Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
Theodorakisz, a világhírű görög zeneszerző először lép ßzinre karmesterként azóta, mióta kiszabadult a junta fogságából. A színhely az olasz főváros lesz. Képünkön: a komponista megérkezik a római repülőtérre NDK pártés kormányküldöttség utazik Prágába Prágában hivatalosan bejelentették, hogy a CSKP Központi Bizottságának, a köztársaság elnökének és a csehszlovák kormány miniszterelnökének meghívására október második felében az NDK-ból párt- és kormányküldöttség látogat Csehszlovákiába. A delegációt Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke, valamint Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, az NDK Minisztertanácsának elnöke vezeti. Sziltanuk üzenete Norodom Szihanük, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöke hétfőn megbeszélést folytatott a Kínában tartózkodó Couve de Murville volit francia miniszterelnökkel. Megbeszélésükön jelen vollt Etienne Mansch, Franciaország pekingi nagykövete is. Szihanük herceg hétfőn üzenetet intézett a khmer nemzethez. A tizedik üzenet a Phnom Penh-i köztársaság kikiáltásához fűz észrevételeiket. Szihanük hangsúlyozza, hogy személy szerint soha sem ellenezte a köztársaság bevezetését Kambodzsában, de véleménye az, hogy e lépésnek összhangban kell állnia a többség óhajával. (MTI) Egyiptomi diplomácia Új BT-határozatot indítványoz az EAK Mahmud Riad külügyminisz- ej Joszef című hetilap úgy zet kiélezéséért, Jarring 'közéltén ma utazik New Yorkba, értesült, hogy a kéthetes keleti missziójának szaíbotálá- hogy az egyiptomi küldött- konzultáció összefügg az sáért. ség élén részt vegyen az egyiptomi (kezdeményezéssel ENSZ-közgyűlés jubileumi Bergus arról kívánja meg- ülésszakán. Kairóban arra győzni. az amerikai kormányt, számítanak, hogy a Riad által hogy legalább minimális mér- képviselt egyiptomi kezdetné- tékben módosítsa jelenlegi po_ nyezés új megvilágításba he- ÍMákáját. lyezi a közel-keleti válság Az EAK széles körű diplo- problémáját. A kezdeménye- rnáciai kampánya az egyipto- zés egyfelől arra irányul, mi kezdeményezés, illetve a hogy az ENSZ-közgyűlés tűz- szorgalmazott közgyűlési haze napirendre a közel-keleti tározat támogatásához kíván- helyzet megvitaífcását. másfelől ja megnyerni az ENSZ-tagálegy új, világos értelmezésű határozatban erősítse meg a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát. Kairói politikád körökben larnok egyetértését. Rogers amerikai külügyminiszter és Laird hadügyminiszter nyilatkozott az ABC televíziós társaság egyik progúgy vélik, hogy egy ilyen ha- ramjában az Egyesült Álla- tározat elfogadására kedvező- mok külpolitikájának néhány ék a lehetőslégek, mivel kérdéséről. A két miniszter ki- Washington legfőbb nyugati jelentéseiről a TASZSZ «zov- szövetségéseitől te elszigetelő- jet távirati iroda a következő- dött azzal, hogy bejelentette: két írja: nem vesz részit a négy nagy- A közel-keleti helyzetet hatalom fődelegátus-helyettesi érintve Rogers az ismert téAmiikor pedig Rogers és Laird arról beszélt, hogy Washington a vietnami kérdés békés rendezésére törekszik, teljes határozottsággal tudtul adta, hogy az Egyesült Államok továbbra is a hírhedt „vietnamizálásra” alapozza terveit, vagyis a saigoni bábok útján kívánja folytatni a vietnami háborút. Laird azt mondotta, hogy az Egyesült Államok gondoskodik a saigoni hadsereg légi, tüzérségi és egyéb támogatásáról. A csapatkivonásokról szólva rámutatott: hogy jövő év májusában még mindig Dél-Vietnamban marad 284 000 amerikai katona. Laird a továbbiakban arról beszélt, hogy „szigorú döntésekre van szükség, amelyek a katonai kiadások óriási mérszintű megbeszélésein a világ, nyekkel szemben azt hangoz- vű ^emelését is megkövetelheszervezet.ben. Ismeretes, hogy Anglia és Franciaország nem osztja az amerikai kormány merev, a politikai megoldást aláásó álláspontját. Az EAK optimizmusát alátámasztja az a tény, hogy kezdeményezése számíthat a szocialista országok, az el nem kötelezettek, az afrikai és a latin-amerikai államok támogatására. Donald Bergus, a (kairói amerikai érdetoképvisielet vetatta, hogy azért szakadtak meg a Jarring nagykövet révén létesített kapcsolatok, mert az Egyesült Arab Köztársaság a Szuezi-osotorna övezetében megsértette a tűztik”. A hadügyiminiszter állást foglalt a Földközi-tengeren állomásozó amerikai 6. flotta további erősítése mellett. Ezek a kijelentések ismét csak alátámasztják, hogy az Egyesült szüneti egyezményt. Azt is ál- Államok bizonyos körei küllította, hogy a Szovjetunió állítólag segítette az Egyesült Arab Köztársaságot a tűzszünet megsértésében. Az Egyesült Államoknak arra kell a tények ilyen elferdítése, hogy mentesítse az izpolitikai kérdésekben folytatják a hírhedt erőpolitikát. (MTI) líció Brandt: a koálí tovább folytatja munkáját A szociáldemokrata párt A hét végén egyébként to- országo6 elnöksége hétfőn vábbna is a koalíció helyze- ülést tartott Bonnban. A bel- te volt a fő téma. Az SDP- politikai helyzettel kapcsolat- politikusok visszautasították ban Willy Brandt ikanoellár, azokat a híreszteléseket, hogy a párt elnöke megállapította: az szó lenne a „nagykoalíció SDP—FDP pártszövetség 1973. visszaállításáról”. Ez mind ig tart. A két koalíciós párt- kül- mind belpolitikai téren nak eltökélt szándéka, hogy bénuláshoz vezetne” — mon- a kormányprogramban leiek- dotta egy gyűlésen Helmut tetett bel- és külpolitikai fel- Schmidt hadügyminiszter, adatokat megoldja. A három A szociáldemokrata párt FDP-képviselő párbváltozta- Saar-vidéki szervezete vásárlásával az erőviszonyok a nap a 32 éves ifjú szocialista Bundestagban nem változtak Friedel Laepple’t választotta meg. A kilépett képviselők meg a tartományi szervezet eddig sem támogatták a kor- elnökévé. Általános vélemény mányt. szerint ez komoly balratoló" Soheelnek az FDP elnöké- dóst jelent az eddig „mérgének igaza van abban, hogy a irányvonalat követő pártja elleni támadást parlamenten kívüli .befolyásos erők támogatják. Egy „jobboldali parlamenten kívüli ellenzék” nagyarányú kísérletéről van szó. hogy a fejlődés kénekéit engedni, hogy „atyai pózban a Saar-vidéki szociáldemokratáknál. Az új elnök programjában hangoztatta, nem szabad a Saar-vidéki CDU-nak megvisszaforgassák. Az időszerű külpolitika kérdésekről szólva Brandt pozitívan nyilatkozott Tito elnökkel folytatót vasárnapi tárgyalásairól. Az SDP elnöksége megelégedéssel vette tudomásul a kancellár bejelentését, hogy békebizottságának küldöttei is. a csehszlovák kormány kéz- A Magyar Országos Béketa- deményezésére ezekben a na- nács és a Magyar Ifjúság Or- pokban előkészítő megbeszé-' szágog Tanácsa üdvözletét La. lések kezdődnek Prága és katos Tibor és Réti Ervin ad- Bonn között. ta át. (MTI) gazdagok érdekeit képviselje.” Haigenban megtartotta első szövetségi kongresszusát a nyugatnémet béketársaság. A szervezet ismét Martin Nie- möllert választotta meg elnökének. A kongresszuson részt vettek a vietnami buddhistáik zetője szombaton váratlanul raeli kormányköröket a feie- Washingtoniba repült. A Roze lősség alól a közel-keleti helyJogtudományi konferencia Bulgária, Csehszlovákiai Lengyelország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Magyarország képviselőinek részvételével nemzetközi jogtudományi konferencia kezdődött hétfőn Pécsett, a Technika Házának Bartók-termében. Az első napon két téma szerepelt a napirenden: „Az állampolgárok és szervezeteik részvétele az igazságszolgáltatási tevékenységben” és „A döntőbizottságok és azok tevékenysége a szocialista államban”. Kedden „A jogszolgáltatás törvényességének biztosítékai az államigazgatási tevékenységben” és a „Jogpolitika, törvényesség és jogszolgáltatás, míg a harmadik napon „Áz igazságszolgáltatási tevékenység szerepe a szocialista államban” témákat vitatják meg a konferencián. UJabb ti a «üs A québeci felszabad ítási front két sejtje, amely túszként fogva tartja James Cross angol diplomatát és Pierre La- porte kanadai munkaügyi minisztert, hétfőn délelőtt újabb, egymástól független közleményeket adott ki. Felajánlották, hogy közvetítőn keresztül kapcsolatba lépnek a kormányhatóságokkal a két túsz szabadon bocsátása feltételeinek kidolgozására. Lényegesen békülékenyebb hangnemben, mint régen, a front sejtjei azt kérik, hogy Robert Lamieux montreali ügyvéd (korábban a bíróság elé állított frontgierilláik jogtanácsosa) legyen a közbenjáró, ö és két francia anyanyelvű újságíró lenne a túszcsere végrehajtásának ellenőre is. A front két megjegyzést csatolt zenetek sokról újabb üzeneteihez. Egyrészt figyelmeztet|ek arra, hogy tovább nem késlel,ke-dnek ési „türelmüknek megvannak a határai”, fnásrészt jelzik, hogy Cross levelét csatolják üzenetükhöz, bizonyítékul, hogy még él. Montreál 3800 rendőre egyébként hétfőn kettős műszakot kezdett. A rendőrőrsöket ugyanis közéleti személyiségek és üzletemberek elárasztják háziőrizetet kérő üzenetekkel. A rendőrség már teljesítőképessége végén jár. Fegyverbarátság-hadgyakorlat Kép a Fegyverbarátsiág-hadgyakorlatról: néphadseregünk katonái az NDK nemzeti néphadseregének folyami gyorsnaszádjával ismerkednek A honismereti mozgalom tízéves jubileuma alkalmából országos konferemciájra került sor az Építőipari Dolgozók Szak- szervezetének székhazában. Képünkön: Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese a mikrofonnál NÓGRAD — 1970. október 13., kedd Barlanglakok A menekült asszonyok hihetetlen soványsága Ravensbrück fog jatt juttatta eszembe. Elmondták, hogy lágerbe érkezésük után a legszebbeket közülük a tiszteknek vetették oda, a többieket pedig a közkatonáknak. Sok fogoly pusztult el a járványok és a rosszultápláltság következtében. A felnőtteknél is nagyobb számban halnak meg a gyermekek. A Long Sheng támaszpont közelében 4500 fogoly közül egy hónap leforgása alatt 164 gyermek halt meg. A halál oka: himlő. Még osak orvosi ellátást sem kaptak. 1969 márciusától júniusig ebben a táborban körülbelül ezer ember halt meg, közülük 400 a kolerajárványtól. Tham Phal Luangban egy hónap alatt százhúsz gyermek pusztult el... A Mekong Indokína népének vérétől vörösük... Ezen a tavaszon Laoszra, Kambod- zsáda és Dél-Vietnamra huszonnégy óra alatt tízezer tonna bombát dobtak le az amerikaiak, ami robbanó erejét tekintve ugyanannyi, mint a Hirosimát elpusztító atombomba. A vörös Mekong (ii.) E három országban minden gyermek „Nixonnak” hívja a bombát. De a felégetett mezők harcosokat szülnek. Harcosokat, akik addig* fognak küzdeni, amíg az utolsó amerikai katona is elhagyja földünket. Nincs más út előttük. „Népünk iránti hatalmas szeretettel, s az ellenség iránti égő gyűlölettel mindent le lehet győzni” ->*■ mondták barátnőim a Nőszövetségben. A nedves barlangban beszélgettünk, ahol a szervezet központja volt. Gyakran jut eszembe ez a mondat, amikor a barlangokban felszerelt rendelőket látom, a Front nyomdáját, ahoi olyan emberek szedik kézzel a Laoszi Hazafias Front és hadsereg újságjait és a tankönyveket, akik két, vagy hárorr évvel ezelőtt tanultak meg írni. vagy amikor a hegyek mélyén elrejtett rádióállomáson vagyok ... Az értelmiség, a parasztok, a katonák, az orvosok mindent maguk csináltak, kezdve a sziklarobbantástól egészen az ácsmunkáig, harcolva a nedvesség és a sötétség ellen. A Front harcosai, a közkatonák és a tisztek eltartják magukat: rizst és gyümölcsöt termesztenek. A manióka stratégiai növény Laoszban, akárcsak Dél-Vietnamban. Hagymái ehetők maradnak a vegyszeres támadás és a napalmtámadás után is. A „barlanglakók” tréfásan „manióka-elv- társnak” nevezik. Amikor Vietnamiból Laosz- ba utaztam, hanoi barátaim azt mondták: „Mi, vietnamiak, 31 millióan vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük az amerikaiakat. Laoszi testvéreink mindössze hárommillióan. Ezért felszabadító harcuk nehezebb mint a miénk. Meg kell ismerkednünk a laoszi forradalmárok életével, ez jó iskola lesz számunkra.” Már a helyszínen, véletlen találkozásaim során naponta egyre jobban megértettem ezeknek a szavaknak az értelmét. Láttam, mennyi súlyos áldozatba, önmegtartóztatásba, türelembe és forradalmi lelkesedésbe kerül a laoszi nép minden egyes győzelme. Az amerikai agresszió eszkalációja idején Vietnamban láttam a falusi lakosokat, ezeket az „állományon kívüli tüzéreket”, akik bármely pillanatban készen állnak, hogy segítsenek a légvédelem katonáinak. Részt vettek a föld alatti erődítményrendszer kiépítésében, a létesítmények álcázásában. Laoszban kis különálló egységekkel találkoztunk a magas tengerparti csúcsokon, a dzsungelekben, a hegyekben egyaránt. A fiatal katonák nem az iskolában, hanem a tűzvonalban tanultak meg a fegyverekkel bánni. Nagyon gyorsan elsajátították a technikát, nagy volt bennük a győzniakarás. A légitámadások közötti időkben tisztjeikből tanítók lettek. Együtt termesztették a mamókát, együtt tenyésztették a csirkéket, együtt keresték a vizet, amely a bambusztörzsekben gyűlt össze, vagy távolabbi forrásokban található. (Folytatjuk)