Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-28 / 281. szám

Nyelvművelő sorok

Borsos árú áruk a kirakatban

r A középosztály alsó rétegéből származó Bechnek ártatlan öröme tellett a gazdagok látványán, amint mezítláb kutyagolnak a sziget egysz'm városkáiénak szuty- kos járdáin, vagy borsos árú zöldségfélékért mennek..

Idáig jutottam a Nagyvilág egyik novellájának olvasásában. Itt leálltam. Any nyira meglepett az árú szó második ékezete. Nem mintha nem lenne a helyén az e vessző — s ezt a mondat újraolvasásakor tudatosítottam is. Hiszen hányszor tanítottam már: az áru szó — a főnév — rövid tt- val írandó, viszont az árú — mint az ú, ű végű melléknevek mindig — hosszú magánhangzóval végződik.

Miért álltam meg mégis? Talán azért, mert a melléknévi változattal annyira ritkán találkozom, hogy szokatlannak tűnt az alakja. Az áru mint főnév viszont eiy gyakran szerepéi, hogy szinte belémvéste rövid magánhangzós képét. Valahányszor csak lekopogtam ezt a hangsort, mindig az ékezet nélküli alak kerekedett ki, nem lévén hosz- *zú -» az írógépeken.

Töprengéseim folyamát egy kicsit le is lepleződtem. Nálam — mivel dunántúli* Ságomnál fogva hajlamos vagyok mindig rövid magánhangzókat ejteni — a főnévi áru és a melléknévi árú teljesen egyformán hangzik.

Szerencse, hogy tudom: egyiket is, másikat is miképpen írjufe.

De mi lenne, Hm nem tudnám?

Mivel szavaink igen. tetemes részét ügy írjuk le, ahogy hangzanak, a helyes ejtés az egyik legfőbb helyesírási követelmény.

A szavak hangzására tehát ügyelnünk kell. Az ejtési lazaságok nem maradnak büntetlenül. Nagyon sok, azt hészem azoknak a szavaknak

a száma, amelyek leírásában szinte eleve dönt a kiejtés.

Aki például hosszú magánhangzóval mondja ki a következő szavakat: árboc, odáz, Körös (a folyó!), ör- döngös, regös, posta, bura, kun, — feltehetően úgy is írja.

Ha viszont valaki röviden ejti a bőrönd, óvoda, Kőrös (a helynév!), búcsú, csúnya, gúnár, szúnyög szavakat, igen közel áll ahhoz, hogy így is írja le őket.

D egy-két szót külön is vegyünk szemügyre! A beszélt nyelvben nem olyan régen tűnt fel a kormány, a körözött és a körút hosszú magánhangzós változata.

Az első sző a mozgalmi zsargon terméke. Az elnyújtott, hosszú 6 szinte mindig ebben a kifejezésben tűnik fel: „pártunk és kór. mányunk.. .*

A másik két álak valószínűleg a pesti beszéd gyümölcse. Érdekes megfigyelni, hogy sokan, akik éppen csak megmártóztak a „pesties” beszédmódban, máris kötelességüknek érzik hosszai magánhangzóval ejteni ezeket a szavakat. A vidékiség ellensúlyozásáról vem szó? Vagy mostanában ez lenne a sikk? Mindenesetre a rádióban és a televízióban is gyakran hangzik hosszú magánhangzóval a körözött é6 a körét. Lehet, hogy egy. szer majd valaki így fogja kezdeni az inter hullámain: Tóth Árpád: Körúti hajnal... És akkor jött el a világvége. ' •*>

Töredékek az életeinkéi

Eqj naivfestő vallomásai

A kormmay, a körözött; és a körét torz ejtésének elburjánzása ellen feltétlenül küzdenünk kell. De hogy még az írást » megfertőz, zék, azt mindenképpen meg sell, akadályoznunk.

Dr. Saabé Körtér

Születtem 1905. november 27-én Alsókubinban. Abban az időben Alsókubinban éltek szüleim. Ez a szlovák városka Salgótarjántól elég távol esik. Nem sok évet éltem le itt, mert az apám hirtelen, harmincnyolc éves korában elhunyt és így az anyám velem és még három testvéremmel visszaköltözött szülővárosába, Salgótarjánba. Mi, négyen testvérek, mint árvák, itt részesültünk némi támogatásban, pártfogoltságban, mert családunk összes rokonai itt éltek.

Nagy keserűségemre beírattak iskolába. Súlyos tehernek éreztem én az iskolába járást. Nehezen két osztályt kijártam, amikor (idézve a régies mondást) kitört az első világháború. Ennek következtében az iskolai tanítás hosszú hónapokon át teljesen megszűnt. Tanítók, tanárok, minden épkézláb ember katona lett!

Ebben az időben ment végbe életemben egy lényeges változás, mert a velem egykorú iskolatársak: —• gyerekek: értve a pécskő utcai gyerekeket, nem fogadtak be maguk közé játszópajtásnak. Én félénk jellemű, minden gyerekes virtuskodástól visszahúzódó, jelentéktelen gyerek voltam. Ilyen játszópajtás nem kelletett a duhajkodó s folyton birkózni akaró, hencegő és egymással kötekedő, nagynyelvű gyerekeknek.

Tehát elkülönültem, magamra maradtam és ez nem esett rosszul! Inkább valami érthetetlen megnyugvást jelentett Ezt követően tört be életembe egy másforma Sétálód: az öregemberekkel való megbarátkozás. Történt, hogy én magamban, bámészkodva tévelyegtem a közeli erdők mentében amikor ezek az öreg emberek csoportosan, derekukra köteleket kötözve, hónuk alatt zsákokat szorongatva ballagtak a nagy erdő felé. Megszólítottak: „Te gyerek, gyere velünk! Hozol egy nyaláb gallyat anyádéknak. tüzelőnek/'

1 És én szó nélkül mentem. Később már öreg barátaim magukkal vittek oda, ahová ők mentek. Nyár elején gombázni Inászó, Székvölgy, Kazár, Bárna erdőségeibe. Nyár végén szedrezní, vadkörtézni, krumplit bengészni Zagyvaróna határába. Tél idején pedig jártunk Somlyó szénbányatelep palahány ójára hulladékszenet szedni.

A Somlyód jó minőségű szén, még akkor is, ha azt a pala- hányón szedtük össze sok Pécskő utcai szegény családnak lett a kenyérkeresete. Sok hosszú éven keresztül én is ebből éltem, már felnőtt koromban is. Évek múltával öreg barátaim egyenként távoztak az élők közül. Elég régen volt, kopott emlékük fel-felesillan még szellememben, most, amikor mái- én is elnyűtt, vén remete lettem.

Tehát gyermekkoromban, tíz éven már felül olyan sajátos szeszélyeim voltak, hogy amerre jártam (mindig egyedül) a széjjel dobált újságlapokat, széttépett könyvek, füzetek maradványait, leginkább képeslapokat, mind összeszedtem és örömmel vittem haza. Ügy csináltam, hogy észre senki nem vette. Feszült kíváncsisággal, izgalommal kutattam az értéktelen papírhalmaz között. Ezeket követően eljártam a város aikkori szeméttelepére, itt már bőségesen akadt újság és képeslap hulladék. Hogy örültem, amikor olvashattam, hogy lelkesedtem, amikor nézegettem a képeket, ábrákat, akármilyenek volnak azok. Minden nyomtatott írást elolvastam, minden képet, ábrát csodálva bámultam amelyiket legszebbnek találtam, ösztönömtől hajtva elkezdtem ceruzával tiszta, lapra lemásolni. Hogy milyenek voltak ezek a képmásolatok, most nem tudom megmondani.

Ezután én naér csak rajzoltam. olvastam annyira, hogy bizonyos idő múlva magyar nemzetünknek majd minden szellemóriásának, művészének, költőjének, írójának arcképe le volt másolva életnagyságban, kisebb képekről. Szobánknak fala körül volt aggatva a nagy magyar emberek portréjaival. Példának felsorolom a híres, nagy magyar neveket. Az államférfiak közül: Széchenyi István,

Kossuth Lajos Deák Ferenc, az írók és k' ; közül: Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza. Petőfi Sándor, Arany János. Vörösmarti Mihály és végül a művészek következzenek: Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, Barabás Miklós. Fadrusz János, s több, s több a nagyok közül.

Bóna-Kovács Károly, városunknak azonidőben való szobrász- és festőművésze, amikor hírét vette ennek a dolognak, otthonomban személyesen felkeresett és amikor meglátta szobánknak falain a ceruzával készített portrékat, amelyek híres elődeinknek arc- és mellalakját mutatta, nyomban felajánlotta a segítséget és főképp a rajz- és a festészeti tanítást, áraz, hogy ő segít engem művész- szé tenni. Én erre mondtam is, meg nem is valamit.

Ez a rövidke élménv hamar a feledésbe merült, de én tovább is sokat olvastam, írtam, rajzoltam addig, amíg ez a ténykedésem is hirtelen megszakadt, mert anyám és a családbeliek nem nézték ió szemmel cselekvéseimet. Folyton a fejemhez csapdosták a különféle szidalmakat, mi lesz veled gyerek? Ez így nem mehet soká! A veled egykorú gyerekek mindannyian mesterséget tanulnak, dolgoznak, pénzt keresnek családjuknak, te mit csinálsz? Az erdőket, a hegyeket járod, itthon ir- kálsz-firkálsz. mi lesz belőled? Ha a család leveszi rólad a kezét, ki leszel taszítva a világba, csúfosan éhen pusztulsz. *

Nagyon megsértődtem, keserű haragomban lezúztam a falakról a rajzokat, össze fentem őket, és belegyűrtem a tűzbe. Mikor megtörtént, kirohantam az erdőbe, késő este jöttem haza. (Mesterséget nem tanultam, nem lettem szénbányász, se gyári munkás!)

IV sn én találtam ki, csak az igaz- sága miatt idézem: az ifjúság nem homogén közeg. Mint a felnőttek között, ő közöttük is akadnak sokfélék, a legámyalatlanabb csoportosítások szerint is, mint jók, rosszak, jobbak, rosszabbak, szelídek és szolídak, csintalanok és szemtelenek, passzívak és aktívak. Persze, mindezzel azt sem igyekszem elkendőzni, hogy minden kor ifjúságának vannak közös meghatározói, lelki és jellemi összetevői, hiszen az adott viszonyok, a környezet és sok más egyéb formál bennünket, mint tésztamasszát a fánkszaggató. Mindezt előlegképpen és nem mentegetőzésként mondom él mint ahogy nem is találok erre sem okot, sem indítékot.

Történt ugyanis, hogy a múltkoriban néhány küldöttértekezlet tapasztalatai kapcsán szót adtam annak az észrevételemnek, mely szerint a túlságosan elvi síkon, helytől és körülményektől jócskán élvonatkoztatott felszólalások sora azt a látszatot keltette, hogy mai ifjúságunk kevésbé önálló, kezdeményező és tettrékész, mint a szocializmus melegágyánál palántáskodó generáció volt a maga fiatalsága idején. Túlságosan sokat várnak másoktól, ha nem is mint az égi mannát, de mint a párt és az állam kötelességszerű támogatását. Valahogy elsikkadtak a helyi példák, s az ember nem. tudta kihámozni, hogy a falvak küldöttei mit tettek azért, hogy náluk eleven iíjúkommunis- ta szervezeti élet follyon, és ez vonzó legyen a falu valamennyi, egyelőre még nem KISZ-es fiatalja számára is.

Azóta számos reflexió érkezett hozzám, nagyobbára felnőttek részéről, akik ügy vélik, hogy túlságosan vattába csomagoltam véleményemet, több annál a baj, és nagyobb a passzivitás, sőt felelőtlenség, mint azt én hirdetem. Egy-két fiatallal is beszélgettem a dologról, akik elég önkritikusak voltak ahhoz, semhogy az idők és körülmények változásából azt a következtetést vonják le, hogy a mai adottságok között ők mindent megtesznek a szervezet tartalmi és összetételbeli erősítéVa sár napi jegyzet

Hég egyszer a fiatalokról

söre. Vétem együtt vallják, hogy a fel- szabadulás után más volt a kommunisták, s köztük a fiatalok feladata, mint ma, de azt sem tagadják, hogy ma a szervezeti aktivitás „nem verdesi a plafont”. Sőt azt is el kell mondanom, hogy találkoztam egy olyan tizenhat éves, gimnazista kislánnyal is, aki véleménynyilvánítás helyett elmondta, hogy vezető a KISZ-ben. tagja a járási bizottságnak, nyelveket tanul, két színjátszó csoport aktív tagja és emellett egyéb társadalmi munkákat is vállal. Tanulmányi átlaga a négyes fölött van, tehát ilyen aktív fiatalok is vannak. (Tanáraitól tudom, hogy szinte egyetlen az iskolájában!)

Ezek után elhihetik, hogy rendkívüli örömmel fogadtam Gut Éva KISZ- titkár meghívását a balassagyarmati Szabó Ktsz ifjúsági klubjának szolidan ünnepélyes avatására. Mint elmondotta, azt szeretnék ők demonstrálni az ünnepélyes aktuson, hogy a KlSZ-szer- vezet vezetői komoly, felelős magatartással kiérdemelték a ktsz vezetőinek és pártszervezetének támogatását, s ma, a 19 tagú ifjúsági szervezetüknek olyan szépen berendezett, nagyszerű és korszerű klubja van, hogy bizony annak bárki csodájára járhat. Ehhez hasonló legfeljebb ha egy lehet még Balassagyarmaton. de sokkal több a megyében sem található. Megerősítette ezt az állítást Békefi Anna is. aki harmad- magával a Műanyafftechnikai Ktsz-ből tartozik ehhez az alapszervezethez.

A megbeszélt időpontban pontosan, és valóban kíváncsian megjelentem a júniusban átadott, új épületben, amelv- nek egyik helyisége (az eredetileg ebédlőnek szánt helvisé^l lesz az ifjúsági klub. Az első vendég voltam, m°rt a drégelvpáláuld irodalmi színpad fiataljai csak későbbi vonattal tudtak Balassagyarmatra utazni. (Öle úgy kerültek a meghívottak listájára, hogy a ktsz KISZ-szervezete patronálta őket az irodalmi színpadi napok alkalmával!) A helyiséget örömmel nyitották ki, és mutatták meg: fényezett bútorok, a bútorgyártól kapott anyagból maguk varrták és szélezték ki az asztalokra a különböző színű „futókat”. Az eseményhez illően az üvegkredencben szendvicsek colásüvegek, s a szervezők lelkesen mutatták, hová kerül a tévékészülék, hová a zenegép. Még néhány utolsó simítás: hamutartók el- igazgatása és kiürítése, székek elhelyezése, s Győri Istvánná és Kis Istvánná máris kipróbálják a zenegépet, egy nekik tetsző Korda-számmal.

Náluk ugyanis az asszonyok sem hiányzanak a KISZ-szervezetből, a férj- heanenéssel nem szüntetik meg aktivitásukat az ifjúsági szervezetben, s a 4—5 asszonyra, aki jelenleg a Szabó Ktsz KISZ-szervezetében működik, ugyanúgy számítani lehet, mint a lányokra. Sőt külön is kihangsúlyozták, hogy családi és KISZ-köteiezettségek között, nagyszerűen lehet egyeztetni az időpontokat. S ők nagyon komolyan gondolnák arra, hogy a KlSZ-szerve- zet létszámát és hatósugarát növeljék, mi több: más üzemi szervezetekkel gyümölcsöző kapcsolatot építsenek ki, amire azért is szükség van, mert az alapszervezet mind a 19 tagja lány. s ha nem jön létre egy ügyes kooperáció, akkor veszélyben vannak a táncdélutánok, bálpk, közös szórakozások. De még a politikus programok is érdekesebbek „koedukációs” viszonyok kö,rt

r|' ehát nekik sikerült. Van szép klubuk (ha úgy tetszik: szervezeti helyiségük!), sokat akarnak tanulni és semmi szándékuk el- vagy bezárkózni más fiatalok elől. S. mindezt nagyon csendben és szerényen csinálják.- Most megint eltértem az ön1 életrajz egyenes irányától, ilyen az én szeszélyesen gördülő aondolatmenetem: miként a megfestett képeim, melyeknek zűrzavaros érthe- tetlenségében. nem létező, nevetséges, avagy félelmet keltő ábráiban, furcsa színezetű térségein képtelen eligazodni a meglepett szemlélődő.

Hej. pedig ezeknek a képeknek zűrzavaros rejtelmeiben világosan ott bújkál az egész világ létezése!

Megéltem, szegényesen.

Harminchét éves voltam, amikor kikerültem a frontra, negyven, amikor hadifogságba estem és végül ne«vvenhá- rom, amikor a hadifogságból hazajöttem. A valóság teljes értelmében hitvány árnvéka lettem a régi önmagámnak.

Tehát volt. ári volt és lett, ami nem volt,

A népes családból ketten maradtak, s amikor hazajöttem a hadifogságból, velem hárman, közel nyolcvan éves anyám, tőle néhány évvel fiatalabb néném. Én is közelítettem az ötvenedik évet.

Üiból nyakamba vettem az igát. a hátalást. Üiból iártam az erdőt, a somlvói siferhal- dát. hordtam a tüzelőt, aki kérte, eladtam. Később ew- egy kocsira valót is össze- gyűitöttem, ezt is megvették, így tartottam el családunknak még élő két öregjét és önmagamat.

1968, június. Nváreleie van. Gombázni járok, szedem a gombát hazahordom, sütöm, főzöm, szárítom, ha sok van

belőle el is adom. így éldegélek magamban, tomoa fásultsággal agyamban. Különös, szeszélyes változata a gondviselésnek az én életem: amikor gyerek voltam, öreg emberek között tartózkodtam, nem hozzám illő vénemberek voltak a barátaim, most. hogy már hatvanéves öreg-szenvedő vagyok, fiatal növendék- fiúk iárnak hozzám beszélgetni. barátkozni.

Itthon folyton valamiféle munkával pepecselgetek, faragcsálok. törött hangszereket tavitok: ez a foglalkozás hoz néhány forintot kenyérre cigarettára. petróleumra, stb.

Egyik-másik legénvke hoz nekem cigarettát, van úgv, hogy haraonivalót is tesznek le az asztalomra.

Beszélgetünk. Ők a fiatal emberek, és én az öreg remete.

Ebben az időben történt: Zoli jött, s letett egy csomagot: „Hoztam egy kevés maradék festéket, én festegettem vele. Nekem már nem kell. Próbálkozzon vele valamit festeni !”

Köszönt és elment. A csomagban volt ió néhány rajzlap, grafitceruzák, törlősu- • mi. Külön- csomagolva az ak- varell festékek, kísebb-na- gyobb ecsetek. Nézegettem egy ideig, azután félretettem, Gondoltam, minek ez már énnekem? Később, még aznapon elővettem a csomagot, kivettem egv rajzlapot, ceruzát és törlőgumit.

Kimentem az udvarra, szél- jelnéztem a szomszédos házak térségében, leültem a földkuoacra, belekezdtem 40 év múltán az első rajzolásba- Még aznap (hosszú nyári nap volt) megcsináltam az első színes képet. Éttől az időponttól számítva, nem tudtam nyugodni, folyton rajzoltam, festettem, amíg a rajzlapokból volt. és tartott a festékből,

Zoli megint jött. Most temperát hozott.

Nagy lett az öröm amikor megmutattam a képeket. Együtt örültünk, a fiatal barátaim és én.

Később Zoli művészies tőkékkel lepett meg: olaiat. ecseteket, vásznakat hozott, ezzel a lépéssel megindult elgondolásaimban az érthetet- ienségig fokozódó, össze-visz- szaságba csúcsosodó, fantasztikusan összpontosuló, életformákban gomolygó. visszás színezetű, borongós ábrázolás.

Mi minden az, amiről anv- nvi sokat tudunk beszélni, mi minden az, amiről nem tudunk semmit?! És mégis létező valamik, akár látott. akár nem látott. kénekben összeborulnak a történés anyagai: mintha a végtelen élő idő suhanna a múlandó ürességbe, amelynek csekélyke részét még teljesen nem ismert világunk tölti )H.

Kérdezem: mi ad ehhez erőt nekem elnyűtt vénségemben? Mi vezet engem művészkerlé- seimben s az életemben az érte történő nehéz, és mégis dőre küzdelemben?

1971. február Harmadik évében vagyok ennek az egésznek, aminek feszítő ereje hevít és mormolva lángol bennem, kiűzve szellememből a hideg, dermesztő letörtséeet s mintha fáradtan dőlnek megérdemelt pihenésre, anv- nyi sok, gyötrelmes munka után. Itt van köröttem rakáson. egymás hegyi-hátára do. hálva a sok színes, a!i<* ért. hető furcsa, érthetetlen összevisszaság. amelynek bonyolult szerkezetére még nevet se talál a szemlélődő.

Agyamon őriöngve cikázna® a gondolatok és közüle kivil- lan egy ingatag elhatározás: én már aligha veszek ecsetet kezembe, hogy vázoljam tovább összekuszált szerkezetét az életnek, amelvben sok a gyűlölet, kevés a szeretet, 9 több a megvetés, mint az egymáshoz való közeledés.

Balázs János

I NÖGRAD - 1971. november 28., vasárnap 7