Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)
1971-09-15 / 217. szám
Munkával vagy ügyeskedéssel? Aranyokleveles tanító Karancskesziben a múlt hét végén eddig még soha nem tartott kedves ünnepségre gyűltek össze az általános is- kóla nevelői. A járás művelődési. osztály vezetői arany oklevelet adtak át az esztergomi Tanítóképző Intézet megbízásából „Schreier Kálmán, okleveles tanítónak, aki a pápai Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézetben 1921. július 30-án, ötven éve szerzett oklevele alapján közmegbecsülésre méltón teljesítette hivatását. . A hetvenesztendős, most már nyugdíjas pedagógus tél évszázadnyi „embertörődéssel", -oktatással, -neveléssel a háta mögött nagyon halkan mondott köszönetét. Talán végiggondolni is nehéz volt számára az emberi sorsokat egyengető, segítő, jellemeket meghatározó, formáló, tulajdonképpen még most is tartó munkát. 1922'ben, félévi karancsla- pujtői tanítóskodás után került ebbe a községbe, ahol most csendesebb napjain ösz- szegezheti, számba veheti itt* töltött idejének eredményeit, évtizedekig végzett, munkájának tapasztalatait. A kéttan- erős iskola, két tanteremmel és nyolcvan gyerekkel fogadta. A negyedik, ötödik és hatodik osztályt egyszerre tanította. Az évek során javult az oktatás helyzete, tantermek épültek, új tanerők jöttek, de végleges megoldást csak a felszabadulás után, a nyolc osztály beindításéval nyert az iskolaügy Karancs- kesziben. Ilyen körülmények között szívből, lelkiismeretesen tanítani kezdőként nagyon nehéz. Mégis volt ereje az egyszerű, tudatlan emberele ügyes-bajos dolgainak intézése mellett nagy és maradandó tervek megvalósítására. Például lakásépítési akció elindítására 1924-ben, amikor Prónay báró birtokán, harminckét bányász- csaladot juttatott emberi körülmények közé; négy évvel később a fogyasztási szövetkezet megalakítására —, hogy csak a máig is látható, s még hosszú évekig bizonyítékul szolgáló „intézkedéseit” soroljuk. Karancskesziben, érkezésének első pillanatától szívügyének tartotta: a fiatalok életét valóban fiatallá tenni. Vállalta a mostohagyerek szerepét a jegyzővel, s a község akkori színe-javával szemben, színdarabokat tanított — művelte a község népét! Nemcsak tanítója lett a falunak, hanem az itt élő nép művelője/ A felszabadulás után iskolaigazgatóként dolgozott. Azt mondja, életének egyik legboldogabb korszaka volt, amikor az 1948-ban végzett nyolcadik osztály negyvenkét tanulója közül harminchat tanult tovább, jeles és jó eredménnyel végeztek, s elismerő, köszönő levelek sokaságát kapta az iskola nevelő testületé. Tizenkilencedik éve tiszteletdíjas népművelő, ha úgy tetszik, kultúr otthon-igazgató, a falu kultúrájának formálója. Az öntevékeny művészeti csoportok — tánc-, színjátszó- csoport, kórusok — egész sora alakult, fejlődött, ért el nagy sikereket irányításával. A zene, az irodalom, egyáltalán a művészetek iránti hallatlan nagy szereteté t, annak továbbításával, másokkal való megszerettetésével kamatoztatja. Legutolsó nagy sikerük országos hírű. A III. Duna menti folklórfesztiválon vezetésével vett részt Kar rancskeszi néptánccsoportja, menyecskekórusa, citerazene- kara, a palóc népi hagyományok magas színvonalú bemutatásával, hírnevet szerezve nemcsak a község kultúrájának, hanem az egész palóc- földünknek... A tisztelettel, kicsit áhítattal körülvett ünnepelt köny- nyes szemmel mondott köszönetében megpróbálta szavakban is elmondani, mennyire szívéhez nőttek a gyermekek, fiatalok..az emberek, a velük való törődés. Szavainak leghitelesebb bizonyítéka: élete. A közszeretetnek, megbecsülésnek örvendő Schreier Kálmánnak mi is szívből gratulálunk, s kívánjuk, teljesüljön vágya: még sokáig dolgozzon egészségben a nép nevelőiéként. Osgyáni Lajosné Cikkünk nyomán Mire való a menetrend? 1971. szeptember 3-i számunkban megjelent „Mire való a menetrend” című cikkükben foglaltakat kivizsgáltuk és a cikkíró elégtelen címe miatt, a vizsgálat eredményéről Önöket tájékoztatjuk. A panaszolt napon, 1971. augusztus 30-án, a 645/561 számú Vizslás—Salgótarján viszonylati! járatot végző gépkocsivezető, az általa vezetett menetlevél szerint a salgótarjáni autóbusz-állomásra 18.20 óra helyett 18.15 órakor érkezett. Ennek alapján igazat adunk Mohácsi Ildikó panasz- tevőnek, mivel az autóbusz korábbi közlekedése bizonyítást nyert. Nevezett gépkocsi- vezető a korábbi Indulásért 109/1971. szám alatt 30 százalék nyereségrészesedés-megvonásban, fegyelmi büntetésben részesült. Augusztus 30-án, a salgótarjáni autóbusz-állomáson szolgálatot teljesítő forgalmi szolgálattevő, fenti gépkocsi- vezetőtől a korábbi közlekedést elfogadta, ezért 170/1971. szám alatt „megrovás" fegyelmi büntetésben részesült. A vizsgálat során a forgalmi szolgálattevő, a helytelen forr galomirányítást, valamint azt a tényt, hogy ő távbeszélőn ez ügyben valakivel beszélt volna, nem Ismerte el. Feltételezésünk szerint viszont ő idézte elő a korábbi közlekedést, nem megfelelő rendelkezésével. Ezt növelte még a gépkocsivezető felelőtlensége, mely a cikkben közölt utasok lemaradását eredményezte. Reméljük, hogy e forgalom- irányítást és -lebonyolítást végző két dolgozó büntetése intő példaként szolgál és megakadályozza a hasonló esetek előfordulását. A kárvallott utasok szíves elnézését kérjük. Takács István szem. forg. főosztályvezető Hova kössék a bikákat? Ügy látszik, hogy a Pásztói Szerszám- és Készülékgyár Ady Endre Szocialista brigádja méltó akar lenni névadójához, a költőhöz, akinél jobban talán senki sem gyűlölte a „disznófejű Nagyurat”, a nénz és a hatalom kíméletlen mindenhatóságát. Akárhogyan forgatnánk és magyarázgatnánk, nem lehet tagadni, hogy sok munkás szemében „vörös posztó” a személygépkocsi. Még akkor is, ha valamennyien jól tudják, hogy nem éppen csalhatatlan módszer, csupán a járműből ítélve, bárki tisztességét kétségbe vonni. Valamelyik brigádtag így titulálja a műhely sarkában elkerített reggelizőhelyet: ..melósklub”. Hosszú, ütött- kopott asztal középen, körülötte fapadok. Itt beszélgetünk. Hadd soroljam fel a brigádtagokat, hogyha ebben az írásban nem is jutnak vaiameny- nyien szóhoz, tudni lehessen, a „munkával, vagy ügyeskedéssel?” kérdésében ők is voksoltak. Nagy Károly, a brigádvezető, Rácz István, Vas József, Nagy József, Mi- halovics József, Holek László és Radics László lakatosok, Hernig József és Gömbicz Ferenc hegesztők, s az az „egy- szem” bádogos, aki egyben helyettes brigadéros: Szabó László. S most lássuk a „medvét”, ki hogyan vélekedik? Vas József lakatos: — Egyesek valóban túlságosan könnyen szerzik a pénzt, mert nem tisztességes úton, becsületes munkával jutnak hozzá, de ezek előbb-utóbb valamennyien a Kék Fénybe kerülnek. Én azt mondom, inkább verítékes munkával keresse az ember a kenyerét... Holek László, aki hat éve dolgozik a gyárban: — Azért egy-két fecske nem csinál nyarat. Különben sem lehet mindenki maszek. A munkásoknak nem sok lehetőségük van az ügyeskedésre. Gyárban dolgoznak, két kezük munkájával akarnak boldogulni. Becsületes keresetüket nem is akarják felcserélni valamilyen könnyebb jövedelemforrással, amivel be kellene piszkolni a kezüket. A keresetükből szeretnének jól élni. De abból egyelőre nemigen Lehet meggazdagodni. Mi ötvenhétben kezdtünk hozzá a házépítéshez, de még most sincsen bevakolva az épület. Három gyerekünk van. Hering József hegesztő: — Kétezernégy—kétezerötszáz forint a keresetem. Hárman vagyunk. A feleségem is dolgozik. Havonta ezernégyszáz forint körül hoz haza. Ebből azonban nem lehet kocsit venni, meg villát építeni. — A gyárban talán egyeben munkásnak sincsen kocsija? Űjra Vas József: — Hogyne lenne. Kettő is van. Az egyik valóban összespórolta, de a másikat az apósa segítette hozzá, öt-hat bikát nevel. Abból telik autóra is. Mire Holek László: — Nem olyan nagy ügy az a kocsi. A vöm kettőt is nyert a tízezer forintos gépkocsi-nyeremény- betétkönyvvel. Az egyiket eladta, a másikat meg használja. Az is tisztességes dolog, ha valaki bikát nevel, Sok munka van azzal. Megdolgozott azért a pénzért, amit kapott érte. Más miért nem csinálja? Mindenkinek szabad, nem? Hering József felfortyan: — Hogy-hogy? Talán bizony bekössem őket abba az egy szobába, ahol lakunk? Nagy Károly brigádvezető: — Hogy mi hogyan juthatunk több pénzhez? Ügy, hogy szabadságidő alatt sem pihenünk, hanem akkor is dolgozunk. Alkalmi munkát vállalunk a szövetkezetben, vagy valamelyik maszeknál. Holek László szélsőséges hangot üt meg, de maga is mosolyog hozzá, annyira képtelenségnek tartja ezt az eshetőséget: — El kellene törölni a pénzt. Akkor nem lenne ez a nagy tülekedés, hogy ki érdemel többet, ki Kevesebbet. ,, Nagy József lakatos, aki feltehetően csak névrokona a másik Nagynak, a brigádvezetőnek: — Egyes munkakörökben könnyebben hozzá lehet jutni egy kis kiegészítő keresethez. Elsorolni is felesleges lené, hiszen ezeket a „jó” helyeket mindenki ismeri. Vegyük a pincért. Már a fizetését is úgy állapítják meg, hogy rá legyen szorulva a borravalóra. Vagy az orvosok talán olyan sokat keresnek? De azt nehéz lenne megálla* oítani, hogy valaki a pénz hajhászásában mikor lépi át a tisztesség határát. Azzal szemben meg jóformán tehetetlenek vagyunk, aki nagyban csinálja a dolgokat. Soha sem nyíltan megy ez a /játék. A sejtetéseit meg hogyan túd- ná valaki bizonyítani? Még időnként az arra illetékesek sem mernek föllépni határozottan. S még néhány vélemény dióhéjban, ami összegezése lehet mindannak, ami a beszélgetés közben elhangzott: — Inkább kevesebbet keressek, de ne kelljen attól rettegnem, hogy mikor jön értem a rendőrautó. — Jobb becsületesen... — Be kell csukni azokat a kiskapukat, amelyek lehetőséget adnak az ügyeskedésre. — Akik arra illetékesek, szigorúbban ellenőrizzenek, és keményebben büntessenek. — Ha valaki olyasmit tapasztal, ami okkal nem tetszik neki, hát nyissa ki a száját... Kiss Sándor A Magyar Nők Országos Tanácsa által meghirdetett mozgalomhoz csatlakoztak a Nögrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat boltéi számol tatást csoport szocialista brigádjának tagjai is. Takarót készítettek a vietnami gyerekek részére. Az elkészült (akarót ezekben a napokban küldték el Budapestre. Képünkön a boltclszámollátási csoport női szocialista brigádjának tagjai az elkészült takaróval Mai kommentárunk Megelőzhető a baleset Az idén először mondhatjuk el, hogy a megyében a mezőgazdasági dolgozók közül, napjainkig nem szenvedtek halálos balesetet. Ez azért is vigasztaló, mert az elmúlt év azonos időszakáig, a hatodik, munkában bekövetkezett halálos baleset áldozatát gyászoltuk. Fegyelmezetten, körültekintően, a szabályok szigorú betartásával, tehát meg tudjuk előzni, hogy a kenyérkereső nehiányozzék a családi asztaltól. A mezőgazdaság egyik legjelentősebb munkáját, a gabona betakarítását végeztük eL Gépek sokasága dolgozott, üzemeltetésük nem követelt áldozatot. A könnyebb sérüléseket sem a gépeken dolgozók szenvedték el. Igaz az, amit minden balesetelhárító oktatáson hangsúlyoznak: aki a szabályoknak megfelelően dolgozik a géppel, annak az nem ellensége, hanem segítőtársa. Természetesen a géppel nem lehet könnyelműsködni. Tiszta, józan fejjel szabad megindítani, leállításakor biztosítani. Általában a gépek üzemeltetésekor az előírásokat következetesen be kell tartani. Ilyen körülmények között, csak a legritkább esetben fordulhat elő baleset. Arra külön is fel kell hívni a gépen dolgozók figyelmét, hogy az ő munkaterületükön azért is megkülönböztetett figyelemmel kell a balesetet megelőző szabályokat betartani,« mert a géppel többségében csak súlyos baleseteket lehet szenvedni. Néhány esztendővel ezelőtt Varsányban, a cséplőgépen megcsúszott az etető, elveszítette az egyik lábát. Szécsényben, fiatal traktorost zúzott halálra a partról megszaladó traktor. Nem mondhatjuk egyértelműen, hogy ebben az évben az elmúlt hónapok teljesen balesetmentesek voltak. Négyszáz- nyolcvan, nem halálos kimenetelű, de 10—20 nap alatt gyógyuló sérülések történtek. Ezeket a baleseteket sem szabad lebecsülni. Ezekből is sok tanulságot kell levonnunk. Elsősorban azt, hogy dolgozzunk bármilyen munkaterületen, elővigyázatosnak kell lenni, a balesetelhárítási szabályokat be kell tartani. Volt az idén olyan sérülés, amely abból keletkezett, hogy a balesetet szenvedett gyűrűjénél fogva akadt fenn a járművön és kiszakadt az ujja. Szinte évről évre visszatérő sebesülés, mégsem tanulnak belőle. Még mindig előfordul a megrakott szekérről való leesés, az ebből következő láb-, kar-, kopouyatörés. Gyakori még a szarvasmarhától, lótól elszenvedett sérülés. Ezeket csak abban az esetben kerülhetjük el, ha elővigyázatosan végezzük a munkát. Mert a balesetek megelőzése érdekében erre van a legnagyobb szükség. A mezőgazdaságban a nyári munka elvégzésével a feladat még nem fejeződött be. A java még hátra van, Megkezdődött a nehezebb munka, az őszi betakarítás és a vetés. Ha csupán arra gondolunk, hogy ezt a mostohább időjárás is nehezíti, jobban fel kell készülni a balesetek megelőzésére. Felázott talajon a traktor is előbb megcsúszik. A megfázásra is nagyobb az esély. Rakott szekér is gyakoribb a határban. Tehát okunk van arra, hogy jobban vigyázzunk. Tény: ha az idén a kiesett munkanapok száma két százalékkal alacsonyabb, mint volt az elmúlt évben, eddig nem volt halálos baleset, akkor ez annak köszönhető, hogy a mezőgazdaságban dolgozók -— vezetők, munkások egyaránt — komolyan veszik a balesetelhárítást. Az üzemek legtöbbjében biztonsági megbízottak dolgoznak. Rendszeres az oktatás. Ahol a szabályokat betartják, a tanultakat a gyakorlatban hasznosítják, nem kell gyászfátyolt ölteni, sérülésekkel szenvedni, munkából elmaradni, és emiatt keresetben megrövidülni, Mindenkinek saját érdeke tehát, hogy betartsa a szabályokat. —BNÓGRAD - 1971. szeptember 15., szerda
