Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)

1971-01-08 / 6. szám

Ásztafífemsz Sok gond nehezítette a munkát Látogatás a Rqv SE szakosztályánál Milyen tennivalók várnak a szakszövetségekre? Értékelték az e'mú t évi munkát 9. Bgy. SE IS 5 — 13 97.191 1« Az. asztalitenisz NB in. Marton'-csoportjába tíz együt­tes köziül! végzett a fenti mó­don a Bgy SE csapata. Nem esett ki, de nem sokon mú­lott. A tavaszi idényben csu­pán égy győzelmet arattak, ősszel már valamivel jobbam ment a játék. A tanulságok­ról Díszítés István szakosztály- vehetővel beszélgettünk teg­nap : — Nem mondhatnám, hogy rózsásak az eredményeink. Az okok: a régebbi játékosok (Csápén, Bantos) igen lekötöt­tek, kévés edzésem tudtak részt venni. Keit tehetséges fia­tal (Lucsíka, Barna) a főváros­ba távozott tőlünk, és az NB Il-ben játszik. Thurzó hó­napokig a Dunántúlon dolgo­zott, minden edzés nélkül állt asztalhoz. A katonai szolgála­tát teljesítő Kovácsot időköz­ben elvezényelték a városból. Az utánpótlás korúak tehet­ségesek — különösen Pölhös Péter —, de még sokat kel! fejlődniük hogy sikerrel sze­repeljenek. Az idei kilátások sem sok jóval kecsegtetnek. Csépán és Bartos bejelentette visszavo­nulását. A szakosztályvezető abban bízik, hogy a bevonult katonafiatalok közül kapnak utánpótlást Az iskolai téli szünet már befejeződött, fűtik a tornatermeket, így elkezdik heti két alkalommal az edzé­seket is Az Ifjúság úti iskola tornatermében négy asztalon gyakorolnak. Varázslat... Hihetetlenül hangzik, de igy igaz: Afrika egyes ré­szein a mindjobban fejlődő labdarúgás népszerűsége ellenere még mindig ural­kodik a futballbabona. Az egyes kluboknál képzett sportorvosok különleges gyógymódot kísérleteztek ki arra, hogy miképpen lehet játékosaik küzdöképessegét növelni, es ugyanakkor az ellenfelét gyengíteni. En­nek hatására nemrégen Ugandában az egyik — ter­mészetesen a vesztes — csapat óvást jelentett be a szövetségnél azzal az in­dokolással, hogy játékosaik varázslat hatása alatt sze­repeltek, Tárgyi bizonyíték­ként csatolták az egyik or­vosvarázsló •működésének sikeres eredményéről, an­nak jól bevált módszeréről a sajtóban megjelent dia­dalittas nyilatkozatát. Érdeklődéssel várják egész Afrikábam a döntést, hogy az alkalmazott va­rázsszer vajon kimetíti-e a dopping fogalmát. Pályagondok teu-es év kezdetén felkeres­őit a Zagyvapálfalvi Építők NB n-as labdarúgó-együttesének ed­zőjét, Kovács Ernőt. A szakem. *er elmondotta, hogy a tavaszi dényben legfőbb gondjuk a ki- -!<iés elkerülése lesz. Az elmúlt •v őszén a vártnál gyengébben ■Kerepelt az együttes, amelyhez íozzájárult az Is, bogy 1970-ben lem rendelkeztek saját pályával. V jövőben is jelentős gondokat >koz a pálya hiánya. A felkészülést egyébkent január tözepén kezdi meg az együttes izennyolcas kerettel. Az edző leleménye: amennyiben az egye- ■ület biztosítja azt a zavartalan elkészülést, ami 1969-ben és 1970- >en volt, a játékosokat minden ■setben műszakból is elengedik íz edzésekre, ezen túlmenően a abdarúgók is jó hozzáállást ta­núsítanak a kiadott program meg­valósításához, akkor a Zp. Epí- ök minden bizonnyal elkerüli a Kiesést. Az előzetes tájékoztatás sze- ■int az NB lU-as csápat itthon iezdi meg az alapozást. Az együt- ;es edzője és a sportkör elnöksé- ;e ezekben a napokban beszéli ■neg teljes részletességgel a prog­ramot és a tennivalókat. Rétfalvi András: Sokszor kerülünk hullámvölgybe Sportélet Felsőpetényben A Cserhát alacsony hegyei* vei körülvett község a Lókos- patak mentéin Felsőpetóny. A nemzetiségi falvak között tart­ják számom. A falu sportéle­téről Rétfalvi András egyesü­leti elnöknél érdeklődtünk. — A község sportéletében a labdarúgás a mérvadó. Fiatal­jaink nagy igyekezettel ker­getik a labdát a járási baj­nokságban — több-kevesebb sikerrel. Vasárnaponként a falu aipraja-nagyja nagy lelke­sedéssel figyeli a mindig sportszerűnek mondható mér­kőzéseket A lakosság szereti és igényli ezeket a találkozó* kát, mert jól szórakoznak, A kis egyesület, nagy fába vágta a fejszéjét. A pálya mellett öltözőt építenek. Ed­dig 20 ezer forint támogatást kaptak. De számítanak a köz­ség lakóinak áldozatkészségé­re ist. remélik, hogy társadal­mi munkában hozzájárulnak ahhoz, hogy minél előbb fel­épüljön. Az elnököt — aki raktáros a közeli ásványbányában — Tetplei István és Kosük Mihály elnökségi tagok segítik mun­kájában. — Sajnálattal kell megálla­pítanom. hogy a sportkör sok­szor kerül hullámvölgybe. Ez elsősorban személyi problé­mákkal magyarázható. Mosto­ha körülményeinken sokat segíthetne a termelőszövetke­zet, ha jobban támogatna ben­nünket Bízunk abban, hogy az idén jobb kapcsolatok ré­vén, már javulnak a feltéte­leink. és legközelebb több eredményről tudunk beszá­molni. Bálint Pál Egyedülálló turistabravúr Ritka * turnstabravurrai büszkélkedhet Budai Antal 45 éves szobafestő, a Salgótarjáni Kohász termés zietjáró szakosz­tályának tagja. A Kék túra 954 kilométeres útvonalát rö­vid idő alatt két alkalommal is végiggyalogolta: a Nagy- Miiictől egészen Sümegig. A természet fanatikus szerelme­se 17 éves kólától járja a he­gyeket, völgyeket. Az évek so­rán turistafelszerelése igen változatossá vált. Jellegzetes kalapján 50 jelvény található. Az évszaknak megfelelően, háromféle tokost használ. Több hátizsákja, és oldaltás­kája is van. Az elemózsiás há­tizsákban konzervet, szalon­nát, kolbászt és egy kis bort szokott elhelyezni. A nagy hó­ban sem alussza téli álmát. Síelni jár a Mátrába, Salgóra és a Pécskőre. Jelentős tervet forgat fejében, hiszen nyáron Máricz Zsigmond nyomán 180 kilométert kíván gyalogolni. Kezdődik a megyei sportaVadimia A testnevelési és sportmoz- az MTS OT elnökségi tagja gaiomra háruló feladatok elemzi. megkövetelik, hogy a külön­böző szinten dolgozó sportve­zetők korszerű információk­kal rendelkezzenek. Tájékoz­tatás és továbbképzés céljából idén is megszervezik a négy előadásból álló megyei sport- akadémiát. Január 11-én: Az' egyesületi nevelőmunkáról Reményi Ká­roly, az MTS OT osztályveze­tője tart előadást. Február 8-án: A csapatjáték — egyéni teljseítmény problémakörét Rózsa László, Február végén (később kije­lölésre kerülő napon): tájé­koztatót tart a megye negye­dik ötéves tervéről Illés Mik­lós, a megye, tanács vb el­nökhelyettese. Március 8-án: A s,portver­senyek rendezésével és szer­vezésével kapcsolatos kérdé­seket Neu Jenő adjunktus elemzi. A megyei szakszövetségek és szakbizottságok vezetői részvételével a napokban Salgótarjánban tanácskozást tartottak az MTS székházá­ban. Szúnyog Tibor, az MTS Nógrád megyed Tanácsának elnöke megköszönte a sport- aktívák elmúlt évi tevékeny­ségét, majd a teljesség igénye nélkül értékelte az elmúlt évi munkát. A jubileumok éve volt 1970. Ennek jegyében bonyolították le a tömegsport-rendezvénye­ket, és a versenysport küzdel­meit. Ezek előkészítése és megrendezése általában jó volt. Eigy-két szakszövetség fi­gyelmetlenségből rossz ver­senykiírást készített, ebből bonyodalmak keletkeztek. A jövőben ezt ajánlatos lesz el­kerülni. Az idei tennivalókat a ne­gyedik ötéves tervbeli sport- fiejlesatési tervbe ágyazva is­Koha sz- hírek Az SKSE-elnökség elhatá­rozta, hogy 1971-ben Salgótar­jánban rendezik meg a Ko­hász—Hengerész Kupa küz­delmeit A Vasas-központ ren­dezésében ez a kupa-toüzde- lemsorozat 1968-ban Dunaúj­városban kezdődött. Később Ózdon, majd Diósgyőrben bo­nyolították le a találkozókat. Az üzemek dolgozói labdarú­gásban, asztaliteniszben, teké­ben és atlétikában mérik ösz- sze tudásukat. Az említett sportágak összesített eredmé­nyeként a legtöbb pontot szer­ző kohászati üzem vallhatja magáénak egy évig a Ko­hász—Hengerész Kupiéi;. 1968- ban Dunaújvárosban a salgó­tarjániak nyerték el a serle­get, jelenleg a diósgyőrieknél van a kupa Az egész országban, így Salgótarjánban is sok gondot okoz a téli időszakban a jég­pályák hiánya Ehre most a Kohászati Üzemeknél gondot fordítanak, így a művelődési központ szomszédságában (al­só kugldzó) kialakítottak egy olyan területet, amelyet alkal­massá tesznek jégpálya üze­meltetésére Az üzem és az SKSE a közeli naplókban „be­indítja” a gyártelep felnőtt és fiatalabb lakód részére ezt az új jégpályát. Az év ©lején az 1970-es esztendő összesítését végzik a szakosztályoknál. A Kohászati Üzemeknél néhány nap múlva kerül sor a tömegsport érté­kelésére, ahol a legjobb lab­darúgó- és tekecsapatoknak átnyújtják a serlegeket és ér­meket. Január 9-én pedig a tekeszakosztály tartja meg évzáró értekezletét az SKSE- klubházban. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat telepí­tett gépjavító üzemétje felvesz egy fő autóvilla­mossági szerelő, öt fő autószere­lő szakmunkást. Kedvező bérezési feltételek, kor­szerű fürdő- és öl­tözőellátás, mi­nőségi étkeztetés. 2 hetenkénti sza­bad szombat. Je­lentkezés a vál­lalat központjá­ban, Salgótarján. Munkás u. 8. sz. Apróhirdetések Kitűnő állapotban levő kisipari hálószo­ba- és konyhabútor eladó. Zagyvaróna, Rákóczi u. 27. Salgótarjánban, gyermektelen házas­pár központifűtéses albérleti szobát ke­res. 22-95. telefonon. Nagykártevő va­dászcsapdák, szánkó­csörgők, ostyasütők, kolbásztöltő gép, te­kerő« libatömő készü­lék, disznóperzselő Kulcsár kisiparosnál, Budapest, VII., Rá­kóczi út 6. MB. looo-es Sko­dát, vagy 850-es Fiat személygépkocsit vennék 40 000 km-ig. Üj évi jeligére a ba­lassagyarmati hirdető­be. Kiadó! Félemeletes családi ház, 3 szoba, hall, előszoba, köz­ponti fűtéssel, alá­futó garázzsal, kö- zületnek, irodaháznak, raktárhelyiségnek is alkalmas. „Érdemes megnézni” jeligére a balassagyarmati hir­detőbe. Balassagyarmaton összkomfortos KISZ- ház beköltözhetően eladó. Matthiaszné, Ifjúsági út 40. Magas kereseti le­hetőséggel, jó meg­jelenésű, érettségizett férfi, vagy női mun­kaerőt keres az Ál­lami Biztosító szé- csényi fiókja szerve­zői munkakörbe. Je­lentkezés a szécsényi járási fióknál, sze­mélyesen. Ingyenes művezetői taniolyamot tartunk építőipari szakmunkások részére KŐMŰVES, ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ, Épületasztalos, HÚ- és HANGSZIGETELŐ. Jelentkezés: Budapest, XI., Dombóvári út 19. 43. sz. AÉ.V. SZAKOSÍTÁSI CSOPORT. A tanfolyam 1971. február 15-én indul. ■Jelentkezhetnek az általános iskola 8. osztályát el­végzett és 5 éves szakmunkás-bizonyítvánnyal rendel­kezők, 45 éves korig. mentette a megyei sportéi nők. A versenyek és bajnokságok előkészítését és lebonyolítási fegyelmét tovább kell javíta­ni, A szövetségek ellenőrizzek éberebben a szakosztályok te­vékenységét. Kezdeményezze­nek továbbképzéseket, és szak­mai tanácskozásokat. Az új szakemberek kiképzéséből vállaljanak oroszlánrészt. A fejlesztési tervet egyformán értelmezze minden szakszö­vetség. Az utánpótlás nevelése központi kérdés legyen, a me­gyeszékhelyen ne csak a sportiskola tevékenységére számítsanak. A továbbiakban néhány gyakorlati tennivalót beszél­tek meg. A hozzászólások so­rán Balázs József két javas­lattal állt elő: az úttörő- olimpián feltűnt tehetséges saikkozók számára 2—3 napos felkészítő tábort kellene szer­vezni, a megyed egyéni női bajnokságot pedig nem egy, hanem két nap alatt kellene lebonyolítani. Szabó Béla, az ökölvívó- szövetség nevében sürgette, hogy Balassagyarmaton minél előbb alakítsanak szakosz­tályt, mert ez a sportág me­gyei fejlődését jelentené. Előd József birkózó úttörő- olimpia megyei döntő megren­dezésére tett javaslatot. Sulyok János kérte, hogy a síelőik sportolási feltételeit ja­vítsák és akkor — bár nagy a konkurrencia —, az országos szinten is számottevő eredmé­nyek nem maradnak el. Balogh Gyula elmondotta, hogy veszélyben van a röp­labda téli terembajnokság, olyan hatalmas összeget kiér­nék terembérletre. A felvetődött kérdéseikre Szúnyog Tibor válaszolt. (rozgonyi) Kosárlabda Jobb évet remélnek Pancsovai edző a kilátásokról Az SBTC NB Il-es női ko­sárlabdacsapata tavaly rossz évet zárt. Csaknem elbúcsúz­tak a Keleti csoporttól. Ta­vasszal csupán egy mérkőzést sikerült megnyerni. Ősszel már beszálltak a rutinosabb játékosok is. és nyolc alka­lommal vonultak le győztes­ként a pályáról. Az idei baj­nokság kilátásairól Pancsovai Nándor edzővel beszélgettünk: — A csapat pihenője decem­ber 12-től január 19-ig tart. Ezután heti három edzéssel a gépipari technikum torna­termében. és szabadban kezd­jük el az alapozást Magasabb mércét állítottunk a csapat elé: a negyedik-ötödik hely megszerzését tűztük ki célul. A 15-ös keretből szó szerint kiemelkedik Miskolczi. Szert- né, Bánné és Rózsa. Kovács leállt, de őszre visszavárjuk. Etgy kitűnő erősítésről még folynak a tárgyalások. Ha dr. Róka Klára körzeti orvosi ál­lást vállal Kazáron, akikor az OSC utánpótlás-válogatott ki­tűnősége a fekete-fehéreket erősíti. A sportiskola végzős növendékei köziül is varjúk a tehetséges fiatalokat Az NB II. 1970. évi végeredménye NŐK, KELET 1* BEAC 26 34 2 1745-1229 50 2. DVSC 36 20 6 1524-1247 46 3. Szekázárd 26 19 7 1562-1288 45 4. DVTK 26 18 8 1314-1421 44 5. Kiskunf. V. 36 17 9 1381-1320 43 6. G.-MÁVAG 26 13 13 1466-1443 39 7. Mezőberény 26 13 13 1337-1400 30 8. Tipográfia 26 11 15 1227-1308 37 9. OSC 26 10 16 1321-1472 36 10. Duna Cipő 26 9 17 1123-1192 35 11. Salgótarján 26 9 17 1294-1611 35 13. Kecském. P. 26 7 19 1199:1494 33 13. E, Gyógysz. 26 6 20 1254-1549 32 14, Tatabánya 26 6 30 1429-1747 32 férfiak. KELET L DVTK 26 24 2 2169-1690 » 3. SZEOL 26 23 S 2145-1696 49 3. BKV Előre 36 19 7 3084-1795 4b 4. Eger 36 19 7 2080-1778 4b 5. BEAC 26 15 11 1708-1695 41 6. MEAFC 26 13 13 1954-2081 39 7. Hódmez. M. 36 11 15 1915-2134 37 8. Misk. VSC 26 10 16 1722-1838 36 9. DASE 26 10 16 1631-1732 36 10. Salgótarján 26 9 17 2013-2185 35 1L VM KÖZÉRT 26 9 17 1778-1923 35 12. GEAC 26 8 18 1669-1953 34 13. Szolnok 26 6 20 1817-3059 39 14. Bp. HSC 26 6 20 1679:1906 32 Megjegyzés. Az első vonal fe­letti csapatok felkerülnek az NB I-be, a második vonal alattiak ki« estek az NB III-ba. Az azonos pontszámú csapatok közötti sor^ rendet az egymás ellen ölért eredő­mén yek határozták meg. Sakk Erősebb csapaf — merész cél A Salgótarjáni Kohász NB is. Az idei bajnokság lanttól Il—es sakkcsapata az átigazo- 31-ón kezdődik, a sorsolást lásd időszakban jelentősen Budaipesten január 17-én ej­megerősödött Tovább tart a tilk meg. Balázs József mes- fiatalítási sorozat, amely min- tér jelölt — a csapi legidő- denképpen dicséretre méltó, sebb tagja — szerű t az idén Leigazolták az SBTC-ből igen merész célt tűzitek a Frink Ferencet, a Zp Építők- szakosztály elé: a megerősö- ből pedig Lengyel Lászlót Is- dött gárdát az első öt hely mót csatasorba áll Rozgonyi valamelyikére várják! ÁCS KŐMŰVES, PARKETTÁS. MŰ ANY AGBURKOLÖ. FESTŐ. TAPÉTÁZÓ, ÉPÜLETASZTALOS. VILLANY- VtZVEZETÉK- és GÁZSZERELŐ szakmákban. A tanfolyam időtartama 5 hónap. Jelentkezési határidő: 1971. január 10-ig. A tanfolyam ideje alatt 1700 F*t bért fizetünk JELENTKEZHETNEK A NYOLC ALTALANOS IS­KOLÁT VÉGZETT 18. ÉLETEVET BETÖLTÖTT SZE­MÉLYEK 40 ÉVES KORIG. Vidékiek részére szállást adunk. Jelentkezés személyesen: 43 SZ. A.É.V. SZAKOKTATÁSI CSOPORT Budapest XI.. Dombóvári út 19. (4-, 41-. 43-, 47-es villamossal.) NÓGRÁD — 1971. január 8., péntek 7 Betanító átképzős tan folyamot indítunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom