Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

Mérkőzés előtt Á hazai pálya előnyében bíznak A pontvadászat eredménye teljesen azonos: az eddigi hét fordulóban mind a Szombat­helyi Haladás, mind az SBTC S pontot gyűjtött... Ha a mérkőzés esélyeit la­tolgatjuk, igazat keld adnunk a szombathelyi szurkolóknak, akik szinte egyöntetűen ha­zai sikert várnak. Hogy miért? Részben azért, mert — mint mondják — eddig erősebb el­lenfelek ellen szereztek ugyanannyi pontot mint az SBTC, részben pedig azért, mert otthon játszanak... Az pedig, véleményük szerint még egyszer nem történhet meg, ami a Vasas szombathe­lyi játéka alkalmával meg­történt! Hetvenkét percen át győzelemre állt a Haladás és a 'győztes gólját három perc­cel a befejezés előtt érte el a pesti csapat... Utolsó két mérkőzését meg­nyerte az Sz. Haladás, az egyiket az Újpesti Dózsa el­len 0:0-át elért Dunaújváros ellen, annak otthonában, még­hozzá . 3:0-ra. A háromhetes szünet alatt két kemény mér­kőzést játszott a Szombathely. Az egyiket Vas. megye válo­gatottjaként Burgenlang ellen (3:0-na győzött az NB I-es gárda), a másikat Grazban, a Stájer-válogatott ellen. Itt 3:2-re kikapott ugyan a ma­gyar csapat, de a mérkőzés után a Sturm Graz azonnal meghívta október 28-ra a szombathelyieket, játékuk te­hát nyilván nem okozott csa­lódást. A szünet alatt több játékos sérülést szenvedett. A kerék­pár-balesetet szenvedett Ki­rály most épült fel, de az el­ső csapatban még nem jöhet számításba. Pék, Rátkai és Bokor sem volt egészséges az utóbbi napokban, a hét köze­pén azonban már edzettek, s így bizonyára az SBTC ellen is szerepelnek. Szerdán nagy lövőkedvet árultak el a szom­bathelyi csatárok, 15 gólt lőt­tek a tartalékoknak, és azok egyötödéit adták vissza Mur- sitséknak. — - Mindig igen nehéz 90 perceket vívott eddig a két csapat — mondta Fehérvári Alfréd edző. — Játékerőben nemigen van különbség a két csapat között, a hazai pálya azonban mellettünk szól, s ezért bízom a győzelemben... Az edző ezek után az ösz- szeállítást is elmondotta: Murats — Szántad, Pék, Né­meth, Balogh, — Farkas, Hal- mosi — Szabó, Bokor, Rátkai, Iszak I. A kdspadon Sáli, Kul­csár é6 Gangti ül. N. J. Bizakodva utaztak Szombathelyre Az SBTC labdarúgócsapa­ta tegnap délelőtt autóbusszal bizakodó hangulatban utazott el Szombathelyre. A bajnoki pontvadászat húsznapos szü­net után a VIII. forduló mér­kőzéseinek megrendezésével folytatódik a labdarúgó NB I- ben. A szünetet kemény mun­kával töltötték a fekete-fehér labdarúgók. Moór Ede edző alaposan megdolgoztatta fiait. Csupán Réf>ás Béla hiányzott néhányszor, aki az utánpótlás- válogatottban szerepelt. A „szélcsendet” csupán két je­lentősebb edzőmérkőzés szakí­totta meg. Egy héttel ezelőtt Kuba labdarúgó-válogatottja vendégszerepeit Salgótarján­ban, és mint ismeretes 1:0 arányban kikapott az SBTC- tőL Ezen a találkozón Bástiék félgőzzel is győzni tudtak a ma még szerény játékerőt kép­viselő vendégek ellen. Szer­dán Kisterenyén 4:1 (2:1) arányban győztek a hazai NB Il-es csapattal szemben. Kü­lönösen Básti nagy lövőkedve volt feltűnő. Ismét megállapí- hattuk, hogy kitűnő „bombá­zó”: nemcsak erős, de pontos lövésekkel célozta meg Hor­váth Károly kapuját... A Rohonci