Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

Szabad idő FALUN TERA 24 ESZTENDŐS. Szü­léd parasztemberek, ő maga érettségizett gépkönyvéit). Városba ment dolgozni, de keveset keresett. Hazaihívták a tsz-be haivi háromezerért. Ment is boldogan, dolgozott látástól vakulásig éveken át, üérjével házat építettek, be­rendezték. Tera most ismét városi munkahelyet keres. Miiért? Pontosan nem tudja megmagyarázni, csak hajto­gatja, hogy nem lehet őrükké dolgozni, miás igénye is volna az embernek... Percig nem állítom, hogy ma ez a termelőszövetkezeti mozgalom legfontosabb prob­lémája. De itt dörömböl már az ajtónkon ez is, A végtelen- ságiig nem megy, hogy a falu­si embereik temérdek munká­val tisztességes keresethez jutnak ugyan, a termelésben egyre inkább segíti őket a huszadik század kultúrája, technikája, szabad idejükben azonban gyakran még nélkü­lözik ezt a segítséget. Előfor­dulhat, hogy ebben az új helyzetben már nem azért vágyódnak városiba, mert ott többet lehet keresni, hanem mert ott kényelmesebben, kulturáltabban lehet élni. Ezt felismerve rendezett a Haza­fias Népfront országos ta­nácskozást a mezőgazdasági dolgozók szabad idejének gyü­mölcsöző és kulturált felhasz­nálásáról. Voltaképpen, faluról beszé­lünk, de előbb meg kell ha­tároznunk, mi az a falu. Nem egyszerűen mezőgazdaság, és nem egyszerűen tsz. Nagy szó­ródásokkal, de országos átlag­ban a falusi keresők fele ma mér nem a földből él. & akdlc abból, azoknak is csak háromnegyede tsz-tag. A sza­Továbbtanuló A balassagyarmati Fém­ipari Vállalatnál 668 ember dolgozik; pontosan fele részük szakmunkás. A be­tanított munkások száza­lékaránya 30, a segédmun­kásoké pedig 20. Bár a vál­lalat jól áll szakemberek dolgában — kilenc mérnök mellett negyven technikus dolgozik itt — sokan tanul­bad idő kulturált eltöltését szolgálni nem egészen, de je­lentős mértékben a népműve­lők feladata lennie. Számuk azonban csökken, a falusi ér­telmiség ebből a tevékenység­től lassan visszahúzódik. Nem kell persze a nulláról indulni. A tevékenységből oroszlánrészt vállal az orszá­gos sajtó, a rádió, a televízió. Tudnunk kell azonban, hegy­ezek sem jutnak el minden­hova, azonkívül pedig a sza­bad idő nem jeterutiheti kizáró­lag a magános, vagy családi ismeretszerzést; a szórakozás­nak, kuituráiódásnak valami módon társas, társadalmi je­lenségnek kell lennie. Ehhez segít a falusi művelődési há­zak, könyvtárak hálózata, vi­szont ezeket laza kapcsolat fű­zi a közös gazdaságokhoz. Rengeteget tehetnek az ügyért maguk a termelőszövetkeze­tek. Van szociális-kulturális bizottságuk, tavaly százmillió forintot raktak a kulturális alapba. Nem véletlen azonban, hogy az országos statisztika egyszerűen képtelen kimutat­ná a tsz-ek kulturális tevé­kenységét. A kettős feladatú bizottság működését egyolda­lúvá billentik az égető szo­ciális problémák. Több tsz- ben kulturális alapból kiad­nák például helyi lapot, amely­ben kulturális témákra szokszor nem marad hely. A termelő- szövetkezetek szövetségesei igen sokat tesznek az elnökök folyamatos továbbképzéséért Ma már szinte kötelező négy- évenként elvégezni egy 370 órás tanfolyamot. Ebben, a hatalmas anyagban azonban a vezetés, a termelés, a közgaz­daság mellett egyetlen, óra időt sem szánnak kulturális kérdéseknek. fémmunkások nak tovább is. Négyen jár­nak egyetemre, további har­mincnyolcán pedig gimnázi­umba, számviteli főiskolára, illetve felsőfokú technikum­ba. Százhuszonnégyen vesz­nek részt vállalaton belüli tanfolyamokon — ezek kö­zött a targoncavezetőit épp­úgy fellelni, mint a német nyelvtanulást. IDE LEHETNE most írni, hogy rajta tehát tsz-ek, javít­sátok ltd a fogyatékosságokait, oldjátok meg a falusi emberek szabad idejének gyümölcsöző felhasználását. Ez — különö­sen a pillanatnyilag nehéz közgazdasági helyzetben — élénk és nem alaptalan til­takozásokat váltana ki. A kö­zös gazdaságoknak ehhez se erejük, se pénzük nincs elég. Voltaképpen nem is teljesen ők az illetékesek, hdszien tag­ságuk, a falusi dolgozók alig több mint harmadát teszi. Tera azonban ismét vá­rosba akar menni. Lassan ki­öregszenek azok, akik még földtulajdonosi szemlélettel léptek a közös útra, tehát töb- bé-kevésibé magától értetődő­nek veszik a falusi élet mos­toha oldalait Reméljük, hogy a helyükre lépő fiatalok élet- eszménye más. Nemcsak a meleg vizes zuhanyt igénylik ugyancsak magáitól értetődően munka után, hanem a szabad­idő kulturált eltöltésének le­hetőségét is. A vezetésben ne­kik még nem sok szó jut, te­hát nekünk kell igényeik ki­elégítéséért szólni, cselekedni. Minden indokon túl pedig a dolgozó emberek kulturális felemelésén fáradozni egy­szerűen, rendszerünk egyik alapvető követelménye és sa­játossága. Ha a közös célt ismerjük, meg kell találnunk a közös munka útját, hangvételét a tanácsok művelődési és me­zőgazdasági osztályai, a tsz-ek és a művelődési házak, a népművelők és a mezőgazda­sági vezetők között is. BIZTATÓ KEZDET, hogy helyenként már önálló kultu­rális bizottságokat alakítanak a szövetkezetek, másutt közö­sen . tartja fenn a kultúrházait a tsz és a helyi tanács, is­mét másutt kulturális irány­elveket ad ki a területi ter­melőszövetkezeti szövetség. Országos gondoskodásra van szükség azonban ahhoz, hogy megtaláljuk a fellendülés szer­vezeti kereteit, elvi alapjait, külső irányítóit és belső vég­rehajtóit. Nem ez ma a leg­fontosabb feladatunk, de sú­lya az idők múltával egyre növekszik. Ügyeljünk, nehogy a negatívumok űgyelmezfces- senek majd: elkéstünk. Földeáki Béta SPANYOL TENGERPART (Bényi László rajza, részlet) Tájnyelvünk — anyanyelvűnk 4 tájnyelvek jelene és jövője .Nyelvjárásaink legújabb kori történetét, a fokozatos elszintelenedés, az őket egy­mástól és a köznyelvtől elvá­lasztó sajátosságok gyors el- halványodása jellemzi.” (Bár- czy Géza: A magyar nyelv életrajza). Ma tehát a ki­egyenlítődés korát éljük. A földrajzi elszigeteltség felszá­molódása, a népesség kevere­dése, a munkaerő-vándorlás következtében hovatovább el­távolítódnak a nyelvjárások kialakulásának történeti-tár­sadalmi alapjai. A könyvek, az újságok, az iskola és a modern információs eszközök pedig magában a tájnyelvi organizmusban végzik el egy­ségesítő munkájukat. A kiegyenlítődés folyamata tulajdonképpen már a múlt században megindult. Az egy­séges nemzeti nyelv megte­remtését célzó erőfeszítések a nyelvjárási eltérések meg­szüntetését is magukban fog­lalták. Ami tehát a műit század­ban elkezdődött, az gyorsult fel — hihetetlen mértékben — napjainkig. Nyelvünk előbb-utóbb szükségképpen egységesül. De, hogy az egyes eltérések mikor szívódnak fel végérvényesen, nehéz lenne megmondani. Vannak, akik még vagy ötven évet jósol­nak a tájnyelveknek, mások sokkal többet. Egy bizonyos: az elszinte­lenedés felgyorsult folyamatá­ban is hihetetlen szívósággal tartja magát néhány nyelv­járási jelenség. Gondoljunk csak éppen a palóc nyílt a- ra, vagy a dunántúliak telt, mély e-jére. Bármilyen gyor­san egységesül is a nyelvünk a hajas magánhangzóit való­színűleg még sokáig úgy ejti a palóc, hogy az avatatlan könnyen hája-nak érthető, és bizonyára még évtizedekig élvezhetjük -e hangjaink vál­tozatosságát, ha a veszedelem szót egy dunántúli ember szá­jából halljuk. El kell fogadnunk tehát, hogy „a tájnyelv egy elavu­lóban, elhalóban levő nyelvé­szeti kategória”, megnyugod­hatunk, hogy az anyanyelvi oktatásban „a tájnyelből adó­dó nehézségek évről évre csökkennek.” De igazat kell adnunk azoknak a pedagógu­soknak is, akik szerint gyermekek többsége a táj nyelvén beszél”, és a vidéki tanulóifjúság beszédében „lépten-nyomon találkozunk különféle nyevjárási sajátos­ságokkal”. A lényeg az, hogy a nyelv­járás ma még létezik. Létezik, mint egy-egy földrajzi-etnikai egység sajátos nyelvhasznála­ta, és ott van az anyanyelvi oktatásban is: — egyrészt mint a köznyelviséget keresz­tező eltérésrendszer, másrészt mint a tudatos nyelvhaszná­latot segítő lehetőség-tár. Ma az iskolai anyanyelvi oktatás fő célja a szóbeli és írásbeli kifejezés köznyelvi normáinak kialakítása. De a köznyelviség mint elérendő cél, semmiképpen nem je­lentheti a tájnyelvi beszéd üldözését a tanítási órákon. Fiataljainkban tudatosítanunk kell nyelvjárásuk sajátossá­gait, hogy még tudatosabbá váljék a köznyelv használata. Dr. Szabó Károly A kamerák mögött aratom mesélte, hogy bár az idén már hárman szavaznak családjából, minthogy érettségiző lánya is felnőtt sorba lépett, mégse tudott egyikőjük sem részt venni a jelölő gyűlésén. Olyan akadályok jöttek köz­be az utolsó pillanatban, hogy még az első választó kislánynak is máshal kel­lett lennie azalatt. „Elvégre nem ez a lényeges — állapította meg barátom, némi önáltatással. — A fontos az, hogy adott időben leadjuk a voksot." Természetes, hogy a választás ak­tusa nagyon fontos dolog, hiszen nem kevesebbről döntünk, mint arról, hogy ki képviselje ügyünket körzetünkben, megyénkben és az országgyűlésben. S ez a döntésünk két, illetve négy esz­tendőre szól. Ámde, legalább olyan fontos, szerintem valamivel fontosabb is, hogy kit vegyenek föl a listára. Senkinek sem lehet közömbös, hogy ki képviseli körzetünket. Meg van-e győződve szándékai és képességei egy­ségéről, egyáltalán ismeri-e az ille­tőt. Barátom megjegyzése, aki állitom egyik legnagyobb követelője a de­mokratizmus kiszélesítésének, egészen mély rétegeket kavart föl bennem. Azok az idők jutottak eszembe, gyermekkorom fől-fölbukkanó, törede­zett emlékképeiből idéztem, amikor még az általános választójogért harcok folytak, s amikor ez névleg megvaló­sult, akkor a papírra fektetett jogok érvényesítéséért kellet kaszát és fur- kót ragadni. Magam előtt láttam azt a ma már képtelenségnek látszó szörnyű szegénységet, a nyomornak már to­vább nem mélyíthető szintjét, amikor állástalanság, fedél nélküliség, ruhát- lanság, éhezés, sőt éhhalál szegélyezte széles tömegek útját. De szívünkhöz szólott akkor a legenyhébb ígéret is, habár megvalósulásában nem is bíz­hattunk igazán! Vasárnapi jegyzet Őrzök, vigyázzatok a strázsán S most itt van. Gyermekeinknek me­sélnünk kell arról, hogyan dolgoztunk hónapokig és évekig, jóformán ingyen, csak azért, hogy éhbérért ugyan, de végleges állományba vegyenek minket gyárban, üzemben, hivatalban. Hogy a cselédházakban sokszor négy család élt egy konyhán, és szalmaalom volt az ágyuk, mint az igás ökröknek az istállóban! Hogy május elsején állan­dó vendég volt gyárban és üzemben a díszsisakos rendőr, hogy kiemelje azo­kat, akik álmodozni mertek —, ma megvalósult, harcaival, küzdelmeivel, ellentmondásaival együtt csodálatosan szép életünkről. Hogy a börtönöket nem a bűnözőkkel, hanem a becsületes, jövőt látó, legyőzhetetlen kommunisták töltötték meg! S ki tudja, mi minden­ről mesélhetnénk, hiszen a hárommil­lió koldus országában egyedi arcot öltött a nyomorúság. Ahány ember, annyi változat. S a másik oldalon az a mérhetetlen gazdagság, amely leg­többször túltett az indiai maharadzsák fényűzésén is! Van tehát miről mesél­nünk, csak legyen, aki elhiggye. Mert gyermekeink ma már gyanakvással fogadják azokat a történeteket, amiket oly szívesen tárunk eléjük, mint afféle ebben kéjelgő önmutogatók, exhibicio­nisták. S ki tudja, gyanakvásuk csakugyan csupán fiatul koruk tapasztalatiamé- gáböl táplálkozik-e? Nem járulunk-e vajon mi is hozzá közéleti ügyetlensé­günkkel, passzivitásunkkal, közönbös- ségünkkel? Mint az említett példa ese­tében is: ,„4 jelölést elvégzik helyet­tem is, én majd csak szavazok.” Hiszen ha csendőr sortüzes választásokat nem ts láthattak már felszabadulás után született fiataljaink, de annál több olyan gyűlésen vettek részt, ahol kom­munisták és pártonkivüliek kifejthet­ték és kifejtették panaszaikat, javasla­taikat. S bizony, ezek a választást meg­előző gyűlések mindig fórumai vol­tak lakóhelyünk gondjainak, problé­máinak. Azok lettek ezúttal is me­gyénk szinte valamennyi körzetében, még akkor is, ha barátom ezért vagy azért távol maradt a gyűlésről. Egyes körzetekben a felelősségérzet odáig ment, hogy négy jelöltet is állítottak, hogy a legeslegjobb, a bizalmat leg­jobban élvező jelölt képviselje ügyüket a tanácsban. Fülembe csengenek Ady szavai, ame­lyek igy, kiragadva annyira szivünk­höz, lelkiismeretünkhöz szólnak: Őrzök, vigyázzatok a strázsán, Az Elet él és éítit akar, Nem azért adott annyi szépei, Hogy átvádoljanak most rajta Véres, s ostoba lenességek. Ügy fest, hogy megkésve, a jelölő gyűlések végén fogalmazódtak meg bennem ezek az intelmek. Lehet, hogy úgy van, de fölöslegességüket mégsem érzem. Olyan kort élünk, amikor közé­leti állásfoglalásunkra gyakran szük­ség van, véleményünket választott vagy kinevezett vezetők hosszú sora igényli. Vállvonogatással nem lehetünk jö­vőnk építőmesterei. Mert rossz lenne, ha az álmodozásról éppen akkor szok­nánk le, amikor a legvakmerőbb ál­mok is valóra válnak. Lakos György »Jó estét, Magyarország!"— Áprilistól vasárnap délutánonként jelentkezik a horsy te család — Épül a tv legnagyobb stúdiója Vitray Tamással beszélgettem a készük» új sorozatműsorról, a Jó estét, Magyarországról. Ki­mondotta, hogy Veszprém, Bé­kés, Borsod és Baranya megye lesz a helyszíne az első adásnak, április tizenötödikén. Természe­tesen már azt is tudjak, hogy melyük megyében melyik telepü­lés, falu, kisváros vagy város lesz az adás helyszíne, de arra kért: legalább ezt hadd tartsák titokban a műsor indulásáig. Egyébként az egész adásidőt mi kapjuk azon a csütörtöki na­pon, csak a Híradó és egy aznap induló bolgár filmsorozat „idegen test” a műsorban. Am szeretnénk még valahogyan ezeket is bele­komponálni az adásba. Az esti mesét például az egyik helyszín­ről egy idős paraszt néni fogja mondani. Tulajdonkeppen egyet­len. hasonló jellegű vállalkozása volt eddig a Magyar Televízió­nak: amikor Horváth Adám ren­dezővel #azt a szilveszteri műsort csináltuk, amelyben Budapesten kívül három nagyvárost te be­kapcsoltunk. Vértessy Sándor, Horváth János, Kovalík Károly és Müller Tibor riporterkollégá- im dolgoznak majd a helyszínen, én a műsort Budapestről veze­tem. Ha lesz elég energiánk, ak­kor a Jó estét, Magyarország negyedévenként jelentkezik majd. * Vitray Tamás említette már, hogy egy bolgár kalandfilm­sorozat kezdődik április tizenötöt- dikén. Ez a nap: csütörtök — márpedig akkor mi lesz Forsyte- ékkel?. Köztudomású, hogy a nevezetes angol család csütörtök esténként jelenik meg a képer­nyőn, s bizony még tucatnál több folytatás van hátra. Megtudtuk, hogy Forsyte-ék „fogadónapju­kat** áttették vasárnapra. arpH* listól vasárnap délutánonként je- lentkezík a népszerű sorozat. * Húsvétkor egyébként három na­pon át egész nap sugároz műsort a televízió. Azon a héten hétna­pos lesz az adásidő. Általában a könnyebb szórakozás jegyében állították össze a húsvéti prog­ramot. Így például egy százper­ces magyar cirkuszrevüt készí­tett a televízió, amelyet szomba­ton sugároznak majd. Egy ame­rikai krimi szerepel még a prog­ramban, egy Sámuel Marsak me­sejáték közvetítése a pécsi Nem­zeti Színházból, a buzsáki Röpülj páva-kör programja, az MTK— tTjpesti Dózsa labdarúgó-mérkő­zés — hogy csak a legjellemzőb­beket említsük. * A televízió egyes osztály ásnák főnökei, művészeti vezetői tég­lák, drótok, vasgerendák között bukdácsolva tartottak szemlét a napokban a készülő nagy, úgyne­vezett 4. számú ' stúdióban. Ez lesz a televízió legnagyobb és legkorszerűbb, színes adásokra is berendezett stúdiója. Ugyanebben az épületben, a Szabadság-téri volt Tőzsdepalotában folyik az építkezés, ahol jelenleg is székel a televízió. Az épület külső ál­lapotában a stúdió beépítése nem okoz változásokat. Az építkezés vezetőinek ígérete, hogy az év végére befejezik a munkát, reá­lis. Ha kicsit el is csúsznak — ami az építőiparban sajnos, nem ritkaság —, akkor is a jövő év második felére elkészülhet a stú­dió műszaki szerelése, s így vár­hatóan 1972 végén, amikor meg­indul a második csatorna is, használni lehet majd az új stúdi­Bernáth László NÓGRÁD — 1971. március 28., vasárnap / f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom