Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)

1971-06-18 / 142. szám

Vége a pendlizésnek Oj iskola Érsekuadkerten Áz érsekvadkerti pedagógu­sok nagyon tudnak közleked­ni. Motoron is, kerékpáron is. Hogy miért? Hát nem hob- byból, hanem azért, mert a falu általános iskolája három különböző helyen rendezke­dett be, s az is úgy, hogy két iskola között kis híján egész Érsekvadkert ott van. Többek között ezeken a kényszerű túrákon is segít majd az új iskola. Nyolctan­termes, kétszintes, üveg-beton épület, impozáns külsővel, s minden bizonnyal modern fel­szereléssel. A minősítéssel Réti Lajos iskolaigazgató is egyetért, de azért nincs túlságosan elra­gadtatva. — Az az igazság, hogy a szép külső mögött nagyon sok bosszúság van — mondja. — Április 4-e óta szinte három­hetenként megtartják mű­szaki átadását, nem is beszél­ve az első, a tavaly novembe­ri határidőről. Legutóbb kér­tem, bízzanak meg engem az­zal, hogy a munkákat napon­ta ellenőrizzem, a hibákról jegyzéket vegyek fel, hátha ezek alapján módszeresebbé válik a munka. — A legközelebbi terminus? — Tizenhetedike. Nagyon remélem, ez volt az utolsó. Korábban még úgy gondoltuk, hogy az új iskolában lesz az úttörőavatás, már ezek szerint is szerveztünk, de le kellett állítani az egészet. A bútoro­kat még tavaly megrendeltük, bízván az elsőként megjelölt határidőben, azóta is ott van­nak a tanácsteremben. Pedig nem állíthatja senki, hogy tétlenül nézzük a kivitelezők nehézségeit. Ahol tudunk, se­gítünk. Az alapok zömét pél­dául a gyerekek és a szülők ásták ki, télen a gyakorlati órákon a gyerekek és a neve­lők az összes fogast elkészí­tették, megvan már a tervünk a tereprendezésre is. — „Tegyük el” most kicsit a bosszúságokat. Milyen válto­zást hoz majd az új iskola? — Ide kerül az egész felső­tagozat, 350 diák. Mindenek­előtt á szaktantermi oktatásra nyílik majd lehetőség. Ez óri­ási fejlődés lesz nálunk. Kü­lönösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy eddig a szemlélte­tő eszközöket se tudtuk kel­lőképpen használni, hiszen nem mindegyiket lehet kerék­páron vagy motoron egyik helyről a másikra szállítani. A baj ott van, hogy ez a szépen kigondolt terv dugá­ba dől, ha nem kapjuk meg a fenntartási költséget a régi tantermekre. A régiekkel együtt ugyanis 16 tantermünk lenne, s ezzel végre-valahára megvalósíthatnánk az egymű- szakos tanítást is. A régi tan­termek fenntartása már csak azért is indokolt, mert Érsek­vadkert nem tartozik az el­néptelenedő falvak közé. Né­hány év múlva, könnyen le­het, hogy már a 16 terem is kevés lesz. — Az iskola átlageredmé­nye? — Az idén 3,5 volt, bár ez nem egészen reális erdemény. Év közben ugyanis több neve­lőcserénk volt, s az ilyesmit általában „megérzik” a gyere­kek. Nem rossz a továbbtanu­lási arány sem, az idén vég­ző 77 nyolcadikosból több, mint hatvanan tanulnak to­vább, ki gimnáziumban, ki szakközépiskolában, ki szak­mát sajátít majd el. Csak a tsz-be nem kívánkoznak, pe­dig jó tsz az érsekvadkerti. Bizonyára a gyerekek sem idegenkednének tőle, ha ma­guk a szülők nem tartanák vissza őket a mezőgazdasági munkától. — Mit jelent az új iskola a pedagógusoknak ? — Egy jó közösség kialaku­lását. A kerékpáros, motorke­rékpáros „pendlizések” ideje alatt alig találkoztunk egy­mással. Jobb lesz az óraki­használás, erősebb a gyerekek fegyelme, s végső soron ez is a pedagógus munkáját köny- nyíti meg. Most még hepehupás az üveg-beton épület környéke, buckákon bukdácsolva lehet csak a malter- és mészfoltos folyosókig eljutni. ősszel azonban minden rendben lesz, évnyitóra már ide jönnek a gyerekek. Szendi Márta Véleményünk és ajánlatunk Még szerencse, hogy Papp Laci fiai a sikert nem olyan mód­szerekkel akarták elérni, mint a televízió szerda esti fő műsoridő­ben látott filmjének a főhőse, így a kora délutáni és esti Te­lesport műsorban a színvonalas mérkőzéseit, s főként a szép ma­gyar sikerek némiképpen kárpó­toltak azért a tömény unalomért, amelyet ez az NSZK film oko­zott. A „Barbara New Yorkban” cí­mű filmet William Snyder írta, aiki első sikereit új utak és esz­közök keresésével aratta, „önfe­jű” ifjliként kísérleti színpado­kon. (Ha hinni lehet a Rádió és Televízió Ojság „előzetesének”, bár azt sem értjük egészen, mi­ért keU ehhez olyan nagyon ön­fejűnek lenni.) Nos, a film címszereplője, bár el ken ismernünk, sok mindent megtesz annak érdekében, hogy ne legyen olyan mint a hétköz­napi emberek milliói, nem sokat mutat ebből az új útkeresésből. Mert abban aztán Igazán semmi új nincsen, hogy egy unatkozó kislány szülei akarata ellenére New Yorkban próbálja meg hár­mas jelszava megvalósítását: a szerelmet, sikert, karriert elérni. Az sem rendkívüli, hogy valaki kevés tehetséggel, de rendkívüli ambícióival akarja mindenáron kicsikarni a művészi érvényesü­lést, s az sem, hogy ehhez meg­lehetősen sok férfi barátságát használja fei. Üj ebben a vonat­kozásban csak az volt, hogy leg­alábbis én, még soha nem lát­tam, hogy az írói Ihletet stop­perórával adagolták volna. Utólag már senkit se lehet le­beszélni az ilyenfajta alkotás megtekintéséről, de a fiatalok­nak mégis azt ajánljuk, ne kö­vessék Barbara útját, amely még igy epizódokra szaggatva sem példázza a beígért, megalkuvás elleni harcot, s akiben nincs igazi tehetség, az maradjon a tisztes polgári foglalkozások mel­lett. MP A mai műsor sokkal több jót ígér. A gyerekeket elkalauzolja a televízió a Margitszigetre, a bűnügyi történeteket kedvelők is­mét együtt nyomozhatnak a gyilkos után a népszerű Maigre felügyelővel. De a legrangosabb­nak Csernus Mariann előadóest­je Ígérkezik, aki „Ha nem volna egy ember” címmel a .magyar és világirodalom alkotásait tol­mácsolja Kecskés András lantkí­séretével. (csukly) DANIEL LANG'­IHCIDEHi a]9f-s MAGA1IAJDH ÍO. Végül Is — állapította meg Eriksson — ez a jelentős erő a barlangrendszer felé nyoroultában mindössze egyet­len Vie tkong-katonát tudott megölni, egy másikat pedig megsebesíteni. Ketten elmene­kültek, és az ötödik elérte a barlangrendszert, ahol is fel­készült, hogy a végsőkig véde­kezzék. Nem is tudták elfog­ni, pedig a repülő erődök ra- kétatüzének és a gyalogosok golyóinak-gránátjainak egye­düli célpontja lett. Sőt, még meg is sebesített néhányat a kétszáz méter hosszú, több be­járatú barlangrendszer felé közelítő gyalogosok közül Amikor az ötödik Vletkong- katona behatolt a barlangba, emlékezik Eriksson, osztaguk már egy ideje nem tartózko­dott a különös formájú szik­laképződmény közelében, olyan mélyre ereszkedtek le a a völgybe, hogy szinte meg­érinthették a barlangrendszer vastag, durva külső falát. Me­séiévé, Clark és Manuel a töb­bi osztagokba tartozó katonák­kal együtt váltig lövöldöztek a magányos Vietkong-katonára, aki egy beugró mögül védeke­zett. amely nem lehetett ti- "<möt centiméternél szélesebb és néhánv centiméternél ma­gasabb őt, Erikssont, az őr­mester egy sziklaperemre küldte, ahonnan be lehetett látni az egész barlangrend­szert. Gránátvetőjét két nyí­lásra irányította, amelyek kö­zül az őrmester szerint bár­melyik kijáratul szolgálhatott a körülzárt katonának. Rafe számára egy órával korábban végződött az akció — még jó­val azelőtt, hogy az osztag el­érte a barlangrendszert. Ahogy sietve, kapaszkodva, csúszva siettek lefelé, Rafe megcsúszott. lezuhant egy sziklaperemről, megrándítot­ta a könyökét. és a vállát. Egy mentőhelikopter szállítot­ta a Qui Nonh-i kórházba. A mentősök egy zászlóaljtiszt mellé fektették, akit ismert és szeretett. Rafe hadbirósági tárgyalásán kiderült, hogy a két sebesült hosszú napokon át beszélgetett a legkülönbö­zőbb témákról. Rafe mégsem tett említést Maóról. Rafe azt hozta fel védelmére: „Féltem szólni a tisztnek, mert talán én lettem volna az egyedüli, aki szóba hozta volna a dol­got. Nem tudtam, hogy Eriks­son már jelentést tett róla. Először meg akartam tudni, mit tesz majd Meserve és Clark.” A tűzharc több óráig tar­tott a szurdokban, a táma­dók csak sötétedés után hagy­tak fel a küzdelemmel. A be- tészkelődött Vietkong-harcos (másnap reggel elmenekült) öt amerikait sebesített meg. Meserve jókora bátorságot ta­núsítva mentette meg a leg­súlyosabb sebesültet, egy köz­katonát, akinek tölténytáskája egy találat következtében fel­robbant a lágyékánál. „Sze­génynek, kilógtak a belei” — mondta Eriksson. — „Ügy fes­tett, mintha két tárat magába eresztett volna.” A sebesült magatehetetlenü! hevert köz­vetlenül a Vietkong-harcos rejtekhelye előtt A golyózá­porral dacoló Meserve előre kúszott, és kivonszolta a sebe­sültet a Vietkong-katona lő- távolából. Ezért a cselekede­téért bronzcsillagra terjesztet­ték fel. Erikssonnak nem volt alkal­ma elsütni gránátvetőjét, jobb is volt így, hiszen egyre Mao körül jártak gondolatai. Ezzel a háborús „ineidens”-sel, mint mondta, „betelt számára a po­hár”. A hegyoldalban gub­basztva, a puskatűz és a heli­kopter-dübörgés hangjánál azon kanta magát, hogy gon­dolatai újra meg újra vissza­térnek ahhoz a mozzanathoz, hogy Rafe és Manuel nem volt hajlandó megölni a lányt. Talán átmeneti volt részükről ez a gerincesség, mindeneset­re bátorságot öntött belé, hogy döntéshez jusson. Ahogy ott figyelte a barlang nyila­dékait, hirtelen rátört a fel­ismerés, hogy ha 6 nem mert szólni, Mao halálának ténye titok marad. „Senki sem tud­ta volna meg, mi történt ve­le!” — kiáltott fel. — „Ki más jelentette volna, mint én? A többiek mind megerőszakol­ták, és Ketien közülük még meg is ölték őt. Ráébredtem, hogy addig nem nyugszom, amíg nem történik valami Mao dolgában. Ez volt a leg­kevesebb, amit érte tehettem — miután annyiszor nem se­gítettem rajta. Csak az aka­dályozhatott volna meg, ha „tévedésből” én is „háborús áldozattá” válók. ★ Visszatekintve, Eriksson ügy véli, alighanem a kicsiny Vietkong-különítmény men­tette meg őt Meserve golyójá­tól. Az ember- és fegyverhát­rányban levő ellenség olyan kitartóan küzdött, hogy az őrmester, Clark és Manuel lőszere elfogyott, és így hosz- szabb időre félbe kellett sza­kítani az osztag útját, hogy új tölténytárakat és gránáto­kat vételezzenek Vissza kel­lett tehát térniük a szakasz­parancsnokságra, amely négy osztagot egyesített, és mind­össze néhány percre volt a századparancsnokságtól, ahol a szakasz egyetlen tisztjénél. Reilly hadnagynál magasabb rangú tisztelt is voltak. Mikor elérték a szakaszparancsnok­4 NOGR.4D - 1971. június 18., péntek Ki ui ltúrái is mozaik:«:: ZENEISKOLÁSOK CSEH­SZLOVÁKIÁBAN. Hazaérke­zett Csehszlovákiából a nagy- bátonyi Állami Zeneiskola 11 tanulóból és 9 tanárból álló csoportja. A nagybátonyiak a füleki Népművészeti Iskola zenei tagozatának közelmúlt­ban lezajlott látogatását vi­szonozták. A tanulók közel négyórás repertoárból válo­gatva, két nagyszabású kon­certet adtak. Az egyiket Fü­leken, a Népművészeti Iskola nagytermetien, a másikat Csíz gyógyíürdőhely kultúr- házában. A szerepléseket nagy érdeklődéssel fogadták a vendéglátók. Mindkét helyen Bartók es a huszadik századi magyar szerzők műveiből ál­lították össze a műsor első részét. A koncertek második felében klasszikus, romanti­kus és szovjet szerzők darab­jait játszották a növendékek. A nagybátonyiak ott-tartózko- dásuk alatt egész napos autó- buszkiránduláson vettek részt a Magas Tátrában. 1*1 FOTÓPÁLYÁZAT. A ma­gyarországi műemlékvédelem 100. évfordulója tiszteletére a Magyar Építőművészek Szö­vetsége, a Magyar Fotóművé­szek Szövetsége és az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség fotópályázatot hirdetett. A fel­szabadulás óta helyreállított műemlékekről kell művészi értékű fényképeket készíte­niük a pályázóknak. A kiírás átvehető a MÉSZ Budapest, VIII., Dienes László utca 2. szám alatti székházában, s ugyanoda kell elküldeni a kész pályamunkákat legké­sőbb november 25-ig. A leg­jobb alkotások díjazására. 50 000 forintot fordítanak. A bíráló bizottság december kö­zepén hirdeti ki a pályázat eredményét. FELMÉRÉS. A Nógrád me­gyei Moziüzemi Vallalat 1971- es tervei között szerepel, hogy változatosabbá tegye műsorait, javítson a filmnézés körülmé­nyein, s egyben gazdagítsa filmreklárn és propaganda te­vékenységét. A célkitűzések teljesítése érdekében a válla­ság területét, Eriksson úgy érezte, mintha az ígéret föld­jén járna; az utóbbi két nap szorongása helyébe szinte kézzel fogható biztonságérzet költözött Osztaga hamarosan útnak indul, ezért gyorsan kell cselekednie. Ez nem is volt nehéz, hiszen egyetlen vágya az volt, hogy gyorsan csele­kedjék, no meg abban sem kételkedett, hogy amint cse­lekszik, egykettőre meglesz az eredménye. Úgy képzelte, hogy amint belül kerülnek a tábo­ron, pofonegyszerű dolog lesz Meserve-öt és a többieket fe­lelősségre vonni. Semmi mást nem kell tennie, mint jelen­teni, hogy nemi erőszakot és gyilkosságot követtek el, és a katonai szervek ugyanolyan ügybuzgalommal fogják ki­vizsgálni az esetet, mini azt az ember ilyen helyzetben a civil szervektől várja. A tá­borban eltöltött első óra alatt senki sem tudta volna meg­győzni, hogy ez másként lehet. Akárhogyan is, Eriksson mindenekelőtt tétovázás nél­kül megkereste barátját, Cur­ly Rowant, hogy elmondja neki Mao történetét. Alig kez­dett azonban bele, amikor Clark meglátta, hogy egymás­sal beszélnek. Lecsapott rá­juk, követelte, hogy mondják meg, miről beszéltek. „Kita­láltunk valamit, hogy elzavar­juk” — mondta Eriksson. — „Vad állapotban volt, alig birt magával, a szeme ide-oda ug­rált. Már régen felhagytunk a látszattal az osztagban, hogy semmi különös sem történt az úton. Valamennyien rémülten, izgatottan lőttünk vissza, de ez éppen Clarkon látszott a leginkább.” Clark végre el­ment, Eriksson folytatta a tör­ténetet, és amikor a végére ért, óriási megkönnyebbülést érzett „Végre valaki tudott Maóról, aki nem tartozott az osztagba.” Nem voltak illú­ziói afelöl, hogy Rowan sokat tehet abban az ügyben, amely most tudomására jutott. (Folytatjuk) lat félméréssorozatot készít, amelynek keretében 500 em­ber véleményét kérdezték meg a íilmízlésröl, a moziba járási szokásokról. A felmé­rést az alábbi helyeken készí­tették: Balassagyarmat, Ka- rancslapujtő, Kisterenye, Mát- ranovák, Mátraverebély, Nagybátony, Somoskőújfalu, Karancskeszi, Nugylóc, Szé- csény, Nógrád, Buják, Pásztó, Tar, Érsekvadkert, Romhány, Rétság, Nógrádmegyer, Etes. A felméréssorozat első szaka­szának tapasztalatait most ér­tékelik, s a közeljövőben pub­likálják az eredményeket. *. KÖTA-KÖZGYÜLÉS. Egy esztendeje alakult meg a Kó­rusok Országos Tanácsa, a KÓTA. Az egy év alatt szer­zett tapasztalatok alapján a magyar kórusmozgalom részt­vevői június 21-én, hétfőn közgyűlést tartanak Budapes­ten, a Fészek Klubban. A közgyűlés az ügyviteli veze­tőség beszámolójával kezdő­dik, majd javaslatok hangza­nak el az 197l/72-es évad fontosabb feladatairól. A ta­nácskozáson részt vesznek a nemrégiben alakult Nógrád megyei szervezet tagjai is, akik máris tevékenyen közre­működnek megyénk zenei éle­tének gazdagításában. Mint ismeretes, a KÖTA feladatát az ideiglenes szervezeti és működési szabályzat a követ­kezőkben jelölte meg: a ma­ga sajátos eszközeivel segít­se a kórusmozgalom állami és társadalmi irányításának ha­tékonyságát, a különféle szer­vek zenei akcióinak. ren­dezvényeinek koordinálását, sikerességük előmozdításával szolgálja a kórusmozgalom to­vábbi fejlődését (*] „A VÁROS”. A megyei mű­velődési központ feletti domb­oldalon megkezdődtek a Var­ga Imre szobrászművész által tervezett emlékmű kivitelezé­si munkái. A VÁROS címet viselő alkotás Salgótarján re­konstrukciójának állít emlé­ket elvont formarendszerével. A mű tulajdonképpen egy föl­felé nyúló kézhez hasonlítha­tó, amelyben házak, makettek láthatók. A szobrászművész arra törekedett alkotásában, hogy a modern házak forma­rendszerével megegyező ugyancsak modern művel fe­jezze ki Salgól arján átépítésé­nek, fejlődésének lendületes­ségét. Í*1 BEUGRÁS Nem kis izga­lom előzte meg a debreceni Csokonai Színház operatársu­latának salgótarjáni vendég- szereplését. Egy héttel a Nóg­rád megyei évadzáró előadás előtt megbetegedett Czakó Mária művésznő, aki Aida szerepében lépett volna fel. A színházat a szegedi operatár­sulat segítette ki. Harmath Éva művésznő ugrott be, nagy sikerrel. A salgótarjá­niak így ízelítőt kaphattak a szegedi operisták stílusából is. Másik színházi hír: az évad befejeztével nyugalomba vo­nul a debreceniek zenei veze­tője, Rubányi Vilmos Érde­mes művész, akinek kitűnő karmesteri ténykedését sok­szor megcsodálhatták a salgó­tarjáni opera látogatók. Á végek dicsérete Balassi halhatatlanná tette a végvári katonák önfeláldo­zását, önzetlen hazaszeretetét, sokszor a reménytelenségben is példás kitartását. Ma is harcot folytatunk, a töröknél egy cseppet sem könnyebb el­lenséggel szemben: a rohanó időben azért, hogy egyes „is­ten háta mögött’' településein­ken élők is lépést tudjanak tartani a korral, ne kelljen te­rületi számkivetettségük miatt többszörösen hátrányos helyze­tet elviselniük. Azok pedig, akik a kultúra eme sokszor teljesen ismeretlen őrhelyein derekasan helyt állnak, mél­tán érdemlik meg és joggal el is várják, hogy áldozatuknak kijáró tisztelettel tekintsünk rájuk. Az Ünnepi Könyvhét ese­ményei megkapták a nagy nyilvánosság nekik kijáró fó­rumait, s ha a szokottnál rövi- debb is volt ebben az eszten­dőben, azért méltán reprezen­tálta a mai magyar irodalom eredményeit és gondjait is. A nagy központi rendezvények mellett, amelyekről tehát hal­lott a „világ”, voltak olyanok is, amelyek nem kaptak nagy nyilvánosságot, de mert vol­tak: segítettek megjárni az utat „lélektől lélekig’’. A megyei könyvtár támoga­tásával Üjkóváron, Salgóbá- nyán és Kotyházpusztán a je­len sorok írója beszélgetett az olvasókkal a mai magyar iro­dalom kérdéseiről. Irodalmi esteket tartani „nagymenők” szerepeltetése nélkül még na­gyobb helyeken is sikertelen­ségre kárhoztatott vállalkozás, mert állítólag a közönség csak ismert nevű írók és előadó­művészek fellépésekor hajlan­dó megválni televízióval fel­szerelt otthonától. Az említett helyeken se lett volna másként, ha nem állnak a „vártán” olyan katonái a népművelésnek, akik a lekiis- meretes könyvtárosi munka mellett nem tartották méltósá­gon alulinak szinte minden házba bekopogtatni is szemé­lyesen meghívni az olvasókat. Ennek a személyre szóló agi- tációnak volt köszönhető, hogy például Kotyházpusztán tett ház fogadta az előadót. Hadd szóljon most köszönő szavunk a kis könyvkölcsön­zők vezetőihez, akik nem en­gedik kialudni a kultúra kis mécseseit, akik nélkül a XX. század második felében is na­gyon sötét lenne világosságot kedvelő korunkban. A fiatalos lelkesedéssel dolgozó nyugdí­jas pedagógus Molnár Gizellá­hoz Üjkóváron, Juhász József- néhez Salgóbányán, a csupa­szív Dudás Györgynéhez Koty­házpusztán, Rottenbacher Já- nosnéhoz Katalinpusztán, Kop- lányi hászlónéhoz Nógrádgár- donyban, Bakonyi Andrásné- hoz Szentkútra a szociális ott­honba, ahol ebben az eszten­dőben négy irodalmi estet szerveztek, Zachar Lászlóné- hoz Rauaknára... Lelkesedésük, áldozatos helytállásuk a legszebb bizto­sítéka, hogy nálunk a fehér foltok eltűnőben vannak és a könyvek, az irodalomnak nemcsak ünnepi napjai, ha­nem gyönyörűséget okozó, dol­gos hétköznapjai is vannak a kultúra végváraiban is. Csukly László Hetven remekmű egy tárlaton A Szépművészeti Múze­umban szombaton kiállítás nyílik a hazánkban fellelhe­tő legértékesebb középkori emlékekből. A most nyíló kiállítás látogatói késő góti­kus műtárgyakat láthatnák. Együttesen mintegy 70 _re- mekművet vonultat fel a tár­lat, olasz, németalföldi, né­met, spanyol és osztrák mesterektől. A festmények mellett magyar, német és németalföldi szobrokat, ipar- művészeti tárgyakat és kó­dexeket is bemutat a kiál­lítás. Az anyag sokoldalúsá­gát az Esztergomi Keresz­tény Múzeum, az Iparművé­szeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint magángyűjtők kölcsönzései tették lehetővé. Az érdeklő­dők a tárlatot augusztus 22-ig tekinthetik meg. (MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom