Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)

1970-09-13 / 215. szám

Ssrov'r' ^rckoc silók napja A Szovjetunióban minden évben szeptember 13-án emlékeznek me? a harckocsizok nap­járól. Az idén huszonötödször rendezik meg a harckocsizók ünnepét. A szovjet páncélos csapatok a tudomány és technika legújabb vívmányainak felhasználásával készült, kiváló harckocsikkal rendelkeznek. A csapatok parancsnokainak és harcosainak pedig minden adottságuk megvan a korszerű fegyverek eredményes használatához. Képünkön: hadgya­korlaton előrenyomuló harckocsioszlop Emlékezés Vedres Márkra Ungvárott született, száz- évvel ezelőtt, 1870-ben, s , a helyi anyagipari középiskola elvégzése után Münchenben tanult, Hollósy Simon magán­iskolájában. Innét Franciaor­szágba került, ahol volt gyári munkás, szobrászsegéd, míg­nem Párizsban megbűvölték a modem szobrászat nagymes­terének, Rodinnek az alkotá­sai, aki felkereste műtermé­ben, s elismerően szólott a munkáiról. Idehaza is felfe­dezték a műértők. Egymás után mintázta nagyméretű kompozícióit, de megbízást nem kapott. Mint annyi kivá­ló kortársa, Rippl-Rónai, Ady Endre, vagy Bartók Béla — Verdes Márk sem kellett az úri Magyarországnak. Már­ványba álmodott alkotásai nem valósulhattak meg, s a gondok arra késztették a mű­vészt, hogy új utakon, a kis­plasztika terén fejlessze a tehetségét. Több mint egy év­tizedet tölt Itáliában, ahol az antik és a reneszánsz szobrá­szat remekei ígézik meg; ezeknek nyugalmas harmóniá­ja lesz azontúl, élete végéig, művészetének ihletője. 1914-ben hazatér, s nemso­kára, 1919-ben, a Tanácsköz­társaság idején felvillan előt­te is annak a lehetősége, hogy nagyszabású terveit valóra váltsa. Egykori tanítóját, Sza­bó Ervin Pantheonjának a tervét készíti el építésztársá­val. A nagyszabású terv — sajnos csak terv maradt. Az ellenforradalom után bíróság elé állítják, mint a művésze­ti direktórium tagját. Meg akarják fosztani műtermétől, sőt lakásától is. Újra Itáliá­ba megy, s újabb évtizedet tölt Dante gyönyörű városá­ban, az Arno-parti Firenzé­ben. Antik ihletésű kis bronz­Vedres Márk: Emberpár szobrokat készít, amelyeket gazdag utazók és igényes mű­gyűjtők vásároltak meg tőle. Műveinek témája: a szép, if­jú, életben hívő és cselekvő ember: táncoló, fürdő nők, te­vékeny munkásalakok, a Ka­szakalapáló, a Magvető, a Zsákhordó, a korsót vivő fiúk és lányok. Vedres Márk jól ismerte a modern törekvéseket, megér­tette és elismerte java ré­szük létjogosultságát, ő maga azonban a valósághű ábrázo­lás, a realizmus híve maradt. — Természet nélkül nincs mű­vészet — vallotta. A valóság­élmény nélkül született, ki­agyalt konstrukciókat nem tartotta művészetnek. Élményekben, tapasztalatok­ban gazdag élete alkonyán megérte, hogy valósággá vált az emberség, amelyért küz­dött, amelynek jogát és szép­összetett honvédelmi verseny Nyíregyházán Nógrádiak Is indulnak azon az országos összetett honvé­delmi bajnokságon, pnelyen szeptember 20-án Nyíregyhá­zán rendeznek meg. A honvé­delmi versenyen az ország legkiválóbb ifjúgárdista csa­patai is rajthoz állnak. A sok­rétű feladat teljesítése két ka­tegóriában zajlik le, az or­szágos bajnokság első kategó­riájában megyénk színeit a mátraalmási Ifjú Gárda há­romtagú csapata képviseli. A második kategóriában verse­nyez az országos bajnokságon a varsányi gárdisták csapata, míg a lányokat a Havai An­na, Garami Mária és r iiási Mária összeállításban szerep­lő csapat képviseli. ségét műveiben hirdette. A felszabadulás után újult erő­vel látott munkához. Külföldi sikerek után végre a hazai tárlatok közönsége is megis­merhette kiváló művészetét. Fő műve: a Thalmann-úti la­kótelep dísze, a több alakos Béke-kút, középütt a Halász pompás figurájával. Tartózko­dóan szerény, halkszavú, ro­konszenves egyéniségét kivé­teles tisztelet övezte; álla­munk kétszer tüntette ki Kos- suth-díjjal és a Magyar Nép- köztársaság Kiváló művésze címet adományozta neki. Kilencvenegyéves korában ment el tőlünk. Alkotásait közterek és múzeumok őrzik, születése évfordulóján a kom­munista művésznek kijáró ke­gyelettel emlékezünk rá. Artner Tivadar A hír futótűzként terjedt a gazdaságban: a szerelőműhely­ben. a szocialista brigádban szarka garázdálkodik. Először, amikor az öreg Tóth zsebéből eltűnt a 300 forint, még be­surranó tolvajra gyanakodtak. Hanem, hogy lassan az egész brigád pénze apadni kezdett, 10—20—50 forinttal, a gyanú egyre iníkább bizonyossággá erősödött: a szarka a közel­ben van. Utoljára aztán a főmérnök fizetése lett rövi- debb egy százassal. Ehhez pe­dig nemcsak bátorság kellett, hanem a helyzet alapos isme­rete is. A műhelyirodába, ahol a pénz volt, nem juthat be észrevétlenül idegen. — Ha nem idegen, akkor ki? Tar Jóskából, a fiatal vil­lanyszerelőből szaladt ki óvat­lanul a szó. Vihart kavart, a végén maga is megbánta, hogy beszélt. — Annyi bizonyos, ha a ke­zem közé kapom az illetőt, egy kicsit megropogtatom a csont­jait — dörögte Tóth, a bri­gádvezető és nyomatékül mu­tatta két hatalmas lapát te­nyerét. Aznap szánté szótlanul dol­gozott a brigád. Az emberek gyanakodva méregették azt, aki néhány percre eltűnt tár­sa szeme elől. — Táv nem lehet dolgozni! — Márton Pista, a brigád tré­fám "«tere most komolvan, ösz­neolt homlokkal vonta félt-* TÓt1’ "t. — Túr!'- jobb '-.‘oldást? — dühöngött az öreg. Kők a pártvezetésben Rátermettek „A pártszervezetek a kádermunkában fordítsa­nak nagyobb gondot az utánpótlás nevelésére... Bátrabban léptessék elő a szocialista szemléletű, a párt politikáját értő, fel­készült és nagy élettapasz- talatú munkásokat, nőket és tehetséges fiatalokat.” (Az MSZMP Központi Bi­zottsága X. kongresszusá­nak Irányelveiből.) — Ügy érezzük, hogy a nők arányának növelésével mi már a z Irányelvek megjelené­se előtt is foglalkoztunk, meg­ítélésünk szerint helyesen — elején a választ Ozsvárt Fe- adja mindjárt a beszélgetés renc, az MSZMP Salgótarjá­ni járási Bizottságának első titkára. — Növekedett járá­sunk területén a nők aránya a termelésben, a párttagság soraiban, most pedig a vezető­ségek újjáválasztásánál a ve­zetőségeikben nem csupán alapszervi, hanem felsőbb ve­zetési szinten is. Állítását mindjárt számok­kal is bizonyítja. A járás te­rületén az elmúlt években lé­nyegesen növekedett a nők foglalkoztatottsága. Míg 1960- han a munkaképes nők fog­lalkoztatási aránya csak 26,3 százalék volt, addig ez a szám ez év első felében 42,3 száza­lékra növekedett. Az összes foglalkoztatottakon belül a korábbi 26,8 százalékos arány 36,8 százalékra nőtt A lá­nyok, asszonyok főleg a könyT nyűipari üzemekben, termelő- szövetkezetekben, a kereske­delemben dolgoznak. — A Központi Bizottság februári határozata pedig megerősített bennünket koráb­bi terveink megvalósításában — folytatja a beszélgetést az első titkár. — Nemcsak járási szinten foglalkoztunk a nők arányának növelésével, ha­nem odairányítottuk az alap­szervezetek vezetőségeinek a figyelmét is. Szinte a Lapszer­vezetenként bekértük női párttagjaink névsorát, figyel­tük munkájukat, felkészült­ségüket, rátermettségüket. Egyes káros szemléleten is si­került változtatni. Hiszen a járás területén is volt olyan vélemény, hogy a nő nem al­kalmas vezetésre, nincs meg­felelő nő sem párttagságra, sem vezetésre. Mi egészen más elvet vallottunk. Számos asszonyt, lányt bíztunk meg pártmunkával. Segítettük őket a feladatok végrehajtá­sában. Ennek lett az eredmé­nye, hogy ebben a ciklusban 289 új női párttagot vettünk fel, s a járás területén az ösz- szes párttagok közül 23,9 szá­zalék a nők aránya. Itt emlí­tem meg. hogy az összes női párttag közül 633 háztartás­beli, ami megítélésünk szerint rendkívül jó. A most folyó vezetőségvá­lasztó taggyűléseken is szá­mos szó esik a nők munká­járól. Szintté valamennyi alap­szervezetben kedvezően ítélik meg tevékenységüket. Hiszen azzal, hogy munkát vállaltak, nemcsak üzemi dolgozók let­tek, hanem sokkal közelebb kerültek a mozgalomhoz, így a párthoz is. A salgótarjáni járási pártbizottság igen jól tette, hogy figyelte ezeket az asszonyokat, lányokat, s nem egy-egy alkalomszerű, hanem folyamatos munkával bízták meg Őket. A taggyűlések ed­digi tapasztalatai azt is iga­zolják, hogy ha megkeresik a nőket, szót érteinek velük, szívesen vállalják a munkát, szívesen vesznek részt a ve­zetésben. A salgótarjáni járási párt- bizottságon már összesítették a jelölőbizottság által meg­adott statisztikát. Rendkívül érdekes képet mutat. Míg az alapszervezeti vezetésben 1968- ban csak 113 nő foglalt he­lyet addig ez a szám a mos­tani választások alatt 149-re növekedik, a vezetőségi tagok 23,2 százaléka lesz nő. Lénye­ges javulás lesz a közbeeső pártbizottságoknál is. Az 1966-os 41 fővel szemben most 60 nőt kívánnak a párt- bizottságok tagjai sorába vá­lasztani Természetes, hogy ugyanilyen arányban növek­szik majd a női párttagok aránya a járási pártbizottsá­gon belül is, a tervek szerint duplájára növelik a női párt­bizottsági tagok számát. — Ezeket a változásokat az élet diktálja, követeli — mondja a beszélgetés során Ozsvárt Ferenc. — Meggyőző­désünk, hogy az Irányelvek szerint dolgozunk, cselek­szünk, bátran léptetünk elő szocialista szemléletű, a párt politikáját értő, s felkészült asszonyokat, lányokat. Vala­hogy úgy is fogalmazhatnék, hogy a salgótarjáni járás te­rületén már elérkeztünk oda, hogy ne csak köszöngessünk asszonyainknak, hanem egyen­lő partnerként, politikai mun­kásokként kezeljük őket. A salgótarjáni járás tapasz­talata tehát rendkívül kedve­ző. Néhány következtetés le­vonására, mások okulására mindenképpen alkalmas. Az igaz ugyan, hogy az asszo­nyok, lányok életében objek­tív változás ment végbe azzal, hogy üzemi munkások lettek, s így közelebb kerüljek a kollektív élethez, a társadal­mi és tömegmozgalmakhoz. A lényeg azonban mégsem ez. Inkább azt bizonyítja: ha kö­vetkezetesek alapszervezeteink abban, hogy minél több asz- 6zonyt bíznak meg társadalmi és politikai feladattal, s az elvégzett munka alapján íté­lik meg őket, feltétlenül előbbre lehet lépni vezetési beosztásukban is. A salgótar­jáni járási példa is bizonyít­ja: ha megfelelő politikai képzésit biztosítanak a nők számára, gyarapodnak tudás­ban, élettapasztalatukkal együtt alkalmasak a vezetésre. Nem utolsó sorban kell emlí­teni : ha alapszervezeteinfc, pártbizottságaink vezetői sze­mélyesen is mind többet ta­lálkoznak női dolgozóinkkal, a háztartásiban a családdal fog­lalkozó asszonyokkal, az ered­mény nem maradhat el. És végül: azt az előítéletet, ami korábban Is megvolt, s talán imitt-ámott még ma is meg­található, hogy a nő „nem al­kalmas a párttagságra, a ve­zetésre”, sürgősen meg kell változtatni, s a közvélemény­nyel is el kell fogadtatni. Áz Irányelvekben megfogalmazott feladatokat csak így lehet va­lóra váltani. Ez pedig min­den kommunista legfontosabb feladata, mert asszonyaink igenis, rátermettek a vezetés­re. Somogyvári László Szarka a brigádban — De még mennyire, hogy tudok. Figyeljen csak apa! — Zsebéből egy'ropogós ötvenest vett elő, s elhúzta az öreg szeme előtt. — Látja? Ezt most szépen megjegyezzük! Na, lám! Olyan jól sikerült, magam sem veszem észre. Nézte, nézte az öreg Tóth a pénzt, s csak jó sokára látta meg a parányi kék pontot. Cinkosan kacsintott a fiatal­emberre, hogy érti, mire gon­dol. Másnap már ebédnél szólt Márton Pista: az ötvenes el­tűnt a zsebéből. A brigádve­zető, aki maga is erősen fi­gyelt, a főmérnököt, Tar Jós­kát, a villanyszerelőt, Varga Jánost, a kovácsot látta ki­jönni az öltözőből. Közülük egyik sem jöhetett számítás­ba. — Hanem .11 — csapott a homlokára. — A gyereket, Nagy Lacit... — Aztán, mint­ha maga is szégyellné gon­dolatait, hozzátette. — Azért nem hiszem... — Majd elválik —■ mondta Márton Pista, s indult az öreg után, be a műhelybe. Délután, amikor együtt sze­leit Nagy Lacival, a nemré­gen szabadult villanyszerelő tanulóval, látszólag érdektele­nül jegyezte meg: — Majd elfelejtettem, a gi­tárodra meghozták a húrokat. Viszed? Márton Pista sűrűn nyelt nagy izgalmában. A fiú meg a zsebébe nyúlt és fizetett. Azzal az ötvenessel, amelyet Márton Pista megjelölt. — Hát te vagy az? — dü- hödött meg az öreg Tóth, a brigádvezető. Ütésre lendült volna a keze is, de félúton visszahullott. Szerencsére, mert később minden higgadt­ságára szükség volt. Még így is csak nehezen tudta lecsil­lapítani a felháborodott em­bereket Szóltak a főmérnöknek, aki csak annyit mondott: — Fegyelmi, és utána elbo­csátjuk! Ez volt az igazgató és a szakszervezeti titkár vélemé­nye is. Hanem a brigádvezető­höz elment este a fiú apja, és az anyja. Mindketten a gaz­daságban dolgoznak. Szégyen égette őket, zavartak voltak. Az asszony sírt. Utoljára ak­kor jártak nála, amikor tanu­lónak hozták Lacit. Rábízták, tanítsa, nevelje. Á brigádve- zétő most egy kicsit szégyellte magát. — Jól van, Nagyné. Majd megpróbálunk valamit — mondta töprengve. Másnap, amikor együtt volt a brigád, előállt: — Beszélnénk meg akkor a gyerek dolgát. Szinte egyszerre szólt min­denki. — Nincs ezen mit megbe­szélni! Szégyent hozott ránk, menjen! — Várni kellene vele. Lega­lább néhány hónapig — óva­toskodott Márton Pista. Az öreg Tóth kézzel kapott a vé­kony fonál után. — Hat hónapig várhatnánk. Jutalmat, fizetésemelést nem kaphat... Mi meg egy kicsit jobban figyeljük. Vigyázunk rá, ha úgy tetszik! Az eset óta két hónap telt el. Nagy Laci azóta is ott dol­gozik a Szodalista címért küz­dő szerelőbrigádban. Mondják, esténként nem legénykedik a presszóban. De az első fizetés­kor zavartan ódalgott az öreg Tóthhoz és letett eléje 300 forintot. — Legközelebb Márton Pis­tának ... Aztán a többieknek is... Mondott valamit, de a végét már nem hallották, mert a fiú dadogva, fülig vörösen ki­szaladt a műhelyből. Vincze Istvánná NÓGRÁD a* 1970. szeptember 13.. vasárnap 5 > <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom