Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)

1972-02-20 / 43. szám

Leányfej. Kiss Attila tusrajza NYEIMOVELŐ SOROK Egybe vagy külön ? Ä karácsony előtti kiraka­tokban tűnt fel egy játékdo­boz: Flugzeugmodellbauka­sten. Fantasztikus : ezek a né­metek, mintha csak kedvü­ket lelnék az ilyen hosszú összetételekben! öt szóból van összetéve ez a kapcsolat, s összesen nyolc szótagot tar­talmaz. Ha magyarra fordítanánk ezt a „mammutszót”, semmi­esetre sem zsúfolhatnánk ennyire enybe az alkotóele­meket. Nálunk, magyaroknál nincs nyelvtankönyv, amely ne fi­gyelmeztetne rá: „Írás közben ne feledkezzünk* meg, hogy a túlságosan hosszú egybeírt szavak olvasása fárasztó.” Vagy: „...a szavak nyakló nélküli egybeírásának gátat vet az a gyakorlati követel­mény, hogy az írásnak köny- nyen olvashatónak, a szóala­koknak világosan áttekinthe- tönek kell lenniük. A túlsá­gosan hosszú szavak akadá­lyozzák az olvasás folyama­tosságát.” De nyelvtankönyveink nem­csak figyelmeztetnek, hanem fontos útbaigazításokat, elő­írásokat is nyújtanak —, hogy a „nyakló nélküli egybeírás” kísértésének ellent tudjunk állani. íme, a legfőbb tanács: az olyan kapcsolatokat, amelyek jelentése ugyanaz marad, akár egyben vannak a tag­jaik, akár külön —, mindig külön kell írnunk, (csapolt sör, zsíros kenyér, aszfalt bur­kolat, együtt' érez, részt vesz) Megszívlelendő a második útbaigazítás is: a két egysze­rű szóból álló összetételt — bármilyen hosszú — sohasem kötőjelezzük; mindig egybe­írjuk. (Képesítő-vizsgálat, vér- fagyasztó, áldozatvállalás stb.) Az utóbbi előírást — úgy érzem — nem érthetjük meg eléggé, ha nem tisztázzuk a szavak hosszúságának kérdé­sét. Mikor tekintünk egy-egy szót hosszúnak? A két szóból álló összeté­teleket — álljanak bármeny­nyi szótagból — mindig rö­vidnek tartjuk. A három elemből álló szókapcsolatokat azonban csak hat szótagig te­kintjük rövidnek. Mihelyt túllépik ezt, máris hosszú szavakként kezeljük őket, sa könnyebb olvasás kedvéért kötőjelet alkalmazunk: nyom­tatvány-nyilvántartó, pedagó­gus-szakszervezet, árucsere­egyezmény. A négy vagy annál több szóból álló összetétel már csak öt szótagig, mondható rövidnek, s írható egybe, ezen túl már hosszúnak tekinten­dő, s megint a kötőjeles meg­oldáshoz kell folyamodnunk: tűzoltó-egyenruha, úttörő­sporttelep, életszínvonal-eme­lés. , A szóelemek és a szótagok számbavétele (s az ezen ala­puló egybeírás vagy kötője­les megoldás) nem okoz sem­mi1 bonyodalmat. Annál több bajjal járhat a kötőjel meg­felelő elhelyezése. Gyakran nem könnyű megállapítani a két fő összetételi tagot. A be­vezetőben említett német szó magyar fordításában talán nincs ilyen jellegű probléma. Hamar kikerekednek az ösz- szetartozó részek: repülőgép- modell-építőszekrény. De itt van például az életszínvonal­emelés. Láttam már így is: élet-színvonalemelés Sőt, így is: életszínvonalemelés. A két utóbbi változatban nyilván­való, hogy nem a természe­tes kapcsolódásnak megfele­lően történt az egybetartozó részek kikerekítése. Vajon, a helyén van-e a kötőjel ebben az összetétel­ben: gépkocsinyeremény-be­tétkönyv? így kapcsolódnak-e az összetételi tagok? Ha tü­zetesen megvizsgáljuk: nem. Az első egységet ugyanis a gépkocsi szó alkotja. A má­sodikat az ugyancsak szoro­san egybetartozó nyeremény­betétkönyv. Ha az összetarto­zás logikájának megfelelően járunk el (már pedig így kell eljárnunk), akkor helye­sen így írjuk le ezt a szót: szót: gépkocsi-nyereménybe­tétkönyv. Dr. Szabó Károly Munkásélet és -művelődés Munkásakadémiák komplex vizsgálatának ürügyén „A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Nógrád me­gyei Szervezete 1959/60. óta szervez a megyében munkás­akadémiákat. Ettől az időtől a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben évről évre működtek munkásakadémiák. A , tagoza­tok száma 1960-ban 10 volt, 1971-ben pedig 21. A megye összes munkásakadémiájához viszonyítva a SKÜ-ben műkö­dő tagozatok aránya egyes években meghaladta az 50 százalékot, és 1970-ben is el­érte a 44 százalékot.” Az idézett tények egy jelen­tés bevezető gondolatai. A je­lentés a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemek munkásakadé- i imáinak komplex vizsgálatá­ból leszűrt tapasztalatokat összegzi. Készítette a TIT Nógrád megyei Szervezete. Egy rendszer részeként A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat által kiadott szöveges jelentés és statiszti­kai összesítés kézbevételekor csupán annyi állt szándékom­ban, hogy a vizsgálat főbb eredményeit tárjam nyilvá­nosság elé. Szűkszavú kom­mentárral. Ám ez a jelentés túlmutat önmagán: egyszerű­en mellőzhetetlenné teszi bi­zonyos dolgok felemlítését. Mondhatnám azt is, hogy al­kalmas ürügy, megfelelő pil­lanat, apropó a részjelensé­gek egységbe rendezésére. Mert ez a vizsgálat és ez a jelentés — problematikájával együtt — része annak a fo­lyamatnak, amely évekkel ez­előtt fogalmazódott program­má, indult meg, s amelynek lényege, hogy körültekintően fel kell térképezni a dolgo­zók élet- és művelődési kö­rülményeit, döntő gyakorlati lépéseket kell tenni a mun­kásság művelődési igényeinek differenciált kielégítése érde­kében. Üjonnan indult folya­matról azért beszélek, mert a hangsúlyok kifejezetten a „tenni” igére estek és esnek. Következetesen. Máris látható eredményeket szülve. Salgó­tarján város pl. a köztudat­ban „kultúrcentrum-határo- zat”-nak nevezett dokumen­tumában egyértelműen hitet tett amellett, hogy i szellemi életét fokozottabban munkás­centrikussá formálja. A tudo­mányos megalapozottság ér­kében — megyei erőkből ;— máris befejeződött egy más­fél ezer munkás adatszolgálta­tására alapozott / szociológiai felmérés, s úgynevezett mély­interjúk sorozata. Eredmé­nyei már ez évben közhasz­núvá válhatnak. A közélet vezetőinek asztalán van a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának múlt év tavaszán küldöttértekezlet elé terjesz­tett tájékoztatója a dolgozók munkakörülményeiről (bérek, juttatások, segélyek, üdültetés stb.), és a megyei tanács ez év őszi üléseinek egyike elő­reláthatóan körülhatárolja a nógrádi munkásság élet- és munkakörülményeinek javítá­sával összefüggő tanácsi fel­adatokat. Soroljam-e még mindezek mellé a megyei közoktatási és közművelődési intézmények ez évi terveiben a munkások és gyermekeinek művelődésé­vel kapcsolatos kiemelt célo­kat, az e célok megvalósítá­sát szolgáló régi és új lehető­ségeket: formákat, módszere­ket, eszközöket? Ügy érzem, felesleges. j Tény, tagadhatatlan való­ság, hogy Nógrád megyében az utóbbi évek szellemi éle­tének központi kérdése, a kö­zös erőfeszítések c^lja a mun­kásság művelődési igényeinek emelése, színvonalasabb ki­elégítése lett. A kohászati üzemek példája A TIT komplex vizsgálata ennek a folyamatnak látszik szerves része lenni. De vajon miért éppen a kohászati üze­mek voit a vizsgálat színtere? Nem véletlen választás eredményeként. A statisztikai összesítő adatai indokolnak. És nem csak ezek az. adatok indokolnak. Sok más egyéb ügyben is közismert a kohá­szati üzemek arról, hogy nem kezeli mellékes Jeladatként munkásai művelődési és szó­rakozási igényeinek kielégíté­sét. JÓT bizonyíthatja ezt az az anyagi támogatás és erkölcsi elismerés, amelyet a nagy­üzem „Kiváló” címmel kitün-1 tetett művelődési1 központjá­nak nyújt. Annak az intéz­ménynek, amely elsősorban hivatott — elsősorban elköte­lezettsége, de fekvése miatt is — a kohászok napi kulturá­lis és sportolási lehetőségeit megteremteni. Mondhatnám, hogy ez így természetes. Mondhatnám, ha a tapasztalat nem kényszerí­tene arra,_ hogy ezt a példát a ritka jó példák egyikeként említsem meg. Sajnos, ugyan­is, az esetek túlnyomó részé­ben éppen a termelőüzemek mutatnak leginkább üres markot, ha a kultúra várai­nak építéséről esik szó. Bár ez a lakosság nem általában lakosság, hanem gyárak mun­kássága, téeszek parasztjai; s nem általában művelődésről van szó, hanem konkrétan az övékéről is. Miért olyan nehéz beláttat­ni egyes gazdasági vezetőkkel, hogy kedvező kulturálódási körülmények között magasab­ban képzetté váló, jó közér- zetű dolgozó a jobb élet zá­loga: az üzem jobb életéé is. S hogy ezért áldozni kell. Miért nehéz ma még olyan jó példákat i találni, fnint a kohászati üzemeké? Elvben és gyakorlatban A munkásakadémia az is- meretterjesztési formák közül talán a legproblematikusabb. Célszerűségéről, eredményes­ségéről állandó vita folyik: támadás támadás után éri. Ehhez a vitához sok hasz­nos adalékot nyújt a TIT vizsgálata. Mert jómagam — bár jórészt a „jobb híján” kényszerűségének is engedve — a munkásakadémiák hasz­nosságát vallók táborához tar­tozom, hadd’ soroljak fel né­hány tényt a pozitívumok közül. 1970-ben a munkásakadémi­ák 147 előadásán összesen. 6815 érdeklődő vett részt. 130 vizsgált személy döntő több­sége önkéntes és állandó résztvevő. 97 százalékuk hasz­nosnak tartotta, 100 százalé­kuk továbbra is igényli az előadásokat, mert okulnak belőle, beszélnek az elhang­zottakról. A megkérdezettek 80. százaléka a reggeli idő­pontját tartotta legalkalma­sabbnak az előadás megtar­tására: vagyis van igény a „szalonnázás közbeni okítás­ra”. S ez az utóbbi nem mel­lékes következtetés, mivel a munkásság művelődési életé­nek befolyásolása során gyak­ran esünk át a ló túlsó olda­lára. Mert elméletieskedünk? Leggyakrabban. Amiből egy tanulság le­het: a megyei és városi ve­zető testületek racionális cél­kitűzéséhez minden pontos és időbén racionális gyakorla­tot kell Igazítani. Általában Valamennyiünk érdekében. Vagy konkrétan a munkásélet és -művelődés jobbításáért. Akár munkásakadémiák komplex vizsgálatának ürü­gyén is. V. Kiss Mária Egy zenetanár, ismerősöm jegyezte meg a napokban kissé rezignáltan, ön­magát kérdezve inkább, mint engem: milyen esztétikai ideálok élnek ma­napság az emberek tudatában? Egy­általán, szükség van-e rájuk? Addig eljutottunk, mondta, hogy a munkás- osztályé a vezető .szerep, a hatalom. Petőfi Sándor szavaival élve — ha kis­sé sommás és képletes is a kifejezés — a nép uralkodik a politikában. De uralkodik-e a „költészetben”? S ha nem, hosszú távon nem jelentkezik-e ez a hiányosság? A kérdés nemcsak költői. Az ideálok általában — az esztétikai ideálok -is — társadalmi-szellemi lé- nyegűek, osztályérdekfk, társadalmi szükségletek kifejezői. Az ember álta­lában mindig azt tartja szépnek, vagy jónak, azt a műalkotást élvezi, amely megfelel az adott társadalom esztéti­kai ideáljának. Ez persze, társadalmi osztályonként, tétegenként, s egyénen­ként is módosul, de mindenképpen kö­zös vonásokat hordoz. Az esztétikai tudat többnyire mentes az egyéni, anyagi érdektől, társadalmi és szelle­mi érdek kifejezője. Ismerősöm rezignációja részben ab­ból fakad, hogy bizony e tudat igen lassan alakul. Pedig a lehetőségek egy­re inkább adottak a ,ku 1 túr á lód fisra. Nő a szabad idő. De mivel telnek el a szabad szombatok? Nézzük például a zenei műveltséget. Mit jelent a mun­kásnak a zeneművészet, a zene? A ze­ne, 'amelynek szerepét évezredekkel ezelőtt felismerték. A zenetörténet óriásainak életműve, a forradalmiak zenéje, a munkásmozgalmi zenei érté­kek ma jelentőségüknek megfelelően élnek-e, hatnak-e vezető osztályunk so­raiban? Az egyházak is tisztában vol­tak a zene hatalmával. A hajdani urak VASÁRNAPI JEGYZET A teljesebb életért csemetéi korán megismerkedtek — s bizony nem kizárólag sznobizmusból — a zeneművészettel. Ma a munkásgye­rekek többsége megismerkedik-e? Ma­gáévá teszi-e annak humanista értéke­it, sajátosan érzéki alakban jelentkező közvetett társadalmi tartalmát, a tel­jesebb élet jegyében. Hol ismerkedne? Kézenfekvőnek tű­nik a válasz: a zeneiskolákban, zenei általános iskolákban. S bár általában valóban nőttek a kulturálódás feltéte­lei Nógrádban, itt nem állunk jól. Márpedig, ha komolyan vesszük a fi­zikai dolgozók tehetséges gyermekeiről szóló kormányhatározat mottóját: ne vesszen el egyetlen tehetség sem, ze- neoktatási hálózatunkat is bővíteni kellene. Salgótarjánban, Balassagyar­maton, Nagybátonyban, Kisterenyén, Mátranovákon, Pásztón folyik állami zeneoktatás (Kisterenye, Mátranovák, Pásztó fiókintézet), Rétság környéke, a Karancs völgye fehér folt. Igaz, Salgó­tarjánba járnak e tájról is zenét ta­nulni, többnyire azonban nem kétkezi dolgozók, hanem az ottani értelmisé­giek, alkalmazottak gyerekei. Egyébként, > az országban 110 zeneis­kola működik, városban 94, községben 16. Faluban ezenkívül 22 helyen van fiókiskola, 70 községben pedig kihelye­zett tagozat. Ez azt jelenti, hogy az ország 3000 községéből csupán 108-ban van valamilyen formában szervezett állami zeneoktatás, az általános isko­lások 52 százaléka ki van zárva a ze­netanulás lehetőségéből. Nem nyugtathat meg bennünket ez a statisztika. Nógrádban még ennél is rosszabbul állunk. A többi megyében általában négy—nyolc zenei általános iskola van, Nógrádban csak egy, szako­sított gimnáziumunk pedig egyáltalán nincs. Ugyancsak országos gond, hogy az ipari szakmunkásképző intézetek tanulói úgyszólván semmiféle szerve­zett zeneoktatásban nem részesülnek. Látszólag mellékes kérdés? Távolról sem. A jövő munkásosztályáról van szó. Salgótarjánban ez sajátosan külön gondot is jelent. S jó lenne figyelni rá, hiszen az idő sürget. Húsz éve még öt fúvószenekar mű­ködött a városban 30—40 taggal. Az együttesek egy része elsorvadt az évek során, mások „fuzionálgatnak” egy­mással, így léteznek. Megszűnt a zagy- vapálfalvi, a baglyasi, a salgóbánya- telepi fúvószenekar. A jelenleg műkö­dő bányász és kohász fúvószenekar tagjainak jó része már nyugdíjas, vagy a nyugdíjhoz közel álló zenész. Ha va­lamelyik zenekar országos fesztiválra utazik, már most kénytelen kulcsem­bereket kölcsönkérni a másiktól. Ép hol van a közönségük, kikből áll, mekko­ra? Kíváncsiak-e rájuk például a gyár, a vállalat vezetői, beülnek-e egy hang­versenyükre? Érezhetik-e, hogy mérhe-’ tétlenül fontos az, amit csinálnak? A zenekarok kiöregednek és nincs utánpótlás. És nincs aki például zene­iskolába irányítsa a szakmunkás­tanulókat. Nem mindenkit, természete­sen. Csak azokat,. akiket hajlamuk, érdeklődésük oda vonz. Érdektelenek? Nem a körülményeik tették azzá őkpt? Változtassunk rajtuk, keltsük fel az igényt. Azt mondanám: nemcsak „pro­pagandával”. Elsősorban: példával! Tóth Elemér I Szovjet kiállítás W ashingt ónban Washingtonban nagy- sikert aratott A Szovjetunió köztár­saságainak népművészete cí­mű kiállítás. Három hét alatt 62 000 ember kereste fel a ki­állítótermet és az érdeklődés változatlanul tovább tart. A kiállítást megtekintette1 az Egyesült Államok több tekin­télyes politikusa. amerikai kulturális és művészeti sze­mélyiségek. múzeumigazga­tók. közöttük a New York-i Metropolitan , Múzeum igaz­gatója és a washingtoni „Ken­nedy központ” igázgatója. A látogatók könyvében igen sok lelkes hangú bejegyzés ol­vasható, jó néhány 'orosz nyel­ven: Csodálatos kollekció. Ez a kiállítás maradandó él­ményt nyújtott számunkra. Köszönjük, Szovjetunió. P. Hoggarthy Washingtonból a következőket írta: „Ez az egyik legnagyszerűbb kiállí­tás. amelyet eddig láttam”. Egy Mississippi állambeli lá­togató bejegyzése így hang­zik: „Valóban nagyszerű, amit itt láttam. Feltétlenül bővíteni kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok kultu­rális kapcsolatait”. A kiállítás iránt olyan na"v az érdeklődés, hogv a Corco­ran Múzeüm' igazgatósága megkérte a rendezőket: hosz- szabbítsák meg a kiállítást. PARDI ANNA: tudom hogy elveszítlek' tudom hogy elveszítek s nyílt pólyán veszteglő vonat lesz simogató kezem s megszakad a kapcsolat a szél és a karod érintése között megszakad egy lágy dallam a szívverések szövegével megszakad tekintetünk dokumentumfilmje a boldogságra* az általános és alapvető közhelyekkel minden ízemben érzem a veszélyt kWógzcfalanc ez a tapéta szószékem megüresedő templomom a szám térfogata t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom