Nógrád. 1971. december (27. évfolyam. 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

Kedvezően fejlődő kétoldalú kapcsolatok Scheel liaxautaxoít - Gromiko ax ISSZK-ba látogat Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter a Szovjet­unióban -tett ötnapos hivata­los látogatásának befejezté­vel — amelynek során Leo- nyid Brezsnyewel. Alekszei Kosziginnel és Andrei Gro­mikóval folytatott megbeszé­léseket a szovjet fővárosban — hétfőn visszaérkezett Bonnba. Szerdán tájékoztatja a bonni kormány tagjait moszkvai megbeszéléseinek eredményeiről. Közlemény Moszkvában közleményt ad­tak ki azzal kapcsolatban, hogy Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság alkan- ceUária és külügyminisztere a szovjet kormány meghívására november 25-től, 30-ig hiva­talos látogatást tett a Szov­jetunióban. Mint a közlemény hangsúlyozza: Walter Scheel moszkvai megbeszélései és tárgyalásai „gyakorlatias lég­körben folytak ie- A kölcsö­nös megértés és a szovjet— nyugatnémet kapcsolatok to­vábbi megjavítására iránvuló törekvés iellemezte” a meg­beszéléseket. A két fél ..hangsúlyozta a Szovjetunió és az NSZK ve­zetői között kialakult véle­ménycsere és konzultációk gyakorlatának hasznos voltát a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó kérdésekben. Meg­állapították. hogy Leonvid Brezsnyevnék. az SZKP Köz­ponti Bizottsága főtitkára és Willy Brandt, az NSZK szö­vetségi kancellária krími ta­lálkozójának nagy politikai jelentősége volt a két ország együttműködésének fejleszté­se szempontjából”. A felek egyetértettek ab­ban. hogy az 1970. augusztus 12-én aláírt szovjet—nyugat­német szerződés csakúgy, mint a lengyel—nyugatnémet szerződés, már most pozitív befolyást gyakorol kölcsönös kapcsolataik fejlődésére és a politikai helyzetre. A közlemény ugyancsak aláhúzza az 1971- szeptember Ahmad Luzi Jordánia új miniszterelnöke Háborús hangulat Pakisztánban Jahja Khan pakisztáni el­nök kedden fogadta a pakisz­táni politikai élet két legje­lentősebb aktív politikai ve­zetőjét; Zulfikar Ali Bhutto-t, a néppárt vezetőjét, és Nurul Amint, a centrista és jobbol­dali pártok egyesüléséből ala­kult egyesült koalíciós párt elnökét A megbeszélésről távozóban a két politikus elmondotta, hogy az elnök tájékoztatta őket a Kelet-Paklsztánban és az indiai határ mentén kiala­kult helyzetről és szó volt a Az egyik Indiai hírügynök­ség jelentése szerint Kashmir északi része felett három pa­kisztáni vadászgép megsértet­te India légi terét. Az Indiai vadászgépek és a légelhárítás a pakisztániakat visszafordu­lásra kényszerítette. Dzsagzsivan Ram, indiai hadügyminiszter a parlament keddi ülésén bejelentette, hogy az ellenségeskedések ki­törése óta a határ mentén 210 indiai katona és 745 pol­gári személy vesztette életét. (MTI) 3-án megkötött négyhatalmi egyezmény jelentőségét. A tárgyaló felek véleménye szerint „az európai helyzet meg!avulása érdekében fontos jelentőségű lenne a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztár­saság közötti kapcsolatok megteremtése, a teljes egyen­jogúság alapján, diszkriminá­cióktól mentesen, olyan ala­pon. hogv teljes mértékben tartsák tiszteletben mindkét állam függetlenségét és önál­lóságát a belső illetékessé­gükhöz tartozó ügyekben”. Mint közük, a két fél is­mét kijelentette, minden be­folyását latba veti. hogv biz­tosítsa a biztonsági és együtt­működési értekezlet sikerét az európai államok, valamint az Egyesült Államok és Ka­nada részvételével. Az európai fegyveres erők és a fegyverzet' csökkentésé­nek problémáit illetően a fe­lek egyetértenek abban, hogy „egy ilyen, a részvevő álla­mokat meg nem károsító szerződés lényegesen hozzájá­rulna az európai biztonság megszilárdításához és ezzel a feszültség tartós enyhülésé­hez”. A két fél megelégedéssel állapította meg. hogy a Szov­jetunió és az NSZK kétolda­lú kapcsolatai kedvezően fel­lödnek. Hangot adott annak a véleményüknek, hogv Le­ningrad ban és Hamburgban mielőbb meg kell nyitni a főkonzulátusokat­Walter Scheel meghívta Andrei Gromiko külügymi­nisztert hivatalos látogatásra az NSZK-ba. A meghívást köszönettel elfogadták. (MTI) Iráni csapatok inváziója ,i •ÜAVtai1» '.-y-ÚJttapI :.b • ” Kedden hajnalban iráni csapatok szállták meg a Per­zsa-öböl három kis szigetét, Abu Muszát, a Tonb I-et és a Tonb Il-ót. Az előbbire Sharjah emirá­tus, az utóbbi kettőre Ras al- Khaimah emirátus tartott igényt. A sharjahi emir bejelentése szerint Abu Musza megszállá­sa a két ország közötti meg­állapodás alapján történt. A kis sziget lakosai jogilag to­vábbra is az emirátus fennha­tósága alá tartoznak, mig a „katonai védelmet” Irán fog­ja biztosítani. Az iráni Medzsliszben (par­lament) a képviselők perceken keresztül ünnepelték a beje­lentést, amelyet % szigetek megszállásáról Hoveida mi­niszterelnök tett. A szigetek sorsáról hosszabb ideje folytak megegyezés nélküli tárgyalások a „katonai jelenlétét" ez év végén felszá­molni készülő Nagy-Britannia, Ras al-Khaimah és Irán kö­zött. Az érdekelt államnak tekintett Irak kezdettől fogva ellenezte Irán katonai fenriha- tóságának mindenfajta kiter­jesztését a Perzsa- (Arab) öbölben. (MTI) Folytatta nmnltá'á! a Védelmi Tanács Hétfő estétől kedd hajnalig megszakítás nélkül, kilenc órán át ülésezett Kairóban az Arab Liga Védelmi Tanácsa. Számos határozatot fogadtak el az Izrael ellen vívandó közös harccal kapcsolatban, ezeket azonban nem hozták nyilvánosságra. A tagországok külügv- és hadügyminisztereit,, valamint vezérkari főnökeit egyesítő Védelmi Tanács szombaton kezdte meg munkáját. A ta­nácskozásokat Teli, Jordániái miniszterelnök meggyilkolása miatt rövid időre félbeszakí­tották. Bevárták az új össze­tételű Jordániái küldöttség érkezését, s azután láttak is­mét — hétfőn este — munká­hoz. A jordáníai delegációt Ah- tnad Luzi, az új miniszterel­nök hadügy miniszteri minő­ségében vezeti. Luzi, akinek személyes biztonságát külön­leges intézkedésekkel garan­tálják, elhozta magával Husz- szein. király Szadat elnökhöz intézett üzenetét. A király méltatta az egyiptomi államfő magatartását a Teli-elleni me­rénylet ügyében. MTI) Tilalmi lista Amiről nem lehet írói Dél- Vietnamban A Vietnami Demokrati­kus Köztársaság Külügymi­nisztériumának szóvivője nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok és a sai- goni kormány fegyveres erőinek kambodzsai hadmű­veleteit, e hadműveletek ki- terjesztését, az amerikai és a saigoni hadsereg agresz- sziós cselekményei — álla­pítja meg a nyilatkozat — arról tanúskodnak, hogy az amerikai kormányzat a múlthoz hasonlóan fokozza és bővíti a kambodzsai ag­ressziót, a saigoni rezsim pedig ennek céljaira ágyű- töltelókként használja fel Dél-Vietnam ifjúságát A saigoni kormánycsapa­tok parancsnoksága ked­den háromoldalas tilalmi listát adott át a Dél-Viet- namban működő külföldi újságíróknak azzal, hogy gz ott felsorolt témakörökkel tilos foglalkozniuk. így a jövőben a tudósítók nem tájékoztathatnak olyan fo­lyamatban levő, vagy ter­vezett hadműveletekről, amelyekben nem vesz részt szárazföldi alakulat; arról, hogy hol, hány katona állo­másozik, vagy milyen támo­gatással rendelkezik, A csa­patmozdulatokról és a vesz­teségekről csak azt jelenthe­tik, amit a szóvivők hivata- , losan közöltek. A tilalmak megszegőit el­sőfokon hivatásszerű tevé­kenységük 60 napos felfüg­gesztése fenyegeti, ismétlő­dés esetén visszavonják akkreditálásukat és vízumu­kat. (MTI) december 20-án kihirdetésre kerülő alkotmányról is. Meg­figyelők a magas szintű ta­nácskozást úgy értékelik, hogy az elnök a gyakorlatilag há­borús helyzetre való tekintet­tel egyesíteni kívánja az or­szág politikai erőit. A nyugati hírügynökségek jelentései szerint Nyugat-Pa- kisztán nagyvárosaiban hábo­rús hangulat uralkodik: Ra- walpindiben a polgári lakos­ság légvédelmi gyakorlatokon vesz részt, a mohamedán egy­házi vezetők pedig „szent há­borúra” hívják fel híveiket. Kelet-Pakisztán fővárosá­nak katonai körei szerint kedden délelőtt is súlyos har­cok folytak a határvidéken. A pakisztáni egységek állító­lag több indiai hadifoglyot ej­tettek. A daccai pakisztáni katonai egységek főparancs­noka elismerte, hogy a fővá­ros környékén, sőt magában a városban is több ezer Bángla Deshhez tartozó fel­kelő hajt végre harci cselek­ményeket. Új név Afrika térképén A közelmúltban ült össze a Kongói Demokratikus Köztár­saság (Kinshaaa-Kongó) nem­zetgyűlése, hogy módosítsa az ország • alkotmányát a kor­mány és a Népi Forradalmi Mozgalom Pártjának Politikai Bizottsága által hozott „név­változtató” intézkedései szelle­mében. Az előterjesztett új módosító indítvány szerint nemcsak az ország (területe 2 345 000 km3, 17,4 millió la­kos), két tartomány és a Kongó-folyó (4320 km hosszú) neve változott az ősi Zaire névre, egyben zászlót és cí­mert is változtatott a köztár­saság. — TERRA — 2 NÓGRÁD — 1971. december i., szerda ) É|p KAMERUN: FELSŐ-ZAIRE (KELETI) EGYENLÍTŐI \ f í KELET- / \ I (K OVN G Ö*K.)l NYUGAT-'?.^­KASAI / <■" AMÓ-ZAME [KÖZÉP-KONGÓ)! Megtalálni a kosos (Folytatás az I, oldalról) zed szer is meg kell próbálni Az is nagyon fontos, hogy a munkába álló cigányok meg­felelő helyet találjanak és olyan munkahelyi légkör ve- gye őket körül, amely előbb- relépésüket segíti. Az ankét résztvevőinek Nyerges János, a megyei ta­nács munkaügyi osztályának vezetője számolt be a Nógrád megyei helyzetről. A megyé­ben mintegy 13 ezer cigány él, nagy részük letelepedett, kisebb hányaduk még ma is vándorol Legnagyobb szám­ban a pásztói, szécsénvi, salgó­tarjáni járásban és Salgótar­jánban élnek, őszintén kell szólnunk arról, ijogy foglalko­zási szintjük eléggé alacsony. A férfiak gyakran csak alkal­mi munkát vállalnak, bár túlnyomó többségük már rendszeres kereső. Eredmé­nyeket értünk el a nők mun­kába állításában, de az írás- tudatlanság nagyon gyakran nehezíti elhelyezésüket. A ci­gányság túlnyomó többsége fi­zikai munkakört tölt be. szak­munkásokat zömmel a nóg. rádmegyeri Vastömegcikk Ktsz-ben találunk. Nyugodt lélekkel mondhat­juk, hogy az üzemek, vállala­tok, állami gazdaságok egyre kevésbé idegenkednek a cigá­nyok foglalkoztatásától. Több nagyüzemben tagjai a szoci­alista brigádoknak, és na­gyon rendesen, becsületesen dolgoznak. Nyilvánvaló, hogy a cigány­ság felemelkedésének első és hangot legfontosabb feltétele a mun­ka. Csakis ez k?”?' kimozdí­tani őket elszigetelt helyze­tükből. Akik dolgoznak, ha­marosan változtatnak élet­módjukon, és igénybe véve a tanácsok segítségét, elköltöz­nek a cigánytelepekről. ' A hozzászólások tükrözték azt az érdeklődést, amelyet az ankét kiváltott. Fábri György- né. a salgótarjáni pályavá­lasztási tanácsadó vezetője vizsgálatok alapján beszélt a cigánvfiatalok gondjairól, a nem megfelelő környezet, a kulturálatlanság visszahúzó ha­tásáról. Mikes József, a szé- csényi mezőgazdasági szak­középiskola igazgatója példá­val igazolta, hogy a tehetsé­ges cigányfiatalok megállják helyüket a tanulásban, majd arról szólt, hogy a cigány­munkások gyakran túl érzéke­nyek melynek oka hogy nem ismerik jogaikat. Dr, Berkes József, a Salgótarjáni városi Tanács titkára a megyeszék­helyen élő cigányok életmód­járól beszélt és arrói a segít­ségről, amely lehetővé teszi a kedvezményes lakásépítést. Katona Pálné, a Vöröskereszt országos központjának képvi­seletében a nehéz helyzetben élő családokkal való törődés­re, Szalai Gáspár, a KISZÖV Nógrád megyei elnöke pedig a cigányokkal szemben tanú­sítandó türelemre és követke­zetességre hívta fel a figyel­met. Nem kétséges, hogy sok a tennivaló és abból a maga területén mindenkinek ki kell vennie részét. Napirenden (Folytatás az 1. oldalról) tóberében bevezetett új nyit­vatartási rendelkezés előírja. A rendes és pótszabadsá­goknál azt tapasztalták, hogy azok 5.—15 százaléka áthúzó­dik a következő évre. A sza­badság idejére béreket azon­ban bem mindenütt számolják el egységesén. A Nógrád me­gyei Vendéglátóipar! Vállalat­nál nyolc napon túli szabad­ság esetén 8 havi, nyolc na­pon belülinél pedig' 3 havi átlagkeresettel számolnak. A sziráki ÁFÉSZ-nél hét napon túli szabadságnál éves átlag­gal, hét napon belüli szabad­ságnál pedig 3 hónapos át­laggal történik az elszámolás. Hogy az előbb említett ese­tekben sok a törvénysértés, azt a legjobban az e témák­ban jelentkező munkaügyi panaszok száma és a hozott döntések bizonyítják. Megyei szinten a területi munkaügyi döntőbizottsághoz ebben az évben 43 fellebbezés érkezett a vállalati munkaügyi döntő- bizottságok határozata ellen. Ebből 34 esetben a dolgozók, hat esetben a vállalat felleb­bezése, három alkalommal pedig ügyészségi óvás alapján került a munkaügyi vita a TMDB-hez. Itt húsz esetben részben, vagy teljes egészében a fellebbezőknek, adtak iga­zat, 21 esetben elutasították, két esetben pedig más illeté­kes szervhez tették át az ügyet. A vitában felszólalók egy­értelműen elítélték a törvény- sértéseket, és szigorú felelős­ségre vonást javasoltak. A megyei bizottság elfogadva Lipták Józsefnek, az SZMT vezető titkára, valamint a hoz­zászólók javaslatait úgy dön­tött; utasítja azokat a szak- szervezeti bizottságokat es gazdaságvezetőket, ahol a kollektív szerződések megsaö- végezésekor megsértették a törvényeket, hogy a hozott intézkedéseket helyezzék ha­tályon kívül. Értekezletet hív­nak össze a szakszervezeti titkárok részére, ahol megbe­szélik az előbbi témákkal kapcsolatos feladatokat. Vé­gül a megyei bizottság a vita tapasztalatait felhívás kísére­té ban eljuttatja a gazdálkodó egységek vezetőihez, hogy a mulasztásokat felszámolják. Végezetül Halász Sándor, a megyei bizottság elnöke, Du­dás Pálnak, Godó Lászlónak, a megyebizottság tagjainak, öze Istvánná üdültetési fele­lősnek és Fráter Lórántnékul- túríelelősnek a Szakszervezeti Munkáért oklevelet nyújtotta át, heten pedig pénzjutalmat kaptak Több kedvezmény a kisiparosok javító- szolgáltató tevékenységében Tegnap ülést tartott a KIOSZ megyei választmánya, ahol Sándor István, a KIQSZ megyei titkára a lakosság ja­vító-szolgáltató tevékenység alakulásáról, az aktuális gaz­dasági soron levő feladatokról szólt. Hangsúlyozta, hogy me­gyénkben a javítás-szolgálta­tás 54 százalékát kisiparosok végzik. Az igények kielégítése érdekében több kezdeménye­zés született. Eddig 1200 kis­iparos kapcsolódott be az át- járásos mozgalomba — egyik községből átmegy a másikba szolgáltatást végezni — elter­jedt a jótállást is vállaló, ja­vítási rendszer, bevezették a vasárnapi ügyeletet, a tv- és a gépjárműjavítóknál. Mindezek kezdeményezője a megyei tit­kárság volt. A jövőben e te­kintetben többet várnak a helyi csoportoktól. Beszélt azokról az elképzelé­sekről, amelyek tovább kí­vánják ösztönözni a kisiparo­sokat. A termelés ösztönzőbbé tétele érdekében a kormány foglalkozik azzal, hogy a ta­nulót tartó iparosok, az idő­sek és csökkent munkaképes­ségűek korkedvezményét fele­meli, a többgyermekes kisipa­rosoknak adókedvezményt nyújt, az adómentesség hatá­rát felemeli. Megemlítette, hogy az ország kisiparossága 1970-ben különböző címeken 22 millió forint adókedvez­ményt kapott a kormánytól.’ Bejelentette, hogy Jövő évtől az adókivetést a KIOSZ végzi. Szóba került még az ár- és bérrendszer továbbfejlesztése, az anyagellátás, az állami, szövetkezeti és kereskedelmi vállalatokkal való kapcsolat, végül a kisiparosok szociális helyzete. A vitában elhangzottakra Sándor István válaszolt.Az ér­tekezleten részt vett dr. Szán­tai János, a KlOSZ-központ gazdasági osztályvezetője is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom