötőszó itt mindkét esetben egyrendű mondatrészek között áll. (Ha a harmadik és a negyedik sort egyenlő rangú mondatokként fogjuk fel, akkor pedig két hasonló tartalmú mondatot köt össze.) Az s szócska mindkét esetben mondatokat kapcsol. Nem érdektelen megfigyelnünk azt sem, hogy a két mellérendelő kapcsolatban a második mondat tartalmilag továbblendíti az elsőben megfogalmazott gondolatot; a második mondatok új tartalmi mozzanatokat is tartalmaznak — az elsőkhöz viszonyítva. De állhat-e az egyik változat a másik helyett? Ha az és-ek helyére s-eket tennénk, nem lenne semmi probléma. Ha viszont fordítva járnánk el, az és egy kicsit természetellenesnek tűnne a rövid változat helyén. Bár elemzett példánk nem ölelhet fel minden részletet, a legfontosabb következtetéseket mégis levonhatjuk. A nyelvtani hagyomány azt mutatja, hogy a két azonos szerepű kötőszó közül az és-t leginkább akkor alkalmazzuk, amikor azonos rangú mondatrészeket, vagy hasonló tartalmú mondatokat kívánunk ösz- szekötni. Az s kötőszó elsősorban akkor van a helyén, amikor a második mondat új, továbbvivő tartalmi mozzanatokkal rendelkezik az elsőhöz képest. A hagyomány szerint a rövid változat mirtdig helyettesítheti a hosszabbat. Az s tehát általánosabb kötőszó, mint az és. De a fejlődés iránya, úgy látszik, még határozottabban körvonalazza a „működési területeket”. Az és szerepe hovatovább a szavak, mondatrészek kapcsolására korlátozódjk; az s feladata pedig egyre inkább a mondat összekötése lesz. Ezek azonban nem merev szabályok: inkább csak irány- mutatások. Néha — éppen a jó hangzás érdekében — nem lehetünk ennyire következetesek. Dr. Szabó Károly Könyvtáraink a XXL század küszöbén Az ember a diktafonnal kezdi: bemondja a í'rt könyv szerzőjének ne, a mű címét. (Ha például márbőr helyett kuty aoó. i mond, az elektronikus agy — a rokonértelműség, s az Író neve alapján — automatikusan helyesbít.) Az önkiválasztó mechanizmus — emberi közreműködés nélkül — azonnal munkához lát, s a könyv néhány pillanat múltán az olvasófülkébe kerül. A fülke berendezése laboratóriumra emlékeztet. Az olvasó nem is érinti a könyvet. Az egyes sorok az asztali képernyőn jelennek meg előtte. Aki kímélni akarja a szemét, elektronikus fölolvasó segítségével hallgathatja a szöveget. Ha idegen nyelvű a könyv, egyetlen gombnyomással közbeiktatja a gépi fordítóberendezést. S az sem jelent számára problémát, ha csak bizonyos fejezetre, szereplőre, mozzanatra kíváncsi. Az elektronikus motívumkereső ugyanis pillanatok alatt eligazítja, mely oldalakat kell „elolvasnia”. Olyannyira, hogy valamely fontos rész „átugrása” esetén az automata figyelmeztető vörös négyszögében fölvillan az oldalszám, ahova vissza kell „lapoznia”... Talán fölösleges bizonyítgatni: a fönti könyvtár — nem utópia! A tudomány úgysizólván minden szükséges „berendezését” fölfedezte. A sajtó némrég adta hírül, hogy Belgiumban már megnyílt az első elektronikus könyvtár, amelynek gépi adattárolóiba az atomfizika XX. századi szakirodalmát táplálták be. Második munkahely? A következő évtizedekben mégsem a technika forradalmasítja elsősorban a könyvtárakat. Sokkal inkább társadalmi szerepük gyökeres megváltozása! Az emberi munka struktúrájának átalakulása miatt: a szinte napról napra gazdagodó tudománnyal való lépéstartás — anyagi erővé válik. A jövőkutatóik becslése szerint századunk végére a dolgozók 15—20 Sizázalóká foglalkozik tudományos kutatással. Azaz közülük majdnem minden Visszavonom könnyelmű kijelentésemet: nem igaz az hogy nálunk a képzelőerő annyira hátul kullog a technika teljesítőképessége mögött. Élénk cáfolat erre, hogy még egyetlen írásom sem mozgatta meg annyira az agyakat, mint legutóbbi jegyzetem, melyben azt a jubileumi ünnepségen elhangzott kérdést adtam tovább: milyen lesz Salgótarján az ezeréves évforduló idején? Vagy némi engedménnyel: milyen lesz az élet, a város, az ember ezer esztendő múlva? A visszhang felülmúlt minden képzeletet. Most csak néhányat a reagálásokból. Szándékosan a pesszimistább jóslatot veszem előre. Így például többen is fölhívták a figyelmemet, egyesek cinikus tréfának szánva, hogy ezer év múlva már nem lesz Salgótarján és nem lesz élet a Földön, legfeljebb csak a sarkok közelében, ahol néhány Madách által ismert, nyomorult eszkimó siránkozik majd a fókák fogytán és az olvadás láttán. E hipotézisek szerint ugyanis, egy későbbi föld alatti atomrobbantás olyan láncreakciót indít meg égitestünk mé- hében, hogy tűzzé válik az anyag, mint a Napban, és a Holdra menekült emberek ezrei dideregve várják majd a földsugarat, mint a Csoda Milánóban számkivetettjei a Napét. S a Holdon új kultúra indult virágzásnak, amíg a földi tűz ki nem alszik. Nem értek hozzá, hogy fizikailag és csillagászatilag elképzelhető-e ilyen fordulat, viszont ismerem az emberi vitalitást és nagyon hiszek a humánumban, amely kizár minden olyan cselekedetet, mely az emberiség felszámolásával jár együtt. Még akkor is, ha a népirtásra már annyira szomorú példa kínálkozik a hitleri Németországtól, a vietnami agresszión át, a kelet-pakisztáni milliók lemészárlásáig. Meg kell és meg lehet állítani Arturo Uit! Más hozzászólók azt kifogásolják, hogy a jövő ezred regényében, egy fantasztikus regényben miként jut eszembe a most folyó építkezésekről, VASÁRNAPI jegyzet Visszhang mai salgótarjáni problémákról beszélni. A túlzás' ellenére itt műfaji problémát látnak. Bár jóllehet, én néhány mai problémát — amelyekkel hosszabb ideje a szerkesztőséget bombázzák az olvasók — csakugyan fölvetettem, hangsúlyozván á tréfás, ironikus szándékot, — ettől függetlenül a műfajnak sem vétettem. Ahogy a kultúra fogalmában sem csupán a mozi, színház és televízió illik bele, hanem a szakmunkásképzéstől a vezetés tudományáig sok minden, ugyanúgy a sci-fi (science fiction), vagyis a fantasztikus regény is szélesebb témakört ölel fel. A sci-fi hatókörébe sorolhatók a fantasztikus mitológiai történetek is, amelyek az élet nagy kérdéseire keresnek választ, de ide számítják Madách Tragédiáját, Goethe Faustját, Huxley Szép új világát vagy Vercors Tropikomédiáját is, hogy csak néhányat említsek. Vannak szatírizáló, fantasztikus regények is, mint Cervantes, Swift, Mark Twain, Anatole France és mások több ismert műve, Bulgakov több regénye és színdarabja, vagy Mikszáth Üj Zrínyiásza és Szabó Dezső Feltámadás Makucskán című elbeszélése. Az, amit mi általában, szű- kebb értelemben a fantasztikus regények közé sorolunk, tulajdonképpen az utópisztikus science fiction. Ez — Gyertyán Ervin tanulmánya szerint — „az, emberi-társadalmi valóság, s mindenekelőtt a tudomány fejlődésvonalainak meghosszabbításával az emberi jövő alakulását kutatja.” A kérdésfeltevésnél csakugyan magam is erre gondoltam s nem a Pingvinek szigetére. Mégis számos szatirikus visszhang is érkezett. Ezek közül a legtöbb a taxiállomás áthelyezésének problémáját célozta meg. A legtalálóbbat idézem' „A városi tanács a taxiállomás áthelyezését a Centrum Aruház árkádja' mellé még ezer év múlva sem oldja meg, mégpedig a következő okok miatt: 1. mert nem kerül semmibe; 2. mert a lakosság nagyon kéri; 3. meri a taxisofőrök is kérik; 4. mert a telefont át kell szerelni; 5. mert X. elvtárs maszek kocsija a? árkádok mellett parkol és akkor hol parkolna; 6. mert régen is ezen a téren volt a taxiállomás; 7. végül: mert akkor mái nem is lesznek taxik, mindenkinek a2 ablakában fog állni a maga külön helikoptere és űrhajója.” (Travesztia, de jó!) De komolyra fordítva a szót: ér azokkal értek egyet, a kik azt jósolják, hogy az emberi megbékélés, amelynek mindenképpen be kell következnie, egy olyan aranykort varázsol majd, amelyben végre megpihenhet a meghajszolt ember. Nem lesz se hideg-, se melegháború, a fegyverkezési verseny nem gyakorol a maihoz hasonló, szédületes nyomást a technikára. Technika csak azért lesz hogy az ember kényelmét szolgálja. ;• az ember visszatér a természethez, az unalomölő szórakozásokhoz, a regényes romantikához. Persze, hogy kinek lesz igaza, az) nehéz leellenőrizni, bár tipp erre ij érkezett. Valaki proponálta a hiberná- ciót. Mélyfagyasztással el kell tenn egjí embert, akit csak az ezeréves évfordulón ébresztenének fel. (A hiber- nálás állítólag az amerikai csodádéi- finek légi szállításánál nagyszerűért bevált és egy amerikai idős milliomos már alá is vetette magát egy ilyen beavatkozásnak, azzal, hogy csak száz év múlva költhetik fel. Minden vagyonát a hibernáció kivitelezőire hagyta.) Lehet, hogy nemsokára a hiberná- cióra is sor kerül, de Salgótarjánban egyelőre bölcsődék, óvodák, lakások kellenek! ötödik számára a könyvtár szinte második munkahely icsz. Nemcsak a nélkülőzhe- t-u.en szakmai tájékozódás miatt. A tudományos anyag — a mai fejlődés üteme mellett! — tízévenként megkétszereződik: egy mérnök tudásának fele egy évtized alatt elavul; s tele annak, amire tíz év múlva szüksége lesz, ma még hozzáférhetetlen — állapítja meg Marx György. Az állandó tanulás tehát bizonyos foglalkozási ágakban immár manapság is elodázhatatlan. S az eihaló, illetve magasabb szinten újjászülető szakmák köre napról napra bővül. Egyes futurológusok szerint a XXI. század elejére 10—15 „alapszakma” lesz, amelyre a technikai fejlődés következtében gyakran változó speciális foglalkozási ágak épülnek. Ami persze azt tételezi föl, hogy a munkásokat és technikusokat egész életük során a napi munka kényszeríti ismereteik szakadatlan , bővítésére. Mindezt Traven igazolja: „Az a munkás, amelyik sonka nélkül nem tud élni, de könyv nélkül igen, nem tartozik azok közé, akik a következő század világtörténelmét irányítani fogják.” Az európai harmadik hely Traven az egyén felelősségét fogalmazta meg. Holott a társadalomé sem kevésbé fontos: biztosítja-e a lehetőségeket? Nézzük a józan számokat. Az 1970-es statisztika szerint az országban 3428 közművelődési könyvtár van. (1949-ben 2486 volt.) Tízezer lakosra tehát átlagosan 9 könyvtár jut. (Budapesten, 8,4, a vidéki városokban 9,6, falun pedig 8,9.) A könyvállomány az 1966-as 11,1 millió kötetről 25,5 millióra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az országban ezer lakosra átlagosan 2477 könyvtári könyv jut, llü-zei több mint 1969- ben. Az olvasási statisztika számai is impozánsak: évről évre növekszik a kölcsönzött kötetek mennyisége. 1966-ban 52,7 millió, 1969-ben 54,3 millió, tavaly pedig 55 millió könyvet vett kölcsön a 2,2 millió beiratkozott olvasó. Az ezer lakosra számított kölcsönzési átlag — 5333 kötet — az európai rangsorban igen előkelő: csupán Anglia (több mint 8 ezer kötettel) és Ausztria (kb. 6 ezer kötettel) előz meg bennünket. Az adatok könyvtári rendszerünk fejlődéséről tanúskodnak. Tegyük tüstént hozzá: szerény fejlődésről van szó, a hatvanas évek végén bekövetkezett megtorpanás után. Nem érdektelen azonban föltenni a kérdést: vajon megfelelő ütemű-e a fejlődés, különösen a jövő szempontjából? Vajon kellőképp megalapozzuk-e a jövő száiad modern hazai könyvtárait? Telex és tele fakszimile A? egy évvel ezelőtt lezajlott III. országos könyvtár- ügyi konferencia ajánlásai a feladatok között külön szakaszt szentelnek a gépesitésautomatizálás-modemizálás problémáinak. A legfontosabb: .,a könyvtárügy egészére kiterjedő, a szakirodalmi tájékoztatásüggyel összehangolt gépesítési koncepció álljon mielőbb rendelkezésre, s fokozott ütemben folyjék a felkészülés a számítógépek alkalmazására”. A gyakorlati tennivalók közül az első helyen a központi szolgáltatások gépesítése áll. Az úgynevezett nagy doku- mentumbázisokat — azaz a többi között a megyei könyvtárakat — a tervek szerint néhány év alatt korszerű másoló-sokszorosító berendezésekkel látják el. A fontiek kapcsán a szaksajtóban egyre több szó esik a technikai korszerűsítésről. Elsősorban a gyorsaság miatt: mind sürgetőbb például a könyvtárak egymással való érintkezését megkönnyítő telexhálózat, illetve te le fakszimile- -rendszer meghonosítása. Az utóbbi segítségével néhány perc alatt „kikölcsönzhető” egy rövidebb könyvrészlet, vagy folyóiratcikk a központi könyvtáraktól akár több száz kilométerre levő vidéki fiókkönyvtárakban is. Ez főleg a mind nagyobb számú — a fővárostól távol élő — értelmiség számára lesz óriási jelentőségű. Kevesebb könwtái ? A könyvtári centralizáció világjelenség: a sok kis egységből álló hálózat egyre korszerűtlenebb. A mi helyzetünkhöz sok tekintetben hasonló Dániában például törvény írja elő: 4—5 ezer lakosnál kevesebb számára nem szabad önálló könyvtárat fönntartani. Ez esetben ugyanis a szolgáltatás hiánya előnyösebb, mint a meg nem felelő — „népkönyvtári” színvonalú — kölcsönzés. Dániában 33 könyvtár látja el a városi és — a vonzáskör alapján — a regionális feladatokat. Az utóbbiért a megyék fizetnek, ami kiegészíti az állami segélyeket. A Szovjetunióban, a szocialista országokban ugyancsalt arra törekednek, hogy csökkenjen a könyvtárak száma. Az NDK-ban — a mi terveinkhez hasonlóan — 5—8 falvas körzeteket alakítottak ki, amelyek központi könyvtárából főfoglalkozású könyvtáros irányítja a mellékfalvak kölcsönzőit. Az elmondottakból könnyű kiolvasni: egyelőre csak a kezdet kezdeténél tartunk a könyvtárak korszerűsítése felé vezető úton. S az idő sürget. Gyorsítani kell lépteinket, ha nem akarunk lemaradni. Ez korántsem csupán pénzkérdés. Az anyagiak mellett az is perdöntő: a társadalom fölismeri-e azt, hogy a köriyvtárak a modern kor szellemi-társadalmi fejlődésének nélkülözhetetlen bázisai. Veszprémi Miklós MAJOR JÁNOS: Te csalogatsz haza Dér csillan, szikrázik, a repkény lángokban - vadrózsás sziklákon mindenütt hópaplan. A nap, mint a körző, amit én forgatok feléd - új esztendő. Fenyőfán jégcsapok opál fénye vibrál, s nyurga bokrok tövén jóslataim kristály- -gömbje: a kék kökény. Téli csönd tárlata, álomi szép sátor, te csalogatsz haza városok zajából! NÖGRÁD — 1972. február 13., vasárnap ■»
