Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-11 / 264. szám

Akire a karmesteri pálca bízatott SOKSZOR jártaim Moszkvá­ban. Minden alkalommal el­mentem a Lemdm-mauzóleum- ba, hogy lássam őt. Megszám­lálhatatlan fénykép, a Lenin- múzeum féltve őrzött doku- menbumfilmjei mind előttem vannak, de talán egyik sem ad önmagában hű képet a forra­dalom vezéréről, az államfér­firól — aki e tisztségében sem változott semmit, aki a Kreml dolgozószobájában is megma­radt a szerény gimnazistának, a fiatalon bölcs jogásznak, a népét szerető, jó szívvel okta­tó, nevelő embernek, egynek a millió közül. Még mintegy két évtizeddel a forradalom győzelme előtt irta, amikor az új típusú, a történelmi elhivatottságnak megfelelő párt megalakításán dolgozott: „Óriási zenekarra van szükségünk; tapasztalato­kat kell gyűjtenünk, hogy he­lyesen oszthassuk el ebben a zenekarban a szerepeket, hogy az egyiknek a szentimentális hegedűt, a másiknak a 6zilaj nagybőgőt adjuk a kezébe, a harmadikra a karmesteri pál­cát bízzuk.” Miközben gondosan ügyelt aura, hogy ki-ki a neki leg­megfelelőbb hangszeren ját­szón, maga soha nem követel­te a karmesteri pálcát. A kol­lektív döntés adta a kezébe — mert a forradalom előkészíté­sének, győzelmének tapaszta­latai világosan bizonyították, hogy őt illeti. Szerényen, egyáltalán neu» vezéri pózban, de minden mesterkéltség nélkül viselte. Am élt benne az elhivatottság tudata. Gorkijt hadd idézzem: „Természetéhez tartozott a szenvedélyesség is, ám nem a játékos haszo szenvedélye volt, hanem Le­ninnek azt a kivételes lelki frisseségét mutatta, amely csak abban az emberben van meg, aki sokoldalúan és mély­ségesen érzékeli a külvilággal való kapcsolatát és hiánytala­nul megértette e kaotikus vi­lágban neki jutó szerepet.” Sokat olvastam Lenintől. Sokat tudtam róla. De talán itt, a kremlbeü dolgozószobá­jában állt össze bennem mindez olyan összképpé, amely számomra az igazi Le­nint ábrázolja. Megérintett itt a szelleme, közelsége és érthetősége — ez volt a rend­csináló varázsvessző, amely a megismerés mozaákköveit sor­ba rakta bennem. 1918 márciusában a kor­mány úgy döntött, hogy Moszkvába teszi át székhe­lyét. Akkor rendezték be itt Lenin részére a lakást és a dolgozószobát, könyvtárat, ta­nácskozótermet. Sokszor leír­ták már milyen, nem ismét­lem el. Talán csak egy dolgot, ami leginkább megragadott: a könyvek elhelyezése, szinte mindenütt való jelenléte — nem egyszerűen szimbólum. Perdöntő bizonyítéka annak, hogy ez az ember életelemé­nek tartotta az olvasást. Le­ninnek létszükséglete volt a mindenttudás. És a minden­nel törődés. HALLATLAN munkabírása közismert vcát. Krupszkaja ki­mutatást vezetett Lenin írá­sos tevékenységéről, s megál­lapította, hogy Moszkvában néhány év alatt 118 cikket publikált, 3365 levelet írt, 125 felszólalást készített, és fel­szólalt ezen kívül még 210 ér­tekezleten. Egyszer azt mond­ták Krupszkajának, hogy le­nini módszerei vannak a mun­kában. „Ez igaz — válaszolta. — Mi Hjieasel sokat dolgo­zunk annak érdekében, hogy munkánk minden nappal egy­re termelékenyebb legyen. Hi­szen nem csupán a munkások kötelessége, hogy minden nap emeljék a munka termelé­kenységét. Erről az állam minden dolgozójának gondos­kodni kell, sőt minden párt­munkásnak te.” Lakásának konyhájában viaszosvászonnal borított asz­tal, körülötte négy szék. Az asztalon bádogpoharak. Több­nyire itt étkezett. A szekrény­ben öreg porcelántányérok, -poharak — egy készletet nem lehetne összerakni belőle. Itt mondták el nekem, mennyi volt Lenin fizetése. Annyi, mint az átlag munkáskereset. Ez volt Lenin: munkában, jö­vedelemben a munkásokhoz mérte magáit. & itt mondták el az ismert történetet is, fi­zetésemelésével kapcsolatban, íme a levél, amit erről Boncs-Brujevicsnak írt, 1918 májusában: „Mivel nem tett elegeit annak a nyomatékos követelésemnek, hogy közölje velem, milyen alapon emelték föl a fizetésemet 1918. márci­us 1-től kezdve havi 500 ru­belről 800 rubelre, és mivel a fizetésemelés — amelyet ön a Tanács titkárával, Nyikolaj Fetrovios Gorbunowal egyet­értésben teljesen önkényesen rendelt el, megszegve a Nép­biztosok Tanácsának 1917. no­vember 23-i . dekrétumát — nyilvánvalóan törvényellenes, szigorú megrovásban részes!­A fiatalításra is gondolni kell A több mint 60 000 tagot számláló szakszervezeti moz­galom tisztségviselőinek szá­ma a szervezett munkások nö­vekedésével, új alapszerveze­tek létrehozásával tovább emelkedett. Négy évvel ez­előtt a különböző szakmai ágakhoz tartozó alapszerveze­tekben az aktívák száma meghaladta a 8000-et. A múlt óv végére számuk újabb 1300 fővel gyarapodott. Az emelke­désből a nők 400 fővel része­sednek. Ez összefügg azzal, hogy az utóbbi években több könnyűipari üzem kezdte meg működését a megyében. Érdekes az is, hogy az aktí­vák közül csak 1800-an van­nak a 30 éven aluliak. Ebből olyan következtetést te érde­mes levonni, hogy. a mozga­lom fiatalítására a jövőben, a szakszervezett tisztségviselők új jáválasztásánál jobban kell törekedni. tem.” Nincs semmi rejtély, semmi ólszerénység e magatartás mö­gött Lenin minden idegszálá­val a forradalom vezére volt, annak rezgéseit érezte, értet­te. Nemes jellemén túl ez a magyarázata magatartásának. Az eszme, amelynek elkötelez­te magát, amelyet győzelemre akart vinni, az elnyomás, a kizsákmányolás, a hazugság és a népbutítás bálványai ellen irányult. Jól tudta, hogy nem új bálványra van szüksége az orosz népnek. ő bálványt akart dönteni, hogy az értel­met állítsa annak helyébe. Bálványt dönteni pedig csak a nép soraiban küzdve, velük együtt lehet. Óh, mennnyire örök érvényű a lenini életmű e tanulsága! * Jobb megbecsülés és elismerés A Salgótarjáni városi Ta­nács a közelmúltban ismét foglalkozott a társadalmi munka nagyobb megbecsülé­sével, a közösségért önzetle­nül dolgozók nagyobb erköl­csi-politikai elismerésével. A végrehajtó bizottság tárgyalá­sokat folytatott a Hazafias Népfront és más tömegszerve­zeti vezetőkkel. Elkészítették a tanácsrendelet-tervezetet, amelyet jóváhagyás végett a tanács legközelebbi ülése elé terjesztenek. Az új tanács- rendelet intézkedik a „Salgó­tarjánért” elnevezésű emlék­érem és kitüntető jelvény adományozásáról, a városért végzett munka elismeréséről. A kitüntető jelvényt a tervek szerint három fokozatban adományozzák a kimagasló tu­dományos. irodalmi, művészeti és társadalmi tevékenységért. A vállalatok, intézmények, és üzemek munkájának elismeré­sére pedig vámdorzászlót ala­pítanak. A legtöbb munkát végző tanácstagi körzetet pénzjutalomban részesítik. LENINT kerestem, az em­bert. Nem a kőbe, márványba vésett istenszobrot, hanem azt a Vlagyimir Iljdoset, aki a nép szívébe zárva örökké él. Az istenszobrok kőtáblába vésett dogmákat tartanak a kezük­ben. A forradalmi osztályharc- Ban ennek nem 6ok hasznát vehetjük. Mi az igazi Lenint, a nangy forradalmárt, a kom­munista ember megtestesítőjét zártuk a szívünkbe. Róla, a mi halhatatlan Leninünkről emlékezünk születésének szá­zadik évfordulóján. Varga József Hosszú várakozás után vé­gül is egy szövetkezeti lakás doldog tulajdonosa lettem. A bebútorozás, a berendezés ren­geteg teendőt adott, és a szomszédaim természetesen ugyanebben a cipőben jártak. Reggeltől estig kovácsolás, fú­rók zümmögése hangzott min­denhonnan. De éjszaka, ami­kor a ház elcsendesedett, ne­kem úgy rémlett. hogy újra valami furcsa zajt hallok, az alagsor felöl, ahol a pincék sorakoztak. Ügy tűnt. hogy valaki téglákat csapdos egy kalapáccsal. Eleinte azt hit­tem, hogy a szomszédaim egyike álmatlanságban szen­ved, de néhány hónap után megriadtam: azóta már min­denki tisztességesen berendez­kedett, egy szög sem hiány­zott sehonnan, a pincék’felől pedig csak nem akart szűnni az a titokzatos zaj. Végül is úgy döntöttem, meg. beszélem a dolgot a szomszéd­dal. Feliks Derecki: 14 felfe — Még hogy hallottam-e? — kérdezte meglepődve. — Teringettét, hiszen le sem tu­dom húnyni a szemem, mert a fickó egész éjjel kalapál. Eldöntöttük, hogy expedí­ciót indítunk a pincébe. Elem- lámpákkal felszerelve, éjfél­kor vágtunk neki. Mindketten visszafojtottuk a lélegzetünket. — Hallja, szomszéd? — sut. togtam. — Valamerről jobbról jön. — Akkor hát menjünk arra — felelte határozottan. Egyszer csak téglafal maga­sodott elénk. A zajt most már egészen tisztán hallottuk. Leg­alább négy-öt ember lehetett a túlsó oldalon. Nagynehezen megtaláltam a kapcsolót, és felgyújtottam a villanyt. — Ügy látszik befalazták őket — mondtam. — Ember, nincs epy perc­nyi vesztegetni való időnk, lyukat kell fúrnunk a falba — mondta a szomszédom ag­gódva. A szanaszét heverő szerszá­mok segítségével nekiestünk a téglafalnak. A fal hamarosan engedett, s ekkor nem min­dennapi látvány tárult a sze­münk elé. Pompás, tágas szo­bát láttunk, s benne sürgő­forgó építőmunkásokat. Ahogy bennünket megpillantottak, a szájukat is eltátották a cso­dálkozástól. & NÓGRÁD — 1970. november 11., szerda — Mit keresnek itt kigyel- metek? Ez a méltóságos Zas- kronczyk família palotája, ök Egy kosár és egy zsák Egy nagy ruháskosár és «így tágbendőjű nylonzsák, púpoz­va megrakottan gyermeksabr kával és sállal — 12 asszony kéthavi munkájának eredmé­nye. Puha, bolyhos holmik, gyönyörűség a tapintásuk te. Rózsaszínűek, zöldek, fehérek, halványkékek, pirosak; kiseb­bekre és nagyobbakra valók. Kilencven sapka és kilencven sál. A Budapest Kötő Htsz salgó­tarjáni üzemének kiadóhelyisé­gében most is jó néhány asszony ül, fércei, tisztáz. Ügyesen, für­gén öltögetnek, igyekeznek, mert az idő gyorsan szalad, s ők nagy munkára vállalkoz­tak. Sapkából, sálból álló szép garnitúrával ajándékozzák meg Mikuláskor a felsőpetényi és a salgóbányai gyermekott­hon kis lakóit. Jut az aján­dékból néhány salgótarjáni családba is, oda, ahol sok gyermeket szűkös körülmé­nyek között nevelnek. Meglehet hogy ilyentájt. Mi­kulás és karácsony előtt, több helyen is hasonló szép gesz­tusra készülnek. Az ok, ami­ért éppen a salgótarjáni Bu­dapest Kötő Htsz-hez látogat­tunk el az, hogy a htsz fiatal Vöröskereszt szervezetétől még tán nagy múltú szervesetek is példát vehetnek. Nincs még két esztendeje, hogy létre­hozták a szeryezetet, de az asszonyok friss ötletei, újsze­rű kezdeményezései nagy ru­tinnal rendelkező szervezetek­nek is becsületére válnának. — Pártfogásunkba vettük a salgóbányai, a felsöpetényi gyerekeket, a salgótarjáni és a kisterenyei öregek napközi otthonát — számol be Kazin- czi Sándoryé voröskeresztes titkár. — Az ideihez hasonló­an tavaly is ajándékot ké­szítettünk a kicsiknek, mara­dék-, hulladékanyagból. Igaz, a munka szakmánkba vág, de azért nem könnyű ilyen kis darabokból takaros holmit összeügyeskedni. Sok türelem kell hozzá, na meg akarás is, hogy órák számra képesek le­gyünk elbíbelődni vele. — Látni kellett volna, ami­kor tavaly átadtuk az ajándé­kot! — teszi hozzá Kükkel Lászióné, a Vöröskereszt szer­vezet elnöke. — Micsoda nagy boldogság volt, mekkora ün­nep! Márcsak ezért is érde­mes dolgozni vele, mert nincs nagyobb öröm annál, ha más­nak szerzünk örömet. Női üzem ez, munka után a második műszak vár az asz­szonyokra. Mégis jut idő arra» hogy amihez egyszer nekifog­tak, azt becsülettel, kifogás­talanul végig is vigyék. A legutóbbi véradásnál például olyan magas százalékot produ­káltak, amilyennél ugyancsak kevés üzem dicskedhet. A sal­gótarjáni öregek napközi ott­honának maradék fonalat, anyagot szereztek, hogy egész álló nap legyen mivel foglala­toskodni a napközis öregeknek. Gyakran kopogtatnak Gor- dos néni ajtaján is. A 76 esz­tendős Gordos Istvánná a htsz vöröskereszteséinek „ál­landó patronáltja”; élelmiszer- csomagokkal járulnak hozzá kis háztartásához, ha beteg, gondozzák. A néni szomszéd­ságában lakó Bognár Gyuláné viszi a hírt a többieknek; mi­re van éppen szüksége Gprdos néninek. A kiadóban nagy halomba gyűlnek a kis sapkák és sálak. Némelyik már kész, de nagyobbrészt még gépelésre várnak a finom, meleg hol­mik. Mikulásra éppen elké­szülnek vele. Vajon kinek lesz nagyobb az öröme: az ajándékozóknak, vagy az ajándékozottaknak? i— szendi — Fellendülőben a kohász KISZ-klub Korszerű major A pásztói járás termel őszö- vetkezetednek a szurdoikpüs- pöiká tsz mutat példát arra, milyennek kell lennie a közös gazdaság központi majorjá­nak. Szép környezetben, a Zagyva partján építették fel. A major területe, épületei tisztáik, korszerű istállók so­rakoznak egymás mellett. Ma már háromszáz tehén tartásá­ra alkalmas. Központi takar- mányosa, korszerű tejháza, a major dolgozóinak öltözője, fürdője van. A gépek tárolá­sára gépszín, most építettek egy hideg levegős szénasaárí- tót. Mindent egy helyre kon­centráltak, ezzel megkönnyí­tették a tartási munkát A közelmúltban fejezték be a major vízellátását. A majort kerítéssel vették körül. Éj épüíetm ú j gépek Az ecscgi termelGszSvetkezet kétségtelenül az egyik legeredmé­nyesebben gazdálkodó üzem a megyében. Idei termelésük la Jó volt. A tsz vezetősége az anyagi lehetőségeket kihasználva fej­leszti a gazdaságot, szolgálati la­kás építését kezdték meg 380 ezer forint költséggel. Még az idén elkészül. Hatszázezer forintot fordítottak az üzem gépparkjá­nak a felújítására. Többek kö­zött két Sz—100-as talajművelőt és munkagépeket vásároltak. A gép­műhelyük számára műhelygépe- ket Tettek no ezer forintért. szegődtettek vala bennünket, azon céllal, hogy rendbeho- zandjuk a termeket — mond­ta végül a művezetőjük, s a vállunk fölött csodálkozva pis. logott a modern lépcsőházra. Régies beszédmódjuk és szo­katlan öltözékük elképesztett bennünket. — Ez itt nem palota, és nem lakik benne semmiféle méltóságos Zaskronczyk famí­lia. Ez szövetkezeti ház, bará­tom. A huszadik században vagyunk. — Istenem, istenem, hogy szalad az idő — kiáltott fel a művezető. — Rajta, embe­re!«, dolgozzunk — sürgette a munkásait. Én nem tudtam mire vél­jem a dolgot, de a szomszé­dom megnyugtatóan hátbave- regetett: — Jól van, jól van, most már legalább megnyugodha­tunk, hogy a véget nem érő tatarozás nem a mi korunk ta­lálmánya. Fordította: Zilahy Judit A salgótarjáni munkásfiata­lok klubéletében szép hagyo­mányokkal rendelkezik a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek ifjúsági klubja. Most hosszabb szünet után újra fellendült a klub tevékenysé­ge a nagyüzemi művelődési központban. A szórakoztató, tréfás táncesteken kívül nagy teret szentelnek az ismeret- terjesztésnek is. A munkás- fiatalok klubjában nemrégi­ben előadássorozat kezdődött a nemi élettel kapcsolatos felvi­lágosítás érdekében. Az ápri­lisig terjedő előadássorozatot dr, Cseplák György ismert szakorvos tartja — nagy ér­deklődés mellett. Az érdeklő­désre jellemző, hogy a kör­nyező üzemektől és tanintéze­tektől is jelentkeznek fiatalok az előadássorozatra. Érdekes kezdeményezés — és a fiatalkorú bűnözés elleni küzdelmet szolgálja — a Ko­hász-klub „kis kék fény adá­sa”, amelyet filmvetítésekkel és előadással együtt szerkesz­tettek. Népszerűek a külföldön járt üzemi szakemberek úti­beszámolói is a kohászfiatalok kőjében. Legközelebb például Beme Péter tart előadágt föld­közi-tengeri útjáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom