Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-23 / 197. szám

\ Aranylaníot nyerlek Salgótarjáni siker a győri fúvószenekari találkozón Győr várossá nyilvánításá­nak 700 éves évfordulója al­kalmából rendezett ünnepség- sorozat keretében augusztus 19—22 között került sor a vasas fúvószenekarok országos találkozójára. A vasas szak- szervezet kulturális, agitációs es propagandaosztálya által rendezett találkozón kilenc vasas fúvószenekar — köztük a Salgótarjáni Kohász Műve­lődési Központ zenekara — vett részt. A vasas zenekarok augusz­tus 19-én mutatkoztak be a győri közönségnek az új vá­rosközpont avatóünnepségén, amikor egyesített nagyzpne- karként működtek közre. A késő délutáni órákban az ipar- történeti karneválon szerepelt a zenekarok egy része — köz­tük a kohász fúvószenekar. Augusztus 20-án este a Ma­gyar Vagon- és Gépgyár, az óz­di népművelési intézmények, a Diósgyőri Gépgyár és a sal­gótarjáni kohász fúvósok gá­laesten szerepeltek a Rába fo­lyón elhelyezett víziszínpadon. Ez a szereplés meghozta a ko­hász fúvósok első sikerét: a salgótarjániak megkülönböz­tetetten finom játékukkal ki­emelkedtek a többi zenekar közül, amit a zeneértő és -ked­velő közönség vastapssal ju­talmazott. Szombaton, augusztus 21-én délután Mosonmagyaróvárra utazott a Salgótarjáni, Kohász, a Csepel Művek és a győri ze­nekar — azok, amelyek mi­nősítést kértek. A mosonma­gyaróvári vár-hangverseny méltán bizonyította, hogy a salgótarjániak merész műsor­választása, a beérést mutató játéka, nagy elismerést érde­mel. S itt külön kell szólni Edőcs János oboaművészről, aki Rimszkij-Korszakov: Va­riációk oboára című művének szólóját játszotta művészi rangjához méltó finomsággal és átéléssel. Este Győrben — a fúvósze­nekarok szálláshelyén — a 400-as számú Ipari Szakmun­kásképző Intézetben Lénárd Eleknek, a Népművelési Inté­zet főelőadójának elnökletével a zsűri megtartotta értékelését a minősítő hangversenyről. Eszerint a salgótarjáni kohász fúvószenekar elnyerte a fú­vószenekarok legmagasabb rangját jelképező „Aranylant” kitüntetést. A bíráló bizottság értékeléséből csak ennyit: „A salgótarjáni kohász fúvósze­nekar nem menetzenekar, ha­nem koncertzenekar benyomá­sát kelti a hangszerek csodá­sán lágy megszólaltatásával. E tény a zenekarok általános munkájának ugrásszerű fejlő­déséről is tanúskodik ...” Gratulálunk a kohászok ze­nekarának, amely az 1954-ben elnyert „Szocialista kultúrá­ért” kitüntetés után most — hosszú nehéz évek elteltével — a legnagyobbat, az Arany- lantot nyerte el. A zenekar sikere egyben Péczeli István­nak, a fiatal karnagynak is nagy sikere, aki eredménye­sebben nem is debütálhatott volna első nagy hangverse­nyén. Ezzel tehát a kohász fúvósok 1974-ig viselhetik az Aranylantot, amit három év után ismét meg kell védeni, tanúbizonyságot tenni továb­bi fejlődésükről. P. A. Képernyő előtt i4z olasz mulattató Goldoni mester, az olasz Molére, ha tartalmi vonatko­zásban nem is éri el a nagy francia komédiaíró melységeit, ami a mulattatást, a l^önnyed csúfolkodást illeti kora társa­dalmi fonákságai fölött, leg­alábbis egyenrangú fél, ha nem még könnyedebb, felsza- badultabb. Ez a tulajdonsá­ga, színpadi erénye részben olasz vérmérsékletéből fakad, részben pedig abból a műfaj­ból, amely Itália földjén és sajátos klímájában hajtott ki és virult sokáig buja gazda­sággal; a commedia deli’ árié­ból. Goldoni vígjátékai a maguk tündéri könnyedségükben szinte elfeledtetik a nézővel, hogy tudatos színpadi szerkesz­tés .eredményei. Ügy hatnak, mintha a szereplő személyek a történés pillanatában talál­nának ki mindent. Ez a kere­setlen természetesség teszi az olasz mester színpadát két év­század után is élvezetessé, szinte mai értelemben is élet­szerűvé. Nem véletlen, hogy a realista jellemvígjáték egyik megteremtőjét tiszteljük ben­ne, aki ugyan szerkesztési könnyedségében a commedia deli’ arte eszköztárából merít, de már elveti a kiílsőséges helyzetkomikum olcsó, vásári hatáskeltéseit, színpadi törté­nésének komikumát jellemr fonákságokra alapozza. Annak ellenére, hogy Gol­doni nálunk is a legnépsze­rűbb színpadi mulattatók egyike, sajátos módon szinte csak egyetlen általánosan is­mert és játszott vígjátékára, a Két úr szolgájára hivatkoz­hatunk, ha több, mint 250 mű­vét „számba venni” próbál­juk A legjobbak közül is csak mérsékelt ismerője akad A fogadósnénak, A hazugnak, vagy A legyezőnek, tehát ki­meríthetetlen, eddig alig fel­tárt kincsesbánya\ kínálkozik számunkra. Ebből a kimerítetlen tár­házból hozta felszínre a for­dító és részben átköltő Ka­rinthy Ferenc, a József Attila Színház közreműködésével a Szmirnai komédiások című pompás vígjátékot. A vérbő, viharos tempójú történés kö­zéppontjában szerződés nélkü­li színészek állnak, s egy ra­vaszságában is ostoba leány­kereskedő, aki — természete­sen — rajtaveszt kétes „mű­vészi” vállalkozásán. A darabot színpadra állító együttes a történés stílusához igazodó, felszabadult játékot, önfeledt komédiázást nyújtott. Ebben főképp Bodrogi Gyula jeleskedett, de élvezetes kari- kírozásokat kaptunk Voit Ági­tól, Kállai Ilonától, Szemes Maritól, Szabó Ottótól, Bá­rány Frigyestől, Bujtor István­tól, Koncz Gábortól és nem utolsó sorban az Alit megsze­mélyesítő, igen figyelemre méltó jellemkomikusi adott­ságokat sejtető Márton And­rástól. A Szmirnai komédiások kel­lemes csütörtök‘esti tévéprog­ramnak bizonyult, sok hason­lóra volna szükség, s nem Goldonin múlik, hogy a könnyed szórakozás hasonló szinten jusson minél gyakrab­ban érvényre a tévéműsorban. Az olasz realista kétszáz éves hagyatéka gazdag kínálattal áll rendelkezésére a műsor­szerkesztőknek. (Kétszázhat­van darabját tartják számon!) Csak ki kell nyúlni érte, meg­éri a vállalkozó szándék. Meg egy kicsit, azt hiszem, adósai is vagyunk Goldoninak. Illene, hogy töHesszünk az adósságból — önnön gyarapo­dásunkra. Barna Tibor Kultúrái F • , hs 3 FOTÓFORGATÓKÖNYV. A Salgótarján várossá nyilvání­tásának ötvenedik évforduló­jára rendezett ünnepségek egyik érdekes színfoltja lesz az a művészi kiállítású fotó­album, amely a Salgótarján képekben címet viseli. A na­pokban, Nógrád megyébe lá­togatott Gink Károly fotómű­vész, aki a Corvina Kiadó megbízásából a fényképfelvé­teleket készíti. Gink Károly tárgyalásokat folytatott a városi tanács vezetőivel, meg­vitatták az elképzeléseket, egyeztették a feladatokat. A filmforgatókönyv lényegében elkészült, szeptemberben meg­kezdődik a fényképezés. A PEREMTERÜLETEK MŰ­VELŐDÉSE. A Salgótarjáni városi Tanács vezetői úgy döntöttek, hogy a közeljövő­ben tovább folytatják a tár­gyalásokat Salgótarján illeté­kes nagyüzemeivel, az öblös- üveggyár környékén épülő művelődési ház és kiállítási csarnok érdekében. Szó esett arról is, hogy a zagyvapálfal- vi üzemek — közöttük nagyon sok a most letelepülő, felődő üzem — közös anyagi erővel és a tanács hathatós támoga­tásával egy új művelődési központot létesítenének. Ez elsősorban a penemtenüiletek művelődésének meggyorsítását segíti elő. , [★] KÖLTÖZIK A KÖNYVTÁR. Hosszú vajúdás után, végre, korszerű környezetbe költözik a Salgótarjáni Ifjúsági Könyv­tár. A régi TIT-épület ad ott­hont a könyvtárnak, amelyet belülről nagyon szépen mo­dernizáltak. A következő na­pokban mintegy húszezer kö­tet „vándorol” át az új hely­re, ahol külön olvasóterem is várja a gyerekeket. Még egy érdekesség: a következő év­től kezdődően, a Könyvtártu­dományi és Módszertani Köz­pont segítségével rendezik be az ifjúsági könyvtárat. r*] SZÍNHÁZBÉRLETEK. Az ősszel kezdődő színházi idény az eddigieknél sokkal érdeke­sebb, változatos műsorral vár­ja Salgótarján színházlátogató közönségét. Az új évadban, a debreceni és szolnoki együttes előadásait minden alkalommal három ízben láthatjuk. Ezért érthető, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a színházbér­ietek iránt, amelyeknek kö­zönségszervezése már megkez­dődött. Mintegy kétszázötven— háromszáz bérletet az állandó törzsközönség foglal le. Az üzemek, vállalatok, Intézmé­nyek dolgozói mindenütt szí­vesen fogadják a „bérletszer­vezőket”. 1*1 EMLÉKMÜSOR. A Kohász Művelődési Központ irodalmi színpada már megkezdte a készülődést arra az emlék­műsorra, amelyet a magyar néphadsereg napján mutatnak be. Az anyag válogatása mel­lett zenés irodalmi műsorral lépnek közönség elé novem­ber 7-én is, Üj korszak nyitá­nya címmel. Érdekessége, hogy a kohászati üzemek dolgozóit, a szocialista brigádokat mun­kahelyükön keresik fel a magnószalagra vett műsorral. Ezzel egyúttal hozzájárulnak a szocialista brigádok kulturális vállalásainak teljesítéséhez is. .*! MA SZEREPEL SALGÓ­TARJÁNBAN, a megyei mű­velődési központ színházter­mében az ómega-együttes, mégpedig délután 5-kor és este 8-kor. Az időpontra azért is külön felhívjuk a figyel­met, mert a műsorfüzetek és egyéb előzetesek téves dátu­mot közöltek. Márpedig gaz­dag külföldi programjai miatt más napokra nem lehetett mó­dosítani a népszerű pop-együt­tes műsorát. Epei* és véi* A művészet egyik legfonto­sabb, minden időben kötelező érvényű feladata az erőszak, az embertelenség, a „dorong” elleni harc. Ez a harc persze a legtöbbször éppen annyit ér, mint Stuart Hagman jelen filmjében a kört alakító diá­kok bókét és igazságot köve­telő dala. Mégsem csökkent- heti semmi a valódi művész feladatát: szót kell emelni, ki­áltani kell, a humánum igaz, de sokszor gyengének bizo­nyuló pajzsát két kézbe fogva. Stuart Hagman fiatal ren­dező. Filmjében eleven prob­lémát boncolgat. A diákláza­dások — amióta a kaliforniai Berkeley egyetemén 1964-ben a rendőrség nyolcszáz diákot letartóztatott — nagyon is va­lós gondot jelentenek Ameri­kában. Az Egyesült Államok­ban a férfilakosság 52,2 szá­zaléka fiatalabb 29 évesnél. A 18—19 évesek 47,6 százaléka egyetemi hallgató. ötmillió amerikairól van tehát szó. öt- milló fiatalemberről, akik csu­pa humánus, az ész számára ) xi ómának hitt célért harcolnak. Hiszen a könnygáztól fuldo­kolva, a gumibotoktól vérez- ve is egy három szóból álló egyszerű dalocskát énekelnek: „Csak békét akarunk.” A film cselekménye rend­kívül egyszerű. Simon (Bruce Davison) átlagdiák, akit alig érdekel a politika. Szorgalma­san jár az evezős edzésekre. A Guevarra-kép szobájában még nem jelent sokat. Vélet­lenül kerül a sztrájkoló diá­kok közé. Lassan jön csak rá, mit is akarnak társai. Lindát (Kim Barby) is a rendőröktől körülzárt egyetemen ismeri és szereti meg. Simon jelle­mének fejlődése mögött húzó­dik a másik szál. A diákságot érdeklő, általánosabb érvényű és értékű kérdéseket a főhős­sel együtt ismeri meg a néző. Simon sorsa jelképpé válik. A sodródó, jópofa, de felszí­ned Simon Jones olyan esz­méért hal meg, melyet néhány nap alatt ismert meg, és élt át igazán. A film megszületését sok minden igazolja. Az FBI je­lentése szerint az elmúlt tan­évben összesen 1758 diáktün­tetés volt az Egyesült Álla­mokban. 1970 májusában Kent egye­temén négy diákot megöltek a rendőrök. És hiába mondja az eseményekkel foglalkozó hét és fél ezer oldalas jelen­tés: „Csak tragédiához vezet­hetett, hogy az egyetemekre polgári karhatalmi őrséget ve­zényeltek, úgy felfegyverezve, mintha a háborúba mennének, s ahogyan valóban csak ölni lehet”, Ohio állam esküdtszé­ke felmentette a Nemzeti Gár­da valamennyi tagját, s a ta­nárok és diákok ellen emelt vádat. A Detroit Free Press című lap pedig egyenesen ezt írja: „A nemzeti gárdistáknak az összes bajkeverőt le kellett volna lőniük.” Hagman filmjében ezeket a tényeket összegzi. Míg a diá­kokra törnek a rendőrök, gyertyákat gyújtanak a rács mögé szorult emberek (mint ahogy Kentben is gyertyákat gyújtottak a megölt diákok emlékére). Ehhez és az eh­hez hasonló szimbólumokhoz nem kell sok magyarázat. Hagman legfőbb érdeme a bátorság, és az a törekvése, hogy egyszerűen, szinte doku­mentumeszközökkel ábrázol­jon egy társadalmi állapotot. Nem csökkenti a film érté­két á nehéz indítás, az oly­kor öncélúnak tűnő részletezés sem. Bruce Davison és Kim Barby kitűnően oldották meg feladatukat. Ralf Woolsey mindenkit meggyőz kivételes operatőri képességeiről. A film zenéje (MacLeod, Marcel­lo, R. Strauss) külön élményt nyújt. Stuart Hagman alkotása méltán kapta meg az 1970. évi canes-i filmfesztivál zsűrijé­nek különdíját. Hann Ferenc A kapcsolatok további mélyítéséről tárgyaltak podtak abban, hogy a jövő­Jugoszlávíából jelentem (VI.) FORDULÓPONT A Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-bizottsága 1964 óta kapcsolatban áll a Piesoki Gépgyár ifjúsági szervezetével. Az utóbbi években kölcsönös eszme­cserék, sportküzdelmek, kul­turális programok, közös ki­rándulások egész sora uLtk- rözte a két szervezet jó együttműködését. E kapcsolatok értékelésé­re, tovább mélyítés! lehető­ségeinek megvitatására, a újabb célkitűzések megha­tározására a napokban ke­rült sor. A kohászati üze­mek KISZ-bizottságának titkára, Placky Péter há­romtagú delegációval láto­gatott el Csehszlovákiába, a gépgyárba. A csehszlovák ifjúsági vezetőkkel folyta­tott megbeszélés alkalmá­val több kérdésben megál­lapodás született. Megálla­ben tartalmasabbá teszik a két szervezet munkáját. KISZ-vezetők, -aktivisták kölcsönösen találkoznak majd Piesokon és Salgótar­jánban. A salgótarjániak meghív­ták a gépgyár fiataljainak képviselőit az október 18-án megrendezésre kerülő nagy­üzemi KlSZ-küldöttértekez- letre is. Itt a vendégek megismerkedhetnek a be­számoló alapján a kohászati üzemek KISZ-szervezete négyéves munkájával. A küldöttértekezlet után — fi­gyelembe véve a most le­zajlott értekezlet megállapo­dásait — Salgótarjánban megkötik a szerződést. A szerződés tartalmazza majd a két szervezet kulturális, sport-,' valamint politikai célkitűzéseit. Jugoszláviai beszámolómat tulajdonképpen ezzel a feje­zettel kellett volna kezdeni. Azon a napon, július 7-én léptem az ország területére, amikor a partizánok első pus­kalövésének 39. évfordulóját ünnepelték országszerte. An­nak a forró júliusi napnak, 1S41. július 7-nek évforduló­ját, amikor a hitleristák elle­ni felkelés és forradalom kez­dődött. Egy kicsit mint- ma­gyar, az ünneplők közé tarto­zónak éreztem magam, nem saját érdemeim, hanem an­nak alapján, hogy a jugoszláv népfelszabadító hadseregben magyarok is harcoltak. Leírá­sok alapján tudom: 1943. au­gusztus 15-én Szlatinszki Dro­ne Vácon, a Papuk-hegység lá­bánál megalakult a Petőfi Sándor zászlóalj, amelynek egy Kiss Ferenc nevű magyar volt a parancsnoka. A zászló­aljba tömegesen léptek be a szlovéniai magyarok és az anyaországból oda szökött ha­zafiak 1944-ben a vajdasági hadműveletek alkalmával a bácskai és bánáti magyarok beléptével a zászlóalj brigád­dá alakult, mely legnagyobb csatáját Baranyában és Bol­ivian környékén vívta. A ju­goszláviai magyarság hős fiai emlékének Szlatinszki Dreno- vácon és Bolmanon emlékosz­lopot állítottak, őket is ünne­pelték — ünnepeltük — együtt ezen a napon. A 30 évvel ezelőtti július 7. egy új társadalmi rend szüle­tését jelezte. Azóta a jugosz­láv népnek — sok olyan dá­tuma van, amelyek történel­mének súlyos pillanatait je­lölik meg. Fordulópontot je­lentett a 30 évvel ezelőtti nap és fordulópontnak jelölik a mai jugoszláviai helyzetet is. Üj Jugoszlávia alakult' ki, azzal a törekvéssel, hogy a nemzeti összetételben rendkí­vül tarka ország valóban az egyenjogú népek és nemzeti­ségiek közössége legyen. Ju­goszláviában megalakulása óta a nemzeti kérdés minden­kor nagy próbakő volt. Ma az itt élő emberek büszkén vall­ják magukat jugoszlávoknak és ugyanakkor szerbnek, hor- válnak, macedónnak, szlo­vénnak, vagy magyarnak. A nagy többségnél a kettő nem áll ellentétben, sőt feltételezi egymást. Nagyobb erő vallja, hogy az új Jugoszláviát nem azért alkották olyannak, ami­lyen, hogy felszabadítsák a centrifugális erőket, hogy azok törjék és darabolják az országot. Ügy épült meg, hogy mindenki érvényesíthesse egyenjogúságát, s hogy ezt be­leépítse a közös függetlenség­be. A tervezés mechanizmusáról pedig így vallanak Jugoszlá­viában: „Tisztában kell len­nünk egy igazsággal: nem az önigazgatás a forrása a je­lenlegi gazdasági nehézségek­nek és nem is az önigazgatá­si rendszer fejlődésében rej­lenek a nagyobb gazdasági szilárdságért vívott harc dön­tő feladatai Nem hoztuk lét­re a tervezésnek azt a mecha­nizmusát, amely megfelel az önigazgatási rendszernek, va­lamint több nemzetiségű ösz- szetételének. Szövetségi szin­ten nem tudtunk megegyezni abban, hogy a köztársaságok­nak kell magukra vállalniuk területük egységes gazdasági fejlődésének felelősségét.” Megvallom őszintén, nem érzem magam jogosultnak ar­ra. hogy a tapasztalatokat di­csérjem vagy bíráljam. Az előző írásom fejezetei is, a be­szélgetések és cikkek alapján inkább csak lefényképezték a mai jugoszláv helyzetet. Be­szélhetnék ugyan magam is magyar szemmel akár ked­vező vagy kedvezőtlen irány­zatokról. de annak kifejezése nem az én dolgom. Tegye meg helyettem a Jugoszláv Kom­munista Szövetség lapja, a Kommunista 1971. július 8-án megjelent Kedvezőtlen irány­zatok című cikke, amelyből szó szerint idézem az aláb­biakat: „Az egyre kedvezőt­lenebb gazdasági irányzatok újra igazolják azt, hogy álta­lános értékelésekkel és állás- foglalásokkal nem tudunk lé­nyegesen változtatni a helyze­ten. ha nem teszünk konkrét intézkedéseket is. Megannyi ellenállást kell megtörnünk, megannyi tévhitet és illúziót kell szertefoszlatnunk, s nem egy kiváltságot kell megszün­tetnünk a gazdálkodásban. Nyilvánvaló, hogy az elkö­vetkező akciókat meg kell gyorsítani, kezdve a föderá­ciótól egészen a vállalatokig. Minden további időfecsérelés miatt nagyobb és nagyobb árat kell fizetnünk a gazda­ság kedvezőtlen helyzetéért, mindenekelőtt az életszínvo­nal kárára.” Végül a magam véleménye­ként a sokoldalú informálódás alapján hozzáfűzhetem: Ju­goszlávia párt- és társadalmi szervezetei képesek arra, hogy újult erővel fogjanak hozzá további feladataik tel­jesítéséhez, melyeket — is­merjük el — nemcsak újak, hanem roppant súlyosak is. Rocskár János 4 NÓGRÁD n 1971. augusztus 23., hétfő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom