Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-02 / 231. szám
I Á Nanson-story AT ELEKTRONIKUS vezérlésű ajtók olajozottan csusszannak, csapódnak. Néhol a helyiségek kör alakúak. Az ebédlőtermekben a modem vonalú acélszékeket az asztalokhoz rögzítették. Az emeletek között méltóságteljesen kígyóznak a mozgólépcsők. Ébresztő reggel 6-kor, hangosbeszélővel, körülbelül így: „Itt az ideje, felkelni, bébyik”. A levegő temperált. Halk zene szól, akár egy Hiltonban. Az előbbi bekezdésből talán egyetlen momentum árulkodik: azok a bizonyos rögzített acélszékek. A kezdő néhány sor ugyanis a leg-legek hazájában a Los Angeles-i mintabörtönt próbálja vázlatosan ábrázolni. Hogy miért vannak mozgólépcsők? Valószínű nemcsak azért, mert egy modem intézményben így illik, hanem mert így állítólag kisebb az öngyilkosság veszélye. Miután a „hangulatos” ébresztő után megkezdődik a mindennapi élet, 1200-as csoportokban folyik a reggeli, azután bírósági tárgyalások, látogatások, esetleg kórházba kísérik a rabokat, vacsora este 6—8 között, 10 árakor takarodó. Hogy a stíluson ne essék csorba, takarodó előtt 10 perccel a hangosbeszélő szép álmokat kíván. Valószínű, hogy ez a műintézet a világ legnagyobb fogháza, 3—4 ezer fogolynak ad „otthont”. A 2500 C-szekoió egyik lakója Charles Miller Manson, aki az első számú felelőse a Sharon Tate Bel Air-i otthonában, a múlt nyáron elkövetett gyilkos öldöklésnek. Manson 34 évéből nem kevesebb, mint huszonkettőt töltött rács mögött. Gyermek korában állandóan csavargott, javítóintézetbe került, ahonnan 27-szer kísérelt meg szökést. Egyik szökése alkalmával gépkocsit lop. ettől kezdve nem gyerek többé. Elítélik. Az ítélet: nagykorúságáig börtön. 1955-ben szabadul, rövid ideig néhány helyen dolgozik, és miután újra autót lop, három évi börtönre ítélik. Büntetésének letöltése után újabb „ostobaságot” követ el, ezért újra bezárják. 31 éves korában, 1967 márciusában közük vele, hogy szabad. Semmit nem tud a szabad életről. Ügy érzi, nem tud létezni a börtön világán kívül. Nincs hová mennie, inkább maradna börtönben. De 22 évi börtön után, 35 dollárral a zsebében útjára bocsátják. A kaliforniai Berkeleyben. San Francisco közelében egy 16 éves fiú bevezeti őt a Haight és Ashbury utca sarkán a hippik világába. Megpróbál dalokat szerezni. Gitáron játszik. Belép életébe a kábítószer. Azt tapasztalja, hogy a Manson név különös. Jelentése: az ember fia — és felveszi a Jézus nevet. S a hippi virággyerekek körében, akik csak úgy hemzsegnek a Haight és az Ashbury utcák házai között, prédikálni kezd. Különösen a lányok tolongnak körülötte. Érdekes módon mindig csak olyan lányokat szedett fel, akiket elhagytak. Patricia Kreinwinkel szülei elváltak, Susan Hatkins apja iszákos. Leslie Van Haughton elvált szülők gyermeke, Linda Kasa- bian szintén elvált szülők gyermeke, aki maga is 16 éves korában férjhez megy, de már 17 éves korában túl van első házasságán — valamennyien vádlottjai a szörnyű gyilkosságoknak. Ebben a sarlatánban ezek a fiatal lányok olyasvalakire találtak, aki megérti őket, aki önbizalmat ad nekik. Magával viszi, őket az LSD, a zene, a vegetáriánus aszketiamus forgatagába. Szakítva a múlttal, magukat családnak nevezik és a börtönviselt isten, egy kivén- hedt autóbuszon száguldozik velük Kalifornia útjain. LOS ANGELESNEK 7 millió lakosa van, s ezeknek 3 560 000 autója. Az autók kipufogógázától fekete az ég, s ha a smog rátelepszik a városra, San Femandó völgyében bezárják az iskolákat. Ebben a városban rengeteg a hippi, sok az új vallás, különösen az ázsiai vallások. A Los Angeles-i Hollywood bulváron ma is látni1 buddhistákat, éppen csak egy kis copffal a nyakszirtjükön, amint sárga ruhájukban sétálnak az emberek között, igyekezve tömjénezéssel és misztikus szavakkal meggyőzni őket arról, hogy mondjanak le a dollár hajszolásáról. Egy szép napon a Los Angelesben nyilvántartott 39 kultusz mellett, jelentkezik még egy, amelyet az öreg autóbuszon közlekedő Charles Miller Manson és vegetáriánus lányai képviseltek. A lányokhoz a fiúk is csatlakoztak, s mind főbbet zenéltek, mind több LSD-t szedőnek. Manson megismerkedik néhány divatos együttes tagjaival is, ezután néhány hoüywoodi „menő” hozzátartozójával, akik szívesen hall- gatják őt, sőt még partykra is meghívják. Ennek ellenére nem lett belőle semmi, szerencséje cserbenhagyta. Manson visszakerül agyrémei, dührohamai közé, és 1969 augusztusának nagy hőségében kitör paranoiája. S ekkor következik be a rettenetes öldöklés. Ekkor halnak meg a golyóktól és késszúrásoktól Sharon Tate és társasága, valamint mások. A Bel Air-ben elkövetett bűn olyan szörnyű, hogy Mansonnak gyakorlatilag semmi esélye sincs arra, hogy megmeneküljön a halálbüntetés elől — írja Pierre Doffrey. Nem véletlen, hogy Amerikában állandóan növekszik, mi több, modernizálódik a bűntettek és a büntető intézmények száma. Egy ország, ahol a szadizmus, a kíméletlenség, a mások iránti részvétlenség az uralkodó a mindennapi életben, és ahol a szórakoztató ipar termékei is minduntalan ezt sugallják, ahol sötétedés után nagyon kockázatos gyalog menni az utcára, ahol kénytelen mindenki maga védeni „várát”, kutyákkal, fegyverekkel, ahol szisztematikusan folyik a lé- lekmérgezés, ott szaporodnak a szekták, ott növekszik a brutalitás, a huliganizmus, a gyilkolás. A Los Angeles-i mintabörtönben 4—4 sor cella húzódik, közöttük az elválasztó folyosó, amelyet macska-allénak vagy autósztrádának neveznek. Az elítélteket ipari televízión át figyelik, tehát minden modern, minden oké. A 2500 C-szekció egy sarokcellájában, a rácstól elhúzódva, a helyiség mélyén ül Charles Miller Manson. A kíváncsi szemelt elől mindig elhúzódik. A SAN FRANCISCO közelében levő Saint Quentin-i börtönben 75 halálraítélt — köztük Sirhan Sirhan, Robert Kennedy gyilkosa — várja, hogy gázkamrába küldjék. Nemsokára, talán, csatlakozik hozzájuk a 76. is. Mégf két esztendő 4 kultúra és az igényesség otthona Forrong a hazai tbc-gyógyá- szat. Hosszú évek óta csaknem azonos feladatokat látott el, s most tbc-gyógyászatból átalakulóban van tüdőgyógyászattá. E változások szemléletes modeüje a nógrádgárdonyi Tbc és Tüdőbeteg Gyógyintézet. A 12 holdas, árnyas park közepén, Majláthék egykori reprezentatív kastélyában ma 160 ágyon gyógyítanak betegeket. A nógrádgárdonyi gyógyintézet többek között arról nevezetes, hogy betegeinek itt- tartózkodásuk idejére igazi otthont nyújt. Derűs őszi napon látogattuk meg az intézetet. A porta mellett nyírta a füvet az egyik beteg. Olyan mélyen elmerült munkájában, mintha otthon, saját kertjében foglalatoskodott volna. — Amit itt lát — a kastély épületét kivéve — abban mindben benne van a betegek kezemunkája — magyarázza dr. Bogdándy Emil, a gyógyintézet igazgató főorvosa. — Szinte felmérhetetlen az az érték, amit az ő munkájuk képvisel. Az utóbbi 3—4 esztendőben például 10 millió forint értékben bővítettük, szépítettük az intézetet. Ebből 5 milliós értéket mi magunk állítottunk elő. Éppen ma is megállított egyik betegem. Azt mondta: ő már jól érzi magát, most már küldjük haza, vagy engedjük terápiázni, azaz valamit dolgozni. A „terápiázók” és az intézet munkatársainak kitűnő együttese az, ami igazán otthonná teszi a nógrádgárdonyi intézetet. Ez volt az, ami a „hőskorban” is segített átvészelni a nehézségeket. Ezekről az évekről legendák keringenek. Az intézetnek kilincsre volt szüksége, csakhogy akkor sehol nem lehetett kapni. Az igazgató főorvos megbízta egyik munkatársát, utazzék Pestre, és próbáljon szerezni. — Megsütöttük a hamuba- sült pogácsát, útnak indítottuk alkalmi beszerzőnket — meséli nevetve dr. Bogdándy Emil. — Az illetékes helyen persze kinevették. Kilincset?! Most?! És ráadásul ennyit?! Az én emberem nem szólt semmit, leült az előszobában, és szép komótosan szalonnáz- ni kezdett. ottaniak elszörnyedve faggatták: mit művel? ö meg kijelentette, hogy addig innen el nem mozdul, amíg nem lesz kilincs. Szó ami szó, perceken belül kiutalták. Ha nem lettek volna ilyen munkatársaim, ma nem tartanánk itt. Havonta átlag 70 beteg hagyja el az intézetet. Ilyen forgalom mellett kevés csak a lelkesedés, megfelelő számú és képzettségű személyzet is szükséges. Nagyszerű konzíli- árius hálózat segít az intézetnek, s hívásra belgyógyász jön ki Balassagyarmatról. — Ehhez kapcsolódik az egyik legnagyobb gondunk — szol az igazgató főorvos. — Az ide kerülő betegeknek rendszerint sokféle belgyógyászati panaszuk is van. Állandó belgyógyászra lenne szükségünk. Mindent előkészítettünk már a fogadására, de amíg státuszt nem kapunk, nem tudunk előre lépni. Dr. Bogdándy Emil véleménye szerint két év szükséges még ahhoz, hogy az intézet belátható időn át tökéletes legyen. Addig még be kell fejezni a központi olajfűtés kiépítését, elkésziteni a fertőAz elmúlt hét évtizedben sikerült meghatározni Kelet- Magyarország rézkori történetének jellemzőbb fejlődési szakaszait. A Dunántúlon viszont jobbára csak a késő rézkor anyagát sikerült feltárni, de teljesen tisztázatlan maradt az úgynevezett javarézkor időszaka. A néhány éve tartó régészeti kutatások során világossá vált, hogy a Dunántúlon sem hiányzik ennek a jelentős időszaknak a hagyatéka. Terepbejárások és ásatások feltárt anyagából kirajzolódott a dunántúli tájegység javarézkori képe. Számos sír és telep került napvilágra. zott szennyvíz derítésére szolgáló biológiai derítőt. Megvalósítanak egy régi tervet is, nővérszállást építenek. Lesz benne négy kétágyas, négy egyágyas szoba és egy két szoba, összkomfortos lakás. Áthelyezik és korszerűsítik a műhelyt, és kialakítanak egy komplett műszaki brigádot, amely az intézeten belül adódó minden munkát el tud végezni. És kellene már az a két balassagyarmati lakás is; amelyre ígéretet kaptak. — Persze ez nem azt jelenti, hogy két év múlva majd nyugodtan ülünk — nevet az igazgató. — Jó mondás az, hogy ha valaki sokáig ijl a babérjain, könnyen bogáncs lehet belőle. Ilyenfajta .^át- lényeg ülésre” mi igazán nem vágyunk... Tizenhárom esztendő alatt, a nógrádgárdonyi Tbc- és Tüdőbeteg Gyógyintézet a kulturáltság és az igényesség otthona lett. És nemcsak a betegek gyógyulását segíti a kellemes, szép környezet. A kultúrát és a szépre való igényes törekvést az itt dolgozó ilinyiek és csitáriak elviszik magukkal a saját otthonukba is. A kutatások során megjelölték egy úgynevezett balatoni csoportot is. Ezen a környéken ugyanis rendkívül nagy számban kerültek elő leletek: mintegy hatvan jelentős javarézkori lelőhelyet hoztak felszínre. Találtak gerendavázas földfelszíni, valamint földbe süllyesztett házakat. Egy 52 méter hosszú, félköríves, gödörlakásos telepen öt kemencére bukkantak. A leletanyag nagy része azonosítható az Alpok és az Észak-Balkán ismertebb elemeivel, s a feltételezések szerint valószínű, hogy a rézolvasztás emlékei az Alpokból kerültek a Dunántúlra. (MTI) Szendi Márta Dunántúlon is van hagyaték A KRIMINALISZTIKA feaia^dOs TÖRTÉNETE 18 000 000 gépkocsi közlekedett a világ útjain. 1938-ban számuk elérte a 43 000 000-t, míg 1967-ben a világ gépkocsiparkja 205 000 000 automobilból állott. A volánnál ülő ember előtt megnyíltak a legelszigeteltebb vidékek is, s már nincs mesz- sze az a pillanat, amikor „ezek a négykerekű szörnyek” —, hogy Buchanan profesz- szornak, a szigorú angol közlekedési szakembernek a szavaival éljünk — elözönlik az egész világot. „A négykerekű szörnyek milliószámra robognak tova a városok szűk és kanyargós utcáin” — mondotta Buchanan, s mi ehhez a megállapításához még hozzáfűzzük: az országúthálózat tökéletesedése előmozdította az autós idegenforgalom kifejlődését. És ezzel egyidejűleg újabb lehetőségeket teremtett a bűnözők számára is.., Autós bűnözők Bűncselekmények forrása lett hát a gépkocsi és az is marad még hosszú ideig. Elsősorban a fiatalkorú bűnözők gyakori gépkocsilopásaira, továbbá a gépkocsi-kereskedelemben elkövethető szélhámosságokra gondolunk. Rendkívül aggasztóak a társadalom egyes látszólag „egészséges” elemeinek, vagyis azoknak az egyéneknek a bűntettei is, akik a felelősségtől félve, cserbenhagyják elgázolt áldozatukat. A gépkocsi mint már láttuk, közvetett bűncselekmény-forrás is lehet, hiszen a lopott gépkocsikkal elkövetett „hold-up”-ök a jelenkori bűnözés immár klasszikus megnyilvánulási formái közé tartoznak. Mindezekből arra a következtetésre jutunk, hogy a gépkocsik számának gyarapodásával egyidejűleg növekedni fog az „autós bűnözés” is. Ami a gépkocsilopásokat illeti, a rendőrség kevesebbet tehet, mint maguk az autótulajdonosok, akiknek különféle, eléggé hatékony „lopásgátló” készülékek állnak rendelkezésükre. Ámde ez, hogy úgy mondjuk, csak a probléma egyik, kevésbé fontos vetüle- te, hiszen a gépkocsizás már puszta létezésénél fogva Is súlyos teherként nehezedik a világ rendőrségeinek vállára. Az Interpol kiterjeszti működési körét az „autós bűncselekmények” megelőzésére is. 1967. május 30.—június 7. között az Interpol nemzetközi előadássorozatot rendezett a gépkocsival és általában a közlekedéssel összefüggő bűn- cselekményekről. Sorrendben ez volt az Interpol második előadássorozata a közúti bűnözés kérdésében. Az Interpol központi székházában a gépkocsikról külön kartotékrendszert vezetnek, amelynek alapján nemegyszer sikerült felkutatni balesetet okozott vagy pedig fegyveres támadásokban felhasznált gépkocsikat. „A négykerekű szörnyeket" is ellopják 1965 nyarán Madridban felfigyeltek arra, hogy bizonyos egyének gyanús szorgalommal látogatják a külföldi gépkocsik eladásával foglalkozó ügynökségeket, főként pedig a „Daimler—Benz” nyugatnémet cég vezérképviseletét. A vizsgálat kiderítette, hogy ezekkel a kocsikkal kiterjedt törvénytelen kereskedelmet folytattak. A gépkocsiűzérek Madridban, Malagában és a földközi-tengeri partvidék néhány más városában „operáltak”, jóllehet a gépkocsik Andorrán vagy a francia határon át érkeztek Spanyolországba. A banda tagjai jól tudták, milyen fontos számukra Malaga, amely jelentős nemzetközi turisztikai központ, s egyszersmind a világ minden tájáról érkező bűnözők menedék- és rejtekhelye. A bandafőnök sa- iát férfiúi báját is felhasználta, hogy a vidék fürdőhelyeit, klubjait és más szórakozóhelyeit látogató külfödi nők bizalmába férkőzzön. Céljai azonban korántsem voltak gáláns természetűek... Miközben „play-boy”-unk a nők körül forgolódott, cinkosai az erősebb nemhez tartozó turistákat környékezték meg. Az érdek mindkét esetben azonos volt: meggyőzni a külföldieket. hogy 10 000—30 000 peso „díjazás” ellenében engedjék át néhány napra spanyolországi tartózkodási engedélyüket. A banda tagjai azután az illető külföldiek nevében a spanyol Kereskedelmi Minisztériumhoz kérvényeket nyújtottak be, amelyekben az „aláírók” „saját” gépkocsijuk „behozatalát” igényelték. (FolytatftM
