Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-30 / 178. szám
Amikor gyógyszer” a munka Kevés a víz és a sor Szigorítják az ellenőrzéseket Mf a ha/yxat a strandon 7 Az üzem áj, aluminiumelemékből készült raktára és Burai raktárban dolgozik István, aki a félkészáruÉvekig kilincselt Molnár Károly, a diósjenöi szociális otthon igazgatója az egyik minisztériumban, vállalatoknál. Sajnos, nem sok sikerrel. Hiába keresett a tulajdonképpen nagykorú, de változatlanul felügyeletre szoruló gondozottaknak megfelelő elfoglaltságot, jobbára csak — más lehetőségek híján — a nagy nyári mezőgazdasági munkában segédkezhettek. Azokban az években Diósje- nő környékén még meglehetősen kevés volt a munkalehetőség, örültek a község vezetői, ha az épkézláb, teljes értékű embereknek jutott munka. Néhány éve azonban létrejött a VILLTESZ Autóvillamossági Ktsz diósjenöi üzeme, s nem kellett hosszú időnek eltelni ahhoz, hogy a szövetkezet és az otthon vezetői egymásra találjanak. Ádám Antal, a szövetkezet elnöke tiltakozik, hogy merő jótékonykodás, lenne ez a kapcsolat, ha alapmotívumaiban fellelhető is valami ehhez hasonló. Valójában mindkét — sőt, mindháromnak, hiszen a gondozottaknak is — fél számára hasznos az együttműködés. Az üzemben jócskán akad olyan munkafolyamat, amelyhez különösebb ügyességre és szakértelemre nincsen szükség. A másik: a korábbi évekhez képest ellenkező végletbe csapott a munkaerőhelyzet. Ma már ~ s ezt a szövetkezet elnöke nem mulasztja el kesernyésen panaszolni — sokszor egymástól csábítják el a jó szakembereket a munkahelyek, az egyszerűbb, kevesebb fizetséggel járó mun— És mit csinálsz a kereseteddel? Mennyit keresel? — Hatforintos órabérem van. Még nincsen egy hónapja, hogy dolgozunk, de azt mnodják, ezer—ezerkebszáz forint körül lesz a kereset. Ennek egy részét az otthon levonja a gondozásra, ellátásra, a többit takarékba teszik. — Mit fogsz csinálni a megtakarított pénzzel? — Még nem tudom. Hornos András félkészárnraktáros, Burai István „főnöke” csupa jót mond a fiúról. Szorgalmas, könnyen kezelhető, szívesen megcsinál bármit, .amit rábíznák. A munkáját rendesen elvégzi, nincsen vele semmi baj. Nagyon örül annak, ha valami jól sikerül és megdicsérik. Ilyenkor révült, boldog mosoly ül az arcára, amitől bizonyára a legkérgesebb szívű ember is elérzékenyül Mert valójában szeretünk jót tenni. S ezek a gondozottak olyan kevéssel beérik, hogy dolgozhassanak, hogy megértéssel és türelemmel legyenek irántuk, hogy emberszámba vegyék őket. Ha valaki Toros Karcsival találkozna az utcán, beszélgetne vele, még véletlenül sem ébredne benne gyanú értelmi képességeit illetően. Középtermetű, nyílt tekintetű, jóképű fiú. Talán egyetlen dolog, ami miatt felügyeletre szorul, hogy — s ezt az otthon igazgatójától tudom — túlságosan szertelen, törekvéseiben és elhatározásaiban csapongó, következetlen, realitásérzéke csekély. — Nyolchónapos korom óta otthonokban élek — mondja. Ide Hajdúszoboszlóról kerültem két évvel ezelőtt. Egyébként is odavalósi vagyok. Ebben az otthonban jól érzem magam, törődnek velünk, semmiben sem látunk hiányt, de azért gondolhatja, hogy már nagyon elegem van az intézeti életből. Most huszonnégy éves vagyok. Szeretnék végre a magam ura lenni. Itt a festődében dolgozom. A munka nekem nagyon megfelel, össze sem lehet hasonlítani, menynyivel jobb, mint az otthonban unatkozni. Terveiről és elképzeléseiről faggatom. Határozottan állítja, ha összejön egy kis pénz a takarékban, akkor megnősül. Erre a mester legyint: — Mégiscsak bolond vagy te, Karcsi, ha meg akarsz nősülni. — mondja. Hangjában nincsen rosszindulat, sem bántó él, csak kemény, tapintatlan „proli- humor”, mintha bármelyik, egyenrangú munkatársával beszélne. Karcsi mégis fölhorkan, pulykavörösen, hevesen, gesztikulálva magyarázza, hogy huszonnégy éves, igenis, itt az ideje, megnősül, mi van ezen csodálkozni való? — Egy hibája van, hogy szeret a lányok körül legyes- kedni — mondja elnéző mosollyal a mester. — Ilyenkor el-elfeledkezik magáról. Az az igazság — teszi hozzá halkabban —, hogy gyereket szeretne a fiú. Családot. Dehát... Különben jól dolgozik, nincsen semmi baj vele... Kiss Sándor Harminckét fok árnyékban. Kánikula. Ezrek és ezrek keresik fel az enyhet adó vízpartokat, tolongnak a büféknél, hogy kiszáradt torkukat valamivel megnedvesílsék. Ilyenkor minden csepp viz aranyat ér. Nagy feladat elé állítja a vízmüveket a szomjazok serege, a nagy forgalom a vendéglátóhelyeket, a Nóg- rád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatot; az étel- mérgezés, a fertőzés veszélye, a Közegészségügyi és Járványügyi Állomást. — Halló, vízművek? Érdeklődnék, hogy ebben a kánikulában képes-e megbirkózni a vállalat Salgótarján vízellátásával? Van-e fennakadás? Kelt-e számítanunk zavarokra? Fazekas Miklós főmérnök válaszol: — Éppen most tárgyalunk a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetőjével, hogyan lehetne segíteni az egyes városrészek vízhiányán. Van olyan városrész, ahol már két hete zavarok vannak a vízellátásban, így a Pécskő- utcában és a Béke-telepen. A napi vízszükséglet általában meghaladja a nyolcezer köbmétert, ami hét—nyolcszáz, de gyakran ezer köbméterrel több, mint más időszakban. Ha még egy hétig tart a kánikula, nagy problémák lehetnek a vízellátásban. — Tud-e valami megnyugtató dolgot mondani? — Sajnos, nem sokat. Az ipari üzemek vízkorlátozását bevezetjük, de ez sem oldja meg a vízellátás nehézségeit. Másik megoldás a szakaszos ellátás, egy-egy terület időszakos kikapcsolása, hogy a töb„Takarót Vietnamnak A salgótarjáni Pfecskő ABC- csemegebolt asszonyai és lányai úgy határoztak, hogy csatlakoznak a Takarót Vietnámnak mozgalomhoz. Mivel az ötven nődolgozó közül sokan naponta vidékről járnak 'be Salgótarjánba dolgozni, kevesebb idejük marad kézimunkára. Ezért úgy döntöttek, hogy gyapjútakarókat vásárolnak. Az összegyűjtött pénzből négy takaróra futotta. A vietnami gyerekeknek szánt ajándékot már el is küldték Budapestre, a Magyar Nők Országos Tanácsához. kákra pedig alig-alig van jelentkező. A gondozottak szívesen elvégzik ezeket a munkafolyamatokat. Tisztes munkabért kapnak, mint bárki más, így munkájuk egyaránt hasznos saját maguknak, az otthonnak és az üzemnek. Három gondozottat — a negyvenes létszámú otthonbeli foglalkoztatáson kívül — szabályos munkaszerződéssel alkalmazott a szövetkezet. Száznegyven társuk közül ők hárman talán a legalkalmasabbak a nagyobb önállóságot követelő üzemi munkára. Vajon hogyan érzik magukat új munkahelyükön? Befogadta-e őket a kollektíva? Emberhez méltóan bánnak-e és foglalkoznak velük? Szívesen csinálják-e, amit csinálnak? S elégedettek-e az üzemben munkájukkal? Burai István harmadik éve van a diósjenöi otthonban. Hogy a korábbi éveket hol. merre töltötte, nem faggatom, bizonyára sok-sok intézetet megjárt kiskora óta. Tizennyolc év körüli, sovány fiú. Minden kérdésre pontos, érthető és — utólag összevetettem mások véleményével — helytálló válaszokat ad. Kapásból mondja a Diós- jenőre érkezésének évét, napját, holott sokan, teljes szellemi képességük birtokában sem emlékeznek ennyire életük egy-egy sorsdöntő eseményére. — Nagyon szeretek itt dolgozni — mondja. Milyen az étel az üzemi konyhákon? (Folytatás az 1. oldalról) kisterenyei Centrumra és Kedves-eszpresszóra, a ka- rancsaljai Csengő-csárdára, a karancskeszi Büfé-falatozóra, valamint a mátraverebélyi Zagyva-bisztróra terjedt ki, megállapította, hogy a kiszolgált ételek minőségével kapcsolatban panasz nem fordult elő, a hivatalos ellenőrzések alkalmával sem történt szabálytalanság. Az italok minőségének ellenőrzése, fokolása is eredménnyel zárult, a próbavásárlások mind a kávénál, mind az égetett szeszeknél a tűrési határon belüli mértéket mutatták. Súlycsonkítás, árdrágítás nem fordult elő. A vizsgált üzletek értékesítési színvonala, technikai feltételei az osztálybesorolás előírásainak általában megfelelnek A vizsgálat, valamint a határozati javaslatok azonban néhány hiányosság megszüntetésére is felhívják a figyelmet, így például a Tarján-étteremben az évszaknak megfelelő zöldárukból készült ételek csak szórványosan kaphatók, hiányzanak az étlapról a gyümölcs, a baromfi, a bal és zsírszegény húsok. Több helyütt tévesen számolnak föl zenedíjat. A legnagyobb érdeklődés azt az összefoglaló jelentést előzte meg, amelyet az üzemi étkeztetések vizsgálatáról Be- dő Albertné népi ellenőr terjesztett a bizottság elé. A vizsgálatot az egri központú Felső-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat három egységénél, a salgótarjáni Jóbarátban, a nagybátonyi Fekete Gyémántban, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek konyhájában ejtették meg. Az ellenőrzés megállapította, hogy az egységek áruellátása korántsem zökkenőmentes, a megrendelt húsmennyiséget a balassagyarmati húsüzemből csökkentetten kapják, belsőséghez pedig csak nagy ritkán tudnak hozzájutni. Ez indokolja, hogy a gyakran rossz minőségű húsból szeletelt ételt csak korlátozott mértékben lehet készíteni, hiszen a marha elejéből csak apróhúst tudnak bontani. Ráadásul a hús hetven százaléka marhahúsból áll, ami igen egyoldalú éterend kialakítását eredményezi. A vizsgálat napján például a háromféle menü kizárólag marhahúsból állt. Halat is sokszor hiába rendelnek, viszont vágott baromfit pontosan napra szállít a Baromfiipari Vállalat. Nagybátonyban a mennyiségi, minőségi étkeztetés a korábbi időszakhoz viszonyítva igen sokat javult, viszont kifogásolták, hogy az ételek hétről hétre ugyanazok, a választék bővítése szükséges. A Jóbarátban elszaporodtak a russzbogarak és a patkányok, s ezért kiirtásuk vált szükségessé, amit nemrégiben vitt véghez az egyik debreceni termelőszövetkezet. A kohászati üzemek konyhájának zöldségelőkészítő részében a felső lakásból a szennyvíz a mennyezeten át iecsepeg, ami életmérgezést idézhet elő. Nehezíti a higiéniai előírások betartását az is, hogy gyakori a vízhiány és legtöbbször a déli órákban nem jutnak folyóvízhez. Zöldáruból is kevés jut az üzemi konyha étrendjébe, amit az egységek vezetői szerint elsősorban a nagyon alacsony keret akadályoz, hiszen 5,30—6,20-ból kell egy-egy komplett ebédet előállítaniuk. Mind a bizottság tagjai, mind a Felső-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat képviseletében megjelent Hargittai Vilmos igazgatóhelyettes, áruforgalmi osztályvezető megállapította, hogy a kohászati üzemeknél a jelenlegi konyha nem felel meg a kívánt feltételeknek, mielőbb új üzemi konyha építése válik szükségessé. A Népi Ellenőrzési Bizottság mind a három előterjesztést elfogadta. binek is jusson viz, de ezt nem szívesen alkalmazzuk. A harmadik: a lakosság is sokat tehet a vízhiány enyhítéséért. Kérjük, ne pazarolják a vizet felesleges locsolással, takarékoskodjanak, mert minden cseppre szükség van. — Halló. Közegészségügyi és Járványügyi Állomás? Rövid tájékoztatást kérünk, hogyan kívánja elejét venni az esetleges ételmérgezésnek, fertőzésnek a KÖJÁL? Szigorították-e az ellenőrzéseket? Mit mutatnak az ellenőrzések tapasztalatai, betartják-e a vendéglátóhelyek, az élelmiszer- ipari üzemek és szolgáltatóegységek az egészségügyi előírásokat? — Nemrégen az ország több részén jártam, összehasonlításokat téve azt mondhatom, nálunk jó a közegészségügyi helyzet — válaszol dr. Kraj- csovics Pál, a KÖJÁL igazgatója. — Három hete tartottunk az illetékesek részére közegészségügyi tájékoztatót. Az a tapasztalat, hogy tudják és betartják az előírásokat. Néhány kivétel mégis akad. Hogy csak egyet említsek: a Nagybátonyi Bartók Béla Általános Iskola konyhájának üzemelését különböző hiányosságok miatt fel kellett függeszteni. A KÖJÁL általában negyedévenként végez ellenőrzéseket, de ezekben a kánikulai napokban sűrítjük látogatásainkat. Azt is vizsgáljuk, hogy a belső ellenőrzés mennyire hatékony. — Büntetik-e a szabálytalanságok elkövetőit? — Mi nem bírságolunk, csak javaslatot teszünk szabálysértési eljárás megindítására. Általában háromszáz forint a bírság kisebb szabálysértésekért. ami nem éppen elrettentő. A tapasztalat szerint főleg hűtési hiányosságok okozzák a problémákat. — Mi a. helyzet a strandon? Ügy tudjuk, hogy a víz minősége kifogásolható. Valóban így van-e? — Most készítünk sorozat- vizsgálatot á strandról. Mi sem tartjuk megnyugtatónak az ottani állapotokat. A probléma gyökere: csináltunk egy strandot — víz nélkül. Hetente, vagy tíznaponként tudnak úgv-ahogy vizet cserélni. Ehhez kommentár sem szükséges. Előbb vízforrást kellett volna keresni, de nem ez történt, s most minden évben előjön ez a probléma. Ha oda valaki ' behurcol valamilyen fertőzést, annak katasztrofális következménye lehet. — Mégis mi a megoldás a strandi helyzetre? — Egy lehetőség van, az egészségügyi előírások maradéktalan betartása, a fokozott fertőtlenítés. Hogy valami jót is mondjak: az utóbbi napokban ételmérgezés sehol nem volt, s reméljük, nem is lesz. — Van-e elegendő sör, üdítő ital, szódavíz, s mindaz, amivel a hőségtől eltikkadt emberek szomjukat olthatják? — Az igényeket általában ki tudjuk elégíteni — mondja Hámor Bálint, a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi előadója. — Csak a sörellátás akadozik, kevés a magyar sör, ami hiányzik, importsörrel — jugoszláv, NDK és egyiptomi — pótoljuk. Egyéb italokból az ellátást biztosítani tudjuk. K. S. Szécsényi tervek Utak — kátyúk nélkül Kétszáztizenöt kilométer a szécsényi járás területét behálózó tanácsi kezelésű utak hossza, s ennek több mint a fele belterületi út — mondja Puszta István, a járási hivatal útfelügyelője. Piros, kék, zöld. számokkal teleírt táblázatokat, kimutatásokat, grafikonokat vesz elő és magyaráz: — A járás útjainak ellenőrzése nem kis feladat, mindig akad gond. A tanácsi utaknak mindösz- sze 31 százaléka makadám — vagy egyéb burkolatú, a többi földút; évente jelentős összegeket fordítunk korszerűsítésre. Az első félévi felmérések alapján az idén is már közel félmillió forintot fizettünk ki. Rimó- con a Rákóczi utat, Var- sányban a Kossuth utat sikerült tűrhető állapotba hozni. — A járási székhelyen a szécsényi TÖVÁLL ugyan vállalta, hogy gondozza az utakat, de eddig semmit sem tett. Sajnos, mi is ki vagyunk szolgáltatva a kivitelezők kénye-kedvének — panaszkodik Puszta István. — A kisebb munkák elvégzésére házi brigádok létrehozását javasoltuk községi tanácsainknak; ez meg is történt, sikerült enyhíteni gondjainkon. A megyei költségvetési üzem sem rendelkezik megfelelő gépegységekkel, s munkaerő-problémákkal is küzd. Az anyaghiány szintén hátráltat bennünket. — A fenntartási munkák gyors elvégzéséhez, sajnos, nincs meg a kellő műszaki felszerelés, kevés a kisgép is — kapcsolódik beszélgetésünkbe Vigh László, a műszaki osztály vezetője. — Rengeteg bosszúságot okoz a KPM kezelésében levő utak állapota is. Járásunkat mintha mostoha gyerekként kezelnék. Igaz, az utóbbi időben valami javulás tapasztalható, de így is elég panasz érkezik hozzánk. A litkei úton nagy melegben egyszerűen lehetetlenség közlekedni, a bitumen any- nyira izzad — az utókezelést egyszerűen „megspórolták”. Érdemes lenne a KPM illetékeseinek elgondolkodni azon is, hogy a lóci szerpentin, a ludányi tó, vagy a varsányi homokbányánál levő korlátok milyen állapotban vannak; addig, míg nem lesz komolyabb baleset. A negyedik ötéves terv feladatai kapcsán újra az útfelügyelő veszi át a szót: — A megyei tanács építési osztályának költségvetése alapján, a teljes egészében rendelkezésünkre álló pénzügyi keretből Szécsény kapja a legtöbbet, tizennyolc- millió forintot. Nógrádme- gyernek kétmillió, Endre- falvának és Nagylócnak, több mint milliós tétel áll rendelkezésre. Szeretnénk elérni. hogy a makadámmal burkolt utak itatásos hengerlést kapjanak, s ne legyenek akkora kátyúk útjainkon, mint most. A pénzügyi keret gazdaságos, célszerű felhasználásával elérhető, hogy ne legyenek „zökkenők” a szécsényi járás útjain. NOGRÁD — 1971. július 30., péntek 3
