Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-09 / 237. szám

Kérés a rádiókox Az Autóklub balassagyar­mati szervezetének legutóbbi közgyűlésén a sok érdekes felszólalás és javaslat között az is elhangzott: a Magyar Rádió sugározzon rendszere­sen az autósoknak szóló mű­sort. A kérés nem irreális, s a hazad autósok egyre népesebb táborának minden tágja minden bizonnyal egyetért vele. Nagy szolgálatot tenne számunkra, ha — mint Euró­pa számos országában — ná­lunk is rendszeres tájékoz­tatást halhatnának az utak állapotáról, a várható forga­lomról, a közlekedési akadá­lyokról, s még sokfele, az autósokat érintő kérdésről. Három hónappal előbb Ä Szovjetunió az Mén négyezer tonna különböző mé­retű rúdacélt rendelt a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­től. Ez a mennyiség jóval meghaladja az elmúlt eszten­dőben kért mennyiséget. A X. pártkongresszus tisztele­téne a Szocialista üzem cí­mei kitüntetett rúdhúzó özem kollektívája vállalta, hogy az éves mennyiséget szeptember 30-4g legyártja a szovjet megrendelő kívánsá­gának megfelelően. A dol­gozók felajánlásukat megva­lósították, útra készen áll az utolsó szállítmány is. jiftBrg'fofóterentftő! Felemelték a lótolvajok büntetését a ló tolvajokról, R. Béla 17 éves és Rácz Pál 21 eves salgótarjáni lakosokról, akik Aszódról lovat loptak, s azt nagyapai jussként Lőrin­ciben eladták. Hacsak a ló lett volna! __ R. Béla sze­r ette a kerékpárokat, s jó néhányat ellopott a megye- székhelyen. Segítségére volt a lopásokban Rácz Pál, aki közreműködött akkor is, ami­kor R» Béla táskarádiót lo­pott. A rádiót eladták, s a pénzt elverték. A feljebbvi- teli tárgyalás során a Balas­sagyarmati Megyei Bíróság megváltoztatta, illetve fel­emelte a két vádlott bünte­tését R. Bélát 1 év 6 hónap, Rácz Pált pedig 2 év szabad­ságvesztésre ítélte. NŐGRÁD ÍoJ>4>rnif ■'«<#* beruháaá* A Imit laálózal k orixerüil téséro Nézsa község távol esik a megyeszékhelytől, s lakóinak hosszú ideig gondot okozott a ■ korszerűtlen kereskedelmi há­lózat. Az elmúlt években az ÁFÉSZ erőfeszítéseket tett a bolthálózat korszerűsítésére, az egész körzetben. Felsőpe- tényben új presszó és vegyes­bolt épült, Nóprádsápon pedig korszerű üzletet létesítettek a régi életaíiszerbolit helyett. Most ezeknél is nagyobb terven, kíván megvalósítani a nézsai fogyasztási szövetkezet. Több mint egymillió forintos beruházással ABC-áru ház épí­tését tervezik Nezsán. Az épít­kezést közösen valósítja meg a községi tanács, a termelő­szövetkezet és a fogyasztási szövetkezet. Ugyanis az épü­letben kap helyet a községi tanács és a szövetkezeti iro­da is. Az alapozási munká­latokat a jövő év elején kez­dik meg, és még 1971-ben sor kerül a műszaki átadásra. A negyedig ötéves terv so­rán Keszegen új önkiszolgáló bolt, Felsőpetény külterületén ugyancsak új bolt épül. Jogosítványukat elvették Salgótarjánban, a Bánya'kaszinó- nál három korsó sört Ivott, majd a tehergépkocsiba ült Borsos Im­re salgótarjáni lakos. A Lovász József utcában a rendőr járőr iga­zoltatta az ittas vezetőt és Bor­sos bíróság elé került. Karkusz Barnabás 28 éves rm- hálygergei lakos az egyik este a tarjáni szórakozóhelyeket járta végig, s a fél rum mellett 12 üveg sört ivott meg. Másnap nyu­godt lelkiismerettel ült fel a Ta­nácsi Építőipari Vállalat teher­gépkocsijára, amikoris négy ki­lométer megtétele után a Vörös- hadsereg úton a rendőrök iga­zoltatták. ítélte. Mindkét gépjárművezető vezetői engedélyét a rendőrök az igazoltatás során elvették. Boda István 35 éves érsekvad­kerti gépkocsivezető ,,nagy legény’* volt a Bokrétában és este U óráig kilenc féldeci szilvapálinkát és négy pohár sört ivott. Másnap munkába