Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-01 / 153. szám
Kulturális r NEM VÉLETLEN, hogy a MOZAIK első „lapocskája” éppen a Karancsberényi Partizánmúzeum, hiszen a tegnapi napon nagy munka kezdődött ott. Felújítják és kibővítik a múzeum anyagát, berendezik a Nógrádi-szobát. Tegnap kezdődött a Nógrádi-hagyaték restaurálása; rendbehozzák Nógrádi Sándor könyv- szekrényét, intarziás íróasztalát, az íróasztali felszerelést, a bőrfotelt, pekingi nagykövetségének idejéből származó dossziéját, stb. Néhány hét múlva, megnyitják a látogatók előtt a Nógrádi-szobát. [★j. után kibontakozóban van a rejtvényfejtő mozgalom az egész országban. Az „üres kockák” szerelmesei klubot alakítottak már Kunmadarason, Újpesten, Egerben és Pásztón. Érdeklődnek az aszódiak és a kunhegyesiek is. Ezek szerint a gyarmati mintaverseny alaposan megmozgatta, klubba tömörülésre késztette ez elmesport és szórakozás kedvelőit. így aztán szerte az országban üres kockák fölött tűnődhetnek egy- egy fogas kérdésen a fejtők, s a megoldáshoz a klubtársak segítségét is igénybe vehetik. A REILYTVÉNYFEJTÖK GYARAPODIK a Balassa- balassagyarmati erőpróbája gyarmaton megalakult PalócVÉLEMÉNYÜNK AJÁNLATUNK Mindig öröm nagy író és világsztár filmjét megcsodálni, ámde, szinte mindannyiszor, szinte közhelyszámban azt is el kell mondani: ritka eset, hogy a film tartani tudja egy elbeszélés, novella, vagy regény színvonalát. Ezúttal is az történt, hogy Alberto Moravia elbeszléiése és Lollobrigida kitűnő alakítása sem tudta megakadályozni, hogy A vidéki asszony című olasz film ne szürküljön el az adaptálás nyomán, s csak helyenként éreztük meg Mario Soldati egyébként nagy hozzáértéssel, művészi igényességgel rendezett filmjében Moravia varázsát. Egyet azonban sikerült hátborzongatóan megvalósítani: a sznobizmus, a hazug, álszent, önmagát megjátszó, erkölcsileg üres világ kiteregetését, ami Moravia oly kitűnő könyvének fő, azaz központi mondanivalója. A filmben azonban Gemma, a hősnő, háttérbe szorult, epizódszereplővé vált Elvira, a grófnő mellett, aki mint egy világbordély szobaasszonya szervezte az unatkozó vidéki asszony programját. Elvira, a bővérű, telhetetlen, fiatalos szekszepíljét régen elhullatott némber, a biszexuális nők simulékonyságával igyekszik a maga javára fordítani Gemma pihent szépségét, hogy később éppen a maga előidézte első botlásokat használja föl zsarolásai indokául. Kitűnő alak, kitűnő figura, aki a háttérből is irányítja a hétköznapinak tetsző tettek ünnepélyes tragikumát. Polgári légkör polgári problémái bontakoznak ki előttünk, s meg- hökkenünk, hogy a kísértés, a lehetőség mennyire általános, mennyire járványszerű bacilusgazdákat hordoz- magában. r*i A véget ért bolgár filmsorozat után, ma, csütörtökön, újabb tízrészes sorozat első fejezetét üdvözölhetjük: a Salto mortale, a Michael Braun rendezte NSZK-filmsorozat, a Doria artistacsalád világjáró útját kíséri figyelemmel, akik a Krone-cirkus világhírű trapézművészei. Útjuk első állomása Hamburg lesz. (20.00 órakor). A' nap műsorából még figyelmükbe ajánljuk a Kiskőrös — 1971-et (17.25), a Felelj, ha tudsz művészeti vetélkedőt (18.00), a Színházi albumot (21.15) és a Tévétalálkozó díjnyertes műveiből válogatott adást, (22.30). L. Gy. rajkózenekar. A kezdett, hat rajkó helyett már 15-en járnak a művelődési házba, hogy idővel kottájuk és hangszerük igazi professzorai lehessenek. A nyolc évestől 16 évesig minden „évjárat” képviselteti magát az együttesben. Ősztől már nemcsak szórakozást, hanem komoly munkát is jelent majd számukra a zene, a balassagyarmati zeneiskola növendékei lesznek. Wi ARANY ÉLETŰTJAN lesz a címe dr. Varasdy Dezső júliusban bemutatásra kerülő ismeretterjesztő rövidfilmjének, mely a magyar költészet egyik legnagyobb alakját idézi feL A júliusi rövidfilmbemutatók között szereped többek között az... Enyhítő- és súlyosbító körülmények figyelembevételével című kis- film, egy garázdaságért, kocsmai verekedésért elítélt fiatal férfi vallomása. Júliusban láthatjuk a Magyarok Algériában, az Ej, haj, száll az ének, az Ember és az eímber, az Ezért című kis- illetve" rajzfilmeket is. m A TÉVÉSOROZAT VÉGÉHEZ KÖZELEDIK, Galsworthy Forsyte Sagájának változatlanul nagy a sikere. Annyira, hogy a könyv új kiadásának néhány, előzetesen megküldött példánya pillanatok alatt elfogyott á salgótarjáni könyvesboltban. Az üzletben egyébként 2500 nevet jegyeznek, ennyien szeretnének végre hozzájutni a Sagához. Kevés könyvnapi bestsellert tartunk számon, amelynek sikere .és keresettsége vetekedik Galsworthy könyvével. m < JÚNIUS UTOLSÓ NAPJAIVAL lezárult a Palóc nyár ’71. rendezvény első harmada. Sokan tartottak tőle, hogy a nyári uborkaszezon közömbösségbe fullasztja a rendezvény- sorozatot, de mint az első harmad tapasztalatai mutatják, ilyesmiről szó sincs. A rugalmas, ötletes rendezés eredménye is, hogy az eddigi programok mindegyike telt ház előtt zajlott le. Ezek szerint tehát a hátralevő kétharmadnak már minden ag|;á- lyoskodás nélkül lehet nekivágni. Szerkessz velünk! A NÓGRÁDI OTTORŐK HÍRADÓJA Tanévzáró után Tanévzárő ünnepélyünket június 12-én tartottuk. A hetedikes úttörők már az ünnepély előtt egy órával a nyolcadikosok tantermeiben szorgoskodtak, hogy méltóképpen elbúcsúzzanak azoktól, akik utolsó napjukat töltik iskolánkban. Kilenc órakor a Himnusz hangjaival kezdődött a tanévzáró, felhangzott a kürtszó. Utána ünnepi beszéd következett. Kiosztották a nyolcadikos tanulóknak a tanulmányi érmet, öten kapták meg, akik végig kitűnően tanultak. A különböző versenyek nyerteseinek is átadták az okleveleket, könyveket, jubileumi nyakkendőket. A nyolcadikos pajtások átadták a hetedikeseknek a csapatzászlót. A végzősök megköszönték nevelőiknek a fáradozást, a pajtásoknak sok sikert kívántak. Bizonyítványosztás után az iskola elcsendesül szeptemberig. A jubileumi táborban 50 pajtás töltheti vidáman a szünidőt. A többiek is különböző helyeken nyaralnak, van aki munkát is vállal. Én is szeretnék kirándulásokra menni. Most már sokat kézimunkázom, segítek a házimunkában, olvasok. Szeretek fuvolázni, rendezgetem a bélyegeimet. Két hétre szeretnék dolgozni menni. Boldog vagyok, mert itt a nyár. Nagy Irén Györgyi, Kisterenye J u talárnak Hagyományainkhoz híven a SZERKESSZ VELÜNK! rovat értékelte a beküldött anyagok minőségét. Júniusban igen sok pajtás küldött tudósítást, élménybeszámolót, verset, rajzot, fényképet, híranyagot. Igen örvendetes, hogy olyan pajtások is bekapcsolódtak rovatunk munkájába, akik .régebben nem jelentkeztek. Júniusi teljesítményükért a következő pajtásokat részesítjük jutalomban. Száz forintot érdemelt tudósításaiért Csányi János balassagyarmati pajtás. 50—50 forintos jutalmat kézbesít a postás a bánki Juhász Attilának és a mátraverebélyi Ve- rebélyi Mariann-nak. Gazdag nyári program Nagyon megörültem, amikor elolvastam nevemet a jutal- mazottak között. Nagyon köszönöm! Hogy mire költőm a pénzt? Régi vágyam most hamarabb valósulhat meg! Ugyanis fényképezőgépre gyűjtök. Talán, amikor Siófokra megyünk úttörőtáborba, akkor már magammal vihetem. Szeretném gazdag úttörőélményeinket megörökíteni Azonkívül tudósításaimmal együtt fényképeket is szeretnék küldeni! Nagyon jó volt kisdobosnak lenni, de úttörőnek még jobb! Igazán színes, gazdag, változatos az életünk. Itt a nyár, de a szünetben többször is lesz rajíoglalkozás. A nyári jubileumi próbák teljesítése mellett más feladataink is lesznek. Tavasszal a közDANIEL LANGINCIDENS «192-e* HAGASUI9N 20. Áz ügyész ezt vetette közbe:, Amikor azt mondja, hogy (Erikssonnak) nincs humorérzéke, azon azt érti, hogy nem volt mókamester, nem kereste mindennek a tréfás oldalát?” „Igen, uram.” „önként bekapcsolódott a többiek szabadidő-foglalkozásaiba, vagy csalogatni kellett ..., vagy nem is volt hajlandó egyszer sem bekapcsolódni?” „Nem, uram. nem arról van szó, mintha nem szerettük volna, egyszerűen csak más volt, mint az átlag, egyszóval nem olyan volt, mint a többi. Komolyabb volt.” Mao húga, Phan Thi Loc a vád tanújaként jelent meg. Már puszta megjelenése is sl- vitathatatlanul azt bizonyította. hogy Mao mégsem éldegél boldogan a falujában. Tol- mácsi közvetítéssel Loc elmondta, hogy mikor az osztag elhagyta a falut, anyjával kétségbeesetten Mao keresésére indult. A dél-vietnami kormánycsapatok katonáinak kíI méretében végül megérkeztek a 192-es magaslat közelébe, a kunyhóba. Megtalálták Mao vérfoltos melltartóját, majd a katonák felgyújtották á kunyhót, Loc édesanyja azóta eltűnt. Loc elmondta, hogy a Vietkong tartóztatta le: azzal vádolták, hogy dél-vietnami kormánycsapatokat vezetett egy Vietkong-lőszerraktárhoz, a 192-es magaslaton. Loc és édesapja elköltözött szülőfalujából egy néhány mérföldre eső másik faluba. Bár Eriksson vallomásai tovább tartottak, mint bármely más tanú vallomása, a szűk, zajos törvényszéki teremben megjelenő tanúk túlnyomó része védelmére kelt a vádlottaknak. Dicsérték segítőkészségüket, kötelességtudásukat és más katonaerényeiket. Néhány kivételtől eltekintve ezek a tanúk együtt harcoltak a vádlottakkal, erős, bajtársi, harc közben edződött kötelék , fűzte őket hozzájuk, többször megmentették egymás életét. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a tanúk ismételten rosz- szallották, hogy a négy katonának a vádlottak padján kell küzdenie az életéért, holott sokkal több hasznukat vennék, ha ugyanezt a harctéren csinálnák; ezeknek a tanúknak szinte minden gondolata a körül forgott, hogy a Me- serve-höz hasonló kaliberű katonák elvesztése csak az ellenség malmára hajthatja a vizet. Meserve, talán azért, mert ö volt a három másik vádlott vezetője, különösen bőséges dicséreteket kapott. Jellemző dicshimnuszában Reilly hadnagy kijelentette, hogy az őrmesternél „jellemesebb és jobb előmenetelű katonát még nem látott, és egyike a legjobb frontharcosoknak, akiket valaha is ismert”. ..Remek katonának” nevezte, és hozzátette: „Mindig tökéletesen véNÓGRÁD — 1971. július 1„ csütörtök gezte feladatát. Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok ' róla mint katonáról.” Mások hangsúlyozták, hogy az őrmester népi várta meg, amíg sor alá' került, és éppen most terjesztették fel bronzcsillagra. Tengerentúli szolgálati ideje alatt öt különböző fokozatú kitüntetésben részesült, magatartási minősítése „kiváló”. Az is kiderült, hogy Meserve már akkor is mintaszerű katona volt, mielőtt Vietnamba indult volna, mert Johnson elnök beiktatási díszszemléjekor a díszszázadban menetelt —, s ezt a megtiszteltetést a legszeplőtlenebb minősítésű kétszáz katona részére tartották fenn. A védelem tanúi azonban nem tehették meg, hogy csak Meserve szolgálati érdemeiről áradozzanak, mert — szinte tapintatlanul — az ügyész időnként szóba hozta Mao meggyilkolásának ügyét, aminek kevesebb köze volt az ellenség 1 felett aratott győzelmekhez, mint inkább a rendezett civilélet követelményeihez. Vorst vezénylő tisztje el*i- selhetetlennek tartotta az eshetőséget, hogy Meserve-öt megfenyítsék. A következő párbeszéd zajlott le közötte ée az ügyész között: „Ön szerint - helye van gyilkosoknak az Egyesült Államok hadseregében?” „Uram, Meserve őrmester úgy tavaly februárban csatlakozott az egységemhez, és alattam szolgált, amikor egy lövészszakasz parancsnoka voltam, és ma azért őrmester, mert akkor egy osztag vezetésével bíztuk meg ...” „Nem kértem, hogy hosszú magyarázatot adjon. Azt kérdeztem csupán,, hogy ön szerint az Egyesült Államok hadseregének kötelékében kell-e tartani egy gyilkost. Igen, vagy nem?” (Folytatjuk) ségi tanács felhívással fordult a lakossághoz, hogy a padlásokon régi tárgyakat gyűjtsön a múzeum számára. Most nekünk is több időnk van, s így „Padláskutató akció” keretében rajunk szeretne minél több régi értékes tárgyat ősszel átadni a múzeumnak. Nem tudom, sikerül-e ez a tervünk. Megbeszéltük azt is, hogy tanévkezdéskor mindehki visz az iskolába egy-egy képeslapot, esetleg fényképet és élménybeszámolót tart arról a helyről, ahol nyaralt. Azután élményeinkből albumot készítünk. Meg kell ismerkednünk az ottani környékkel, meg kell figyelnünk r< táj jellegzetes növény- és állatvilágát, érdeklődnünk kell mivel foglalkoznak az emberek, s hol, milyen körülmények között dolgoznak az úttörők. A legaktívabb pajtások az értékelés után osztályfőnöki dicséretet kapnak az ősszel, rajvezetőnktől. Kétszer közösen elmegyünk a strandra is! Most en a nagymamához megyek nyaralni, s a táborozás előtt jövök haza. Majd a Balatonról küldök tudósítást, onnan jelentkezem a legközelebb. Peresi Borbála Pásztó, 165). sz Lenin Úttörőcsapat, Dobó Katica-raj Vendégünk Kisdobos ruhába öltözve izgatottan fígyelgettünk az ajtóra. Vendéget vártunk. Vendégünk megérkezett. Is- kólánk egyik kedves tanító nénije, Lívia néni, aki gyermekkorában volt úttörő. Azért hívtuk őt meg, hogy beszéljen nekünk a régi úttörőkről. — Tudjátok, gyerekek — kezdte Lívia néni —, hogy nem volt könnyű kiérdemelni a vörös nyakkendőt. Az egyenruhát sem volt könnyű összeállítani Csak a jobb módú gyerekeknek akadt fehér ingük. így aztán a tanárok varrtak piros szélű, kék nyakkendőket és azoknak a gyerekeknek adták, akik megérdemelték. 1946-ban már rajgyűléseket, őrsi gyűléseket tartottak számukra. Ők is úgy álltak vigyázzban, úgy tisztelegtek a százló alatt, mint mi most. — Most pedig énekeljünk egy-két régi úttörődalt! — fejezte be beszédét a tanító néni. — Remélem tudtok? — Tudunk! — harsogtuk. Vidáman énekeltünk Lívia nénivel. Még régi közjátékot is játszottunk. L-rna is vettük észre, hogy az idő elrepült. Lívia néni órájára pillantott, aztán így szólt: — Szívesen maradnék még, de első a kötelesség. Ezzel elsietett. Mi pedig egy kedves rajgyűlés emlékével gazdagabbak lettünk. Czene Csilla, Gagarin Általános Iskola, Salgótarján, Üzenetek Nagy Irén Györgyi, Kisterenye. A jutalmat elküldtük, igaz két részletben. A 30 forintos utalványt a lakásodra, aq 50 forintost az iskolába címeztük. Keresd fel az igazgató bácsit, tőle átveheted a megérdemeit jutalmat. Pajtások! Reméljük, hogy nagyon jól érzitek magatokat a táborokban! Arra kérünk benneteket, hogy onnar, is küldjétek a SZERKESSZ VELÜNK !-nek tudósítást, élménybeszámolót. Szeretnénk, ha rovatunk minél frissebb anyagokkal jelenne meg A táborokból érkező tudósításokat, riportokat, élménybeszámolókat szeptemberben külön jutalmazzuk! Számoljatok be minél több kirándulásról, írjátok meg, hogyan sikerültek a nyári próbák! De vigyázzatok a helyesírásra i3: újabban megint elszaporodtak a bosz- szantó „bakik”! Tehát rajta: várjuk a tábori híreket! Kisdobos, és úttörőavatás Balassagyarmaton, a Dózsa György úti Általános Iskolában. A képet Csányi János küldte be r