Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-06 / 132. szám
t<•$£ v u .. ___ m * é@l OAl PATVARCI PRÉSHAZAK Réít Zoltán rajza Nyelvművelő sarok A hivatali stílus 99szaporodásba hosása 99 Egyik ismerősöm, a múlt év októberében kapta meg új gépkocsiját. Az átvétel után, hamarosan — mint ahogy lenni szokott — jelentkezett az adóügy. Mivel a kocsi az utolsó negyedévben érkezett, ismerősömnek csak az évi adó egy negyedét kellett befizetnie. Minden úgy történt, ahogy általában történni szokott. Az új kocsi tulajdonosa mindent természetesnek és helyénvalónak tartott. A határozatot mégis mutogatta fűnek, fának. Az utolsó mondatát ugyanis egyszerűen nem értette. A szóban forgó szövegrész így hangzott: „A rendelkező részben foglaltak szerint határoztam, mivel a benyújtott gépjármű bevallásából, valamint a... forgalmi engedélyből megállapítást nyert, hogy ... személygépkocsit vásárolt, melynek évi gépjárműadója 280 forint, és ezen összeg arányos részét a ... rendelet (1) bekezdése alapján szaporodásba kellett hozni.” Nem tagadom: az „arányos rész” „szaporodásba hozása” nem kis fejtörést okozott. Miután azonban közös erővel rájöttünk az értelmére, a megfogalmazás módja kezdett izgatni bennünket. A „szaporodásba hoz” szó- kapcsolat ugyanis mindenképpen kirí a környezetéből. A sterilen fogalmi és egyébként is sűrű szócsoportok között szinte üdítőnek és költőinek hat ez az érzékletes kifejezés. De meglepő ez a határozós szerkezet azért is, mert a szapora melléknév különböző származékai mintha visszaszorulóban lennének hajdani területeikről. Arany János mesemondója még így buzdíthatta a Tengerihántás résztvevőit: „Szaporán, hé! nagy a rakás: mozogni!” Ma már ebben a vonatkozásban a gyorsabban szó az egyeduralkodó. A népnyelv még ismeri a szapora szó főnévi jelentését is: „Süttél buktát, annak van ám csak szaporája!” A köznyelv ezt a változatot már alig-alig tartja számon. A szaporátlan alakot — bizonyos munkafajtákról szólva — még gyakran emlegetjük; és bár az állattenyésztők és a demográfusok nem hagyják kihalni a szaporulat és szaporodás változatokat, mégis hovatovább a növekedés és a gyarapodás lesz a nagyhatalom ezeken a területeken is. Hogy az erőteljes hangzású szaporodás szó helyet kap a hivatalos stílusban is, annak tehát csak örülni lehet. Ahogy azonban a szóban forgó iratban megjelent, annak semmiképpen sem. Mert el kell gondolkodnunk azon is, hogy miért értjük meg olyan nehezen „az arányos rész szaporodásba hozása” kifejezést. Nyilván azért, mert a szaporodásba hozni szókapcsolat idegen a magyar nyelv természetétől. Bár nyelvünk ismer egykét ilyenféle vonzatot: mozgásba hoz, működésbe hoz, zavarba hoz stb. De hogyha a szaporodástípusú szavakkal kísérletezünk, kiderül, hogy rendkívül határozottan állanak ellen az effajta szándékoknak: virágzásba hoz, növekedésbe hoz, halmozódásba hoz stb. A „mozgásba hoz” típusú szerkezetek állandó szókapcsolatok. Az állandó szókapcsolatok lényege pedig abban van, hogy tagjaikat nem váltogathatjuk kényünk-kedvünkre. A „mozgásba hoz” analógiájára tehát nem élhetünk a „szaporodásba hoz” kapcsolattal sem, mert szerkezetünk magyartalan, erőltetett, és nehezen érthető lesz. örvendetes tehát, hogy a száraz és elvont hivatali nyelv érzékletes és friss-hatású szavakkal is dolgozik, de vigyáznunk kell, hogy szókapcsolataink megfeleljenek a magyar nyelv természetének. Ismerősöm ügyiratában tatán szerencsésebb lett volna a szaporodás megindítása vagy a szaporítását megkezdtük kifejezés használata. Dr. Szabó Károly MégTtifll Sitndot és az Ifjúsági Az űj kor, zad hazaival büszkélkedhet: a magyar nép, a magyar munkásmozgalom sok kipróbált harcosa közül bármelyik méltán szolgálhat mindannyiunk, de különösen a jövőt képviselő fiatalok példaképéül. Nógrádi Sándor harcos életének egyik legszebb fejezete eltéphetetlen szálakkal fűzöa XX. szá- forrt eggyé a legendás nógrá- sok kiváló di partizánmozgalommal. Máig sem tudni, hogy a partizánvezér vezetékneve, vagy a dicső múltú nógrádi munkás- mozgalom iránti tisztelet lett-e partizánegységének névadója, de a fogalom — az, hogy nógrádi partizánmozgalom — Nógrádi Sándor személyét is mindig magába foglalja. A felszabadulás után a párt dik Nógrád megyéhez és ki- észak-magyarországi titkára, váló jellemvonásai között az 1949-ben ismét egyenruhát ölegyik különösen sajátos: a fiatalok iránti érdeklődés, törődés és szeretet. Ügy vélem, mindannyian ismerik a szegény péksegéd fiaként 1894-ben született fiatal, vasmunkás, majd Európa szinte minden küzdőterét megjárt forradalmár harcos életútját. Nógrádi elvtárs fiatalon megismerkedett a szocializmus eszméivel és már 1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjaként hősiesen harcolt a Vörös Hadseregben. Élete a Tanácsköztársaság leverését követően is harcok, veszélyek között zajlott le. A 20-as években a Cseh Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetője, majd az illegalitás és börtönévek után Párizsban, a Fasizmus és a Háborúellenes Világbizottság titkáraként dolgozott, a népfrontmozgalom megteremtésén munkálkodott. Erről az időszakról készült egyik visszaemlékezésében írja: „Mindig az volt a véleményem, hogy az emberiség boldogulhat, ha a becsületes emberek megtalálják egymást a jó ügynek szolgálatában”. 1936-ban a „jó ügy” érdekében a fasizmus ellen Spanyol- országban harcol. A második világháború kirobbanása Moszkvában érte, ahol a Kossuth Rádió egyik szerkesztőjeként hirdette az igazságot, de ennél többet akart tenni: fegyverrel harcolni a fasizmus ellen. A párt partizánosztagok szervezésével bízta meg és életének legendássá lett napjait e partizánmozgalom élén töltötte. Jellemét, elvhűségét, férfiasságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem elégedett meg a szervezési feladattal, kérte, hogy egységet vezethessen éppen e tájon is. Neve így * Elhangzott zium névadó a szécsényi gimná- ünnepségéru N*? tt* LSSFJZfZX Vasárnapi jegyzet Demokrácia egy részterületen élő lakossághányad képviselete. Erre többek között a városi tanács eheti ülésén döbbentem rá, amikor megláttam és főleg meghallottam az új tanácstagokat, papírra vetettem megnyilatkozásaikat. A tanács fontos ügyet, a város ötéves tervét tárgyalta volna meg, a demokratizmus szent jegyében. Kiderült azonban, hogy a demokratizmus érvényesítése nem csupán lehetőségekre, hanem bizonyos fokú fegyelemre épül. Illetve arra kell épülnie, ha azt akarjuk, hogy a lényeges ne vesszen, süllyedjen bele a lényegtelen sűrűjébe. Történt pedig, hogy a nagy vonalakban fölvázolt, számos számszerű táblázattal alátámasztott tervvel kapcsolatos kérdések föltevésénél, különösen az új tanácstagok részéről, nem a tárgyra vonatkozó kérdések nangzottak el, hanem periférikus jellegű fölvetések, interpellációk, mintha a tanácstag most szeretné, azon nyomban mindazt az asztalra kiönteni, amivel választói a tarsolyát megtöltötték. Hiába hangoztatta az elnök, hogy az interpellációkra külön alkalom nyílik, hiába hívta föl a figyelmet, hogy kérdéseket tegyenek föl, mégpedig szorosan az előterjesztéssel kapcsolatosan. Csak nagyon nehezen értették meg, hogy az apró-cseprő ügyek megvitatása pont a fő kérdésről tereli el a figyelmet. És főleg azt értették meg nehezen, hogy amikor a városközpont fejlesztéséről, végső kialakításáról folyik a szó, abban a részkérdések is szerepelnek, a külterületek gondjai, igényei sem mellékesek. Az ülés szünetében beszélgettem új és régi tanácstagokkal, éppen azt feszegettük, hogy a külterületek látszólagos háttérbe szorítása, a városközpont centralizált fejlesztése mennyire közös ügy, nemcsak anyagi, hanem érzelmi szempontból is. Hiába is tagadnánk, hogy a főtéri lakóházakra, a korszerű középületekre, általános és középiskolákra Baglyasalján, Zagy vapálf alván vagy Zagyvarónán ugyanúgy büszkék, mintha nem tőlük távol, a város közepén épültek volna. Sőt, a Tarjánba érkező falusiak is kihúzzák magukat, talán mindjárt, amikor az új vasútállomáson kilépnek a vonatból: íme ez a mi megyeszékhelyünk, ahol toronyházak sorakoznak, tizennyolc emeletes garzonházak, főiskola és kereskedelmi létesítmények épülnek. Azzal is egyetértettünk azon a kis szünetbeli röpgyűlésen, hogy a külterületek gondjait toldozgatással-foltoz- gatással tartósan megoldani nem lehet, nem szólván arról, hogy az alkalmi és régimódi intézkedések sokszor többe kerülnek, mint egy új, korszerű létesítmény, amely emberöltőkre és a növekvő igényekhez mérten változtat a külső kerületekben élő emberek sorsán. Ha a városközpont megépítésének tervét sikerül megoldani, az ütemezést meggyorsítani, akkor a központtól távolabb lakók is közelebb kerülnek ügyük maradéktalan megoldásához. Mert a külső kerületek gondjait ugyanolyan koncentráltan és nagyvonalúan, meg tudják oldani, mint most a város- központét. Nem szólván arról, hogy nemcsak a toldozgatás-foltozgatás drága, hanem a munka szétaprózása is Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a továbbiakban akár kérdés, akár hozzászólás címén ne hangzottak volna el részproblémák, provinciális panaszok kátyús utakról, parkosításról, telefonkészülék hiányáról, új üzletek szükségességéről és egyebekről. Valaki azt a javaslatot is fölvetette, hogy valamilyen demokratikus tarhálási módszerrel újabb milliókat kellene szerezni, hogy a külterületek minden gondja megoldódjon, anélkül, hogy a város- központ koncentrált fejlesztése halasztást szenvedjen. S itt érte a tanácstagokat a másik meglepetés. Rádöbbentek újból, hogy kerületük, körzetük problémáit nem lehet elszigetelten nézni és kezelni, hiszen még a korlátlanul rendelkezésre álló pénz sem szüntethet meg minden problémát. A terv éppen a nagy és széles körű elképzelések egyeztetésének művészete. Mert hiába terveznének tízszer annyi lakást, utat vagy berendezést, ha erre anyag, gyári, üzemi, kivitelezői kapacitás csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre. A z összhang, az összefüggések meg- találása, a résznek az egészbe való helyezése bizony nem könnyű feladat. De az új tanácstagoknak mégis meg kell tanulniuk ezt, ha demokratikus jogaikat választóik érdekében jól és hatásosan kívánják gyakorolni. Érthető, hogy néhányan egyelőre nem látják a fától az erdőt, de éppen az lesz az ő érettségük legszebb bizonyítványa, ha erre képesek lesznek. S hogy képesek lesznek, abban egy percig sem kételkedem. Sokszor és a rá jellemző meggyőző erővel magyarázta, hogy harcunk nem ér véget a fasizmus leverésével, az igazi forradalmár sohasem teszi le a fegyvert, s halála napjáig az igaz ügy hű katonája marad. Ismeretes, hogy Nógrádi elvtárs mennyire szerette a fiatalokat. Ez a vonás minden igaz ember, minden forradalmár jellemzője, hiszen a fiatalság a jövőnk, a boldog holnap építője és birtokosa. De Nógrádi elvtársnál a fiatalok iránti szeretet az egész lényét betöltő, sajátosan jellemző vonás volt. Ennek egyik legjobb bizonyítéka a X. kongresszust megelőző — Nógrádi elvtárs életében utolsó — központi bizottsági ülés, ahol — eszmei hagyatéknak számító — felszólalásában is a fiatalokról szólt. Miután kifejtette.' hogy egyetért a kongresszuson megtartandó beszámolóval, hozzátette, hogy mindössze egyetlen érdemi kérdésben, az ifjúságról szóló részhez kíván kiegészítő, módosító javaslatot tenni: „Gazdagítani kell a beszámolónak ezt a részét” — mondotta —, „javaslom, hogy a beszámoló szenteljen nagyobb figyelmet fiatalságunknak... indokolja ezt az az egyre nagyobb szerep, amelyet az ifjúság, éspedig a munkásifjúság mellett a tanulóifjúság is — napjaink társadalmi küzdelmeiben játszik. Soha nem szabad elfelejteni, hogy az ifjúság kérdő, figyelő tekintete állandóan ránk irányul. Száz és száz kérdésre várja tőlünk a választ: feladatairól és lehetőségeiről, a jövőjéről, amely napjainkban formálódik és a világról is. Nem szabad elodáznunk a válaszokat, illetőleg olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy a fiatalság is — saját tapasztalatai, értelme, kereső nyugtalansága révén — minél pontosabban el- igazodhassék a világban. És figyel is bennünket az ifjúság: figyeli cselekedeteinket, számon tartja példáinkat. Az ifjúság előtt is felelősek vagyunk tetteinkért. tött: a szervezendő néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, később diplomata, majd — nyugdíjazásáig — a Központi Ellenőrző Bizottság elnöki tisztét töltötte be. Nyugdíjasként, betegen is részt vett a politikai életben, 1957-től haláláig tagja volt a Központi Bizottságnak. Könyveivel, cikkeivel, állásfoglalásaival példát adott a bátor, nyílt, mindig pártszerű vélemény- alkotására. Mindannyian, akik személyesen, vagy a közéletből ismertük, azt a forradalmárt tiszteltük benne, aki egyesítette magában a bátorságot, az emberséget, az elvhűséget, a tisztességet és a szerénységet. E vonások következtésen végigkísérték küzdelmes, harcos életét. Bátor volt: mindig a legnehezebb frontszakaszon harcolt Losonctól, Magyarországtól, Berlinen, a spanyol fronton át a nemzetközi munkásmozgalom ügyéért, a hitleri fasizmus ellen, népünk szabadságáért, majd a felszabadult Magyarország szocialista társadalmának létrehozásáért. Emberséges volt: mint egyszerű harcos, mint magas parancsnoki tisztséget betöltő katona és közéleti férfi, diplomata és pártmunkás, minden helyzetben és beosztásban a szocializmus legigazibb tanítását valósította meg, az emberséget szolgálta. Elvhű volt: mindig, minden körülmények között szilárdan, és ingadozás nélkül képviselte a munkásosztály, a forradalom eszméit. Szerény volt: az ügyet, melyet a párt megbízásából haláláig a legkülönbözőbb tisztségekben híven szolgált, többre becsülte minden más értéknél. Hazafi volt és internacionalista: akinek számára Magyar- ország és a földkerekség lényegében küzdőteret jelentett tésére ösztönzi őket. De azt is az országhatáron belül és azon tudom, tapasztalom, hogy — túl. Egyik oldalon az elnyo- ha gyakran még nem is tudja mottak, s kizsákmányoltak, az pontosan, merre haladjon — igazságért, jogért, szabadságért a mi fiatalságunk többsége küzdők milliói álltak, a másik szocialista társadalmunk igé- oldalon ellenségeik, korunk nyel szerint él és gondolkodik. rabszolgatartói, a magyar nép Megérdemli hát szeretetünket és a nemzetközi munkásosz- és figyelmünket.” tály, minden haladás ellensége, az imperializmus, a fasiz- Hozzászólását az alábbiakkal mus, a nemzetközi reakció sö- fejezte be: „Kérem, nézzék el tét hadai sorakoztak fel. nekem, hogy öregember létemre — mintegy a Kommunista A elnyomás ellen küzdött ifjúsági Szövetség szerepköré- Nógrádi Sándor, akinek élet- ben fellépve — éppen az ifjú- eleme volt a harc, szüntelen sag érdekében prókátorko- cselekvésre ösztönözte őt a dóm. De hát a fiatal fákat az meggyőződés ereje, a párthoz öregemberek akkor is gondoz- való hűsége és az ügy iránti zák, ha tudják, hogy gyümöl- állhatatossága, amely mellett csüket ők már nem élvezheCÄ|, fiatal 1* Kzért barátom van'. Ezért is ismerem és szeretem a mai fiatalságot. Ismerem gondolkodásukat, indulásaikat. Ismerem utánzásra való hajlamaikat, amely néha nem a mi társadalmunk talaján keletkezett divatok köveegész életén át szilárdan kitartott, korunk leghaladóbb eszméje, a szocilizmus szolgálatában. Szóval és fegyverrel, egyforma lelkesedéssel és meggyőződéssel harcolt. tik.. Ez az utolsó felszólalás is tükrözi Nógrádi elvtárs fiatalok iránti mélységes szeretetét és féltő gondosságát. Dr. Tihanyi Sándor Reggeli félelem Mindig keresek valakit, és mindig, mindig másikat, vagy csak az elvesztett régit, kivel a reggel rámvirradt. Kitől elfutni nem tudok, ki rámbogozta úgy magát, csomó hátán egy új csomó, amit kardél se vághat át. Mindig keresek valakit, de félek, hogyha meglelem: könnyű toliam leválik mind, földre szegez a kegyelem. Érett diója jóllakat, eltelnek csönddel tagjaim, s kikötni többé nem tudok az éjféli hold partjain. Moldvay Győző NÓGRÁD — 1971. június 6., vasárnap 7
