Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
Fantasztikus Az elegáns kis édességbolt pultja mögött elénk diskurzusban volt a két eladó. Az idősebbnek látszó, sovány, fekete nő vitte a szót: — Képzeld, Olgicám, a Plomberger Baba, tudod, aki pénztáros Itt a sarki illatszerbolt- ban, az a szemüveges, nagy fogú nő, házassági hirdetést adott fel az újságban. Az Olgioámnak nevezett gömbölyű, szőke hölgy ámuldozott a hír hallatán. — Ugyan, ne beszélj. Arankám! Az ő korában! Hiszen van az már vagy negyvenéves! — Negyvenhárom! — vágta rá a jól értesültek büszkeségével Aranka. — És tudod, mennyinek írta magát a hirdetésben? Harminckilencnek! — Nahát, hogy mik vannak! — hüledezett Olgica. Elekor belépett a boltba gróf Zrínyi Miklós költő és hadvezér, és megkérdezte, van-e török áfiuim ellen való orvosság? — Csak gyógy pemetefű-cukorkát tartunk. Tessék talán a szemközti patikában próbálkozni — mondta kifogástalan udvariassággal Aranka, majd, mintha mi sem történt volna, visszafordult kolléganőjéhez és folytatta: — És képzeld, akadt jelentkerző is a hirdetésre! Méghozzá egy középiskolai kémiatanár! — Egy kémiatanár? Hihetetlen, Arankám, hihetetlen! Nyílt az ajtó, Sophia Loren jött be, fehér lovon ült, Wellington-csizma és bikini volt rajta, a fülében két kriptonégő lógott. — Kérek harmincöt kiló málnazselét — mondotta egy kis i első-magyar országi akcentussal. A két hölgy kicipelte a zselésdobozokat a raktárból, segített felkötözni a nagy csomagot a lóra, majd szívélyes búcsút vett a kedves vevőtől, visszament a pult mögé és folytatta a diskurzust. — És 'képzeld, Olgicám, az a tanár már kétszer volt nős, de kénytelen volt elválni, mert mind a két felesége ugyanazzal a mozi- gépésszei csalta. — Te jó isten! — csapta össze a kezét Olgica, és nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Az ajtón most egy hirdetőoszlop lépett be, hosszú pórázon vezetve egy bengáli tigrist — Kérek hat deka krumplicukrot! De jó savanyú-legyen! — tette hozzá. Olgica kiszolgálta a vevőt, visszaadta az aprópénzt — Figyellek azért, Arankám, csak folytasd! — Persze, a Plomberger így is veszködik érte, és mindent megtesz, hogy tessen neki. Még ősz csíkot ie festett a hajába, mert a tanárnak is olyan van... Olga teljesen oda volt a meglepetést«. — Még Ilyet! Nahát! ősz csíkot festett a hajába! őrület... Az ajtó előtt megállt egy repülő csészealj, kiszállt belőle egy marslakó és azt mondta: — Ik sprehe nikt dájcs — közölte lebilincselő mosollyal Aranka. — Na, de a legjobbat még nem is mondtam! Tegnap este bementünk a férjemmel a presszóba, hát ki ül ott? A Plomberger a tanárjával! És tudod, mi volt a Babán? Sötétlila szoknya és méregzöld kardigán! Olgicának még az álla is leesett. — Lila szoknyához zöld kardigán? Fantasztikus!!! Rád van,vi Barna A bankó nem boldogít Mark Twain egymillió fontos bankjegyét, amely ideiglenes tulajdonosa előtt megnyitotta a nagyvilági élet kapuját, mindig a leleményesség jelképének tekintettem. Lám, mire képes az írói fantázia... Sem mikor az elbeszélést ifjúi szomjúsággal előszűr olvastam, sem később, mikor a filmvásznon viszontláttam, nem gondoltam volna, hogy magam is majdnem hasonló, elképesztő kalandokba keveredem. Igaz, azt sem sejtettem, hogy nemzeti bankunk jóvoltából egyszer majd nálunk is felbukkan az egymillió fontos papírpénz magyar megfelelője: az ötszáz forintos bankó. Mert igaz ugyan, hogy ötszáz forint a zürichi pénzpiacon valamivel kevesebbet ér, mint egymillió angol font, de ki a csoda jár a zürichi pénzpiacra?! Én a Kolozsi téri piacra járok és ott ötszáz forintos bankjegy csaknem olyan csodákra képes, mint egymilliós kollégája a Regent Streeten. Ha azt mondom: „csaknem olyan” csodákra, ebből már kitetszik, hogy a csodák természetében van némi elütő vonás is. No, nem a lényeget, hanem a formát illetően. Ha jól emlékszem, az amerikai író hősét, aki egymillió fontossal akart fizetni, körülámulták, hódolattal kitárták előtte karjukat, apartement nyitottak neki a szállodában, korlátlanul élvezte a kereskedők hitelét, satöbbi. Az én esetemben nem kisebb megrökönyödéssel fogadták az ötszázast, nem tárták ki ugyan a karjukat, de jobb mutatóujjukat homlokukhoz illesztve körkörös mozdulatokat tettek, ami körülbelül annyit tesz: nyilván meghibbant az ipse, hogy egy liter tejért ötszáz forintossal akar fizetni. Mert így kezdődött. Reggel a feleségem összeírt egy listányi komissiói, vegyek tejet, kenyeret, kávét, cigarettát, szódavizes patront, szőlőt, mosóport, satöbbi. Kezembe nyomta a kutyanyelvet, amire mindez fel volt jegyezve, meg egy lila ötszáz forintost, mint bankjegykibocsátásunk újszülöttjét — nosza vásároljak. A tejesnél — már mondtam — minek néztek. A péknél a sorbanállók legazemberez- tek, nem hozok aprópénzt, feltartom őket. A trafikos megmutatta a kasszát, amiben két tízforintos árváskodott. A gyümölcsös azt mondta, hogy kiló szőlő helyett vegyek fél mázsát. A festélces üzletben azt tanácsolták, váltsam fel a Közértben, a Közértben, hogy txíltsam fel a trafikosnál, a trafikos, hogy menjek apróért a gyümölcsöshöz, a gyümölcsös a festékes boltba irányított, vagyis a kör bezárult. Most itt állok a bankfiók előtt, várom, hogy kinyisson. Szegény családom közben odahaza éhezik, nincs egy pohár tejük, egy falat kenyerük, egy szál cigarettájuk sem. Nemde az egymillió fontos bankjegy meséje — azzal a különbséggel, hogy ott a nagybankó puszta léte elegendő volt a jóllakáshoz, itt pedig a koplaláshoz?! Ebből is látnivaló, hogy a pénz nálunk nem boldogít. Minél nagyobb pénz, annál kevésbé. Utóhang: Okultam az esetbőt. Másnap csupa húszfilléressel indultam vásárolni. Le- hülyéztek, elzavartak, összeszidtak, kővel dobáltak, kiátkoztak, legorombítottak, hátba vágtak, megtapostak. Tessék mondani, mit jelent az, hogy törvényes fizetőeszköz? Novobáczky Sándor ban... Dehát mire jut ideje neki? Lezuhanyoz, és tépne magát ketté. Föl-alá járt a szobában. Ter- ka pongyolája a fogason, varródoboza az asztalon. Várta. Ahogyan most ő. Nem is lakás ez: váróterem, ahonnan el kellene indulni végre, együtt, vagy külön-külön — mielőtt végképp elfáradnak. Kilenc után toppant be a felesége. Ügy biccentett rá, mintha ő is a szoba berendezéséhez tartozna. — Megvacsoráztattak? — kérdezte, míg kibújt esőköpe- nyéből. — Micsoda? — Azt kérdeni, ettél-e? — Nem azt kérdezted! Már szemközt állt az asz.zonnyal, szemhéja vibrált. — Csakhogy végre hazajöttél! — billentette el arcát Terka. Csöndes maradt a hangja, szemrehányó, de félni csöppet sem félt. — Haza?! — az indulat egyszerre kificamodott benne. Nem is Terkának mondta — annak a vonatablakon lebegő arcnak. Az asszony kiment. Utánaszólt: — Nem kell semmi. Jóllaktam már. Kintről hallatszott a cipője Roppanása, meg mint arrébb taszítja u konyhaazéket A tárgyak zöreje beszél helyette. Hol az a lány, akivel majd négy esztendeje a folyóparton kószált? Megálltak az estében, a sötétség befonta őket. A vízen a fényes fkok a lábuknál futottak össze. „Mint a gyökerek ... — mondta Terka —. az elbújt nap gyökerei.. ” Lassan kinyitotta az ajtót. Az asszony háttal állt, párnahuzatokat válogatott. Énnek a hátnak beszéljen a fiáról? Némán feküdtek le, szótlanul hevertek a szétnyitott re- kamién, két éber, gyanakvó test a feketeségben. A férfi keze átcsúszott Terka takarójára. — Mi bajod? — Semmi! — Terka! — Tessék. — Mért nem mondod meg, ha valami bánt? Kurta, gúnyos kis torokhang, aztán befúrja arcát a párnába: — Aludni szeretnék. Csak mái a vonaton lenne! Útban innen oda, átmenetben. szolgálaton kívül! Szemerkélő esőben Indult el hajnalban. Hóna alatt a barna táska a tízóraival. A vonatban ismerősök, üzem beliek. A szárítóból. A fonodából. Nem ő az egyetlen, aki Pestről jár be. Az első állomás után ütötte meg a fülét két mondat: — Most már bizitoe, hogy ősszel otthagylak benneteket. — Visznek a tanműhelybe, oktatónak? Csattant a kártyapakli — Aha No, vágd el. Közelebb húzódott, hogy elcsípjen még valamit, de azokat már jobban érdekelte a parti. Tanműhely náluk? Furcsa, hogy eddig nem hallott róla. Azt mondták: ősztől. Az öltözőben kapkodva szedte magára a kezeslábast Imre motoszkált a • fejében egész délelőtt Ahogy a kút- nál tegnap emémultan figyelte munka közben. Ottmaradt végig, hiába hívta az anyja. A többiek nyilván tudnak mér a tanműhelyről, ö meg most a vonaton .. Beleszúrt valami. Sapkája, fejbőre alatt bizsergette. Most kérdezősködne, szimatolna ... Eddig nem ért rá Ha hívták sem. A szabad idejét féltete... Talán átcsúszik az a gyerek az iskolában, irgalomból. Odaállíthat Ilyen bizonyitvany- twal? ... És kihez? Hol van egy embere a saját üzemében, u hétéves munkahelyén? T íz órát fújtak. Körülötte lassan szedelőzköd- tek Kiki ment a pakkjáért. Már percek óta töröl- gette a kezét öntudatlanul Ezt a pocsék, viszkető röste liked est lenyelni most, beha- rapni a száját, hogy újra ki tudja nyitni! Ha maga mellett tudná azt a fiút Aztán a folyosón volt már Ment egyenesen a művezetői iroda felé Egrihez, a vaddisz- nósörtéjű Egrihez, akin az úristen sem igazodik el. Aszú és paletta A művészét melegágya: atmoszféra. Magyarország taláin legkisebb — mindössze 11 ezer lakosú — vá- rosát történelmi múltja aligha tenné híressé. Nem a kora miatt, hiszen már 1130- bán II. Béla M- rály szőlőket a/domámyaziott a nemeseknek, hanem, mert itt nem fejezett a bakó, senkinek sem ácsoltak vérpadot, hires csata sem folyt falad között. Történelme kézművesekkel és földművesekkel, s a borral kaipcsotóSegesdi György: Gyerekek Egyiket válasz a kérdéseimre: .. A műterem ma nagy cikk. Ahol adnak, oda megyek ...” „...A vágyak és remények irreálisak... én nem akartam ide jönni, de pincében dolgoztam. ..” „Individuális energiahordozókból merítek erőt.. „ de fel tudok olvadni — megalkuvás nélkül — egy közösségben, iskolában”. ..... Az itt élő mesterekkel szellemi közösség?... Majd meglátjuk!.. Hát, szóval, eljöttek: albérletből, pincékből, padlásról. Szellemi közösségről nem lehet beszélni, s mi több, a nagy öregekkel sincs az ifjaknak kapcsolatuk, inkább feszültségről , generációs ellentétről lehet beszélni, ötven festő és szobrász él a városban — ez egyedülálló az országban. ötvenen — egy irányban? Ez ábrándkép. Mégis: közös a sors, a város szeretete. (Tokajt kivélint a bezosztája búza sikértartalma évről évre nő, asszidik össze. A XVII. században a 2500 höld- festők városa — korántsem a .... nyi szőlőt Zichy gróftól a művészek felkarolásából, tá- csalk itt aszusodiit a szó- lakosság' évi 1000 forintért és riogatásából született. Sokkal oszem' Neves kutatok sze- hat török szőnyegért bérelte, inkább gazdasági érdekből fa- A gömbölyű hordókat szállító kadt mecénáséig: meg ne szekereken rajtcsapott a tö- bukjon a HÉV. amely össze- milaloduk a magyar viszonyok- rök, a „budai vörös” néven köti a várost Budapesttel. A ismert szentendrei bort vitte szőlővesztésen búsuló uraknak A város vezetői és a kép- a német is... a polgárok másfajta hírnév kellett, hogy zöművészék között — orszá- kedve mégsem apadt el. utasok is legyenek. Nehéz len- gös példát mutatóain — jó a ne, kár is kutatni: mi az igaz, kapcsolat. A tanács viták!ub Csak amikor 1800-ban a mi a fáma is: hogyan állítsák helyre a P/21/ /luxéra letarolta a műemlékeket, milyen színre vidéket. Szolok helyeit legelő- Jobb, ha leszögezzük: a mai f■> A ípstók társadalmi két mutat már a* 1885-ös ka- mecénásokat semmiféle olcsó mimkában ^„elemeznek, s tasztert térkép. merkantilizmus nem vezereh. azLán a váro6Íiük üjjáva — A régi bubání, hunhal- Kedves tisztességgel, nagy ják ^ 6don házaikat, mi, pismani terű Leteken, mi a szólnak a távlati fejle«teremtünk új szőlőkultúrát — alaiutjak ki a művésztelepet tervedbe, például abba!/ mondja Hornyaik József, a Hogy JOVO legyen! épüljön fel az új lakott „Mathiaaz” Termelőszövetkezet M m hirw Javasolták: alakítsák ki a j elnöke. - Jó kupa bor. « niestersegak utcáját. Gy* színt csal le festőink palet- hírű nagynevű közismert tyaöntők, rézművesek, n* tájáról. mesterekre, Baresayra, Czó- kalácsosok, szíj\erők uí- Szeretik a mi kis vá- beire és Kondorra. Iskoláit J«* «• apró- „titokzatos” mC fosunkat a művészek — Ki- teremtettek, a nagybányai, hegekkel, ahol a vevő láth% rilla Ferenc, a városi tanács vásárhelyi és más iskolák % majd, hogyan készülnék* j yb-elnö.te az ablakon túlra mellett, s egy minden más- dísztárgyak. A iavasiatrai néz. — Ha az ember felkap- tói különbözőt Piktúrájukban Y61.8*®1 a váméi vezetőség kitart. a Kálváriára, és lenéz a — ha nem fc teljesen egy- ielölte a l- utcát. X* girbe-gurba utcácskájú város- gondolkodású, közös szemléié- Régi büszkeség a szó borin—i ta, amint házain bújkál a tű mesterekről van szó — Az ország legszebb szobrainak fény, a lomha járású Duna- egy valami el vitathatatlanul eredeti gipsz vázai láthatott ra, vagy a sötéten kéklő he- közös: a Duna-kanyart ihletett- itt. A művészek a repedezettt gyekre... megtelik szíve jó ség, az ősi barokk város mo- pusztuló műveket újraalikdt- érzessel. Mediterrán derű tívumainak felbukkanása. Aki jóik. időtál lóvá teszik, a fee* csillog Szentendrén. itt alkot, még a szokásos mű- tők mozaikkal , kerámiává# Vidám népi bohózat: a fajokban, a tájképekben, színesítik a kertet. A fiatal Szentendrei Theatrum. Lát- portrékban is különös hatást művészek elhatározták, galé- tacn az utcai sizínpadépítést kelt, az alakok, házak me- riát nyitnak, ahol két.-három bámuló Süt. szürke nemezka- szesen lágyak maradnak, s hétig kiállítják alkotásaikat, lapot hordott, ehhez mélykék ugyanakkor áttetsző könnyed- Az üzemekből, termelószövst- inget csillogó gyöngyházgom- seggel jelennek meg a képek kezetekből csoportosan érke»» botokal, bordó nadrágot, s felületén. nek a látogatóik, s örök menagy keze fejét lelógatta — Na4rv w.rrix„. k„n . ,_h„t „ cénástól. a néptől penzmaa is akár szegény Van Dyck de £taS£tt a vélhettem volna a fiatal szek szerződést kötöttek a heRembrandtnak is... “l lyi vállalatokkal, tez-ekW, á ösvényen, s rátérjenek-e a fiatalok is, akiknek fantáziáját miggyunít r-ogarny u. ua- _ helytől függetlenül — gyor-----b ornak: „... A klasszikus ér- sabb ritmussal foglalkoztatják telemben vett ábrázolásmód az emberi szorongások, az “f*’ cserébe kéPet. .-»zobrot alkalma« csak igazán az abszt- időszerű társadalmi fonáksá- a<ulaK' rahálásra, eszmék, érzések. gok az élet alapvető meg- HoS.v milyen gyors a város indu'atok, riadalmak általános határozásai a halál elkerül- segítsége? ... Anekdota is saü- érvényű kifejezésére. A non- hetetlenségé, a szerelem biz- letett: Barcsay mester kérte, figuratív szerkesztgetés, során tató ihlete. Az ifjú művészek- h°gy kövezzék ki az utcáját, elemeire bomlanak a közien- nek nincs közük a hagyomá- s hét múlva hozzá kedtek dók. melyeknek tartalma rejt- nyoknoz, a városhoz. A 12 a munkához, ve marad a képnéző, a mű- műteremlakásra lft0 jelentke- A művészet inspirálója: át befogadó előtt. Az igazi abszt- zö volt. Jöttek a 35 éven alu- atmoszféra. Ez pedig a festők 'akció ugyanis éppen hogy íjak. Derkovits-díjasok, na- városában kitűnő, azzal a kin 'BHto Sf**nem álarc, hanem összefog- gyot akarók lalás, sűrítés, lényegre mutatás, az ember érzelem- és gondolatvilágában végbemenő folyamatok, felhalmozódó jelek rendszerezése.. Létezik-e szentendrei iskola. ahol a festészet eszközeivel eppen így igazítanak el korunk bölcseleti problémáiban? Igen, létezik, virul, él — szeretve és támogatva a „pógárok” és vezetők által. őszi igézet: a művészte- iep. Egy éve, I960 októberében adták át az építők 12 művész új fészkét. Valódiak: két szoba. összkomfort — és a legfontosabb: a műterem, ahol hálából a város mesés hangulata kerül először a vásznakra. A völgyre nyíló „bungalókat” geometrikusain, sakktábla-mintára helyezték el a szőlők által oly imádott andezit- tufán és dolomitos löszön. Három gazda legszebb csillaga: két és fél millióba került a Képzőművészeti Alapnak, a Pest megyei és a Szentendrei városi Tanácsnak. Ügy hírlik, a százesztendős hagyomány — Szentendre a Varadi Sándor: Könyöklő mélabúvai kevert, ami minden „aszusodás” sajátja. A művészek nem külső. hanem bel* ső békére vágynak, de a harmónia tása nem ledteti a tőn§ két. hogy lönboző ii| zatok itt össze, az alkotá»'*l szító ereje; ‘ pen a a szép set gy# szemlék a múlté.\ leghelytálHj if-'; érv: a ini]* désre éj lg£ örömre forma lé ség ____ M Szentendrééi/ festők-; vá bam.-i— NÓGRÁD — 1970. december 13., vasárnap 9
