Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-14 / 241. szám

A Szovjetunió nem épit támaszpontot Kubában TASZSZ-nyilaikoxat Az utóbbi időikben az Egyesült Államokban propaganclahadjárat íolyik abban az irány­ban, hogy állítólag „szovjet veszély fenyege­ti a nyugati féltekét”. Az amerikai sajtó en­nek során olyan koholmányokat terjeszt, amelyeknek értelmében a Szovjetunió Kubá­ban megkezdte .állandó stratégiai haditenge­részeti támaszpont építését, atom-tengeralatt­járói számára”. Az amerikai kongresszusban szintén elhangzanak ilyen kijelentések. Ez a kampány a Pentagon és a Fehér Ház hiva­talos képviselőinek nyilatkozataival kezdő­dött. E nyilatkozatok kételyeket juttattak ki­fejezésre arra vonatkozólag, hogy a Szovjet­unió betartja-e a Szovjetunió és az Egye­sült Államok kormánya között 1962-ben létre­jött, ismert megállapodást. Ezzel kapcsolatban a TASZSZ-t felhatal­mazták annak kijelentésére, hogy a Szovjet^ unió mindig szigorúan betartotta az 1962-ben létrejött megállapodást, a jövőbeli is betart­ja, és abból indul ki, hogy az amerikai fél szintén szigorúan teljesíti ezt a megállapo­dást. Minden olyan állítás, amely szerint a Szov­jetunió „esetleg megsérti” az említett meg­állapodást oly módon, hogy Kubában hadi­tengerészeti támaszpontot épít, koholmány, mert a Szovjetunió nem épített és nem épít saját katonai támaszpontot Kubában, és nem tesz semmi olyasmit, ami ellenkeznék a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormá­nyai között 1962-ben létrejött megállapodás­sal. Mint ismeretes, a Szovjetunió egyáltalán elítéli, hogy államok katonai támaszpontokat létesítsenek más államok területén. Sőt. a szovjet kormány többször konkrét javaslato­kat terjesztett az ENSZ megfelelő szervei és a leszerelési bizottság elé az idegen területe­ken levő külföldi katonai támaszpontok fel­számolásáról. Ami az óceánok felhasználását illeti, a Szovjetunió szigorúan tartja magát az ide­vágó nemzetközi jogelvekhez és jogszabá­lyokhoz. Anükor szovjet hadihajók és más hajók hivatalos látogatásra, vagy üzleti cé­lokból felkeresik külföldi államok kikötőit, köztük a Kubai Köztársaság kikötőit is, ezt az illető államok kormányainak engedélyével teszik. Kézenfekvő, hogy az ilyen kikötői lá­togatás a szuverén államok elidegeníthetet­len, mindenki által elismert és az évszázados nemzetközi gyakorlat által megerősített joga. Felmerül a kérdés, kinek van szüksége, és miért erre az egész koholmányon alapuló ze­nebonára, amely szerint valamiféle szovjet haditengerészeti támaszpontot építenek Ku­bában? Mindenki előtt világos, hogy az ilyen koholmányok csak azoknak kedveznek, akik­nek érdeke háborús pszichózis felszítása és bonyodalmak keltése a világ e térségében. Azok, akik akarva, vagy akaratlanul felkap­ják és terjesztik az ilyen koholmányokat, a béke ellenségeinek malmára hajtják a vizet. A békeszerető külpolitikája alapján a Szovjetunió ezután is következetesen foly­tatja azt az irányvonalat, amelynek célja a feszültség enyhítése a világ minden öveze­tében, a nemzetközi helyzet javítása, az egye­temes béke megszilárdítása. (MTI) Kozmosz—371 A saputnyik rátért pályájá­A Szovjetunióban október 12-én Föld körüli pályára jut­tattál. a Kozmosz—371 jelzésű mesterséges holdat, hogy foly­tassák az űrkutatási program ra. Berendezése rendeltetésé­nek megfelelően működik. (MTI) Ülésezik az SZVSZ tőtanácsa Kedden Moszkvában meg­nyílt a Szakszervezeti Világ- szövetség főtanácsának 20. ülésszaka. A megnyitó- beszédet Enrique Pastorino az SZVSZ elnöke mondotta. Az ülésszak munkájában 46 ország szakszervezeti központjainak vezetőd vesz­nek részt. Megvitatják a nemzetközi szakszervezeti mozgalom akcióegységének fejlesztésével összefüggő kérdéseket, valamint az egyes szakszervezetek közöt­ti kapcsolatok erősítését a dolgozók követeléseinek megvalósításáért vívott harcban. Az első beszámolót a ked­di ülésen Pierre Gensous, az SZVSZ főtitkára mondotta. Az ülésszak négy napig tart. (MTI) Sofőrök A sofőrök hőskölteménye egyenesen lenyűgöző. Az em­ber fogalmat alkothatott ro- ia, ha látta a nehéz tehera­utót, amint rakomány nélkül tér vissza a frontról, a félig leégett, a golyósbomba repe- szei által kilyuggatott karos­szériát maguk után vonszol­va. A sebtében kijavított motor csodák csodájára még működött- A sofőr felénk intett, s elhajtott a barlang­ban megbúvó javító-szerelő műhely felé. A kórházban a sebész, aki épp most operált meg egy sofőrt, a következőket mesél­te nekem: „Valószínűleg a teherautó-sofőrök a legbátrab­bak hőseink közül- Éjjel egyedül vannak az úton. fe­lelősek a rakományért, ame­lyet vár a hadsereg. Hárma­sával vagy négyesével indul­nak útra, s egymástól nagy távolságra haladnak, olyan utakon, amelyeket különösen gyakran érnek bombatámadá­sok. Itt aztán senki segítsé­gére nem számíthatnak. Nincs aki a tüzet oltsa, ha kigyullad a kocsi, nincs, aki megjavítsa a szétlőtt utakat. A falvak az utaktól távol rejtőzködnek. Laoszban ala­csony a népsűrűség, s ezért nincs rá szükség, hogy az emberek mindenképpen ra­gaszkodjanak a művelési'e alkalmas kis földdarabhoz, megvalósítasat. A szovjet—francia jegyzőkönyv szövege A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfel­sőbb Tanacsa Elnökségének elnöke és a Francia Köztársaság elnöke, megerősítve az 1066. juntos 36-én kelt nyilatkozat téte­leit és szellemét, amelyet De Gaulle tábornok moszkvai lá­togatása idején írt alá a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, a-zzaí a közös akarattal, hogy a világ valamennyi részé­ben előmozdítsa a béke fenntartását, és tudatában annak a felelősségnek, amely ezzel kapcsolatban hárul a Szovjetunió­ra és Franciaországra, mint az Egyesült Nemzetek Szerveze­te Biztonsági Tanácsának állandó tagjaira, attól a felelősségtől vezérelve, amelyet mindkét állam a második világháború eredményeként visel Európában arra törekedve, hogy a két ország és a két nép között fennálló hagyományos barátságnak megfelelően gyarapítsa azokat a különleges kapcsolatokat, amelyek 1966 óta jöttek létre kö­zöttük gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális terüle­ten, attól az elhatározástól indíttatva, hogy újabb lendüle­tet adjon a politikai együttműködésnek, megállapodott az alábbiakban. ELŐSZÖR: olyan helyzetek kialakulása esetén, amelyek mindkét fél véleménye szerint fenyegetnék a békét, megsér­tenék a békét, vagy nemzetközi feszültséget idéznek elő, a Szovjetunió és Franciaország kormánya haladéktalanul érintkezésbe lép egymással, hogy az ilyen helyzetek minden szempontjával kapcsolatban és az ilyen helyzetek leküzdését lehetővé tevő intézkedésekkel összefüggésben egyeztessék ál­láspontjaikat. MÁSODSZOR: a Szovjetunió és Franciaország a kölcsö­nös érdeklődésre számot tartófontos nemzetközi problémák­ban kiszélesíti és elmélyíti a politikai konzultációkat. Az ilyen konzultációk felölelik: — az európai helyzet alakulását, az enyhülés előmoz­dításét, az együttműködést és a kontinens biztonságának megszilárdítását; — a világ bármely olyan térségének helyzetét, ahol ve­szélybe kerül a nemzetközi biztonság; — a közös érdeklődésre számot tartó problémákat, ame­lyeket többoldalú nemzetközi tárgyalásokon, egyebek között az Egyesült Nemzetek Szervezetében vitatnak meg; — minden más olyan kérdést, amellyel kapcsolatban a felek hasznosnak tarthatják a véleménycserét. HARMADSZOR: a fentebb kifejtett elvek semmiképpen sem érintik azokat a korábbi kötelezettségeket, amelyeket az aláíró felek vállaltak a harmadik államokkal szemben, és nem irányulnak egyetlen harmadik állam ellen sem. NEGYEDSZER: a politikai konzultációkat rendszeresen megtartják. A külügyminiszterek, vagy pedig a külön erre a célra kijelölt képviselők minden esetben összeülnek, amikor ez szükségesnek bizonyul, de elvileg évente kétszer. Moszkva, 1970. október 13. Nyikolaj Podgornij, Georges Pompidou, a Szovjetunió Legfelsőbb a Francia Köztársaság elnöke Tanács Elnökségének elnöke 2 NÓGRAD - 1970. október 14., szerda | Határvonalak Bonnban MÉG MAJDNEM egy hónap választási csatározás álll a nyugatnémet pántok előtt ad­dig, amíg november 8-án a hesseni szavazók bélépnek a fülkéibe. A csatározások hőfo­ka azonban máris magas. Annyira az, hogy Willy Brandt maga is belépett a küzdők sarába és miután egyetlen napon három válasz­tási gyűlésen is beszélt, ne­gyedik megnyilvánulásként egy sajtókonferencián kijelen­tette: „Nem bölcs dolog min­den tartományi választást úgy tekinteni, mintha afféle fél- Bundestag-választás lenne”. A kancellári óvás jelzi: a szoci­áldemokraták számolnak a nyugatnémet közvélemény egyre határozottabban észlel­hető polarizálódásával. Szá­molnak a vélemények egyre élesebb összeütközésével és szeretnék, ha ez, legalábbis Hesseraben, nem járna a je­lenlegi szociáldemokrata— szabaddemokrata koalíciós kormányzat bázisának meg­gyengülésével. A polarizálódás természete­sen a legaktuálisabb nemzet­közi probléma, azaz a szov­jet—nyugatnémet szerződés megítélésében jelentkezik, de sok jel mutatja, hogy jó né­hány belpolitikai-gazdasági kérdésben is mélyülnek az el­lentétek a koalíció és ellenzé­ke között. A szabaddemokra­ta párton belül is nyilvános­ság előtt zajlik egy-egy nem is mellékes kérdésről folyta­tott vita: Siegfried Zoglmann Bundestag-képviselő például ugyanolyan modorban és kife­jezésekkel lépett fel Brandt és pártja ellen, mint a leg­szélsőbb jobboldali keresz­ténydemokrata képviselők. A polarizálódás legfrissebb ese­ménye három szabaddemokra­ta képviselő átlépése az ellen­zéki kereszténydemokraták so­raiba — ezzel a koalíció par­lamenti többsége hat főre csökkent. A Rajna pamti parlamenti épületben, a Bundestag egyik ülésén egyenesen látványos kivonuláshoz vezetett a véle­ményeltérések növekedése. Möller pénzügyminiszter a költségvetési vita során, mint­egy feleletül a jobboddal ama vádjóra, hogy a koalíció gaz­dasági politikája „a márka szándékos elértéktélenítésévelM az infláció szándékos növelé­sével” fenyeget, alaposan odamondogatott a keresztény­demokratáknak. „Mindenki tudja, hogy azok, akik két vi­lágháború kirobbantásáért és az azt követő inflációkért fe­lelősek, szellemileg közelebb állnak a kereszténydemokra­tákhoz, mint a szociáldemok­ratákhoz” — mondta Möller. Ekkor álltak fel és vonultak ki a CDU és a CSU képvise­lői az ülésteremből. Möller később kijelentette: nem szán­dékozott az ellenzéket a hitle­ristákkal egy kalap alá venni; ám ez a mondata nem nyug­tatta meg a kereszténydemok­ratákat; közölték, hogy nem fogadják el a magyarázatot. Maga Brandt kancellár avat­kozott be ezután a vitába, hangsúlyozva: minisztere és pártbeli társa senkit sem akart személyi vagy politikai becsü­letében megbántani. „Nem hagyjuk azonban magára Möller minisztert, minden tá­madásra azonnal felelünk” — tette hozzá a kancellár. Nem is kellett sokáig várni. Strauss a szociáldemokratá­kat, Kies inger volt kancellár a koalíció másik pártját, a szabaddemokratákat támadja. Kiesinger Ansbachban mon­dott beszédében (itt az ugyan­csak novemberi, bajor tarto­mányi választás előtti propa- gandakörúton jelent meg), azt a meglepő állítást kockáztatta meg, hogy a Brandt-kormány tervei közt ott van egyes iparágak „államosítása, mi több szocializálása és a ma­gánkezdeményezést veszély fe­nyegeti az NSZK-ban”. Ez alaptalan állítások után a lé­nyegre tért: heves támadást intézett a moszkvai szovjet— nyugatnémet szerződés ellen. A NYUGATNÉMET belpo­litikai küzdelem kiéleződésé­ben, túl a gazdasági és költ­ségvetési vitákban megnyilvá­nuló nézeteltéréseken valóban ez a kérdések kérdése. A már aláírt szerződés parlamenti ra­tifikálása az a következő lé­pés, amelyből a Brandf-kor- mány szándékainak igaz vol­táról s a parlamenti erőviszo­nyok mai állásáról meggyő­ződhet majd a vdlágközvóle- mény. Mert ha a Bundestag­ban a jelenlegi „papírforma” szerint vékony kis többséggel rendelkezik is a koalíció, a polarizálódás kellemetlen meglepetések okozója is lehet. A már említett Zoglman n-úgy rávilágít a polgári-liberális szabaddemokrata párt titkolt belső betegségére: Zoglmann, a dúsgazdag gyáros nem áll egyedül azzal a nézetével, hogy a párt úgynevezett „ke­leti politikája” (tehát Brandt és a szabaddemokrata Scheel Von Alten Hétfőn a 'késő esti óráikban a csehszlovák fővárosba érke­zett Jurgen von Alten első osztályú követeégi tanácsos, az NSZK Külügyminisztériuma politikai főosztálya kelet-eu­külügyminiszter a realitásokat végre számba vevő közös poli­tikája), nem hasznos a kis- £s középtőkés csoportok számá­ra. Nagyon sok jel mutatja, hogy Zoglmann és társai már nemcsak a Kiesinger—Strauss- féle kereszténydemokrata ál­lásponthoz közelednek, hanem egy — egyelőre aláírás nélküli — röpirat útján, megkísérlik a neonáci gondolkodású vá­lasztók befolyásolását is, még­pedig a legszélsőségesebben jobboldali jelszavakkal. A polarizálódás egyik mel- lékvonása az úgynevezett „ki­telepítettek” revansdsta cso­portjai és a koalíciós kor­mányzat közötti, már előbb is meglevő ellentétek kiéleződé­se. Nemrég, amikor Friedland- ban tömeggyűlést tartottak ezek a revansastá csoportok, a szónokok heves kirohanása­it a hallgatók azoknak a transzparenseknek magasba ■ emelésével üdvözölték, ame lyeknek ez volt a felirata: „A SPD és a FDP hazaáruló!” „Dönitsétek meg az árulók uralmát!" Az ellenzék harci riadója, a szovjet—nyugatnémet szerző­dés ellenfeleinek csatasor­ba állása persze csak az egyik oldala a kép­nek. A kereszténydemok­raták soraiban is akadnak már, akik felismerték: a reál- poldtikai gondolkodás segít­het csak megerősíteni az' NSZK helyzetét. Egy-egy is­mertebb kereszténydemokrata vezető — Rainer Barzel vagy Georg Schröder, az első a parlamenti frakció vezetője, a második Kiesinger potenciális utódjelöltje a vezér! székben — a többieknél jóval árnyal­tabban fogalmazza meg el­lenzéki álláspontját; elképzel­hető, hogy a szovjet—nyugat­német szerződés ratifikálása kérdésében még nem végleges a nemleges állásfoglalásuk. NOVEMBER KÉT tartomá­nyi választása és a Bundestag előkészületei a ratifikálásra nyilván tovább mélyítik az el­lentéteket a szembenálló cso­portok között — az azonban már jól látható, hogy a pola­rizálódást jelző határvonalak nem mindenütt esnek egybe a pártokat jelző vonalaikkal. Gárdos Miklós Prágában rőpai részlegének vezetője. A nyugatnémet diplomata Prá­gáiban tájékozódó jellegű meg­beszéléseket folytat Jiri Gütz- cel a csehszlovák külügymi­nisztérium osztályvezetőjével. A vörös Mekono (in.) ha az a veszélyes övezetben, vagy átkelőhelynél, vagy utak közelében van. A néptelen utakon a sofőr csak saját erejére támaszkodhat- Ha például a hegy lejtőjét átsze­lő utat kimosta a víz, mert a szétbombázott dzsungel nem tudta tovább medrében tarta­ni a vízmosásokat, vagy egy bomba sziklára talált, s a szikladarabok az útra hullot­tak. vagy tölcsérekkel szab­dalták át meg át. A sofőr fogja a feszítővasat és a la­pátot, előszedi a maga robba­nóanyag-csomagját. Hozzászo­kott, hogy az Ilyen helyze­tekből is kikászálódjék. A szerszámokon kívül fegyver is van nála, hogy védekezni tudjon, ha esetleg ellenséges osztagokkal találkozik. Fegy­verre néha azért van szükség, hogy lelőhesse az ejtőernyőn leereszkedő világító rakétákat. Az ejtőernyő nélkül a rakéta lezuhan és időnek előtte ki­alszik. ■. Szerencsére a laoszi táj a sofőr hű szövetségese. A természet akkor is mel­lénk szegődött, amikor ezt a riportot készítettem. Gyalog mentünk, néha autón. A ha­talmas gyorsasággal repülő sugárhajtású gépnek igen ne­héz eltalálnia a hegyek, a meredek sziklafalak között mászó gépkocsit, ahol még a bombák és a napalm után is buján tenyésző növényzet el­fedi a földqtat. Ha pedig az agresszorok helikoptereket vetnek be, hogy nagyobb pontossággal támadhassák a front támaszpontjait, akkor ezeket a hegyhátak között el­helyezett légvédelmi őrsze­mek fedezik fel. Ilyen esetek­ben még a hegytetőn, az er­dőrész megtisztításával fog­lalkozó paraszt puskája is veszélyes fegyver lehet elle­nük­Laoszba érkezésem után néhány nappal egy amerikai repülő, akit túlságosan elraj gadott a teherautó vadász­szenvedély, ködbe burkolózó hegycsúcsnak ütközött. A re­pülőgép felrobbant. A sofőr­nek még csak meg sem kel­lett állnia, s egy golyót sem vesztegetett rá. Mikor utazásunk után visz- szatértünk, golyósbombával teli konténert mutatták ne­künk. A vadászbombázó, ame­lyik ledobta, célt tévesztett, A bombákat most virágvázának használják. A Lao hazafiai, akiktől tá­vol áll, hogy sikereiket túl­értékeljék, hosszan tartó há­borúra készülnek. Országuk fontos láncszeme az amerikai törekvéseknek. A laoszi nép makacs ellenállása az impe­rialisták összes tervét halom­ra dönti. És Laoszban min­den pillanatban emlékeztetik őket erre. Búcsúzásunk akalmával ün­nepséget rendeztek. Bekap­csolták a villanygenerátort. „La vongot” táncoltunk, s a Rizsesköcsög síkságon elért győzelmet dicsőítő dalokat énekeltük. A legszebb dalt a felszabadító hadseregben harcoló lány szerezte. Az egyik barlangban jöt­tünk össze. Az esős évszak első napjai már nyúlóssá vál­toztatták lábunk alatt a ta­lajt- Megosztottuk egymással kininünket, meg egy marék­nyi sós rizst. A sötét boltívek börtöncellára emlékeztettek, a barlang azonban erődít­mény volt, a győzelem bás­tyája. testvéri menedékhely. S ebben hasonlított a front összes többi barlangjára. Olyan élet van ott, melyet soha . nem lehet megtörni. Vietnami testvéreiknek és a khmer partizánokhoz hasonló­an ezekben a barlangokban győztesek élnek, akik az iga­zi civilizációt jelentik. Tud­tam, hogy mindegyikük, aki olyan vidáman énekel, nevet ezen az éjszakán, sok szen­vedésen ment keresztül. A harcosok öröme volt ez. akik készek vérüket is ontani az igaz ügyért, ha a szükség ügy hozza- Talán már holnap. (Folytatjuk) r

Next

/
Oldalképek
Tartalom