állt ugyan, de rosszul- létről panaszkodott segédvezető­jének. a 2-es számú AKÖV te­hergépkocsiját egész nap a váltó­társ vezette. Amikor végeztek a munkával, Boda vállalkozott ar­ra, hogy beviszi a tehergépkocsit a telephelyre. Ütközben igazol­tatták. Kiderült, hogy közepesen alkoholosán vezette a járművet. A Salgótairjáni Járásbíróság Vezetői igazolványát a helyszínen gyorsított eljárásban tárgyalta elvették, s a Balassagyarmati já- ügyüket. ittas állapotban való rásbíróság ittas állapotban való gépjárművezetésért Borsos lm- gépjárművezetésért isoo forint rét 1700 forint, Karkusz Barna- pénzbüntetésre ítélte.-bást 1300 forint pénzbüntetésre — Mi történt a Pécskö utcában? Különleges estéje volt szer­dán a Pécskö utca lakóinak. Háromnegyed tizenegykor két asszony rohant lefelé, mint élő szirénák. hangos üvöltö­zéssel. Az utca két oldalán sorra nyíltak az ablakok, hiá­nyos öltözetiű nők, férfiak tó­dultak az utcára. — Mi történt? — kérdezős­ködtek egymástól, de hamar fci lehetett (találni, hogy mi, mert az uitca felső végéből sűrű füst gomolygott alá. Va­lahol tűz ütött ki. A következő percekben két kékfényes rendőrautó szágul­dott az utca felső vége felé, majd két hatalmas tűzoltóautó robogott ugyanerre. Tizenegy­kor egy Volán-autóbusz ha­ladt óvatosan, ugyancsak a tűz irányába, ezt egy száguldó dzsipp követte. Sokan igyekeztek fölfelé. a meredek utca közepén a tűz­oltóautó vize csordogált le, mint vékony erecske.., ■fó másfél óráig tartott, amíg a kedélyek megnyugod­tak és az ablakok halk kat­tanással becsukódtak. Riporterünk a történtekről ezt jelentette: Felgyújtotta lakását — megszökött Egyszerre riasztották a rendőröket és a tűzoltókat. Az történt, hogy Horváth Ernő 30 éves salgótarjáni lakos ré­szegen. tért haza a telepre és Maya Nicolescu ötlete nyomán Irta: cs. Sebök unre Horváth Tibor, zajzolta: felgyújtotta lakását. Horváth megkísérelte, hogy felgyújtsa a szomszédban lakó testvéré­nek a lakását is, de ebben megakadályozták. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók ol­tották el. a gyújtogató pedig megszökött a helyszínről. Hor­váth Ernő a múlt hónap de­rekán szabadult a börtönből, ahová közveszélyes ■ munkake- rűlésért került. Szabadulása óta sem vállalt munkát, csa­vargással, italozással töltötte idejét, a gyújtogatót körözik. NAPTÁR 1970. október 9., péntek, Dénes napja. A Nap kel: 5.53, nyugszik: 17.09 órakor. A Hold kel: 14.44, nyugszik: 23.43 kor. óra­Meleg idő Várható időjárás ma estig: ál­talában kevés felhő, száraz idő. Pénteken délutántól a nyugati megyék egy-két helyén zápor le­het. Időnként megélénkülő délies szél. Legmagasabb nappali hő- ■mérséklet ma 19—23 fok között. Je­lentős mennyiségű csapadék (leg­alább 5 mm) az ország területének hatvan százalékán várható. — Huszonnégy új autóbuszt állított forgalomba szeptem­ber 1-ig az AKÖV. Jelentősen javult a helyi és helyközi for­galom. Vtvszomdt évvel ezelőtt. 1945. október 9-én zajlott le trz emlékezetes nagy baloldali tömegtüntetés Budapesten. E tüntetés, amelynek fö szervezője a Magyar Kommu­nista Párt, résztvevői pedig a kommunista és a szociálde­mokrata tömegek, válasz a reakció meg-megújuló támadá­saira, provokációira. A tüntetők elözönlik a pesti utcákat; a kerületektől vörös és nemzetiszínű zászlók alatt vonuló tün­tető csoportok a József körút és a Rákóczi út sarkán vége­láthatatlan, hatalmas tömeggé egyesülnek. A Himnuszt éneklik, a hangszórók az Intemacionálét harsogják. A füg­getlen, szabad és demokratikus Magyarország mellett tünte­tő dolgozókhoz a munkáspártok vezetői intéznek rögtönzött lelkesítő beszédeket. „Nem állunk meg félúton, reakció pusztuljon!” — zúg a sok tízezres tömeg ajkán. A kisgazdapártnak a törvényható­sági választáson elért sikerére így válaszoltak a dolgozó tö­megek, egyértelművé téve a reakció előtt is. hogy Buda­pest egyszersmindenkorra a dolgozók fővárosa lett. liszátdj — Mafass*’ gyarmaton Tiszatáj elemmel képzőmű­vészeti kiállítást nyitnak ok­tóber 11-én délelőtt Balassa­gyarmaton a Horváth Endre Galériában. A Mikszáth Kál­mán művelődési központ ál­tal szervezett tárlaton az ér­deklődők megismerkedhetnek dr. Piroska János festőművész alkotásaival, a Tiszatáj han­gulatával, amelyek a képekről varázsolják a palóc városba a Tisza mentének tájait, embe­reit. A művész ezúttal első­sorban az utóbbi években ké­szük műveit hozza el Balas­sagyarmatra. A kiállítás, ame­lyet László Gyula egyetemi tanár nyit meg, október 26-ig tekinthető meg a galériában. — Hétvégi országjárások. A Salgótarjáni Kohászati Üze­mek szocialista brigádjai ed­dig csaknem száz alkalommal vettek részt a hétvégi ország­járásokon. Az utazási költsé­geket részben a vállalat fe­dezte. — Lengyel szakemberek jártak az elmúlt napokiban a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben. A katowicei vas­kombinát szakemberei a hi­deghengermű technológiai ,fo­lyamatait és a gyárrészleg munkaszervezését tanulmá­nyozták. Megismerkedtek a huzalmű és a kovácsoló gyár­részleg gyártási technológiájá­val. — Művelődés és a tanácsok. A salgótarjáni járásban több község kulturális intézményé­nek fenntartásáért, illetve irá­nyításáért a községi közös ta­nácsok a felelősek. A követ­kező hetekben felülvizsgálják a művelődési otthonok és könyvtárak működését. — Átalakítják a tanácshá­zát. A Balassagyarmati járási Tanács több mint hetvenezer forinttal járult hozzá a Cser- hátsurányi közös községi Ta­nács épületének belső átalakí­tásához. Magyarnándorban is átalakítják a tanácsházát. — Az élő népdal címmel su­gározza a rádió dr. Manga János műsorát. A sorozat négy héten keresztül bemutatja a nézsai népdalokat. Az első adás kedden hangzott el a Kossuth-adón, s szombaton megismétlik a Petőfi rádióban 16 óra 20 perckor. A népdalo­kat a nézsai Szegfű-kórus és tagjai énekelték hangszalagra. — Nógrád megye műemlé­kei címmel kiállítás nyílik Ri- mócon október 10-én. A tárla­tot a múzeumi hónap idején még több községben vándo­rol tátják. — Fejezetek Nógrád megye őskorából. E címmel tart elő­adást dr. Patay Pál •Balassa­gyarmaton, a művelődési köz­pontban október 14-én. — A rétsági járás községei­ben a helyi tanácsok és a népfirontbizottságok szervezé­sében közel hárommillió fo­rint értékű társadalmi mun­kát végzett a lakosság. Ez az összeg év végéig előrelátha­tóan eléri a négymilliót. — A Belorusz Állami Tánc­együttes október 27-én mutat­kozik be a salgótarjáni közön­ségnek a megyei művelődési központban. Rendkívüli fuvarozások Még- villany sines... A mezőgazdasági szakmunkások hiányának a balassagyarmati já­rásban is egyik alapvető okát a szociális ellátottságban levő hiá­nyosságok adják. Fekete-fehér öltöző például mindössze egy gaz­daságban, Érsekvadkerten talál­ható, s bár jelenleg Dejtáron Is épül egy, számuk így is elenyé­sző. A szociális ellátottság hiánya különösen a juhászaiban okoz gondot. A juhászok többsége el­érte már a nyugdíjkorhatárt, de a fiatalok — érthetően — nem jelent­keznek; a juhászatokban sokhe­lyütt még a villany, a korszerű gondozási technológia alapja sincs bevezetve. — Búcsúztatás. A Balassa­gyarmati városi Tanács dolgo­zói nagy részvéttel búcsúztat­ták a közelmúltban elhunyt Balogh Ferenc tanácstagot. Hozzáértéssel és lelkesedéssel végzett tanácstagi megbízatása mellett a pénzügyi állandó bi­zottság titkára volt. Munkás­ságáért megkapta a „Balassa­gyarmatért” emlékplakettet. — Világítás. A legutóbbi fel­mérés szerint Szécsényben mintegy négyszázötven közvi­lágítási lámpa világát estén­ként. A község igényeinek megfelelően még ez év végéig egy kilométer hosszúságban higanygőz-kandelábereket sze­relnek fel. — A német fasiszták elleni küzdelem nógrádi bányászaira emlékeznek, immár hagyomá­nyos, november 22-d Gusztáv- aknai ünnepségükön a salgó­tarjáni járás ifjúkommunistái. A bányászellenállók emléke előtt a járás 119 KlSZ-alap- szervezetének képviselői tisz­telegnek. — Népszerű sportág az asz­talitenisz a salgótarjáni fiata­lok körében. A KISZ falusi- városi kupa most folyó alap­szervezeti és területi verse­nyein több mint nyolcszáz fia­tal fog ütőt. A járási szintű döntőt a legjobb ötven aszta- liteniszező között október 25- én Salgótarjánban rendezik meg. kedési tervet dolgoznak ki a soron következő feladatok megoldására. , __ hosszú tél, a népgazdaságot Intéz- sújtó árvíz elleni hosszas védeke­— Bartók-emlékest. halálának huszonötödik évfor­dulója alkalmából a Salgótar­jáni Állami Zeneiskola taná­rai, növendékei, zenekara, va­lamint a Bolyai Gimnázium leánykara közreműködésével ^^óbeTlTÍB-^­— Dunajevszkij „Filmcsil­Iag”-jának bemutatásával kez­dődik Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán művelődési központ Déryné Színház-i bérletsorozata. Az előadásra október 13-án kerül sor. zés, valamint az újjáépítéssel kap­csolatos szállítási feladatok el­látása rendkívüli helyzetet terem­tett. sok olyan áru gyűlt össze a raktárakban, aminek elszállítása •Riav+ólr igen sürgős. Ugyancsak nagy fel- £5'd>riOiÁ adatot ró a szállítás dolgozóira az őszi mezőgazdasági termények . . gyors, maradéktalan betakarítá- —’ főbb mint ketezren lát­sa illetve a feldolgozóhelyekre ták Salgótarjánban, a Kohász V A° feszültségek enyhítése cél- J^elődési . Központban az jából az Autóközlekedési Tröszt MHSZ Nograd megyei vezető- és vállalatai október io—ll-én, va- gége által rendezett „Honvé- szom­hangversenyt rendeznek októ- bat és vasárnapi napokon — rend- ber 16-án, délután fél hat órai Wvü11 fuvarozást szerveznek. Én­kezdettel a meevei Trrzsef A+- nek lebonyolítására felkészült a KezaeT/iei a megyei Jozsei AT megyénkben levő 2-es számú Ma művelődési központban. aköv. <x) AZ £GY/K Kt//vyHO £í8rr '' áARAZSlÓK JÁRJÁK Ktí’ löws TAWct/KAZ A ffROFZSSZŰR, EGY£M£S£A/, F£1£JÜK zarfotf, ffixeroiTA gk£T az ursoi ás űá/Súir a szűk /vy/iASOU. delem a hazáért” című kiállí­tást. A kiállítás anyagát a síküveggyári kultúrotthonban is bemutatják. — A mátranováki Bányász Művelődési Házban október 16-án Slágerfclub címmel tánc­zenei összeállítás hangzik el az ŐRI rendezésében. Az tesíti 1970. ÁRAMSZÜNET Áramszolgáltató V. ér- T. fogyasztóit, hogy október ll-én 6 és 18 óra között a balassagyarmati alállomás karbantartását vég­zi, emiatt feszültségkimara­dások, -csökkenések és viz- korlátozások lesznek Balas­sagyarmaton és környékén. 6—18 óráig áramszünet lesz: Balassagyarmat város és köz- igazgatási területén, valamint Magyarnándor, Cserháthaláp, Mohora. Csesztve. Szügy, Iliny, Nógrádmarcal, Ositár, Hugyag, Örhalom, Patvarc községek közigazgatási terü­letein. NOGRAD, a Magyar Szocialista iliinkáspárt Nógrád megye! Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi a. L Telefon: 82-94. 82-95. 82-9«, 22-97. Főszerkesztő; 12-94. Belpolitikái rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal; Salgótarján. Petőfi a. I. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Ma-var Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tat ;áu. Petőfi u. 1. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25072. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom