Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
Thököly Imre színművész” n Szokásban volt az 1600-as években, hogy a tanulóifjúság műkedvelő adásokat rendezett az évzáró vizsgák után. Ilyenkor rendszerint valamelyik tanáruknak erre az alkalomra írt színdarabjait tanulták be, illetve játszották le. A legújabb kutatások nyomán előkerült egy 1669-ből származó színlap, amelyből a kései utókor értesülhet arról: az eperjesi evangélikus gimnázium ifjúsága egy latin színdarabot tűzött műsorra. És a színlapon felsorolt diákszínjátszók között első helyen Thököly Imre neve szerepel — stílusosan Imre, ma. gyár király szerepét alakította a nagy tekintélynek örvendő 13 esztendős diák, aki már 8 éves korától fogva Má. ramaros vármegye főispánja volt Apafi Mihály erdélyi fejedelem jóvoltából. Á színlap azonban nemcsak a személyeket sorolja fel, hanem ismerteti az egész művet, melynek címe: Papi- nianus Petragomos. Három felvonásból állt: az első felvonás után német, a második után magyar, a harmadik után pedig szlovák nyelvű szavalatokat adtak elő. Sajnos, a színdarab maga nem maradt fenn, mert nyomtatásban sohasem jelent meg. A színlaipot azonban még akkoriban kinyomtatták, hogy a vendégek között szétoszthassák. Bérczy Károly emlékezete VaisaHá hazaéri lépéseik, domború kövek, bágyadt, tétova lábaik, >arkerülgeto kicsi út, sétabot koppanása, boltos mély kapuk : hüvö>s illat árad» Ijedt ablak ok, földszintes házaik csöndes ásítása. CSÁSZÁROK! MÁRCIUS! Költők lázadását Tizenkilencedik, forradalmi század! És itt a csendes, szomorú férfiak meditációi zárt szobákban. A szőnyegeken elszórt, szobrász! szavak, holt töredékei gondolatoknak, eszmék rettentő hullámainak áHőviz-cseppjei biedermeyer-vázákban szétlocsolva, MÉLY SÓHAJ, FAKADT PILLANAT. De nem! Nem lehet! Csizmák, lovaik, rejtett utak, Versenyparipák, menekülések messzi tájra.*« S mindebből mit ért e Semmit. Csak egyre S a szorgalmas, csendes étet. Gazdag, pillanat, s a szív csak egyre fárad. r. De nem, nem lehet.. • Máshol is él a költő, magyaroknak Ismereti«, Nyelvünk vulkáni tömbjét Szavakat tömi, mint követ! Kerekek ropogása visszhangzik Nőgrád zöld erdeiben, árnyék borul a régi házra: lépések. . . bágyadt, tétova lábak. domború kövek. .« valaki hazaért. Vendéget hoz magává!, magyarok közé idegent, magyarnak : Anyegin Eugént. CSIKASZ ISTVÁN Meditáció szellemi életünkről Ügy tűnik, hogy Salgótarján életében ama pillanatok egyike érkezett el, amikor a mennyiségi felhalmozódás — ha itt, és most nem is a történelmi sorsfordulók nagyságrendjében és kiélezettségével — a minőség szükségszerű megváltozását idézi elő. A külsőségeiben is egyre inkább felnőtt várossá izmosodó megyeszékhely törvényszerűen igyekszik szellemi létének bővülő lehetőségeit magasabb szintű harmóniába átrendezni: a gazdasági, politikai életben kiharcolt központrang mellett, méltó módon gyakorolni kulturális- centrum hivatását is. A város lelke Szellemi (és nemcsak szellemi) életünk központja a főváros. Budapest és kulturális centrum jellegű vidéki városaink mindegyike értékes történelmi múltat mondhat magáénak, melynek során — spontán módon, vagy irányítottan — régóta kialakult egy olyan alap-intézményrendszer, melyre a törzslakosság a művelődésnek ma már hagyományos alapsémáit építette fel. E sémák az idők folyamán bővülnek, csiszolódnak ugyan, de gerincük régóta adott, s meghatározzák a város lelkületét. Salgótarján fiatal város: tulajdonképpen csak a szocialista építés 25 éve alatt vált azzá. A városrekonstrukció megváltoztatta, s ma is ala- kitja-újítja a helyi művelődés intézményrendszerét, megbontva ezzel a művelődési alapsémákat. Viszont az intézményrendszer átmeneti állapota és az iparosodás következtében — az ország minden részéből, különböző életforma, életmód, műveltségi szint, művelődési igények birtokában érkezőkkel — megkétszereződött lakosság miatt nem kristályosodhatott még ki a város kulturális életének új rendszere. Azaz: éppen most van kialakulóban Salgótarján sajátos lelkülete. Tárgyi feltételek Sok egyenlő közt elsőként a nívós szellemi élet objektív feltételeit kell megteremtenünk, leszögezve, hogy nem keveset tettünk máris ennek érdekében, s a tervek is biztatóak. Ezek értelmében új házat kap a múzeum, a mozi, a zeneiskola, a TIT és a könyvtár stb. Nem is így vetődik fel a probléma. Hanem úgy, hogy ezek az objektumok már eleve a tudományok és művészetek kedvelőinek, a művelődést és szórakozást igénylők kisebb csoportjainak is állandó találkozási lehetőséget teremtsenek. Ne kelljen ezeknek is a művelődési központ sorsára jutniuk, mely impozáns ugyan, de jószerivel csak egy nagytermi renA salgótarjáni József Attila művelődési leözpont az utóbbi hónapokban mind erőteljesebben érzékelhető kezdeményezéseket tesz hatékonysága szélesítése, tevékenysége gazdagítása, élénkítése érdekében. E kezdeményezés keretébe illeszthető az a találkozó is, ahol a művelődési központ és a salgótarjáni középiskolák igazgatói, valamint a megyei és a városi tanács népművelői cseréltek gondolatokat az eddiginél szorosabb együttműködés lehetőségeiről. A beszélgetés számos hasznos gondolata közül megvalósíthatónak ígérkezik a művelődési központ kebelében egy városi pedagógusiclub létrehívása, ahol az érdeklődők rendszeres összejöveteleken nemcsak szakmai jellegű problémáikat vitathatják meg, igény szerint egy-egy témakörben országos szaktekintély véleményét Mérhetik ki, de a társas szórakozásukat is biztosíthatják. A művelődési központ vezetőinek és a középiskolák igazgatóinak tanácskozásán ennél is fontosabb kérdésként került szóba a művelődési intézmény és az iskolák együttműködése az tyasáPHewf ieatizet Egymásba nyíló kapuk ifjúság érdekében. Bizonyos eredmények — mint például az ifjúsági színházi előadások — már születtek e tekintetben, de a lehetőségek koránt sincsenek kiaknázva. A tanácskozás eredményeként a művelődési központ az elkövetkezőkben még szélesebbre tárja kapuit a tanulófiatalok előtt, s bár adottságai meglehetősen korlátozottak, mégis megold, hatónak látja. hogy az iskolások jó irányú törekvéseik otthonának érezzék a művelődési központot. Mi az, amiben az intézmény lehetőségeket kínálhat a fiataloknak? Á választ, a tanácskozás eredményeként Venesz Ernő, a művelődési központ igazgatója így összegezte: — Felmerült az a gondolat, hogy az iskolák különféle szakkörei például közös kiállításokat rendezhetnének nálunk munkáikból. De lehetősége van színpadunkon az öntevékeny művészeti együttesek bemutatóinak is. Alkalmat teremthetünk arra, hogy úgynevezett vertikális KlSZ.alapszervezetként tö- mörítsük a színház iránt érdeklődő fiatalokat, színjátszónapok szerda délelőttiéin esetleg egyes művészek iskolákba is ellátogassanak, vagy délutáni, színházbarát- kör keretében színpadművészeti, rendezési, dramaturgiai kérdésekről beszélgessenek. Ugyanígy nincs akadálya külön ifjúsági filmklub létrehívásának, vagy a tantervi anyaghoz kapcsolódó középiskolás hangverseny bérletsorozat szervezésének sem. Újjá alakult a művelődési központ irodalmi színpada ahol ugyancsak örömmel fogadjuk a fiatalokat, mint ahogy szívesen látott vendégei annak a nyolc előadásból tevődő művészettör- ténetiismeret-nyújtó sorozatnak is, amelyen a legjelentősebb korszakok keretében a kor irodalmát, képzőművészetét, zenéjét egyaránt bemutatják és megszólaltatják. Nagy gondja iskoláinknak a kollégista ifjúság vasárna- ponkénti hasznos foglalkoztatása. A megyei művelődési központ ebben szintén segédkezni kíván: elgondolások szerint délelőtti programokat, vetítéseket, ankéto- kat, tárlatvezetéseket szer. vez részükre. Szó esett a művelődési központ és az iskolavezetők beszélgetésén a fiatalok politikai képzésének lehetőségeiről is, ennek — figyelembe véve a tanulók erős iskolai megterheltségét — évi öt alkalmát tudja nyújtani a művelődési központ. Az oktatási és közművelődési vezetők tanácskozása végén, a beszélgetés eredményességét összegezve, találóan jegyezte meg az egyik tanintézet igazgatója: az iskola kapuja íg". ilyen együttműködés alapján nyílik egybe a művelődési házéval. És ez az, ami mindenfelé sürgetően kívámatós. ti dezvények lebonyolítására alkalmas színháztermet nyertünk vele. Minek folytán csak hiányosan működhet a művelődés igazi központjaként. Centralizáció — decentralizáció A helyi kulturális élet központi fekvésű központjainak létrejöttével nem szűnik meg, sőt más szinten megnövekszik az egyéb művelődési intézmények feladata. Meg kell vizsgálnunk, s meg kell határoznunk, hogy az igények kielégítésének terhe hogyan oszlik meg a külterületi, peremkerületi és -központi művelődési ház között. Mennyiségi és minőségi vonatkozásban egyaránt. Mert az előbbiek sajnos — talán a Kohász Művelődési Központ kivételével —, napjainkban csak igen nagy jóindulattal mondhatók a kultúra házának, a művelődés otthonának. Régi szép múltjukhoz méltatlanul. Hagyományőrzés — hagyomány- teremtés Hagyományaink munkáshagyományok. Kultúránkat ezektől elszakítani nem lehet, és nem szabad. Életkorom a negyvenes évek végi, ötvenes évek eleji állapotokig engedi visszaforgatni az emlékezés kerekét, amikor sorban álltunk az acélgyári, bányai, vasutasszínjátszók előadására szóló jegyért; amikor élt és népszerű volt a munkásszínjátszás, a munkás öntevékeny művészeti mozgalom. Ma mindez korántsem mondható el. Be vajon miféle következtetéseket kell levonnunk e változás tényének megállapításakor? A hagyományőrzés címén semmiképpen nem szabad hagyományos művelődési formák csökönyös újraélesztését értenünk. Nem kívánhatjuk a húsz év előtti Kis Jánostól, aki egykor a Színésze volt közönségének, hogy ma változatlan lelkesedéssel álljon színpadra, s közönségétől, hogy az előző esti tévészínház után megtöltse miatta a széksorokat, s önfeledten éltesse. A művelődés magas szintű lehetőségei — főleg városban és városközeiben — erősen csökkentették az öntevékeny művészeti mozgalom esélyeit. A munkáshagyományok őrzése elsősorban az aktív művelődési igény hagyományának őrzése legyen. E feladatnak alárendelten kell hagyomány szintjére emelni újfajta életvitelünknek megfelelőbb kulturálódási formákat. Bár itt engedtessék meg egy kis kitérő! Magánélet — közösségi élet Az ember társadalmi lény: szükségszerűen rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy egoizmust és kollektivizmust magában egymáshoz igazít, kisebb, vagy nagyobb sikerrel. Ám közművelődési intézményeinkben egyre-másra találkozunk sikertelenséggel'a kiscsoportos foglalkozások, találkozók szervezésekor. Valami nem stimmel a művelődés területén az említett összeegyeztetés mechanizmusában. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a kollektív művelődési formák iránt csökken az érdeklődés, e formák gyökeres módosulása nem városi. nem is országos, hanem világjelenség. Az okok szerteágazóak. Az egyes ember nehezebben mozdul ki mind kényelmesebb lakásából, a tévé és rádió mellől: nagy vonzóerő számára aa egyre 'színvonalasabb vendéglátóipar; folyton növekvő társadalmi kapcsolatai, kötelezettségei miatt módosul kulturálódási formaigénye, csökken a csoportos művelődés iránti hajlandósága. Mit tehetünk ennek eüenP súlyozására? Személyi feltételek Az elmondottak felelősségi teljes megvalósítása mellett, ezekhez kapcsolódóan lenne szükséges megvizsgálnunk, helye. en gazdálkodunk-e szellemi erőinkkel. Művészeti életünk, mondhatni, stagnál: évtizedeken át nem, vagy csak minimális számban tudtunk országos rangra segíteni honi tehetségeket, vagy megyénknek megtartani őket Képzőművészeti életűnk ugrásszerű fejlődése tanúsítja, milyen hatalmas lendítőerő egy-két, megyénket országosan is képviselő művész jelenléte, személyi varázsa. S ez máris kapcsolódik az alkotóműhelyek problémájához, érinti irodalmi, zenei, tudományos életünket stb., s végső soron egész kulturális életünk alapproblémájára utal. Az itt élők helyzetismerete, s a közélet mélyét is átható viták, termékeny meditációk viszont biztos előfeltételei annak, hogy kulturális életünket magasabb színvonalon szervezhessük újjá. Végh Miklós A Belorusz Népi Táncegyüttes Operaházunkban bemutatott műsorából NÖGRAD - 1971. február 28,, vasárnap /
