Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-17 / 271. szám

Korszerű magyar homlokrakodó Elkészült a Vörös Csillag Traktorgyárban az első ma­gyar homlokrakodó: a Horak— 6500-as. A műszaki egyetem, es a gyár sokoldalú vizsgála­tok során, 31 neves külföldi — köztük amerikai és svéd. — cég gyártmányaival ha­sonlították össze legfontosabb tulajdonságait, s ezek szerint az új konstrukció a hasonló gépek közötti versenyben az első három hely egyikére ér­demes. Előnye, hogy csuk­lós, tehát igen kicsi — 2,3 mé­ter sugarú — körben képes megfordulni, egyszerre 1,5 köbméternyi, iletve 3 tonná­nyi anyagot emel fel, és ha kell, vasúti kocsiba is rakja. Az új, gumikerekű gép so­rozatgyártása jövőre kezdődik, s az év végéig 50 készül be­lőle, A következő években, az igényektől függően, 50—100-at gyártanak évente. A gyár ve­zetői igen nagy belső piacra számítanak, hiszen az építő- és útépítőiparban, valamint az erdőgazdálkodásban nélkülöz­hetetlen az öt, jelenleg, ké­sőbb még több munkaeszköz­zel variálható berendezés. Szá­mos, a külföldön gyártott homlokrakodóktól eltérő tulaj­donsága miatt élénken érdek­lődnek a szocialista és a tő­kés országokból is a magyar ,, Horak” iránt. (MTI) Új műanyag építőrendszer A Badische Anilin und So­dafabrik AG (BASF) új építő­rendszert mutatott be a düs­seldorfi műanyagvásáron. An­nak a kutatási megbízásnak eredményéről van szó, ame­lyet a BASF, a* berlini Schüler Witte építészcsoportnak adott ki. A cél, gazdaságos építési rendszer kialakítása volt. Ez­zel olyan épületek állíthatók elő ipari sorozatgyártásban, műanyag felhasználásával, amelyek kielégítik a jövő la­kásszükségleteit, és fejlett vá­rostervezést tesznek lehetővé. A rendszerben, amely vala­mennyi épületmagassághoz al­kalmazható, a teherhordó­szerkezet előregyártott acél- és betonelemekből áll. A ki­egészítő elemek könnyű, gyor­san szerelhető, műanyag- szendvi cseleinek. Kevés alapformából csekély idő- és költségráfordítással a legkülönbözőbb alaprajzok alakíthatók ki. A lakásbeosz­tások tehát a legkülönbözőbb célokhoz és kívánalmakhoz gyorsan alkalmazkodhatnak. A Változatos lakásegységekből olyan lakásrendszer alakul ki. amelyben a szociológiai és közlekedési szempontok ér­vényre jutnak. ten jelentősen javul a tagépí­tő tevékenység és a felvétel Üteme. Minden szinten javult az if­júságról és a nőmunkáról szóló párthatározat végrehaj­tása. A választások során a különböző szervekben javult a nők és fiatalok aránya. Az ifjúságpolitikai határozat elő­írásainak megfelelően a me­gyei tanács ifjúsági alapot lé­tesített 5 millió forint érték­ben. A jó felhasználás ered­ményeként javult a különbö- fcő ifjúsági klubok és házak belső felszereltsége, jobbak, kultúráltabbak szórakozási le­hetőségei. A nőpolitikái hatá­rozat végrehajtásának tapasz­talatait ankétok, viták, kerek- asztal-beszélgetések kereté­ben elemezték. A különböző szervek megfelelő figyelmet fordítanak a dolgozó nők anyagi, szociális és kulturális helyzetének javítására, mint például a ZIM-ben, a kohá­szati üzemekben és a szénbá­nyák vállalatnál. Több üzem­ben megszüntették a három műszakot. Ez csaknem két­ezer dolgozó nőt érintett. Több termelőszövetkezetben az ötszáz forintos anyasági segélyt hatsaáz forintra emel­ték fel. A gazdasági épftőmunká­tafc aa itBfrflfiniiínniil JagfláBáq Űj termék az írószerből... Hároméves szerződés született a napokban az írószer Szö­vetkezet salgótarjáni üzemegysége és a Világítástechnikai Gyár között. A megállapodás értelmében évente 000—700 ezer darab nagy teljesítményű elektromos biztosítékbetétet készítenek ezentúl Salgótarjánban. Az Írószer Szövetkezetben új szalagsort alakítottak ki az új termék minél gyorsabb előállítására. Képünkön: Budai Sándor műszakvezető és Kovács Jánosné a biztosítóbetétek összeszerelését végzi — kulcsár — Utak és hidak Az ipar és kereskedelem beszélgetése nyomán: Milyen áruellátásra számíthatunk? Nemrég zajlott le Salgótar­jánban a FÜSZÉRT. a kiske­reskedelmi vállalatok és az ipar egy részének képviselői között az a beszélgetés, amelynek során tisztázódott: partnerei segítségével, milyen ellátást tud biztosítani a FÜSZÉRT a megye lakosságá­nak az év hátralevő részé­ben? Jó az étvágyunk é& a torkunk Kilenc hónap eredményei bizonyítják az előbb említet­teket. Majdnem 15 millióval több árut szállítottak a meg­rendelőknek. mint az elmúlt év azonos időszakában. Emel­kedett az alapvető élelmisze­rek forgalma. Lisztből 50. cu­korból 16, száraztésztából pe­dig 4 vagonnal értékesítettek többet mint egy évvel ezelőtt. Hasonló a Jielyzet a konzer- veknél is. Nőtt a húskonzerv, az ételkonzerv fogyasztása. 2.5 vagonnal több gyümölcs­szörp. 2 vagonnal több befőtt került a fogyasztókhoz. Az édesipari termékeknél az értékesítés kisebb mértékű — 1.2 vagon a növekedés — mi­vel továbbra is hiánycikk a pilótacsemege, a snecialité. a City és egyéb teasütemények. Tovább emelkedett viszont a kávéfogyasztás: 3,1 vagonnal több, azaz maidnem 19 va­gonra való került ki a FÜ­SZÉRT raktáraiból. Ho"v nemcsak jókat tu­dunk enni, hanem inni is. bi­zonyítja a palackozott borok iránti navy kereslet. Csaknem ezer hektoliterrel több került az üzletekbe, mint 1970. első kilenc hónapjában. Sörből pedig 1650 hektoliterrel több fogyott mint tavaly. Ebből is látszik, hogy a FÜSZÉRT üzletpolitikai el­veinek megfelelően a lehető­ségekhez képest igyekezett ió ellátást biztg"f<--mi. Elfogad­ható ez az •í’i"—■ nnt mé? ak­kor is. ha időnként raita kí­vül álló okok miatt néhány cikknél átmeneti hiány mu­tatkozott. Tovább iavul-e. vagv meg­marad a ie’en100! ellátási színvonal az év hátralevő ré­szében. •— tekintettel a téli időszakra és a közelgő kará­csonyi ünnepekre? Cikkenként változik Több tekintetbén kiegyen­súlyozott. kielégítő, sőt ió el­látásra lehet számítani. El­sősorban az alapvető élelmi­szerekből. A téli időben meg­nő a konzervfogyasztók tábo­ra. Ezt segítették elő a kósto­lóval egybekötött konzerv- bemutatók is. A Nagykőrösi Konzervgyár képviselője, kö­zölte. hogy néhány cikkből kifogástalan lesz az ellátás, egyik-másik terméknél csak részben tudják kielégíteni az igényeket. Kevesebb lesz a sárgabarack-, az eper-, a mál­na-, a szamócabefőtt, a sava­nyúságnál pedig az ecetes paprika. Ez utóbbi pótlására céklát veg.yesvágott savanyú­ságot hoznak forgalomba. Uborkából és káposztából bő­séges lesz az ellátás. Nem lesz fennakadás a sónál, a fűszerféléknél és a pirospap­rikánál. Megfelelő készletek vannak szárazbabból, lencsé­ből. borsóból. Ugyanez a helyzet a máknál, a dióbél­nél. a különböző boroknál és a szovjet pezsgőnél. Mi lesz a karácsonyfán? Megyénk élelmiszer-kiske­reskedelmének mindig nagy gondot okoz a Télapó, vala­mint a karácsonyi ünnepekre való készülés. A boltok ren­delése alapján 6 vagon sza­loncukrot, 70 mázsa télapó- figurát. 63 féle karácsonyfa- függeléket rendelt a FÜ­SZÉRT. December 3. és 6. kö­zött érkezik be az első na- rancsszállítmánv. Januártól kezdve már az igényeket is ki tudják elégíteni. Citrom­ból bőséges lesz . a kínálat, banánból a tavalyival azonos mennyiségű érkezik maid be. A korábbi évek ellátási szín­vonalát éri el a datolya, a füge és az ananász forgalma. Ne az első tíz napra A FÜSZÉRT-ki re ndeltsée a lakosság jobb áruellátása ér­dekében 1968-ban öt évre szóló együttműködésben rög­zítette kötelezettségeit a me­gyei kiskereskedelmi vállala­tokkal szemben. Eddig ennek szellemében végezte munká­ját. Ígéreteinek megfelelően korrekt és esvre emelkedő színvonalú kereskedelmi mun­kát folytatott megrendelői, rajtuk keresztül pedig a fo­gyasztók megelégedésére. Ilyen szellemben kívánják továbbfejleszteni tevékenysé­güket a lövőben. Csupán azt kérik a kiskereskedelmi vál­lalatok — állami és szövetke­zeti — első számú vezetőitől, a boltok irányítóitól, hoev egész havi árumegrendelései­ket ne a hónap első tíz nap­jára ütemezzék, mivel a gép­kocsi-ellátás és a vállalat munkaügyi helyzete nem teszi lehetővé az igények ugrás­szerű. azonnal, egyszerre való kielégítését. Amennyiben az eszmecse­rén elhangzott kérelmeket a kiskereskedelem képviselői is megszívlelik, akkor továbbra is kiegyensúlyozott áruellátása ra számíthat megyénk lakos­sága, K. j tartós kijavítása Egy expoxigyanta-alapon előállított műanyag a közlések szerint megbízható vízhatlan építőanyagnak bizonyult az út- és hídburkolatok repedé­seinek kijavítására. Thermo- plasztikus (hőre lágyuló) tu­lajdonságai folytán az „Epif- lex” néven forgalomba hozott készítmény érzéketlen az üt­és hídalépítményeit normális megrázkódtatásaival szemben. Ugyanolyan mértékben tágul, vagy húzódik össze, mint az út- és hídépítésnél felhasznált beton és acél. Az angol Közlekedésügyi Mi­nisztérium az útépítési kutató­laboratóriumának két éven át folytatott kísérletei alapján, engedélyezte ennek a mű­anyagnak az alkalmazását. Az első alkalmassági próbá ját a javítóanyag a 4,6 kilométer hosszú londoni Westway-fő- úton állta ki, amelyet- tavaly adtak át a forgalomnak. Ez idő szerint további kísérletek folynak Dániában, Olaszor­szágban, Ausztriában és Hol­landiában. Az előállító cég elismeri, hogy az anyag ára — 4,5 1, ami 7 négyzetméter útfelület­hez elegendő, 3,25 angol font — elég magas. Ha azonban figyelembe vesszük a tartós­ságot, akkor hosszú lejáratra ez a költség alacsonyabb, mint az eddig használatos karban­tartó anyagoké. Megfelelő be­rendezéssel eg'y munkás kere­ken 300 négyzetméter felüle­tet tud óránként belocsolni. H H H Nem keü senkinek bajlód­ni a betűk megfejtésével. Azt bizonyára nyomban ki lehet találni, hogy valamiféle rö­vidítés rejlik mögöttük. A salgótarjáni öblösüveggyárban legutóbb megtartott műszaki tanácskozáson hangzott el e rövidítés egy történet kísére­tében, amely olyannyira jel­lemző manapság, a munkafe­gyelem ellen vétők felfogásá­ra és magatartására. '' Egy ügyes kezű szakmunkás egymás után három napon ke­resztül igazolatlanul hiány­zott a gyárból. Amikor a ne­gyedik napon megjelent a munkahelyén, a művezető bosszúsan és rosszallóan mu­tatta neki a jelenléti ívet, ahol a napokat jelző rubriká­ban nagy „H”-betűk sorakoz­tak. „Mit gondolsz, ez mit ie­val összefüggésben is számos észrevételt és javaslatot ol­dottak meg. A megyei pártbi­zottság kibővített ülésen fog­lalkozott a megye építőipará­nak helyzetével, fejlesztésének lehetőségeivel. Intézkedések történtek a munkaerő-vándor­lás megszüntetésére, a mun­kafegyelem megszilárdításá­ra. Az önkényesen kilépő dol­gozót például vagy nem, vagy csak különböző kedvezmények megvonása mellett veszik vissza a vállalathoz. A fizikai dolgozók és a törzsgárda- tagok jobb anyagi megbecsü­lésére is számos intézkedés — béremelés, lakáshoz juttatás, jutalmazás stb. — történt. A szocialista brigádok tevékeny­ségét is segítik az észrevéte­lek alapján. A határozat kap­csán a megyei párt- és tár­sadalmi szervek függetlenített apparátusának 464 tagja vál­lalta egy-egy szocialista bri­gád politikai patronálását. Az életszínvonal alakulása. az árak, bérek, a lakáselosztás érdekében több központi ha­tározat jelent meg. A kor­mányrendelet értelmében a megyében a bérrendezés 3407 művelődési, az egészségügy területén pedig 3200 dolgozót érintett — hogy csali a leg­fontosabbakat említsem. A jaraada-toank ideológiai» kulturális fejlesztését célzó In­tézkedések közül elég talán azt említeni, hogy a jó képes­ségű munkás- és parasztszár­mazású gyermekek fokozot­tabb segítését a párt- és álla­mi szervek folyamatosan vizs­gálják. Az év első felében a megyei tanács, a pedagógus szakszervezet megyei bizottsá­ga is foglalkozott ezzel a gonddal. A SZOT-tól tavaly 50 ezer, az idén 65 ezer fo­rintot kabott erre a célra a megye. Több intézkedés tör­tént a pártoktatási formák korszerűsítése, a vezetőképzés fejlettebb rendszerének alkal­mazása terén is. Az államhatalmi és állam- igazgatási szervek tevékeny­ségével összefüggő javaslatok intézkedésénél elmondhatjuk, hogy a tanácsok irányításá­nak szervezeti keretében a választások során minőségi változás ment végbe. Ez a munka tartalmi színvonalá­nak emelkedését is segítette. A községi, nagyközségi és összevont községek tanácsi ve­zetésébe több szakember került. A különböző szintű pártszervek és szervezetek törekedtek a tanácsok párt- irányításának továbbfej lesz­tósére. A felsorolt észrevételek, ja­vaslatok mellett még számos helyi jellegű, személyes és a párttagságot, a közvéleményt érintő észrevétel, javaslat hangzott el. Ezekben a külön­böző szintű párt-, állami és társadalmi szervek *intézked tek, vagy intézkedésüket fo­lyamatosan végzik, összessé­gében megállapítható, hogy a Központi Bizottság, a kor­mány, a megye pártszervei, alapszervezetei és a gazdasági egységek intézkedései jó ha­tást váltottak ki a párttagság és á közvélemény körében. Párttagságunk, de egész köz­véleményünk helyesnek, tartj-a azt a gyakorlatot, hogy a ve­zető szervek a lényeges kér­dések eldöntésében támasz­kodnak a párttagság, a dol­gozók véleményére, és az ész­revételek. javaslatok megvaló­sításán felelősségteljesen dol­goznak. BUBost azt javasoljuk alap- szervezeteinknek, hogy ismét vegyék elő a vezetőség- választó taggyűléseken el­hangzott észrevételeket, ja­vallatokat, kritikai megjegy­zéseket és azokkal az év végi taggyűlésen, újból foglalkozza­nak. Ezt a pártvezetőségektől elvárják az alapszervezetek tagjai. Kiss József, a megyei pártbizottság PIO vezetője lent?” — kérdezte, emlékeztet­ni akarván, mire kötelezi a dolgozót a munkaviszony, s milyen következményekkel jár a fegyelmezetlenség. „Ha ép­pen tudni akarod — vála­szolt félvállról a dolgozó —, azt jelenti, hogy Hátha Hol. nap is Hiányzóm. Szemléltető példának kitű­nő ez a történet. Moát már csak néhány adatot szükséges megemlíteni, hogy érthetővé1 és vitathatatlanná váljék en­nek éppen az ellenkezője: nem lehet, nem szabad fél­vállról venni a munkafegyel­met. Ez mindenkinek érdeke, a portástól, a takarítónőn, a termelőmunkát végző munká- soKon keresztül az igazgató­ig. Ebben az évben mintegy huszonöt százalékkal több volt az igazolatlan mulasztás a gyárban, mint tavaly. Ki­lenc hónap alatt ezernyolcszáz műszak veszett kárba. Néme­lyek többször hiányoztak, mások egyszer sem. ők van­nak többen. Ha átlagot szá­mítunk, mégis minden máso­dik dolgozó másfél nap mun­kája kiesett a . termelésből. Bár a többiek helyettük is dolgoztak, egy dolgozóra át­lagosan napi öt—hatszáz fo­rint termelési értéket feltéte­lezve, ennek ellenére körülbe­lül egymillió forint a vesz­teség. Ennyit „loptak” ki a hiányzók saját maguk és munkatársaik zsebéből. Hasonló adatokat néhány- más üzemtől is kölcsönözhet­nénk. Ezért fogalmazódott meg halaszthatatlan követel­ményként a legutóbbi gazda­sági aktíván, előtte és utána számtalan termelési tanácsko­záson, a munkafegyelem meg­szilárdításának feladata. Hozzá tartozik az igazság­hoz, hogy általában nem a jól kereső szakmunkások az igazolatlan hiányzók. Az in­dokolatlanul mulasztók nem üzemvezetők és főmérnökök. Nem Kazinezi Gyula az öb­lösüveggyárból és Prouza Ti­bor a tűzhelygyárból. Annál is inkább, mert tudomásom szerint az utóbbiaknak kötet­len a munkaidejük. A fegyel­mezetlenek többnyire kisebc képzettségűek, segédmunkások, közülük is általában a közis­merten meggondolatlan és fe­lelőtlen emberek. Miért olyan elnézőek velük szemben a vezetők? Mert fő­leg azokban a munkakörök­ben dolgoznak, ahova külön, ben is nehéz munkaerőt kap­ni. Az álláspont mégsem az, hogy még mindig jobb, ha időnként dolgoznak, mintha egyáltalán nem lennének. Ahol ez a szemlélet érvénye­sül, még a becsületesen dol­gozó munkások egy része is elveszti erkölcsi tartását. Ne­hezebb, de célravezetőbb az a megoldás, amit Varga Gyula igazgató mondott az említett műszaki tanácskozá­son : következetes szigorral eljárni a munkafegyelem megsértőivel szemben, a többség érdekében. Kerülje­nek a gyárkapun kívülre, hát­ha akkor észfoekapnak. Nem­csak huszonegy, hanem hiá­nyozzon inkább százhuszon­egy ember a termelésből. S kétszer is gondolja meg egy másik üzem, mielőtt elbocsá­tott dolgozót alkalmazna, ha nem ellensége saját magának. Fel lehet tenni a kérdést: jó, jó, de akkor ki végezze el azokat a munkákat, ahon­nan hiányzik egy-egy ember? Fogas kérdés. Hiszen a „verkli” nem állhat meg. Két­féleképpen is megválaszolha­tó. Az egyik: hadd jöjjenek azok a „megbízhatatlanok”, aztán majd lesz valahogy. Ez a könnyebb. A másik egész sor teendő elvégzésével jár együtt, hogy csak néhányat említsek: ösztönzőbb bérrend­szer kialakítása, r szakmásítás, kisgépesítés, vagy a munkakö­rülmények javítása. Hosszadalmas „gyógymód” ez Nem hoz egyik napról a másikra látványos változást, Erre az útra lépve egy dara­big talán több a gondja a gazdasági vezetőnek, mint amennyit korábban a fegyel­mezetlenek okoztak. De a fá­radozás végül egészen bizto­san. sokszorosan megtérül. Kiss Sándor NOGRÁD — 1971. november 17.» szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom