Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-01 / 230. szám

Ma temetik Nasszer elnököt Delegációnk megérkezett Kairóba Szerdán délben a Ferihegyi repülőtérről Losoncai Pálnak, az Elnö' ' Tanács elnökének * vezetésével elutazott Kairóba Gamal Abdel Nasszemak, az Egyesült Arab Köztársaság elhunyt elnökének temetésére a magyar párt- és állami de­legáció. A küldöttség tagja Czinege Lajos, honvédelmi miniszter, valamint dr. Ran­de Jenő, hazánk kairói nagy­követe, aki Kairóban csatla­kozik á delegációhoz. A Ferihegyi repülőtéren Gáspár Sándor, az MSZMP Politikád Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titká­ra, dr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszter. Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Aka­démia főtitkára és Szabó Ist­ván, az Elnöki, Tanács tagjai, Púja Frigyes külügyminiszter- helyettes és Oláh István ve­zérőrnagy, a honvédelmi mi­niszter helyettese búcsúztatta az elutazó delegációt. A Kairóba tartó csehszkv • vak párt- és kormányküldött­ség útját megszakítva rövid ideig Budapesten tartózkodott. Dr. Lubomdr Strougialt, a CSKP Központi Bizottsága El­vák^sSSalfsta**’ Köztársaság A három küldöttség együtt tartalmazó koporsót ágyútalp- vaiK tezociaiusta _n.oztarsa»ag utazott tovóbb Kairóba. A Ferihegyi repülőtere« Gáspár Sándor, az MSZMP KB tagja, a SZOT főtitkára búcsúztatja az Elnöki {Tanács elnö­két kormányának elnökét, a dele­gáció vezetőjét és Karel Kur- kát, a külügyminiszter első ra helyezik, s egy 12 kilomé­ter hosszúságú útvonalon szál­lítják át a végső nyughelyre, a Nasszerről elnevezett, újonnan épült mecsetbe. Gamal Abdel Nasszert, a mecset márvány­padlója alatt levő sírhelyen helyezik örök nyugalomra. Megérkezett az EAK fővá- helyettesét, a delegáció tagját, rosába a Losonczi Pál vezette a Ferihegyi repülőtéren fo- magyar küldöttség, gadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Gáspár Sán- ■ dór, az MSZMP Politikai Bi- Gyászoló százezrek vöxasz- zottságának tagja, a SZOT tottak szerdára virradó éj­főtitkára és Púja Frigyes, kül- szaka is a Kubbeh köztársasá- ügyminiszter-helyettes. gi palota előtt, ahol Gamal , Gamal Abdel Nasszer elnök Abdél Nasszernak, az Egyesült elt^|fw^éfke^ ^án temetésére ugyancsak Buda- Arab Köztársaság elhunyt el- elnoK KairÓba erKezese utan pestről utazott el a mongol nőkének holttestét íelravata- kormányküldöttség vezetője lozták. sajtónyilatkozatot adott. A szovjet kormányfő nagyra ér­Sznomyn Luvszan, a Mongol Nasszer holttestét csütörtö- Vasszer életavűwt az elhunyt elnököt fegyvertárs­nak nevezte az imperializmus ellen vívott közös harcban. ALekszej Koszigin szerdán Népi Forradalmi Párt Politi- kön, köaép-európai idő sze­kál Bizottságának tagja, a rint reggel nyolc órakor heli- Mongol Népköztársaság Mi- kopteren szállítják Gezira- nisztertanácsa elnökének első szigetre, oda ahol az elnök helyettese, aki a magyar— és harcostársai, az egykori részvetlátogatást tett Anvar mongol gazdasági és műszaki- „szabad tisztek” Faruk király Szadatnal, az EAK ideiglenes tudományos együttműködési korrupt és imperialistabarát elnökénél, kormányközi bizottság negye- rendszere megdöntésének tér- Találkozójuk a Kubbeh küz­dik ülésszaka alkalmából tar- vét kidolgozták. társasági palotában ötven per­tózkodott hazánkban. Gezirán az elnök holttestét cig tartott Brozsnyer Bakuban Leonyid Brezsinyev, az SZKP dzsáni Kommunista Párt meg­Központi Bizottságának főtit- alakulásának 50. évfordulója kára szerdán Bakuba érkezett, , ,. .. hogy részt vegyen Szovjet: alkalmából rendezendő ünnep­Azerbajdzsén és az Azerbaj- \ ségeken. (MTI) Blackpoolban megrótták Wilsonékat Az angol munkáspárt black- volt munkáspárti kormányt pooli kongresszusa szerdán azért, mert több alkalommal megvitatta a James Callaghan figyelmen kívül hagyták, sőt által beterjesztett hivatalos megszegték a párt kongresz- politikai okmányt, amelynek szusainak határozatait. A szó- az országos végrehajtó bízott- nokok kifejtették, hogy első­ság „A szocialista Britannia sorban azoknak a korábbi be­építése” hangzatos címet adta. tározatoknak a szomorú sor- Callaghan beszédében a bal- sáról van szó, amelyek a vi- oldal lecsillapítására ismét etnami agressziótól való elha- megemlítette, hogy a leendő tárolódásról, a bérbefagyasz- munkáspárti kormány esetleg tásról, a tömeges munkanél­küliségről években. szóltak az utóbbi bevezeti a gazdagok megadóz- ’ tatásának legradikálisabb ‘ módját, a vagyondézsmát, de arról nem beszélt, hogy a Wilson-kormány miért nem tette ezt meg, noha hat év , alatt éppen elég ideje voltra. A vitában több szónok — álláspontra helyezkedett Ang­koztuk nehány szakszervezeti lia ^ piaci ybelépése ü-gyé­kuldott — állast fos1 fit a ben. A vitában Lord Shlnwell A kongresszus ezután áttért a közös piaci belépiés kérdésé­nek megvitatására és * heves vita után tömbszavazással, csekély többséggel várakozó Wilson-kormány politikájának a párt „nagy örege” és Peter jobboldali vonatkozásai ellen, ” wilson_kabinet volt de a kongresszus végül is jó­váhagyta a dokumentumot. Ugyancsak megszavazta azt a határozati javaslatot, amely a tagjai is a belépés ellen szó­laltak fel. , A szerdai ülés végén hatá­magánszektor korlátozását, az rozatot hoztak a közel-keleti államosítások folytatását kö- helyzetről. Egy küldött tiszte- veteli. lettel adózott Nasszer elnök Ezután következett Harold emlékének, szavait taps fo- Wílson látványos személyes gadta. Az elfogadott álláspont veresége: a volt miniszterei- a Biztonsági Tanács 1967. évi nők felszólalása és nyomaté- határozatának főbb pontjait is- kos kérelmei ellenére a kong- métli ugyan, de olyan csopor- resszus elfogadta azt a javas- tosftásban és fogalmazásban, latot, amely megrója a párt hogy elsősorban Izrael állam parlamenti csoportját és a érdekeit hangsúlyozza. (MTI) 2 NÓGRÁD - 1970. október 1.. csütörtök Todor Zsivkov befejezte körútját Szerdán este vísszaérkéfcett Szófiába tíznapos észak-euró­pai körútjáról Todor Zsivkov bolgár miniszterelnök és fele­sége. Zsivkov a kormány több tagjának kíséretében Norvégiában és Izlamdon, majd pedig Dániában tett hi­vatalos látogatásit A hivatalos tárgyalások fő témája mindhárom helyen a kétoldalú kapcsolatok tovább­fejlesztésének lehetősége volt. A látogatás mindhárom or­szágban sikeresen végződött. Nemzetközi politikai szem­pontból az tette jelentőssé, hogy a bolgár kormányfői körút elősegíti az európai biz­tonság problémáinak megol­dásához szükséges feltételek kialakulását kontinensünkön. Ratifikálták a szerződést Szerdán Moszkvában a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége ratifikálta a szovjet—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítslégnyú j tási szerződést, amelyet július 7-én írtak alá Bukarestben. (MTI) Nixon Jugoszláviában Nixont, az Egyesült Államok elnökét megillető teljes hiva­talos ceremóniával fogadják szerda délután Belgrádban. A látogatással kapcsolatos biz­tonsági intézkedések; messze meghaladják a magas rangú külföldi vendégek fogadtatá­sakor szokásos rendszabályo­kat. Az alapvető biztonsági intézkedések Belgrádban már kedd este életbe léptek és péntek diáiig érvényesek. (Nixon, a tervek szerint Pén­tek délelőtt hagyja el Jugosz­láviát). Ugyanakkor azonban felhívás-bán szólították fel a jugoszláv főváros lakosságát, hogy vonuljon ki az utcákra és üdvözölje szívélyesen az Egyesült Államok elnökét. A jugoszláv sajtó álláspont­ját a Nixon-látogatásról a legtömörebben a Borba szer dai szerkesztőségi cikke fejezi ki. E szerint az amerikai el­nök látogatása „új ösztönzés a két ország kölcsönösen hasz­nos: együttműködésének to­vábbfejlesztéséhez” és bár a két ország álláspontjai külön­böznek különféle problémák megítélésében, „ez nem lehet akadálya a nyugodt, folyama­tos véleménycserének”. (MTI) Négyhatalmi megbeszélés Nyugat-Berlinrő* Szerdán, Nyugat-Berlinben összeültek a négy nagyhata­lom képviselői, hogy folytas­sák a város helyzetéről szóló megbeszéléseket. A hetedik ilyen jellegű találkozóra a ko­rábbiakhoz hasonlóan az egy­kori Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság épületében került sor A Szovjetuniót Pjotr Abraszi- mov, berlini nagykövet, az Egyesült Államokat Kenneth Rush, Angliát Sir Roger Jäckling, Franciaországot Jean Sauvagnargues bonni nagy követek képviselték. A szer dai ülésen Jackling angol nagykövet elnökölt. (MTI) KGST-tanácskozás Tárnában A Várna melletti Aranyho- mok üdülőhelyen megnyílt a KGST szénipari állandó bi­zottságának 36. ülésszaka. A tanácskozáson, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Len gyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztár­saság, Románia és a Szovjet­unió küldöttsége, valamint Ju goszlávia megfigyelői vesznek részt, megvitatják a KGST- országok szénipara fejleszté­sével összefüggő kérdéseket. (MTI) H népi Kína ünnepe Huszonegy évvel ezelőtt, 1949. október 1-en történelmi fordulat következett be a kínai nép1 életében: véglegesen győzött a forradalom, a „csangkajsekisták” és az amerikaiak menekülni voltak kénytelenek a szárazföldi területekről. Lét­rejött a Kínai Népköztársaság. Kontinensnyi terület szakadt ki ezzel az imperializmus gyarmati rendszeréből, sok száz milliós nép előtt nyílt meg a lehetőség az új társadalmi rendszer, a szocializmus felépítésére. A Kínai Népköztársaság kikiáltását hosszú és kemény forradalmi harc előzte meg, amelyben a kínai néptömegek a kommunista párt vezetésével eredményesen fordulták szembe a gyarmatosítók egész hadával, a hódító japánokkal és az amerikai Imperializmus bérenceivel, az áruló Kuomin- tang-klikkel. A győzelem után az egész nép fellendülésének évei következtek. A forradalom győzelme utáni években a kínai vezetés helyesen mérte fel, hogy a szocialista közösség politikai és gazdasági segítsége nélkül újra és újra veszélybe került vol­na a nép győzelme, e segítség hiányában állandóan az ország felett lebegett volna a neokolonialista, burzsoá restauráció veszélye. A Kínai Népköztársaság és a többi szolcialista or­szág együttműködése az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődésének javára és hasznára volt. Annál sajnálatosabb, hogy később törés állt be ebben az együttműködésben. A magunk részéről — együtt a szocialista közösség többi országával — soha nem adtuk fel a reményt, hogy a kínai nép megőrzi forradalmi hagyományait, hűséges marad a marxizmus-leninizmus eszméihez, és semmi sem tántoríthatja el a szocialista tár-sadalocm felépítésére való tö­rekvésétől. Mindig is azon munkálkodtunk, hogy kapcsola­tainkban azt erősítsük, ami összeköti népeinket, ami haszná­ra van az egyetemes bélje ügyének, ami erősíti az antiim- perialista küzdelmet, s ami egyszer majd feloldja azt a fe­szültséget, amely nem a. mi magatartásunkban beállt válto­zás miatt következett be. Az évfordulón szívből kívánjuk, hogy a testvéri kínai nép sikeresen folytassa szocialista építőmunkáját, és jöjjön el ismét az idő, amikor a szocialista közösség többi népével egy családban, ingadozás és kitérők nélkül halad nagy tár­sadalmi céljainak beteljesülése felé. Tíz éve független Nigéria Nigéria, a legnagyobb afri- mozgalmakat és határozottan kai ország október 1-én . ün- állást foglal amellett, hogy nepli a függetlenség napját, véglegesen számolják fel a Az ország az angol gyarmato- kolonializmust és a fajüldö- sítók ellen vívott hosszú és zést az afrikai kontinensen, kitartó harc után 1960 októ- .. ... ... . , herében nyerte el függetlensé- °^lcsoz®e? fe^nek az géb ország kapcsolatai a Szovjet­A nigériai szövetségi kor- f f tbbbi. szocialista many politikája jelenleg a Srgfa1' A Szovjetuniót es polgárháború következmé- ^ge:rilt„fz°^.fazda^ágl’ n?.ű* nyeinek mielőbbi felszámolá­sára irányul. Ugyanakkor ar­ra törekszik, hogy baráti kap­csolatokat létesí tsen minden A szó v j et—ni géri aí együtt- országgal, fejlessze az együtt- működés célja: elősegíteni azt, működést a kölcsönös előnyök hogy az ország természeti kin- alapján. Nigéria támogatja az cseit a nép szolgálatába ál­afrikai nemzeti felszabadító lítsák. szaki, kereskedelmi, kulturális és tudományos kapcsolatok fűzik egymáshoz. Lón Nol sorsa kilátástalan A Quan Dói Nhain Dán szer- amelyekről az amerikaiak azt dai számában egy kommen- állítják, hogy onnan „kitisz- tár a kambodzsai katonai togatták a kommunistákat”, helyzettel foglalkozik és ham- T goztatja, maguk az amerika- „ haferegenek 15° fák is elismerik hoev sem- za&zloalJa kozul — hangzik a mf I StetX’Z - h«tv«n zászló­Nol-t. hacsak az ellenfél ma- a^k ga nem dönt úgy, hogy nem .e ,es £ ®,sz a kiképzésű.* is. iTánriiékoziir PltEnőrzp-úi alá A kambodzsai kormanyhadse- szandlakozik ellenőrzése ala reg tólenc kőaljat vesztett Kambodzsát . a Kiriromnalj hetet skounnál és a raiionoz szög-ezre az 14 fászlóalj van kő­imen ka ialr masv náncélos mlzarva a 6. számú országút j^műveif de™m béTítotto lietoSk ^ b tnTbaÄ0Ä: KV tományában folytatja akcióit a”d“ába"’ és kiterjeszti, illetve megszi- £data’ . h°gyujlTTf £ 3 lárdítja a felszabadított terű- ^gont leteket. Szilárdan megvetette Aljább ikban0» t lábát az ország északkeleti A tovabb’akbail a kommentár részében és kezd úrrá ^ vonni egész kommentár szerint az esős év­szak a földhöz szögezte az lenni északnyugaton is. El­lenőrzése alatt tartja a Phnom Penh-t Sihanoukvilie-lel ösz- szekötő 4. számú országutat, súlyos veszteségeket okoz a dél-vietnamiaknak a déli tar­tományokban — a Kacsacsőr- és a Horog-térségben —, Megkezdte munkáját az arabközi bizottság Szerdán hajnalban Jordá- 2. 24 órán belül a Palesztinái re hívott katonai irodának kell niában megkezdődött a tűz- gerilláknak el kell hagyniuk ellenőriznie, szünet felügyeletével megbí- amanni állásaikat és vissza Bahi Ladgham. aki a tervet zott arabközi bizottság hat- kell vonulniuk táboraikba; ismertette, nem bocsátkozott pontos béketervének végrehaj- 3_ \ gerilláknak kötelezett- részletekbe a második foko­séget kell vallaniuk arra, hogy zatot illetően, de megfigy-e- nem foglalják el a hadsereg lök bizonyosra veszik, hogy tása. A Ladgham tunéziai minisz­terelnök vezette bizottság az alábbi hat pontban jelölte meg által elhagyott állásokat; 4, A fővárosban véget kell a Jordániái kormánycsapatok vetn,( mindenféle i>katonai erő. es a Palesztinái gerillák hala- déktalan teendőit' fi toktatásnak , az arabközi bizottság a kor­mánycsapatokat eredeti ál­lásaikba való visszatérésre szólítja fel. 1. A kormánycsapatokat 24 órán belül ideiglenes állások A tunéziai miniszterelnök 5. A jordániai biztonsági —... ___ ______ erőknek ismét telje.siteniök bejelentette azt is, hogy szer­b a kell visszavonni, mégpedig kell normális szolgálatukat; bán reggel hat órától este 18 öt kilométer távolságra a fő- 6. A terv végrehajtását az óráig feloldják a kijárási tl- város peremétől; arabközi bizottság által élet- lalmat. (MTI) Tel jes egyel értés Bukarestben Szerdán Bukarestben, a köz- társasági palota épületében Nicolae Ceausescu elnökleté­vel kibővített ülést tartott a Román Szocialista Köztársa­ság Államtanácsa. Maurer miniszterelnök tör­vényerejű rendelettervezetet terjesztett elő a Román Szo­cialista Köztársaság és a Szovjetunió közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés ra­tifikálására. A vilában fel­szólaló}* teljes egyetértésüket fejezték ki a ratifikálással, amely jelentős hozzájárulás a két nép közötti barátság és együttműködés megszilárdítá­sához. Az államtanács egy­hangúlag elfogadta az előter­jesztett tervezetet. A ratifiká­lás után Nicolae Ceausescu mondott beszédet, (MTI) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom