Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)
1971-10-22 / 249. szám
PLAKETTE Dr. Boros Sándor, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese mondotta: Minden közösség ereje a múlt örökségéből való merítés képességében rejlik. E szavak Salgótarjánban, a Karancs Szálló mozaiktermében rendezett Madách-emlék- esten hangzottak el. Mint hírül adtuk, a napokban átadták a Nógrád megyei Tanács VB által 1964-ben alapított Madách- plakettet Farkas András Balassagyarmaton élő festőművésznek, Paku Imrének, a Látóhatár olvasószerkesztőjének, Ormos Tibornak, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatójának, és Pétervári Istvánnak, a veszprémi színház igazgatójának. (Utóbbi kitüntetett, egyéb irányú elfoglaltsága miatt, nem volt jelen az ünnepségen.) Milyen kapcsolatok fűzik ezeket az embereket Madách Imréhez és Nógrádhoz? optimista tragédia. Az egész mű szellemisége tettre késztet. De optimistának tartom a Mózest is. Nem vagyok azonban irodalomtörténész, ezért inkább azt mondom el: hogyan került Madách Imre szobra Salgótarjánba? Hat éve, a Fővárosi Tanács nyilvános országos pályázatot írt ki Madách-szobor elkészítéséFarkas András ír-.gémeket is lehetett látni...” r — Hetedik gimnazista voltam Kassán, erre az időre esik Madách Imrével való első találkozásom. Akkori magyartanárom, aki tankönyvünket is írta, érdekes újítást vezetett be az irodalomoktatásba. Azokat az irodalmi alkotásokat, amelyek erre alkalmasak voltak, dramatizált formában előadatta diákjaival. Az ember tragédiájában én Lucifer szerepét kaptam. Farkas András Kassán érettségizett, a Képzőművészeti Főiskolát 1944-ben fejezte be. — Közben volt egy háború — jegyzi meg. Nagykállóban kezdett tanítani, 1947-től pedig Balassagyarmaton él. — Azért jöttem ide, mert a nép, amelyik palóc földön lakik, ugyanúgy beszél, mint az én földemen lakók. Abaújszi- nán. A Tragédia állandó olvasmányom volt. Az egyiptomi színt pedig 1947—48-ban előadtuk, egy Gyöngyös és Balassagyarmat közötti kulturális versenyen. Természetesen, itt is Lucifer jutott rám. És természetesen, ennek sincs jelentősége. Egyébként, azt hiszem, Ádámmal áldva és Luciferrel verve él minden ember. Farkas András illusztrálja Az ember tragédiája új, finn kiadását, Anna-Maija Raittila költőnő és műfordító kérésére,' akivel Balassagyarmaton személyesen is találkozott. A költőnő Szabó József, neves Madách-kutató vendége volt. Az ünnepség után, a mozaikteremben egy pohár bor mellett beszélgetünk Farkas Andrással. — Tudjátok — mondja —, kipusztítja az ember az Ipoly kis mocsárvilágát, amelyről Szabó Lőrinc is írt. Nem is baj ez. Inkább az a szomorú. hogy a legjellegzetesebb fákat, növényvilágot, madarakat sem kíméli, s hírmondót sem hagy ebből a világból. Pedig itt, a várostól nem messze, gémeket ts lehetett látni, persze, csak annak, aki térdig belement a lápba. Paku Imre — Egyik hetilap mellékletében került kezembe először Az ember tragédiája 1923-ban. Jegyzetes kiadásban, csak jóval később találkoztam vele. Mire egyetemre kerültem, a jegyzetes kiadások alapján, jól megértettem a Tragédiát. Aztán 1935-ben a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjainak társaságában vettem részt a szabadtéri előadás szervezésében, amelynek rendezője Hont Ferenc volt. Az ugyancsak Hont Ferenc vezette Független Színpadon 1938— 39-ben előadtuk a Civilizátort, akkor ehhez merészségre volt szükség, hiszen a műnek erős németellenes mondanivalója is van, amit abban az időben éreztetni kívántunk. A Civilzátor megjelent könyvben is, nem minden nehézség nélkül. Csak vázlatosan szólhatunk a Paku Imre irodalomtörténész által elmondottakról, s hozzá kell tennünk, hogy 1945 után ő volt a Madách- kiadások kezdeményezője, szerkesztője. S, a Nógrád megyével való kapcsolat? „Vasas Károly Bányász • szobrát Salgótarján kapja.” re. Végül a vita akörül volt, hogy a fővárosban milyen Madách-szobrot állítsanak fel. Én akkor Varga Imre, mások Vilt Tibor szobra mellett foglaltak állást. Két, merőben más-más felfogású szoborról van szó. A dolog lényege az, hogy Budapestnek még mindig nincs Madách- szobra, Salgótarjánnak viszont már van. Varga Imre műve áll a dombon, a Bolyai Gimnázium előtt. 1945 után, Magyarországon Salgótarján kapott először Madách-szobrot — A Nógrádhoz fűződő kapcsolataim körülbelül nyolc éve kezdődtek, akkor alakult a lektorátus is. Szívesen küzdők azért, hogy a megyébe, Salgótarjánba, újabb és újabb köztéri alkotások kerüljenek. Most megígérem, hogy Vasas Károly Bányász szobrát Salgótarján kapja meg a közeljövőben. Tóth Elemér Kulturális mozaik BEATKEÜB. A herencsé- nyi művelődési házban két hónapja működik — a fiatalok nagy örömére — a beat- klub. A hagyományos beatzenekar mellett modern táncokat tanuló és bemutató csoport is dolgozik tizenhat taggal. A fiatalok szeretnének benevezni a Ki mit tud? versenyeire. AKTÍVA. Az MSZMP Salgótarján városi Bizottsága október 25-én aktívaülést tart, ahol állami oktatási rendszerünk helyzetéről lesz szó, pontosabban az oktatási rendszer felülvizsgálatának megyei tapasztalatairól. * VIZSLÁSON az általános iskolában október 26-án délután szüreti karnevált rendeznek felvonulással, szőlőlopással, s az ilyenkor szokásos látványos, vidám eseményekkel. ★ IRODALMI SZÍNPADI NAPOK. November 4—7-ig rendezik Balassagyarmaton a Madách Imre irodalmi színpadi napokat. Az országos hírű esemény programjában november 5—6-án konferencia szerepel. »hol az első napon tájékoztató hangzik el a magyar színjátszómozgalom helyzetéről és problémáiról, Debreczeni Tibor előadásában. November 6-án a fesztivál produkcióinak elemzésével foglalkozik Berkes Erzsébet. Szabálytalan riport 'Szemes íMerívei Szemes Mari és Koncz Gábor szerepelt a közelmúltban Balasagyarmaton. A nézők mindkettőjüket jól ismerik filmekből, televízióból, színházakból. így természetes, hogy nem szükséges bemutatni külön Szemes Marit. Fellépés előtt „nehéz” volt vele a beszélgetés. egyre csak hosszú nyakláncát forgatta, morzsolgatta ujjai között. Mosolyog. — Tizenhat esztendeje vagyok a József Attila Színház tagja. Jóformán kislány korom óta színpadon állok, de a fellépések előtt még most is ugyanolyan izgalom és idegesség fog el, mint amikor először léptem a világot jelentő deszkára. Ügy látszik, ez mindvégig megmarad bennem. .. Irodalmi presszó, előadás nagy művészekkel. Mégis akadnak üres székek. Pedig az előadás rangja, az irodalom, a költészet megérdemli á telt házat. Az évadnyitó előadás az Országúton címet viselte. Somlyó György, Benjamin László. Moldova. Váci Mihály örökszép versei szólaltak meg. Virágénekek, angol népdalok, néger spirituálék „fűszerezték” a műsort, és különösen nagy sikert aratott Mikszáth Kálmán: A két kocsi murva novellájának elmondásával Szemes Mari. Hiába, Mik- száthnak Nógrádban „hagyományos” sikere van. Szünetben Szemes Mari először a gratulálókat fogadta. Megilletődötten szorongat-4 ták a kezét, és köszönték az irodalmi est élményét a gyarmatiak. — őszinte legyek? — sóhajt egy nagyot Szemes Mari, majd mosolyogva folytatja: — Kezdetben voltak kételyeim a cukrászdái környezettel szemben. Nem tudtam, hogy süteményevés, málnaszörp, vagy konyakfogyasztás mellett hogyan lehet nagyon komoly dolgokkal, irodalommal, zenével fglalkozni. Az első tíz perc után eloszlottak a kételyeim. A csend, a szinte megható figyelem mutatta, hogy nem cukrászdában, hanem színházban érezték magukat azok. akik beültek az irodalmi presszóba. Közös hullámhosszra kerültünk. Csak így van jó előadás. Szemes Mari sietett vissza Budapestre. Nem csoda, még a nyári szabadságát sem vette ki, annyi volt a feladata az elmúlt ‘ hónapokban. De né- , hány perce még maradt. A közeli irodalmi színpadi napok eseményeiről beszélgetünk. Rendkívül érdeklik a művésznőt. Annál is inkább, mert a Madách Imre irodalmi színpad minden egyes tagja eljött verset hallgatni, na meg természetesen tanulni egy „kicsit”... Remélhetőleg hamarosan ismét látjuk Szemes Marit a televízióban, és hamarosan újra vendége lesz Balassagyarmatnak is. Elekes Éva Véleményünk Legritkább esetek közül való, ha a Fővárosi Operettszínház valamely műsordarabját a Televízió nyilvánosságának átengedi. A színházak általában nehezen mondanak le minden darabjukról, amelyben .még egyetlen nézőt is sejtenek. Ügy látszik, a szerda este kéremyőre került zenés komédia, a Négyen pizsamában ilyen műsordarabja lehet a Fővárosi Operettszínháznak. Iszajev és Galics vígjátéka nyomán Kardos G. György írta magyar színpadra a történetet, Vujisics Tihamér komponált zenei körítést hozzá, Brand István verseket. Meg kell mondanom, nem ragadtatott el túlságosan. Nézetem szerint az operett, a színpadi zenés műfaj megújításához nem a Négyen pizsamában- hoz hasonló vállalkozások vezetnek. Lapos és lomha a történet, a „politikai vonalasí- tás” pedig még így, persziflás- ként is erőltetettnek hat. Az érdekkeltés a szereplők verí- tékes igyekezetével sem sikerül a szerzőknek, igazán mulattató pillanatok részesei csak a második rész utolsó harmadában lehetünk. A gyengécske műnek egyébként szemmel láthatóan maga a színház sem túl sok figyelmet szentelt. Rátonyi és Fó- nai kivételével az előadási együttes kezdő- és másodvonalbeli színészekből tevődött, akik alig tudtak valamit kezdeni hálátlan feladataikban. Ez érvényes a rendező Kalmár Andrásra is. Pásztói napok A járási ismeretterjesztő és kereskedelmi napok programjában, holnap, október 23-án, Mikszáth Kálmán írói munkásságáról hallhatnak előadást a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Szakközépiskola klubjában, az intézmény tanulói. Előadó Csukly László lesz. A művelődési központban Korszerű üzemszervezés címmel Mede Szilárd, közgazdász előadása Ígérkezik érdekesnek. Este hat órakor Kálión, a művelődési házban, „Divat, hóbort, ízlés ...” — az öltözködési kultúra jelentőségéről kezdődik tartalmas, előreláthatólag vitára számottartó „...bajtársam beírta: Ezt már tudjuk.” — Még az első világháborúban volt kezemben egy ka- rancsaljai nótákat tartalmazó könyv. Valamelyik katona - bajtársam beleírta: „Ezt már tudjuk.” Minden nótáját megtanultuk, énekeltük. Egyébként a Palócföld című folyóiratban jelennek meg publikációim. Most két közleményt adok majd a Palócföldnek, a Nógrád megyei népdalokról. Ormos Tibor — Madách Imre művével kisgyerekként találkoztam. Azóta a két világháború között, s egy kis ideig még utána is, sokan akarták megrendíteni a hitet Madáchban. Mondanom sem kell, nem sikerült. Hiszen ez a Tragédia 4 NÓGRÁD - 3971. október 22., péntek | ANDRZEJ ZBYCH (Lengyelből fordította: Varsányi István) 23. A legrosszabb a dologban — gondolta —, hogy Cana- ris és Kaltenbrunner között találtam magamat. Bár ennek megvan a maga jó oldala is. Az Abwehr-intrikák és az amerikaiakkal készülő kapcsolatfelvételi kísérletek híre elkel a központban. Körmükre kell nézni a szövetségeseknek! és a tiszti összeesküvés? Akaratlanul is lebiggyesztette ajkát; természetesen nem bízott ezekben az egyenruhás urakban, akik vakon teljesítik a Führer minden parancsát Keleten is. Nyugaton is. Kész volt menteni őket a Gestapo elől, ha erre egyáltalán lehetőség nyílik, de ennél többet nem tdhet. Akár így, akár úgy, Hauptsturmführer Müller sokat meg nem tud tőle. Sokkal hamarabb hívták a Gestapóra, mint gondolta. Mielőtt eljutott volna a Kür- fürstendammra, a járdaszegélynél fekete autó fékezett. Fritz Schabe ugrott ki belőle és viszonylag udvarias hangon kérte Klosst, hogy szálljon be. Két kőarcú SS- katona között ülve, éppen olyanok, mint Canaris őrei, a főhadnagy két dolgot, szerinte a két leglényegesebb dolgot latolgatta: vajon tudja^ Müller, hogy járt Boldt- nál, és mit csináljon a fekete táskával? Ha most úgy kezelik, mint letartóztatottat, elveszik táskáját. Akkor pedig... Keserű lett a szája íze. Mindennek vége; s éppen most nincs nála ciánkáli. Kibírja? Fel kell bő- szítenie a gestapósokat, akkor még remélheti, hogy legalább időben agyonlövik. Müller irodájában vakító fényesség uralkodott. Kloss a szoba közepén ült egy széken. Táskáját a térdén tartotta. Gyors mozdulattal bele tud nyúlni; éz a tudat meg is nyugtatta. Lassan visszatért játékos szenvedélye, a pókerjátékos fanatizmusa, amelyet néha szégyellt, pedig nemegyszer a legnehezebb pillanatokban segített rajta. — Beszélj., hol van Ingrid Kiéld? — rikoltotta Müller. Kloss hallgatott. —Beszélj — üvöltötte a gestapós. — E specialista módszerei meglehetősen primitívek voltak. — Szeretném eszedbe juttatni — mondta Kloss —, hogy német tiszttel beszélsz. Egy másodpercig úgy érezte. hogy Müller megüti; arca centiméterekre volt az övétől: szeme kidülledt, ádámcsutkája le s föl szaladgált. A gestapós azonban fékezte magát. — Uraságod tehát nem hajlandó beszélni? — szűrte a kérdést a fogai közt. Külön hangsúlyozta az „uraságod” szót. — Volt már dolgunk különböző német tisztekkel. — Lehetséges — jelentette ki Kloss nyugodt hangon. — Sajnos, én ezt nem tudhatom. Hűvös magatartása és szabatos beszéde kihozta sodrából a németeket. — Miről folyt a konferencia az admirálisnál? — vetette oda a kérdést Müller. Tehát ezt is tudják — gondolta Kloss. — Tessék felhívni az admirális urat — vágta rá azonnal. — Maga gúnyolódik! — ordította Müller. — Még aligha lehetett dolga eddigi életében a Gestapóval. Miből gondolja, hogy egyáltalán élve távozik innen... Én... rikácsolt, majd megfulladt saját fenyegetéseitől. — Most, gondolta Kloss. Felpattant székéről. Kiáltozása semmiben sem maradt ei Müller ordítozásától. — Szégyen és gyalázat! Én szégyellem magam ön miatt! — Süvített Kloss hangja. Ügy viselkedik, mint a legbumfordibb SS-kopó! Hogyan bánik az olyan tiszttel, aki segíteni akar?! Ellenségnek nézi?! — Maga akar nekünk segíteni? — ismételte meg Müller. Arcáról az ámulat kifejezését lehetett leolvasni. Rágyújt, főhadnagy? Az ordítozás célba tálé! náluk — vonta le Kloss a végkövetkeztetést. — Szívesen — mondta. — Beszéljünk hát józanul. Kérem, üljön le! Az admirálissal folytatott beszélgetés Ingrid Kielddel volt kapcsolatos? Kloss jó mélyen leszívta a füstöt. Most csakugyan pókerjátékosnak érezte magát, akinek két pár van a kezében. de nem terítheti ki. Az ellenjátékosnak legalább túlija van. — Igen is, meg nem is — közölte szenvtelenül. (Folytatjuk)
