Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)
1971-03-19 / 66. szám
Magyar felszólalás Genf ban Készek vadunk az aioinesend-megállapodásra Kölcsönös bizalom szükséges — A lengyel társadalom jól fogadta a LEMP KB februári ülésének határozatait. Most minden erőt e határozatok végrehajtására kell összpontosítani. Kitartó munkára és kölcsönös bizalomra van szükség. Ez programunk végrehajtásának alapvető feltétele — állapította meg Edward Gierek, a LEMP megvitassunk minden prob- KB első titkára, a lengyel lémát. E vitákban mindenki kohászok (képünkön) küldött- szabadon kifejtheti vélemé- sége előtt mondott beszédé- nyét, s azokat a felelősségben. teljes tudtában számba ve-. — Fokoznunk kell a pártié- szik. Vitatkozni csak ésszerű gyeimet és a párttagok akti- érvekkel lehet, s a határoza- vitását — mutatott rá az el- tok meghozatala után minden ső titkár. — Most nagy lehe- erővel a következetes végre- tőség kínálkozik arra, hogy hajtáson kell munkálkodni, különböző pártfórumokon (MTI) Igazságos békét! A vietnami nép Amerika-ellenes harcának — március 19-i — napja alkalmából az Országos Béketanács a Magyar Szolidaritási Bizottsággal közösen állásfoglalást tett közzé az indokínai népek ellen elkövetett amerikai agresszióval kapcsolatban. Nixon elnöknek a vietnami béke megteremtésével, csapatai kivonásával kapcsolatos üres ígérgetéseire rámutatva az állásfoglalás leszögezi, hogy semmiféle hazugság és pro- pagandacselfogás sem csökkentheti az Amerikai Egyesült Államok vezetőinek felelősségét az indokínai népek ellen elkövetett borzalmas bűntettekért. A magyar nép — más békeszerető népekkel együtt — a leghatározottabban elítéli az USA és csatlósai által elkövetett rablóháborút, amely- lyel szörnyű bűnt követnek el, nemcsak e térség népei, hanem az egész emberiség békéje és biztonsága ellen is. A VDK ellen tervezett szárazföldi agresszió beláthatatlan következményeket vonhat maga után. „Messzemenő szolidaritásunkról biztosítjuk a hősiesen harcoló vietnami, laoszi és kambodzsai népet. Követeléseiket támogatjuk, harcukat a magunkénak valljuk. Üdvözöljük sikereiket és győzelmeiket, amelyekkel meghiúsították az ellenség terveit’*. Befejezésül az állásfoglalás hangot ad annak, hogy az USA és minden szövetségese azonnal szüntesse be a Dél- Vietnam, Laosz és Kambodzsa elleni agressziót, a VDK bombázását, vonják ki csapataikat a térségből, teljesítsék e népek igazságos, jogos követeléseit. (MTI) Rahman megtagadta A genfi leszerelési bizottság 502. ülésén, csütörtökön felszólalt Magyarország képviselője, dr. Kőmíveg Imre nagykövet. A nemzetiközi békét és biztonságot veszélyeztető problémáik közül említést tett a délkelet-ázsiai háború kiterjesztéséről, a közel-lkeleti válságról, a nemzeti felszabadító mozgalmaik elleni háborúról, a külföldön levő katonai támaszpontokról —, amelyek egyszersmind hátráltatják a hatékony leszerelési initézüasdé. sek kidolgozását és megvalósítását Is. Említént tett a le- szereléji intézkedések terén óiért szerény előrehaladásról, és hangsúlyozta a szovjet— amerikai SALT-tángyíilájsok jelentőségét a genfi leszerelési bizottságban folyó tárgyalások szempontjából is. Rámutatott, hogy az európai biztonsági konferencia pozitív hatást gyakorolhat a leszerelés kérdésére. megállapítja, hogy az indokínai háború során eddig alkalmazott legnagyobb amerikai „légi védőpajzs” mentette csak meg a teljes katasztrófától a Laoszba behatolt dél- vietnami kormánycsapatokat. A saigoni haderőket kiverték legalább féltucatnyi támaszpontról. Súlyos veszteségeket okozva nekik. Nem sikerült a támadó hadművelet fő célja, a népi erők utánpótlásának elvágása. A Patet Lao hírügynökségének jelentése szerint a laoszi népi erők teljesen szétvertek egy dél-vietnami ezreÄ következő napok során katonai jellegű megbeszélések lesznek Egyiptomban, szombatra pedig összehívta az elnök a „háborús előkészület bizottságát”. Az egyiptomi hírügynökség részletes beszámolójából kitűnik, hogy az ország a belső fronton is felkészült a háború esetleges újrakezdésére. A kórházak állandó készültségbe helyeztek külön erre a célra felszerelt műtőket és vérplazmát tartalékoltak. A különböző polgárvédelmi feladatok ellátására több mint egymillió embert képeztek ki. Miközben Eban külügyminiszter az izraeli kormány hivatalos álláspontját magya- rázgatja Washingtonban, TelA vegyi ég bakteriológiai fegyvereik betiltásának és megsemmisítésének kérdésével foglalkozva hangsúlyozta, hogy e kérdésnek elsőbbséget kél/i kapnia a bizottság munkájában. 1969-ben az ENSZ közgyűlésén kilenc szociálist« állam egyezménytervezetet terjesztett elő. amelyet tavaly óta — figyelembe véve a leszerelési bizottságban lezajlott eszmecserét is — a szocialista állaim óik átdolgozták. Ezzel kívánták előmozdítani a nemzetközi megállapodás mielőbbi létrejöttét. Azok az államok, amelyek ellenzik az átfogó egyezmény létrehozásét és csak a biológiai fegyverek betiltását szeretnék, tulajdonképpen ki akarnak térni az egyértelmű válaszadás elől arra a kérdésre: valójában szándékúikban áll-e a vegyi és bakteriológiai fegyverek gyártásának, fejlesztésének és fel- haknozásának betiltása, valadet, amikor kétnapos harc után elfoglalták a 723-as magaslatot, az amerikai katonák által „Lolo”-nak nevezett tüzérségi bázist A hírügynökség szerint a dél-vietnami 1. ezredről van szó. A dél-vietnami és amerikai vezetők által „mozgó hadműveletnek” nevezett menekülés során teljesen felmorzsolódott egy dél-vietnami zászlóalj, amelynek feladata már visz- szavonuló egységek utóvédként történő biztosítása volt A visszavonulás fedezésére B—52-es amerikai óriás bombázók csütörtökön legalább öt tömeges bevetésben vettek részt ás egy amerikai katoAvivból útrakelt az Egyesült Államokba a szélsőjobboldali Gahal Párt vezetője, Begin is, hogy „megmagyarázza az Izraelre gyakorolt nyomás veszélyét”. Mint emlékezetes, a Gahal Párt a Rogers-terv ellenzése miatt vált ki Golda Meir koalíciós kormányából. A Palesztina! kommandók három különböző akció során megöltek 25 izraeli katonát, és megsemmisítettek öt katonai járművet a megszállt területeken, közölte egy Palesztinái szóvivő Bejrútban. A legnagyobb összecsapás Dzse- bel A1 Rúd közelében volt, ahol a partizánok rakétákkal, automata fegyverekkel és kézigránátokkal több mint öt órán át harcoltak az izraeliek ellen. (MTI) minit az ilyen fegyvereik meglevő készleteinek megsemmisítése. A nukleáris leszerelés kérdéseiről szóív« a magyar képviselő hangsúlyozta: Fontosnak és időszerűnek tartjuk az eddig elért részleges nukleáris leszerelési Intézkedések egyetemessé tételét. Igen fontos és aktuális feladat a föld alatti nukleáris kísérleti robbantások betiltása. A szocialista országuk készek a telje» atomcsendről szóló megállapodásra a nemzeti észlelési eszközök felhasználása mellett, amelyek segítségével a tilalom betartása megbízhatóan és kielégítően ellenőrizhető. Minden olyan törekvés, amely a telje» atom- csendre vonatkozó megállapodást a helyszíni ellenőrzéshez igyekszik kötni, valójában csak ürügyül szolgál arra, hogy megállapodás elől ki lehessen térni — mondotta dr. Kőmives Imre. Basen lfarsöban Varsóban csütörtökön megkezdődtek Ivan Basev bolgár és Stefan Jedrychowski lengyel külügyminiszter hivatalos tárgyalásai. A bolgár külügyminiszter és kísérete szerdán, a késő esti órákban érkezett a lengyel fővárosba. A két baráti ország külügyminiszteri tárgyalásain áttekintik az európai és a világ- helyzet időszerű kérdéseit, silvan Basev, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminisztere. Péter János külügyminiszter meghívására március 22-én hivatalos látogatásra a Magyar Népköztársaságba érkezik. (MTI) Nortéjia elismeri a VDK-t Az új norvég muníkápáirtó kormány csütörtökön a Vietnami Demokratikus Köztársaság diplomáciád elismerését javasolta. Trygve Bratteti, Norvégia új mindszterelnöke a Storting (norvég parlament) csütörtöki ülésén elhangzott boumány- nyilatkozatában bejelentette, az új kormány diplomáciai kapcsolatokat kíván létesíteni a Vietnami Demokratikus Köztársasággal, s ennek érdekében megteszi a szükséges lépéseket. Az AP amerikai hírügynökség ennek kapcsán megjegyezte: lehetséges, hogy Norvégia lesz „az első NATO-or- azág” amely felveszi a diplomáciái kapcsolatokat a VDK- val. (MTI) Ostromállapot Cordobában Csütörtökön délelőtt az argentínai Cordobában kihirdették az ostromállapotot. A város napok óta véres zavargások színhelye. A hét végi és a hétfői sztrájkot követő utcai összecsapások következtében több mint háromszáz személyt vettek őrizetbe. A mindössze két hete kinevezett tartományi kormányzó lemondott, s helyére egy nyugalmazott tengernagyot neveztek ki „közvetítői” hatáskörrel. Az új kormányzó pénteken teszi le az esküt A város szakszervezeti vezetői újabb sztrájkot hirdettek, mire a szövetségi kormány elrendelte a szakszervezeti vezetők letartóztatását, ezek azonban a letartóztatási parancs hírére illegalitásba vonultak. (MTI) Mudzsubur Rahman sejk, kelet-pakisztáni poűátikus, az Avami Liga vezetője csütörtökön közzétett nyilatkozatában bejelentette: nem hajlandó együttműködni azzal a Jahja Khan által alakított bizottsággal, amely hivatott kivizsgálni a Kelet-Pakisztánban március elején történt véres incidenseket. Rahman sejk nyilatkozatában hozzáfűzte, hogy e bizottság „csak a nép rászedé- sére irányuló eszköz, s a bengáli nép semmilyen vonatkozásban sem hajlandó vele együttműködni”. Rámutatott, hogy e bizottság már eleve halva született, mert a katonai bíráskodás alapján hozták létre, s jelentését a katonai hatóságok elé kell terjesztenie. A megfigyelők Rahman sejk állásfoglalásából arra következtetnek, hogy megromlottak a kapcsolatok Kelet-Pakisztán „de facto” vezetője és Jahja Khan elnök között. (MTI) Elesett a Lolo nevű bázis Tartalékosokat hívnak he Ihaiföidön Az AP saigoni tudósítója Katonai tanácskozások Kairóbon Gerillaakciók Israel ellen Lemondtak Torrez miniszterei nal szóvivő szerint, a bombázások a visszavonuló dél-vietnami csapatok zömétől mintegy másfél kilométerre levő területeket is értek, ami arra mutat, hogy a népi erők támadó ékei a visszavonulók soraiba hatolhattak. A thaiföldi hadügyminisztérium szóvivője csütörtökön közölte, hogy egyhónapos kiképzésre 10 500 tartalékost hívnak a zászlók alá. Megfigyelők szerint az ilyen intézkedés Thaiföldön meglehetősen szokatlan és arra mutat, hogy a bangkoki kormány a maga szempontjából súlyosnak ítéli meg a laoszi helyzetei. (Reuter) Sík terepen áll Ötödik hónapban a Lunohod A Holdon való tartózkedá- sánaik 5. hónapjába lépett a L unohod—1 szovjet holdjáró készülőik. A csütörtökre virradó éjszaka létesített négy és fél óráé összeköttetés soréin a holdkocsi befejezte annak a nagy kráternek a tanulmányozását, amelybe a negyedük hoddnapom került. A jármű az összeköttet és tartama alatt 417 métert tett meg. A televízió és telemetrfkus Információk alapján pontosan meg lehetett határozni a kráter méreteit és alakzatát, a területén fekvő képződmények formáját és méreteit, a vizsgált körzet morfológiai tulajdonságait. Az össizaköttetós végén a Lunohod—1 kijutott a kráterből és egy sík terepen állt meg, ahonnan felvételeiket továbbított a környező tájról. Az angol munkásosztály na try erőpróbája Hárommilliónál többen Á bolíviai kormány összes tagja benyújtotta lemondását Juan Jósé Torrez elnöknek. A miniszterek lemondásukkal „szabad kezet” kívántak adud az elnöknek az új kormány megalakítására. A kormányválság már hosz- szaibfo ideje előre vetette árnyékát. Januárban a haidsereg tisztjei lázadtak fel Tor- réz elnök politikai programja ellen, baloldali munkásvezérek pedig az összes külföldi társaságok államosítását célzó követeléseik teljesítésének elhúzódása miatt bírálták az elnököt és mumkáseMeniőrzés bevezetését sürgették a vállalatok vezetésében. (MTI) Tiltakozás a provokációk miatt Aratolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete csütörtökön erélyesen tiltakozott Irwin külügyi államtitkárnál amiatt, hogy a Zsidó Védelmi Liga huligánjai pro- cukálják az amerikai fővárosán működő szovjet intézmé- . yek munkatársait. A szovjet diplomata követte, hogy a hatóságok fékezzék meg a magukról megfeledkezett oiondsta provokátorokat és szavatolják a normális feltételeket és a biztonságot szovjet intézmények munkájához. Kijelentette: a oianiista akciók közvetlen célja a szovjet—amerikai viszony mérgezése és a hatóságok elnéző magatartásukkal még elő is segítik ezt. (TASZSZ) 2 NÓGRÁD — 1971. március 19., péntek sztrájkoltak Angliában egynapos politikai sztrájk volt, tiltakozásul a konzervatív kormány úgynevezett szakszervezeti reformtörvény-javaslata ellen. Csütörtökön hajnalban emiatt megbénult több angol iparág, eltűntek a lapok a standokról, a közlekedési káosz jelei mutatkoztak Londoniban és a nagyvárosokban. Az Angol Rádió becslése szerint körülbelül kétmillió dolgozó maradt távol munkahelyétől, de a valóságban a sztrájkolják száma alighanem meghaladja a 3—3,5 miilütót. Több helyen, különösen Skóciáiban, sztrájkba léptek a bányászok, építők, textilesek is. Az esős, szeles időben sok városiban menetoszlopak alakultak. Különösen heves tüntetés volt a reggeli órákban Croydonban. Tízezernél jóval több munkás tartott nagygyűlést Liverpoolban. Nem jelentek meg a londoni és manchesteri újságok, ugyancsak nem került kinyomtatásra négy skóciai napilap és több vidéki újság. A sztrájkot Anglia legnagyobb szakszervezete, a 1 400 000 főt számláló Egyesült Gépipari és Kohóipart Dolgozók Szövetsége hirdette meg, a kormány szítra jkellenes törvényével szem beh elyezkedó kampány részeként. Csütörtökön délelőtt Croy- doruban — Nagy-Loud on déli részén — megnyílt a brit szakszervezetek rendkívüli kongresszusa, amely megvitatja a Heath-Canr-féle munkásellenes törvényjavaslat ellem harc stratégiáját és taktikáját. A kongresszus előtt a könnyező utcákon több ezer vasas-, szállítómű rakás és pedagógus dolgozó tüntetett a konzervatív kormány, az áraik állandó emelkedése és az inflációs gazdaságpolitika ellen. A brit szakszervezetek egynapos rendkívüli kongresszusa csütörtökön hatalmas többséggel elutasította a Heath- konmány munkáselfenes tör- vényjavasiatát (MTI) A holdkocsi fedélzeti rendszerei és tudományos műszerei rendeltetésszerűéin működnek. A jármű a program szerint folytatja munkáját. (TASZSZ) A kaliforniai San Rafaelben kitűzték Angela Davis, polgárjogi harcos perének tárgyalását. Vádlott-társának védője azonban kifogást emelt a tárgyalást vezető bíró személye ellen, mire a pert váratlanul elnapolták