Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)

1971-01-08 / 6. szám

1 Változatos program Gazdag programtól tartal­maz a Pásztói járási Hazafias Népfront-bizottság 1971. első félévi munikaterve. Bizottsági ülésen, tárgyalják majd meg a Hazafias Nép- front-ibizottságok elmúlt négy évű tevékenységét. Tartalmaz­na a program a választási ütemtervet is. Igen érdekesnek ígérkezik az az ankét, amelyet még eb­ben a hónapban az ifjúság nevelésének aktuális kérdé­sedről rendeznék meg. Tavaly a szocialista demokratizmus­ról rendeztek hasonló eszme­cserét, s az rendkívül jó ered­ménnyel zárult. Az idei an- kétna Pásztó község politikai, gazdasági, társadalmi vezetőit, pedagógusokat, szülői munka- közösségi elnököket, vezetőket, a pedagógiai bizottság tagjait diákokat, dolgozó fiatalokat, s a környezetükbe beilleszked­ni képtelen fiatalokat hívnak Az első félév során beszá­moltatnak munkájáról egy községi Hazafias Népfironit-ibd- zottságot, és számot ad tevé­kenységéről a Hazafias Nép­front mellett működő mező- gassdaeógá alkcfóbizottság is. Vadszállít many JNógrádból 4, fején helyezték üzembe Salgó­tarjánban a Vadkereskedelmi Vál­lalat ÚJ hfitőházát. A létesítmény- oyel jó szolgálatot tettek a me­gyei vadászoknak. A távol esd fő­város helyett itt értékesíthetik az elejtett vadakat. A hűtőház meg­nyitása óta :« szarvast, 28 vad­disznót, 43 őzet, 289 nyulat, és :S98 fácánt tároltak a hűtőházban. A nagy mennyiségű lőtt vadat tegnap szállították Salgótarján­ból Budapestre. A hűtőház a tél folyamán még újabb vadszállit- *áoyt- tár a vadászoktól. Félévi bizonyitványosziás A salgótarjáni Május 1. úti Általános Iskolában is megkap­ták a tanulók az elmúlt félév tanulmányi .eredményének ér­tékelését, az ellenőrző könyvekbe beírt jegyeket. Sí épünkön: Cserháti Józsefné osztályvezető a harmadik b. osztályban kiosztja a félévi jegyekkel ellátott ellenőrző könyveket NAFTát 1971. január 8., péntek. Gyöngyvér napja. A Nap kel: 7.31, nyugszik: 18.10 órakor. A Hold kel: 13.57, nyugszik: 5.05 órakor. időjárás hétfőig Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, párás, többfelé ködös idő, züzmaraképződéssel. Napközben mérsékelt keleti, dél­keleti szél. A hideg keleten is fokozódik. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában mí­nusz 5, a tartósan ködös helye­ken mínusz io fok körül. Távolabbi kilátások hétfőig: a hideg lassan mérséklődik. A köd- és zúzmaraképződés fokozódik. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet eleinte mínusz 7, mínusz 12, később mínusz 1, mínusz 7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte mínusz 2, mínusz 7» később mínusz 3, plusz 2 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milli­méter) csapadék az ország terü­letének 10 százalékára várható. Paul Verlaine Hetvenöt évvel ezelőtt, 1896. január 8-án halt inét, — 52 éves korában — Paul Verlaine, a világhírű francia költő, ff szimbolista költészet egyik legjelentősebb képviselője. Rim- baud-val együtt bejárja Nyugat-Európát; a kettőjük kapcso­lata miatti botrány Verlaine-t börtönbe juttatta. Ekkor a vallásban keresett menedéket, de ez csupán egy időre adott számára megnyugvást. Paul Verlaine verseiben merész őszinteséggel, formai tökéletességgel, páratlan zenei hatásokkal tárja fel és mutat­ja meg a sivár élet korlátái közé zárt lélek vergődését. Egész költészete menekülés a dallamból, a ritmusból, a szavak ze­néjéből alkotott szépség világába. A művészi kifejezés, a forma forradalmával, nagy hatást gyakorolt a modern köl­tészet fejlődésére. A nálunk is ismert és népszerű francia költő verseil Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Tóth Árpád, Ady Endre és Szabó Lőrinc fordította magyarra. — Tegnap zárták be Ereszt- vényben az általános iskolás Vöröskereszt-titkárok egyhe­tes tanfolyamát. A megyei út­törőszövetség és a Vöröske­reszt-szervezet által megren­dezett képzésen több mint Pataki László, 56 éves bu- negyven fiatal titkár vett dapesti lakos, a szerszám- és Becsapta a lcltLst keresőket részt. Teret nyitunk kulturális vitának Megyeszerte nagy érdeklő­dést kéltett az az érdekes, szá­mos problémát felvető körin­terjú, melyet a NÖGRÁD de­cember 25-i, karácsonyi szá­mában Város — életmód — kultúra címmel készítettek munkatársaink: Molnár Zsolt és Tóth Elemér. A közművelődésügy salgó­tarjáni feladataival és prob­— A HEVES MEGYEI lámáival kapcsolatosan főképp Egerbákta községben aranyla- a kultúrmunkások körében kodalmát ülte idős Szálkái pró-kontra számos vélemény Sándor és felesége, Mata Mar­hangzott el azóta. A problé- git, akik 50 évvel ezelőtt ko­mákban, s a teendőkben — tőitek házasságot. Hat gyer­gópelemgyárak előadója tár­sadalmi munkatársként tevé­kenykedett Budapesten, a XIII. kerületi Tanács VB la­kásosztálya mellett. Ezt fel­használva és a bizalommal visszaélve sorozatosan becsa­pott lakást kereső személye­ket. Egy asszonyt azzal veze­tett félre, hogy felmutatott ne­ki egy más névre szóló kiuta­ló határozatot, s azt állította, hogy az illető megfelelő ellen­szolgáltatásért hajlandó a már épülő lakást átadni. Több mint 23 OOO forintot csalt ki ily mó­don. Amikor az ígért határidő eltelt, s az asszony sürgette, más-más helyen épülő laká­sokba vitte el őt, és újabb ígéretet tett, hogy azok vala­úgy érezzük — megoszlanak a mek, 12 unoka, két dédunoka melyikét megszerzi részére. NEB-vizsgá latok fii Búsaién járási Népi Elle- megtartott népi ellenőrzési taöraésd Bizottság idei munka- vizsgálat nyomán. Majd a tervében a megyei és orszá- termelőszövetkezetek áilat- jgos vizsgálatok mellett saját egészségügyi helyzetét, ezt kő- kezdeményezésű vizsgálatok is vetően pedig a közös gaadasó- Bzerepeinek. A népi ellenőrök gofc rét- és legelőgazdálkodá­sának vizsgálatát végzik el a járási Népi Ellenőrzési Bi­zottság ellenőrei. 'tájékozódnak, hogy a terme­lőszövetkezetek pénzügyi és bizonylati fegyelme mennyi­ben javult a közelműltban Maffia, titokzatos bűnügyek Vasárnaptól indul új folytatásos regényünk, a Ka n szigete Szicília, maffia, véres és rejtélyes bűnügyi események adják annak az izgalmas és fordulatokban bővelkedő re­génynek érdekességét, melynek közlését január 10-i, vasár­napi számában kezdi el a NÖGRÁD. Mindenre elszánt banditák féktelen garázdálkodása, tit­kos, háttérben meghúzódó politikai hatalmasságok cinkos­ságával párosulva azonban Szamos Rudolf: Káin szigete cí­mű regénye nem puszta bűnügyi történet, hanem egy ma is valóságos társadalmi világ döbbenetes tükre. A Káin szigete mindvégig lebilincselő s egyben elgon­dolkodtató olvasmány arról a környezetről, ahol titkos, semmitől vissza nem riadó titkos szövetségek tartják rette­gésben az embereket — élet és balál urai. Szamos Rudolf: Káin szigete című regénye minden bi­zonnyal nagy érdeklődésre talál olvasóink körében is. Nagy készlet A termelőszövetkezetek és ál­lami gazdaságok az ősszel 75 mil­lió forint értékű műtrágyát hasz­náltak lel. A tavaszi lejtrágyá­záshoz 9 ezer tonna nitrogént, kálit és foszfort szállított ki az AGROKER a tsz-eknek, hogy helyben tárolják és amikor szük­ség lesz rá. felhasználhassák. Az üzemek a tavaszi fejtrágyavá- sárláshoz kedvezményeket is kaptak. A felmérések szerint a tsz-eknek tavaszra nagyobb mennyiségű műtrágyára lenne szükségük, mint amennyit meg­vásároltak. Az AGROKER balas­sagyarmati kirendeltsége ennek megfelelően biztosította is a készletet. A tsz-ek rendelkezésé­re áll még több tonna nitrogén, foszfor és káli, bármikor átve- helik. nézeteik, épp ezért, a Város — életmód — kultúra témaköré­nek széles és szabad vitalehe­tőséget biztosítunk lapunk ha­sábjain. Jó és közös ügy érdekében tesszük ezt, remélve, hogy ez­zel is az elérendő célokat, a közművelődésnek a megyei pártértekezleten és pártunk X. Másokat azzal csapott be, hogy szabad rendelkezésű lakás megszerzését, minőségi csere lebonyolítását ígérte, vagy az­zal hitegette őket, hogy isme­rőse válik házastársától, s át­adja lakását. Ezenkívül töb- csütörtökön érkezett vedégei bektől bútorvásárlásra, és nem a vízesésben, hanem, a egyéb okokra hivatkozva csalt jégcsipké- ki, illetve próbált szerezni ki­ünnepelt együtt az idős há­zaspárral. Csilingelő jégcsapok A lillafüredi Palota Szálló helyén keletkezett kongresszusán meghatározott óén gyönyörködhettek. Az is- sebb-nagyobb összegeket. feladatait szolgáljuk. Megnyitjuk tehát hasábjain­kat minden építő szándékú hozzászólónak, várjuk észre­vételeiket, javaslataikat: mi­ben látják, érzékelik legin­kább a városi életmód és kul­túra, s általában a megyei kul- túrcentrum teljes kibontakoz­tatásának legnélkülözhetetie- nebb követelményeit. mert vízesés megfagyott, s Egyes megbízóinak, amikor természetes „csipkefüggönyt” pénzüket erélyesen követelték, alkot a mögötte levő barlang a másoktól felvett össze­előtt. A hatalmas jégtömböt gekből részben vagy teljesen kar vastagságú jégcsapok, s visszafizette. egész finom jégkristályok sze­szélyes szövevénye hálózza be. A természet alkotta jégcsipke finom, üvegcsengő csilingelő­sére emlékeztető hanggal tölti be a környéket hajnali fa­gyok idején. — A salgótarjáni Gagarin V/b. osztály tegnap rendlkívü- — Mátészalka határában li rajigyűlést tartott, amelyen egy személyvonat halálra gá- méltotiták Nógrádi Sándor zolta Jankó Anna Ágnes 15 munkásságát. Az iskola legif- éves mátészalkai gimnáziumi jalblb úttörői elhatározták, tanulót. A baleset körülmé­hogy Nógrádi Sándor veszik fel. A Központi Kerületi Bíróság Pataiki Lászlót két és fél évi szabadságvesztésre ítélte. (MTI) — A hivatásos debreceni Ko­dály-kórus minden szólam ában felvételt hirdet 1971. január ’-tői. Sikeres felvétel esetén a jelent­kezők fizetését besorolás szerint kb. 1600—2000 forint között álla­pítják meg. — Száll József volt külügy­minisztérium! tisztviselő nevét nyelnek vizsgálata folyamat- ganjellegű külföldi utazásáról ban van. Címzett: az Ingatlankezelő Vállalat és a Távfűtési Hőközpont Igazgatósága A Bécsikő utcarí „négyemeie- kicsinyeik, a gyerekek sínylik tesek” alagsorában lakásokat meg, hogy a fűtőhálózat áitkö- aialdtainak ki. A munkálatok tésii munkáit éppen a tél kel- már javában folynak s ered- lős közepén végzik, menyeként hamarosan néhány Elhiszem, hogy az Ingaitlan- család új otthonhoz jut. kezelő Vállalat, a Távfűtési Azt viszont joggal sérelme- Hőközpont mielőbb túl akar :ak e házak lakói, hogy a esni a dolgok nehezén, azvi- munkából eredőn hol a víz- szont semmiképp nem méltá- szolgáltatás szünetel — több- nyos, hogy az igyekezetnek a nyíre előzetes bejelentés nél- lakók igyák meg a levét, illet- kül, hol — és legtöbbször — ve a lakók zsebére önkényes- a hőszolgáltatás. December ked jenek. S, ha már mégis ez legutolsó napjaiban és január történik, talán méltányos vol- elején immár öt alkalommal na a kiesett szolgáltatási na- fegyoskodtak a lakók a táv- pok fűtési díjától mentesíteni fűtés részleges, vagy egész a joggal méltatlankodó lakó- íiapos hiánya miatt, melynek házak bérlőit, akik mielőbbi egyenes következményeként megnyugtató intézkedést ki- megsaaporodtak az influenzás vannak. megbetegedések. Elsősorban a (barna) RAJZOLTA SEBOK IMBE. Nem sokra rá anyam /$ meghalt. Ám el­repültem A faluból. Kőművesekhez sze­gődtem inasnak. Dolgoztam Pesten ls, VIDÉKEN LS, KATONA LS VOLTAM, MEG munka­nélküli. Eltelt vagy tíz év. Egy napon, MUNKÁBÓL HAZA MENET, VÉLETLENÜL MEG- PILLANTOTTAM AZ UTCÁN AZ EGY/K. - VOLT FEHENKÜLÖNÍTMÁNyf ST. (TEANA mentem és megeudeam, hogy vitéz Racz Balázsnak hívják. Traft kos. Én NA ÖSSZEBORZAD. MERT. ARRÓL, AMI EZUTÁN TÖRTÉNT MÁR HALLOK nem tért vissza Magyaror- .szágra, és a hazatérésre vo­natkozó felszólításnak nem tett eleget. Ügyében megin­dították a hivatalos eljárást. (MTI) — Emléktáblát helyeztek el a Fővárosi Tanács VII. kerüle­ti, Barcsay utca 8. számú há­zon, annak az épületnek a homlokzatán, amelyben egy­kor élt és alkotott Gagyovszky Emil, szocialista költő, aki 90 éve született és 10 évvel ez­előtt hunyt el. Rablás P8,y szerkesztőséiben Fényes nappal négy álarcos bandita hatolt be a New York Post című lap szerkesztőségé­nek épületébe. Egyenesen a könyvelésbe mentek, ahol a dolgozók éppen akkor készül­tek kibontani a nyomdászok fizetését tartalmazó pénzes zsá­kokat. A gengszterek, akiknek kiváló hely- és körülmény­ismerete legalábbis gyanúra ad okot — 180 000 dollárt vit­tek magukkal. (MTI) — Kiváló eredménnyel zár­ták az elmúlt esztendőt a bauxitbányák —, hangoztat­ták csütörtökön Veszprémben, a bányaműszaki felügyelőség tanácskozásán, amelyen részt véltek az Alumíniumipari Tröszt és a Bauxitkutató Vál­lalat vezetői is. A bakonyi bauxitbányákból 1 millió 370 ezer tonna, a Fejér megyei bányákból pedig 670 000 ton­na alumínium-nyersanyagot hoztak felszínre. NOGRAD. e Magyat Szocialista Munkáspárt Nógraa megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő GOI'Y AB GYULA Szerkesztőség: SnlgO-arJán Petőfi u. L Telefon ía-94. «-95. 93-96, 22-97 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-4«. Sportrovat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi , ■ Telefon, tn-fá. Terieszfci- a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy nőnapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megye) Nyomdaipari Vállalat. Sajgó* ’ ' “ tar-án, Petőfi u. í. Felelős vezető: PAPP GYOBGK igazgató. Index-szám: 24973.

Next

/
Oldalképek
Tartalom