úti pályán ma délután már nem babra megy a játék. A Haladás szeptem­ber 13-án feltűnő győzelmet aratott Dunaú j város ban 3:0 arányban. A mai találkozó esélyese tehát a hazai csapat — ezt -elismerik Salgótarján­ban is. Nem kívánjuk az el­fogultság vádjával illetni Pa­lotai Károlyt — akinek ez lesz első NB I-es játékvezetői mű­ködése — de a JB küldőbi­zottsága körültekintőbben is dönthetett volna. Nem sze­rencsés választás, mert Palo­tai együtt kergette a labdát a Győri ETO-ban Fehérvári Alfréddal, a szombathelyiek jelenlegi edzőjével... A mérkőzés esélyeinek la­Solgótarjáni járás A hét meglepetése: Salgó—Szúpatak 4:0 A salgótarjáni járási labda­rúgó-bajnokság VIII. fordu­lójában Szúpatak csapata meglepetésre 4:0 arányban ki­kapott Saigon. Zagyvaróna le­győzte Mátramindszentet és így a bajnoki táblázat élére került. Bárna és Sóshartyán szabadnapos volt. Eredmények: Salgó — Szú­patak 4:0, Rónafalu — Luc- falva 3:2. Zagyvaróna — Mát­ramindszent 5:1, Homoktere- nye — Nagy-bárkány 8:1. A bajnokság állása 1. Zagyvaróna 6 6­- 21- 2 12 2. Bárna 6 5­1 32- 5 10 3. Szúpatak 8 4 2 2 11-12 10 4. H.-terenye 6 4­2 20- 9 8 5. Nagybárkány 6 3­3 14-12 6 6. Salgó 7 3­4 13-16 6 7. M. -mindszent 7 2 2 3 12-18 6 8. Luciáivá 7 1 2 4 12-15 4 9. Rónafalu 7 2­5 8-20 4 10. Sóshartyán 6­­6 8-42­tolgatásába tegnap három já­tékost és Nyulászi gyúrót von­tuk be. Miként látják ők? Szőke István kapuvédő: — Szoros eredményt és egy pon­tot várok. Ügy érzem erre ké­pesek vagyunk. Szalai Miklós középpályás: — Kabalából nem merek jó­solni. Sok volt a szünet, a jó sorozat után nem tudom most mire leszünk képesek. Horváth Ferenc csatárt — Hét nap alatt három mérkő­zést játszunk. Ebből öt pontot kellene megszerezni. Szombat­helyen döntetlent remélek, utána jöhet a Videoton és a DVTK. Nyulászi ' János masszőrt — Őszinte legyek? Csak halkan mondom, hogy döntetlent, vagy győzelmet várok. Hogy az előzetes vélemé­nyek megalapozottak voltak-e, az ma délután tisztázódik. Bízunk abban, hogy tovább folytatódik a csapat jó sze replése. Moór Ede edző és Boskó Ede intéző kedden ün­nepli névnapját. A kellemes meglepetést bizonyára szívesen fogadnák. Mint ahogy nagyon várják már az új autóbuszt is, melyet csütörtökön kapnak meg. A jelenlegi piros Ika­rus fölött ugyanis eljárt az idő, hosszabb távolságok meg­tételére — már eddig is gya­kori volt a műszaki meghibá­sodás — nem alkalmas. Az összeállítás érdekessége, hogy Jeck nem utazott el, mert bordafájdalmakra pa­naszkodott. Varga és László pénteken húzódást szenvedett A várható összeállítás: Szőke — Gecse, Baranyai, Kmetty, Vertig — Szalad, Répás, Toldi — Kriskó, Horváth, Básti. R. I. Jutalom a testnevelőknek A megyei tizenhét középfo­kú oktatási intézményében dolgozó 28 testnevelő tanár tanácskozását a tervezettől eltérően nem október 12-én, hanem 13-án rendezik meg Salgótarjánban. Többek kö­zött * foglalkoznak a közép­fokú iskolák sportprogramjá­val, az iskolák közötti pont­versennyel. Az elmúlt tanévi versenyben első három helyet elért iskolák testnevelői ju­talomban részesülnek. Fegyelmi döntések Sok az utánrúgás Magukról megfeledkezett labdarúgókkal szemben ho zott fegyelmi döntéseket a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága. Három felnőtt és három ifjú­sági játékos vétett a sportsze­rűség ellen. Kristóf István (Ér- sekvadkert) utánrúgásáért, és az ellenfél szándékos megüté- séért hat hónap eltiltást ka­pott. Szabó János (Érsekvad- kert) utánrúgásért két bajno­kin nem szerepelhet. Székely Imre (Vörös Cs. SE) két mér­kőzésen nem léphet pályára utánrúgás miatt. Az ifjúsági Tolnai Károly (Mizserfa) után­rúgásért két hetet kapott. Bő­det Ferenc (Érsekvadkert) megsértette a játékvezetőt, egy bajnokin nem szerepelhe- Kiss István (Zp. Építők) sport­szerűtlen > viselkedéséért egy hét eltiltást kapott. Atlétikai NB I. B. Várakozáson felüli szereplés az első napon Az atlétikai NB I/B. har­madik fordulója keretében tegnap délután Salgótarján­ban három férfi- és három női együttes részvételével le­bonyolították az első napi programot. A férfiaknál Szol­nok, Heves, és Nógrád megye válogatottja mérte össze tudá­sát. Női résztvevők: Szolnok, Bp. Építők II., Nógrád. Kitű­nő időben tíz férfi- és hét női számban hirdettek eredményt. Nógrád válogatottja az első napon várakozáson felül sze­repelt. A férfiak fölényesen vezetnek a pontversenyben, a nők tíz pontos előnyre tettek szert a Bp. Építők II-vel szeri­ben. örvendetes, hogy egy csúcsbeállítás mellett két csú­csot javítottak meg atlétáink. Női diszkoszvetésben Velen- czei Zsuzsa 35,30-cas ered­ménnyel új megyei serdülő- csúcsot állított fel. Á 400 mé­teres férfisíkfutásban Pala- ticzki Gábor új megyei ifjúsá­gi csúccsal, meggyőző fölény­nyel utasította maga mögé el­lenfeleit. Erká József a férfi - távolugrásban felnőtt megyei csúcsbeállítással győzött. FÉRFIEREDMÉNYEK 110 m gát: 1. Tóth (Nógrád) 17;4, 2. Mezővári (N) 17,6. Súlylökés: 1. Kalosó (N) 13,95... 6. Pénzes (N) 10,50. 100 m: 1. Hack (Szolnok) 11,0, 2. Angyal (N) 11,2. .. 4. Tóth (N) 11,3. 3000 m akadály: 1. Jakus (N) 9:35,6... 4. Máté (N) 9:55,6. 4x100 m: 1. Nógrád (Enki, Tóth, Hajnal, Angyal) 44,8, 2. Heves 45,4, 3. Szolnok 47,6. 1500 m: 1. Géczi (N) 4:12,7, 2. Fábri (N) 4:12,7. Kalapács: 1. Bakos (N) 48,06, 2. Pénzes (N) 45.92. 400 m: f. Palaticzki (N) 51.1.. . 3. Hajnal (N) 53,0. Rúdugrás: 1. Tóth-(Sz) 380. 2. Fodor (N) 370, 3. Erdei (N) 350. Távoliugrás: 1. Er ki (N) 70Í... 3. Szummer (N) 669 cm. NŐI EREDMÉNYEK 100 m gát: 1. Csaipó (Sz) 16.8.. . 3. Lupták (N) 17,2. 400 m: 1. Bata (Sz) 59,0, 2. Lajkó (N) 59,4. .. 5. Molnár (N) 66.0. Diszkosz: 1. Velenczei (N) 35.30.. . 5. Czibulya (N) 27,90. 100 m: 1. Nagyné (Sz) 12,8... 4. Reiter (N) 13,6, 5. Pintér (N) 14. Távolugrás: 1. Nagyné (Sz) 567... 3. Kissné (N) 530. .. 6. Pintér (N) 473. 4x100 m: 1. Szolnok 52,3, 2. Nógrád (Daj- kó, Reiter, Pintér, Virtyó) 52,6, 3. Bp. Építők 53,0. Gerely: 1. Hényelné (N) 37,74... 5. Mo­csári (N) 28,É). A "női pontverseny állása: Szolnok—Nógrád 45:27, Szol­nok—Bp. Építők II. 47:26, Nógrád—Bp. Építők II. 41:31. A férfipontverseny állása: Nőigrád—Heves 71:34, Nógrád — Szolnok 67,5:36,5, Heves— Szolnok 56:45. Mai műsor: 10 km gyalog­lás, női magas, hármas, férfi- diszkosz, női súly, 400 m gát, férfimaigas, férfigerely, 200 m női, 800 m női, 200 m. fér­fi, 800 m férfi, 5000 m 4x400 m női, 4x400 m férfi. Atlétika Lajkó ifjúsági bajnok Az országos ifjúsági atléti­kai bajnokságon három Bgy. SE versenyző állt rajthoz. Lajkó Zsuzsa a 400 m-es sík­futásban 58,5-del országos baj­nokságot nyert. Lajlké 200 m- en 26,7-del a- 3. lett. A fiúk 1500 m-es síkfutásában Fábri Gábor 4:07,3-del 2. helyen végzett. Nyolcszáz m-en 2:01.3- del a 4.-nek futott célba. A 10 km-es gyaloglásban Po­zsonyi István 52:36,4-del ezüst-J érmet szerzett Fejlődik a* sportiskola Az atlétikai sportág fejlesztésé­hez Nagybátonyban megfelelőek a tárgyi és személyi feltételek. Ezért a Nagybátonyi Bányász utánpótlásának biztosítása érde­kében 1971. január i-tőí a Salgó­tarjáni Sportiskola kihelyezett at­létikai szakosztályt működtet. A szakosztály munkájába 10—15 éves fiatalok vehetnek részt. Mai sportműsor A sportszerető közönség ma is gazdag program közül vá­laszthat: ki melyiket tekinti meg. Atlétikában Nógrád NB I/B-s férfi- és női válogatottja a III. forduló második napjá­nak küzdelmeiben vesz részt 9.30 árától az SKSE-stadion- bau. Az asztalitenisz NB III. Mórton-csopontban: Bgy. SE—• Bp. Művész, SBTC—Lőrinci, KISTEXT—SKSE. A megyei csapatbajnokságban az őszi V. fordulót rendezik meg. A kosárlabda NB II-toen az SBTC 10.30 órától az OSC együttesét fogadja Salgótar­jánban. Labdarúgó NB I.: Szombat­hely—SBTC, Szombathely, 14.30 ó., v.: Palotai (Szilvási, Tapolczay). NB I. tartalék: Szombathely—SBTC, Szom­bathely, 12.30 ó., v.: Balezer.. A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. — 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Elmondja: Betyár... Rádió­játék. — 9.05: Szivárvány. — 10.25: Rádióreklám. — 10.30; Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Egy korty tenger. — 13,10: Üj lemezeinkből. — 15.08: Juie Andrews énekel. — 15.15: Költők albuma. —■ 15.30: Körkap­csolás bajnoki labdarúgó-mérkő­zésekről. — 16.30: Frenreisz Károly táncdalaiból. — 16.40: Az NDK kul­túra hete. — 17.05: J. Strauss: in­digó. Nyitány. — 17.13: Néró. a véres költő. Kosztolányi Dezső re­gényének rádióváltozata, II. rész. — 18.08: Faluról falunak muzsiká­val. Matkópuszta. — 19.10: Sport­hírek, totó. — 19.15: Parasztbecsü- let. — 19.30: A kőszívű ember fiai. ^22.10: A vasárnap sportja, totó. 22 20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 0.10—0.25: Könnyű hangszerszólók. PETŐFI RÄDIÖ: 8.00: Az NDK kultúra hete. — 8.20: Mit hallunk? — 8.50: Zenei anyanyelvűnk. — 9.00: Szívesen hallgattuk. — 10.10: Mesterek — mesterművek. — 10.30: Az NDK kultúra hete. — 11.30: Közvetítés az FTC—MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. — 12.15: Stavoren asz- szonya. Mesejáték. — 12.47: Tás­karádió. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Mit üzen a Rádió? — 14.35: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15.20: százados szenzációk. « 15.50: A Gutenberg-kórus énekel. — 16.05: Mozart: A-dúr klarinét­ötös. — 16.34: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16.44: Szim­fonikus zene. — 17.47: Mire jó a zongorista? — 18.05: Tessék a mik­rofon! — 18.35: Brahms: B-dúr vo­nósnégyes. — 19.10: A magyar rá­dió népzenei fesztiválja Kecske­méten. — 20.50: Pergolesi: Az úr­hatnám szolgáló. — 21.37: Bialo­wieza nemcsak bölényparadicsom. Dr. Anghi Csaba előadása. — 21.52: Az NDK kultúra hete. — 23.10: Operettmuzsika. TELEVÍZIÓ: 8.55—10.00: Iskola­tévé. — 10.00: Csak gyerekeknek! — U.OO: Debreceni Dózsa — Elekt­romos bajnoki kézilabda-mérkő­zés közvetítése Debrecenből. — 12.35—13.05: Pedagógusok fóruma. 14.30: Kockázat, II. rész. — 15.45: Iskolatévé. — 16.10: Hétmérföldes kamera. — i6.25: Prágai séta. A* Intervízió gyermekműsora. — 17.05: Csak tiszta forrásból. Béké­si dalok. — 17.40: Reklám. — i7%50: Nicholas Nlckleby. — 18.15: Del­ta. — 18.40: Sporthírek. 18.50: Esti mese. — 19.10: A hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Móricz Zsig- mond: Légy jó mindhalálig. — 21.50: Hírek, sporthírek. BESZTERCEBÁNYA: 10.40: Férfi nemzetközi kosárlabda-torna. — 13.15: Lóverseny. — 17.35: Aljoska vadászik. — 19.00 és 21.35: Tv-hír- adó. — 19.35:. Az élet folyója. Szov­jet film. — 22.00: Hangverseny, Hétfő NÓGRÁD - 1970. október 11., vasárnap KOSSÜTH RADIO: 8.00: Hírek. 8.15; Mit üzen a Rádió? — 9J7: Rádióbörze — 9.25: A hét előadó­művésze: Paul Klc-cki karmester. — 10.05: Németország, III. rész. — 10.20: Haydn-müvek. — 11.00: Is­kolarádió. — 11.40: Alexandra. Opérettrészletek. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktéí. — 13.15: Nóták. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Édes anyanyelvűnk. — 14.10: Soproni József: II. vonósnégyes. — 14.27: A francia forradalom dalaiból. — 14.39: Sáncalja. — 15.10: Haifas a kürtszó. — 15.45: Két Suppé-nyi- tiny. — 16.00: A világgazdaság hí­rei. — 16.05: Kóruspódium. — 16.13: A mikrofon előtt dr. Polnn- kai Albertné. a VIII. kér. Tanács VB elnökhelyettese. — 16.33; P(:ki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: Bemutatjuk új Bartők-felvételeinket. — 17^2: Filmklub. — 18.02: Húszas stúdió. Tegnap vasárnap volt. . . — 17.25: Sporthíradó. — 19.35: A Rádiószín- ház bemutatja. Merénylet egyenes adásban. — 20.30: Hírek. — 20.33: Egy rádiós naplójából. — 21.33: Slágerstaféta. — 22.20: A Saar­brücken! rádió muzeális felvéte­leiből. — 23.25: Peter Alexander énekel. — 0.10—0.2$: Verdi: Otelló Füzfadal és Ave Maria. PETŐFI RÄDIÖ: 8.00: Zenekar! muzsika. — 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt... — 10.00: A zene hul­lámhosszán. — 11.44: Szép marjai novella. — 12.00: Katonadalok csárdások. — 12.20: GiocoUöa Operarészletek. — 13.03: Költő az irodalomórán. — 13.20: Braums: fisz-moll .szonáta. — 13.45: idő­járás- és vízállásjelentés. — 14.03 — 17.00: Kettőtől ötig. — 17.00: öt­órai tea. — 18.10: Ha még nem tudná. . . — 18.40—19.26: Közkívá­natra! — 18.27: Üj könyvek. — 19.30: Jó estét, gyerekek! — 19.36: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. — 2J.19: Nőkről nőknek. — 21.40: verbun­kosok. — 22.25: Operettmuzsika. — 23.15: Toronyzene. — 23.25: A hét előadóművésze. BESZTERCEBÁNYA: 16.55; Slo­van Bratislava—ZKL Brno jég­korongmérkőzés. — 19.15 és 22.10: Tv-híradő. — 20.20: Rozerkavat. Tv-film. — 21.30: Kamarazene. — 21.50; Sporthíradó. NB II. Északi csoport: Kis­toronyé—Leninváros, Kdsitere- nye, 14.30 ó., v.: Paipp. Ikarus —Nagybátony, Mátyásföld, 14 ó., v.: Szabó. Kazincbarcika— SKSE, Kazincbarcika, 14 ó., V.: Jaczina. NB III. Északközépcsoport: Pásztó—ÉMTK, Pásztó, 15 ó., v.: Gulyás dr. Bgy. SE—Sas­halom, Balassagyarmat, 14.30 ó., v.: Takács. Mizserfa—Zp. Építők, Kazár, 14.30 ó., v.: Ba­jor. K. Sörgyár—St. Üveggyár, Algyői út, 15 6., v.: Honvéd. NB-s bajnokság: Pásztó— Gáspár SE, v.: Bures, Dombó­vári, Kisiterenye—SKSE, v.: Simikó, Rajnai, Zp. Építők— Hatvani VSE, v.: Bácskai, Ko­ntár, SBTC III.—Mizserfa, v.: Nagy J., Laczkó, Bgy. SE)— Gyöngyösi Sp., v.: Sütő, Sze­les, SÜMSE—Zalka SE, v.: Lévavári, Lengyel, Egri BER- VA—Nagybátony, Hatvani Kinizsi—Egri Dézsa. Megyei I. osztály: Mátráno- vák—Vörös Cs. SE, v.: Fodor, Kamancslapujtő—Bgy. Volán, v.: Kakufe, St. ZIM—Rom­hány, v.: Hart, Diósjenő—So­mos, V.: Cisi'ki, St. Bányagép— Mátraverebély, v.: Urbán, Ju- rási'ts SE—Érsekvadkert, v.: Komlósi, Karancsság—Dejitár, , v.: Veres, Szécsény—Karancs- keszi, v.: Szabó II. A kezdési idő 14.30 ó. Az öt NB Il-es röplaibda- együttos közül csupán az St. Bányaigép férfi- és a Zp. Épí­tők női csapata játszik itthon 10.30, illetve 11 órától Zagy- vapélfalván. Az St. ZIM az OSC-mél, az SBTC a Bp. Épí­tőknél, a Kistere-nye a BSE- nél, a Zp. Építők az MTKL-nál vendégszerepei. A megyei nagygolyós teke- csapatba jnokságban reggel 8 órától az alábbi mérkőzéseket rendezik meg: Mátraszőllős— St. Dózsa, SÜMSE—SKSE, Kisterenye—N ádú j falu. A sakk OB II. kilencedik fordulójában az SKSE együt­tese 10 órától Salgótarjánban. a Gyöngyösi Energia csapatát fogadja. APRÓHIRDETÉSEK Azonnali belépéssel, nagy gyakorlattal ren­delkező gép- és gyors­írónőt felveszünk. Fi­zetés megegyezés sze­rint. Nógrád megyei Tanács VB tervosztály. P 1500-as garanciális eladó. „Vajszínű” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. 338 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Kluka, Salgótarján, Rákóczi u. 38. Keresünk fémtömegcikk gyártásban nagy­üzemi gyakorlattal rendelkező üzemvezetőket. Jelentkezés „Rétsá­gi járásban” jeligé­re a kiadóba. Vizsgázott fűtőket azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés minden­nap 7-től 16 óráig a vá- . rosi tanács vb, mély­építő üzem munkaügyi csoportjánál. Salgó­tarján, Kertész u. 2/a. Üj Rönich pianino eladó. Salgótarján, Rá­kóczi u. 5. A Jobbágyi Építő­ipari Szövetkezet ön­állóan dolgozó festő szakmunkásokat fel­vesz. Téli munka biz­tosítva. Nógrád megyei sütő­ipari Vállalat, Salgótar­ján, Rákóczi u. 146., magas kereseti lehető­séggel zsákolókat ke­res felvételre. A Kohászati Alap­anyagellátó Vállalat Salgótarján, külső pu. azonnali belépéssel nem nyugdíjas férfi­éjjeliőrt keres felvé­telre. Telefon; 17-19. Színes nagy árjegyzé­künk új kiadása meg­jelent! Kérésére díj­mentesen megküldjük. Rózsak, hatszáz fajta, újdonság! Ezüstfe­nyők, virághagymák, díszcserjék. Szállítás postán. Szálkái-kerté­szet, Budapest, Nép- köztársaság u. 8. Kocsikísérőket, rak­tári segédmunkásokat félveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. jelentkezni lehet:, FÜSZÉRT Vállalat Salgótarján,, nagyál- lomás, Vasút út. 408-as Moszkvics el­adó. Érdeklődni le­het Rákóczi u. 24. du.- 2-től. Telefon: 10-62. 16 évet betöltött lá­nyokat szövőnek fel­vesz a Pamuttextilmű Jacquard szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Jelentkezés írás­ban a P. T. M. Jacqu­ard szövőgyára üzem- gazdasági osztályán, Budapest, XIII., Szek­szárdi u. 19—25. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom