Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)

1972-02-27 / 49. szám

Zenei térkép egyéves a KÓTA megyei szervezete Egy évvel ezelőtt jött létre a KÖTA (Kórusok • Országos Tanácsa) Nógrád megyei szervezete. Az alakulás óta el­telt időszakban ugyan a me­gyei szervezet még nem sok eredménnyel büszkélkedhet, mégis érdemes feleleveníteni azokat az eseményeket, ame­lyek a KÓTA néhány vezető­ségi tagja, a Nógrád megyei zeneiskolák, valamint á Jó­zsef Attila Megyei Hűvelődé- si Központ munkája nyomán születtek. ★ Bizonyára 6ok salgótarjáni zenebarát emlékezik vissza szívesen, a júniusi zenés sza­badtéri • hangversenyekre, vagy az októberben, a kohá­szati üzemek művelődési köz­pontjában megtartott kórusr koncertre, amelyen, a Salgó­tarjánba ellátogató, 50 éves jubileumát ünneplő békéscsa­bai Munkás Dalkör is fellé­pett Említhetnénk a beszter­cebányai pedagóguskórus ok­tóberi salgótarjáni és pásztói hangversenyét is. Valamennyi koncert a KÓTA megyei szer­vezetének híradása volt. Az elmúlt év programjában sze­repelt még az általános is­kolai ének szakos tanárok bentlakásos továbbképzése a továbbképzési kabinettel és a megyei művelődési központtal közös rendezésében Balassa­gyarmaton. A hangversenyeken kívül is gazdag volt a KÓTA tevé­kenysége. Szakmai segítséget nyújtottak a Röpülj páva köröknek, felmérték a megyé­ben működő kórusok helyze­tét, segítettek kialakítani és bővíteni a megye ifjúsági hangversenyeinek programját. * Ha a statisztikát nézzük, akkor talán még büszkélked­hetnénk is a KÓTA munkájá­val A közvetlen megyei ve­zetőség: Venesz Ernő elnök, Guthy Éva titkár és Réti Zol­tán, a művészeti szakbizottság vezetője azonban elégedetle­nek. Feladatukat, gondjaikat az alábbiakban összegezhet­nénk: A KÓTA nemcsak kórusok­kal kíván foglalkozni.- A hangszeres együttesekről sem akar megfeledkezni. Célja, hogy az öntevékeny kórusok, zenekarok mellett minél több kamaraegyüttes működjék a megyében, akár szervezetten, akár családi, vagy baráti mu­zsikáló együttesként Gondot okoz megyénkben a megfelelő szakemberhiány. Erőteljesebben kellene támo­gatni az éríektanárok, hang­szeres tanárok, karnagyok le­telepedését Csak . ott álakul ki jó ének­kari, zenekari élet, ahol a fenntartó szervek vezetői kö­zött olyan ember van. akinek szívügye a muzsika, ahol ér­zik a tagok, hogy „vigyázó MIT OLVASSUNK? BÁLINT GYÖRGY: Az utolsó percek Az idősebbek számára élő emlék, a fiatalabbaknak meg­ismerésre érdemes Bálint György. Ma. S ki volt tegnap? A két háború közötti publi­cisztika kiemelkedő művelője, nagy tudású, mindenre érzé­keny, reagáló újságíró, író, kri­tikus. Polgári lapok munka­társaként — kommunista. Amit akkor kevesen tudtak róla, de szókimondásáért, emberi, toll- forgatói bátorságáért sokan tisztelték, becsülték. Tíz év­vel ezelőtt, két vaskos kötet­be összefoglalt munkái — A toronyőr visszapillant — bizo­nyították, hogy nem akármi­lyen alkotó távozott az élők sorából 1943-ban, munkaszol- gálatosként, a fasiszta terror áldozataként, hanem mondan­dó és forma olyan kiváló mű­velője, akitől nemzedékek so­ra tanulhat. A mostani kötet más, a korábbival azonban egyrangú alkotód arcot mutat meg: a jegyzet- és glossza­író Bálint Györgyét Van-e létjogosultsága az 1936—37—38-ba:n megjelent rö­vid, az aktualitásokra reagá­ló írások kötetbe gyűjtésének, vagy csupán a kegyelet ered­ménye? Bálint nagyságát az bizonyítja a legjobban, hogy néhány sorban, napi esemé­nyeket kommentálva is tu­dott sokat, s fönnmaradót mondani. Csupán belekóstolva a több mint 220 cikkecske kí­nálta témákba: a kubikosok számára föltalált gumikerekű talicska; a Harmadik Biroda­lom rendelete a kereskedők udvariasságáról; a Beszkárt szálloda építkezése a Sváb­hegyen; az 5:3-as győzelem­mel végződött magyar—oszt­rák labdarúgó-mérkőzés... Múló dolgok, múlandó érde­kességek? Ha valaki nem lát­ja meg azokban a lényegeset, a mélyebben fekvőt. Mert a kubikosok gumikerekű talics­kájáról- meditálva leírja, hogy ez „az első, ami évtizedek óta történt sorsuk javítása érde­kében”. A hitlerista rendelet­ről, ami szerint a kereskedők­nek mosolyogniuk kell, habo­zás nélkül közli, hogy e „né­met stílű” parancs fabatkát sem ér, mert a mosolyhoz va­lami más kell; „okot kell ad­ni az embereiknek, hogy mo­solyogjanak, okot kell adni a világnak, hogy derűs, bizako­dó legyen”. De erre akkor — 1937-ben! — ő már kevés okot látott... A hírlapok — elsősorban a Magyarország — hasábjairól nagy gonddal összegyűjtött írásokat a gyűjtő és szerkesz­tő Gondos Ernő naplószerűen, időrendben csoportosítva fog­lalta keretbe, ami dicsérendő megoldásnak bizonyult. A kö­tethez — amelyben illusztrá­cióként korabeli fényképeket találni — Mihályfi Ernő írt előszót, a megjelentetés a Szépirodalmi Könyvkiadó ér­deme. Ősvárosok Sziléziában A mai Szilézia területe már a csiszolt kőkorszakban la­kott volt — ezt alapították meg a lengyel régészek kuta­tásai. A történelmi karokban azután létrejöttek az első sziléziai városok — a kőkpri őstelepülések helyén. A leg­régebbiek a kora-középkorból származnak. A VI—IX. száza­di városok lakói már kézmű­iparral foglalkoztak, keresked­tek Európa úgyszólván min­den országával és a fennma­radt emlékek szerint igen tehetséges építészek voltak. Városaik fejlődése szorosan összefüggött a lengyel kora­feudális állam kialakulásával. A X. században, a Piast-ural- kodóház idejében a lengyel állam sziléziai területének központi városa Wroczlaw, már jelenétkeny erődítmény volt. Fejlődött és gyarapodott a töbhi város is, amelynek eredete az ismeretlen ősidők­be nyúlik vissza. Ezek a régi sziléziai városok a középkor­ban jól vezetett és védelme­zett gazdag települések vol­tak, amelyeket erős gazdasági és kulturális szálak fűztek a korabeli Lengyelország többi részéhez. NÓGRÁD ~ 1972, február 27., vasárnap szem” figyeli munkájukat. A kórusok, együttesek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támo­gatást is kívánnak. A szakemberek hiányát (fo­gyását?) mutatja az általános iskolai kórusok helyzete is. Jelenleg mindössze 28 műkö­dő úttörőkórus van. 1962-ben megyénkben 102 kórust írtak össze. A KÖTA megyei szervezete rövidesen elnökségi ülést tart. Megtárgyalja az itt is felve­tett problémákat, s egyben meghatározza az idei felada­tokat is. A szervezet gazdagí­tani szeretné tevékenységét. Idei tervéből — ízelítőül — közlünk egy-két programot. Áprilisban. — a pedagógiai napok keretében — rendezik a megyei úttörőkórusok be­mutatóját. Márciusban meg­szervezik a felnőtt és közép­iskolái énekkarok hangverse­nyét, ezzzel együtt a fenntar­tók és a karvezetők találkozó­ját Segítik a Röpülj páva köröket a megyei, illetve az országos bemutatóra való fel­készülésben. Szakmai tanács­adást szerveznek a Ki mit tud? vetélkedőn résztvevő kó­rusoknak. Megkeresik annak lehetőségét, hogy elkészüljön a megye zenetörténete. 1972 nyarán is folytatják a Zenélő hétfő esték sorozatot — nyá­ron. — Salgótarjánban. Szor­galmazzák az Ifjú zenebarát klubok megalakítását. Segítik a salgótarjáni Kohász Műve­lődési Központot az ifjúmun­káskórus létrehozásában, mű­ködtetésében, A vállalt programból csak egy-két részterületet emel­tünk ki. A KÖTA megyei szervezetének ambíciója tö­retlen: a zeneiskolákkal, a már működő énekkarokkal, együttesekkel, a művelődési központokkal tovább gazdagí­tani Nógrád egyre színesebbé váló zenei életét. Erre pedig minden adottsága és lehetősé­ge megvan. Mert tekintsük át akár Salgótarján, Balassa­gyarmat, akár Nagybátony, Pásztó zenei életét, egyszerre figyelhetünk fel az utóbbi időben megindult pezsgésre. Most már a nagyobb közsé­geken a sor, hogy ott is meg­honosodjék a muzsika szere- tete. Ahogy Kodály mondta: A zene legyen mindenkié. <M) I Mikszáth Kálmán élete „A fészek regényei...’5 „Bármilyen legyen is most — írta Mikszáth a másod­szori megkéréskor szerényen szabadkozó Mauks Ilonká­nak — szükségem van magá­ra, hogy nekem megint ott­hont teremtsen, hogy én rám vigyázzon, hogy ne kapassam el magamat a dicsőségtől. Nem kell a hajdani “szép fe­leség* többé, hanem kell egy okos, jó barát!... Téved hát, ha azt hiszi, hogy egészen ma­ga végett mentem bele a do­logba: 'nem, én elsősorban magam végett. S csak másod­sorban maga végett, mert kárpótlással • tartozom magá­nak, 6 király szeretnék lenni, hogy fénnyel öntsem be min­den pillanatát.” Mint a feleség visszaemelé- kezései is igazolják szerető Lélek, méltó élettórsa tudott lenni Mauks Ilonka a nagy palócnak. A „családi” bibliá­nak” kinevezett, s jobbára felesége mohorai fiatalságából ellesett témákat magában foglaló „Tekintetes vármegye” első lapjára egymás után ke­rültek az új gyermek ne­vek”: 1885. április 28-án szüle­tett a Képíró utca 5. számú házban Kálmán László, 1886. május 12-én a Bástya utca 11. sz. házban László János és 1889. április 3-án a Dohány utca 28. sz. alatti házban Al­bert. Ahogy szinte minden élet­rajzírója megemlíti az apai érzés egy magyar íróban sem mutatkozott olyan közvetlen melegséggel, meghatottságból fakadó humorral, mint őben­ne. Mindig valami meghatott érzés fogja el, ha gyermekről van szó, a gyermek mindig szép, szeretetet parancsoló, írásaiban nem egyszer csoda­tevő hatalmat is tulajdonít a gyermeknek. Mikszáth szívesen és sokat mesél gyermekeinek, saját maga megfogalmazta történe­teket, de olyanokat is, ame­lyeket sógornője Mauks Kor­nélia irt (Fehér rózsa címmel Mikszátfy előszavával kötet­ben is megjelentek). „Jön a Kaszparek! Ez a rémkiáltás zúdul a hancura közé (vagy az anyjuk, vagy a pesztomka hangja) mire a gyermekeim ijedten rebben­nek szét, ki az ágy alá, ki az almárium mögé... A virgonc porontyok egyszerre megsze­lídülnek, csönd fesz, mi­lyen csönd, szinte hallik a szívecskéik dobogása... Kasz­parek, száguldó fehér paripán, veres ruhában.” A „Kísértet Lublón”-ban beszéli el ezt a történetet az író. De van több elbeszélése, amelyen átragyog a gyerme­kek iránt érzett szeretete. „A Berci fogai..című elbeszé­lésében legkisebb fia tej fogai­nak elhullását beszéli él. Ho­gyan szerzi meg ő az elsőt, miként kapja meg édesanyja a másodikat, veszi meg egy százasért a nagynéni a har­madikat. Az író aranyba fog­lalva hordja az óraláncán, mint valami drágakövet. S a kisgyerek nehezen érti meg, hogy Marozil, az öreg keres­kedő nem értékeli mégsem a felajánlott drágakincset. „Az első bánat”-ban ugyan­csak Berci fiáról ír, miként gyűjtögette kis krajcárjait, hogy a kutyáját szabadsághoz juttassa, és milyen nagy bá­natot okozott neki, hogy sze­lességében eltörte a kutya lá­bát. A történet elbeszélése közben pedig egy szelíd oldal- pillantás az édesanyára, aki először érti meg fia bánatát, mert „előtte az istenke egy kis ablakot tart nyitva, me­lyen belát a Berci szívébe, más senki se tud arról az ab- lakróL” Elképzelhetjük, hogy mit érzett ez a melegszívű író, amikor 1890. április 22-én a már említett családik róniká- ba a következőket írta: „László János »a legédesebb fiú« most fekszik halva. Reg­gel nyolc órakor halt meg. Reszkető kézzel írja e soro­kat apja, aki imádta.” „A ló, a bárányka és a nyúl” című elbeszélése ennek a fájdalomnak felejthetetlen megörökítése. A balassagyar­mati Palóc Múzeum pedig üvegbúra alatt őrzi a három játékállatot és a kis krajcár­kát is, amit Jánoska apjának adott, hogy legyen miből ta- karmányozni az állatokat. A fájdalom még olyan írásaiban is visszajár, mint a kitűnő Jókai élete című regényében, ahol azt módja, hogy Jókai a szenvedést csak képzelete bravúrszíneivel raizolta. de nem adta bele egész szívét, mert nem érték soha nagy csapások: nem volt a házában soha kis koporsó. Mikszáth szerint a lélek a szenvedések­ben kapja meg azt a finom­ságot, mely megérteni tud és magát megértetni. Nemcsak családi bajok fel­hozták be olykor az életét, Mikszáth maga is sokat bete­geskedett. Mikor először uta­zott választókerületébe, súlyo­san meghűlt, vért köpött és elvesztette a hangját. ' Ettől kezdve csaknem minden télen kiújult gégebaja, néha hete­ken át csak írásban tudott érintkezni a környezetével. Ezért nyaranta rendesen két hónapot Gleichenbergben töl­töttek. Ez volt rendesen a pi­henés ideje. Ahogy Mikszáth-: né írja ez idő alatt még tol­lat sem vett a kezébe. Kivéve egy nyáron, amikor folytatá­sokban írta a „Szent Péter esernyőjét”. Olyan gondtala­nul élt itt, mint a madár a szabad mezőn. Állandóan köz­pontja volt a magyar társa­ságnak, melyet elárasztott lei­kéből pazarul ömlő humorá­nak és sziporkázó szellemének kincsedvel. Csukly László Új mikroorganizmus Eddig ismeretlen .mikroor­ganizmust fedezett fel a ta­lajban Gyenyisz Nyikityin szovjet biológus. Nyikátyin e lek tronmikroszkóppal olyan sejteket talált a talajszusz- penzi ókban, amelyek vesefor- májúak voltak. Gyenyisz Nyikityin szerint ezt a különös formájú mikro­organizmust egyetlen ismert mikroorganizmus-fajtához sem lehet sorolni. Csak bizonyos talajrétegekben, tőzegtelepe­ken és az édesvízű víztárolók iszapjában fordul elő, labo­ratóriumi viszonyok között sűrű tápanyagban érzi jól magát. Az utóbbi években a ko­rábbinál intenzívebben folyik az új mikroorganizmus-fajták keresése, mivel a gyógyászat­ban és néhány iparágban egy­re szélesebb körben használ­nak mikroorganizmusokat A szovjet, szakemberek el­határozták, hogy összeállítják a Szovjetunióban előforduló, iparilag értékes és' genetikai­lag érdekes mikroorganizmu­sok teljes gyűjteményét. KÜRTI ANDRÁS KISREGÉNYE Látogató a Kopasz-hegyen 12. Az asztalt csapkodja, szit­kozódik, egyik szobából a másikba rohangál, áldozato­kat keres. A főnök elemében van! Most éppen a tördelőt ro­hanja le. — Üres az egész második oldal! — dugja az orra alá a „tükröt”. — Nem lehet ekkora lyukakat hagyni, ez nem faliújság! Az olvasónak a pénzéért olvasnivalót kell adnunk! A tördelő szabadkozik. — Csak annyi anyagot tördelhetek be főnök, ameny- nyit kapok. — Lári-fári! Legalább há­rom flekk szöveg kell még. — Három flekk! És miről? Hiszen másfél óra múlva mindennek a nyomdában kell lennie! Hacsak... Nem szükséges, hogy be­fejezze a mondatot Három flekket ilyen rövid idő alatt csak egyvalaki készíthet el. A főszerkesztő már bent is van a harmadik szobában. Kicsiny, hihetetlenül rendet­len helyiség. Könyvek, folyó­iratok, dossziék, lapkivágá­sokkal tömött nagyalakú bo­rítékok a polcokon, a szé­keken, a földön. A fal fény­képekkel kitapétázva. Ko- moróczy Péter az íróasztala mögött ül és görbe szárú an­gol pipáját tömködi. Szem­mel láthatóan nem igazgatja az általános felfordulás. Kö­zépkorú, szikár, barázdált arcú, szemüveges férfi. Sár­ga, garbónyakas pulóvert vi­sel. — Valami marslakó szállt le — mondja tigrisszelíden a főnök, mert a szoba gaz­dáját különleges képességei miatt különleges elbánásban részesíti. — Hallottál róla? — Eegen — feleli Komo- róczy, mert már a fogai közt a pipa —, beszélik. — Hát tudod, ezzel kap­csolatban még szükségem volna valamire, mondjuk... mondjuk afféle népszerű is­meretterjesztő cikkre, mint amilyeneket az Esti Hírlap hoz egy hasábon. Csinálnál egy ilyet a Marsról? — Terjedelem? — Ügy gondolom, három flekk elegendő lenne. Címek, alcímek, tipografizálás. — Mikorra? A ' főszerkesztő lesüti a szemét, maga is restellj a le­hetetlen határidőt. — Nézd, nagyon szorít az idő. Meg tudnád csinálni egy óra alatt? 1 Komoróczy nem felel, leteszi a pipáját az asztal sarkára, kö­zelebb húzza magához az író­gépet, befűzi a papírt. Egy pilla­natra maga elé mered, cső­dálatos agyának megfelelő re­keszei most csapódnak fel, most ömlik ki belőlük a hi­hetetlen mennyiségű ismeret- anyag. Aztán, a tíz ujja szinte egyszerre csap le a billentyűk­re... Negyed nyolc. A Kopasz-hegy platóján, egy nagyméretű katonai sá­torban fiatal utász százados jelenti a körlet parancsnoká­nak: — Alakulatom az Árkos ut­ca egyengetését megkezdte. Két szakasz a kőbányáig ter­jedő útvonalon, két szakasz a leszállási körzetig terjedő útvonalon dolgozik. A hasz­nálatba vett technika: négy dömper, két talajgyalu, há­rom terepjáró, öttonnás teher autó. három markoló. Anyag, szerszám — kellő mennyiség­ben. — Rendben. A munkát úgy szervezze meg, hogy . tizen­négy óra nulla perckor vé­gezzenek. Meleg ételt, hűsítő italt a kőbánya mögött levő elosztóban vételezzen örsi őrnagy elvtársnáL Van sza­bad embere? — Egy fél szakasz, pihenő­ben. ^ — Irányítsa őket át a hír­adósokhoz. Ott lemaradás van a távbeszélővonalak kiépíté­sénél. f — Értettem. A százados tiszteleg, távo­zik. Sí ! Nyolc óra. — Megbolondultak ezek?! — forgatja ujjai között a táv­iratot Josuah Gass, a New York-i AFD hírügynökség ál­landó magyarországi tudósító­ja. — Nézd, darling — viszi oda a blankettát a feleségé­hez —, ma délutánra sajtótá­jékoztatót szerveztek. Vasár­nap! Sem azt nem közlik, hogy ki tartja, sem azt, hogy miről lesz szó. Kérik, legyek fél négykor az Űjságiró Szö­vetség székházában, onnan in­dulunk. De hogy hová, azt is elfelejtették megírni. — Magyar slendriánság — biggyeszti le a szája szélét mistressz Gass, született Nagy Piroska. Nyolc óra hét perc. Az M.-i postahivatal abla­kából hajnal óta figyeli Ilike a bábeli nyüzsgést. Emberem­lékezet óta nem volt ennyi egyenruhás ember a faluban. Rendőrök, munkásőrök, főleg pedig katonák. Lám, nem hi­ába álmodott róluk az éjsza­ka. — Mi ez itt tulajdonképpen, kislányom? — áll meg az ab­lak előtt Pelsőczi János nyug­díjas tanító. — Hadgyakorlat? Ilike vállat von. — Valami tudományos szenzáció. De mondja csali, tanító bácsi, vannak ezek kö­zött a katonák között tüzé­rek? (Folytatjuk) (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom